Hargita Népe, 1997. május (9. évfolyam, 83-104. szám)

1997-05-22 / 97. szám

3■ : \ ' ’■ •. . ! Megnyílt a szentegyházi strand - Éjjel is lehet majd fürödni­­ Az idén elmaradt a május elsejei idénykezdés a közkedvelt szentegy­házi termálfürdőnél. Nemcsak a hosszúra nyúlt téllel magyarázható a késlekedés: újabb illemhelyek, mos­dók létesítésére volt szükség ah­hoz, hogy a Közegészségügyi Felügyelő­ség engedélyezze a működést. Tavaly néhány hétig leállították a strandot az illemhelyek hiánya mi­att, most ezek elkészítésén dolgoznak a városgazdálkodás emberei. A tavaly ősszel elkezdődött villamosítás befe­jeződött, így minden házikóban vil­lanyégő, illetve konnektor lesz. - Mivel az előző években a téli időszakban jelentősen megrongálták a strand területét, ezen a télen állandó őrszolgálatot biztosítottunk ennek megakadályozására - válaszolta kér­désünkre Rus Sándor polgármester. - Nemcsak a sátorterület, hanem a há­­zikók mölőtti tér is ki lesz világítva, ugyanakkor sikerült megoldani a me­dencék megvilágítását. Ez azt jelenti, hogy - külön díjért, természetesen - éjjel is fürödhetnek a vendégek. A jelenlegi kapacitás mellett a fürdő 70 személyt szállásolhat el faházikókban, további 50 hely van a két nagyobb épületben és termé­szetesen, sátorozni is lehet. Az 1976-os szinthez viszonyítva a ter­málforrás vízhozama egyharmadá­­ra csökkent, ezért a Csíkszeredai Geolex Rt. újabb fúrást végez, ami júniusban fejeződik be. Ha ez siker­rel jár, akkor 8 óra alatt lehet a medencék vizét cserélni a jelenlegi 22 óra helyett. A polgármester megerősítette: a fürdő továbbra is a tanács ügykeze­lésében marad, de jövő évtől szeret­nék bérbe adni komoly beruházá­sokra is hajlandó, lehetőleg nyugati vállalkozónak. KOVÁCS ATTILA Sátorozók (NAGY P. ZOLTÁN felvétele) Metodikai központ lesz (Folytatás az 1- oldalról) gyermekház felújításában, működ­tetésének korszerű alapokra helye­zésében, biztosították a felújítási munkálatok pénzügyi hátterét is. Nos, a mostani látogatás legfőbb célja e létesítmény helyzetének a felmérése, a soron következő teendők számba­vétele volt. A befejezéshez szükséges pénzalapok nagyjából biztosítottak, s remélik, hogy október 25-én sor is kerülhet az avatóünnepségre. (Ennek részben feltétele a község vízhálóza­tának a befejezése, ami a polgármes­teri hivatalból származó értesüléseink szerint szeptember végére meg is tör­ténik.) A nyugati normákhoz igazo­dó, korszerű létesítmény példaértékű lesz, azaz akár metodikai központ szerepkörét is betöltheti majd. Ezzel kapcsolatosan egyébként dr. Edvi Pé­ter, dr. Bárányi Ferenc képviselő, a Nemzetközi Gyermekmentő Szol­gálat romániai egyesületének elnöke társaságában május 15-én Bukarest­­ben megbeszélést folytatott Ştefan Drăgulescu egészségügyi miniszter­rel. A találkozón szóba került a ma­gyar fél kezdeményezte nemzetközi jellegű Orvosi Napok megszervezé­se is, amelyre előreláthatólag ugyancsak októberben kerülne sor. A kezdeményezők máris 50 külföl­di neves résztvevőt tartanak szá­mon, s remélik, hogy rangos ese­ménnyé sikerül kifejleszteni a Csík­­szeredában megrendezendő Erdélyi Orvosi Napokat. Az egészségügyi miniszter a maga részéről a rendez­vényt illetően messzemenő támoga­tásáról biztosította a kezdeményező­ket, a szervezőket. A magyarországi küldöttség igen hasznos, 600 ezer forint értékű gázanalizátort adományozott a Me­gyei Kórháznak. HATÁLYOS A JOGSZABÁLY Kenyérpénz áprilistól A kenyér árának