Megyei Tükör, 1973. május (6. évfolyam, 937-963. szám)

1973-05-01 / 937. szám

GALATI­I VENDÉGEK BARÓTON FOGADÁS A KÖKÖSI HÍDNÁL és BARÓT határánál Említettem a múltkor né­­­­hány sorban, hogy a­ testvé­­riségről nem elég csak be­szélgetni. Egyetemista korom­ban egyszer elvetődtem Chis­­tag faluba, egy román csa­ládhoz. Miközben ellegettü­nk, mondta az öreg gazda, hogy már rég nem volt nála ma­gyar ember. Kérdem, mikor s ki volt az utolsó. Kiderült, hogy ezelőtt 35 évvel egy katonakollégája s én vagyok a következő. 80—90 család mondhatja el immár Baráton, hogy rég nem volt galaci vendégem, de most éppen vagyon, s úgy dédelgetik most az aprócska galaci tanulókat Baráton, mint tavasz elején a legki­sebb virágpalántát. Hogy is kezdődött ? Í­­gy, hogy Boda János igazgató egy kicsit el akarta vinni a tanulókat barátkozni, s mi van közelebb, mint Galac ? Autóbusszal nyolc óra, ha abban éppen gyermekek van­nak. S kilométerben is van néhány száz. Aztán folytatódott telefo­non, levelezés útján, s a ga­laci 11-es számú líceum igaz­gatója igen-igen szívesen be­lement a játékba, mondván, miért ne mennénk Erdővidék­re innen, a Duna mellől. Szombat délben a kökösi hídnál aztán folytatódtak a dolgok: a Feketeügy sem látott mostanában­ ennyi pi­­rosnyakkendős gyermekecskét egyszerre. Kökösi meg bács­­teleki tanulók vállalták vendégfogadói szerepet, s i­­­­gazi ünnepet rögtönöztek a megye déli határánál. — Érezzétek jól magatokat Kovászna megyében, s ezt az időt, amit nálunk töltölök, hasznos, kellemes élmények­kel gazdagítsátok ! — Rég készülődünk már Kovászna megyébe, térkép­ről, meg televízióból ismer­jük szép fekvését, természeti kincseit, és nagyon vártuk, hogy végre útra kerekedhes­sünk — mondta a galaci kislány. Aztán kezdetét vette a tanácskozás. Szerintem a gyermekekre kéne bízni az általános és teljes megbéké­lést, minden szinten. A galaci gyermekek azért versengtek, hogy mindenki kapjon egy székely ruhás leányocskát, fi­úcskát, akivel fényképező kollegája elé ál­lhatna. A kökösi líceum tanárai hídtól a baráti mutatták be a megyét a vendégeknek. Sepsiszentgyörgyön a pionir­­h­ázat látogatták meg. Barót határában fogadták a tulajdonképpeni házigazdák a 90 vendéget, s innen már i­­gazi karaván kíséri őket be­felé. Kiskocsik egész sora jött eléjük, meg a bányászok fú­­vósz­enekara. A baráti tanu­lók négy sorban karikáztak a vendégek előtt s a vá­roson végig az ünneplő la­kosság fogadta tapssal a ga­laci pionírokat. (A mamák nézegették az integető gyer­mekeket : vajon közülük me­lyik fog nálam lakni ?) A líceum udvarán — a­­hogy illik — pionír-ceremó­niával fogadták a vendége­ket, s egymásra találtak a két iskola tanulói az ének­ben. A vendégek átadták az ajándékokat, többek között egy táblát, melynek ez a fel­­irata : „Barót és Galac kö­zött a távolság 0 kilométer“. A galaci 11-es számú líce­um pioni­rparancsnoka mon­dotta : Szeretnénk, ha ez a perc nem feiejtődne el soha, sem Galacon, sem Baráton... Vasárnap kiderült, hogy a szülök mennyire értenek a kézilabdához, magasugrás­hoz, meg ahhoz is, hogyan kell startolni a sík­futásnál Hol a gyönyörűszép időt, hol egymás csapatait dicsér­tük, aztán a lányok kézilab­da-mérkőzésének második fél­idejére megszűnt az udvarias drukkolás: a szülők biztatták saját csemetéiket, a galaci tanárok, sofőrök pedig 3—2-es galaci vezetésnél bekiál­tották a bírónak, hogy most immár le kéne fújni a mécs­eset, ennél az eredménynél, éppen ... Mintha illata lenne minden percnek ebben a gyönyörű időben. S minden gólnak. Hogy mennyi v ott az ered­mény ? jegyeztem. Valahová a­z is le­Rengeteg diploma, taps, játékosok (12 15 év)­ölbe kapása. További eredmények : ha­talmas étvágy, meccs végén egymásra borulás, Petric Au­­reliának és Nagy Juliannának külön diploma kiváló játéku­kért ... És a fiúk ! ? Az már igazi sporthangu­­lat volt , mikor a galaciak 1—1-nél egyenlítettek, 80 gyermek ugrott a levegőbe. Belejöttek a fiúk, s bele a közönség is: nemzetközi szin­tű szurkolás volt. És történtek fenyegetések is: a galaci tanárok, meg a sofőrök azt kiabálták be a játékosoknak, hogy ha nem nyertek, más gazdába men­tek lakni. Hát lehet veszíteni ilyen feltételek mellett ?