Megyei Tükör, 1968. július (1. évfolyam, 22-25. szám)
1968-07-06 / 22. szám
világ proli.tárjai, bgyhsuljbíbri TÜKÖR Az RKP Kovászna megyei bizottsága és az ideiglenes megyei néptanács lapja 1. ÉVFOLYAM 22. SZÁM 1 ARA 50 BANI I 1908. JÚÚLIUS 0. SZOMBAT n f jTT Acélidegek (Szakács Sándor felvétele) Lapunk tartalmából: • Urbanisztikai „gerovitál“ (3. old.) • Megoldatlan kérdés (4. old.) • Művelődés, irodalom (6—7. old.) # Függőfészek (10. old.) # Sport (12. old.) Örökségünk, Xalási196$ Mikor vált a kenyér a béke szimbólumává? Nem tudom. Sarló markában roppant az arany szalma, kasza suhant, kombájn dörgölt el riadó pacsirták fészke fölött, és a verejtékért cserében szívesen kitárulkozó föld munkásai deleléskor meleg cipókat álmodtak a gyermekek kezébe. Talán az élet megmaradásának, évenkénti megújulásának törvénye avatja ünneppé újból és újból az ÚJ KENYÉR hétköznapját. Úgy érzem, az új kenyér, az élet, a béke szók fogalmi összefüggésének ösztönös megérzése miatt nevezik egy magyar tájnyelv emberei életnek a búzát. Miért vált a kenyér a béke szimbólumává? Mert a munka betetőzőjeként napra intő kalászban nyer bizonyosságot az építő élet legfőbb feltétele , a kenyérillatú béke. Czegő Zoltán a 48 as gondolat Naponta érkeznek a hírek, hogy az ország emlékezik tegnapi tettére: a balázsfalvi, islázi, sepsiszentgyörgyi ünnepi népgyűlések után legutóbb a bukaresti demonstráció idézte méreteiben és hitelességében is felemelően a 120 éves múlt eseményeinek történetét. De az ünneplés nemcsak a múlt ILLEMÉNYEINEK idézése, hanem gondolat és érzésvilágukban oly nagy jelentőségű 48 ESZMÉNYÉNEK vizsgálata, a valósággá vált gondolat felhajtása saját bölcsője előtt. Mert igaz ugyan, hogy az évszak csak elhelyezi, rögzíti az események, gondolatok, eszmék történetét, de az 1848-as esztendő úgy él bennünk, mint a társadalmi szabadság, nemzeti függetlenség eszményeinek, az emberi helytállás és népi elkötelezettség legszebb példáinak örök érvényű szintézise, szimbóluma. És ez nem a hamis tudat, nem a hamis mítoszteremtés, nem a múlt eseményeit megszépítő terméke — valóban romantika 1848-ban jelentkezett először az elnyomó hűbéri társadalmi rendszernép, tehát emberellenes korlátait ledöntő szabad gondolat, amely az elmúlt 120 esztendő alatt, történelmet alakító népünk és legjobbjaink mindennapi tevékenységének eszmei alapját képezte. És 1848 jelzi az eszme megvalósulásának kezdetét, még akkor is, ha bukott forradalom Aitán — az osztályharcban megnyilvánuló történelmi szükségszerűség kényszere alatt — az első lépések felszegek, és óriási vargabetűvel elkanyarodnak a gondolat vázolta egyenes úttól. Magától adódik a rokonítás lehetősége a 48 gondolatvilága és a kommunizmus eszmeisége között: a polgári demokrácia eszmekörében az iparosítás az ember felemelésének biztos útja — a kommunista tanítás szerint is a természet uralásának, valamint a társadalmi rétegek és osztályok közötti anyagi különbségek megszüntetését biztosító termékbőség megvalósításának eszköze, a tudományok eredményeire épülő iparosítás: a demokratikus polgárság az egyenlőséget a társadalom minden tagjára egyaránt, érvényes jogok és kötelességek kiterjesztésével látja megvalósíthatónak —, a kommunizmus első lépése a valódi egyenlőség megteremtésében szintén a jogegyenlőség biztosítása. GYENLŐSÉG, SZABADSÁG, ETESTVÉRISÉG — jelszava, a legőszintébb humanizmus kifejezője, de mert lényegében egy elvont erkölcsiség a bölcsője, a polgári társadalomban még nem valósítható meg. Ugyanennek a kornak a szülöttje — a mai kapitalista nyugaton — ez a reális megalapozottságú humanizmus — kommunista világnézet, marxista filozófia — amely, éppen mert a valóságban gyökerezik, magában hordja a változtatás, a gondolat megvalósításának lehetőségét. 