liberalizálása miatti többletkiadás ellensúlyozá­sára egyes társadalmi kategóriák számára a 73/1997-es törvény (megjelent a Hivatalos Közlöny május 12-i számában) értelmében kompenzációt folyósítanak, így 1997. áprilisa-szeptembere között havi 13 500 lejben részesülnek azok az alkalmazottak, akiknek havi bruttó bére nem haladja meg a 600 ezer lejt, valamint azok a munkanél­küli-segélyben részesülők és nyug­díjasok, akiknek havi alapnyugdíja nem haladja meg a 450 ezer lejt. Havi 9000 lejes kompenzálásra jogosultak a mezőgazdasági öregsé­gi- és betegnyugdíjasok és a mező­­gazdasági nyugdíjasok azon utód­jai, akik nem részesülnek más nyug­díjban. Abban az esetben, ha az adott személy bért kumulál nyug­díjjal, s azok összege nem haladja meg a 600 ezer lejt, a jogosultság csak egy kompenzálásra vonatko­zik. Ugyanez érvényes azon nyug­díjasokra is, akik esetleg két nyug­díjrendszerben részesülnek nyug­díjban. A szóban forgó kompenzáció adómentes, s egyszerre fizetik ki a bérrel, illetve a nyugdíjjal (áprilisra visszamenőlegesen kerül erre sor). HECSER ZOLTÁN KÖRKÉP­­ 1997. május 22. Vitályosék és a dánok - Éjszakai értesítés Haderslevbő­l­­ Nemrég riport jelent meg lapunk­ban a fiatal Vitályos házaspár, Sán­dor és Kati nemes vállalkozásáról, a január 6. óta működő csíkzsögödi családi gyermekotthonról. S lám, az írás nem talált süket fülekre, mert jószerint­­ a csíksomlyói gyermek­­otthont leszámítva - semmilyen anyagi támogatást nem élvező csa­ládra kezdtek felfigyelni a szociális kérdésekre érzékeny cégek, szemé­lyek. Menten a cikk megjelenése után beszerelték a telefont, az Ezüstfenyő Kft. leszállította a kerí­téshez szükséges faanyagot, a Mikó Kft. pedig bútorokkal segélyezi Vitályosékat. Még nagyobb örö­mükre szolgál az, hogy egy dán se­gélyező szervezet - a Csíkszeredá­ból a dániai Haderslev városába ki­települt Xantusz család közremű­ködésével - ez év augusztusára többnapos, általuk pénzelt tenger­parti táborozást helyezett kilátásba. Kedden éjszaka szólt a telefon e sorok írójának lakásán, s az alapítvány dániai székhelyéről tudósítottak arról, hogy­ épp most ért véget az alapítványi ülés, ahol jóváhagyták a család támo­gatását. Ez azért lényeges, mert még pár romániai család, gyermekotthon szerepelt a jelöltek listáján. A dánok a csíkzsögödire voksoltak. Lámcsak, jól sikerült Svenning Kilián Bergquist haderslevi újságíró kolléga (az alapítvány elnöke) csíkzsögödi inspekciója, hordozható számítógépébe olyan adatokat táplált melyeknek otthoni kivetítése meg­győzte a derék dánokat arról, hogy a csíkzsögödi családra felfigyeljenek. KRISTÓ TIBOR Templomot avattak a Gyimesekben Tegnap ünnepelt a gyimes­­felsőloki katonai egység, ortodox katonatemplomot szenteltek fel. A szertartást Ioan Selejan, Hargita és Kovászna megyei ortodox püspök vezette, üdvözlőbeszédet mondott Niga Nicolae ezredes, a helyőrség parancsnoka. Crăciun Leucea ezre­des, dandárparancsnok. A temp­lomnak helyet adó épület 1940-44 között készült, szolgálati lakás volt a magyar tisztek és a helyőrség polgári alkalmazottai számára. 