Megyei Tükör, 1973. március (6. évfolyam, 885-911. szám)

1973-03-01 / 885. szám

Hazafelé az iskolából ... (Imreh Albert felvétele) ] Az játok, felebarátaim ! Mind az jár az eszembe. .,látjátok, felebarátaim, milyenek vagyunk“. De ezt ne tessék rossz néven ven­ni, mert nem mind olyanok a felebarátok, ahogy az alább következik. Azt már valahogy ki tudom mondani nyugodtabb lelkiis­merettel, hogy ilyenek is va­gyunk. A több jó ember, a több jóindulat között — a­­hogy Anton Szemjonovics Ma­karenko mondta — van sze­métnépség is. És vajmi kevés közük van nekik ahhoz az er­kölcsi profilhoz, melynek megformálásán az egész társa­dalom fáradozik '' De vegyük csak rendre. A minap fiatal házaspár ke­resett meg,­­ ahogy sírva elő­adták panaszukat, arra gon­doltam, hogy itt már a betű aligha segít, ostorvégre kéne venni azokat, akik pletyká­val a szakadék széléig taszí­tották ezt az egymáshoz való két embert. 1960-ban nősült a férfi elő­ször. Gyerekük nem lett. Ta­láltak (szó szerint) egy iker­párt, háromnapos korukban. Nevelgették, mint édesgyer­mekeiket. De egy végzetes be­tegség folytán a férfi özve­gyen maradt, a két kisgyer­mekkel . Én gondoztam őket, főz­tem a hatéveskékre, mostam, vasaltam a ruháikat. Az óvo­dában példának állították ő­­ket, olyan tisztán jártak. Ez így ment 14 hónapig. Az ételt a kaloriferre tettem nekik. Ha volt fűtés, akkor melegen, ha nem, hidegen emlegették meg. A szomszédok, leginkább Áros néni ügyelt rájuk, amíg én dolgoztam. Nem akarom én fokozni az apa gondoskodását, meghatni sem akarom az­ olvasót, csak éppen arra kérem, tessék el­képzelni az életét. Ismerősei javasolták, adja árvaházba ő­­ket De a férfi a kétségbeesésig felháborodott­ ezen a javasla­ton. — Én tisztességes munkás­ember vagyok, s jól tudom, hogy ezeknek a lánykáknak szülőkre van szükségük Hogy képzelik, hogy elváljak tő­lük ?­­­­ Az ember szíve összeszorul, de mégis emberibbnek tűnik ez a ragaszkodás, hihetőbb­nek, mint ha lemondana a ki­csikről akiket eddig nevelt. Másfél évvel ezelőtt újra meg­nősült, elvált asszonyt vett el, gyerekkel. Immár három gye­rek van a kétszobás kristály­­tiszta blokklakásban. Kiváló-­­­an megértik egymást a házas­társak. És itt jön közbe a rosszindulat. — Tudnánk élni, jól va­gyunk, de a pletyka nem hagy békén. — Meg sem próbálom leírni, milyen kétségbeesetten sírják el, hogy a munkahelyen, a blokkban, üzletben burján­zik a hajmeresztő pletyka : az asszony a mostohákat „meg­vasalta" . Hogy mi lehet ez a vasalás, azt nem tudom felfogni. Elég az hozzá, hogy a férjet meg­állítják az úton: igaz-e, hogy a gyerekek kórházban van­nak, mostohaanyjuk pedig a milícián ! És tovább gyűrűzik az em­bertelenség : a gyerekeket az üzletben faggatják a fehér né­pek — igaz-e, hogy anyátok (nem is igazi anyátok) meg a­­kart ölni ? És dologtalan, kö­­töznivaló, pletykás matrónák viszik a hírt, saját szórakoz­tatásukra — megéltek-e, nem-e a gyerekek. És a szülők kétségbeesve keresik az igazságot, a család­juk nyugalmát. Itt áll előttem a két kislány, oly szépek, mint két friss cseremakk, úgy is ha­sonlítanak egymásra. A szüle­ik pedig sírnak, és most éppen tőlem várnak valami tanácsot. Egyebet nem tudok mondani, csupán azt, hogy rágalmazá­sért, hazugsággal kombinált becsületsértésért már sokan ül­tek börtönben, asszonyok is. Annak a három asszonynak, akik részt vállaltak a rágal­mazásban, és éppen eljutott hozzám a hírük, nem írom ide most még a nevét. (Vegyék csak nyugodtan fenyegetésnek) Következő alkalommal pedig, ha tovább folyik ez az átko­zott pletyka, bemutatom a résztvevőket, az ügyészség