Hargita Népe, 2008. július (20. évfolyam, 149-175. szám)
2008-07-31 / 175. szám
4 ___________________________KÖRKÉP Kétarcú közszolgálatok 2004 decembere óta „polgárosodott" az útlevélosztály, a hajtási jogosítvány beszerzésével, autóbeíratással s hasonlókkal foglalkozó osztály, mindezek kikerültek a rendőrség hatásköréből s közszolgálatokká váltak, melyek továbbra is a belügyminisztérium keretén belül, de a prefektúra hatáskörében tevékenykednek. Mindezt többször megírtuk, a napokban arra kerestük a választ, hogy jobb lett-e, s ha igen, mennyivel a lakosságnak az átszervezés után? ! Szondy Zoltán Sokunk emlékeiben él még az a lehetetlen állapot, mely a rendőrségen uralkodott ezeken a területeken és ha a Ceauşescu-korszak vesszőfutásait jobb nem felemlegetni, bizony a hazai demokrácia apró ajándékai között is volt a közelharc egy útlevél beszerzéséért, a hajnalban kezdődő sorállások egy autó átíratásáért. Az első út az útlevélosztályhoz vezetett s kicsit furcsa érzés volt látni: fúj a szél az intézmény falain kívül, belül egyaránt, apró, három-négy emberes sor csupán a fényképező helyiség előtt alakult ki. Mit lehet mondani? Civilizált körülmények, egy kedves kutya az udvaron. Mielőtt túl rózsaszínű lenne a kép, azért tegyük hozzá: az átszervezés mellett valószínűleg az Európai Unióhoz való csatlakozás és ezzel együtt a határátlépések megkönnyítése is kellett a zsúfoltság feloldásához. Ékes bizonyíték erre az elméletre a másik két fontos terület, a jogosítványok megszerzéséhez vagy az autók papírjainak intézéséhez továbbra is sorokat, nagy sorokat kell kiállni. A volt Flora vendéglő helyén működő közszolgálat falain táblák biztosítanak arról, hogy a kiszolgálás udvarias, gyors és korrupciómentes, a dolgozók valóban készségesek, korrupcióról sem kaptunk hírt (ellentétben ugye, Argeş megyével, ahol euróezrekért lehetett jogosítványokat vásárolni). Gyorsaságról azonban szó sincs, sőt... Pár alkalmazott állja a sarat több száz ügyféllel szemben és az órákon át várakozót az sem vigasztalja, hogy látja: szegény dolgozó valóban nem lazsál, mindent megtesz, hogy haladjon a sor... Mi a gond, mit lehetne tenni? Ezeket a kérdéseket tettük fel Ladányi László alprefektusnak. „Ezeknek a közszolgálatoknak az átkerülése a rendőrség hatásköréből civil irányítás alá, komoly eredménynek számít és az eddig eltelt idő igazolta a döntés helyességét” - mondta az alprefektus, majd röviden áttekintette a helyzetet- „Sikerült ezeket a közsszolgálatokat olyan helyekre költöztetni, ahol normális körülmények között lehet fogadni az embereket. Emlékezzünk vissza: a rendőrségen adott pillanatban tragikus volt a helyzet. Most európai körülmények között zajlik a jogosítványok beszerzése, az útlevélosztályon nincsenek problémák, ott fluens a kiszolgálás, a torlódás megszűnt. ” Van azonban torlódás más helyeken, Ladányi alprefektus elmondta, intézménye ismeri az áldatlan helyzetet, tenni is próbálnak ellene, azonban nem Hargita megyében van a megoldás kulcsa. „Több problémánk van, más megyékkel ellentétben ugyanis itt sikerült elintézni, hogy nemcsak a megyszékhelyen van vizsgáztatás, hanem Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson és Maroshévízen is. Ide azonban el kell menniük az alkalmazottainknak, a helyben maradók pedig nehezen birkóznak meg a munkával, mert egyszerűen nincsenek elegen. Legalább 4-5 munkatársra lenne még szükségünk, ám a versenyvizsgáztatás, az alkalmazás nem a mi hatáskörünkbe tartozik, erről illető közszolgálatok bukaresti központja dönt. Éppen a napokban