1993-ban az épületben kápolnát avattak, a harangszentelésre idén februárban került sor, a szárnyasoltár tölgyfakeresztjét Gá­bor Zoltán közkatona faragta. Pedagógus-továbbképző tanfolyamok I. Bolyai Nyári Akadémia Az RMPSZ és a Hargita Megyei Pedagógusok Háza szervezésében június 29-től zajlanak az idén a BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA tanfolya­mai. A Hargita megyei szakképzett pedagógusok a következő helyekre jelentkezhetnek: Jelentkezéshez szükséges az RMPSZ-tagság, a szekcióknak megfelelő szakképzettség, érvényes jelentkezési lap kitöltése és eljuttatása a jelent­kezési helyekre május 28-ig. Részvételi díj 25 000 lej. A Bolyai Nyári Akadémia tanfolyamain alternatív továbbképzési formát elismerő részvé­teli bizonylatot bocsátanak ki a résztvevőknek. II. MAGYARORSZÁGI továbbképző tanfolyamok Az anyaországi szervező intézmények a résztvevőknek a távolság függ­vényében részleges vagy teljes útiköltség-térítést biztosítanak a tanfolyam­­színhelyén, forintban. Az ide jelentkezők és részvételi jogot nyertek 25 000 lej részvételi díjat kell befizessenek a területi RMPSZ-szervezetek vezetői­nél, nyugta ellenében. A Felvidéken szervezett továbbképzésekre a jelent­kezők útiköltség-térítést nem kapnak, így részvételi díjat sem kell befizes­senek. Az anyaországi továbbképzési programok a területi RMPSZ-szer­vezetek vezetőinél megtalálhatók. Sor­szám Szekció/ tanfolyam Holyek száma Helyszín Dátum 1 ÓVÓNŐK9 Szováta júl. 4-9. 2 TANÍTÓK 14 Király fürdő júl. 21-26. 3. MAGYAR nyelv és irodalom 8 Csíkszereda júl. 21-26. 4. ROMÁN nyelv és irodalom8 Arad júl. 21-26. 5. ANGOL nyelv4 Szováta júl. 1­1-16. 6. NÉMET nyelv2 Szováta júl. 18-23. 7. MATEMATIKA5 Sepsiszentgyörgy júl. 21-26. 8. FIZIKA4 Sepsiszentgyörgy júl. 21-26. 9. KÉMIA4 Sepsiszentgyörgy júl. 21-26. 10. INFORMATIKA5 Sepsiszentgyörgy júl. 21-26. 11. TÖRTÉNELEM3 Nagyvárad júl. 21-26. 12. FÖLDRAJZ3 Zernyest júl. 20-25.­­ 13. BIOLÓGIA5 Szováta júl. 18-23. 14. RAJZ2 Szováta jún. 29. - júl. 3. 15. ÉNEK-ZENE4 Székely­udvarhel­y júl. 21-26. 16. TESTNEVELÉS3 Csíkszereda júl. 21-26. 17. ISKOLAVEZETÉS4 Csíkszereda júl. 21-26. 18. OSZTÁLYFŐNÖKI3 Csíkszereda júl. 21-26. 19. LÉLEKTAN5 Gyergyózentmiklós júl. 21-26. 20. MŰSZAKI SZAKNYELV4 Szentegyháza júl. 21-26. 21. kezdő csoport DRÁMAPEDAGÓGIA haladó csoport 3 3 Szováta júl. 11-16. 22 ANYANYELVÁPOLÁS6 Szováta szept. Sor­szám Szervező intézmény Szak Időpont skktk száma 1. Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskola, Győr anyanyelvképzés; matematika; természeti­smeret; művészeti nevelés; művelődéstörténet aug. 21-26.2 2. Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskola, Debrecen jún. 30-júl. 5.2 3. Körösi Csom­a Sándor Tanítóképző Főiskola, Békéscsaba ének-zene jún. 28 - júl. 5.2 informatika; vizuális nevelés; magyarságismeret aug. 17-22.6 4. Bárczi G. Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola, Budapest hallássérültek logopédus értelmi fogyatékos máj. 5-10 máj. 12-17. jún. 23-28. 3 2 2 5. Bessenyei György Tanárképző Főiskola, Nyíregyháza közművelődés biológia kémia fizika világirodalom rajz testnevelés aug. 18-25. 1 1 1 1 2 1 1 6. Juhász Gyula Tanárképző ■ Főiskola, Szeged magyar nyelv,­­ szövegelemzés júl. 6-11.1 7. Soproni Pedagógiai Főiskola óvónők aug. 25-30.3 8. Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola, Szombathely hungarológia júl. 6-11.1 9. JPTE BTK Pécs (Paks a helyszín!) történelem aug. 4-9.2 10. Balaton Akadémia (Vörösberény) földrajz/marketing júl. 29. - aug. 5.1 FELVIDÉKI (szlovákiai) továbbképző tanfolyamok 1. Nagymegyer számítástechnika iskolavezetés júl. 7-11.5 5 . 2. Rimaszombat magyar nyelv és irodalom történelem tanító óvónő ...készségfejlesztés júl. 14-18. 5 5 5 2 2 .Ai­Hiklu­b iskola5 3. Komárom matematika aug. 18-22. középiskola5

Next