Megyei Tükör, 1968. augusztus (1. évfolyam, 26-31. szám)

1968-08-03 / 26. szám

3 nm^cí TÜKÖR Em­bemozelDen Ismerősként kerestem fel Kiss Árpádot, a községi párt­­bizottság titkárát Nagy­boros­tyán. Sok estét töltöttünk e­­pvül­ egy másik községben, a mindennapi munka problémáit — beiskolázás, ifjúsági csütör­tökök szervezése, a szülőkkel való viták, meg nem értés le­küzdése — hoztak össze. Ilyen­kor beavatott gondjaiba is, sokszor mérlegeltük, néha órá­kon át, mit lehetne tenni a rosszul menő termelőszövetke­zettel. Kíváncsi voltam : ho­gyan alakult a sorsa új mun­kahelyén, szerencsésebb-e, meg­értőbbek-e, mozgósít­hatóbbak-e itt az emberek ? Mert a gazda­ság, a rábízott körzet erkölcsi, politikai, emberi fejlődése ha­tározza meg az aktivista tekin­télyét, ettől függ, hogy kielégü­lést nyer munkájában, hogy e­­gy­ál­talán elviselhetővé válik a családjától hetekig, hónapig tartó távollét. Már tizenhét éve járja a fal­vakat. Beszédébe, gondolko­dásába annyira beleivódott a különböző embercsoportokkal való mindennapi kapcsolat, a meggyőző, lelkesítő vagy e­­gyengető, mérlegelő — az egy­szerű emberek nyelvén szőtt magyarázatok íze, szóhasznála­ta —, hogy a baráti beszélgetés is akaratlanul hivatalos tónust kap, a beszüremlő közügyi ki­fejezések maguk után vonzzák a problémákat. Menten a köz­ségi gondok, lehetőségek kerül­nek elő —magánélete eggyé­­fonódott ezekkel, a Mozgalmas időszakban került nagyborosnyói pártszervezet élére, közvetlen a megvésítés után. Azt a körzetet kapta, a­­m­elyből kiformálódott a mai község. A hozz­á tartozó falvak sokban különböznek fejlettség, életszínvonal tekintetében : Nagyborosnyó, Lécfalva rende­zett fejlett települések —, Fel­­doládyba, Kisborosnyóra még a villany sincs bevezetve. A nagyborosnyói MTSZ tagjai szorgalmas, munkás emberek —, de elegendő volt egy kis félreértés, torzsalkodás a veze­tőség és a tagság között — né­hány hektár burgonyát a föld­ben hagytak ősszel. Az új köz­ségesítéskor nem szívesen e­­gyesültek a lécfalvi gazdaság­gal, a lécfalviak adósságai miatt. Minden ember ismereté­re, tapasztalatára szükség volt, hogy az országos folyamat ér­dekében egyeztesse az embe­rek véleményét, érdekeit. A Sétálunk a községközpontban, néptanáccsal szemb­eni domboldalon állatvásár van. Az emb­erek köszönnek, min­denkihez van egy-két szava. Otthonosan mozog közöttük. Nézzük az üzleteket : — tisz­ták, rendezettek — vasüzlet, élelmiszerüzlet, zöldséges-, könyvesbolt — sok üzletecske, mindenikben marasztalják, lát­szik, hogy állandó látogató. A községből sok mesterem­ber és szakképesítetlen munkás ingázik hosszú, fárasztó utazás­sal Brassóba, pedig kezükre, tudásukra otthon is szükség PÁRTÉLET lenne. Hajnali négykor men­nek, és csak este hat óra felé kerülnek vissza családjukhoz. Idejük jó része döcögő, füstös vagonokban, kártyázás vagy in­kább kimerítő, mint pihente­tő kén­yszer-szunnyadozás köz­ben telik. Legtöbbjük így sem cserélné el otthonát Brassóval, ragaszkodik a házhoz, a kert­hez, a vidékhez. Állandó gond­ja , hogyan lehetne ezeket az embereket „visszaszerezni“, vagy legalábbis életükön kön­­­nyíteni. — Tavaly nem nagyon látták őket a mezőn .... pedig bizony nagy szükség van a férfikézre. Jobb jövedelmet kell biztosít­son a gazdaság, talán akkor... Van kezdeményezés. A kaszáló­kat annak megfelelően osztot­ták ki, hogy egyénenként ki mennyi munkanapot teljesí­tett Szabadidejükben ők is be­kapcsolódhattak a sürgősebb munkálatoknál, kapálásnál, e­­g­yelésnél. Sokkal