Megyei Tükör, 1970. május (3. évfolyam, 124-128. szám)

1970-05-23 / 127. szám

FELSZÁMOLÁSÁÉRT ÉS AZ MEGSEGÍTÉSÉÉRT! a falvak is zsebükbe nyúlnak tanárok és tanulók segítsége Hol van az a világ, mikor egy-két nagygazda bottal verte el ajtaja elül a koldust, s hol van az az idő, mikor u­­nos-untalan ajtót koppantott botjával a kéregető ? Mióta az ásó, eke ország­szerte egyformán suvad az omlós vagy kőkemény földbe, egyformán bersint a kasza mindenütt, a föld is egyformán teszi, vagy vonja meg szolgálatait. A katasztrófára, mint az árvíz-sújtotta mienk — épp ezért egyszerre rándul zseb felé a két. testvér testvérnek ad, bajbajutott testvért segít. Az árvíz sújtotta területeken még a mentési és helyreállítási, a kár felbe­csülésének munkálatai folynak, a h­á­rom­széki földműves is szétnéz háza kö­rül és bugyelárisában, szomorúan Ma­ros- és Szamos-menti baj látott társaira gondol, s el is dönti, hogy a kamrából szalonnát szakaszt le, tojást szed össze, tyúk alól, vagy készpénzt, munkaere­jének értékét ajánlja föl — nem ala­mizsnaként ! — csak azért, hogy minél hamarább maga mellett tudja és érezze embertársait a dologban, bajban — életben. A megye néhány nagy községében érdeklődtünk, az emberek önzetlensé­ge megkopott. Mintha röstellenék a maguk nekibuzdulását, vízmosta föld­jeikért, házaikért, míg máshol oly nagy-nagy tragédiákat okozott az elemi csapás. Csernátonban csak szerdáig az 53 választókerületből már 40 beküld­te felajánlását — összesen 105 norma­értéket, 13 858 lejt, 415 kg búzát, 735 kilogramm burgonyát, ezenkívül a ter­melőszövetkezeti közgyűlés 37 500 lejes munkanapértéket, 20 tonna burgonyát és W darab selejtállatot szavazott meg. A szomszédban, Maksán és a hozzá­tartozó falvakban már összesítették is a községi felajánlásokat : 77 758 lej összértéket, melyhez a maksai terme­lőszövetkezeti tagok 15 000 lejjel, a be­senyőiek 3 400 lejjel, a dálnokiak 14 000 lejjel járultak hozzá, s összesen 5 tehenet, 5 tonna krumplit, 2 tonna ku­koricát adtak, s az egyéni felajánlások a gyűjtés végéig talán még növelni fog­ják a számokat ; mondják is, hogy ki ne hagyjuk a számvetésből Barka Sán­dor nevét, aki családjával 600 lej nor­maértéket ajánlott fel, sem Vince Sa­roltát, ki özvegyasszony létére 100 lej készpénzt és 100 lej norma­értéket írt föl ez évre. Megilletődötten, de mégis vonakodva írjuk, mert sémiképpen sem tudnánk felsorolni az igaz, önzetlen em­berek teljes névsorát. Külön kellene foglalkoznunk a gyúj­tó- és a felajánlások lélektanával, de elégedjünk meg azzal a nagyon szép emberi léttel, mellyel falvainkban ta­lálkoztunk. A lakosság napokkal ez­előtt úgy határozott, hogy községen­ként közel 100 gyereket vennének ma­gukhoz arra az időszakra, amíg az ár­víz sújtotta területeken visszatér az é­let a normális kerékvágásba. Talán harminc-negyven esztendővel ezelőtt arra gondolt volna az ember, hogy a gyermekmunkaerő az, ami erre ösztön­zi az embereket, de ma már nincsenek magánbirtokok, úgyhogy nem vonhat­juk kétségbe segítő szándékuk emberi tisztaságát. A néptanácsoknál valósággal tolong­tak az emberek . ..Én még holnap rá­íratnám a házat“. ..Én annyit csele­kedtem már jót emberrel, istennel szemben, hasznát keveset láttam, most annak a gyermeknek a szemében meg­nézhetném“ — mondogatják, s az al­bisi Petrezselyem Ilona két gyermeke mellé fogadna testvérnek harmadikat. ..