Megyei Tükör, 1971. január (4. évfolyam, 215-239. szám)

1971-01-14 / 224. szám

gyorstalpaló fanyalgók Alig 25 esztendő folyamán egy sor új embertípus megjelenésének és te­vékenységének voltunk és vagyunk tanúi. A szabadon tevékenykedő párt­agitátor, a hazafias munka szervezője, a körzeti képviselő, aztán az önkéntes könyv- és lapterjesztő — folytassam ? — szükségszen­ten jelentek meg tár­sadalmi rendszerünk értelődésének különböző fokáin. fis most egy csoport, egy silány rétegecske ütötte föl a fejét. Érdekes módon pontosan azon a talajon próbál megállni, ahol vadonat­új gyáraink, vadonatúj városnegyedeink nőttél, ki gombamódra, alig 35 hó­nap alatt. Nem tudom, Balzac hogyan határozná meg ezt a fajtát (mert bizto­san tudom, hogy bevenné .4 kispolgár fiziológiája cirm­i szatirikus könyvébe), én gyorstalpaló fanyalgóknak nevezem őket Szinte egyik napról a másikra jelentek meg, hogy úton-áttéten s­ cttröcs­­köljék kesergő véleményüket . . . Hogyan akarnak ezek (így !) világszínvonalon működtetni egy kemé­nyítőgyárat — Kézdivásárhelyt ? ! — mondja. Aztán: készruhagyárat ?, csavargyárat ? de kikkel, uram, kikkel, hiszen nincs hozzá szakemberük, uram — köpdöste tovább meglátásait... Ellenérveket az élet maga állított. És nemcsak ellenérveket — pasztellszínű háztömböket, torony­házakat állított, új városrészeket, hogy legyen ahol lakjék a gyorstalpain fanyargó Ugyanis eddig az anyósánál, vagy albérletben, vagy düledez ő magánházacs­kájában lakott, elképzelni sem tudta 35 hónappal ezelőtt, hogyan is néz ki belülről egy gyár. Valahol a Pacsirta vagy a Lina utcában szuszogott, napi segédkönyvelések után. Most két szoba, konyha, fürdőszoba stb. helyiségekből álló lakrészben fa­nyalog, ha a félkész Úrnegyed nem tud szolgáltatni naponta meleg vizet. Ha sár van, ha szemetes a járda, ha aszfaltozzák a park sétányait, ha nem aszfaltozzák, hanem kövezik az utat, ha kiönt az Olt, ha rossz, egy öntözőcsa­­torna — ez a sápadt figura azonnal rejtélyesen mosolyog, „ugyan“-t maga körül, és tovacsörtet, talán épp tíz­ új vendéglő, az új postapalota, szór va­lamelyik új középület felé . . Nem lehet tudni, honnan bújt elő. Átpreferanszozta az elmúlt két évtize­det, csak nyálasra terjedt ki a figyelme, és most mint a fanyalgás szakembe­re, turkál a készben, és szétszórja meglátásait. Visszataszító alak, sikereink mellékterméke, hát tudomásul kell venni, aztán odébbállni. Vagy el­állítani odébb, hogy útban ne legyen ? Ki tudja. Bár az a véleményem, hogy lekopnak, mint a rozsda a munkában lévő fém­­szerszám felületéről. Szegő Zoltán Utolsó versenynap. Udvarhely már előre biztosította — három győzelmé­vel — első helyét a táblázatban. Ha veszít is a Sportiskolával szemben, jobb gólarányával élen marad. Ne­künk pedig — ha igényt tartunk a második helyre — feltétlenül győz­nünk kell a Csíkszeredai Akarat el­len, s akkor hat ponttal, pozitív gól­­aránnyal valóban az éllovas mellett maradunk. Számításaink jobban beváltak, mint gondoltuk. Bár Sárkány nélkül lép­tünk jégre, biztosan győztük le a Csíkszeredai Akarat fiatal együtte­sét. No, persze a győzelemig átes­tünk egy kevés izgalmon. Az első harmad hatodik percében Derzsi, az Akarat legjobbja gólt üt. Nekünk pedig semmi sem sikerül. Érződik Sárkány hiánya. A második harmad hozza meg a várt egyenlítést, a Var­ga Dénestől kapott korongot Simon értékesíti. Nem sokra rá Kulcsár meg­szerzi a vezetést. Nyugodtabban vo­nultunk az utolsó szünetre. Aztán megkezdődik a harmadik h­ar­­mad. Kézdi-fölényben zajlik. Előbb Holló talál hálóba majd kétszer Varga Dénes. 5—1 után jut szóhoz az Akarat. (Derzsi—Jakab akció az utóbbi góljával.) Rákapcsolnak a csí­kiak. De a kézdivásárhelyiek is. Hol­ló csap rá egy korongra, lekorcsolyáz­za a védőket, és Silló háta mögött ki­­gyúl a góllámpa. 