Hargita Népe, 2007. január (19. évfolyam, 1-25. szám)

2007-01-26 / 21. szám

péntek A Barangolások Erdélyben 8. mikor, 1975-ben a Kriterion Könyvkiadónál Beke György „barangoló-köteteinek” első könyve megjelent, talán még a szerző sem sejtette, gon­dolta azt, hogy az itthon megjelent öt könyv csak kezdet. Magyarországi újra megjelentetésük és a folytatás tíz kötetre tervezett, irodalmunkban egyedülálló teljesítményként számon tartott írói vállalkozássá bővül, az életmű legszámottevőbb része lesz. A 2006-os budapesti karácsonyi könyvvásáron be­mutatott, piacra került nyolcadik könyv — a Szé­kelyföldet bemutató 3. kötet — Hargita megyébe ka­lauzolja az olvasót. Legendák földjén járunk, amit szemléletesen pél­dáz az alcím is: Gyilkos-tó, Szent Anna tava. Ám a legendák mögül nagyon is reális világ bontakozik ki, évszázadok keservektől, csapásoktól sújtott, a megmaradásért vívott véres küzdelme, közelmúl­tunk és napjaink realitása. Beke György hatalmas sellemi arzenál birtokában fejti fel, tárja elénk an­nak mozgatórugóit, eseményszálait, életáldozatait. A történelmi dokumentumok, tények ebben éppúgy szerepet kapnak, mint a titkos történelmet feltáró beszélgetések, a sok évtizedes újságírói múlt ta­pasztalatai, személyes sorsok és­­vallomások, a szü­lőföld iránti olthatatlan szeretet, az emlékezés lírai sorai. Ezek együtt adják, sugallják a sorokból áradó hitelesség érzését, bizonyságát. Mindezek fölött ott lebeg a szavakba foglalt, a négyszáz oldalnyi kötet soraiban mindenütt jelen való, a cselekvés legfőbb mozgatórugójaként a felelősség és aggódás érzése. A tét mindenkor rendkívül nagy volt, s ma is az: a Székelyföld és népe sorsának alakulása sosem csu­pán egy tájegység múltját, jelenét és jövőjét jelentet­te. A Székelyföld Erdély szórványvidékének, a csán­­góságnak is anyaországa, ahonnan erőt s segítséget remélhetnek azok, akiket az évszázadok során ta­tár, török, német martalócok sodortak a megsem­misülés partjaira, az elnemzetlenítő román nacio­nalista hatalom évtizedei — erőszakkal vagy alantas fondorlattal, az államegyháznak kikiáltott ortodo­xia áldásával kísért és elősegített — beolvasztásra, nemzeti identitásuktól megfosztásra szántak. A véres csatákat — a madéfalvi siculicidium ke­­tkezményeit is — túl lehetett élni, hisz az életerő, az akarat, a hit csírái, a szülőföld sovány földjébe mélyen befúródó gyökér kiirthatatlan, a vesztesé­gek is megacélozták a lelkeket.„A XX. század azon­ban — a nemzet szétdarabolásával, nemzettestek­nek az anyaországtól való végzetes elszakításával, a kisebbségbe jutottak teljes kiszolgáltatásával — a test-test elleni küzdelem helyett fondorlatosabb esz­közökhöz nyúlt. „Most a nyelv, a kultúra, az öntu­dat került veszélybe, settenkedő ellenségtől, amely épp olyan kíméletlenül pusztít, mint a tatárok haj­danában.” Beke György könyvének minden lapja az ellenál­lás, az erőgyűjtés krónikájaként tárul elénk. Nem titkolja, hogy a diktatúra idején soraink közt olya­nok is voltak, akiket a hatalomnak szolgálattevő szorgalom, az ábrándos naivság, netán a magán­szorgalmú kutyák hűsége vezetett. De velük szem­ben seregnyi azoknak a száma, akik a belső építke­zés, az ellenállás nyílt vagy titkos útját járták, töret­len hűséggel, cselekvően szolgálták népüket. Gon­doljunk csak a kötetben felidézett és elismerő sza­vakkal méltatott szárhegyi példára, Zöld Lajos küz­delmére, Garda Dezső történelemóráira, Dani Ger­gely, Berszán Lajos, Gergely István, Tőzsér József, Beder Tibor... áldásos munkásságára. Gondoljunk azokra is, akik előttük jártak: a gyergyóalfalvi Ist­ván papra, Kájoni Jánosra, Zöld Péterre, Domokos Pál Péterre... E sorból fölöttébb kimagaslik - a Hargita napos csúcsaként a Csíki-medence világa fölé - Csíkszent­­domokos szülötte, Isten szolgája, Márton Áron püs­pök alakja, akinek életpéldája és tanítása a kötet­ben valóságosan és szellemiségében mindvégig je­len van. A kisebbségbe taszított magyarság szellemi pásztoraként azon kevesek közé tartozott, akik bát­ran szóltak a kisebbséget elnyomó hatalommal szemben. 