48-as nemzedékünk szellemi elődje a kommunista világnézetnek.Nem lehet Balcescuban, Táncsicsban vagy Petőfi•br»n, nem Dobrogeanu-Gherea vagy Frankei Leó elődjét látni. A társadalmi szabadság, egyenlőség, testvériség eszményének szükségszerű velejárója 1848-ban a nemzeti szabadság gondolata. És a forradalom történetében gyakran egymástól elforduló, sőt egymással szembekerülő törekvések különböző nemzeti — szellemiségükben —, mégis rokonok. N. Balcescu, C. Bolhát, Petőfi Sándor, Teleki László, Eftimio Murgu, Ion Dracoș nem tagadják meg saját nemzetük érdekeit, amikor a lényegében azonos célokért küzdő nemzeti mozgalmakat próbálják egymáshoz közelíteni; amikor más nemzetek hasonló jogainak elismeréséért küzdenek, alapjában saját eszményeikhez következetesek. így válnak a 48-as nemzeti forradalmak eszmeiségükben (Folytatása a 2. oldalon) Gajzágó Márton Az emlékezés biztonsága Ötvenéves érettségi találkozóra gyűltek össze a volt Székely Mikó kollégium 1918-ban végzett diákjai. Szép ünnepség volt nem látványos, nem is hangos. Emlékezés volt, vagy még inkább: alkalom az emlékezésre. Én azt hiszem, leginkább számokkal, beszéltek ott. És azt hiszem néha, hogy az lenne a legjobb, ha számokkal — ezzel a biztonsággal és bizonyossággal — lehetne lemérni egy emberi életet. Egyszer talán így lesz. Egyszer talán megteremtik az emberek azt a viszonylagos bizonyosságot, melyhez ők és utódaik mérhetik magukat. Viszonylagos lesz az mindig — s az ma is — és nagyon „időleges“. Mert nemzedékek viszonylagos bizonyosságának — eredményének —*■ sorozata a történelem . . (ötven év . . . Nem érdem az, s nem is mindig bizonyosság-tétel. Csupán az idő felkínált lehetősége, hogy kihasználjuk. De az a fél évszázad — melyet a most hetven éves emberek a saját életükkel mértek le és mértek meg — az az idő, mely számunkra —, talán mert a legközelebb van hozzánk, személyes lehetőségünk — a leginkább történelem. 1918 határkő a történelemben. Azok számára, kiket „emberiséggé“ kötött össze közös sorsuk, az egyéni életrajz egybeesett a történelem egy bizonyos —, ma jelentősnek látott — szakaszával, a világidővel. Éppen ezért történelem. Katonaruhában érettségizett gyermekemberek — ma talán már akkori magukat, történelmüket is megmosolygó hetvenévesek — tudják ezt. Mert saját magán tudja lemérni az időt, aki bátor volt élni, ott, ahol átvonult a történelem. S nemzedékek kényszerű bátorsága ez. Ezek az emberek valamit lezártak. Vajon bizonyosság-e az, hogy valaminek vége? Azt hiszem, legfennebb biztonság. „Annyit és ennyit éltem, így és így...“ — az emlékezés biztonsága ez. A konkrétum biztonsága. De hol van vége valaminek? Az ember tevékenysége — élete — nem ér véget — mert ez visszaélés lenne az idő által adott lehetőséggel — a nyugdíjazáskor De ha nincs vége valaminek, hogy van bizonyossága? Csak az emlékezésben lehet, ha mesterségesen, egy alkalommal — mikor kissé önkényesen, s legjobb esetben is csak a magunk számára — lezárunk egy szakaszt, végesnek nyilvánítunk, már azzal is, hogy emlékezünk. Bizonyosságot akarunk így, de legfennebb biztonságot kapunk. Hogy éltünk, tettünk. Végeredményben mindez csak elmélet, ideális helyzet és talán megoldás. Mert úgy kellene legyen, hogy a tett az, aminek eredménye van. De ezt az eredményt nem mindig könnyű felmutatni, még kimutatni sem. Azt hiszem, mindnyájan tudjuk ezt, ők is. És biztosan elégedetlenek. Ez már egyfajta eredmény: az elégedetlenség állapota Mert ehhez fel kell mérnünk, mit tettünk és mit tehettünk volna, össze kell vetnünk az idő> adta lehetőséget életünk valóságával. De ez sem bizonyosság. Az elégedetlenség még csak nem is biztonság, mert nem az emlékezés, hanem a felmérés, és az önmagunkkal való szembesítés adja. Nagyon ellentmondásos az ember Azt hiszem, nem is lehetne más. Csíki László -