Megyei Tükör, 1971. február (4. évfolyam, 240-263. szám)

1971-02-25 / 260. szám

A napokban egy idős ember, Baróti György kopogtatott be a sepsiszentgyörgyi dohány­gyár igazgatójához. Régi isme­rős, 1907 és 1942 között dohány­­gyári munkás volt. Nyugdíjazá­sa óta időnként ellátogat gy­árba, beszélget a munkások­­­kal, a vezetőkkel, körülnéz , „nyugtázza" a változásokat. A Kender utcai kis családi házban beszélgettünk a Baróti családdal. Juli néni, Gyuri bá­csi felesége szintén dohány­gyári munkás volt. 1907-ben, amikor a gyárba kerültek, a központi épületnek még csak az alapja volt meg.­­— Kevés munkás volt — me­séli Baróti néni­­—, az egyik meglevő raktárban dolgoztunk, s akkor még csak bőrszivarat készítettünk. Később megkezdő­dött a szivarka gyártása is. Én húsz évig sodortam kézzel bőrszivarat. Bizony nehéz volt, a a súlynak és a méretnek talál­nia kellett. Később a pincében dolgoztam a válogatásnál. — Bizony nem volt könnyű — szól közbe Baróti Ferenc, Gyuri bácsi öccse, aki szintén 26 évet dolgozott a gyárban —, sokat kellett emelni­ Ma már minden más. — Egészen megváltozott — mondja Gyuri bácsi —, minden új, a gépeket kicserélték. A munkások kézzel nem dolgoz­nak annyit, mint mi. Emelni sem kell, azt megteszik a gé­pek. Az épület a régi, s a bú­torzat új. Mint öreg ember én bútornak nézem a gépeket. De nemcsak a bútor cserélődött ki, a kezelés is más, s az élet is megváltozott. A régi időben — emléke­zik vissza Gyuri bácsi fiatal, korára — óvoda nem volt, fel­adtak az első osztályba, s tavasszal, amikor megkezdő­dött a munka, mentünk a me­zőre. Hét-nyolcéves korom­ban már jártam harmadába, ti­zedébe kapálni. Ahogy nőttünk, elszegődtünk. Kilencéves le­hettem, amikor Málnás­fereden az orvosnál szolgáltam. Gyalog jöttem be az orvosságért a szentgyörgyi patikába. A va­sutat később építették, jól em­lékszem, gyerekek voltunk. Nagy élmény volt. Mikóújfalu­­ból mentünk le, ahol születtem. Kiáltottuk : „Jön a fekete ör­dög", úgy hívtunk a mozdonyt. Az Olt hídján először csak a mozdonyt engedték át, az volt a próba .• A föld kevés volt, bejöttem a gyárba, de a mezőre is jár­tam dolgozni. Az asszonnyal úgy keltünk össze, mint két árva madár, de megbirkóztunk. Favágógép, villany nem volt abban az időben, öt-hat öt fát felvágtam, az asszony jött, s rakta el, így gyűlt össze a házravaló. Ezt csak azért mondom, mert nincs iskolám, akkor nem kér­tek olyant. A megélhetés volt a fontos, dolgozni harmadába, ahogy lehetett, s megettük ma­gára a hideg puliszkát, meg a pityókát is. Ma már másképpen van. Az a gyerek, amelyik ma megszületik, annak már fizetése van (a gyermekpótlékra gon­­dol-szerk. megj.), van mit ap­rítania a tejbe. Az unokáim, a dédunokáim iskolába jártak és járnak, nekik már sokkal kön­­­nyebb. Az újságot néha átlapozom, sajnos már csak a nagybetűk olvasására futja, s a képeket nézegetem meg. Sok szép gyár épült. Hálás köszönetemet szeret­­ném kifejezni és jó egészséget, szerencsés országvezetést kívá­­nok a pártnak, a Miniszterta­nácsnak, amiért olyan jól gon­doskodnak a népről, hogy a mostani fiatalok, sok esetben meg sem tudják köszönni. Február 28-án Baróti bácsi a nyolcvannyolcadik életévébe lép. Ha az egészséget engedi, amiből eddig nem volt hiány, újra felkeresi a dohánygyárat. Kívánjuk, hogy még nagyon sok alkalma legyen új, változó, fejlődő életünk eseményeinek „nyugtázására". Vörös