­­ Nyertek is 6—1-es eredmén­­nyel a vendégek. Tanulni lehetne ezektől a gyermekektől lel­kesedést. A mini-focimeccsen a lelküket tettek a kondíció mellé. Igaz, a közönség is. 1—1-es befejezésnél a közön­ség csökönyösen követett 10 perc hosszabbítást. Orbán István tanárral azonban nem megy az alku. A vasárnap szenzációja mégis a kisautók versenye volt. Nevetni akarok, nem meghatni, s ide írom, hogy nekünk valamikor egy gumi­labda, meg a mozi volt ál­maink teteje, s ezek a kis kölykök úgy vezetik a szá­guldó kisautót, mintha a vi­lág legtermészetesebb dolga lenne, hogy - gáz, kapcso­lás, fék, bedőlni, kormányoz­ni -10 kilométeres sebesség­nél. (Legyen csak természe­tes. Azért dolgozott az ap­juk, nagyapjuk.) Hol is tartják a nemzetközi autóversenyeket ! T“J“ Brüsszelben is, de — ilyen izgalom ot, sem lehet. Az e­­gyik versenyző rágógumi b­e­stélt róható, kapkod mamaja szaneszk­jéből. A P'° n'' £ hat, a baráti iskola ket aut val jelentkezett. Aztán, amikor a kis fekete Mans­a Szilárd szalad körbe a kocsival, akkor már tudtam, hogy csak ő lehet a nyertes. A játékokat a sportolók kivonulása zárja. Pontosott, legvelmezerlek. Valahogy m kell ünnepet rendezni, ahogy ez a két-háromszáz gyermek művelte ma. A díjoszt­ás­ál megtanulta a fél Botot Bote. Dinija nevet­­ : összesen 8-nnv hat dijat és diplomat Vizek, füvek lombok voltak a vendégfogadók vasárnap délután Minden esetleges büntetést magam fizetek, kell mondanom, de mégis el ennyi po­tyahalászt a jó Bodvaj vize még nem látott. Mindenki kapott ajándékba egy szép cserépcsuprot, s aztán neki a piszt­rangosnak. Megcsapkod­ták a vizet becsülettel, de a három akadt csak a száz ho­rogra, összesen tán fél kiló. Sokkal több haszonnal járt Kisgyörgy Zoltán geológus e­­lőadása. Beszélt az egykori bodvaji településről, vashá­morról, az érdeklődőket elkí­sérte az temetőjéhez. egykori munkások igazán test kö­zibe kerültek a vasöntödé­hez, a ’­19-es ágyúkhoz, Gá­bor Áron nevéhez a galaci v­endégek. Flóra néninek mostanságban nem volt ennyi vendége a Benedek Népünnepély. Elek-e­mlé­kházban, lel Bárót, e­­gész Kisbacon jelen, és igen sokan Sepsiszentgyörgyről is. Borviz, kalács, tetszés sze­rint, és a százados fák alatt séta. Csak éppen hogy ne­héz, elindulni a drága Flóra nénitől, akinek minden cse­metéhez van egy kedves sza­va. Pedig mégiscsak el kell indulni, ha nem is messzire, csak 200 méterrel odébb, a­­hol már meggyújtották a ha­talmas tábortüzet. Körülötte karikában táncol 150 gyer­mek és körülöttük 300 tap­solja az ütemet. Egy adott ponton a 12 éves Aurelia álmos. Megfálasztotta a sok diploma,­­szalonnasütés, virágszedés, tábortűz. Juliska néni ágyaz. CZEGŐ ZOLTÁN (VARGA BÉLA felvétele) Hálás feladat lenne — itt és most — arról tudó­sítani, hogy befejeződött a vetés. Az alkalom adva van, ha csak egy szövet­kezetben is, de munka nélkül maradtak az ültető­gépek. Árkos május elseje előestéjén a vetési elő­irányzat maradéktalan tel­jesítését jelenthette. A pél­da tanulsága nyilvánvaló- Lám, így is lehet... Az idei tavasz leglényegesebb tapasztalataként viszont mégis valami mást emel­nénk ki. Igen, történetesen azt, hogy sokféle úton­­módon lehetett és lehet a kampánygondokon felül­kerekedni. Úgy is, aho­gyan Árkoson