1946-ban Csíksomlyón tízezrek előtt szólt arról, hogy „a világ sorsát újrarendező nagyhatal­mak hallgassák meg az erdélyi magyarság hangját, ne döntsenek nélküle, ne ítélkezzenek könnyelmű­en fölötte, ne ismételjék meg a trianoni vétséget, újabb igazságtalanság nem adhat lelki békét sem a győzteseknek, sem a legyőzötteknek...” (Mind­annyiunk fájdalmas tragédiája, hogy Európa men­tora és cinkosa lett a bennünket megfojtani kívánó szomszéd nemzetek mohó törekvéseinek.) Legyő­­zöttünk... Az érdekünkben megszólalóknak börtön, szenvedés lett az osztályrésze. Márton Áron akkor sem alkudott meg, következetesen védte népe és egyháza érdekeit. Petru Groza miniszterelnökhöz írott levélben szól arról, hogy „ahol a nemzeti érdek egyoldalú és türelmetlen eltúlzással minden más ér­dek fölé emeltetik, és ez a felfogás behatol a lelkek­­be, ott kisebbségi ember számára szabad emberhez méltó élet nem lehetséges. (...) Élni akaró nép ki­sebbségi sorsban sem törődhet bele abba, hogy ma­gát föláldozza a többségi nemzet önzésének, amely természetjog és az isteni törvények által megvont határokat túllépi.” Jól tudta, hogy a nyelvünkhöz, hagyományainkhoz, népviseletünkhöz való ragasz­kodás, a kisebbrendűségi érzés eluralkodása elleni küzdelem, önmagunk megőrzése egyaránt a meg­maradásba vetett hitünket táplálja. Adott volt egy másik út is az érdekvédelem kitel­jesítésére, amelyet a szovjet nyomásra hatalomra került baloldal „kínált” az erdélyi magyarság szá­mára. Azonban a Kurkó Gyárfás nevével fémjelzett Magyar Népi Szövetségnek a trójai faló szerepét szánták. Az Erdély megtartására törekvő hatalom néhány látványos engedménye — a Bolyai Tudo­mányegyetem létrehozása, magyar nyelvű oktatás beindítása a Csángóföldön — a nemzeti önmegőr­zés ábrándját ébresztette, azonban a későbbiekben hatalom eszközévé aljasodott, melyet, miután elját­­szotta feladatát — a párizsi békeszentesítését köve­tően —, megsemmisítettek. Mi maradt számunkra? A belső önépítkezés, az egyéni és kisközösségi ellenállás. Beke György köte­te utal rá, hogy a többség és kisebbség kiegyezését csak a múltunkkal való őszinte szembenézés, köl­csönös lelkiismeret-vizsgálat szolgálhatja. A gyergyói születésű Cseres Tibor Hideg napok című munkája látványos lépés volt e tekintetben, azon­ban egyoldalú maradt. Mi volt a többség válasza? Itthon Ion Láncránjan gyűlöletet okádó könyve, amely fényévnyi távolba tolta el bármilyen demok­ratikus megegyezés lehetőségét — mindmáig! Ma­radt a Székelyföld s az egész erdélyi magyarság szá­mára az ősi erény — vitézség és tudás —, a kitartó küzdelem, a meg nem alkuvás szimbólumává maga­sodott Márton Áron példája, annak a felismerése és tudatosítása, amely a szárhegyi írótalálkozón fo­galmazódott meg: „a nemzeti megmaradás palléro­zott nyelvet, józan történelmi tudatot, önértékelést és öntudatot követel meg”. Oly program lett, amely a diktatúra idején bú­vópatakként ugyan, de élt s működött, amely lár­mafaként figyelmeztetett, intett feladatainkra. A Hargita, a történelem fölé magasló szimbólum éppúgy lelki erőforrás lett, mint a csíksomlyói bú­­csú — a székely Lourdes —, ahová a rejtett erdei ösvények a legzordabb időkben is elvezették a keresztaljakat. Nem csupán a földrajzi szomszédság predesztinál­ja a Székelyföldet a csángóság anyaországává, ha­nem annak felismerése is, hogy a tömbben élő szé­­kelységnek földrajzi határain túlmutató felelőssége, küldetése is van. Ha 1989 előtt csak titkos utakon ér­vényesülhetett, azt követően látványos kibontako­zásnak lehettünk tanúi. Domokos Pál Péter apostol­kodásának követői a tanulást, a képzést helyezték előtérbe, azt a törekvést, hogy a csángók soraiból ne­veljék ki azokat a személyiségeket, művelt elméket, akik a későbbiekben fölvállalhatják a harcot az ere­detüket, nemzeti hovatartozásukat tagadó hatalom csahosaival szemben. Ősz Erdő Péter, Nyisztor Tinka, Ferenczes