vé­leményével együtt. Három gyermek és két fel­nőtt könyörög nyugalomért, hogy élhessenek, dolgozhassa­nak végre békében, és a rossz­­indulat, a locsogás zavarja tisztességes életüket. Ez már jogi kérdés. Sosem gyűjtöttem az élet árnyékos történeteit, passzióból, csupán azért, mert esetleg kedvem lett volna hozzá. Sajnálkozni is alig tu­dok, csak szomorkodni, ha lá­tom, hogy valakiben a hit­ványság megalázza az embert. Hát ne róják föl, kedves felebarátaim, hogy két olyan esetet jegyzek ide, melyek el­szomorítanák. Világosan tud­juk, hogy az életünk nem táncestélyekből és vidám fil­mekből áll össze, tudomásul kell vennünk a zsákutcákat is- Másként semmit sem tudunk tenni ellenük. Legyen hát ez a két példám tilalomra. A harmincöt éves könyvelő példás házasságban élt hitvesé­vel és gyerekével. Aztán egy váratlan betegség kikezdte a hátgerincét, és ágyhoz kötötte. A bénulás lassan engedett föl, s végül maradt a roncs, a­­­ sportoló, a vidám ember ron­csa. Orvosok tucatja küszkö­dött az emberért, dühösen, makacsul. Sajnos, hiábavalóan, Tolókocsiba kényszerült a fér­fi, és hogy ne sajnáltassa ma­gát, inkább otthon ül. És vár- Valamelyik orvos azzal nyug­tatta, hogy fokozatosan és idővel megerősödhet. — Hát ezért a reményért is érdemes élnem — mondja. És vár, rendezget ezt-azt a lakásban, tor­nász­gat és vár. Az asszony — szintén tiszt­viselő — viszont nem vár. Válást emleget, valamiféle jo­gát követeli az élettől. Mikor fölmondotta a jogait, elsötétült előttem a világ. — Hát Dezső ! Aki nem te­het a tragédiájáról ? Vele mi lesz ? Neki mennyi joga ma­radt, és miért nem követelheti bár azt, hogy törvényes élet­társa, gyerekének az anyja mellette maradjon. .. .És éreztem, hogy fölösle­gesen érvelek, az asszony mel­lé hulltak mind a mondataim. Egyiknek a igazsága sem ju­tott el hozzá. Az orvosok küszködtek a férjéért, a felesége nem. A férj vár, élettársa nem vár. Omla­dozik az apa és férj élete, és mást nem tehetünk, mint el­­ámulni, vagy felháborodni az asszony felelőtlenségén. Nyil­ván, a hatéves kislányt nem hagyja a betegnyugdíjas apája, viszi — tehát a férfinek annyi öröme sem marad hátra, a­­mennyit a gyereke jelenítene. És az asszony keresi a jo­gait, mi pedig felelősségtudata, kötelessége, embersége iránt érdeklődünk. CZEGŐ ZOLTÁN Erdővédelem – Interjú PÉTER ZOLTÁNNÁL, a tseoltaalaku­­latok megyei komissziójának elnökével Bár az ősz csapadékos volt, s most, febrilisr végén is hol eső verte, hol hó takarta be az erdők avarját, megtörtén­het, hogy szárazra fordul az időjárás és ebben az esetben a lombtalan erdőkben, amíg az alnövényzet felnő, fennáll az erdőtüzek veszélye. E veszély elhárításának lehetőségeiről, az erdők védelmére hozott intéz­kedések felől érdeklődtünk Péter Zoltánnál, a tűzoltóala­­kulatok megyei komissziójának elnökénél. — A kora tavaszi erdőtü­zek megelőzése végett felhív­juk mindazokat, akik az er­dőkben vagy az erdők köze­lében dolgoznak, a fakiterme­lő és -szállító munkásokat, a turistákat, vadászokat és pász­torokat, hogy feltétlenül tart­sák be a tűzvédelmi szabályo­kat. Ezek a szabályok képezik a tüzek megelőzésének lehető­ségét. Felsorolom a legfonto­sabbakat : az erdészeti hatósá­gok engedélye nélkül tilos tü­zet tenni az erdőben, csak 200 méterre az erdő szélétől ; sze­les időben tilos bármilyen nyílt tűz rakása ; az erdők közötti legelőkön, vagy az er­dőhöz 200 méternél közeleb­bi legelőkön a helyi néptaná­csok engedélye nélkül tilos a legelők felégetése ; szeles idő esetén engedéllyel is tilos ; a kijelölt helyeken csak szél­mentes időben tegyünk tüzet, távozáskor, pedig