Megyei Tükör, 1969. október (2. évfolyam, 94-97. szám)
1969-10-04 / 94. szám
3 EGÉSZ ÉJJEL LOPTUNK... .1 polgárőrség apparátusának fölépítése, funkcióinak körülhatárolása —eljes sor megfontolt intézkedés logikus eredménye Nincs is ezzel Imni elméletileg, és ha akad nagyritkán a hetente, ismétlődik, felkészítők újból és újból kimérik az örök jogait és kötelességeit. Azon az éjszakán, mikor Orbán Lajos őrnaggyal, a városi milícia parancsnokával, Mátyás Antal kapitánnyal s még egy újságíró kollégámmal nyakunkba vettük a várost, hogy az őrködök ébersüljét megfigyelhessük a gyakorlatban is —, mondom, azon az éjszakán minden szolgálatos föl is tudta mondani elméletben a kötelességeit. Fölmondták, mint a leckét, de azon kívül .. Kalandra indultunk. Az olvasó ne értsen rosszul — valóban azzal a céllal indultunk éjszakai ultunkra, hogy lemérjük, a rossz szándékú éjszakai látogató mennyit kockáztat, ha ezt-azt el akar emelni. KI A SZELIDEBB ? Enyhe szénaillatot hozott Árkos felöl a szél, esti tizet mutatott a toronyóra. Pár perc alatt meleg lakásaikba húzódtak a textilgyár második váltásánál munkásai is a hűvös estéből. Egy-egy kutya ha felugatott, el is szégyellte magát hamar. A Csíki utcai borlerakat felé közeledtünk, nem is óvatosan, hanem egy terepjáróval. A kapuban senki meg nem állít. Nosza, vérszemet kapunk, és húzódunk hátra, a belső udvarba. A hatalmas tér tele ládahalmokkal, hordókkal. Hátrafelé menet egy percig láttuk, amint az 52 éves Péter József er a meleg kis szobában beszélget másik két férfival. Jellemző, hogy ő nem látott meg minket, pedig öten mentünk el az ajtaja előtt. Nyugodtan végigjárjuk az OCI , az ÍRVA lerakatát, nem zavart. Egy magánszorgalmú kutya fölvonul a túlsó udvarban, valami hajdani felelősségtudatból, de aztán elcsuklik ő is : — minek s kinek ugasson ? Azt vihettünk volna el, amit akartunk, de megelégedtünk egy láda ecettel meg ugyanannyi bor vízzel. ..Csomagolás előtt a kollégámmal benéztünk az őrhöz. — Jóestét. Bukarestből jöttünk, a központból, szeretném szétnézni — így mi. Péter Józseföt pillogtál, valószínűleg a melegtől meg a sűrű cigarettafüsttől piros szemekkel... Aztán folyik a beszélgetés, ami nagyon egyoldalú, mert mi kiküldötti minőségünket veszélyben nem látva, csak kérdeztünk. Válaszolgat Bagoly Gyula is, a lerakat helyettes főnöke. Kikérdeztük mlőrt mindenről, csak éppen a házassági levelét nem kértük, de azt hiszem, első szóra utána ment volna És senki egy árva szóval nem kérdezte meg, hogy tulajdonképpen miért is jöttünk, van e valami papírunk. — Tovább már egyszerű : megjelenik Orbán őrnagy és Mátyás kapitány, akadozik a szó, a mentség, készül a ténymegállapítás : az őr nem teljesíti kötelességét. 1 -4, ajtón kívül hatalmas kutya néz ránk bánatosan. Legalább oly szelíd, mint az éjjeliőr, egyikük sem kérdez semmit. Még egyszer végignézünk a Péter József őrizetére bízott udvarokon, a ládák ezrein, és elgondolkozunk: legalább a zsúfoltabb helyekre tehetnének■ egy egy villanykörtéi, így a sötétben még kitöri lábát az éjjeli látogató. Egyebet úgysem reszkíroz. — Mi is megléptettük a zsákmányt. KARRIERT CSINÁLUNK A kalanddal járó izgalmat lehűti a következtetés: itt a csillagokon kívül senki nem őrzi Péter József körzetében a százezres értékeket, melyek javarészt nyitott helyen vannak. — Lássuk, az út- és hídépítő vállalatnál mit tudunk keresni! —■ Előre mi megyünk, a kollégával. Bálint László úr a kapuban fogad. Tizenegy óra. Fekete esőkabát rajtunk, képünk csupa szigor, kezelünk, sietünk — magabiztosak vagyunk. — A minisztériumból jöttünk, szét akarunk nézni