Megyei Tükör, 1974. július (7. évfolyam, 1259-1262. szám)

1974-07-05 / 1259. szám

A kézdivásárhelyi csavargyár a hatékonyság növelésének útján A kézdivásárhelyi csavargyár tervezési irodájának főnöke, Danciu Florea, közgazdász mérnök, egy pillanatra meghökkent, amikor arról számol be, hogy a megalakulás ötödik évfordulójára a gyár monográfiájának megírására készülnek. Csakugyan jubilálni készül a kézdivásárhelyi csavargyár, az a gyár, mely Kovászna megyében 1971 óta elsőként képviseli a gépgyártást, nagy ütemű gazdasági fejlődésünk vezető iparágát. Persze, olvasóink még pontosan emlékeznek az indulás ünnepi pillanataira, öt év nem nagy idő egy új gyár életében, alig elég a „bejáratáshoz", ahhoz, hogy tökéletesen megtalálja helyét, lehetőségeit, szűkebb értelemben az iparágban, tágabb értelemben pedig a népgazdaságunkban. A vállalat dolgozóinak átlagos életkora még ma is csak 23 év, mégis négy esztendő alatt sikerült rangot kivívnunk a gépkocsigyártáson belül A gépgyártóipari dolgozók napján a csavargyár dolgozói büszkén vehetik számba azokat az eredményeket, melyeket az ország felszabadulása 30. évfordulója és a XI. pártkongresszus méltó köszöntéseként valósítottak meg. Az össz- és árutermelési tervet vállalati szinten 2,5 százalékkal teljesítették túl, eredeti vállalásukat a félévre vonatkoztatva félmillió lejjel túlszárnyalták. 1,8 százalékkal növekedett a munka termelékenysége, s ez lehetővé tette, hogy évi vállalásaikat 3 700 000 lejjel növeljék. Ia figyelembe vesszük, hogy az év első felében elért kiváló eredményeik alapján évi tervüket 6 millió lejjel növelték, akkor összesítve, az eredeti tervet év végéig 8 százalékkal teljesítik túl. Mindezt csupán a termelékenység növelésével érhetik el, hiszen ugyanazok az emberek, ugyanazokon a gépeken dolgoznak továbbra is. A gyár tehát négy év alatt eljutott odáig, hogy képes saját erőfeszítései révén a gazdasági hatékonyság fokozására. A gépgyártóipari dolgozók napja köszöntésére a vállalat úgy tervezte, hogy 40 új szerelvény gyártását kezdi el, a Dacia és Brech gépkocsik, valamint az Estafet traktor számára. Nos, a vállalást több mint egyharmad részben túlteljesítették. 55 új szerelvény gyártását kezdték meg, mivel több mint 1 millió valuta lejt takarítottak meg, hiszen ezeket ez idáig importálták. Egy másik ünnepköszöntő vállalásuk a termékek minőségére vonatkozik. Célul tűzték ki, hogy júliusban termékeikre egyetlen minőségi reklamációt, visszautasítást nem kapnak. A vállalást teljesítették. H hogy milyen jelentős ez, akkor adhatunk számot, ha figyelembe vesszük, hogy az elmúlt esztendőben egymást követték a reklamációk, hogy a termékek minőségét többször kellett közvetlenül az ügyfelekkel megvitatni. Szólnunk kellett a vállalat két élenjáró részlegének élenjáró dolgozóiról: a Turdeanu Mircea mérnök vezette anyacsavarrészleg féléves tervét 14,5 százalékkal teljesítette túl, a Deák Mihály mérnök vezette csavarrészleg pedig 8,5 százalékkal. Az anyacsavarrészlegen különösen kitűntek a Salamon Sándor és Barabás Lőrinc mesterek vezette váltások, Mátyus Ferenc menetvágó, Potol Flórián, Kovács Károly, Fehér Sándor, Nagy István, Már Árpád esztergályosok. Ez utóbbi négy is, a gyárban tanulta a mesterséget, négy esztendő alatt a jók közül is kiemelkedtek. A csavarrészleg élenjáró dolgozói, Hodor Lajos — ugyan, csak itt tanulta a szakmát —, Birliga Vasile esztergályosok, Jancsó János menetvágó, Koncság Rudolf gépbeállító csoportjának tagjai és