Megyei Tükör, 1970. február (3. évfolyam, 112-115. szám)

1970-02-14 / 113. szám

! Amikor elfogadtam a­­meghívást, még nem tudtam pontosan, hogy miről is van szó tulajdonképpen. Azt azonban gondol­tam, hogy a mikóújfalusi tanárok nem szer­vezhetnek alacsony színvonalú rendez­­vényt. Mindenesetre már az is meglepett, hogy a­­rendezvényre nem az iskolában, hanem a sportszövetség klubhelyiségében flipki­rül­ sor. (Egyébként ez természetesnek , flipkipik, ha azt is eláruljuk, hogy a klub épí­­­téséből a tanulók is derekasan kivették ^■részükéi, Fejér Ákos tanár irányításával ■ nap mint nap ott voltak a falak felhúzásá­ Hnál, az épület belső elrendezésénél.) Szé­li­ben előkészített termek, kipirult arcú qyer­­■ mekek fogadtak. A fiúk még a falatozóról ■ sem feledkeztek meg, többféle „italról“ is gondoskodtak — málnaszörpről, citrom­­szörpről, málnási és bodoki borvízről két le­mezjátszót is beállítottak „zenekarnak“. Azon sem csodálkoztam, hogy Forró László tanár, iskolaigazgató előadását a Hold meghódításáról érdeklődéssel, a legna­gyobb csendben hallgatták végig a gyer­mekek majd kérdésekkel ostromolták az előadót. Mindez alig tartott háromnegyed órát, s aztán következett a tánc, viselke­dési jelenetekkel, magatartásbeli tanácsok­kal, népdalokkal fűszerezve. A szervezők a sportkedvelőkre is gondoltak. Szórakoz­­tató játékok, asztali-teke- és sakkverseny tették még színesebbé a délutánt. Gyermekek, tanárok egyaránt egy kel­lemes délután emlékével gazdagabban tér­tek haza. Manolachescu Dán tanár, a megyei pionírtanács művelődési bizottságának felelőse élményekben gazdag délután mindenkit érdekel SÍRJAK VAGY NEVESSEK ? Nemrég mindannyian kíváncsian vártuk a bukaresti rádió pionír-expedíciós verse­nyének az eredményét. Érthető volt az iz­galom, hisz megyénk is a versenyzők között volt. Sajnos, amint erről már egyébként hírt adtunk, nem sikerült a versenyt meg­nyernünk. De többek között talán az is vigasztalásunkra szolgált, hogy szólóéne­kes kislányunk produkcióját a bukaresti - érdemes művészekből és hozzáértő szakem­berekből álló - bíráló bizottság a legma­gasabb jeggyel osztályozta. S máris meg­csillant előttünk a remény, hogy majd a pionírversenyen, a színpadon lesz még va­lami keresnivalónk ezzel a kislánnyal . . . Sajnos, ehhez fűződő reményünket is pár nappal ezelőtt szertefoszlatták. A kul­turális fesztivál iskolai szakaszán a városi pionírtanács bíráló bizottsága valósággal kiütötte a további versenyből kedvenc éne­kesünket. Pedig a vele foglalkozó tanár véleménye szerint kevésszer énekelt ilyen jól, s csodák csodájára, mintha a máskor zúgó-berregő hangszóró is megtáltosodott volna . . . Ezek után most már nagy zavarban va­gyok : tudniillik nem tudom, hogy most sírjak, vagy pedig nevessek ? Sírjak azért, hogy egy nagyon lelkes és ugyanakkor jó hangú leánykának és tanárának letörték a kedvét ezzel az igazságosnak éppen nem mondható véleményezéssel ? Vagy ö­­rüljek, hogy még ennél a jó énekesnél is akadnak sokkal jobbak, rátermettebbek ? (Ugyanis az osztályzatokból erre lehetne következtetni.) Esetleg nevethetek azokon a bukaresti érdemes művészeken és zené­szeken is, akik talán csak találomra (?) osztályoztak, s ha egy kis zenét akarnak tanulni, akkor nyugodtan ellátogathatnak Sepsiszentgyörgyre ! ? (péter) IGAZ SZÓ JANUÁRI SZÁMA A TARTALOMBÓL : Kiss Jenő, Lászlóffy Aladár, Magyari La­jos, Mandics György, Marin Sorescu ver­se:­­ Bajor Andor műhelyében A szer­vo kiadatlan írásaiból; Panek Zoltán, Sz­őcs István, Veress Dániel cikke ; Fodor Sándor, Sinkó Zoltán paródiája ; Izsák József írása Magyari