Megyei Tükör, 1969. november (2. évfolyam, 98-102. szám)
1969-11-08 / 99. szám
TARKAROLY ZŰRÖS NAP A gépműhelyben egyhangúan zúgtak a motorok. A fiú úgy érezte, csend van körülötte. Amikor gondolataival volt elfoglalva, nem érzékelte a tompa ligássá összekuszálódó zajokat. — Na, mi az, miért nem válaszol ? ! A háta mögül jött a hang. Visszahúzta a kést a forgórészbe fogott darabtól, és kiegyenesedett. A noteszes ember állt mögötte. — Mit akar ? — vetette oda neki kurtán. Nem szerette ezt a fontoskodó, korlátolt embert. — Szereti a munkáját ? — kérdezte bárgyú érdeklődéssel a noteszes. — Imádom — válaszolta a tőle telhető legnagyobb komolysággal a fiú. — Nahát, csak így tovább, ifjú elvtárs! Ki kell érdemelnie a bizalmat ... — Ceruzájával belepiszkált a noteszébe. A fiú tudta, hogy munkaeredményét másolja a grafikonról. — Jó — lökte a fiú a rögtönválaszt, és ráhajolt az esztergapadra. Később, amikor újabb munkadarabot fogott a gépbe, látta, hogy a noteszes sorra veszi az embereket. Kérdez és jegyez. Bélát kikerülte. — Lépj le, édesapám ! De sürgősen, mert ha jól értesültem már zuzmarás a munkahelyed ! — Ilyeneket mondott neki a múltkor, és nagyfőnöknek titulálta. A noteszes ember akkor sajnálnivalóan hülye képet vágott, és amilyen gyorsan csak lehetett, elhúzta a csíkot. a Béla szavai szúrnak, égetnek, mint ruha alá pattanó fémforgács. Ő mindenkivel így beszél, nála nincs pardon, hízelegni még senki sem hallotta. — Idefigyelj, te gilisztnbelü! Te, szögletes facsiga! Kt ha vért« sirsz, akkor is megcsinálod a normád, vagy sürgősen lelépsz. Elmehetsz például hőscincérnek ... tanácsolta egyszer a fiúnak Béla. — Na ja ! — felelte a fiú, és összehaverkodott Bélával. De a noteszes embereket sajnálta. Figyelte, miért olyan szögletesek, kibírhatatlanul unszimpatikusak és sajnálatra méltóak. — Tőlem egész nap sétálhatnak az ilyenek. Le és fel... — mondta később Bélának, aki erre nagyon felhúzódott. — Te, fiam, hülye vogy ! — Bizonyos idő után mindenki bezsong egy kicsit. — De, édesapám ,ezek akarnokok. Ami egy-két évtizede testhezálló volt, most kiábrándító. — Kitartást sokan tanulhatnának tőlük. va. — Te, fiú, te máris be vagy zsongMondd, nem vagy te székrekedéses ? Az agyadra ment a ganélé, mi ? — Azt hiszem, az a mi bajunk, hogy rengeteget dumálunk... — Szóval, te brosúrákat olvasol ? ! — Nem mondok igazat ? ! — De mennyire. Mondd, melyik vércsoportba tartozol ? — Miért ? — Csak. Ugyanis lehet, hogy szükséged lesz egy kis vérátömlesztésre, mert mindjárt kipofozom belőled a hülyeséget. — Mi van ? Csak nem vagy ideges. Hát már neked sem lehet megmondani az igazat ? ! Telefonhoz hívták a fiút. Jutka jelentkezett a vonal végén. A fiú nem szerette, hogy Jutka időnként felhívja a gyárban. Csak a kapunál beszélgethettek, s a kapus minden beszélgetés ut«» elvárta a feldecne noiit. A kapus imrekezett hanyag mozdulattal zsebre vágni a ymrt, közben szüntelenül vigyorgott. — Hallá, Sanyi ? — Igen. Tessék. — Önendek, hogy megkereslek. Búgott a lány hangja a telefonba. — Én nem — felelte a fiú. — Tréfálsz ? — Nem tréfálok! — Nem ? _ Nem! — mondta erélyesen a fiú, és a másik füléhe igazította a telefonkaszylót. — Na, no hülyéskedj ! — Nem szoktam hülyéskedni. — Jössz héttől moziba ? A lány hangja kérlelő volt. A fiút idegesítette ez a hangnem, szerette volna mielőbb befejezni a beszélgetést. — Nem hiszem mondta a telefonkagylóba. — És holnap... Holnap, ugye feljössz ? Kicsit remegd a bdka hangja. — Igen — mondta a fiú — holnap felmegyek. — És aztán . . Aztán, hova megyünk ? — Meglássuk . .. — Meglátjuk — javította ki a lány. A fiú hirtelen nem tudta volna megmondani, hányszor javította már ki ezt a hibát a lány. — Szervusz — ordította a fiú, és lecsapta a telefonkagylót. A műhely nagy, fémkeretes ablakain forrón sütött be a nap. A mester kiáltása