Megyei Tükör, 1970. március (3. évfolyam, 116-119. szám)
1970-03-14 / 117. szám
. Az ember gyanútlanul jár-kel ebben az zegzugos világban, intézi ügyeit, végzi a dolgát, és sokáig nem is gondol arra, hogy munkáját más is befolyásolhatná, mint a saját szándéka, no meg a külső körülmények. Egyszer aztán bejelenti a test bonyolult építménye, hogy semmi sem végtelen az emberi világban, kopik a szervezet, mint minden anyag, s ha eddig nem is adtunk centet sem erre a nagy igazságra, ezentúl számolnunk kell vele is. A futásfalvi Balázs Júlia sem gondolt arra hét esztendővel ezelőtt, hogy férje mellett más emberek kerüljenek központi helyre az életében. Az orvosok. A dolog úgy kezdődött, hogy hét évvel ezelőtt valami rúd véletlenül megütötte fejét, s azóta a ház költségvetése a gyógyszerek árához igazodik. Az asszony — 50 éves lehet most — többet foglalkozik az orvosokkal, mint a családdal, a ház gondjaival. Epilepsziás megbetegedés miatt kezelik, az agy kaphatott annál a végzetes ütésnél olyan, kicsi, de tragikus kimenetelű sérülést, hogy Balázs Júliának fél arccal az orvostudomány felé kellett fordulnia, mindennapi elfoglaltságai mellől. Nem is volt nagyobb baj, míg — a rohamok mellett is — dolgozni tudott a gazdaságban. De a sérült szervezet nem engedte a magáét, követelte a pihenést, annyi ledolgozott év után, így orvosi utasításra nyugdíjazta a termelőszövetkezet Balázsné asszonyt, 50 lejes havi járadékkal. Az anyagiakkal még most sincs baj. András bácsi jó erőben van, no, meg ezt a fajta betegséget ingyen gyógyszerekkel kezelik. Nem kell tehát — elvileg és egyes törvények szerint — megfizetni a gyógyszerek árát. Ezt határozottan és egyértelműen kimondja a törvény. Nem kéne —, és most induljunk el körútra a kerek kis tabletták körül. ♦ Futásfalva keleti szélén, a gazdaság istállója körül érdeklődöm. Balázs Júliát keresem, s meg is magyarázza pontosan az egyik gazda. A templom tájékára kalauzol, s ott is találom meg, száz méterre a templomtól, egy kis ereszkedőben a házat. Nem is lehetne messzebb, mivel Balázs bácsi harangozó, s jó, ha az ember kézügyben van a szolgálat tájékán. Az asszony után érdeklődöm a kapuban három férfitől, s furcsa lehet nekik, hogy éppen a gazda tessékel befelé a házba. A beteg asszony mosásnak gyürkölőzve néz fel ránk. Hamar tisztázzuk, ki s mi vagyok, mi járatban, s ültetnek is le gyorsan, hogy elmondhassák a bajt. — Most mos, ne — mondja az ember —, s egyszer csak felhengeredik. Nem is látszik rajta a baj, ha jól van, de nem lehet tudni, mikor jön reá. Istenem, hányszor kaptam a földön, mikor hazajöttem!... A kanapén (nem a mai, a nagyanyánk-féle kanapén ül), én széken az asztal mellett, s Juli néni álldogál, hozogatja a gyógyszeres dobozokat, recepteket. Mintha egy hete történt volna az a szerencsétlen ütés, olyan riadtan, meglepetéssel beszélnek : azelőtt soha semmi baj, s most egyszerre ... — A baj az, hogy, ugye, én három éve nyugdíjas vagyok ,az orvos nem engedi, hogy dolgozzam. Január 1-től jogosult vagyok az ingyenes gyógyszerre, de sehol sem adják ki azt nekem. Eddig pénzért vettük Kézdivásárhelyen az Etotoint meg a többi orvosságot. Kiadták. De most új törvény van, s hogy mi Torjához tartozunk néptanácsilag, ott kell kérjem a gyógyszert. De ott nincs meg egyáltalán, küldenek Kézdivásárhelyre. (Még két ilyen beteg van Futásfalván, az ideggyógyászaton hallottam, hogy a vidéken sok a hasonló eset, azok is ezt a kört járják a gyógyszerek körül.) Voltam a torjai orvosnál azzal a recepttel, amit Dragomir doktor adott, azt mondta, nem