Hargita Népe, 1997. május (9. évfolyam, 83-104. szám)
1997-05-23 / 98. szám
Egy hiánypótló könyvkiadó - Beszélgetés dr. Püski Sándorral A Csíkszeredai Corvina Könyvesház legutóbbi vendége dr. Püski Sándor volt. A múlt péntek délelőttjén műhelybeszélgetésre került sor, melyen néhány székelyföldi könyvkiadó és nyomda (Pro-Print, Pallas-Akadémia, Státus, a sepsiszentgyörgyi Bon-Ami, Alutus, Trisehes Press) képviseltette magát. A házigazda Bencze Tibor fogalmazta meg a találkozás célját és szándékát: milyen együttműködési formákat alakíthatnak ki a hazai magyar kiadók a neves Püski Kiadóval? Bár távlati megoldásokat sejtető megállapodásokra nem került sor (legalábbis a sajtó képviselői előtt), több részletkérdésről is szó esett, de a megbeszélés leginkább egymás panaszainak a türelmes meghallgatásában merült ki. A közönségtalálkozón Bencze Tibor vázolta dr. Püski Sándor életpályáját, példaadó kiadói munkásságát, Ferenczes István, Farkas Árpád, Gazda József és Katona Ádám pedig még inkább árnyalták a Püski Kiadó hiánypótló tevékenységét. Végezetül a budapesti kiadó egyik frissen megjelent kötetét mutatták be. Gazda József Jaj, mik történtek, jaj, mik is történtek! A szétszabdalt magyarság 20. századi sorstörténete több száz vallomásban című könyvét, Püski Sándor ■ (1911. február 4.) szülővárosában. Békésen érettségizett 1929-ben. 1935-ben jogi doktori címet szerzett a budapesti egyetemen, három év múlva könyvesboltot nyitott és az általa szerkesztett és sokszorosított egyetemi jegyzetekkel kereskedett. 1939-ben a népi írók műveinek kiadására megalapította a Magyar Klét Könyvkiadót, mely fennállásának tizenkét éve alatt 150 könyvet jelentetett meg, köztük Erdélyi József, Féja Géza, Kádár Lajos, Kodolányi János, Németh László, Sinka István, Szabó Dezső és Veres Péter műveit. Szervezője volt az 1942. és 1943. évi szárszói konferenciának. Üzletének 1950-i államosítása után kerámiakészítésből tartotta fenn családját. 1962-ben hamis vádakkal bebörtönözték. 1963-ban szabadult. 1970-ben az Egyesült Államokba vándorolt ki, könyvkereskedést nyitott, 1975-től Püski Kiadó néven ismét könyvkiadásba fogott. Munkásságát 1990-ben Bethlen Gábor-díjjal ismerték el. Miként határozná meg a Püski Kiadó arcélét? - Elsősorban a két világháború közötti népirodalmat kívánom képviselni, kiadni, nem csupán a nagy nemzedékében, de utódaiban is. Itt Csoóri Sándor nemzedékére gondolok. Fekete Gyulára, Csurka Istvánra és még néhányra, akiket fiatalkorukban még itthon megismertem, s miután az Egyesült Államokban telepedtem le, őket hívtam meg előadó körutakra, hiszen az öregek vagya meghaltak, vagy már nem voltak mozgóképesek. Ezzel párhuzamosan a Nyugaton megjelent magyar könyvek újabb, itthoni kiadását is munkánk fontos részének tekintjük, mert ezekből mindössze néhány példány kerülhetett Magyarországra és vitathatatlanul fontos művek vannak közöttük. Kiadói termésünk harmadik alapvető része az elmúlt fél évszázad sok gondját, baját elemző kötetek teszik ki: a háborúkat, orosz fogságot túlélők, az egykori börtönök, munkatáborok foglyainak emlékiratai; bármilyen emlékirat, visszaemlékezés, amely ezt az időszakot minősíti, különös figyelemmel a Magyarország határain kívül élő magyar nemzetrészekre. Már az első könyvkiadója, a Magyar Élet is számos, Magyarország határain kívül élő