Megyei Tükör, 1971. január (4. évfolyam, 215-239. szám)
1971-01-13 / 223. szám
Nagy Józsi bácsi, a 93 éves vadász. A nyáron végigportyázta a város környéki erdőket, mezőket. A nyulakat, disznókat most sem téveszti el. Bortnyik György felvétele több nyelven beszélünk Háromszéki nagyanyám, akiről alig hiszem, hogy az ország határain túl járt volna, a sifonérban tartotta a ruháit, a kredencben a porcelánját, a vitrinben apró csecsebecséit, régi poharait. Volt egy fiókos kasztenje, sublátja, az ágya mellett nakkasztli állt, az almáriumról vettük le este a petróleumlámpát, hogy az asztalra tegyük, miután összehúztuk az ablakon a firhangot. A fenti rövid szövegben kilenc idegen szó van. Ezek között a petróleum petra- kő és oleum- olaj -kőolaj és porcelán nemzetközi szó lett. Ez utóbbi olasz eredetű. A vitrint üveges szekrény és kirakat jelentéssel szintén széles körben használják. Antik stílbútorok között vagy akár falusi konyhában nem ismeretlen a magas, üveges felsőrészű kredenc. A fiókos kasztén vagy sublót és ahol még használatos, a nakkasztli is ismerős. Nem tudom azonban, hogy a sifonér szót használják-e még, hogy almárium van-e még valahol, és hogy a firhangot nem szorította-e ki a nem össze, de lehúzható rolletta, vagy redőny. Az almárium a latin almáriumból, fegyvertartóból lágyult és szekrényfélét jelent, mint az ugyanebből a latin szóból rövidült francia armoire- ruhásszekrény. De lássuk, honnan került hozzánk a sifonér. A mai francia nyelvben chiffon (sifon) rongyot jelent, a chiffonier (sifonié) rongyszedőt, de ugyanakkor fiókos szekrényt is. A mi sifonérunk polcos vagy akasztós szekrény. A kredenc valószínű a francia credence (krédansz) szónak a magyaros formája, de eredetileg az olasz credanzaból származik, aminek a jelentése bizalom, és mint bútordarab arra szolgált a középkorban, hogy ott ellenőrizzék az ételeket és italokat, vajon nincsenek-e megmérgezve. A kaszten az osztrák területen szekrényt jelentett, bármilyet, nálunk fiókosat. A nakkasli németül Nachtkasten, szó szerint éjjeliszekrény. A sublót a német Schublade (Schub — taszítás és Lade — láda) szóból áll. Miután a taszítható ládát fióknak nevezték, fiókos szekrény lett belőle. A firhang, a német Vorhang, nem más mint a mai függöny, vagyis ami az ablak előtt függ (vor —1 előtt, hangon függeni). Borbáth Éva VISSZ Rondítsunk vészharangot, ez a címe Péter Sándor, a Megyei Tükör 1970. december 23-i számában megjelent cikkének. Elgondolkoztam ezen a címen, és azt éreztem, hogy ezt a vészharangot már nem kell megkondítani, mert olyan régen kongatjuk, hogy egynémelyik közülünk szakképesítést kaphatna harangozásból. Hallgassuk meg közösen ez egyszer, mit is mond évek óta ennek a vészharangnak a sok bim-bamja. Kik voltak az elmúlt év versenyének zsűritagjai, kik jelölték ki ezeket a csoportokat a további szakaszra, ki ellenőrizte ezeknek a csoportoknak a felkészülését ? Hogy került a megyei zsűri elé a kézdivásárhelyi líceum tánccsoportja, holott az előző szakaszon nem jelölték a megyei versenyre vagy a szentkatolnai énekkar, amely 8-as osztályzatot kapott továbbjutási jog nélkül ? (Csak azért, hogy szaporítsák a létszámot?) Hol maradt az év eleji elég silány 3—4 napos felkészítő az oktatók számára ? — mert ugye kérem legnagyobb része közülünk nem tánctehetség vagy született koreográfus — valahol csak kell tanulni. Nagy baj lett volna, ha verseny után a zsűri azonnal elmondta volna a véleményét az oktatóknak — megmondta volna, mi volt a hiba, hogy lehet azon javítani. Sok csoport mehetett el azzal az érzéssel, hogy jól szerepelt. Hol vannak azok az oktatók, akikre az állam bizony elég sokat költött, hogy kiképezze a különböző csoportok oktatására ? Egyet sem láttam közülük ezen a versenyen. Nem lett volna-e jobb, ha a hosszúra nyúló napi munka után a verseny időpontját eltoltuk volna a vakáció végére? Talán jobban fel lehetett volna készülni, és a tanulókat sem terheltük volna túl, mint ahogy azt tettük. Folytatnám ezt a kongatást a végkimerülésig, de nem látom semmi értelmét sírni azon, amit ennyire el HANG rontottunk. Ehelyett inkább az lenne a javaslatom, hogy Péter Sándor ne töprengjen rajta, kondítsa csak meg azt a vészharangot, de úgy, hogy az visszhangra is találjon a legtávolabb