Megyei Tükör, 1970. március (3. évfolyam, 116-119. szám)
1970-03-28 / 119. szám
konzultáció A ROMÁN KOMMUNISTA SZEREPE A SZOCIALISTA ROMÁNIA GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI-POLITIKAI HALADÁSÁNAK ALAPVETŐ FELTÉTELE : • __ . . . D ..-I UTn7.iAn)i U i ,• t ,. 11' . A Román Kommunista Párt Központi Bizottsa 1969. december 10—13 i plenáris ülésén mondott beszédében Nicolae Ceauşescu elvtárs kifejezte pártunknak azt a meggyőződését, hogy 1970 ötéves tervünk utolsó éves tervfeladatainak teljesítése során az összes termelési ágak hatékonyságának növelése kerül tevékenységünk homlokterébe. Ma ez a nemzetgazdaság vezetésének alapvető feladata. Az év első két hónapjában elért termelési eredményeink azt igazolják, hogy a dolgozók megértették a gazdasági hatékonyság növelésének fontosságát, és lelkesen hajtják végre a párt által kitűzött feladatokat. A gazdaság szervezésének és vezetésének alapelvei és formái Romániában A szocialista gazdaság vezetése és szervezet olyan elvek szerint történik, melyek leszögezik a vazsági tevékenység kereteit és a különböző szervek hatáskörét a szocialista építés objektív kívánalmainak, és konkrét feladatainak megfelelően. A gyakolatba ezek az alapelvek konkrét szervezési, tervek« és vezetési módszerek által valósulnak meg. A szocialista gazdaság szervezése és vezetése elveinek és formáinak kidolgozása, tökéletesítése a gazdaság szervezése és vezetése során felvetődő kérdések mások az iparilag fejlett országokon és mások az iparosodó országokban, illetve aszerint alarnak, hogy az illető ország befejezte-e a szocialista gazdaság felépítését, vagy pedig az illető országban léteznek-e még szocializmus előtti gazdasági formák. Ezek szerint minden párt és állam külön határozza meg a vezetés elveit és formáit az illető ország konkrét feltételei szerint. Ezek a formák persze soha sem véglegesek, állandóan tökéletesíteni kell őket. Hazánk tapasztalata szerint a vezetési formák rendszeres alkalmazása az állandóan változó valósághoz, lényeges feltétele a nemzetgazdaság fejlődési üteme meggyorsításának. A gazdaság vezetése formáinak és módszereinek állandó tökéletesítése világosan megnyilvánul egész tevékenységünkben, s bizonyítja a párt gazdaságpolitikájának tudományosságát. Nagy vonalakban a gazdaság szervezésének és vezetésének tökéletesítése a következőképpen nyilvánul meg : — a bürokratikus jelenségek és a túlzott centralizmus felszámolása ; — a gazdasági egységek tömörítése és szakosítása ipari központok, kombinátok és vállalatcsoportok alakjában; — a gazdasági egységek és a helyi szervek feladatkörének kiszélesítése nagyobb gazdasági hatékonyság elérése érdekében, a tömegek és a helyi szervek alkotó kezdeményezéseinek széles körű felhasználásával. Általánosítva a gazdaság vezetésében szerzett tapasztalatokat, a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának 1967. december 6—8-i Országos Konferenciája megvitatta és jóváhagyta a gazdaság vezetése és szervezése tökéletesítésére vonatkozó intézkedéseket, a szocialista Románia újabb fejlődési szakaszának megfelelően igen jelentősek az állam központi és helyi szervei tevékenységének megjavítására vonatkozó intézkedések, az ország adminisztratívterületi felosztásának megjavítása, a gazdasági egységek kombinátokba és vállalatcsoportokba való