magyar szerző munkáját megjelentette, a Püski Kiadó pedig mindezt tovább folytatta. Mivel ez egy tudatos kiadói terv részeként történt, miként építette ki kapcsolatait ezekkel a szerzőkkel? - Már pályám elején megkezdődött a kapcsolatépítés. Abban a szerencsés időben kezdtem a könyvkiadásba, amikor a magyar területek egy részét visszacsatolták Magyarországhoz, közvetlen kapcsolatba kerültünk a felvidékiekkel, erdélyiekkel, délvidékiekkel. Ezeket a területeket íróinkkal együtt jártuk végig, különösen Erdélyben voltunk sokat, ismerkedtünk, így keresett meg Szabédi László, Asztalos István, Nagy István, BözödiGyörgy. Amerikai tevékenységem során pedig arra gondom volt, hogy innen is hívjak meg írókat költőket. Sütő András, Kányádi Sándor és Farkas Árpád látogatása, amerikai körútja nagyon sokat jelentett annak idején nekünk. Ezek a kapcsolatok megmaradtak, s például ennek köszönhető Farkas Árpádgyűjteményes kötetének (A szivárgásban) kiadása. Csuka János könyvének (A délvidéki magyarság története 1918-41) vagy a szlovákiai magyarság Csehországba való deportálásának történetét feldolgozó dokumentumkötet (Molnár Imre-Varga Kálmán: Hazahúzott a szülőföld) megjelentetése. Több erdélyi születésű vagy származású szerző munkáját jelentettük meg, a régiek közül is felújítottunk néhány könyvét, Ignácz Rózsa regényeit (Ünnepi férfiú; Szent László királyról krónika; Született Moldvában; Anyanyelve magyar), Szabó Dezső írásait (Az egész látóhatár; Az elsodort falu; Életeim, születéseim, feltámadásaim, halálaim; Csodálatos élet). Eddigi kiadói pályája során mely könyvekre emlékezik a legszíveseben ? A szakmai elismerések mellett melyeknek volt a legnagyobb közönségsikere? - A két világháború közötti időkben Veres Péter Mit ér az ember, ha magyar című könyvének volt példányszám szerint a legnagyobb sikere. Németh László/A minőségforradalna c. tanulmánykötetének, Sinka István verseinek és önéletrajzának (Fekete Bojtár vallomásai). Itthon csak néhány könyvvel értük el a nyolc-tízezer példányt, Csoóri Sándor esszéivel, naplójával (Nappali Hold), Rónai Andrásnak a két bécsi döntés előkészítési és tárgyalását rögzítő munkájával (Térképezett történelem), Raftay Ernő Magyar tragédia című kötetével. Legutóbb Kiszely István kétkötetes őstörténeti munkájával (Mit adtunk a világnak?) értünk el sikert - bár drága könyv, egy esztendő alatt hatezer példányt adtunk el. Tehát van egykét kiugró példányszámú könyvünk, nagyobb részt azonban kétezer példányos keretbe illeszkednek kiadványaink. Melyik kötetére a legbüszkébb? - Elsősorban az első Sinka István-, Veres Péter-, Németh Lászlókötetekre. Szellemileg, barátilag őket éreztem a hozzám legközelebb állóknak, az újabb nemzedékből pedig Fekete Gyulát, Csoóri Sándort. - Csíkszeredai látogatása során alkalma volt elbeszélgetni néhány itteni kiadó tulajdonosával, munkája fiával. Körvonalazódott-e valamiféle együttműködési lehetőség e találkozó során? - Reméljük, kialakul egy egészséges könyvcserehálózat. Minél többet át tudunk hozni saját kiadványainkból, annál többet tudunk az erdélyi magyar kiadványokból terjeszteni Magyarországon. Persze, ez nem kizárólag jóindulaton múlik, inkább azon, hogy el tudjuk-e adni egymás könyveit. Remélem, igen. Végül is néhány száz példányról van szó, ami biztosan olvasóra,vásárlóra talál. Most már