Megyei Tükör, 1971. február (4. évfolyam, 240-263. szám)

1971-02-23 / 258. szám

SPORT A Falusi Ifjak Kupája Má­rcius 7-én kerül sorra a Falusi Ifjak Kupa-küzdelmének megyei sza­kasza. Sajnos a gyenge hóviszonyok miatt csak az asztaliteniszezők és sakkozók vetélkedhetnek a megyei baj­nok címért. Csonka megyei dö­ntó lesz tehát, de ez a két sportág is népes mezőnyt biztosít, hiszen tizenhárom körzet bajnokai lépnek majd a küzdő­térre. Huszonhat sakkozót s mintegy hatvan asztaliteniszezőt várnak a ren­dezők. — Jó, jó — mondogatják azok, akik még emlékeznek a körzeti szakaszok eredményeire —, de nem mindenik körzetben avattak például sakkbajno­kot ... Igaz, s mégis huszonhat ver­senyzőt várnak a megyei döntőre, mert úgy tervezik a rendezők, hogy behozzák a körzeti szakasz második helyezetteit is._ A versenyek színhelye (valószínű) : a Dózsa György klub (sakk) és 2-es számú Líceum (asztalitenisz). S most nézzük az esélyeket. A két sportágban összesen hét bajnokavatás­­ra kerül sor : a sakkozók két címért, az asztaliteniszezők ötért (két egyéni­­férfi és női­, három női és vegyes) küzdenek. páros­ férfi, A tavaly csak két versenyző védte meg az egy évvel előtte szerzett bajnoki címét : az asztaliteniszező Kakas Rozália (Szent­­ivány) és a sakkozó Biszok György (Za­bola). Az idén kiknek sikerül ? Nehéz kérdés. A körzeti szakaszok győzte­seinek névsorába több fiatal verseny­ző iratkozott fel, akik valószínűleg igényt tartanak a megyei bajnoki cím­re is. Fiatalos lendületük új színt hoz majd a döntőbe, s reméljük, magasabb színvonalat. A tavalyi bajnokok : sakk : Biszok György (Zabola), Berde Edit (Szent­­ivány) ; asztalitenisz : Moldovan Ist­ván (Csernáton), Kakas Rozália (Szentivány), Moldován, Lukács (Cser­náton), Rozner, Dudescu (Zabola) és­­ Toós, Kakas (Szentivány). Az idei döntő érdekességét növeli az is, hogy a szokásos díjak mellett (diplomák, ajándéktárgyak) a győzte­sek ÉVFORDULÓ KUPÁT is kapnak. Két hét választ el a döntőtől. Rö­vid idő, de elegendő az utolsó „csi­szolásokra". Sok sikert a bajnoki cím védőinek és a megyei döntő új résztvevőinek ! (oros) Ü wMSiciaas Fellendül-e a sísport megyénkben ? Az idén havat többnyire a tévé képernyőjén láttunk. S persze ez leg­jobban a sízőinket keserítette el. Na meg a síkedvelőket is. Nem vitás, hogy az idén több lehetőségük lett volna az aktív sízőknek, mint vala­ha. A már működő síközpontunk sporttanács által biztosított anyagi alapja, a megyei KISZ-bizottság jó­voltából, 30 pár síléccel gazdago­dott. Lehetőség nyílt a sportág új alapra való helyezésére. A Tömöry testvérek, Sándor Zoltán és Katona Mihály foglalkoznak majd a külön­böző korosztályú sízőkkel. Váloga­tásuk már folyik. A síközpont célja egyelőre a sport­ág népszerűsítése, a tömegalap meg­teremtése, de a legjobbak részére biztosítja a minőségi előrelépést. In­nen kerül majd ki a megye váloga­tottja, mely részt vesz a különböző kupaversenyeken, országos bajnoksá­gokon. Reméljük, nemsokára orszá­gos sísportunk térképére feljegyez­hetjük Sepsiszentgyörgy nevét is. Szakembereink, tehetséges fiataljaink — a tavaly már bizonyítottak a kolozsvári Akarat-Kupán, a Surul­ Kupán az országos iskolás bajnoksá­gon — az alaposan megjavult anyagi alap, az erkölcsi támogatás feljogo­sít a reménykedésre. A valóra váltá­suk persze a hótól is függ. A. K. Szabó Sándor felvétele Három minőségi lépcső a megyei labdarúgásban Ha valamelyik sportágra ráfoghat­juk megyénkben a „tömegalapot" , az a labdarúgás. Valóban, a legjob­ban megszervezett bajnoksága van, a legnépesebb tömeget mozgatja meg. A további népszerűsítésére gondolt a megyei KISZ-bizottság és a sport­­tanács, a tömegsport fellendítésére, amikor az úgynevezett falusi bajnok­ság megszervezését tűzte ki céljául. Miről van szó ? A megyénkben — szervezett formában — működik negyvenkilenc — a két C-osztályos és három ifjúsági divíziós együttest leszámítva — csapat: 13 a megyei I. osztályú, 13 az ifjúsági, 23 a me­gyei másodosztályú bajnokságban. Ez a negyvenkilenc nem fedi a me­gyében létező csapatok számát. Na­gyon sok együttes kimaradt a bajno­ki küzdelmekből, mert későn jelent­kezett, mert a küzdelmek során a ki­zárás sorsára jutott, legtöbbször kül­ső okok miatt... A kimaradásuk bi­zony súlyos következményekkel járt Szegre kerültek a stopnis cipők, szekrénybe a tarka mezek ... Unal­massá váltak a vasárnap délutá­nok ... Jó ötlet volt a falusi bajnokság — nevezzük így — megszervezése. Szer­vezet versenybe vonja a megyei baj­nokságból kimaradt csapatokat. S hogy a versengésnek nagyobb va­rázsa legyen, úgy tervezik a szer­vezők, hogy a falusi bajnokság cso­portgyőztesei egyúttal jogot szerez­nek a megyei bajnokság II. osztályá­ba való előlépésre is. Egy csapásra két legyet ütnek : véget vetnek a II. osztály kullogóinak nemtörődömsé­gének és érdekesebbé teszik a küz­delmet a falusi bajnokságban. A három minőségi lépcső kétség­telenül hozzájárul megyénk labdarú­gó sportjának fejlődéséhez. S ha si­kerül majd mindenik csapat élére egy-egy oktatót is állítani (a nemrég lezajlott oktató-nevelő rövid tanfo­lyam folytatására gondolunk), a so­kat emlegetett fejlődés hamarább be­következik, gyorsabb folyamattá vá­lik. A tavasztól tehát három szinten küzdenek majd megyénk labdarúgói. (­ros) SAKK Befejeződött az országos férfi egyé­ni bajnokság nyolcaddöntője a sep­siszentgyörgyi A csoportban. 1. Sza­kács Emil (Egyesülés) 10 pont, 2. Ván­­csa Jenő 8 p. (1), 3. Nemes Antal 8 p., 4. Fodor László 7,5 p., 5. Gălățea­­nu Sorin 7,5 p, 6. Papp Antal 6,5 (1), 7. Szöllösy Miklós 5 p, 8. Jani Ferenc 4,5 p., 9. Terró Vilmos 3 p., 10. Barabás József 2 p, 11. Fekete Gábor 2 p., 12. Kelemen István 1 p. A B csoportban február 23-án kezdő­dik a verseny a Dózsa György Mun­kásklubban. A városi női bajnokságot Már Ro­zália (Autósport) nyerte 8,5 ponttal, 2. Terza Lívia 8 p., 3. Terza Gabriel­la 7,5 p., 4. Boros Magda 7 pont, Puskás Attila Bortnyik György felvétele KÉZILABDA Újabb forduló a terembajnokságban Az esélyesek fordulójának nevez­hetjük a vasárnapot. Nagy gólarán­­­gyal győztek, kivéve a Sportiskola II. csapatát. Fiúk: Sportiskola I. — Építészeti Szaklíceum 44-27 (17-15). A Vida és Alba nélkül játszó sportiskolásokat az első félidőben megszorították az építészek. Divíziósaink meglepően gyengén kezdtek. Figyelmetlenül vé­dekeztek, és a támadásaikat sorra el­siették. Az építészek kihasználták minden kis hibájukat, gólt gól után dobtak — sikerült felzárkózniuk két gólra a nagyobb játékerőt képvise­lő Bunáék mellé. Szünet után válto­zik a játék képe. Figyelmesebben játszanak a sportiskolások, jobban ki­használják a helyzeteiket és a talál­kozó végéig tizenhétre növelik elő­nyüket. Legeredményesebb játéko­sok : Buna (11), Miller (13), Ráduly (7), Ceangău (6), illetve Heim (14), Barabás (6). Győz­elem — Sportiskola II. 35-18 (16-10). A majdnem teljes kerettel megjelent Győzelem első perctől az utolsóig uralta a játékot a lelkes,de még fizikailag gyengébb és tapaszta­latlanabb diákokkal szemben. Kitűnt: Csatlós (10), a találkozó legjobb­ja, Könczei (7), Ráduly (6), il­letve Balázsi (5), Boér (4), Domokos (3). Leányok : Sportiskola I .