tö-az RKP Kovászna megyei bizottságának első titkára, a Társadalom és Politikai Tudományok Akadémiájának levelező tagja merítése. Mindezek láncszemeit képezik a gazdasági vezetés tökéletesítésére irányuló tevékenységünknek, s mindig meg kell felelniük az adott fejlődési szakasznak, a gazdasági és társadalmi haladás objektív kívánalmainak. A gazdasági hatékonyság növelése a nemzetgazdaság szervezésének és vezetésének legfőbb elve A „gazdasági hatékonyság“ fogalma általában a munkaráfordításés az elért mennyiségi, illetve minőségi eredmény viszonyát jelenti. Amikor valamely tevékenység során a kifejtett erőfeszítések megtérülnek és bizonyos jövedelem is mutatkozik, akkor azt mondjuk, hogy tevékenységünk gazdaságilag hatékony. Így tehát a gazdasági hatékonyság egyértelmű a társadalmi munka termelékenységével. A szocialista felhalmozás volumene, a bővített újratermelés üteme és arányai, a dolgozók életszínvonalának emelkedése végső soron a gazdasági hatékonyság függvénye, ezért a szocializmusban a gazdasági hatékonyság az egész társadalom alapvető problémája. ..Minden gazdasági tevékenység — mondotta Nicolae Ceauşescu elvtárs — meg kell hogy feleljen a társadalom konkrét kívánalmainak ki kell hogy elégítse az emberek anyagi és szellemi életének reális követelményeit, biztosítva az állandó nemzeti fejlődést, a nemzeti jövedelem gyarapodását.“ A nemzetgazdaság vezetésének és szervezésének tökéletesítésére irányuló intézkedések egyik alapvető célkitűzése a termelés hatékonyságának állandó növelése a gazdaság minden ágában, minden vállalatnál. Az RKP KM decemberi plenáris ülésén jóváhagyott intézkedések és a Nagy Nemzetgyűlés ülésszakain megszavazott törvények arra ösztönzik a minisztériumokat, a központi szerveket, az ipari központokat, a kombinátokat és a vállalatokat, hogy minden figyelmüket a termelőkapacitások legjobb hatásfokkal való kihasználására, a korszerű technológiai folyamatok általánosítására, az új termékek előállítására, a munka termelékenyégének állandó növelésére, az önköltség csökkentésére, a minőség javítására és a jövedelmezőség növelésére összpontosítsák. A nemzetgazdaság tervezési rendszerének és módszereinek tökéletesítése Az állami terv a gazdasági folyamatok irányításának, a gazdaság egységes vezetésének legfőbb eszköze. A tervezés módszereit folyamatosan tökéletesíteni kell az adott fejlődési szakaszoknak megfelelően. Az évi és távlati tervek kidolgozásakor ésszerűen kell felhasználni a különböző szervezési fokozatok rendelkezésére álló információkat. A gazeliság egyre bonyolultabbá válik, ezért mindinkább tökéletesíteni kell a gazdasági nyilvántartást, az információk feldolgozását, s egyre szélesebb körben kell elektronikus számítógépeket alkalmazni. Pártunk felfogása szerint a tervezés legfőbb feladata: biztosítani a gazdasági törvények helyes alkalmazását a termelőerők arányos fejlődése érdekelten. A Román Komunista Párt élénk tevékenységet fejt ki a gazdasági tervek széles körben való megismerése és tudományos indokolása terén. A párt X. kongresszusa téziseinek és irányelveink széles körű megvitatása során elfogadott javaslatok a kongresszus dokumentumaiban öltöttek testet, és új szakaszt nyitottak a gazdasági tervezés és vezetés tökéletesítésében. A dolgozó tömegek és a szakemberek konzultációja hozzájárult