Lajosról • Szeml­r Ferenc: Még egyszer Marin Sorescuról % Fodor Sándor : Büdösgödör (II. rész) % Fórum pancsó Elemér bírálata Méliusz József pub­licisztikai kötetéről: Szűcs Etván : Esztéti­kai minták érték nélkül % Művészvilág — Hajdú Zoltán : Macskássy József négy képe; Kozma Mátyás: Enescu és Maros­­vásárhely • Anyacs és adat Szerb Antal Magyar Irodalomtörténete # Irodalom és iskola­­Kozma Dezső: Váci Mihály · Szemle — Kerekes György, Szemlér Fe­renc, Vári Attila, Jánosházy György, Engel Károly, Gagyi László cikke # Vigyázó — A DOLGOZÓ NŐ 2-ES SZÁMA TARTALMÁBÓL : Ana Blandiana: Vissza a természethez; Kozma Elza : Majláti beszélgetés egy hatá­rozatról ; Vass Ágnes: Ingázók; Erdélyi Lajos: Páll Lajosnál Korondon; Március 11-ja: Bölcsőtől bölcsőig (kalotaszegi népszokásokat felelevenítő összeállítás); Hova, merre? — Pályaválasztási útmuta­tó ; Lászlóffy Ilona : Kié legyen a döntő szó ? Lew Ilona : Lányok — árnyékban ; Lászlóffy Csaba : Hol késik a tartásdíj ?; A bizalom hullámhosszán válaszol Panek Zoltán ; Ban­­a Magda : Az erdélyi ékszer­­művességről ; Korda István : Szemirámisz­tól Marlene Dietrichig ; Erős László : A második világháború kulisszatitkaiból . Páll Árpád : A téli rege nőalakjai. Hajdú Győző, Panek Zoltán, Kántor Lajos, Magyari Lajos, Sz­öcs Kálmán, Szász Károly írása. [MMSZKOS DALI SÁNDOR ROVATA lélek- és földművelés Kínlódik ez a tél is. Egyik nap hozza, másik viszi a havat. Pedig ha kéne, jó vastag bunda az őszi vetésnek s csikorgó számít az erdőlő embernek. Nyugodtabbak lennénk. Duruzsoló kályhák mellett a gazdaságok székházai­ban, művelődési házakban magabiztosabban latolgat­­nák az őszi terméshozamot. Mert ezekben a napokban ez a legfőbb elfoglaltsága a gazdaembereknek. Az új­­esztendő tennivalóit számítgatják, tervezgetnek, hogy mit kéne adni és mennyit kéne kapni a földtől, a jó­szágtól. Közgyűléseket ülnek falvaink. Én is ott voltam Szentléleken, s azért merem azt mondani, hogy ezek az összejövetelek jó alkalmat szol­gáltathatnak ember- és lélekművelésre. S engedtessék meg nekem kereken kimondani : földet csak az tud a kor szintjén művelni, aki ott bent a lélekben sem hagy parlagot. Nemegyszer szó esett már sajtóban és gyűléseken a szentlélekiek eredményes munkájáról. Szóba hozták i­­lyenkor a gépesítést, a műtrágyát, a gyomirtószereket és még sok mindent. Vajmi keveset beszéltek viszont az emberről, a föld művelőjéről. Persze, nem lehet ma már korszerűen gazdálkodni gépek, kemizálás, öntözés nélkül. De mit érne a modern gép, a műtrágya, a gyomirtószer, a kiváló vetőmag, ha az ember, akire e­­zeket bízzák, valamilyen nyimnyám, amolyan csinál­nám is, nem is ember lenne. Aki csak turkálná ahelyett, hogy becsülettel művelné a földet Ott voltam a szentléleki közgyűlésen. Kemény mun­kában megedzett, szépszál székely férfiak és asszonyok között ültem, és nem kis büszkeséggel hallgattam azt a méltóságot, ahogyan felszabadultan, szabatosan a földről és a munkáról szólottak. „Tisztelt elnökség, tisztelt közgyűlés“ . . . így kezdte minden hozzászóló mondanivalóját. És így végezte : „Köszönöm, hogy meghallgattak“ . . Ha parlamenti vitán, miniszterek és udvariasságra felkent diplomaták szájából hallottam volna ezt a tisz­teletteljes megszólítást, fel sem tűnt volna. De Szent­le­reken nem szónokok, egyszerű gazdálkodók szólottak így a szántásról és vetésről, a burgonyáról és a cukor­répáról, a sertés- és a szarvasmarhatenyésztésről, a ke­nyérről. S akik ennyi tisztelettel tudnak szólani a földműve­lésről és egymásról, azok nemcsak a földeken, maguk­ban sem hagynak parlagot. Tiszta szívű, dolgos művelői ők a földnek és értelem­nek. megye. TÜKÖR VASÁRNAP február 15. 