Megyei Tükör, 1971. augusztus (4. évfolyam, 395-421. szám)

1971-08-01 / 395. szám

VASÁR­NAPI KIADÁS AZ RKP KOVÁSZNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI NÉPTANÁCS LAPJA 1971. AUGUSZTUS 1. VASÁRNAP ÁRA 3­ BAM­ IV. ÉVFOLYAM, 395. SZÁM még­ egyszer az értelmiségi minőségről Érdeklődéssel követtem az értelmi­ségről folyó immár számottevő mennyi­ségűre felgyülemlett vitaanyagot. Mivel a bevezető írások többé-kevés­­bé körülhatárolták a fogalmat és annak alcsoportjait , nehéz lenne lényeges észrevételeket hozzájuk fűzni. Talán annyit, hogy túlzásnak tartom a fo­galommeghatározásnál a merev és ki­zárólagos kinyilatkoztatásokat, hiszen mint egyetlen más jelenség, ez sem képezhet kivételt a változás, a tartal­mi módosulás, az új jegyekkel való gaz­dagodás állandó folyamata alól. A kül­ső jegyek szerinti merev elhatárolás társadalmilag káros és művelődéstörté­­netileg pontatlan. Nyilván, ennél fog­va nem is tarthat igényt, legfennebb csak bíráló megjegyzésre, a külső je­gyek alapján történő besorolás lett lé­gyen az alkotókra és nem alkotókra, hivatalnokokra és műszakiakra szóló. Ezt elbírja a statisztikai hivatalok idő­szaki összesítő jelentése, de nem je­lenthet gazdagító hozzájárulást egy olyan vitában, amely végső soron az értelmiségnek általában és a nemzeti­ségi értelmiségnek „most és itt" válla­landó szerepét, helyét és feladatait hi­vatott meghatározni. Meggyőződésem viszont, hogy a lé­nyeges meghatározó jegye ennek a tár­sadalmi rétegnek az a hozzájárulás, a­­mellyel a szocialista társadalmi tudat is annak keretein belül — „itt és most ■ — a szocialista társadalmat épí­tő nemzetiségi dolgozók tudata alakítá­sában részt vesz. Ez pedig egyrészt kizárja a felszíni jegyek perdöntő jellegét, másrészt ter­mészetessé teszi azt, hogy a mérnök­­professzor Lám Béla Körön kívül­­je ugyanúgy gazdagítja irodalmi kincsün­ket, mint Tamási Gáspár Vadon nőtt gyöngyvirág­­ja, azt, hogy Balog Edgár szavai mellett Máthé János gazda emlé­keztetője Kisbaconból nehezen lemér­hető távolságokra elhalljék és verjen maradandó nemes gyökereket a milli­ók tudatában. Ez nem von le semmit abból, hogy fejlődésünk tényleges vívmányának kell tekinteni azt, hogy a szocialista forradalom évtizedei alatt a néphűség­­ben és szülőföld-szeretet­ben edződött nagy tapasztalatú értelmiségi nemze­dék mellett a magas szakmai képesíté­sű és tenni akaró ifjak térsé­ge sorako­zott fel.­gaz, az oklevél bármely fokú és keltezésű, még nem jelenti birtokosa számára az értelmiségi minőséget, csak résztvételi jogot abban az életen keresztül folyó harcban, amely a selej­­tet leszűri, és az igazi értékeket köz­kincsé teszi. Ebből a szempontból rendkívül sokat tett megyei lapunk azáltal, hogy ha­sábjain teret engedett múltbeli nagy­jaink felidézésének és ragyogó példák­kal világította be a nemzedékünk előtt álló utat, de úgy véljük, hogy nem tett eleget kortársaink, a köztünk élő alko­tó tudósok, művészek és peda­gógusok és mások „felfedezéséért“, al­kotásuk közkinccsé tételéért, nem fi­gyelt fel kellőképpen munkájukra a­­zoknak, akiket sokszor túlzott sze­rénységük, vagy más körülmények aka­dályoztak meg a tömeg számára való felfedezésben, akik nem ritkán köz­­tisztelet helyett jelzők céltábláivá vál­nak. E mulasztás pótlása elsősorban saját magunk megbecsülését jelentené. Régi anekdotaként mesélte kitűnő festőművészünk azt a szomorú beszél­getést, amelynek végén az őt fogadó és kihallgató köztisztségviselő megelége­detten taksálta, miszerint a városnak ezentúl lesz majd okleveles szobafestő­je is. S ha ez immáron a múlté, nem any­­nyira az a képzőművész-költő kifaka­­dása azért, hogy falujában, ahol él és alkot, kevésbé becsülik művészetét, mint a húskiárusító tevékenységét. Ugyancsak régmúlti élményként to­lakszik ide minduntalan egy személyes emlék. Másfél évtizeddel ezelőtt egy tömegszervezett munkaelemző ülésen, ahol mindnyájunkat megbíráltak az ér­telmiségi dolgozók hiányos mozgósítá­sáért, egyik akkori munkatársam az önbírálat és munkavállalások során azt fogadkozta. ..fát vágok az intellingen­­cia hátán, ha visszamegyek a körzet­be". Azóta maga is megtette az első lépéseket az értelmiségivé vállás útján — középiskolát és főiskolai értékű tan­folyamokat végzett. 