— Sport­iskola III. ?" A haC «^*s csapat 14 gólját r. ban­sőség­­e az a tény, hogy az első együttes csak négy mezőnyjátékosal lépett pá­lyára. Persze, ez semmit sem von le a góldobók és előkészítők érdemé­ből. Sportiskola II. — Olimpia 21-20 (13-9). A forduló meglepetése. Min­denki a sportiskolá­k nagyobb gól­arányú győzelmére számított. Szinte kikaptak. 6-1-ig biztosan vezettek és a játékban is érződöt fölényük. Ek­kor Csorna Sándor (d­.ő lecserélte az egész csapatot. Az Olimpia rákap­csolt és kezdte ledolgozni a hátrányát. Bár szünet utánra maradt még négy gól hátrányuk, öt perccel a befeje­zés előtt kétgólos vezetésre tettek szert. Nagyobb tapasztalattal meg is őrizhették volna, vagy legalábbis egy döntetlent kicsikarh­attak volna ... Igyártó és Kocsis k­ét gólja kiegyen­­ííti az eredményt, majd Igyártó meg­szerzi a győzelmet jelentő 21. gólt. Nagy győzök-a t­eujcáetUAv, kezéből az Olimpia sittése­ történik. Talán máskor sikerülni fog. Legjob­bak : Igyártó (6), Kocsis (5), Szabó 14), illetve Ureche (8), Máthé (7), Nagy (3). Milyen volt a játékvezetés ? Sok hibával tarkított. Az eredmények a­­lakulását azonban K­ m befolyásolta. (fogarasi) r-L­ex. Gondolatok a palánkok alatt Megoszlanak a gondok a kosarasok háztáján­ A Tudomány B-osztályos leánycsapata középmezőnyben áll, e­­lég távol a kiesési zónától. Nyugod­­tabban készülhet a tavaszi fordulók­ra ... A 2-es számú líceum iskolás­­ifjúsági bajnokságban szereplő e­­gyüttesének sajnos már nincs ideje a helyzet mérlegelésére, hiszen há­rom fordulója van még a küzdelem végéig. Aztán tisztázódik a helyzet , kiesik, vagy bentmarad. Ha Fogara­­son győz , bentmarad. Ha ne­m, ak­kor nagyon nehéz lesz, mert a bras­sóiak igen erősek és a szebeniek ha­zai pályán majdnem verhetetlenek. Ezekkel a gondokkal ültünk a pá­lya szélén, míg a két együttes közös edzésén a bemelegítést végezték a leányok ... Aztán megkezdődött az edzőmérkőzés. Az első kosarat a B- osztályosok dobják, a negyediket is. A diáklányok csak erre válaszolnak. Elég félénken. Bizonytalanul mozog­nak a palánkok alatt, sok az eladott passzuk, pontatlanok a dobásaik. A Tudomány különösebb megeről­tetés nélkül jut az ellenfél palánkja alá. Minden szempontból uralja a me­zőnyt. De alig látni távolról dobott kosarat. Ez bizony nem dicséri ko­­sárbiztonságukat. Szünet után változik a helyzet. Feljönnek a diáklányok, kiegyensú­lyozódik a küzdelem. Annyira, hogy alig zörrennek a nálak. Mindössze tízszer. Enyire jó volt a védekezés mindkét oldalon ? ''Én nem, ennyire pontatlanul dobtak kosárra, ennyire gyengén szőtték támadásaikat. A mérkőzés ideje alatt elfelejtett gondok a találkozó végét jelző síp­szó után újra előkerültek. Váncsa Albert április negyedikére, a baj­nokság rajtjára gondolt, Balogh At­tila Fogarasra, a vasárnapi sorsdön­tő találkozóra. Nem­ „aranygond" e­­gyik sem. De osztoznunk kell benne, hiszen megyénk kosárlabda-sportjá­nak jövőjéről van szó. A „hogyan tovább ?"-ról. Ez pe­dig közös ügy. I’of­arasi Károly Lap­artuiTor <7„fóett meg a hír : 2-es számú Líceum •— Fo­garasi Sportiskola 79-72 (31-27). Kitűntek : Péter (31), Berszún (16), Gáli (14). Ezzel a győzelem­mel biztosítot­ták bentmaradásu­­kat az ifjúsági-iskolás divízió­ban.

Next