kialakult a könyvterjesztés mechanizmusa, a két ország közötti infláció is közeledik egymáshoz, könnyebb tehát kalkulálni. Az utóbbi években egyre nagyobb népszerűségnek örvend a CD-rom, különböző kommunikációs rendszereket fejlesztettek ki, egyre többen hódolnak az Internetnek. Véleménye szerint mindez mennyire befolyásolja a könyvkiadást? - Nem tudom felmérni. Én ebbe már nem fogok beletanulni. A fiatal nemzedék minden bizonnyal fel fogja használni ezeket a lehetőségeket. De nehéz elképzelni, hogy csak Interneten olvassanak majd verseket, akár regényeket. - Milyen kiadványokra számíthatnak a közeljövőben a Püski Kiadó olvasói? - Folytatjuk az életmű-sorozatokat, Németh László, Szabó Dezső, Ignácz Rózsa műveinek kiadását. Az erdélyi szerzők közül Katona Ádám tanulmánykötetével foglalkozunk jelenleg, most kaptam meg a befejező részeket, Erdélyi néző címen fogjuk még az időt megjelentetni. Lejegyezte: SZATMÁRI LÁSZLÓ A Püski Kiadót Püski Sándor alapította 1975-ben, New Yorkban. Az egykori Magyar Élet Könyvkiadó szerzőgárdájának művein kívül nagy gondot fordított a Magyarországon politikai okokból közlési lehetőséghez nem jutó művek megjelentetésére. Kiadta például Csoóri Sándor, Csurka István, Duray Miklós, Füst Lajos, M. Kiss Sándor, Konrád György, László Gyula, Pünkösdi Nagy Péter és Sütő András több munkáját. A Nyugaton élő szerzők közül Borbándi Gyula, Faludy György Gábor Áron, Gombos Gyula, Györgyei Klára, Monoszlói Dezső, Nagy Károly, Ölvedi János, Sztáray Zoltán, Varga László, Vátai László és Zilahy Lajos köteteit gondozta. A Magyar Öregdiák Szövetséggel közösen megjelentetett Tanúk korunkról című sorozatának keretében forrásértékű tanulmányok és visszaemlékezések láttak napvilágok köztük Király Béla, Kiss Sándor, Kopácsi Sándor, Kovács Andor, Kovács Imre, Nyeste Zoltán és Papp László írásai. A Püski Könyvesház rendszeresen helyet adott a hazai és külföldi alkotók képzőművészeti kiállásainak, irodalmi és tudományos előadásoknak. A Püski Kiadó tevékenységét 1989 óta Budapesten folytatja. LASZLOFFY ALADÁR Uraim, itt már csak a fegyelem a kegyelem! Ott tartok, hogy Svejkkel együtt fel kell ordítanom, hogy uraim, de hiszen itt lőnek! Mint a falu kutyái, ők is valami teleholdas ellenségképtől jönnek mindig ilyen izgalomba! Tényleg, most már szervezett energiapazarlásnak tűnik ez az állandó egymásra ugatás, nem "demokráciának”. Ámbár lehet ez is egy koreográfia része, a manipulációé. Mindig akad, aki bedőljön. Egyik a hiúságtól nem lát, másik a mindig mindent jobbantudástól. Egyrészt azt kellene mondani rá: hagyjátok, így tanul a gyermek (demokráciát), így csiszolódnak, csattanva és csattogva egymáson, mint a kövek a patakban. Másrészt azért nem lehet egészen elrelativizálni a dolgot: ketten veszekednek és kész! Mivelhogy az egyiknek kissé jobban van igaza, így pontos. Mert nem egészen jól ugat egyik sem, és nem mindig ugyanaz ugatja az igazabbat. Ez azért szomorúan fontos. Ezért - ha idő és energia és holmi jóisten-jelmez akadna, hogy bárki bárhol eljátszhassa a döntőbírót, avagy volna egy szint, ahol már (mégis ) összeállnak a dolgok akkor érdemes volna kiszűrni a kutyaugatásból azokat az igazakat, mint folyóparti aranymosónak, összegyűjteni, megmérni, díjazni, mint teljesítményt és/vagy tanulságot. Ám, ha ez valóban érig valamit, azt is jelentené, hogy