6—2 az eredmény, s négy perc van még a mérkőzés végéig. Négy perc. Elméletileg ele­gendő az egyenlítéshez, gyakorlati­lag nem. Szépíteni viszont lehet. Va­lóban, Jakab kihasználja a helyzetet és megszerzi csapata harmadik gólját. 6—3-as kézdivásárhelyi győzelemmel ér véget a találkozó. Gyakorlatilag miénk a második he — legalábbis a visszavágókig. Következett az utolsó mérkőzés, a Székelyudvarhelyi Küküllő—Csík­szeredai Sportiskola rangadó. Sokat vártak ettől a találkozótól a csíkiak. Az előző napi 13-—1-es vereséget ezen a mérkőzésen próbálták feled­tetni. Nem sikerült. A Küküllő együt­tese túl erősnek bizonyult, és nem ijedt meg Janovics csatasorba állá­sának hírétől. A 6. percben egy Tarcsik György összjáték meghozta az udvarhelyiek első gólját. (György üti.) A diákok nem adják fel a küzdelmet. Két taná­ruk, Mezei és Janovics átjátsszák a Küküllő védelmét és egyenlítenek, örömmámorban tombol a lelátó. Zúg a „hajrá, Szereda !" biztatás. Még ak­kor is, amikor György újra vezetés­hez juttatja az udvarhelyieket. A második harmad két gyors ud­varhelyi góllal kezdődik. Előbb Tarcsi, majd György zörgetik meg a hálót. Elkerülhetetlen a diákcsapat vere­sége. A kérdés csak az : Milyen gól­arányú lesz ? Váratlanul feljön a Sportiskola, Kasfás majd Janovics révén 4—3-ra szépítenek. Fordult a kocka. Egygó­­los vezetés, az semmi ... Valószínű, erre gondoltak az udvarhelyiek is, mert rákapcsoltak s Dézsi révén két gólra növelték előnyüket. Az utolsó harmadra kifáradtak a diákok. A Küküllő egyre jobban fö­lénybe került Nem üt, csak két gólt — Tarcsi és György révén — de nem kap egyet sem. Végeredményben el­vitathatatlan győzelmet arat. A forduló táblázata : A táblázat élére valóban a csoport legjobb együttese került. Ami pedig a kézdivásárhelyiek eredményét ille­ti, túlnőtt a várakozáson. Gyengébb felkészülésük ellenére — a rossz jég­viszonyok miatt — biztatóan játszot­tak. Mérkőzésről mérkőzésre javul­tak. Különösen kitűnt: Holló, Sár­kány, Csorba, Varga és Kulcsár. Nagy igyekezettel küzdöttek a csapat töb­bi tagjai is. Egyébként az együttes eredménye, játéka — a Csíkszeredai csoport nagy meglepetése. Summa summarum, ha folytatják a felkészülést, ott le­hetnek a B-osztály legjobb négy csapatának turnéján, mely eldönti a jövő A-osztályos együttesének sor­sát. S ez már nagy eredmény. Még ak­kor is, ha a B-osztályos bajnokság színvonala még nem az igazi. Inkább a küzdelem jellemzi a találkozókat. Csapatunk pedig igazán tud küzde­ni. Teljes elismeréssel és dicsérettel szólhatunk, valahányszor a Csíksze­redai csoportküzdelmek első szaka­száról beszélünk Áros Károly félidő a jégkorong bajnokságban Szakács Sándor felvétele 1. Küküllő 2. Kézdivásárhely 3. Sportiskola 4. Brassói Dinamo 5. Akarat 4 4 0 0 35—11 8 4 3 0 1­27—18 6 4 2 0 2­17—24 4 4 1­0 3 11—22 2 4 0 0 4­9—24 0 parádézó halak Délután négy volt, mikor az Olt partjához értem. A parton egy zöld­­kalapos, vászon­ruhás férfi állt. Mint­ha fejét azon törné, hogy miként le­hetne a folyót síugerálni Amikor megálltam mögötte, még csak észre sem vett Időnként tenyeréből mor­zsákat szórt a víz­be. Azok parányit csobbantak, aztán csend lett Tőle jobbról, balról a bokrokban két ha­lászbot hajolt a kékes víz fölé. A zsi­nór valahol mélyen lógott, mert se­hol sem láttam. Amikor az emberhez szóltam, megrezzent, hirtelen hátra­fordult, megnézett köszönésemet­­ ábrándítva fogadta. Éreztem, hogy terhére vagyok. Éppen ezért nem tá­gítottam mellőle. Én szóltam először : — Halászgat ? kérdeztem. Homlokára húzott kalap­ját a feje tetejére tolta, és halkan mondta: „Azt“ .Némi undorral foly­tatta, hogy már reggel óta itt van, és tessék. Így jár az ember, ha