küldtem el egy újabb átiratot Bukarestbe, melyben sürgetem az új emberek felvételét, remélem, végre előrelépés lesz. Ha sikerül betölteni a helyeket, nyilván sokkal gyorsabb lesz a kiszolgálás is. Amíg jelen helyzet áll fenn, a sorszámos rendszer bevezetésével kíséreljük majd meg a helyzet jobbítását. ” Az intézmény újabb erőpróba előtt áll, jövő hónaptól ugyanis megyénkben is elindul a számítógépes vizsgáztatás. „Az a célunk, hogy az új körülmények között is lehessen vidéken is vizsgázni, ne csak a megyeszékhelyen. Vannak technikai jellegű problémák, de azon dolgozunk, hogy sikerüljön ezeket áthidalni s így vizsgáztatás szempontjából maradjon minden a régiben, ne kelljen Csíkszeredába jönni a más régiókban lakóknak. Csíkszeredába már megérkeztek a számítógépek, a rendszer szerelése folyamatban van.” - mondta Ladányi László. Gyorsaságról szó sincs, sőt... Elgondolkodtató korkép Kiállítással zárta kapuit tegnap a Korkép, az 1974-ben alapított Szárhegyi Művésztelep. Tizenhét alkotó hagyta keze nyomát a szárhegyi Lázár-kastélyban, lenyomatát a jelen képének. Balázs Katalin - Az idei kiállítás nagyon változatos, de nem minőségében, hanem technikájában. Ismét gazdagodott a szárhegyi gyűjtemény - mondta záróbeszédében Erőss István, a tábor művészeti vezetője. Sófalvi László, a megyei tanács alelnöke pedig büszkélkedett, hogy az önkormányzat lehetett e műhelynek főtámogatója. Meg is ígérte, mindent megtesznek annak érdekében, a lehetőségek mentén, hogy fenntartsák, fejlesszék a művésztelepet. Különböző kultúrkörből érkezett alkotók hagyták névjegyüket Szárhegyen, a kiállítás anyagát szemlélve pedig az is kiderült, miként gondolkodnak a művészek a földgolyó egyik és másik felén, hisz e táborban részt vettek az erdélyiek mellett magyarországi, spanyolországi, új-zélandi, indiai és japán alkotók is. A zárórendezvényen jelen voltak a Vadárvácska tábor résztvevői, köztük Gaál András és Márton Árpád, a művésztelep egykori alapítói, akik annak idején, 1974-ben abban sem mertek hinni, hogy a rendszer már az első tábort nem töri kerékbe, nemhogy abban reménykedjenek, megérheti az 34. születésnapját. A falra-földre került alkotások bizonyítékai a létnek. Hogy mit mutatnak meg a mai kor képéből, azon igencsak el lehet gondolkodni. Érdeklődők a táborzáró kiállításon. A japán Fujii Tatsunori alkotását nézik Kávéházi portré Éljük a modern chaplini időket, rohanunk céllal és néha cél nélkül, a felgyorsult tempóban a mindennapjainkat átszövi a kor görcsös „lépést tartani!” parancsolata. Igyekezeteink vad tempójában mégis nyakoncsíp az egyszerű és tiszta dolgok utáni vágyakozásunk. A velünk született áldásokból, szeretet, törődés, mégis egyre vékonyabb szeletkét juttatunk környezetünknek és önmagunknak. Ezért értékes az a találkozás, amikor - akár egy rövidke hézre szabott kiállítás kapcsán - a letisztult, szeretetet sugárzó dolgokra irányulhat a figyelem. Beley Wild Emőke kerámiái oázis a szépre szomjúhozó léleknek és szemnek egyaránt. Munkái, akárcsak önmaga, tiszta, egyszerű és sallangmentes világ, ahol a dolgok nem szorulnak cirkalmas magyarázatokra, az érzések egyértelműek. Ősi forrásból fakadó tiszta, egyszerű formák és színek, a gyermekkor ártatlanságát és a népmeséket idéző, amit csak olyan művészi képességekkel megáldott ember tud megmutatni, aki ismeri és tiszteli az érintetlen hagyományok világát. Ez Emőke varázsának titka, azé a nőé, aki egyidőben van itthon itt, szülőföldjén, Székelyföldön, és otthonos ott, második hazájában, Franciaországban. - Maroshévízen