8,15 Konzultáció kémiából VIII— XII. osztályosoknak 8.45 Vasárnapi matiné gyermekek­nek és iskolásoknak 10.15 Faluműsor 11.35 Szimfonikus hangverseny 12.00 A haza védelmében 12.35 Magyar nyelvű műsor 16.30 A sötét folyó — szovjet soro­­zatfilm 17.15 Vasárnapi magazin 19.15 Máramarosi népdalok 19.30 Riport a vasút fejlődéséről 19.50 Szőlőfürt a napfényben — Já­tékfilm 22.00 Filmvarieté 22.25 Sívilágbajnokság HÉTFŐ február 16. 18.00 Műszaki konzultáció 18.20 Ifjúsági műsor 19.30 Időszerű gazdasági kérdések 19.45 A kezdeményezők — Riport 20.15 Büszkeség és előítélet (l­t. — folytatásos film) 20.45 A metronóm és a kronométer között — vetélkedő 22.00 Politikai szemle 22.10 Koreográfiai műsor Sívilágbajnokság, filmről 22.35 Színpadi krónika, KEDD február 17. 18.00 Gyermekvilág 18.30 Gazdasági krónika 19.20 A kormánykerék mögött­i autósoknak 19.30 Az atom, a nagy ismeretlen­­ rakétahajtóanyagok 20.00 Reflektor 20.15 Riport : X-12 nem teljesítette küldetését 20.30 Kékszakáll kisasszony — já­tékfilm 22.00 A világ körül­i Vietnam DK 22.20 Ştefan Brabotescu, a nép mű­vésze 22.40 Könnyűzene. SZERDA február 18. 18.00 Arany karkötő — pályaválasz­tási tanácsadó tanulóknak 18.30 Szavalóest — tavalyi írószövet­ségi díjasok költeményeiből 19.20 Mezőgazdasági újdonságok 19.30 Régi slágerek új előadásban 19.50 Párbeszéd a szenvedélyről 20.25 Mindenki nevet, dalol és tán­col — szovjet játékfilm 22.00 Híradó : sívilágbajnokság 22.20 Jégkorong-világbajnokság : G- csoport : Magyarország—Olasz­ország (képmagnó-felvétel Gá­láéról). CSÜTÖRTÖK február 19. 17.30 Magyar nyelvű műsor 18.05 Kaland a hegyekben — soro­zatfilm 18.35 Nyelvészeti műsor 19.20 Erdélyi népdalok 19.30 Közelkép — Franyó Zoltán író 20.00 Reflektor 20.15 Színházi est 22.10 1945. március 6.—1970. már­cius 6. 22.40 Műsorismertetés 22.45 Miranda Martino szólóestje. PÉNTEK február 20. 17.00 TV-iskola : Konzultáció román nyelvből VIII. osztályosoknak 17.20 Konzultáció vegytanból XI— XII. osztályosoknak 17.40 A fény interferenciája és töré­se — oktatófilm XI. osztályo­soknak 18.00 Gyermekvilág 18.30 Gazdasági krónika 18.50 Kívánsághangverseny­­ népzene 19.20 Reflektor 19.30 Mit tudunk a tengerekről és az óceánokról ? — tudományos műsor 20.45 Bigámia — játékfilm 22.30 Külpolitikai újdonságok. SZOMBAT február 21. 17.00 Német nyelvű műsor 18.05 A város kulcsa — vetélkedő 19.20 Reflektor 19.35 Teleenciklopédia 20.30 Egy óra Alfred Hitchkookkal — Egy rendőr elbeszélése 21.20 Hanglemez ’70 Sívilágbajnokság — síugrás. Közvetítés a csehszlovákiai Strbske Plesóból. A férfi kézilabda az 1970. évi világbajnokság küszöbén 22.45 Harry Belafonte műsora. színház A sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház előadásai : SEPSISZENTGYÖRGYÖN február 14, 15, 19, 21 és 22-én — AHOGY TETSZIK mozi SEPSISZENTGYÖRGY Művészet mozi • február 14-15 : Néma barátaink (román-kanadai film) ; február 16—18 : Férfias beszéd (szov­jet film) ; február 19-22 : A Lady Chaplin-mű­velet (olasz-francia film). Vasile Roaitá mozi : február 14-15 : Matheus élete (len­gyel film) ; február 16-19 : A megszelidíthetet­len Angelica (francia-német-olasz film) ; február 20-22 : Férfiak kiszálláson (bulgár film). KEZDIVASARHELY Május 8 mozi : február 14—15 : Kritikus életkor (francia film) ; február 16-18 : Pokolrév (magyar film) ; február 19-22 : Fehér farkasok (NDK film). KOVASZNA Győzelem mozi : február 16—17 : Riadó a szigeten (kínai film) ; február 18-20 : Véres karácsony (görög film). . érfolyam 1­­3. szám

Next