Hargita Népe, 2007. március (19. évfolyam, 50-76. szám)

2007-03-30 / 75. szám

21ÍN MEGYE­ ORSZÁG Előrelépés a kisebbségi törvény kérdésében? Több mint egyéves vita ered­ményeként, előrelépés történhet a kisebbségi törvénytervezet bizott­sági vitájának ügyében. Asztalos Ferenc parlamenti képviselő teg­napi sajtótájékoztatóján elmond­ta, kedden a három összevont bi­zottság ülésén a jelenlévők egyet­értettek abban, hogy a kialakult helyzet tarthatatlan. Az ügy előremozdítása érdekében, a tanügyi, jogi és emberjogi bizottságok képviselői két javaslatot is elfogadtak. Asztalos Ferenc képviselő azt kérte a parlamenti pártoktól, hogy politikai nyilatkozatban fogalmazzák meg a jogszabállyal kapcsolatos álláspontju­kat. Egy SZDP-s képviselő szerint pe­dig, a politikai pároknak írásban kel­lene javaslatot tenniük. A tervezet he­ves vitát gerjesztett, az ülésvezető azonban szavazat alá bocsátotta, és a Nagyrománia Párt képviselői kivételé­vel, szinte valamennyi képviselő elfo­gadta a javaslatokat, ezek után várha­tóan elmozdul a holt­pontról a több mint egy éve húzódó bizottsági vita.­­ Csak abban az esetben tudjuk ki­mozdítani a holtpontról a helyzetet, amennyiben minden parlamenti frak­ció politikai nyilatkozatban állást fog­lal, és egyértelműen kifejezi azon szándékát, hogy hajlandó-e vagy sem támogatni az alkotmányban kötelező jelleggel előírt kisebbségi törvényt - összegezte Asztalos Ferenc. ____________SZÁSZ EMESE____________ Kül- és belpolitikai ügyeletes: SZONDY ZOLTÁN Lemondott az elnöki szóvivő Tegnap beadta lemondását Adriana Săftoiu, Traian Basescu államelnök szóvivője. Gesztusát már pár nappal ezelőtt megelőlegezte több sajtóorgá­num, a különböző találgatásokat cáfol­va Săftoiu asszony tegnap kijelentette: „Ugyanazt az embert látom Traian Ba­­sescuban. Ugyanúgy bízom benne és terveiben”. Kijelentésétől függetlenül tegnap több politikus kommentálta a lemondást. Puiu Haşotti, a PNL alel­­nöke elmondta, Traian Basescu állam­főnek „nem áll jogában” elutasítani az Adriana Săftoiu felmondását, megem­lítve, hogy az államfőnek­­„nincsenek együttműködési képességei”. „Ismét bebizonyosodik, hogy Basescunak nincsenek együttműködési képessé­gei, ezt az a tény bizonyítja, hogy az elnöki tanácsadók eredeti csapatának egyik tagja sincs már a helyén” - je­lentette ki Hasotti. Kelemen Hunor, RMDSZ-képviselő úgy véli, a férj, Claudiu Săftoiu, a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) igazgatójának felmon­dása után „várható volt Adriana Săftoiu felmondása”. Kelemen szerint az a tény, hogy minden tanácsadó el­ment abból a csoportból, amelyik a mandátum elején az államelnök ta­nácsadói csoportját alkotta, azt mutat­ja, hogy „senki nem bírja ki a Cotro­­ceni-palotában”, és ez „gondolkodóba ejthetné Traian Basescu államelnö­köt”. A Konzervatív Párt (PC) úgy véli, Adriana Săftoiu elnöki tanácsadó felmondása annak a bizonyítéka, hogy Traian Băsescu elnök nem csupán az állami intézményektől, politikai pár­toktól szigetelte el saját magát, hanem a leghűségesebb együttműködéitől is, és ez „fatális” lesz az államfő számára, jelentette ki Bogdan Ciucu, a párt szó­vivője. Chică szerint Adriana Săftoiu felmondása végzetes Traian Basescu számára, tekintve, hogy a tanácsadó sikeresen végezte munkáját, és támo­gatta az államelnököt. Több száz felszólítás (Folytatás az 1. oldalról) az elkövetőket. Az egy­ hónapos akciót követően a bizottság jelentést fogal­maz meg a tapasztaltakról és megol­dási javaslatokat tesz. A bizottságba a polgármesteri hi­vatal Veres Csabát, az intézmény vá­rosi ellenőrző osztályának vezetőjét delegálta. Az egy hét alatt történtek­ről Veres lapunknak kifejtette, a köz­­tisztasági vállalattal, a Huronnal kö­zösen megkezdték mindazon magán- és jogi személyek azonosítását, akik nem kötöttek szerződést a szemét­­szállításra. - Több mint 900 felszólítást küld­tünk már ki az érintetteknek - mond­ta Veres. Az osztályvezető hangsú­lyozta, kötelezettségről van szó, min­den háztartás, intézmény, vállalkozás szerződést kell kössön a szemétszállí­tásra, függetlenül attól, hogy egy hó­nap alatt mennyi hulladékot képez. Emlékeztetett, a Háron a várostól nyert koncesszió értelmében nyújtja a szolgáltatást.