Hargita Népe, 2007. január (19. évfolyam, 1-25. szám)
2007-01-26 / 21. szám
péntek A Barangolások Erdélyben 8. mikor, 1975-ben a Kriterion Könyvkiadónál Beke György „barangoló-köteteinek” első könyve megjelent, talán még a szerző sem sejtette, gondolta azt, hogy az itthon megjelent öt könyv csak kezdet. Magyarországi újra megjelentetésük és a folytatás tíz kötetre tervezett, irodalmunkban egyedülálló teljesítményként számon tartott írói vállalkozássá bővül, az életmű legszámottevőbb része lesz. A 2006-os budapesti karácsonyi könyvvásáron bemutatott, piacra került nyolcadik könyv — a Székelyföldet bemutató 3. kötet — Hargita megyébe kalauzolja az olvasót. Legendák földjén járunk, amit szemléletesen példáz az alcím is: Gyilkos-tó, Szent Anna tava. Ám a legendák mögül nagyon is reális világ bontakozik ki, évszázadok keservektől, csapásoktól sújtott, a megmaradásért vívott véres küzdelme, közelmúltunk és napjaink realitása. Beke György hatalmas sellemi arzenál birtokában fejti fel, tárja elénk annak mozgatórugóit, eseményszálait, életáldozatait. A történelmi dokumentumok, tények ebben éppúgy szerepet kapnak, mint a titkos történelmet feltáró beszélgetések, a sok évtizedes újságírói múlt tapasztalatai, személyes sorsok ésvallomások, a szülőföld iránti olthatatlan szeretet, az emlékezés lírai sorai. Ezek együtt adják, sugallják a sorokból áradó hitelesség érzését, bizonyságát. Mindezek fölött ott lebeg a szavakba foglalt, a négyszáz oldalnyi kötet soraiban mindenütt jelen való, a cselekvés legfőbb mozgatórugójaként a felelősség és aggódás érzése. A tét mindenkor rendkívül nagy volt, s ma is az: a Székelyföld és népe sorsának alakulása sosem csupán egy tájegység múltját, jelenét és jövőjét jelentette. A Székelyföld Erdély szórványvidékének, a csángóságnak is anyaországa, ahonnan erőt s segítséget remélhetnek azok, akiket az évszázadok során tatár, török, német martalócok sodortak a megsemmisülés partjaira, az elnemzetlenítő román nacionalista hatalom évtizedei — erőszakkal vagy alantas fondorlattal, az államegyháznak kikiáltott ortodoxia áldásával kísért és elősegített — beolvasztásra, nemzeti identitásuktól megfosztásra szántak. A véres csatákat — a madéfalvi siculicidium ketkezményeit is — túl lehetett élni, hisz az életerő, az akarat, a hit csírái, a szülőföld sovány földjébe mélyen befúródó gyökér kiirthatatlan, a veszteségek is megacélozták a lelkeket.„A XX. század azonban — a nemzet szétdarabolásával, nemzettesteknek az anyaországtól való végzetes elszakításával, a kisebbségbe jutottak teljes kiszolgáltatásával — a test-test elleni küzdelem helyett fondorlatosabb eszközökhöz nyúlt. „Most a nyelv, a kultúra, az öntudat került veszélybe, settenkedő ellenségtől, amely épp olyan kíméletlenül pusztít, mint a tatárok hajdanában.” Beke György könyvének minden lapja az ellenállás, az erőgyűjtés krónikájaként tárul elénk. Nem titkolja, hogy a diktatúra idején soraink közt olyanok is voltak, akiket a hatalomnak szolgálattevő szorgalom, az ábrándos naivság, netán a magánszorgalmú kutyák hűsége vezetett. De velük szemben seregnyi azoknak a száma, akik a belső építkezés, az ellenállás nyílt vagy titkos útját járták, töretlen hűséggel, cselekvően szolgálták népüket. Gondoljunk csak a kötetben felidézett és elismerő szavakkal méltatott szárhegyi példára, Zöld Lajos küzdelmére, Garda Dezső történelemóráira, Dani Gergely, Berszán Lajos, Gergely István, Tőzsér József, Beder Tibor... áldásos munkásságára. Gondoljunk azokra is, akik előttük jártak: a gyergyóalfalvi István papra, Kájoni Jánosra, Zöld Péterre, Domokos Pál Péterre... E sorból fölöttébb kimagaslik - a Hargita napos csúcsaként a Csíki-medence világa fölé - Csíkszentdomokos szülötte, Isten szolgája, Márton Áron püspök alakja, akinek életpéldája és tanítása a kötetben valóságosan és szellemiségében mindvégig jelen van. A kisebbségbe taszított magyarság szellemi pásztoraként azon kevesek közé tartozott, akik bátran szóltak a kisebbséget elnyomó hatalommal szemben. 