Hargita Népe, 1997. május (9. évfolyam, 83-104. szám)

1997-05-23 / 98. szám

Egy hiánypótló könyvkiadó - Beszélgetés dr. Pü­ski Sándorral­­ A Csíkszeredai Corvina Könyvesház legutóbbi vendége dr. Pü­ski Sándor volt. A múlt péntek délelőttjén műhelybeszélgetésre került sor, me­lyen néhány székelyföldi könyvkiadó és nyomda (Pro-Print, Pallas-Akadémia, Státus, a sepsiszent­­györgyi Bon-Ami, Alutus, Trisehes Press) képvi­seltette magát. A házigazda Bencze Tibor fogal­mazta meg a találkozás célját és szándékát: milyen együttműködési formákat alakíthatnak ki a hazai magyar kiadók a neves Püski Kiadóval? Bár távlati megoldásokat sejtető megállapodásokra nem ke­rült sor (legalábbis a sajtó képviselői előtt), több részletkérdésről is szó esett, de a megbeszélés leg­inkább egymás panaszainak a türelmes meghallgatá­sában merült ki. A közönségtalálkozón Bencze Tibor vázolta dr. Püski Sándor életpályáját, példaadó ki­adói munkásságát, Ferenczes István, Farkas Árpád, Gazda József és Katona Ádám pedig még inkább árnyalták a Püski Kiadó hiánypótló tevékenységét. Végezetül a budapesti kiadó egyik frissen megjelent kötetét mutatták be. Gazda József Jaj, mik történtek, jaj, mik is történtek! A szétszabdalt magyarság 20. századi sorstörténete több száz vallomásban című könyvét, Püski Sándor ■ (1911. február 4.) szülővárosában. Békésen érettségi­zett 1929-ben. 1935-ben jogi doktori címet szerzett a budapesti egyetemen, három év múlva könyvesboltot nyi­tott és az általa szerkesztett és sokszo­rosított egyetemi jegyzetekkel keres­­kedett. 1939-ben a népi írók művei­nek kiadására megalapította a Magyar K­lét Könyvkiadót, mely fennállásá­nak tizenkét éve alatt 150 könyvet jelentetett meg, köztük Erdélyi Jó­zsef, Féja Géza, Kádár Lajos, Kodolányi János, Németh László, Sinka István, Szabó Dezső és Veres Péter műveit. Szervezője volt az 1942. és 1943. évi szárszói konferen­ciának. Üzletének 1950-i államosítá­sa után kerámiakészítésből tartotta fenn családját. 1962-ben hamis vá­dakkal bebörtönözték. 1963-ban sza­badult. 1970-ben az Egyesült Álla­mokba vándorolt ki, könyvkereske­dést nyitott, 1975-től Püski Kiadó né­ven ismét könyvkiadásba fogott. Munkásságát 1990-ben Bethlen Gá­­bor-díjjal ismerték el. Miként határozná meg a Pü­ski Kiadó arcélét? - Elsősorban a két világháború kö­zötti népirodalmat kívánom képvisel­ni, kiadni, nem csupán a nagy nemze­dékében, de utódaiban is. Itt Csoóri Sándor nemzedékére gondolok. Fe­kete Gyulára, Csurka Istvánra és még néhányra, akiket fiatalkorukban még itthon megismertem, s miután az Egyesült Államokban telepedtem le, őket hívtam meg előadó körutakra, hiszen az öregek vagya meghaltak,­­ vagy már nem voltak mozgóképesek. Ezzel párhuzamosan a Nyugaton­­ megjelent magyar könyvek újabb, itt­honi kiadását is munkánk fontos ré­szének tekintjük, mert ezekből mind­össze néhány példány kerülhetett Ma­gyarországra és vitathatatlanul fontos művek vannak közöttük. Kiadói ter­mésünk harmadik alapvető része az elmúlt fél évszázad sok gondját, baját elemző kötetek teszik ki: a háborúkat, orosz fogságot túlélők, az egykori börtönök, munkatáborok foglyainak emlékiratai; bármilyen emlékirat, visszaemlékezés, amely ezt az idő­szakot minősíti, különös figyelemmel a Magyarország határain kívül élő magyar nemzetrészekre.