­­ Sokan azzal próbálják elutasítani a szerződéskötést, hogy ők nem ter­melnek még egy köbméternyi szeme­tet sem egy hónap alatt. Pedig a sze­métszállítás havi alapbérlete nem mennyiségfüggő, ez éppen az egy köb­méternél kevesebb hulladékmennyi­ségre vonatkozik - hangsúlyozta. Csíkszeredában a Huron adatai sze­rint mintegy 850 magánháznak és 200 cégnek nincs szerződése szemét­­szállításra. Szeretne egy kényelmes CSALÁDI AUTÓT, ahol a csomagok is bőven elférnek? VÁLASSZA a FIAT­ALBBÁ-t, 515 literes csomagtérrel, 1,4-es 77 lóerős motorral. Kedvezményes Leasing*J­­­arjuk ('nőket. ajudu.futamidő Wv, az lEnJK­lKSL­­Mp 1174 EURO RÁADÁSKÉNT MOST 3 ÉVIG INGYEN KAPJA A KÖTELEZŐ BIZTOSÍTÁST!!!! ! Elérhetőségek: I AUTOTORINO - Csíkszereda, Decemberi Forradalom utca 4. szám. Tel.: 0266-316091. TLflXXj flTLfiSSZB Hargita Népe - közéleti napilap. Kiadja a Hargita Népe Kiadóvállalat. Szerkesztőbizottság: FERENCZ IMRE, HECSER ZOLTÁN (felelős ki­adó), SARÁNY ISTVÁN (mb. felelős szerkesztő), SZONDY ZOLTÁN. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 530190 Csíkszereda, Szentlélek u. 45. sz. Levélcím: Csíkszereda. Pf. 36. Szerkesztőség: telefon/fax: 0266-371322; e-mail: hargitanepe@topnet.ro. Tájékoztatás: 0266-310507. Reklám, ügyvitel: telefon/fax: 0266-372633; e-mail: hargitanepe.reklam@topnet.ro. Web: http://www.hhrf.org/hargitanepe. A lap bel- és külföldi hírösszeállí­tása az MTI és a Mediafax hírügynökségek információinak felhasználá­sával készül. (ISSN 1221-0153) Számítógépes szedés, tördelés: Hargita Népe Lapkiadó. Nyomás: Europrint Kft. 2007. március 30. Felháborodást keltett (Folytatás az 1. oldalról) fenyőfát vágtak le és loptak el. A teg­napi tanácsülésen Strujan nem je­lent meg, de Romfeld Mária Magdol­na és Ladányi László Zsolt alprefektusok személyében a prefek­tusi hivatal megpróbálta tisztázni a kellemetlen ügyet. Romfeld leszö­gezte: csupán fordításbeli problé­mák okozhatták a félreértést. A ta­nácsosok elmondása szerint a falo­pást követően a szentegyházi pol­gármester törvénytelenül nagy mennyiségű fűrészárut vett át meg­őrzés céljából a Homoródi Erdészeti Hivataltól, döntéséről viszont nem tájékoztatta őket. - A megyei elöljáró valótlan állítása azért is kellemetlenséget okozott­­mert a kijelentés hallatán a település lakói tényként könyvelték el a falopás­ban való részvételünket - tették hoz­zá a tanácsosok. Fejlesztési terv... (Folytatás az 1. oldalról) szükség, vagy akár a gyergyói Arbor Famegmunkálók Szövetségének to­vábbfejlesztésére. A humánerőforrás terén is bajok vannak, mivel a munka­­vállalók képzettségi szintje csak kevés ágban mondható­­ megfelelőnek. Új szakmát meg szinte nem is lehet kita­nulni a vizsgált régióban. A mindenna­pos falopások és tarvágások miatt az erdei utak állapota annyira megrom­lott, hogy egyes helyeken még traktor­ral is nehezen használhatók. A fejlesz­tési csoport meglátása szerint ha a nagymértékű környezetrombolás ellen nem tesznek, akkor eleshetnek a turiz­musból származó bevételektől. A négy­tagú csoportosulás a Felcsíki Kistér­ség, a kovásznai Bölön és Székelyvar­­ság számára készít a jövőben testreszabott fejlesztési terveket.

Next