szebben néz­nek ki a földek, és az emb­e­­rek gyakrabban keresik f­­i iro­dájában, a mezőn­y igazsá­gosnak tartják, amit kezdemé­nyez. Közben arra is gondol, hogy otthonosabb, marasztalóbb le­gyen a község. Megvan az en­gedély egy el­látási komplexum építésére. A hely kiválasztása­kor arra irányította a figyel­met, hogy az új falatozó mellé elkeríthessenek majd egy nyá­ri kertet is. A gazdaság állat­­állomány­át sikerült annyira gyarapítani — 40—50 szarvas­­marhával több van az előirány­zottnál —, hogy most falu­si mészárszék létrehozásán fá­radozzék. Még az idén üzem­be helyezik a községi pékséget, a lakossággal egyet­értésben é­­pítenek egy tekepályát. A hé­ten kígyós a villany Feldoboly­­ban, az MTSZ vállalta, hogy fürdőt rendez be az állatgon­dozóknak ... Visszatérünk a pártbizottság irodájába. Csak most veszem észre, milyen szép népi fara­gású és festésű bútorral ren­dezték be az egyik szobát. — Látja, ez is odaveszett volna. Amikor a kultúrház be­rendezését leltároztuk, a pin­cében találtunk rá, a lomok között. A színpad külső kere­tének is galambdúcos székely­kapu formája van, csak a szí­nészek nem jönnek már nyolc hónapja ! Nemrég hozták rend­be az öltözőket : egy-egy ter­met, külön a férfiaknak, külön a nőknek. Szívesen vennének bérletet is, többen mondták. Biztosíthatnánk egy-egy házat minden előadásra. Munkájában adódnak tréfás epizódok is. A falu állomás felöli oldalán a mez ök szélén nagyon sok téglavető cigány telepedett meg az utóbbi évek­ben. A rendszertelen település von­ja a községközpont bejá­ratát. Ki is jelöltek nekik he­lyet a falu másik részén, az át­szállításukat is megoldanák, de nincs egy vezető emberük, akivel tárgyalni lehetne. A megoldást sürgették a megyei szervek, nem volt mit tennie, gyűlésre hívta őket Ezért e­­gyesek, ha szóba kerül, tréfá­san a „cigányok bírája“-ként emlegetik, ügybuzgalma, igyekezete ér­demes a szóra. A községi párt­­titkár akkor segítheti elő iga­zán egy helység kibontakozá­sát, ha jelen van az emberek hétköznapjaiban, s így, ember­közelből próbálja összefogni a bizalom és a haladás szálait. Lengyel László nyári őrjárat lint a népdal Nagybaniból ? Ismeretes az a tény, hogy a népdal, népzene mi emberrel együtt élt, végigkísérte évszáza­dokon, mellette volt a munkában, társa volt a bánatban, az örömben, egyedüllétben, a leg­egyszerűbben és legtisztábban fejezte ki, igen m­agas mű­vészi szinten, az eg­yszerű falusi em­ber érzelemvilágát. Épp úgy, mint a különböző nyelvjárások, meghatározott és ugyanakkor eggyé olvasztott egy bizonyos területen élő embercsoportot, s így minden vidéken más-más féle dallamtí­­pusok, v­ariánsok kerültek előtérbe, kihangsú­lyozva az illető vidék specifikumát. Amikor az Erdővidékre indultam egy igen röv­d népdalgyűjtési körútra — Nagybaconba és a környező falvakba — az az elv vezérelt, hogy ennek a­z erűidnek egységes dallamanya­­ga lehet, hiszen földrajzilag is különálló táj­­egységet alkot. Talán a Halod az a határ, mely elválaszt­ja az ezután következő vidéket a ,,külvilágtól", a város hatásától, és éppen ezér, itt még igen értékes, eddig fel nem jegy­zett és nem rendezett népdalanyag található. Íg­y gondoltam Az első csalódás akkor ért, a­­mikor a néptanács elnöke, Keresztes­­­­oltán elmondotta, hogy a faluban egyetlen nő sincs, aki helyi népdalokat ének< ne, mivel ez itt is a szokás, s az a pár férfi, aki segítségünk­re ehet, szám szerint mindössze három-négy­­"be­­ • stv."