Megyei Tükör, 1972. július (5. évfolyam, 680-705. szám)
1972-07-01 / 680. szám
Az Iskola negyedi toronyblokkok Zágon! képeslap — tudósítónk híradása — Megkezdődött a község központjában levő kultúrotthon korszerűsítése. Az épület moziteremmel, megnagyított színpaddal, öltözőkkel és más mellékhelyiségekkel bővül. Az Országos Pártkonferencia köszöntésére tett munkavállalások alapján az általános iskola férfi tanerői már eddig több mint 30 munkaórát teljesítettek az alap ásási munkálatainál. Példájukat követték az iskola tanulói is, akik vállalták, hogy a kultúrotthon bővítéséhez, valamint a fedett tekepálya és klub építéséhez szükséges 100 000 darab téglát csaknem egészében maguk rakják öszsze, hogy a szakemberek könnyen hozzáférhessenek. Eddig 75 000 darabbal végeztek. * A helybeli fogyasztási szövetkezet vezetősége állandó jelleggel törekszik a lakosság növekvő igényének kielégítésére. A meglévő 17, különböző szolgáltatást nyújtó műhely mellé villamos háztartási cikkeket javító részleget is létesített. Ennek tevékenysége pillanatnyilag egyetlen szakember, Bunea Gheorghe (jól felkészült zágoni fiatal) munkájára korlátozódik, aki 12 évi brassói távollét után, újra hazatalált, hogy szülőfalujának lakosságát szolgálja. Egyetlen szakember, természetesen, nem tudja kielégíteni a helybeli igényeket. Ezért az egység még ez évben újabb három alkalmazottal bővül, s így lehetőség nyílik arra is, hogy Zágonnal párhuzamosan a környező falvak hasonló igényeit is ellássa. * Modern kereskedelmi komplexum épül Zágon főterén. Lakk Ernő mester szerint az alapozási munkákat jó minőségben végezhették el, viszont az építésnél szükséges gépezet mindmáig nem áll a 9 tagú csoport rendelkezésére. A marosvásárhelyi építővállalat sepsiszentgyörgyi 1-es számú részlege a munkatelep kérésére csak ismételt ígérgetésekkel válaszol. Szerencsére, az építők segítségére sietett a helybeli téesz vezetősége, amely rendelkezésre bocsátotta a szükséges betonkeverő gépet. Úgy látszik, hogy a vállalat illetékes szervei belenyugodtak ebbe a helyzetbe, s nemcsak elvárják, de meg is követelik a terv teljesítését. Ez persze könnyebb a segítségadásnál. A munkatelep a nehézségek ellenére próbálja meggyőzni az akadályokat, s gyorsított munkaütemben megmutatkozó merész vállalásokkal köszöntöm az Országos Pártkonferenciát. Illyés Mihály és Tóth Sámuel hozzáértő, szorgalmas munkája ezt beszédesen igazolja. Ha továbbra is tartják az ütemet, lényegesen sikerül túlszárnyalni az idei tervet, s ily módon lehetőség nyílik, hogy terven felül év végéig a hőközpontot is felépítsék, ami biztosítja a belső munkálatok határidő előtti megkezdését és jó körülmények közötti lebonyolítását. NÁRAI GYULA Csendháborítók — Az én házam, az én váram — így vélekedtek otthonukról a polgárosodó, hűbéri viszonyok függőségével szembeszegülő középkori angolszászok. S hogy ma is vannak, akik ezt a közmondássá vált szállóigét hangoztatják, annak az okát egészen máshol kell keresnünk, mint a társadalmi viszonyokban.Hiszen manapság, a korszerű életforma szükségszerűen közösségekbe (kisebb vagy nagyobb közösségekbe) tömöríti az embereket, ahol mindenki egyenlő félként, egymásért létezik. A közösségi tudat — hangsúlyozzuk, kisközösségekben is — modern társadalmunk egyik alapfeltétele, mely az egyént, ennek jogait, kötelességeit és érdekeit is meghatározza. Bárkinek jogában áll, hogy megmosolyogjon, amiért ilyen súlyos, az ideológiába átgyűrűző gondolatokkal indítunk egy jelentéktelennek tűnő jelenséget vizsgáló írást Am, a filozófián innen a dolognak van egy nagyon fájó oldala is. Nap mint nap tapasztaljuk, hogy tudatbéli elmaradottság folytán a kisközösség egyik