Időd Nyolcvannyolc éves szemmel A Baróti család (Bortnyik György felvétele) TÁVIRAT folytatás az első oldalról) fapalotát, az új mozit, az új általános iskolát, stb. Úgyszintén nemrég kezdték meg a művelődési ház, a 170 férőhelyes szál­loda, a sportcsarnok, a nyomda, valaming jelentős számú lakó­tömb építését. Mindez a kommunista párt és élén a Központi Bizottság, hazánk minden helységének harmonikus fejlődésé­ért kifejtett atyai gondoskodása következtében vált lehetővé. Az ipari, gazdasági és mezőgazdasági munkaközösségek büszkén jelentik, hogy jó eredményeket értek el; az ötéves terv­ utolsó évében 105,5 százalékban teljesítették az összter­­melési tervet, az árutermelési tervet­­ pedig 105,6 százalékban- Városunk dolgozói, románok és magyarok szoros testvéri egységben nagyszerű eredményekkel köszöntik a Román Kom­munista Párt megalapításának ötvenedik évfordulóját. Az al­kalmazottak közgyűlésein" jelentős vállalásokat tettek, amelyek következtében lehetővé válik az ezévi tervelőirányzatok túl­teljesítése ,• az össztermelést 6 326 000, az árutermelési mutatót 8 240 000 lej értékben lépik túl, ezzel 2 278 000 lej többletjö­vedelmet érnek el. Ezzel egyidejűleg a mezőgazdasági terme­lőszövetkezeti tagok vállalták, hogy terven felül termeszte­nek 116 tonna burgonyát, 110 tonna cukorrépát, több tejet fej­nek 330 hektoliterrel, növelik más termékek termelését is- A sepsiszentgyörgyi pártaktíva biztosítja a Központi Bi­zottságot, és személyesen önt, tisztelt NICOLAE CEAUȘESCU elvtárs, hogy mindent megtesz az RKP X. Kongresszusán és a Központi Bizottság 1971 februári plenárisán hozott határozatok magas minőségi szinten való megvalósításáért, a gazdasági tevékenység magasabb színvonalra való emeléséért és a mun­kastílusunk és módszereink javításáért, hozzájárulván ezzel a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom építéséhez hazánk­ban. Sepsiszentgyörgy, 1071. február 24. Sepsiszentgyörgy város pártaktívája A SEPSISZENTGYÖRGYI VÁROSI PÁRTBIZOTTSÁG AKTÍVÁJÁNAK ÜLÉSE (folytatás az első oldalról) A hozzászólók megelégedésü­ket fejezték ki a párt- és ál­lamvezetőség által hozott legú­jabb intézkedések és gyakorlati értékét jelentőségét illetően, ame­lek elősegítik a munka megjavítását az összes tevékeny­ségi területeken, biztosívá ezál­tal hazánk szocialista társadal­mának gyors ütemű fejlődését, a dolgozók anyagi és szellemi élet­­színvonalának emelkedését. U­­gyanakkor számos javaslat hangzott el a tevékenység to­vábbi javítására és az 1971-es vállalások túlteljesítésére. A vita bírálati és önbírálati­­ szelleme megnyilvánult azokban hozzászólásokban, amelyek kiemelték némely alapszervezet és munkaközösség tevékenysé­gében fellelhető hibákat, mint például azt, hogy nem oldották meg bizonyos, a munkafolyamat jó menetét biztosító problémá­kat (nyersanyag- és pótalkatrész ellátás, a beruházások dokumen­tációjának idejében történő át­adása stb.) ; a politikai-ideoló­giai oktatás előadások formájá­ban történő gyakorlása az pld. kollektív megbeszélések helyett ; némely alapszervezet számbeli megerősítésének, valamint tár­sadalmunk mai követelményei­nek színvonalán, a káderek sok­oldalú nevelésének és szakmai tökéletesítésének elhanyagolása. A pártaktíva ülése jóváhagyta a sepsiszentgyörgyi városi párt­­bizottság beszámolóját és tevé­kenységét, valamint a vállaláso­kat és intézkedési