eső falvakban is, és felrázza a téli álmukból elsősorban a pedagógusokat. Remélem, hogy összehív bennünket a kongatás, és közös erővel csak találunk megoldást, hogy továbbjussunk ebből az egy helyben való tapogásból. Ha igazin akarjuk, bizonnyal meg is lesz majd munkánk eredménye, nem lesz majd a következő versenyeken mexikói dalra átírt román tánc, jégernadrág, és több lesz majd a gelenceihez hasonló jól felkészült csoport Jakabos Jolán BÁLINT KÁROLY — Akt • VIDÁM TÁRCA • VIDÁM TÁRCA • VIDÁM TÁRCA • VIDÁM TÁRCA Csupp neki, sógort Amikor vaddisznóról hallok, emlékeimből és Bakó lépnek elő. Ez utóbbi neve egyébként Jankó Köd Lajos volt, aki mellé a fura szeszélyű sors egy Harmath Ágnes nevű feleséget ragasztott. Derült is ezen szülőfalum népe, ha kellett, ha nem, eleget. A Lajosból hogyan lett Bakó, azt a mai napig sem tudom. Nem kajtattam, de nem is fontos. Volt pedig mindkét sógor kitűnő vadászember. Egyik télen, amikor a lábon maradt tengeri sok vaddisznót csalt be, már-már a faluig, történt a következő eset. Ötliteres demizsonnal, fegyverrel és őrénekével felszerelve egy este vaddisznó lesre indultak. (A őréneké vadász szakkifejezése; amolyan nagyvadat megölő ólomgolyót takar a laikus fülnek szokatlan elnevezés.) A helyet már jó előre kinézték. Bíró Géza tanyája közelében, egy emelkedőt átszelő vizesárokba húzódtak meg. A leshelyre szalmát hordtak és tengeri kórókkal álcázták magukat. Szembe velük a kaptatón az erdő, majd lejjebb a kukoricás, mögöttük a lejtőn, egészen az eső házakig, tarlót borított be a frissen hullott hó. Beesteledett, amikor elvackolták magukat a szélvédett, szalmával jól kibélelt leshelyen. Puskájukat, maguk elé, a karókra helyezték. Biztos kezű vadászokhoz illő 16-os fegyverek voltak, nem holmi nagyobb 12-es, amely úgy szórja a sörétet, hogy azzal még a vak tyúk, pardon vadász is talál vad szemet. Tiszta, havat ropogóssá dermesztő, csillagfényes éjszaka ígérkezett. A hold kacér képpel mosolyogta be a tájat. — Húzzuk meg, sógor — indítványozta Bakó, és odanyújtotta a demizsont. — Egészségedre. S ahogy telt az idő f és ürült a demizson, úgy bizonytalanodtak el a tárgyak körvonalai. A csillagok megsápadtak, s a hold is alig pislákolt. Sűrűsödött a sötétség. Az addig vakító fehéren csillogó hó szürkülni kezdett. Süket csend. Majd hirtelen, ebbe a sejtelmes, kísérteties éjszakába, 30—40 méternyire fennebb, belehorkant a vad. Fegyvert ragadtak. A megegyezés úgy volt, hogy előbb Bakó dupláz, Jankó pedig minden eshetőségre készen fedez. A tengeri szálak erősen zörögtek. A tógák között őrlődő csövek zaja agyukban dörömbölt, ügyeltek a hang irányába. Végre feltűnt egy Feszülten mozgó árnyék. — Ott! Supp neki, sógor ! Két lövés dördült. Tompa pattanások jelezték : talált. Az árnyék összerogyott és egy utolsó csúf hörgéssel kibökte vad lelkét. De ezzel egyidőben a feneketlen semmiből zúdult feléjük egy sötét fenevad. — Rajtad a sor, Jankó ! A lövések hidegen csattantak, a féktelen rohanás gyorsult. — Fussunk, sógor, itt a veszett kan ! Demizsont és fegyvert hátrahagyva rohant a két sógor, az egyik jobbra, a másik balra. A dübörgés elsöpört mellettük, majd egy utolsó fülrepesztő csattanással meghalt. Pitymallott, amikor összetalálkoztak. — Ezt megúsztuk. — Beste nagy vadkan volt, a lene essék belé. — Az. Még jó, hogy a másikat leterítetted. — Nézzünk a fegyverek után. Elindultak. Ahogy oldalazva, óvatos félve közeledtek az éjszakai csatatér színhelye felé, a kaptaló aljában hirtelen megálltak. — Hát ez mikor a frászba került ide ? Egy vasszegekkel kivert fahenger tehetetlenkedett előttük, a végén szakadt kötéldarabkg fityegett. — Ez a Bíró Géza koronája, oda volt kikötve egy cövekhez, ahol... — Te, csak nem ettől gázoltunk be .. . Megvizsgálták. Két breneke szorult belé. Az egyik vad megvolt. Egymás tekintetét kerülve kapaszkodtak a borona vágta csapáson. A puskákat szótlanul dobták vállra. A demizson alján még lötyögött valami kevéske bor. Semmi kedvük sem volt, hogy meghúzzák. * — Még jó, hogy a másikat. .. Nagy állat lehet. .. — Jankó, csak mormolta a szavakat. És végül ott álltak a cöveknél, rajta az ellőtt kötélvég, pár lépésre tőle örök álmát szenderegte a vadászzsákmány : Bíró Géza szamara. Ara 1025 lej. Galiger József