születtem, hároméves voltam, amikor Székelyudvarhelyre költöztünk. Rajzolgattam gyermekként, de komolyabban csak 1996-ban kezdtem el tanulni. Budapesten lakberendezést végeztem. Ott találkoztam Péterrel, a férjemmel, aki Franciaországból került a fővárosba, kőműves mesterséget tanulni, így kerültem ezelőtt hét esztendővel a svájci-német határ melletti kis faluba, ami otthonom lett. A falucska neve La Croix-Keresztfalva, de nekem nem az - válaszolja nevetve. - Gondolom, hogy az új otthonválasztás új nyelvet is jelentett. - Persze, bár a budapesti Francia Intézetben tanulgattam, beszélni egy mukkot sem tudtam franciául. Péter megtanult magyarul, egymással csak magyarul beszélünk. Anyósomékkal csak franciául értekezhettem, megtanultam - mosolyog. - Elfogadták a székely menyecskét? - Úgy szeretnek, mint saját gyermeküket, én is szüleimként szeretem őket. Anyósomnak köszönhetem, hogy kerámiázni kezdtem. Ő vitt el egy barátnője korongozóműhelyébe. Akkor először ültem a korong mellé, kipróbáltam és nagyon megtetszett, beleszerettem a korongozásba, ami nélkül ma már nem tudnám elképzelni az életemet. Nekem a korong csoda. - Iskolában is ellested a mesterségben fogásokat? - Tanultam itt természetesen. A meghatározó élményekhez hozzátartozik az, amikor egy freiburgi antikváriumban rábukkantam Kovács Margit könyvére. Ez megerősített abban, hogy én ezt akarom csinálni. Azt kellett eldöntenem, hogy milyen anyagból dolgozzak. A kőedényt választottam, ez felel meg a munkáim jellegének leginkább. - Milyen technikával készülnek a munkáid? - Raku - ősrégi japán módszer. A véletlen örömét jelenti. Ezt a technikát kezdetben használati tárgyak gyors és olcsó előállításánál alkalmazták, a kiégetéshez kevés faanyag kellett, és ezer fokon égették ki az agyagot. A raku-technikával készített tárgyak nem alkalmasak tárolásra, ezért inkább dísztárgyak készítésére a legalkalmasabb. - Hol és mennyi idő alatt készül el egy munkád? - Otthon dolgozom, van kemencém. Mindig a pillanat inspirál. Két-három óra a formázás, aztán a kiszáradás, kiégetés, kihűlés és a mázolás. A rakuban az a jó, hogy abban mindig van meglepetés, a kiégetés során a színek megváltoznak. Dolgoztam porcelánból is, és még akarok a jövőben. - Mi volt a legnagyobb elismerés, amit eddig kaptál? - Franciaországban, Németországban is volt már kiállításom, itthon ez az első. Édesanyám, amikor először meglátta a munkáimat, azt mondta: Nem is gondoltam, hogy ilyen ügyes vagy, büszke vagyok rád, ez nekem a legnagyobb elégtétel. Munkáidon keresztül te vagy az itteni kultúra „nagykövete” abban a távoli francia kisfaluban... Milyen érték az, amit megmutatsz az ottaniaknak a székely emberek világából? - A népi hagyományainkat. Életmódban, öltözködésben, munkáimban. A népi hagyományok megőrzése a legfontosabb. A Gyimeseket szeretem, ott még él az a tiszta hagyományőrző életforma és rend, ami hozzám a legközelebb áll. Most is voltunk ott. * - Egy régi lakatlan kőházban alakítottátok ki az otthonotok?, Gazdálkodtok, kertészkedtek, jurtátok van. Csudabogárnak tartanak benneteket? - Ma már nem, az elején furcsállták a ruháimat, a csángó kendőmet, a jurtát... most már, megszerettek. - Vannak terveid, álmaid? - Igen, el szeretnék menni Mongóliába. - Ha ötven év múlva találkozunk, ki leszel te? - Elégedett és boldog ember, olyan, akivel most találkoztál - és szemében a tiszta vizű tavak nyugodt békessége kéklik. Lázár Emese A Keramikus Mottó: „Nem könyvből írtam, hanem életből, a kávéházi műhelyasztalon. ” Bevilaqua Borsody Béla 2008. JÚLIUS 31.