olyan távlati tervek kidolgozásához, melyek megfelelnek nemzetgazdaságunk követelményeinek országunk anyagi é és szellemi erőforrásai jobb megismerésének és kihasználásának. Igen értékes módszernek bizonyult a gazdasági tervek véglegesítésére és a gazdasági fejlődés bonyolult kérdéseinek megvitatására hivatott bizottságok alakítása, területi ágazatok és vállalatok szerint. E bizottságok javaslatokat dolgoznak ki a gazdaságfejlesztés távlati kérdéseinek megoldására, összegezik az alkalmazottak közgyűlésein elhangzó legértékesebb javaslatokat, indítványokat. E bizottságok tagjai a párt- és állami apparátus dolgozói, gazdasági vezetők, szakemberek, tudósok. A tervjavaslatok kollektív gondolatokat fejeznek ki, felölelve a dolgozók szakmai és élettapasztalatát. Az állami terv egyértelmű a nép akaratával. (Folytatjuk) Írta : Király Károly. BARTHA LÁSZLÓ — Lécfalva arról tudósít, hogy a kökösi színjátszócsoport február 8- án falujukban szerepelt a Cigány című háromfelvonásos színművel. Kökös és Lécfalva között immár hagyományossá vált az ilyen „kultúrcsere“, s a csoportok versenyre kelnek egymással. Most a kökösiek nyerték a .. . tapsot és az elismerést. A bemutatót természetesen baráti öszszejövetel követte. KEREZSI ANDRÁS - Pólyán Páll Albert bácsiról írott sorai megkapóak. Valóban fiataljaink egy része példát vehetne Albert bácsiról és a hozzá hasonló öregekről. Sajnos, a politikai oktatásról nagyon sokan hiányoznak igazolatlanul és indokolatlanul, főleg a fiatalabbak közül Nemegyszer a padokat idős emberek, idős párttagok töltik meg, akik ma is művelődni, fejlődni akarnak. „A 81 éves Páll Albert bácsi és a hozzá hasonlók megtették a magukét. Most a többieken a fiatalabbakon van a sor, nekik is a jövőért kell dolgozniuk, lendülettel, akarással és pártos állásfoglalással." vikárius Éva — Sepsiszentgyörgy Cikkéből az derül ki, hogy fiatal, s maga is „szereti a trapéznadrágot“, csak éppen a rossz modort, az illetlenséget nem tartja a fiatal kor szükséges kellékének. Eddig minden rendben is lenne. Cikkét mégsem közölhetjük, hiszen nem valószínű, hogy egy személyes sértés valóban mindenkit érdekelne. Nem szeretünk senkit kioktatni, de egy témáról, „ügyről“ csak úgy érdemes (és kell) írni, ha az nem csak egy fiatalember modortalanságát pellengérezi ki (modortalan ifjak feltételezhetően minden korban voltak), hanem valamilyen általánosabb következtetést tudunk levonni az írásból. Mindezt csak azért tartjuk szükségesnek felemlíteni, mert levelének lendületes írásmódja, egész stílusa arra jogosít fel bennünket, hogy egy jövendő levelezőt, külső munkatársat üdvözöljünk személyében TISCHLER ZOLTÁN — Zalánpatak ürülünk, ha sikerült kellemes meglepetést szerezni az új esztendőben. Reméljük, hogy továbbra is fenntartja lapunkkal a szorosabb kapcsolatot, s tudósít a zalánpatakiakat foglalkoztató kérdésekről. Még akkor is, ha a „feldobott probléma“ — mint írja — „bumeráng formában tér vissza“. Időnként ezt a kockázatot is vállalni kell, ha közérdekről van szó. Az állatfelvásárlás kialakult gyakorlatában egyelőre nincs kilátás a javasolt módosításra. A Málnásra átadott harmónium, írógép, s a csereképpen igényelt televízió kérdésében a helyi vezetőséghez fordulhatnak. Megkérjük a mikóújfalusi néptanácsot, hogy miután megtárgyalták a kérdést a zalánpatakiakkal