írhatja addig alá, míg nem beszél a kezelőorvossal ... Kettesével, hármasával tellegeti elém a kerek, különböző színű és nagyságú gyógyszereket az egészséges kinézésű asszony, de a hangja fokozatosan elváltozik, közeledik a síráshoz, annak arányában, ahogy újból átéli a pirulák utáni hajszákat. Már sír, simogatom a kezét, s nagyon meg vagyok ijedve, a férje is, nehogy baj legyen. Megnyugszunk aztán vele együtt. — Ezek nélkül, né, nem tudok élni. Háromhetenként kell mennem vizsgálatra Kézdire, hiába ír fel az orvos többet, mindig csak ugyanannyi orvosságot adnak ki - kevsebbet A torjai gyógyszerponthoz kell mennem, de ott azt mondják, adhatják ki, míg nem írja alá a körzeti orvos, az pedig nem írja alá, mondtam már, miért .. Un Dragomir Mktornak köszönhetem az életemet, egyedül a vett pártfogásba. Még csak kívülről vizsgálom ezt a kort, de úgy tűnik más nem is vette gondjaiba ezt az asszonyt (egy fontos állami törvényen kívül), aki súlyos betegséggel küszködik. Államilag jogosítják bérmentes kezelésre, de ez a joga valahol, valahol elkallódik, így továbbra is — ahogy ő mondja, feketén — Oneşti-ről. Szebenből hozatja alkalmilag a gyógyszereket és remeg, ha fogytán vannak a fehér tabletták, mint most is, mert holnapra még van, de holnapután újból — ■ vizsgálat, recept, jelentkezések és elutasítások, szintén szabályoknak megfelelően. ha mmsmíra én is belekerülök ebbe a körbe. Kézdivásárhelyen a gyógyszertár főnökét, Farkas Árpádot keresem meg. — Torján csak gyógyszerpont van, így nem rendelkezik mindenféle szükséges anyaggal, nem adhat ki készítményeket például, csupán az előregyártott anyagokat, úgynevezett tipizált gyógyszereket. .. "a továbbiakban igen jóindulatúan megmagyarázza, mit jelent a tervszerűsítés a gyógyszerforgalom, az igények kielégítése és az egyes gyógyszertárak sor utazás ETOTOIN galma szempontjából. Ezért tartózkodnak attól, hogy más körzethez tartozó beteg ingyenes gyógyszereit kiadják ... Menjünk csak föl Torjára. 4. Vitályos doktor fogad a torjai rendelőben. Ismertetem az ügyet, melynek peremén járom az illetékes intézményeket. Hamar kiderül, hogy nem ő, hanem Barabás doktor, a kollégája foglalkozott Balázs Júliával, így nem tud lényegileg tájékoztatni. Kérdem tőle is, mint Farkas gyógyszerésztől, mi az útja, hogy rendszeresen hozzájusson az Etotomhoz és társaihoz a beteg, hiszen az állam biztosítja jogait ehhez. Inkább nem is írok semmit az újságnak, csak tudjam tájékoztatni az asszonyt —, és érzem, már benne vagyok én is ebben a taposómalomban. Nézegeti a receptet, kideríti, hogy láttamozta a poliklinika, megvannak a szükséges aláírások —, tehát ki kell adniuk a kézdivásárhelyi kórháznál a gyógyszert. (Amint az később kiderült, ez sem megy ilyen egyszerűen, sőt, egyáltalán alig is megy.) A kórházi illetékű receptre a kör nem adhatja ki. .. Bemegyek a torjai gyógyszerponthoz, éppen fonalat teker két nénikével a szolgálatos. — Én nem rendelek ezekből a gyógyszerekből, mert ha nem kell, meg kell fizetnem. Ennyit tudtam meg Torján. » Vissza Kézdivásárhelyre ! Annyit már tudok, hogy Dragomir doktor receptjére január 1-ig megkaphatta pénzéért a szükséges gyógyszereket Balázs Júlia. Dragomir doktort keresem az ideggyógyászaton. Szerencsém van, két dologban is : gyűlésbe készül, utolsó percben találom a rendelőben, no meg az is engem segít, hogy az orvos sokat foglalkozik az illető beteggel, és szívesen beszél az „ügyről“. — Ez év január 1-ig az én receptemre megvásárolhatta Kézdivásárhelyen a gyógyszereket, de elsejétől a köröknek külön költségvetésük