­­ Már az első könyvkiadója, a Magyar Élet is számos, Magyaror­szág határain kívül élő magyar szerző munkáját megjelentette, a Pü­ski Kiadó pedig mindezt tovább folytatta. Mivel ez­ egy tudatos ki­adói terv részeként történt, miként építette ki kapcsolatait ezekkel a szerzőkkel? - Már pályám elején megkezdődött a kapcsolatépítés. Abban a szerencsés időben kezdtem a könyvkiadásba, amikor a magyar területek egy részét visszacsatolták Magyarországhoz, közvetlen kapcsolatba kerültünk a felvidékiekkel, erdélyiekkel, délvidé­kiekkel. Ezeket a területeket íróinkkal együtt jártuk végig, különösen Er­délyben voltunk sokat, ismerkedtünk, így keresett meg Szabédi László, Asztalos István, Nagy István, Bözödi­­György. Amerikai tevékenységem során pedig arra gondom volt, hogy innen is hívjak meg írókat költőket. Sütő András, Kányádi Sándor és Far­kas Árpád látogatása, amerikai körút­ja nagyon sokat jelentett annak idején nekünk. Ezek a kapcsolatok megma­radtak, s például ennek köszönhető Farkas Árpád­­gyűjtemény­es köteté­nek (A szivárgásban) kiadása. Csu­ka János könyvének (A délvidéki magyarság története 1918-41) vagy a szlovákiai magyarság Cseh­országba való deportálásának törté­netét feldolgozó dokumentumkötet (Molnár Imre-Varga Kálmán: Ha­zahúzott a szülőföld) megjelenteté­se. Több erdélyi születésű vagy származású szerző munkáját jelen­tettük meg, a régiek közü­­l is felújí­­tottunk néhány könyvét, Ignácz Ró­zsa regényeit (Ünnepi férfiú; Szent László királyról krónika; Született Moldvában; Anyanyelve magyar), Szabó Dezső írásait (Az egész látó­határ; Az elsodort falu; Életeim, születéseim, feltámadásaim, halá­laim; Csodálatos élet). Eddigi kiadói pályája során mely könyvekre emlékezik a legszíveseben ? A szakmai elismeré­sek mellett melyeknek volt a legna­gyobb közönségsikere? - A két világháború közötti idők­ben Veres Péter Mit ér az ember, ha magyar című könyvének volt pél­dányszám szerint a legnagyobb sikere. Németh László/A minőségforradalna c. tanulmánykötetének, Sinka István verseinek és önéletrajzának (Fekete Bojtár vallomásai). Itthon csak né­hány könyvvel értük el a nyolc-tízezer példányt, Csoóri Sándor esszéivel, naplójával (Nappali Hold), Rónai Andrásnak a két bécsi döntés előkészí­tési és tárgyalását rögzítő munkájával (Térképezett történelem), Raftay Ernő Magyar tragédia című kötetével. Leg­utóbb Kiszely István kétkötetes őstör­téneti munkájával (Mit adtunk a vi­lágnak?) értünk el sikert - bár drága könyv, egy esztendő alatt hatezer példányt adtunk el. Tehát van egy­két kiugró példányszámú köny­vünk, nagyobb részt azonban két­ezer példányos keretbe illeszked­nek kiadványaink. Melyik kötetére a legbüszkébb? - Elsősorban az első Sinka Ist­ván-, Veres Péter-, Németh László­­kötetekre. Szellemileg, barátilag őket éreztem a hozzám legközelebb állóknak, az újabb nemzedékből pe­dig Fekete Gyulát, Csoóri Sándort. - Csíkszeredai látogatása során alkalma volt elbeszélgetni néhány itteni kiadó tulajdonosával, munká­ja fiával. Körvonalazódott-e vala­miféle együttműködési lehetőség e találkozó során? - Reméljük, kialakul egy egészsé­ges könyvcserehálózat. Minél többet át tudunk hozni saját kiadványaink­ból, annál többet tudunk az erdélyi magyar kiadványokból terjeszteni Magyarországon. Persze, ez nem ki­zárólag jóindulaton múlik, inkább azon, hogy el tudjuk-e adni egymás könyveit. Remélem, igen. Végül is néhány száz példányról van szó, ami biztosan olvasóra,­­vásárlóra talál. Most már kialakult a könyvterjesztés mechanizmusa, a két ország közötti infláció is közeledik egymáshoz, könnyebb tehát kalkulálni.