vízzel vagy földdel oltjuk el ; ne dobjunk el égő cigarettavéget vagy gyűfat az erdőben és az erdei legelőkön : ne hagyjuk fel­ügyelet nélkül a gyermeket az erdőben ; az erdőmunkások szálláshelyeinek környékét legalább 10 méter körzetben meg kell takarítani minden fahulladéktól; a kályhákból a hamut bőségesen meg kell ön­­tözni­ vízzel és gödörbe üríte­ni ; az erdők között közleke­dő gőzmozdonyokra szikravé­dőt kell szerelni, s a tűztér salakját csak előre meghatá­rozott helyen szabad kiüríte­ni. — Milyen intézkedésekkel biztosítják e szabályok betar­tását ? — Az erdészeti hatóságok­nak ki kell függeszten­i az erdőbe vezető utak mellett, jól látható helyen, a tűzvé­delmi szabályokat, el kell ta­karítaniuk minden hulladék fát az erdei épületek környékéről és a vasutak mentén. Az erdő­­kitermelő vállalatnak a vágá­sok környékén 10 méter szé­lességben kell eltakarítania minden hulladékfát, különösen a nagy turistaforgalmi helye­ken. Minden vállalatnak, in­tézménynek és téesznek, me­lyeknek alkalmazottjai és tag­jai az erdőket járják, ismertet­niük kell a dolgozókkal a tűz­­elhárítás szabályait és gondos­kodni arról, hogy ezeket be is tartsák. Az erdészeti hatósá­goknak, a néptanácsokkal és a milícia szerveivel együttmű­ködve, meg kell erősíteniük az erdők felügyeletét. Végezetül meg kell monda­nom, hogy minden erdőt járó állampolgár kötelessége azon­nal jelenteni a legközelebbi tűzoltó alkalmazottnál, nép­­tanácsnál, milícián, erdőfel­ügyelőségen az észlelt erdőtü­zet és hozzájárulni a tűz elol­tásához. Hazafias kötelesség ez, mely a közvagyon — az erdő — védelmét szolgálja. N. Z. Orvosi szemmel a véradásról Vannak olyan pillanatok, a­­mikor egy ember életben tar­tásához nem elégséges az or­vos kitűnő felkészültsége, sem a korszerű felszerelés, sem a gyógyszer, a beteget csak a vérátömlesztés menti meg. A vért az egészséges emberek ön­kéntesen adják. De igen sokan félnek a véradástól, úgy gon­dolják, hogy az kellemetlen következményekkel jár. Ezért jelen sorokban, orvosi szem­pontból szeretnék egypár szót szólni erről a humánus gesztusról. Az egy alkalommal vett vér mennyisége az összvér­meny­­nyiségünk kb. 18-ad része, ami egy 18 és 60 év közötti egész­séges embernél egyáltalán nem ellenjavalt. Sőt, igaz mestersé­gesen, de hozzájárul a vérkép­zés egészséges felgyorsításá­hoz... A szervezetünkben lévő vastartalék igen fontos ténye­ző a vér pótlásánál. A rendes táplálkozással naponta kerül az ember szervezetébe 20 mg vas, amely elősegíti a vér új­­raképzését. Véradás után ez a folyamat meggyorsul és 30—40 nap alatt a szervezet pótolja ezt a vérmennyiséget, csak a terhesség, szoptatás, bő­ségesebb vérzés vagy krónikus vérzés (hemofilia) esetén ellen­javasolt a véradás. A véradás előtti orvosi vizs­gálat (vagy szűrés) azért helyes, mert a véradás bármi­lyen kockázatát vagy veszé­lyét megelőzi, ugyanakkor felfedez olyan betegségeket, a­­melyek idültté válhatnak. Nem szabad vért adjanak az olyan személyek, akik valami­lyen fertőző-, vagy más be­tegségben szenvednek, azok a volt betegek, akik járványos májgyulladásban (sárgaság), tuberkulózisban (tbc) vagy vérbajban (szifilisz) szenved­tek. Ezzel szemben a magas vérnyomásban szenvedők, vér­adás révén, egyúttal a szívük működésén is könnyítenek. Amint a fentiekből is kitű­nik, minden egészséges ember teljes veszély és félelem nélkül adhat vért. A nagyszámú ön­kéntes véradók mind egészsé­ges emberek. A véradók szá­ma pedig egyre nő, és ma már országunk minden tizedik la­kója egyszer legalább az élet­ben adott vért. DR SZOTS DÁNIEL főorvos

Next