Önöknél, hogyan is állnak... Ki is a főnök maguknál ? Ja, na jó. — És mindezt felvállunk fölött, csak úgy hátradobtuk az ébernek, és mentünk egyenesen hátra az udvarba. Az őr azt sem kérdi — mi az, hogy azt sem ? ! — egyáltalán semmit sem kérdez, csak jövöget mögöttünk. Lagymatagon bólogat, miközben mi mindent megtapogatunk az udvarban, kifogásolunk, javasolunk, és csak azért nem nevetünk minisztériumi funkciónkon, mert érezzük a helyzet valós komolyságát : tulajdonképpen mit keres itt ez az ember egyenruhában ? Azt is mondhatnák neki, hogy a bélyeggyűjtők központi dalárdája küldött — akkor is szó nélkül engedne. — És amíg mi „ellenőrzünk", két társunk nyugodtan felkutatja a hivatali helyiségeket, elemelik a számológépet. Ötnyi aktacsomó áll rendelkezésünkre, szabadon, kutathattak a fizetési kimutatások, adatok között. — Bálint László egy éve öt, ezer lejt kap ezért az államtól havonta, és cserében annyit nem tesz meg, hogy éjjel 11 órakor igazolványt kérjen két idegentől. Maga tudja, hogy ezek az emberek kik ? — kérdi az őrnagy. — Hát, azt mondták, hogy... a minisztériumból... És ezzel megnyugodott. Az általa őrzött udvarhoz tartozik a szomszédos benzinlerakat, de azt lelakatolt kapu választja el tőle. A kérdésre, hogy hogyan érzi, ha kulcsa sincs a lakathoz, így válaszol : hát kívülről. FŐ A BIZALOM ! Az építkezési vállalat Csíki utcai épületében mintha már vártak volna bennünket. Or a környéken sincs, elemlámpázunk, beszálltuk és matatunk az ablakok alatt. Az egyik nyitva van, nem is — , ablaküvege sincs, szabad a járás. Csak éppen létrát nem tettek ki a kedvünkön, használati utasítással. A sofőr bemászik, jár-kel odabenn, villanyokat gyújt, kutat — , otthonosan érezheti magát benn vagy húsz percig, senki nem zavarja. Azt ad ki, amit akar. S hogy innen se menjünk el üres kézzel, magunkkal viszünk egy irat csomót. Czippel László főkönyvelő későbbi bevallása szerint nagyon fontos iratokat tartalmazott. (Mi sem a jelenléti naplót akartuk kiválasztani.) És álkulcsot sem vittünk, elöl volt, amit kaptunk, íme, a bizalom ! EGY LÁDA BOR Folytatjuk tovább ezt a furcsa játékot, és lassan meggyőződünk, hogy a körök egy csoportja — szerencsére kis csoportja — lehető legfelütetesebben látja el feladatát. Már nem is jelent számunkra meglepetést, hogy minisztériumi főtisztviselőknek kijáró figyelmességgel kalauzol a zöldség- és gyümölcselosztó központ területén András Lajos 45 éves ör. S bár hetente, sőt naponta hívják fel a figyelmét neki is, társainak is, hogy mi a tennivaló, ha idegen hatol be —nemhogy hivatalos jogosítványainkat, de még személyazonossági igazolványunkat, sem kéri. (Kollégám régen lejárt vasúti bérletet készít elő erre az eshetőségre, de erre sem kerül sor egész éjszaka.) András Lajost nem menti az sem, hogy ezen az éjjelen túlságosan nagy körzet jutott neki, kollégája betegsége miatt. — Jövőget ő is mellettünk, kikérdezzük et is, jött-e áru, s ha nem, mikor jön stb. És társaink ez alatt nyugodtan kiüríthetnék az udvart. De megelégednek mutatóban egy láda borral. Aztán itt is záró jelenet : megjelennek a rendőrök, felelősségre vonják, mialatt minket, ismeretleneket magunkra hagy az udvar mélyében, hogy nyugodtan szerelhessük le a traktorok alkatrészeit... KIÉRT BOG A MANET ? A helyi kereskedelmi vállalat Olt utcai udvara zárt kapuval fogad éjjel 12 órakor. Kocsival hajthat be, aki rakodni akar. Vagy 150 láda étolaj áll az udvaron, bennebb ládákban száraztészta és a többi. Szinte hihetetlen, hogy itt sem állít meg senki. Már dühösen keressük a b őrt, benézek egy nyitott kocsiba, hátha alszik, keressük az