­­ Az utóbbi években egyre nagyobb népszerűségnek örvend a CD-rom, kü­lönböző kommunikációs rendszereket fejlesztettek ki, egyre többen hódolnak az Internetnek. Véleménye szerint mindez mennyire befolyásolja a könyvkiadást? - Nem tudom felmérni. Én ebbe már nem fogok beletanulni. A fiatal nemzedék minden bizonnyal fel fogja használni ezeket a lehetősége­ket. De nehéz elképzelni, hogy csak Interneten olvassanak majd verse­ket, akár regényeket. - Milyen kiadványokra számít­hatnak a közeljövőben a Pü­ski Ki­adó olvasói? - Folytatjuk az életmű-sorozato­kat, Németh László, Szabó Dezső, Ignácz Rózsa műveinek kiadását. Az erdélyi szerzők közül Katona Ádám tanulmánykötetével foglalkozunk je­lenleg, most kaptam meg a befejező részeket, Erdélyi néző címen fogjuk még az időt megjelentetni. Lejegyezte: SZATMÁRI LÁSZLÓ A Püski Kiadót Püski Sándor alapította 1975-ben, New York­ban. Az egykori Magyar Élet Könyvkiadó szerzőgárdájának művein kívül nagy gondot fordított a Ma­gyarországon politikai okokból közlési leh­e­­tőséghez nem jutó mű­vek megjelentetésére. Kiadta például Csoóri Sándor, Csurka István, Duray Miklós, Füst Lajos, M. Kiss Sán­dor, Konrád György, László Gyula, Pün­kösdi Nagy Péter és Sütő András több munkáját. A Nyugaton élő szerzők közül Borbándi Gyula, Faludy György Gábor Áron, Gombos Gyula, Györgyei Klára, Monoszlói Dezső, Nagy­ Károly, Ölvedi János, Sztáray Zoltán, Varga László, Vátai László és Zilahy Lajos kö­teteit gondozta. A Magyar Öreg­diák Szövetséggel közösen meg­jelentetett Tanúk­­ korunkról című soro­zatának keretében for­rásértékű tanulmá­nyok és visszaemléke­zések láttak napvilá­gok köztük Király Bé­la, Kiss Sándor, Kopá­csi Sándor, Kovács Andor, Kovács Imre,­ Nyeste Zoltán és Papp László írásai. A Püski Könyvesház rendsze­resen helyet adott a hazai és kül­földi alkotók képzőművészeti ki­állásainak, irodalmi és tudomá­nyos előadásoknak. A Püski Kiadó tevékenységét 1989 óta Budapes­ten folytatja. LASZLOFFY ALADÁR Uraim, itt már csak a fegyelem a kegyelem! Ott tartok, hogy Svejkkel együtt fel kell ordítanom, hogy uraim, de hiszen itt lőnek! Mint a falu kutyái, ők is valami teleholdas ellenségkép­től jönnek mindig ilyen izgalomba! Tényleg, most már szervezett ener­giapazarlásnak tűnik ez az állandó egymásra ugatás, nem "demokráciá­nak”. Ámbár lehet ez is egy koreog­ráfia része, a manipulációé. Mindig­­ akad, aki bedőljön. Egyik a hiúság­tól nem lát, másik a mindig mindent jobbantudástól. Egyrészt azt kelle­ne mondani rá: hagyjátok, így tanul a gyermek (demokráciát), így csi­szolódnak, csattanva és csattogva egymáson, mint a kövek a patakban. Másrészt azért nem lehet egészen elrelativizálni a dolgot: ketten ve­szekednek és kész! Mivelhogy az egyiknek kissé jobban van igaza, így pontos. Mert nem egészen jól ugat egyik sem, és nem mindig ugyanaz ugatja az igazabbat. Ez azért szomorúan fontos. Ezért - ha idő és energia és holmi jóisten-jel­mez akadna, hogy bárki bárhol el­­játszhassa a­ döntőbírót, avagy volna egy szint, ahol már (mégis ) össze­állnak a dolgok akkor érdemes vol­na kiszűrni a kutyaugatásból azokat az igazakat, mint folyóparti arany­mosónak, összegyűjteni, megmér­ni, díjazni, mint teljesítményt és/vagy tanulságot. Ám, ha ez való­ban érig valamit, azt is