István, Beder Tibor kitartó munká­ja nyomán vezetett el az út nem csupán a magyar anyanyelvű oktatás lehetőségének kiharcolásáig, napjainkban pedig Böjte Csaba kezdeményezéséhez, Bekecsinben saját anyanyelvi oktatási központ létre­hozásának gondolatáig, hogy gátat emeljen a lélek­pusztító áradás útjába. Felkarolta azt az anyaország nemzeti érzésű rétege, visszhangot keltett a nyugati magyarság körében is. Ugyanide tartozik a Julianus Alapítvány létrehozá­sa, amely Erdély szórványmagyarságát kívánja felka­rolni. A Beszterce megyei cegőtelki szórvány megláto­gatása, Cserhalom Szent László-emlékének ápolása híven példázza e törekvés megmaradásunkat erősítő szándékát, a felvállalt programot, amely az 1996-os szoboravatáson elhangzott fohászban ekképp fogal­mazódott meg: „Segíts nekünk, Szent László király, hogy visszavehessük jogos tulajdonunkat a nyelvrabló lovagoktól. Segíts, hogy megszűnjön nyelvünk alattva­ló státusa Erdély területén!” A kötetben számtalan „kitérőivel találkozunk, szomszédos vagy távolabbi vidékek eseményeinek, gondjainak beépítésével, amelyek egyként szolgál­ják az írói üzenet felerősítését s azt, hogy Csík és Gyergyó vidékét a nemzettest részévé integrálja, azt jelképezve, hogy a különböző részek egymást se­gítve érhetik el a Cserhalomban elhangzott fohász­ban megjelölt céljukat. Az irodalmunkban páratlan sorozat az író január 21 reggelén bejelentett váratlan halála félbeszakí­totta. Január 4-i látogatásom alkalmából, bár egyensúly-zavarokra panaszkodott, optimista volt, arról beszélt, hogy a Háromszékről szóló kötet - vagy kötetek - is készül. Épp a szőkébb értelemben vett szülőföld marad el? A mostani kötetben is feje­­zetnyi rész foglalkozik vele, amint minden előzőben találtunk hivatkozásokat az uzoni jegyzői lakra, amely a világba küldte, a nagyra becsült Székely Mikó Kollégiumra, amely szellemiségét kicsiszolta, Háromszékre, amely a székely honvédelem örök­szép példájaként élt emlékezetében. Beke György írógépe nem kopog többé. A Mű ve­lünk marad. Beépül irodalmi tudatunkba. Az író emlékét, Erdélynek Budapesten is leghűségesebb fiát megőrzi az emlékezet. Nyugodjék békében! MÁRIÁS JÓZSEF *Beke György: Barangolások Erdélyben 8. SZÉKELYFÖLD Gyilkos-tó, Szent Anna tava Felsőmagyarországi Kiadó, 2006. A Gyilkos-tó, Szent Anna tava művelődés HNS Beke György Barangoló-könyvei Hazai kiadványok: Szilágysági hepehupa — Riportkönyv — Kriterion Könyvkiadó, 1975 Nyomjelző rokonság — Barangolások nagyapám­mal Fehér megyében — Kriterion Könyvkiadó, 1978 Búvópatakok — Barangolások Beszterce-Naszód megyében — Kriterion Könyvkiadó, 1980 Boltívek teherbírása — Barangolások Máramaros és Szatmár megyében — Kriterion Könyvkiadó, 1983­­ „Itt egymásra találnak az emberek” — Barango-­­­lások Bihar megyében — Kriterion Könyvkiadó, 1984 A barangoló-kötetek tíz kötetre tervezett magyarországi újrakiadása és kiteljesítése. Szigetlakók - Barangolások Erdélyben 1. kötet: Sziágysági hepehupa, Nyomjelző rokonság. Búvópa­takok — Pomogáts Béla bevezetőjével. Mundus Ma­gyar Egyetemi Kiadó Budapest, 1996 Boltívek teherbírása - Barangolások Erdélyben 2. kötet: Máramarosban, Szatmárban Mundus Magyar Egyetemi Kiadó Budapest, 1998 Az Értől Kölesérig - Barangolások Erdélyben 3. kö­tet. Mundus Magyar Egyetemi Kiadó Budapest, 2000 Bartók szülőföldjén - Barangolások Erdélyben 4. kötet. Mundus Magyar Egyetemi Kiadó Budapest, 2002 Déva vára alatt, Barangolások Erdélyben 5. kötet: Hunyad, Szeben megyék töredékmagyarsága és a Brassó megyei csángók. Felsőmagyarország Kiadó, 2003­­ Székelyföld I. - Barangolások Erdélyben 6. kötet: Maros, Nyárád, Kisküküllő. Felsőmagyarország Ki­adó, 2004 Székelyföld II. - Barangolások Erdélyben 7. kö­tet: Nagyküküllő, Fehér-Nyikó, Felsőmagyarország Kiadó, 2005 Székelyföld III. - Barangolások Erdélyben 8. kö­tet: Gyilkos-tó, Szent Anna tava, Felsőmagyarország Kiadó, 2006 Tervezett kötetek: Székelyföld IV. - Az Olt és a Feketeügy. Mara­dék, Kolozsvár

Next