­ kértem, próbáljanak visszaemlékez­ni az őre,a'k­i dalaira, énekeld­ azokat a da­lla­m­okat, amelyeket különböző munkák végzésekor, mulatságokon, ünnepnapokon éne­kelnek. Az eredmény elképesztő volt. Az egész falu­ban nem találtam egyetlen helyi jellegű dalla­mot sem. Az elhangzott dallamok nagy része népies műdal vagy legjobb esetben Csík és Udvarhely vidékéről származott. Sajnos, az e­­redmény a környező falvakban is (Kisbacon, Magyarhermány, Bibarcfalva) hasonló volt. Ez a tünet országszerte jelentkezik. Az egyre fej­lődő technika, a rádió, televízió behatolása a faluba, gyárak építése, a gitárzene járványa, melyet a falusi fiatalság nagy része elsajátít, valamint az a helytelen nézet, hogy a ,,városi zene“ a magasabb színvonalú muzsikát kép­viseli, odavezet, hogy a falusi ember lenézi saját népzenéjét, nem műveli ezt, az öregek­től nem tanulja meg, nem veszi át, egyszerű­en nem vesz tudomást róla így lassan, egy pár évtized múlva, teljesen kihal a hagyo­mány, amely k­étezer évet élt, és amelynek ér­téke felbecsülhetetlen az emberiség számára. Mit tehetünk annak érdekében, hogy ment­sük, ami menthető ? A nagy feladat elsősor­ban a falvakban élő tanítókra és zenetaná­rokra hárul, kiknek valamilyen formában rög­zíteniük kellene ezeket a dallamokat kottapa­pírra vagy magnetofonra S ha ezek közül e­­gyik sem­ sikerül, akkor hívjuk segítségül az alkotások házát, hogy küldjön szakértőket, a­­kik lejegyezzék a dallamokat. Csakis így ke­rülhetjük el azt, hogy egy pár év múlva ne tűnjön el megyénkből az autentikus népzene. Czakó Ádám MEGYÉNK A napokban tartották meg megyénk öt választói körzeté­ben a Nagy Nemzet­gyűlési képviselők és a választók ta­lálkozóját. A képviselők ismer­tették az utóbbi időben hozott törv­ényeket és törvényerejű rendeleteket — tanügyi tör­­v­ény, b­ü­ntető törvénykönyv, házhelyek számbavétele és el­adása, lakástörvény stb. —, be­széltek azok jelentőségéről, a dolgozók életszínvonalának szüntelen emelésében, nemzet­gazdaságunk fejlődésében ját­szott szerepükről. Ezt követően a találkozón résztvevő munká­sok, parasztok, értelmiségiek a körzetükben felmerülő legfon­tosabb problémákat, hiányos­ságokat tárták fel, javaslato­kat tettek orvoslásukra. Sepsiszentgyörgyön — képvi­selő Kászoni Ilona — Virág Jószef a bútorgyár modern gépi berendezéssel való ellátá­sát sürgette. Ugyanakkor kitért egy korszerű­­­ágólád építésé­nek, a személyi lakások építési üteme meggyorsításának a szük­ségességére is. Kósa Ferenc, a Szorgalom kisipari termelőszö­vetkezet elnöke a szolgáltatási komplexum. Patakfalvi Izsák, a városi művelődési ház igaz­gatója az új művelődési palota és a mozi felépítéséhez kért tá­mogatást. Kulcza István hozzá­szólásában javasolta egy kön­­­nyűipari szaklíceum létesítését, Jakab Tibor pedig a képviselő közbenjárását kérte a Minisz­tertanácsnál, hogy a város ivó­­v­íz-ellátásának megjavításával kapcsolatos tervet minél hama­rabb jóváhagyják. Kézdiv­ásárhelyen Zsoldos György képviselő szavait szá­mos kérdés megjegyzés követ­te. Nagy Zoltán javasolta, hogy tegyenek meg mindent a ré­gebben működő erdészeti isko­la visszaállításáért, mert csak­is így válik lehetővé a szakká­­derhiány felszámolása az erdé­szetben. Felhívta a jelenlevők figyelmét a minőségi munka állandó javításának jelentősé­gére, mivel egyes esetekben o­­lyan árut bocsátanak ki, amely még a felét sem éri meg an­nak az árnak, amit érte fizet­nek. Érdekes javaslatok hangzot­tak el a baráti találkozón is. Többek között szorgalmazták a Barót—Málnás közötti útsza­kasz modernizálását, a zöldség­és élelmiszerellátás megjavítá­sát, valamint játszótér létesíté­sét a lakástömbök mellett. ★ A megyei pionírtanács isko­lások újabb csoportját — ezen a nyáron már a negyediket — küldte fel a Szent-Anna tó mellett szervezett listótáborba. Egy másik, 22 pionírból álló csoport Kónya Ádám tanár ve­zetésével Ika váránál ütötte fel sátrait. Feladatuk, hogy az ott folyó ásatási munkálatoknál se­gédkezzenek.