jelentené, hogy egyáltalán nem volna leállít­­hatatlan ez a kórus és esténként, hajnalonként, bár elvileg, bár egy percre csend is lehetne a faluvégen (vagy a falu piacán), a falu­ légteré­ben. De ilyen nincs, itt egymásra süketek vitatkoznak, itt nem valami megtalálása a tét: még az “igazságé” se lenne győzelem. A győzelem­­ mind a két (száz) oldalon az “ÉN GYŐZELMEM” lehet csupán. És amelyik oldalon, mint kiemelkedő­­kiváló szólam, szépen, tisztán vala­ki ajkán felhangzik egy igaz motí­vum, rögtön, közvetlenül mellőle, a hóna alól, a környezetből belevak­­kant egy japánpincsi is, és hozza máris a leghamisabb hang, a legbu­tább érv világrekordját. Tetszik lát­ni, ezért van az, hogy egyik oldal “átlaga" sem átlagon felüli. Csak egyre hangosabb. Kutyaugatológu­­sok, muzikológusok, politológusok és isten-atanymológusok bizottsá­gai fogják be sorra a fülük, szalad­nak szét, adják fel annak a be- és átszámítását zsűrizhető eredmény­re, hogy ami egy zseni ajkán fenn­­költ, még hogyha az igric viccesen avítt szóalakját is használja a kife­jezésére, az a másikon valóságos belső titkolt “igricség ", még ha kel­lő álpátoszba, álharciasságba is cso­magolja. Különben a marxizmus is mindenkit, aki csak "halandónak” ítélt, folyton felhasznált, idézgetett a maga oldalán. Most megint ott tartunk. Valamint ott, hogy a Bibliá­nak ugyan nem árt, az idézőknek viszont nem használ már a legjobb textus sem. A magyar ugarra való kiforgatott utalgatás sem. Nyilván még mi is s még mindig azt szid­nánk, szidogatnánk, ha nem jött vol­na be a "vészhelyzetünk", a holoca­ustunk. De bejött. És ezerszer be­jött az alkalom is a csapatjátékkal javítható eredményre: mikor a konzerválok, mikor az újítók szal­­adjanak előre (nemcsak a futball­­taktika, de ókori csatarendek, egyéb kistrakták precedensei is erre biztatnának). Ha volna fej, és volna fegyelem. Mert tetszik lát­ni: nem számbeli kicsinyedés, nem is az ősi (igazán nem csupán reánk jellemző) széthúzás a kulcs­szó, hanem ez­ a fegyelem Bár a belső a gondolkodás koherenciá­ja, tisztasága, higiénéje. És a kivite­­­lezés, a megvalósítás, a csatasor rendje. Szere. Akár pusztaszere is. 1997. május 23. Köszöntjük a 60 éves Lászlóffy Aladárt Provincializmus Nekem a város Párizs, London - a szöveget magamban mondom: vidékre szólítva egy napra, száműzött lelkem nem akarja elfogadni e neander-tájat, csak szorít, fenyeget és fáját tízezer éve mind a vidéken! Homérosz-korom óta érzem urbánus telkem duzzogását, egy valót s annak régi mását: nekem a való Torda, Régen vagy Ninive ... már milyen régen, Jónás-koromban kihelyeztek, hogy nem sikerültek a tesztek, a bürokraták repültek, engem csak Nagyenyedre küldtek, s ha a szerencse nagyon kerget, megkaptam mondjuk Wittenberget, kérvények, esszék, beadványok -azóta is bár Pestet várok (nem azt, hogy Széphalom vagy Nikla legyen a poézisnek szikla), és folyton Arad lesz belőle, mert Weimart viseli el egy Goethe, ha Tomis járt Ovidiusnak; bezzeg mások mindent megúsznak, vagy végül ők is kiűzetnek vissza gyomraiba egy cetnek, bugyraiba egy bő pokolnak, hol Dante-módra meglakolnak, mint Hugo Viktor, Pusliin Sándor: vagy lesz belőlünk világvándor, vagy Csücsülünk a puszta földön, mint ezer kínai elődöm. . így nem lehettünk oszkárvájldok csak pár alkalmi velszi bárdok, de békítgetni ezzel kár is nekem a város London, Párizs. Kovács Johanna rajza

Next