1-ra már saját tapasztalatunk birtokában arra gondolunk, hogy mit lehetne tenni helyi viszony­latban —, úgy vélem, hogy a már megtörtént kezdeményezéseket kellene bátrabban és mélyrehatóbban folytatni. Megyénk már több esetben látott ven­dégül tudományos tanácskozásokat, bizonyítva ezáltal a közöttünk élő tu­dósok nagy értékű alkotó hozzájárulá­sát a tudományok fejlesztéséhez. Ahogy orv­osok, fizikusok, geológusok és ve­gyészek e kezdeményező lépéseket már megtették — folytathatnák ezt a más tudományágak megyénkben képviselői. Továbbmenve, úgy vélem, hogy az országos hírű népköltészeti és népmű­vészeti seregszemléink mellett jónevű színházunk vendégül­­láthatná a ma­gyar nyelvű színházak seregszemléjét és talán azt a régóta esedékes fórumot, amely színházi életünk minőségi meg-b­újhodását hivatott elindítani. S ha mindez eszközeinket vagy sze­repünket meghaladó teendő lenne — nem látom akadályát annak, hogy me­gyénk tudományos fórumai — a szak­tudományi országos szövetségek helyi fiókjai — időnként vándorgyűléseken vitatnák meg a tudományágak új kér­déseit, a helyi tapasztalatokat, és ezeket a vándorgyűléseket a tudományágak ki­váló helyi művelői székhelyén tartanák meg. Mi sem volna természetesebb, hogy történelemtanáraink, történészku­tatóink és régészeti szakembereink ott találkozzanak vándorgyűlésen, ahol ki­váló pályatársaik évtizedes gyűjtő és kutatómunkája értékes iskolai múzeu­mokat vagy magángyűjteményeket te­remtett. Nyelvészeink és helynévkuta­tóink Torját tisztelhetnék meg, ahol ez idő szerint ebben a tudományágban ki­váló érdemeket szerzett pályatársuk dolgozik, a történészek és régészek sok érdekes dolgot láthatnának az ozsdolai iskola múzeumában vagy a csernátoni­ Hászmán-gyűjteményben. Természetes, egy ilyen felsorolás csak példázó jelle­gű lehet, a valóság sokkal gazdagabb és sokrétűbb. Ebben látom a számos lehetséges út egyikét ahhoz, hogy ál­dozatos értelmiségi életpályák iránti megbecsülésünket és értékelésüket kire- László Imre, jogász (folytatása a 2. oldalon) MATTIS TEUTSCH JÁNOS ◄ RAJZ : APOLLO —15 HOUSTON — Mintegy 7 órai pihenés után David Scott és James Irwin szombaton megkezdte első mun­kanapját a Hold felületén. Bukaresti idő szerint 15:30 órakor David Scott, az Apollo—15 parancsnoka megtet­te az első lépését a Holdon. Néhány perc múlva James Irwin is kiszállt. A holdmodulra erősített televíziós kamera működés­be lép és a Földön lévő tévé­nézők izgalommal figye­lik a két holdutas mozdulatait. David Scott Irwin se­gítségével nekilátott, hogy kihozza a modulból azt a terepjárót, amellyel mintegy 3 napig végzik a holdbéli expedíciójukat. A Rover—1 kitűnő állapotban van, no­ha az egyik eleme kiégett. Scottes Irwin beült a járműbe, mint egy valóságos autóba és 17 óra (bukaresti idő) után 10—12 kilométe­res sebességgel megkezdte holdbéli sétáját az Apennin­­hegység lábainál lévő Szent-György kráter felé. VITAZÁRÁS ELŐTT Nem szándékom e néhány sorban összefoglalni az immáron hetek óta zajló eszmecserét értelmiségünk helyéről és szerepéről, mindössze néhány gondolatot fíznék a több tucatnyi oldalt kitévő eszmefuttatásh­oz. Sokan, talán kivétel nélkül felvetették az­ elindított vita aktualitását. Valóban, a téma nyújtotta lehetőségek, a vitára ingerlő problémák időszerűvé tették és teszik bármikor, hogy a szocialista értelmiség helyéről, önkifejezése módjairól, szándékai megvalósításáról és munkája lényegéről, minőségéről vitázzunk. Aktuális volt é­s lesz­ e téma, de talán soha annyira időszerű, mint éppen napjainkban, amikor a tömegnevelés új, hatékonyabb módjait keressük s az ideológiai munka legfontosabb tevékenységeink közé kell tartozzék. Ak­tuális, mert ebben a népet, embert formáló hatalmas munkában igen nagy sze­rep jut új értelmiségünknek, melynek talán éppen ez a legszentebb társadalmi küldetése. A v­ita létjogosultságát igazolja, hogy — érzésem szerint - számos elvi­eszmei kérdés került általa tisztább, egyértelműbb megvilágításba, gyakorlati gondok, problémák v­illantak föl a ügyelem homlokterében, s az­ értelmiségi tér legkényesebb, legbonyolultabb oldalát, az etika kérdését is csaknem kivétel nélkül ,,bonckés“alá vették a hozzászólók. Nyilván, egy vita érdemben nem oldja meg gondjainkat, a kinyilatkozta­tás nem a befejezése, hanem csupán kezdete a :jobbra, többre törés szándéka megvalósításának. De hiszem, hogy e vita, mint minden jós­zándékú eszmecsere telt is ugyanakkor, vagy egy mozdulata a telinek , az értelmiség néphit feladatválla­lásának. Ezért köszönjük a szerkesztőség nevében munkatársaink írásait — most, egy héttel vitaz­árás előtt. _______________________________________________ n

Next