Én éppen elgondoltam, hogy veszek neki cipőt, ruhát, s úgy fogom tartani, mint a sajátomat, nyaralni vinném, hogy minél hamarabb feledje el azt a katasztrófát“ — mondta egyik maksai tanár, s a főút felé menet, közgazdász­hoz illő ötletet adott valaki . „Jó len­ne — mondta — ha egyes szerencsé­sebb falvak közvetlenül nyújthatná­nak segítséget az árvízkárosultaknak. Megraknánk a szövetkezet autóit min­dennel, amit adni tudunk, s így lehet­ne spórolni egy csomó irodai munkát, és mi is jól járnánk, mert jó tett he­lyébe jót várj, s ha velünk történne másszor valami, tudnánk, hogy az or­szág valamely pontján van egy test­vér falunk­. (f­v) A tévé riportjaiból és a sajtóból is meggyőződhettünk arról, hogy az ár­víz semmit sem kímélt az­­ ltjában : la­kóházak, üzemek, istállók mellett né­hány tucat iskola a szeszélyes időjárás áldozata lett Tantermek, tanfelszerelé­sek rongálódtak és semmisültek meg, egyes helyeken igen-igen megnehezült a gyermekek iskoláztatása. S ezen segí­teni az épségben maradt iskolák fel­adata Ezért bocsátott ki nemrég a me­gyei tanfelügyelőség és a megyei pio­nírtanács egy körlevelet a megye ös­­­szes iskoláihoz, megjelölve azokat a ten­nivalókat, amelyek ezek a nehéz hetek­ben iskoláinkra, tantestületi tagjaink­ra, diákjainkra hárulnak, s melyek révén megkönyíthetjük az árvíz okoz­ta károk átvészelését. És mintegy pél­daként elöljárva, a körlevélre kibocsátó megyei szervek magukra vállalták 10 olyan tanulónak az oltszemi táborban való nyaraltatását, akik súlyos károkat szenvedtek az áradások miatt. üdvözölni tudjuk azt a javaslatot Csak­is, hogy a különböző táborokba elsősor­ban olyan tanulókat küldjenek, akik­nek kárt okoztak az áradások. Ugyan­akkor felhívással fordultak az iskolák­hoz, hogy ahol erre lehetőség adódik, minél több tanulót vonjanak be megye­­szerte a növényápolási munkálatokba. A napokban az egész ország figyelme az árvíz sújtotta megyék, városok felé irá­nyul. Nyomon követtük az ár útját pusz­tító hadjáratán, és együtt érzünk azokkal, akik szembeszállva romboló erejével, mi­ A sepsiszentgyörgyi l es számú lí­ceum munkaközössége, válaszként a körlevélre, intézkedési tervet fogadott el az 1970-es évre az árvízkárosultak megsegítésével kapcsolatosan. Vállal­ták, hogy az iskola diákjai, és alkalma­zottai hazafias munkával befednek 400 méter hosszúságú sáncot, rendbe te­szik az udvart, a IX—XI. osztályos ta­nulók pedig június 13. és július 31. között, három csoportban dolgoznak majd különböző építkezéseknél, segéd­keznek a városszépítésben, az útjaví­tásban, üveget gyűjtenek, és mindezek­nek az ellenértékét a az árvíz sújtotta vi­dékek megsegítés­re fordítják. Az isko­la kultúrcsoportjai két előadás bevéte­lét adományozzák, minden tanulót moz­gósítanak, hogy részt vegyen az ezzel a céllal szervezett rendezvényeken. A tanügyi káderek és az iskola más fize­téses alkalmazottai havonta egy napi fizetésüket ajánlották fel, a választói körzetekben pedig ruhaneművel, láb­belivel járulnak hozzá a gyűjtéshez. És még egy említésre méltó gesztus : tan­szerek, tankönyvek, füzetek mellett a végzős XII. osztályos tanulók minden ellenszolgáltatás nélkül ajánlották fel iskolai egyenruhájukat. (péter)­ nél több emberi életet és javat próbálnak megmenteni. Az árvízsújtotta települések víz- és élel­miszer készletei szintén megsemmisültek, é­­lelmiszer- és vízellátásukról az ország töb­bi része gondoskodik. A megyénk területén levő borvíztöltedék mukaközösségei a munkaidő megnyújtásá­val és intenzívebb kihasználásával igyekez­nek minél többet termelni terven felül, hogy így az árvíz sújtotta lakosság vízszük­ségletét maradéktalanul kielégíthessék. A bodoki, előpataki, málnási és kovásznai borvíztöltők vasárnap is dolgoztak, így több ezer liter borvizet palackoztak terven felül. A hét folyamán érkezett táviratokra azonnali borvízszállítmányok szolgáltatták a választ. A közutak és vasutak megron­gálódásából adódó nehézségeket legyőz­ve, a Kovászna megyei borvízszállítmányok időben érkeztek Désre, Marosvásárhelyre, Szatmárra, Dicsőszentmártonba és Dévára. (T. G.) segítünk Megyénk borviztöltő állomásai teljes tar­talékaikat igénybe véve dolgoznak Bortnyik György felvétele A jelen pillanatban még teljes egé­szében felmérhetetlen természeti csa­pás súlyos veszteségeket okozott az or­szág több megyéjében. Sok lakást meg­semmisített, sok szenvedést okozott a lakosságnak Megyénk egészségügyi dolgozza is az első vonalban szeretnének harcolni, hogy az ezután következő betegségek­től, szenvedésektől megmenthessék em­bertársaikat. Természetesen ehhez első­sorban minden ember akaratának is hozzá kell járulnia. Ehhez szeretnénk segítségképpen egy pár jótanácsot adni.