tervet a jö­vőbeni tevékenység tökéletesí­tésére. Ugyancsak elfogadta Sepsiszentgyörgy város gazdasá­gi egységeinek 1971-re tett válla­lásait. A napirend második lyontjá­ban megvitatott kérdésekben egy sor intézkedést hoztak, hogy jobbá tegyék a városi pártszerv működését, s bevonják ennek munkájába számos, közvetlenül a termelésben dolgozó elvtársat. Lavrig Mária elvtársnőt felmen­tették bizottsági tag minőségé­ből, Szőcs Ferencet pedig a vá­rosi pártbizottság bürójából. Be­választották a városi pártbizott­ság bürójába Török Lajos, Páll András és Fagyos József elv­társakat, míg Kiss S. Irént és Kovács Istvánt póttagoknak. Az ülés végén felszólalt Király Károly elvtárs, a Kovászna me­gyei pártbizottság első titkára. A jelenlévők táviratot intéz­tek az RKP Központi Bizottsá­gához és személyesen Nicolae Ceaușescu elvtárshoz, a párt fő­titkárához. sport Ma kezdődik Csíkszeredában a B- osztályos csapatok bajnoki küzdelmé­nek második harmada, mely eldönti, melyik két csapat jut tovább — a galaci csoport első két helyzetűjével együtt — a négyes döntőbe. Az első harmad után kétségtelenül kézdivásárhelyi sikernek tapsolhat­tunk, hiszen csapatunk a Székelyud­varhelyi Kükü­llő mögött a második helyen végzett. Megelőzte mind a két Csíkszeredai együttest. Eredményével reményeket ébresztett a négyes dön­­tőben való részvételre. Reményeket, melyek nem zárták ki a további rend­­szeres edzést. Januárt írtak akkor a naptárak. Gondoltuk, csak lesz egy kevés tél, Kézdivásárhelyen jég, s akkor a többiekéhez hasonló feltéte­lek mellett készülhet csapatunk a visszavágókra. Gondoltuk, de nem úgy lett. Elmaradt a jó felkészülés, a min­dennapos edzés. Az első forduló vé­gére játékba lendült csapatnak most mindent elölről kell kezdenie. Persze nem pihentek a hosszú szünetben, de az a pár edzőmérkőzés, melyet Bras­só—Pojánán és Csíkszeredában ját­szottak, nem helyettesítheti a rendsze­res felkészülést, a mindennapos je­­get. . • Nem, nem akarom a rajt előtt fel­­menteni az együttest a ráháruló fela­datok alól, csupán a második hely­­megtartásához fűzött reményeket próbálom reális mederbe terelni. Két­ségtelen, a jéghiány érződni fog a JÉGKORONG A második harmad előtt csapat játékán­ A mindössze két pont­tal lemaradt Csíkszeredai Sportiskola jó képességű csapata megszakítás nélkül, minden nap edzhetett és to­vábbra is a legnagyobb esélyes a két hely egyikének megszerzésére. Lehet, az elsőt nem tudja kiharcolni a tapasztaltabb udvarhelyiekkel szem­ben, de a második helyet azt igen. Figyelembe véve mindezeket a té­nyezőket, a harmadik hely is jó ered­ménynek számít. Reméljük, ezt nem is engedik ki kezükből a fiúk. Lelke­­sedésük, küzdeni akarásuk ez idáig kitűnő fegyvernek bizonyult. S ha nem mondanak le most se róla . . . Öröm lesz az eredmények alapján felborí­tani az előzetes számításokat. Ha legyőzik a Brassói Dinamót és a Csíkszeredai Akaratot, a Sportisko­lával pedig szoros eredményt érnek el... A Sportiskola vereséget szen­ved a Küküllőtől, sikerül megtartani a második helyet. Ha pedig csak a Dinamót tudjuk legyőzni, marad a harmadik hely . . S így tov­ább. Pa­pírforma szerint több lehetőség adó­dik. A végeredményt a pályán dön­tik el­,­ most nézzük a táblázat állását : Áros Károly 1. Küküllő4 4 0 0 35—118 2.­­Kv.-hely4 3 0 1 27—186 3. Sportiskola4 2 0 6 17--244 4. Dinamo4 1 0 3 11--222 5. Akarat4 0 0 4­9—240

Next