van ; az én receptemnet a körzeti kolléga átmásolja, viszont csak ügyes gyógyszereket írhat át, nem bármelyiket vidám a jelen esetben dr Barabás, a torjai orvos nem írhatja át az etotonil és más újabb gyógyszereket, csak azokat, amelyek meg vannak nevezve egy utasításban. Ellenkező esetben megfizeti. Érti ? — Nem. — Lehet, hogy rosszul magyarázom — Nem, csak kissé bonyolult. _ Egyébként mi sem értettük egy darabig. I»eszelten« az igazgatóval , üljünk le a kollégákkal együtt, beszéljük meg ezt a helyzetet Hiszen ez tiszta bürokrácia. Nem látom, mi az értelme és haszna nincs a bonyolult „rendszernek“ Egyébként ennek a betegnek igaza van. Az orvostudomány halad, ezzel a gyógyszerrel, jól van a páciens, de ha nem kapja meg, ha megszakítás áll be, irgalmatlanul jönnek a rohamok. Tehát: vannak olyan betegségek, melyeknek a gyógyszeres kezelését az állam bérmentesen biztosítja. Joga van ezekhez a gyógyszerekhez Balázsnénak, de a körzeti orvos nem írhatja alá ... Egyszóval ez egy, úgymond, érdekes helyzet. Nehéz dolog. Kérem, menjen az igazgatóhoz, a megyéhez. Nekünk is nehéz, hát meg a betegnek . Érdeklődöm a megoldás felől — nem ismeri. Visszamegyek a recepttel Farkas gyógyszerészhez. Mondom, mit intéztem Dragomir doktornál. Egyszerűen nem érti, és nem hiszi, hogy ilyen utakat kell bejárnia a betegnek Talán csak a külföldi gyógyszerek esetében? — találgatja Mert vannak valutáris kérdések. Rendeljen a torjai gyógyszerészeti pont, és elvileg megkapja — mondja Magyarázza a gyógyszerosztó egységek pénzügyi terveit, korlátozottságait, de nem tudunk dűlőre jutni. Gyerünk a kórházigazgatóhoz. A kórház udvarán ismerős orvosokkal találkozom. Mondom a helyzetet, tőlük is hallok néhány dolgot a kórház gyógyszerellátásáról, arról, hogy milyen bonyolult például járó beteget hozzájuttatni kórházi úton a szükséges gyógyszerhez Dr. Vitális igazgató fogad, a szokásos havi tanácskozás után éppen szűk körű megbeszélést folytat néhány körzeti orvossal, s — megint szerencsém van — itt találom dr. Barabást is, a torjai orvost. A helyzetjelentést szinte automatikusan mondom, a sok ismétlés után, és kérem, világosítsanak föl engem, meg a bajban levő vidéki betegeket. Barabás mint legilletékesebb, pontosan megmagyarázza a helyzetet (mármint a betegét), amely így néz ki : Bizonyos betegségek — köztük az epilepszia — kezeléséhez szükséges gyógyszereket az állam ingyen biztosítja, egy régebbi törvény értelmében, így fel is jegyezték annak idején egy nagy könyvbe az összes akkori gyógyszereket melyekhez joga van a betegnek, bármilyen alkalmazásban, illetve nyugdíj kategóriában van ma már most, lévén, hogy ez a súlyos betegség foglalkoztatja az orvosokat gyógyszerészeket, vegyészeket —, az előző törvény és a gyógyszerföljegyzés óta újabb, igen hatásos gyógyszereket állították elő, többek között az etoteint, ennek a betegségnek a kezelésére. Viszont a szakorvos hiába írja föl a vidéki beteg receptjére ezeket a szereket, mert a körzeti orvos csupán azokat írhatja alá (s így adhatja a beteg kezébe), melyeket abba a bizonyos könyvbe valamikor följegyeztek. Az újabb — tehát be nem jegyzett — gyógyszereket nem írhatja alá, ellenkező esetben — fizeti. A kérdés most az, melyik rendelkezés az erősebb, nem beszélve arról, hogy az újabb gyógyszerektől nem zárja el külön rendelkezés az ingyenes kezelésre jogosultat, csupán egy idejét múlt, pusztán adminisztratív úton élő, túlhaladott följegyzés. Nincs más hátra, mint sürgősen az alapvető állami törvényhez igazítani a lemaradt rendelkezéseket, hogy élhessen