1946-ban Csíksomlyón tízezrek előtt szólt arról, hogy „a világ sorsát újrarendező nagyhatalmak hallgassák meg az erdélyi magyarság hangját, ne döntsenek nélküle, ne ítélkezzenek könnyelműen fölötte, ne ismételjék meg a trianoni vétséget, újabb igazságtalanság nem adhat lelki békét sem a győzteseknek, sem a legyőzötteknek...” (Mindannyiunk fájdalmas tragédiája, hogy Európa mentora és cinkosa lett a bennünket megfojtani kívánó szomszéd nemzetek mohó törekvéseinek.) Legyőzöttünk... Az érdekünkben megszólalóknak börtön, szenvedés lett az osztályrésze. Márton Áron akkor sem alkudott meg, következetesen védte népe és egyháza érdekeit. Petru Groza miniszterelnökhöz írott levélben szól arról, hogy „ahol a nemzeti érdek egyoldalú és türelmetlen eltúlzással minden más érdek fölé emeltetik, és ez a felfogás behatol a lelkekbe, ott kisebbségi ember számára szabad emberhez méltó élet nem lehetséges. (...) Élni akaró nép kisebbségi sorsban sem törődhet bele abba, hogy magát föláldozza a többségi nemzet önzésének, amely természetjog és az isteni törvények által megvont határokat túllépi.” Jól tudta, hogy a nyelvünkhöz, hagyományainkhoz, népviseletünkhöz való ragaszkodás, a kisebbrendűségi érzés eluralkodása elleni küzdelem, önmagunk megőrzése egyaránt a megmaradásba vetett hitünket táplálja. Adott volt egy másik út is az érdekvédelem kiteljesítésére, amelyet a szovjet nyomásra hatalomra került baloldal „kínált” az erdélyi magyarság számára. Azonban a Kurkó Gyárfás nevével fémjelzett Magyar Népi Szövetségnek a trójai faló szerepét szánták. Az Erdély megtartására törekvő hatalom néhány látványos engedménye — a Bolyai Tudományegyetem létrehozása, magyar nyelvű oktatás beindítása a Csángóföldön — a nemzeti önmegőrzés ábrándját ébresztette, azonban a későbbiekben hatalom eszközévé aljasodott, melyet, miután eljátszotta feladatát — a párizsi békeszentesítését követően —, megsemmisítettek. Mi maradt számunkra? A belső önépítkezés, az egyéni és kisközösségi ellenállás. Beke György kötete utal rá, hogy a többség és kisebbség kiegyezését csak a múltunkkal való őszinte szembenézés, kölcsönös lelkiismeret-vizsgálat szolgálhatja. A gyergyói születésű Cseres Tibor Hideg napok című munkája látványos lépés volt e tekintetben, azonban egyoldalú maradt. Mi volt a többség válasza? Itthon Ion Láncránjan gyűlöletet okádó könyve, amely fényévnyi távolba tolta el bármilyen demokratikus megegyezés lehetőségét — mindmáig! Maradt a Székelyföld s az egész erdélyi magyarság számára az ősi erény — vitézség és tudás —, a kitartó küzdelem, a meg nem alkuvás szimbólumává magasodott Márton Áron példája, annak a felismerése és tudatosítása, amely a szárhegyi írótalálkozón fogalmazódott meg: „a nemzeti megmaradás pallérozott nyelvet, józan történelmi tudatot, önértékelést és öntudatot követel meg”. Oly program lett, amely a diktatúra idején búvópatakként ugyan, de élt s működött, amely lármafaként figyelmeztetett, intett feladatainkra. A Hargita, a történelem fölé magasló szimbólum éppúgy lelki erőforrás lett, mint a csíksomlyói búcsú — a székely Lourdes —, ahová a rejtett erdei ösvények a legzordabb időkben is elvezették a keresztaljakat. Nem csupán a földrajzi szomszédság predesztinálja a Székelyföldet a csángóság anyaországává, hanem annak felismerése is, hogy a tömbben élő székelységnek földrajzi határain túlmutató felelőssége, küldetése is van. Ha 1989 előtt csak titkos utakon érvényesülhetett, azt követően látványos kibontakozásnak lehettünk tanúi. Domokos Pál Péter apostolkodásának követői a tanulást, a képzést helyezték előtérbe, azt a törekvést, hogy a csángók soraiból neveljék ki azokat a személyiségeket, művelt elméket, akik a későbbiekben fölvállalhatják a harcot az eredetüket, nemzeti hovatartozásukat tagadó hatalom csahosaival szemben. Ősz Erdő Péter, Nyisztor Tinka, Ferenczes