nincs szerencsé­je. Biztatni kezdett engem is, nézzem meg, „máma semmi húzásuk sincsen azoknak a lusta halaknak". És figyelmeztetni kezdett, hogy lá­tom-e a két halászzsinórt, virradattól ott döglik a vízben. „Sehol semmi, uram, és tut a nap. Az­ ember mégis olyan bolond, hogy a semmiért itt nyomorog, mintha megbabonázták volna. A tegnap volt napom, az­­ ár­­gyalusát, akkor kellett volna, hogy ide tévedjen maga is, mutattam vol­na én igazi portékákat. El sem hiszi a tegnapi bravúromat : félóra alatt hat kalandot fogtam. Mire a tekin­tetem elfordult, már a másik rajta volt, alig bírtam a horgot kikapni. Egymás után jöttek, mintha a víz alatt valaki ostorral hajtotta volna őket a horgomra. Ez volt a rekord, uram.“ Maga mellé intett, hátizsák­­jára . „Ezt teliraktam halakkal. Az igaz, a tüdőmet megnyomta, amíg ha­zaértem, mert olyan karnyi nagysá­gúak voltak. De megérte, mert meg­volt a vacsora akárhogy fullasztott is az Olt-menti levegő. Ilyenkor, ha üres hátizsákkal me­gyek haza, azt veti szememre az asszony, jól elbicegtem a mai napot. Bezzeg, még egy habarkát sem hoz­tam. De napozni azt tudok, így eszi a fejemet. Maga látja most, tanúm, hogy mióta etetem ezeket a rongy­halakat, bíbelődöm velük, de ők még rám sem hederítenek, hiába csalogatom őket kenyérmorzsával. Csak annyit ér, mint holt lón a patkó. No, látja, most újra megkezdték, itt vonulnak el az orrunk előtt, itt parádéznak, a pimaszok, alig két méterre toltunk. S milyen tehetetlen az ember ezek­kel a kis halakkal. Csak ez bosszant. A múltkor, még fennebb, itt a par­ton, úgy jártam, kedves uram, hogy ráakadtam egy kitűnő halandos hely­re, ott egymás után húztak, masíroz­tak az ártatlanok. Közben mindig figyeltem a vizet. Hát egyszer egy díszpéldány kezdett forogni a ke­nyérmorzsán. Úgy meglepődtem, hogy még a lélegzetemet is visszafojtot­­tam Aztán kivártam egy kicsit, utána ismét enni vetettem neki. Ő nagy komótosan szedegette, úri mód­ra az élelmet. Annyira szorongtam egyedül a parton, hogy már elfogyott a türelmem, bizonyisten uram, és ru­hásan, cipősen bedobtam magam a díszpéldány után. Csak azt vettem észre, hogy fejem fölött a víz össze­loccsant. Szerencsére senki sem lá­tott. A másik szerencsém meg az volt hogy a víz csak nyakig ért. Mert, ha véletlen mélyebb, és szí­vemet a görcs kikezdi, akkor vége a kalandozásnak. Úszhatnék, ihatnám egész nap a vizet, mint ezek a bitang halak. így ju­t az ember, ha valami­be belebolondul, se nem lát, se nem halt. A tegnap is csak vaktából áll­tam meg ezen a helyen, de kezem­be csúszott a szerencse. Az ember előre sohasem tudja, hogy melyik kanyar mit dob fel. Mennynél kön­­­nyebb volna, ha testemre úszókákal szerelnék, ,nyakamba egy zacskót a­­kasztanék. Ide verbulálnám az Olt legjobb hal­csemegéit Úgy válogat­nék belőlük, mint szép leány szo­kott a legé­nyek között “ Lehajolt, majd Jüszinií hátizsákját kinyitotta • „Ide nézzen uram, akár­hogy jár a szám, mégiscsak ha­lász­ vagyok." Egy tétkilós halat ló­gatott meg a levegőben. Mutatóujját a szájára tette. Pisszegtetve suttogta nekem, egy szót se senkinek, amit láttam, mert akkor vége a jó halá­szó helynek. Százával lepik meg ezt a nyomorék kanyart a halászok és úgy elhordják a halat innen, mint hangyák a döntött cserebogár tes­tét. Ezért kell hallgatni uram, az ilyen titkokkal. Régi motoros vagyok az ilyen halász, csattogásokban. Meg kell tanulni, mint az ábécét, mert fontos tudni a mesterség minden csín­ját­ hin jál.“ Szíva rait egymás utas gyújtotta, de csikket egyikből sem hagyott Addig forgatta a nyelve hegyén, egyik szá­­ja végétől a másikig, míg teljesen elfogyott. A maradékot a vízbe köp­te, a parádézó halaknak Nagy B. Viktor Utitársak (BARTHA ARP­AD felvétele)

Next