jogaival Balázs Júlia és a többi beteg. Mert egészen más, hogy sok fenobarbitált szed be pótlólag a beteg az etotein hiányában, vagy a modern, hazai gyártmányú, igen hatékony új gyógyszerekkel nyújtogatja éveit. Minket is megnyugtathatna válaszában a megyei egészségügyi igazgatóság. Czegő Zoltán Haţieganu professzor ismételgette el minden keze alatt tanuló orvos nemzedéknek, hogy a reuma, különösen gyermekkorban „a szívet harapja, míg az ízületeket csak nyalogatja“, ezzel is arra utalva, hogy gyermekkorban nagyon gyakori a szívreuma a felnőttkorban ismert reumás izületi fájdalmak megjelenése nélkül is. A reumás megbetegedések eredetét illetően, a legelfogadottabb feltevés az, hogy kórokozója, egy — a gennyes mandulákban és rossz fogakban előforduló — mikroszkopikus élőlény, az orvosi nyelven Streptococcus haemoliticusnak nevezett mikroba. Ez megtalálható a reumás betegek 50—60 százalékánál. Egyre valószínűbbnek látszik azonban az a megfigyelés is, hogy ez a kórokozó csak olyan egyéneknél hozza létre a reumát, akik reumás családokból születtek, akiknél kisgyermekkoruk óta gyakori volt a mandulagyulladás, esetleg, viszonylag nem régen estek át egy skarláton vagy mandula-operáción. A mandulagyulladások, látszólag a hideg idő kísérői — mondom, látszólag, mert tulajdonképpen iskolák, óvodák és más gyerekközösségek megnyitásával esik egybe nagyfokú elterjedésük, mivel fertőzés útján terjednek. Külön hangsúlyt kell tehát fektetnie mind az orvos-egészségügyi személyzetnek, mind pedig maguknak a szülőknek is az évkezdést megelőző egészségügyi vizsgálatokra ; természetesen, különösen vonatkozik ez az oktatókra, nevelőkre ! Példának hoznám fel talán azt, hogy jómagam is, a köz területén levő iskoláknál, az idei (1969-es) tanévnyitás alkalmával végzett orvosi vizsgálaton, osztályonként, legalább két-három reumagyanús gyereket találtam, akiknek betegségükről sejtelmük sem volt. És itt értünk el, az egyik, talán legnagyobb problémához : azoknak a gyermekeknek a kérdéséhez, akiknél látszólag „teljesen alaptalanul“, tehát tünetek nélkül jelent meg a szívreuma. Ez a kifejezésmód, hogy tünetek nélkül azonban, rendszerint nem felel meg egészen a valóságnak , inkább kevés vagy kicsi volt azoknak a tüneteknek a száma, amelyek alapján akár a szülők, uscát az orvos a betegség jelenlétére ’következtetieknek. Mik is tehát azok az apró jelek ? Elsősorban az ismételt mandulagyulladás, esetleg nem kezelt „rossz", odvas, letöredezett fogak ; ezenkívül sokszor magyarázatnélküli, több ideig tartó hasi fájdalmak, vagy egyszerűen csak étvágytalanság, levertség, tunyaság, a tanulásban való ok nélküli visszamaradás, kisebb hidegrázások, apró ílőemelkedések, esetleg ismételten előforduló orrvérzés. E jelek közé nem is soroltam be, az orvos számára szinte vésztjelző, olyan tüneteket, mint : gyorsabb érvelés, erős izzadás, láz nélküli fogyás, vérszegénység, túlzott sápadtság, nehéz légzés a különböző testgyakorlatoknál, vagy éppen fulladásérzet. Ilyen esetekben vegyük a fáradságot, és a gyereket vetessük alapos orvosi és laboratóriumi megfigyelés alá, de ne húzódozzunk, orvosi utasítás nyomán, a mandulakivételtől, esetleg foghúzástól sem. Nagyon lényeges része a reumás gyermekek kezelésének, a szervezet ellenállóképességének növelése is, amelyet sokoldalú, bőséges táplálkozással, a testedzés jól megválasztott formáival. Valamint a szünidők alatti fürdő-nyaraló kúrákkal érhetünk el. Nagy M. Gábor körorvos vidékünk egyik legelterjedtebb gyermekbetegsége — a szívreuma 10 megyei TÜKÖR 111. évfolyam 117. szám