vagy másik tagja a társadalmi haladás nyújtotta előnyök, a lehetőségek emberi kihasználását nehezíti meg. Itt vannak például új lakónegyedeink. Olyan emberek laknak egymás mellett, egymás fölött és alatt a többszintes tömbházakban, akik talán kerítésekkel elválasztott — az én házam, az én váram — környezetből kerültek ide. Legtöbbjük azonban megtanulta, megszokta az egymás mellett élés szükségszerű törvényeit — előnyeivel és lemondásaival együtt. Ám, ahhoz, hogy a modern lakónegyed valamelyik lakója jól érezze magát lakhelyén (ahol életének legnagyobb részét tölti), nem elég csupán neki alkalmazkodnia a közösség életviteléhez, szükséges szabályaihoz, hanem ezt lakótársaitól is el kell várnia. Sajnos, ezen a fejlődési szakaszon még nem mindenki ment át. S ilyenképpen több család nyugalmát békés otthoni életét keserítik meg a nyughatatlan csendháborítók, a mások jogait semmibe vevő polgárok. . Pár napja levelet kaptunk a Csíki utcai lakónegyed 8-as számú tömbháza A lépcsőházinak a lakóitól. Idézünk a levélből : „Kéréssel fordulunk Önökhöz, hogy mindanynyiunkat érintő problémánkat kivizsgálni szíveskedjenek. A lépcsőházunkban olyan személyek laknak, akik viselkedésükkel zavarják a többi lakót. Lőrincz Kálmán és Kovács Lívia lakók viselkedése véleményünk szerint megengedhetetlen. Lőrincz Kálmán részegen több alkalommal egész éjszaka zavarta a csendet. Feleségével, fiával verekednek, máskor énekelnek egészen reggelig. Kovács Lívia pedig szinte mindenkivel öszszeveszett már a lakók közül, veréssel fenyegetett és volt, akit meg is vert. Mindenkivel veszekszik, alaptalanul jelentgeti a lakókat, s ha valaki ellene szólna, azzal fenyegetőzik, hogy ő mindenkit elintéz, mert neki a milícián és a törvényben is vannak jó emberei, akik neki mindig igazat adnak, így aztán mindenki fél tőle és elnézik a durvaságait és minden annyiban marad. Önökhöz kell fordulnunk segítségért, mert ők csúnyán kitámadnak mindenkit, aki figyelmeztetni próbálja őket. Sajnos, minden lakó életét megkeserítik“ ... Aláírás : a 8-as tömbház A lépcsőházának több lakója. ★ Bekopogtunk pár családhoz, érdeklődtünk a bepanaszolt lakók felől. Akikkel beszélgettünk, mindannyian megkértek, hogy a nevüket ne írjuk ki az újságba, mert akkor nem lesz többet nyugalmuk odahaza. Bár teljesen érthetetlennek találjuk e mentalitást, akár a kiváltó okokat, eleget teszünk kérésüknek és csak a tényeket, véleményüket hozzuk nyilvánosságra. — Lőrincz Kálmán részeges, nem dolgozik sehol, úgy tudjuk. Vagy ha dolgozik is, alkalmi munkát végez. A múltkor állítólag az építővállalatnál dolgozott, de otthagyta, mert a fizetéséből levonják a hekbért és szolgáltatási díjakból felgyűlt pénzhátralékot. Mikor isznak, akkor kibírhatatlan zajt csapnak. Ma az ember szól, a válasz durva. — „Maga hunyja be a szemét, és aludjon. Ne törődjön vele.“ Még az is megtörtént, hogy kést fogtak egymásra, a fia kezdte, aztán kitöttek a lépcsőházba, verték az ablakot. Amikor a lakóbizottság felelőse jött, rá is fejszét akartak emelni. Azt kiabálták, hogy az ő lakásuk, azt csinálnak benne, amit akarnak . Lőrincz Kálmánról — akinek családjából senkivel sem tudtunk találkozni, mert többszöri látogatásunk alkalmával is zárt ajtó fogadott — általában minden lakó véleménye egybehangzik : viselkedésének, rendzavarásának oka az alkohol. Máskülönben, amikor józan, rendes ember, nem árt senkinek... De amikor iszik ! ! Csak kíváncsiságból végignéztük a vízszolgáltatásért járó díjak jegyzékét. Lőrincz Kálmán hátraléka több mint kétszáz lej. Ez is mond valamit. S összevetve a részegen hangoztatott önérzetes kijelentésével, miszerint az ő lakásában azt csinál, amit akar, igenis sokat