Hargita Népe, 2008. szeptember (20. évfolyam, 202-227. szám)

2008-09-11 / 211. szám

Ünnepi hétvége Csíksomlyón Holnap ünnepi sorrendben lesznek a szentmisék a csíksomlyói kegytemplomban. A Mária-neve napi búcsúra és a Gyulafehérvári Főegyházmegye millenniumi évének ünnepélyes megnyitójára sok zarándokot várnak. * 3. oldal Szünet nélkül lépnek az új évadba Tizennyolc napos turnéjáról, a zaragozai világkiállításon való sorozatos fellépéséről tartott vetítéses élménybeszámolót tegnap a sajtó képviselői számára a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. 3. oldal Szociális ösztöndíj idén is A nehéz anyagi körülmények között élő középiskolás gyerekek ebben a tanévben is jogosultak a középiskolai pénz elnevezésű szoci­ális ösztöndíjra. A vonatkozó 1488/2004-es kormányhatároza­tot azonban most módosították. Az említett kormányhatározat maximum 150 lejben határozta meg a középiskolások szociális ösz­töndíjának mennyiségét, a mostani módosítás pedig kimondja, hogy egységesen 180 lej lesz ennek érté­ke. Ahhoz, hogy a jogosultak meg­kaphassák az országos program keretében biztosított összeget, szeptember 15. - október 1. között kérést kell letenniük abban az isko­lában, ahova járnak. Az iskola pe­dig október 29-ig köteles kifüggesz­teni azoknak a névsorát, akik meg­kapják a 2008-2009-es tanévben ezt a fajta ösztöndíjat. A középiskolai pénz odaítélésé­nek feltételeit az említett kor­mányhatározat és annak utólagos módosításai tartalmazzák. Módosult a menetrend A Corona nemzetközi gyorsvo­nat október 20-ig más időpontban - 8.30-kor - érkezik Budapestről Csíkszeredába. A magyar főváros felé továbbra is 20.51-kor fut ki a megyeszékhelyi állomásról. Az időpontváltozás az útvonal válto­zása miatt történt. 6424259000026 Jelzőrendszerek állapota a megyei és országutakon Megrongált táblák az utakon Legyen szó ország- vagy megyei utakról, kétségtelen, hogy az utóbbi években lényegesen javult a Hargita megyei utak minősége, legalábbis ami az útburkolatot illeti. Ám akad probléma is: az autósok számára gondot jelent például a nagyszámú, megrongált jelzőtábla. ] Orbán Ferenc A Csíkszereda-Balavásár útvonal rehabilitációja, valamint a megyei utak újraaszfaltozása jelentősen javí­totta az úthálózatot. A közlekedési kultúrán túl jelentős szerepe van az utak karbantartásának, valamint a közúti jelzésrendszer folyamatos javításának és fejlesztésének is. Az utóbbi hetekben több olyan észrevé­telt is kaptunk olvasóinktól, hogy az országutak mentén elhelyezett jel­zőtáblák közül sok - szándékosan vagy véletlenszerűen, nem tudni -megrongálódott. Elsősorban arra vonatkozóan érkeztek észrevételek, hogy a szóban forgó táblák elmoz­dultak, elcsavarodtak a helyükről, lecsúsztak a tartóoszlopról, így a gépkocsivezetők számára nehezeb­ben láthatóak. (Folytatás a 7. oldalon) Festik az utat a Csíkszereda-Balavásár szakaszon. A balesetet megelőzendő Újra ásnak Kotom­ányban A Csíki Székely Múzeum munkatársai már két hete folytatják a tavaly megkezdett hitelesítő ásatást Kotormányban, melyet a Kasza Gábor telkén előkerült, X-XI. századra keltezhető csodalelet, a bizánci típusú ereklyetartó motivál. P­HN-információ Sikerült-e újabb, a régészcse­megét dokumentáló, ahhoz köt­hető leletanyagra bukkanni - erről tájékoztatta lapunkat Botár István régész, az ásatás vezetője.­­ Ha a tavaly előkerült három­rétegű, sütőfelülettel rendelkező kemence, melynek rétegeiből (Folytatás a 4. oldalon) Alapítva 1968-ban HARGITA néven HARGITA MEGYE KÖZÉLETI NAPILAPJA,CSÜTÖRTÖK 2008. SZEPTEMBER 11., XX. ÉVFOLYAM, 211. (5317.) SZÁM, 12 OLDAL ÁRA 70 BANI ^UUGOOUM IMPtJt §3 A CELSIUS fás . .jjPgg^és fűrészporos WSm romániai |§ márkaképviselete! ' .MM 19-114 KW JT A takarékos meleg TeL/fax: 0266-210778, WWWW.M­­AGDOL.NA.RO • Székely­udvarhely, Bethlenfalvi út 119. Rangos teremfoci-bajnokság Belgium, Franciaország és Fehéroroszország bajnok teremfutball-csapatai érkeztek Székelyudvarhelyre. A ma kezdődő nemzetközi torna házigazdája a tavalyi év hazai futsalbajnoka, a Székelyudvarhely SE.­­ Szász Emese A Székelyudvarhelyi Városi Sportcsarnokban szeptember 11. és 14. között zajlanak az UEFA Futsal Cup 2008-2009-es idénye 3-as csoportkörének mérkőzései, ugyanis a Küküllő-parti város nyer­te a torna szervezési jogát. A szervezőktől megtudtuk, a mérkőzésekre kizárólag helyre szóló jegyek válthatók, melyeket (Folytatás a 6. oldalon) Az SK edzése. Komolyan készülnek

Next