irodák körül — egyszerűen nincs. Az irodák bármelyik ajtaja percek alatt megnyílna a „szakmabeli“ előtt ... Aztán felbőg az udvaron hagyott Manet motorkerékpár, a kollégám kínozza, hátha erre előkerül valaki. Na nem ! Elszomorító, hogy beavatkozásunk itt is sikerrel járt. Súlyos tapasztalattal és két láda étolajjal távozunk. AZ ÉJJELIŐR FÖLHÁBORODIK A kályhagyárnál már otthonosan mozgunk. Valahogy úgy érzem magam, mint az egymillió fontos banki, tulajdonosa. Minden minyílik előttem mert én a központból lőttem . A kályhagyárnál két csoportra ősziünk ki ki oda megy ahová akar meg nem állít senki. De nem — itt végre, elakadunk a kollegával. Az éjjeliőr békésen alszik a meleg irodában elöl kocsikkal szállíthatnánk az értékes csempét, senki nem igazol. Bent azonban amint az egyik műhely lépcsőjén kapaszkodunk fölfelé, utánunk lépik Fetics János égető munkás a munkapad mellől — és megtörténik a csoda ezen az éjszakán : miután egyetlen hivatásos őr sem érdeklődött kilétünk iránt. Fetics János leigazol. Kikérdez. Aztán megyünk tovább, míg megtaláljuk az őrt, aki alig tud magához térni álmából. De aztán életmagra kap, és fölháborodik : nem lehet minden éjjel virrasztani! Hevesen igazolja magát, ahelyett, hogy bennünket igazolt volna. Körülötte dolgozik az éjjeli váltás, szerelők, égetők, gépészek végzik a munkát — Giizer Sándor éjjeliőr nem bírja az őrködést. Az út túlsó oldalán Csomós József kapus fogad, elég szívesen, nem kételkedik bennünk, pedig ezért fizetik. Bejárjuk az irodákat, a technikaiban a szekrény nyitva, kezünk ügyében minden. Pár lépéssel arrébb a helyiipari vállalat asztalosrészlegéhez érünk. Itt sem kell halkabban beszélnünk, senki sem figyel ránk. És míg a vállalat elnöke, meg a műhelyfőnök békésen alszik, mi nyugodtan lehozhatjuk a 100 lei értékű bútordarabot az emeletről. De hozhattunk volna egész garnitúrát is... Az ör pedig ül itt is a meleg szobában. Ő MEGÉREZTE .. . Éjjel fél háromkor megyünk be a kenyérgyár kapuján a kollégámmal. A kapusház üres, nyugodtan bemehetünk a csarnokba. Ott tárgyal egy ismeretlen férfival az ör. — Jó estét, jó estét, a főnököt keressük, a központból jöttünk, tésztát kell vinnünk ellenőrzésre. A kapus ránk mosolyog, és enged dolgunkra. És — nagy megelégedésünkre — ugyanaz ismétlődik meg itt is, mint a kályhagyárnál: a kapus nem igazol,nem ez az öröm!) viszont az egyik munkás. Németh Fábián lepallja kezéről a lisztet, és megkérdi, kik vagyunk, mit akarunk. Tudomásunkra hozza, hogy bizonyos meghatalmazások nélkül nem bocsáthat a rendelkezésünkre anyagot. " A saját munkája mellen ,,túlnormázik", végzi a kapus feladatát is... A későbbiek során Imre Sándor, a kapus diadalmasan mondja : megéreztem, hogy ellenőrök. Előre kérdezték, hol a főnök, és én akkor tudtam, hogy kontrolok — így magyarázza a helyzetet a kapitánynak. — És ha magától megkérdik, hogy koz voltak ellenőrzésen, mit mond ? Imre Sándor újból megérezte, hogy — itt nincs mit menteni. 3 OCO CIGARETTA — Őrnagy elvtárs, itt már nem fog menni — mondom, és vonakodom átejtéssel próbálkozni a cigarettagyárnál is. De aztán belemegyünk. Nyitjuk a kaput, az ör. Molnár Mihály szundít, de felriad. Magatartásunk a régi, paprikásak vagyunk és önérzetesek, ráadásul leszidjuk az őrt, hogy mer aludni a szolgálatban, hátha valami idegenek hatolnak be ? Maga ezt hogy képzeli ?! Ejnye, ejnye — így feddjük. — Na, mi a minisztériumból vagyunk, ellenőrzésen ... Áll riadtan a fiatalember, és egy árva szóval sem próbál igazolni. Talán örül, hogy ennyivel megúszta. — A belső feljárónál idősebb őr fogad, vigyázz ha vágja magát, és