egyáltalán nem volna leállíthatatlan ez a kórus és esténként, hajnalonként, bár elvileg, bár egy percre csend is lehetne a faluvégen (vagy a falu piacán), a falu légterében. De ilyen nincs, itt egymásra süketek vitatkoznak, itt nem valami megtalálása a tét: még az “igazságé” se lenne győzelem. A győzelem mind a két (száz) oldalon az “ÉN GYŐZELMEM” lehet csupán. És amelyik oldalon, mint kiemelkedőkiváló szólam, szépen, tisztán valaki ajkán felhangzik egy igaz motívum, rögtön, közvetlenül mellőle, a hóna alól, a környezetből belevakkant egy japánpincsi is, és hozza máris a leghamisabb hang, a legbutább érv világrekordját. Tetszik látni, ezért van az, hogy egyik oldal “átlaga" sem átlagon felüli. Csak egyre hangosabb. Kutyaugatológusok, muzikológusok, politológusok és isten-atanymológusok bizottságai fogják be sorra a fülük, szaladnak szét, adják fel annak a be- és átszámítását zsűrizhető eredményre, hogy ami egy zseni ajkán fennkölt, még hogyha az igric viccesen avítt szóalakját is használja a kifejezésére, az a másikon valóságos belső titkolt “igricség ", még ha kellő álpátoszba, álharciasságba is csomagolja. Különben a marxizmus is mindenkit, aki csak "halandónak” ítélt, folyton felhasznált, idézgetett a maga oldalán. Most megint ott tartunk. Valamint ott, hogy a Bibliának ugyan nem árt, az idézőknek viszont nem használ már a legjobb textus sem. A magyar ugarra való kiforgatott utalgatás sem. Nyilván még mi is s még mindig azt szidnánk, szidogatnánk, ha nem jött volna be a "vészhelyzetünk", a holocaustunk. De bejött. És ezerszer bejött az alkalom is a csapatjátékkal javítható eredményre: mikor a konzerválok, mikor az újítók szaladjanak előre (nemcsak a futballtaktika, de ókori csatarendek, egyéb kistrakták precedensei is erre biztatnának). Ha volna fej, és volna fegyelem. Mert tetszik látni: nem számbeli kicsinyedés, nem is az ősi (igazán nem csupán reánk jellemző) széthúzás a kulcsszó, hanem ez a fegyelem Bár a belső a gondolkodás koherenciája, tisztasága, higiénéje. És a kivitelezés, a megvalósítás, a csatasor rendje. Szere. Akár pusztaszere is. 1997. május 23. Köszöntjük a 60 éves Lászlóffy Aladárt Provincializmus Nekem a város Párizs, London - a szöveget magamban mondom: vidékre szólítva egy napra, száműzött lelkem nem akarja elfogadni e neander-tájat, csak szorít, fenyeget és fáját tízezer éve mind a vidéken! Homérosz-korom óta érzem urbánus telkem duzzogását, egy valót s annak régi mását: nekem a való Torda, Régen vagy Ninive ... már milyen régen, Jónás-koromban kihelyeztek, hogy nem sikerültek a tesztek, a bürokraták repültek, engem csak Nagyenyedre küldtek, s ha a szerencse nagyon kerget, megkaptam mondjuk Wittenberget, kérvények, esszék, beadványok -azóta is bár Pestet várok (nem azt, hogy Széphalom vagy Nikla legyen a poézisnek szikla), és folyton Arad lesz belőle, mert Weimart viseli el egy Goethe, ha Tomis járt Ovidiusnak; bezzeg mások mindent megúsznak, vagy végül ők is kiűzetnek vissza gyomraiba egy cetnek, bugyraiba egy bő pokolnak, hol Dante-módra meglakolnak, mint Hugo Viktor, Pusliin Sándor: vagy lesz belőlünk világvándor, vagy Csücsülünk a puszta földön, mint ezer kínai elődöm. . így nem lehettünk oszkárvájldok csak pár alkalmi velszi bárdok, de békítgetni ezzel kár is nekem a város London, Párizs. Kovács Johanna rajza