mond. Hiszen mindenkinek tudnia kell , a bérelt lakás senkinek nem tulajdona, s egyáltalán nem jogosítja fel használóját, hogy az együttélési normáknak fitytyet hányva, lakótársait terrorizálja. „Kibírhatatlan nőszemély. Ő is, az anyja is. A lépcsőházban már senki sem beszél velük, mert velük csak veszekedni lehet. Emberileg szót érteni egyáltalán“ — halljuk az első summázó véleményt Kovács Líviáról. Aztán következik a panaszok lajstroma, öt különböző, más-más emeleten, a lépcsőház különböző szárnyában lévő lakásba kopogtattunk be, s mindenütt ugyanazt hallottuk. Leírtunk egypár véleményt, mindenki okulására. „Kovács Lívia szövőgyári munkásnő. Azt mondják, a gyárban jól dolgozik, de itthon kibírhatatlan. Mindenkibe beleköt, erősnek, kiskirálynak érzi magát. De csak egy esetet meséljek el. Az egyik szomszédasszonytól, még ideköltözésünk alkalmával, varrottas párnát akart vásárolni. A szomszédasszony oda is adta részletre. Valami pénzt kapott, de aztán semmit. Gondolta, bekopog, hogy emlékeztesse vevőjét a kötelességére. S akkor nekiálltak, s úgy agyba-főbe verték, hogy még a lépcsőház is véres lett. Az egyik férfi sietett a segítségére, és szedte ki a kezük közül. Aztán békéltető bizottág elé került az ügy, s bár az aszszonykának orvosi bizonyítványa volt, csupán az orvosság árának a megtérítésére kötelezték Kovács Líviát Törvényre nem merték adni, mer állandóan fenyegetőzött, hogy neki mindenütt jó emberei vannak, s azok úgyis neki adnak igazat... Azóta is egész nap itt ülnek a feljáró előtt, s olyan trágár szavakat kiáltanak, hogy az ember arcáról sül le a bőr Egy másik lakásban riadt szemű asszonyka fogad. Kéri, nehogy megemlítsük, hogy Kovács Lívia ellen szólt, mert biztosan őt is megveri. Nem is beszél a saját sérelméről, pedig őt is elküldözgették ideoda. „De mégis érthetetlen, hogy senki sem tud beszélni ezzel a nővel. Ott bent a gyárban, ott kellene egy kicsit megnevelni Kérem szépen, ez az asszony még a gyermekeknek sem hagy békét. Az egyik szomszéd gyerekeit naponta kitámadja, hogy majd feljelentelek én titeket, ne féljetek !" S ha véletlenül játék közben a gyerekek valamin összekapnak, olyan szitkozódásba kezd, hogy csak visszhangzik tőle az egész negyed. Másoknak (hogy bosszúságot okozzon) felborította a motorkerékpárját, s mikor szóltak neki. Rájuk förmedt, hogy ne tartsák a ház előtt, vigyék fel az előszobába ...“ A lakóktól megtudjuk, hogy alaptalanul feljelentett három családot, akik fölötte laknak, s azokat minden kérdezés nélkül a Sanepid meg is büntette fejenként 500 lejre. Természetesen, a kifizetésre nem került sor, hiszen bebizonyosodott a vád alaptalansága, s eltörölték a büntetést. Aztán a többi panaszlevelek tűnnek el a postaládából, van úgy, hogy csak a boríték kerül vissza pár nap múltán. Eltűnnek a lépcsőházba kiragasztott közérdekű hirdetések. A lakók mindezekért Kovács Líviára gyanakodnak. „Aki ilyen dolgokra képes, azt nem tudom, hogyan nem leckéztetik meg egyszer. Meg kellene magyarázni ennek a rosszindulatú, nagyszájú asszonynak, hogy ez a ház nem az ő háza. Nem szabadna hagyni, hogy basáskodjon felettünk. Hiszen rosszindulatú cselekedeteivel egy egész lépcsőház életét zavarja...“ ★ Igazat kell adnunk a fenti lakónak. S igazat kell adnunk mindnyájuknak, mindazoknak, akiknek hasonló felelőtlen emberek értelmetlenül nehezítik, keserítik az életét. S várjuk — a közvélemény is elvárja —, hogy a lakóbizottság, a munkahelyi társadalmi szervezetek közbelépjenek. Hiszen „az én házam, az én váram“ mondás már régóta idejét múlta. Még a sepsiszentgyörgyi Csíki utca negyedben is. Szívesen olvasnék, hogyan vélekednek minderről a szóban forgók ? TÖMÖRY PÉTER