szalutálva üdvözöl, miközben fogalma sin■ , hogy kik vagyunk. Vele már szóba sem állunk. (Pár perc múlva Orbán őrnagy kérdésére, hogy kik jöttek be, habozás nélkül rávágja : ellenőrök.) Háromezer cigarettát hozunk ki nagy csomagban a hónunk alatt. Az öreg engedi. Bízom a kapusban — mondotta később. (No, abban bízhatott.) Mondjuk a kapusnak, ellenőrzésre visszük (fél négy az óra). Molnár Mihály izzad, remeg a lába, mentegetőzik, hogy erre külön papír kell. Csak éppen bocsánatot nem kér tőlünk, hogy ellenvetései is vannak. Negyedórás félszeg szabad hozás után idegen igazolványt nyújtunk neki. Ráismer a kapitányra, ijedtében kibékül . . Ne folytassuk. * — Ennek az éjszakának a tapasztalatai az örök felelőtlenségét, képzetlenségét, lagymatag voltát bizonyítják — mondja Orbán Lajos őrnagy. Az éjszakai Őrjárat preventív jellegű volt, ki sem használtunk minden lehetőséget arra, hogy messzemenően próbára tegyük az örök éberségét (volt ilyen ? Viszont bizonyíték arra hogy ■szigorú ellenőrzés híján hová famíhat a felelőtlenség . Érdekes megemlíteni a folytatást : a számológép eltűnését egy nappal később vették észre, akkor sem jelentették, a tetteseknek kellett visszavinniük. Az OCI. jelentette másnap a hiányt, az ILF észre sem vette. Az asztalos műhelynél alig lehetett rávezetni az illetékeseket a hiányra. Le kell vonnunk a tanulságokat. Sem az örök felettesei, sem az illetékes vállalati vezetők nem veszik szigorúan az örök ellenőrzését. Sok esetben meg nem felelő emberekre bízzák a közvagyont. Sürgősen fel kell számolni ezt az állapotot, mielőtt pénzben kellene mérnünk a hanyagság következményeit. Czegé Zoltán megyei TÜKÖR Sz. Aba — Kézdivásárhely . Levelét nem tudjuk közre adni, hiszen semmi olyan konkrétumot nem tartalmaz, ami indokolná ezt, s az írás maga nem több egy morfondírozásnál az ellenőrök és az „ellenőrzöttek“ viszonyáról, erkölcsi felelősségéről. Néhány újságcikkel vitatkozik, azonban tétele bizonyítására — „az ellenőrző, tehát, erkölcseiben felette kell álljon az ellenőrzöttnek“ — nem hoz fel semmilyen bizonyító anyagot. Ami pedig egyesek erkölcsi felsőbbrendűségét illeti másokkal szemben — hivatali vonalon biztosan —, úgy véljük, hogy ilyen tételeket felállítani azt jelentheti, hogy a szocialista erkölcs nem mindanynyiunkra egyformán érvényes. Hm .. Egyezzünk ki abban, hogy az ellenőrök és ellenőrzöttek felelőssége — mindanynyian egyik vagy másik vagy egyszerre mindkét kategóriába tartozunk — egyforma, egyenlő. Vass Dénes — Sepsiszentgyörgy : „Negyedik éve dolgoznak az IGO munkásai a házamnál. Mindjárt két éve a szükséges 10 000 lejt is kifizettem a munkálatokért. Jelenleg annyira jutottak, hogy mindössze egy órai munkára lenne szükség, a mosdótartót kellene felszerelniük és a csöveket összekötniük a fürdőszobában. Annak idején az volt a kifogás, hogy nincs mosdótartó, de három év alatt csak került valahonnan. Hiába reklamáltam szóban és írásban, semmi eredmény. Vajon mit lehetne ilyen esetben tenni ?“ Úgy látszik, az IGO felcsapott türelemgyárnak. De azért a kérdést mi is feltesszük : mi a véleménye minderről az IGO vezetőségének ? V. R. - Sepsiszentgyörgy : Azt javasoljuk, hogy minél hamarabb keresse fel munkahelye KISZ-titkárát, vagy pedig menjen el a városi KISZ bizottsághoz, ott pontos felvilágosítást tudnak adni ügyével kapcsolatosan. Egyébként ön annak a vállalatnak az alapszervezetéhez tartozik, ahol dolgozik, és így természetesen a tagdíjat is ott kell fizetnie. ■■'re* ti iedvci |H| S—« ca* *tmi * ■ •14**26, rövid. ■ A vutial crickrattcnl. i frlcftre.il crd ^M crt U*.»cl II. évfv, 194. szám