­­ adjuk azt, hogy a vízre feltétlenül szükség van az élet fenntartásához. I gen ám, de a víz könnyen megfertőződ­hetik a hastífusz, vér­has, járványos májgyulladás (sárgaság) kórokozóival. A szennyezett víz nemcsak ivaskor válhat az emberre veszélyessé, hanem például fürdés közben, a mikrobák megmaradva a kézen, testen, az étellel együtt bejutnak a szájba, illetve a szer­veze­tbe. Ugyanígy a főzéshez használt edényeket fertőzött vízzel mosni éppen olyan veszedelmes, mint a vizet meg­inni .­A víz útján terjedő járványokban megbetegednek mindazok, akik ittak a fertőzött vízből, koruktól függetlenül a gyermekek és felnőttek, nők és férfiak. Épp ezért a vizet — legyen az kút­ból származó vagy vezetékvíz — fel kell főzni, majd lehűtve fogyasztani. A kutak vizét fertőtleníteni is lehet : — egy köbméter vízhez 10 kilogramm oltat­lan meszet kell tenni, vagy : — egy köbméter vízhez 5 gramm klórmeszet (1 liter vízhez 5 mgárt) vagy­­­­ egy köbméter vízhez 4 gramm kloramint (1 liter vízhez 4 mg-ot). A klórt tökéletesen és gyorsan össze kell keverni a fertőtlenítendő víz egész tömegével, a baktericid hatás elérésé­hez pedig feltétlenül szükséges, hogy a klór bizonyos ideig (legalább 30 percig, de jobb, ha egy óráig) érintkezzék a vízzel. A legjobb eredményt a napon­ta kétszer, reggel és este végzett kló­rozás adja. A klórmeszet az egészségügyi körze­tek a közkutak, valamint a vízvezeté­keknek adják. Magán kutak számára vásároljanak a gyógyszertárakból klóra­­min port vagy tabletta alakban, vagy használjunk meszet. Lehetőleg fogyasszunk borvizet. Mossunk gyakran kezet Bromocet oldattal, kiváló hatású fertőtlenítőszer. Literes üvegben árulják, rajta hasz­nálati utasítással. Az élelmiszereket főzve vagy sütve fogyasszuk, zöldségféléket csak alapos fertőtlenített vízzel való lemosás után. Gyümölcsöket szintén. Kerüljük a fagylalt, krémes tészták, fotelen tej használatát ezekben a na­pokban. Az élelmiszeripari dolgozók tartsák kezüket és munkaruhájukat, munkahe­lyüket (az élelmiszereket !) tisztán. Az élelmiszereknek kézzel való érintését kerüljék, használjanak erre a célra la­­pátocskát, villát, tészta-, cukor- és ke­nyérfogót. Az élelmiszereket óvjuk a legyektől, tartsuk lefedve, s ha lehet hűtőszekrénybe. Használati tálainkat, edényeinket, e­­vőeszközeinket fertőtlenített vízben mossuk meg. Jelenjünk meg a védőoltáson ! Jelen pillanatban az árvíz sújtotta területeken hastífusz és járványos májgyulladás el­leni oltásokat végzünk. Felhívjuk figyelmét megyénk összes lakóinak, hogy a betegség kezdeti tü­neteikor (hasmenés- hasfájás, láz, hány­inger, hányás, rosszul lét) azonnal for­duljanak orvoshoz (egészségügyi területi körzet, poliklinika). Hasmenés esetén egy tiszta Penicili­­nos ü­vegijén küldjenek be székletet a Sepsiszentgyörgyi laboratóriumba (Kö­rösi Csom­a Sándor 3 szám) vagy a kéz­divásárhelyi laboratóriumba (Lenin út 7 szám). Tartsuk tisztán magunkat, lakásun­kat, munkahelyünket és környezetün­ket ! Minden családnak legyen higiéni­kus szemétgyűjtő (fedeles) ládája és hi­giénikus WC-je. Ha majd az árvízveszély teljesen megszűnik s a vadvizek lehúzód­nak kutakat használjuk a következőképpen : a A vizet a kútból ki kell merni, a kút fenekét és falait az üledéktől és a szennyeződésektől meg kell tisztítani, és erős klórmészoldattal le kell mosni. Miután a kút ismét megtelt vízzel, klórmészoldatot kell beleönteni (50 mg/l), jól összekeverni és 10—12 óráig állni hagyni. Ezután újra ki kell merni a vizet, majd laboratóriumi (bakterio­lógiai) ellenőrzés után a kút vizének használatát meg lehet engedni. Dr. Szőts Dániel, főorvos a betegségek megelőzéséért és az emberek egészségének megvédéséért 3 megyei TÜKOR III. évfolyam 127. szám

Next