olyan volt, mint egy kurjantás : — Fiúk! Lehúzni a függönyöket ! — Nyomás — sürgette a fiút Béla, és leengedték a függönyöket. Szemnyugtató árnyék terült a műhelyre — Most aztán megpreckelhetjük — biztatta őket Béla modorában a mester. — Hajtsa magát, akinek lóvé kell — mondta Béla. Senkinek sem volt kedve vele vitatkozni. FEKETE JÓZSEF Valami tiszta, ősi egyszerűség sugárzik első munkáiból (Paraszt fej). Aztán a gótikus formákkal egyszerre megjelent művészetében az áhítat. Ez a finom, misztikumban ágyazott, tyucsodt csodálkozás. Csodálkozás az életen, az élet sejtelmességein, s magán a csodán, a nagy-nagy rejtelmén, aminek a neve: Lót. És az a neve : Világ. Benne az emberrel. A sok mindent nem értő, de annyi mindenen elámuló emberrel (Épületdekorációk, kapureliefek). Majd átsütött a szobrokon a lelket munkáló emberség. Az élet értelmének, meleg szépségének a megtalálása (Anyaság, Almaszedő relief). Legújabban : zártak, tömbszerűek a munkái. Lesimultak a formák, eltűnt róluk minden felesleges. Csak anyit bont ki a köböl, a márványból, amennyi elég ahhoz, hogy megsejtessen az életből valamit. És ez a sejtelmes, alig megfogható értelem, vibrálása az észnek az értelemnek, az emberi érzelmeknek, ez a művészet. Ez az, amit magyarázni alg tudunk, csak érezni. Sejtjük az idegszálainkkal, lemérjük a pulzusunk lüktetésével. Magunkba szívjuk a tüdőnkbe beármuzó levegővel, s bejut onnan a sejtjeinkbe, végigszalad az agytekervények rejtekeibe. Tiszta hitvallás ez, hitvallása annak, hogy szép ez így. Szép, ha tartalmas tud lenni az élet. S még a fájdalom is művészetté nemesedő gyökereket tud venni a lélekben (Szemben a halállal. Idill. Egyensúly). 2103. június 1- én született Vajdahunyadon. (Tavaly múlt 65 éves.) 1921 és 27 között végezte el a bukaresti képzőművészeti főiskolát, majd ott maradt dolgozni egészen 1940-ig. Térszobrokat, épületdekorációkat, reliefeket készített (Monumentul aviației, Igazságügyi minisztérium kapureliefje stb.), rendszeresen részt vett a Salonul Oficial tárlatain, s több ízben nyert díjakat munkáival (1930 : II. díj). 1940 óta Nagyvúrádon él. Egyéni kiállításai voltak : Bukarestben (1934, 1936, 1937, 1946 és 1961), Budapesten (1942 és 1944) és Nagyváradon (retrospektív kiállítás, 1964. december 30 és 1965. január 17 között). Ő készítette országunk egyik hatásos, talán legexpresszívebb erejű emlékművét, a gyulafehérvári vár bejáratával szemben elhelyezkedő, monumentális hatású Horia, Cloșca és Crișan szobrot. Az utóbbi években készített, modern hatású szobraival Belgiumba készül egyéni kiállítást rendezni. Talán igaz a mondás : az értékeket nem lehet véka alá rejteni. Nem lehet letagadni. Mert azok élnek tőlünk függetlenül is. S képesek arra, hogy újra és újra feltámadjanak. Gazda József 6-7 megyei TÜKOR induló balra . A matrózoknak Riadó : Sorakozz menetkészen ! Ne beszélj a veszélybe, ne pletykázz ! Csitt, szónokok is ! Beszéljen most maga, Mauser elvtárs. Az Ádám-Éva féle törvényt tegyük ravatalra. Idegebénknek nincs ma fé e. Balra ! Balra ! Balra ! Hej, kékzubbonyosok ! Rajta ! Tengerre fel ! Vagy tán eltompult a páncélosok orra, s hajónk csak ül a tatján ? Hadd, hogy koronáját rázza a brit oroszlán, üvöltve diadalra. A kommünt senki le nem igázza Balra ! Balra ! Balra ! Ott, a kínok hegyein túl majd szűz és napos lesz a táj. Irány előre ! Millió láb, indulj ! s míg éhség, pusztulás van - meg ne állj. Csak öntsön körötted acélból lávát a gyülevész, a bérelt banda. Az oroszt nem gyűri le az Antant. Balra ! Balra ! Balra ! Homályba vonhat sasszemet a pára ? Úrrá lehet a régi újra itt ? Szorítsd a világ torkára a proletárok ujjait. Ki a mellett ! Rajta a dobbal ! Zászlókat a mennyei falra ! Ki lépett ott ki jobbal ? Balra ! Balra ! Balra ! (Fordította : Hegedűs Géza) Mark Chagall VLAGYIMIR MAJAKOVSZKIJ