egy rövid levélben szíveskedjenek értesíteni, van-e erre valami lehetőség. özv. MÓLNÁR JÓZSEFNÉ - Maksa Még a múlt év júniusában kifizette a téli tüzelőfa árát. Januárban leszállítottak egy méter fát, ami fogytán van. Panaszával a megyei néptanácsnál is megfordult. Gondoljuk, hogy a helyi néptanács meg tudná oldani kis jóakarattal, s nem kell még tovább folyamodni egy terv ügyében. N ILIK A nem főút melletti lakosok az alábbi kérdéssel fordulnak az ozsdolai néptanács végrehajtó bizottságához: Még meddig kell petróleuimlámpával világítaniuk? Meddig kell telepes rádiót hallgassanak, és meddig nézzék a mennyezeten lógó, iramot váró vezetékek végét ? Hilib aránylag többet fizetett villamosításra, mint Ozsdola, s ott mégis előbb állnak a munkálatokkal. A múlt évben Ozsdoláról kaptunk villamosítási panaszt. Úgy látszik, még mindig nem áll rendelkezésre a szükséges anyagi fedezet. Ezzel kapcsolatban mi is kíváncsiak vagyunk a néptanács válaszára. NYÚJTÓDI FIGYELŐ Ha a nyújtódi gazdaság vezetői elvárják, hogy a hozzászólás építő jellegű legyen, mi is elvárjuk, hogy tartalmas és jól fogalmazott levele alá odakanyarítsa a nevét. Az érintett szabálysértésekkel kapcsolatban önnél szeretnénk kezdeni az érdeklődést. ANTAL MÁRIA — Zágon Valóban szép lehetett községükben a március 8-i ünnepség. S külön örülünk annak, hogy a község vezetősége ilyen körültekintően készítette elő a nők napjának megünneplését. Meghívását köszönjük, s amint alkalom adódik rá, ellátogatunk községükbe. sípos Ágnes — Torja Lapterjesztői és levelezői munkájáért dicséretet és ajándékot kapott a községi tanács útján. Köszönetét tolmácsoljuk az illetékeseknek és eredményes, jó munkát kívánunk a folyó évben is Mint tudósít, 22 éve levelező különböző lapoknál, ürömmel közöljük legújabb tudósítását. A tél folyamán felkereste Torját a csornasoni kultúrcsoport a Sári bíróval. Legutóbb, február 21-én, a futásfalviak szerepeltek a kultúrotthonban a Zsuzsi című színdarabbal. Az előadás jól sikerült, a nézők lelkesen tapsoltak. Szabó Etelka, Páll Mária, Kósa Irma tanítónők nagyszerűen betanították a színdarabot, amiért a torjaiak elismerését közvetíti levelezőnk. LEMHÉNYI DEZSŐ — Málnás A zárszámadó közgyűlésről írt tudósítását köszönjük. Felhasználjuk a lapban, mert közérdekű kérdéseket tárgyal. Csak az idézett közmondással nem érthetünk egyet „Nagyon óvatosnak kell lenni, mert mond meg az igazat, s betörik a fejed“. Azt is írja, hogy a málnási MTSZ a tél folyamán úgy oldotta meg az istállótrágyázást, hogy naponta reggel és este szarvasba tárolták a föld végén. A műtrágyázásról sem feledkeztek meg (helyes lett volna, ha a tervszámhoz viszonyítva a területet és mennyiséget is közli.) Elküldték a vetőmagmintát a laboratóriumba, s a gépes szerszámfa vitás javában folyik Megnyugtató, hogy beszerezték a szükséges szerszámfát, ellenőrzik az őszi vetéseket, vízlevezető árkokat ásnak, s a burgonya-ültetőanyag jól telel. Ha minden ilyen kifogástalanul megy, a fejtörés valószínű elmarad ik. tiogy mlo • «okoldal« ■ I »Frrrpr *»n »*• r*»mc. * T» ia kedvei J i—G cu »trat .liaJkainok a illiuo, ralid. A haitid, vilii t árUkciHurt. l fcltltleufll érd iert luntri I I báiféam, I Etikai tcaieijk ■ oben irm i|tav< u nedvessé* i tipin>i(bin gu Kit terBlelra •*" megyei TŰKOR III. évfolyam 119. szám