­­­ A Bardóc községi pártbizott­­ság, az ideiglenes néptanács és az általános iskola versenyfel­hívására megérkezett az első válasz. A község fiataljai — a­­mint Gyenge József, a pártbi­zottság titkárhelyettese írja — voltak az elsők akik vállalták, hogy mindent megtesznek a felhívás nyomán kibontakozó verseny megnyeréséért. Nem­rég például 23 ifjú szorgosko­dott a három új tanterem fel­építésénél. Eredmény : néhány óra leforgása alatt Ifi köbmé­terrel nőtt az épület fala, nagy mennyiségű lécet, deszkát és téglát szállítottak védett hely­re. Különösen Kovács Béla, a községi KISZ-bizottság tagja végzett derekas munkát a moz­gósításban, irányításban. A község KISZ-bizottságának a pártbizottság segítségével si­került a megalakulás óta eltelt pár hét alatt kezébe vennie ténylegesen is az ifjak veze­tését. Igyekszik biztosítani az ifjúság érdeklődési körének megfelelő tevékenységet, kirán­dulásokat, ifjúsági esteket szer­vez. E gondoskodás eredménye­ként jött létre a kultúrotthon keretében az „Ifjúság háza", a­­mely szórakoztató játékokkal felszerelve tisztán, barátságo­san várja minden alkalommal az érdeklődőket. Nem csoda tehát, ha a köz­ség vezetői meg vannak győ­ződve, hogy hívásukra egy em­berként fognak az ifjak részt­­venni a kalászgyűjtési és más hazafias munkálatokban. Péter Sándor í­R ÉLETÉBŐL Gyűléseink etikája (folytatás az első oldalról) az intézkedés társadalmi szük­ségességével, hanem az eljárás megmódolásával van baj. Hoz­zátartozik gyűléseink etikájá­hoz, hogy a legfontosabb gon­dokat állítsuk pástra, s az elv­­szerű vitában egyenlő félnek tekintsük az asztalnál ülőt a széksorok bármelyik becsüle­tes, jó szándékú tagjával. Va­lahol itt van a vezető ember iránti teljes bizalom kulcsa. Nem téveszthetjük össze a ka­tegóriákat — szükségünk van ünnepeinkre, teremtettünk, ve­gyük hát számba ezt — de permanensebb szükségletünk a menet közbeni számbavétel, a munkaülés, ahol semmiféle ün­nepi mezbe öltöztetett felsorolás nem mentheti lehetőségeink felelőtlen kihagyását, még ak­kor sem, ha pillanatnyi kényel­metlenséggel kerülünk szembe. Gyűléseink etikája — őszin­teség. A tények ferdítésével csak a jószán­dóik meghasonlá­­sát idézheti elő az, aki a tu­dott való ellenére megrendez, beállít saját szempontja sze­rint. Aki úgy ítélkezik szemé­lyek és megnyilvánulások, problémák felett, hogy ítéleté­nek jogosságát abban látja — úgyis megszavazza mindenki i tájékozatlanságból merev szo­kássá alakult gesztusból. A közösség ítélete, buktató­kon, vajúdáson át, kialakul. Kialakul és hat. hatni fog. Közéletünk demokratizálódása, mely a párt szem elől nem té­vesztett irányvonala, érleli gyümölcseit, anyagi, mozgató erővé válik. Kisebb és­ nagyobb kollektívum létkérdése, hogy gyakorlattá tegye ezt az elvet, mely végső soron az egyén teljes, hasznos társadalmi ki­bontakozását jelenti. Dolgozó népünk érzi és érti a IX. Kongresszus óta eltelt­­ három év anyagi és szellemi nyereségeit, melyek közül — közéleti vonatkozásban — leg­­­­fontosabb a szabad, felelős vé­leménycsere lehetőségének meg­teremtése. * 1

Next