István, Beder Tibor kitartó munkája nyomán vezetett el az út nem csupán a magyar anyanyelvű oktatás lehetőségének kiharcolásáig, napjainkban pedig Böjte Csaba kezdeményezéséhez, Bekecsinben saját anyanyelvi oktatási központ létrehozásának gondolatáig, hogy gátat emeljen a lélekpusztító áradás útjába. Felkarolta azt az anyaország nemzeti érzésű rétege, visszhangot keltett a nyugati magyarság körében is. Ugyanide tartozik a Julianus Alapítvány létrehozása, amely Erdély szórványmagyarságát kívánja felkarolni. A Beszterce megyei cegőtelki szórvány meglátogatása, Cserhalom Szent László-emlékének ápolása híven példázza e törekvés megmaradásunkat erősítő szándékát, a felvállalt programot, amely az 1996-os szoboravatáson elhangzott fohászban ekképp fogalmazódott meg: „Segíts nekünk, Szent László király, hogy visszavehessük jogos tulajdonunkat a nyelvrabló lovagoktól. Segíts, hogy megszűnjön nyelvünk alattvaló státusa Erdély területén!” A kötetben számtalan „kitérőivel találkozunk, szomszédos vagy távolabbi vidékek eseményeinek, gondjainak beépítésével, amelyek egyként szolgálják az írói üzenet felerősítését s azt, hogy Csík és Gyergyó vidékét a nemzettest részévé integrálja, azt jelképezve, hogy a különböző részek egymást segítve érhetik el a Cserhalomban elhangzott fohászban megjelölt céljukat. Az irodalmunkban páratlan sorozat az író január 21 reggelén bejelentett váratlan halála félbeszakította. Január 4-i látogatásom alkalmából, bár egyensúly-zavarokra panaszkodott, optimista volt, arról beszélt, hogy a Háromszékről szóló kötet - vagy kötetek - is készül. Épp a szőkébb értelemben vett szülőföld marad el? A mostani kötetben is fejezetnyi rész foglalkozik vele, amint minden előzőben találtunk hivatkozásokat az uzoni jegyzői lakra, amely a világba küldte, a nagyra becsült Székely Mikó Kollégiumra, amely szellemiségét kicsiszolta, Háromszékre, amely a székely honvédelem örökszép példájaként élt emlékezetében. Beke György írógépe nem kopog többé. A Mű velünk marad. Beépül irodalmi tudatunkba. Az író emlékét, Erdélynek Budapesten is leghűségesebb fiát megőrzi az emlékezet. Nyugodjék békében! MÁRIÁS JÓZSEF *Beke György: Barangolások Erdélyben 8. SZÉKELYFÖLD Gyilkos-tó, Szent Anna tava Felsőmagyarországi Kiadó, 2006. A Gyilkos-tó, Szent Anna tava művelődés HNS Beke György Barangoló-könyvei Hazai kiadványok: Szilágysági hepehupa — Riportkönyv — Kriterion Könyvkiadó, 1975 Nyomjelző rokonság — Barangolások nagyapámmal Fehér megyében — Kriterion Könyvkiadó, 1978 Búvópatakok — Barangolások Beszterce-Naszód megyében — Kriterion Könyvkiadó, 1980 Boltívek teherbírása — Barangolások Máramaros és Szatmár megyében — Kriterion Könyvkiadó, 1983 „Itt egymásra találnak az emberek” — Barango-lások Bihar megyében — Kriterion Könyvkiadó, 1984 A barangoló-kötetek tíz kötetre tervezett magyarországi újrakiadása és kiteljesítése. Szigetlakók - Barangolások Erdélyben 1. kötet: Sziágysági hepehupa, Nyomjelző rokonság. Búvópatakok — Pomogáts Béla bevezetőjével. Mundus Magyar Egyetemi Kiadó Budapest, 1996 Boltívek teherbírása - Barangolások Erdélyben 2. kötet: Máramarosban, Szatmárban Mundus Magyar Egyetemi Kiadó Budapest, 1998 Az Értől Kölesérig - Barangolások Erdélyben 3. kötet. Mundus Magyar Egyetemi Kiadó Budapest, 2000 Bartók szülőföldjén - Barangolások Erdélyben 4. kötet. Mundus Magyar Egyetemi Kiadó Budapest, 2002 Déva vára alatt, Barangolások Erdélyben 5. kötet: Hunyad, Szeben megyék töredékmagyarsága és a Brassó megyei csángók. Felsőmagyarország Kiadó, 2003 Székelyföld I. - Barangolások Erdélyben 6. kötet: Maros, Nyárád, Kisküküllő. Felsőmagyarország Kiadó, 2004 Székelyföld II. - Barangolások Erdélyben 7. kötet: Nagyküküllő, Fehér-Nyikó, Felsőmagyarország Kiadó, 2005 Székelyföld III. - Barangolások Erdélyben 8. kötet: Gyilkos-tó, Szent Anna tava, Felsőmagyarország Kiadó, 2006 Tervezett kötetek: Székelyföld IV. - Az Olt és a Feketeügy. Maradék, Kolozsvár