Megyei Tükör, 1971. április (4. évfolyam, 290-315. szám)

1971-04-01 / 290. szám

OZSDOLA 1966-1970 Nem messze fekszik Kézdivásárhelytől, a hegyek aljában, festői környezetben a több mint háromezer lelket számláló nagyközség. Altalaja állítólag igazi kincseket rejt magába, ezért is végeztek az utóbbi időben számos geológiai felmérést ezen a vidéken. A község mindössze két hely­ségből áll, a községközpont Ozsdolából és a tőle mintegy 3 kilométerre elterülő, 450 lakosú Hilibből. Nagy kiterjedésű legelői, szántóföldjei lehe­tővé teszik az eredményes mezőgazdálkodást. Iskoláiban, óvodáiban gyermekek százai sajátítják el az elemi is­mereteket, a jól felkészült tantestület eredményes munkáját dicséri a to­vábbtanulók elég nagy száma. A környék szépsége sok látogatót vonz erre a vidékre, s remél­jük, az elkövetkezendő években turisztikai szempontból is a megye vezető helységei közé küzdi fel magát. Az elmúlt időszak megvalósításai, gazdasági-kulturális szempontból egyaránt jó alapot jelentenek a továbblépéshez, a község előtt álló fel­adatok maradéktalan­­­ulóra vallásához. — 1965—1970 között 32 új házat építettek. — A fogyasztási szövetkezethez tartozó kilenc kereske­delmi egység másfél millió lejjel nagyobb forgalmat bonyolított le 1970-ben, mint 1965-ben (az 5 200 000 lejjel szemben 6 700 000 lejt valósítottak meg). — A község területén, Ozsdolán és Hilibben általánossá vált a villanyvilágítás. — Sokat tettek a községszépítés terén • 280 méter járdát építettek ; 9 új hidat adtak át; 4,5 kilométer szakaszon megjavították az utat; 680 méter hosszú sáncot ástak. — 1970-ben a község lakói 212­ 000 lej értékű önkéntes munkát végeztek. — 1970 decemberében adták át az új klubhelyiséget. — Sportbázist létesítettek az iskola udvarán. — Az elmúlt ötéves terv időszakában a község új egész­ségügyi házzal, új kultúrotthonnal gyarapodott. — Könyvtárat építettek, legnagyobb részt hazafias munkával. A könyvek száma közel 2 500 darabbal gyarapodott az utóbbi öt évben. — 1970-ben a községben 768 előfizető volt különböző újságokra, folyóiratokra, a könyvtár olvasóinak száma megkö­zelíti a 900-at. — Az elmúlt évben mintegy 30 000 lejt költöttek isko­lajavításra. — A község területén 6 egészségügyi káder dolgozik. — A község iskoláiban 35 tanügyi káder oktatja a közel 500 tanulót. — A művelődési otthonnál 6 műkedvelő csoport műkö­dik (színjátszó, bábszínház, tánc­, dalcsoport, agitációs brigád, népi zenekar). A mezőgazdasági termelőszövetkezet állattenyésztő rész­legének eredményei : — 1970 végén a gazdaság 641 szarvasmarhával, 200 ser­téssel és 3 340 juhval rendelkezett. — A tehenek száma 126-ról — ennyi volt 1965-ben — 1970 végére 350-re emelkedett. — A tehenenkénti átlagos tejhozam alakulása : 1965 1966 1970 1 012 liter 1 503 liter 2 200 liter A juhtejtermelés növekedése juhonként : 1965 1970 43 liter 55 liter

Next