tették, a következetesen tervszerű­­sített és végrehajtott pre­cíz munkával, de éppen így említhetnénk a torjai munkaszervezési gyakorla­tot is. Az olvasó persze, most joggal kérdezhetné, miért is lelkesedünk a tor­jai gyakorlatért, amikor ott még száz hektáron kell burgonyát ültetni ? A vá­lasz egyszerű : azért, mert már száz hektáron ültettek burgonyát ! Azért, mert, a­hol jártak már az ültető­gépek, ott nyoma maradt a szakmai igényességnek. Lám, milyen egyszerű fel­adat is szaktanfolyamokon elmesélni, milyen is a jó magágy. Mennyi törődést, fáradtságot, helytállást kö­vetelt viszont a tavaszi u­­gar. Az, amíg eljutottak a tervszámok követelte mag­ágy-minőségig ! Talán ma és ott, ahol már földbe ke­rült a cukorrépamag és a­­hol egyenes sorokat hagy­tak az ültetőgépek, hihe­tetlen is elképzelni, mezsgyéket a­ tavasz folya­a­mán forgatták meg. Hány­szor is kellett itt tárcsák­kal megfordulni ? Parcel­lánként és esetenként dön­töttek e kérdésben — íme, még egy bizonyság, men­­nyire nem lehetett az idén sablonnal dolgozni —, a morzsalékos talajszerkezet igényéből viszont nem en­gedtek. A traktoristák nem engedtek ! S ez lenne, ami megint — legalábbis így, tömegjelenségként — új, örvendetes. Az idei tavasz hősei egyébként is a gép­kezelők. Nem szeretnénk természetesen semmivel sem csökkenteni a szövet­kezeti tagok erőfeszítéseit (egyébként is ma már ér­telmetlen megkülönböztet­nünk a gépkezelőket a ta­goktól, hiszen a traktoris­ták „összenőttek“ a szövet­kezettel), ám a gépek „pi­lótái“ különlegeset nyúj­tottak az idén. Arapatakon mesélték, hogy arra is volt példa, hogy egyik gépkeze­lő huszonnégy órán szántott és esőben, sőt zá­rt por idején sem állt ki barázdából. Igazat kell ad­a­nunk viszont mégis annak a véleménynek, a trakto­rista számára nem a hos­­­szabbított vagy éppen az éjszakai munka jelentette a legnehezebbet, hanem az, hogy a megfelelően és kapacitásnak a hozam kívánta gozzanak színvonalon hol­az ültetőgépek. Igen, semmivel sem gyor­sabban, mint ahogy írják a ,,nagykönyvben“, hiszen ellenkezőleg, gyér marad majd a burgonya, de sem­mivel sem lassabban a le­hetségesnél. Az időhánya­dos lenne tehát a harmadik tanulság. Nem szeretnénk azt állítani, hogy sikerült jól kihasználni minden percet. Ha így történt vol­na, ma kedvezőbb lenne a mér­leg. A munkaszervezés viszont sokkal inkább, mint bármikor, kereste, mérlegelte a perc jelentő­ségét. Talán legközelebb már az eredmények is a­­rányban lesznek az erő­feszítésekkel. S ha itt tar­tunk, utálnunk kell az ál­lami mezőgazdasági far­mok tapasztalatára is. Mi­ért ne ismernék be, az i­­dei tavaszon is bebizonyí­­­tották, hogy jobb szerve­zők. Igen, látnunk kell azt, hogy nem a gépi ellátott­ság színvonala közötti kü­lönbség döntötte el, hogy ma estig, igen, május else­jén estig, az állami válla­latok a burgonyaültetés befejezésért, jelenthetik. E­­zerhatszáz hektáron ! S bár a burgonyaülltetésnek sok hőse van, ezúttal e­­meljünk ki csak egyet a­­zok közül, akik helytállás­ból jelesre vizsgáztak. Ha­ves György, az uzoni farm gépésze lényegében ,,beug­róként“ került a traktorra, hiszen karbantartó gépész. A gépeken viszont, ame­lyeket a tél folyamán sa­ját kezűleg javított, trak­toristaként gyümölcsözte­­tett. Egyike volt azoknak a gépkezelőknek, akik úgy­mondván, nem állították le a gépeket addig, amíg az ültetéssel nem végez­tek. Hálás feladat lenne itt és most arról tudósítani, hogy ződött megyeszerte befeje­a vetés. Legalább annyira megnyugtató vi­szont arról írni, hogy­­ az időjárás okozta nehézsége­ken felüli kerekedve és az ünnepeken is dolgozva, kö­zelebb kerültünk a vetés­befejezéshez ... ALMÁS! ÁLMOS percekkel mérve KAMPÁNYTUDÓSÍ­TÁS HELYETT MEGYEI 1­ÜKÖK

Next