Molnár Ferenc fémdaraboló csoportja A házigépgyártó műhely élenjáró dolgozója Daczó Ignác, a hőkezelő műhelyben a jók között a legjobb Gajdó Árpád, a szerszámműhelyből Balázs György és Tifán József, a hidegprésműhelyből pedig Tímár József nevét kell elsőként megemlíteni. A gazdasági hatékonyság fokozása a csavargyárban ma már természetesen nem elsősorban a beruházások kérdése, hanem a vállalat dolgozói műszaki intelligenciájának függvénye. Szóltunk már a jelentős valutamegtakarítást jelentő 15 szerelvény gyártásának bevezetéséről, mely Molnár József és Nagy István fiatal mérnökök nevéhez fűződik. Mind a ketten lényegében itt váltak a szó teljes értelmében mérnökké, Nagy István itt kezdte mérnöki pályafutását, Molnár József pedig csak a gyakornoki éveket töltötte Tohánban. A gazdasági hatékonyság fokozásához vezetett, hogy újratervezték 32 szerelvény gyártástechnológiáját; ennek révén júniusban 5 tonna vasat takarítottak meg. Ismeretes, hogy a múlt esztendőben a csavargyári anyacsavarrészleg dolgozóinak kezdeményezéseként indult útjára a „dolgozzunk minden évnegyedben egy napot a megtakarított nyersanyagból” elnevezésű akció. Azóta ezt kiterjesztették a vállalat minden részlegére, a szerszámokra vonatkozóan pedig úgy módosították, hogy minden hónapban egy napot dolgoznak a megtakarított szerszámokkal. Ennek eredményeként 5 lejjel csökkent az 1000 lej értékű árutermelésre eső költség. A vállalati műszaki intelligencia megnyilvánulása a házi gépgyártás és újítómozgalom. Hadd említsünk két adatot erre vonatkozóan: az újítások eredményeként évente átlagosan 500 ezer lej megtakarítást érnek el, ebben az esztendőben pedig ez idáig kétmillió lej értékű gépet állítottak elő a házi gépgyártás keretében. Az újítómozgalom élenjárói Kósa Ferenc, Kovács Ödön, Salamon Sándor dolgozók, Tóth József, Gyergyai Csaba mérnökök. A Márton Zoltán vezette svizigépgyártó műhely ebben az esztendőben munkája révén 600 ezer valuta lej értékű importtól mentesítette az országot. Jubilál tehát egy év múlva a csavargyár. Fennállásának ötéves évfordulóját azonban a fejlesztés ütemének, fokozásának közepette fogja megünnepelni. A dolgozók létszáma a vállalat bővülésével a közeljövőben megkétszereződik, a következő ötéves terv végéig pedig több mint háromszoroséra emelkedik. Ez a munkaközösség, melynek fiatal dolgozói olyan „idősebb“ — úgy 30 év körüli — szakemberek irányítása alatt dolgoznak, mint Mohácsok József és Csomna Bálint technikusok, minden bizonnyal továbbra is helytáll úgy, ahogy az a vezető iparághoz méltó a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom kiteljesedésének frontján. G. M. Sepsiszentgyörgy egyike országunk azon városainak, amelyek a nagyarányú fejlesztés következményeként az örökös változás időszakát élik. Bosszankodunk a feltúrt utakon, bukdácsolunk a kiásott sáncok között, de amikor helyükön aszfaltot látunk, díszcserjék bokrosodnak, és virágok nyílnak, hamar elfelejtjük a kellemetlent, és megszokjuk a szépet, a jót. Most, éppen a k központi park „átszervezésén" a sor. Sokan kérdezgetik ott elhaladtabban: miért e nagyarányú munka? Sokak tájékoztatására mi is ezt firtattuk, amikor Kacsó András főkertészt sikerült egy röpke beszélgetésre „elcsípnünk" a park kellős közepén. A célunk az átszervezéssel, hogy csökkenjen az utak felülete, növekedjék a zöldövezet, modernebb képet kapjon a park, így többek között talajvíz-elvezető csöveket raktunk le. Az utak áthelyezésével, amelyeket aszfaltozunk is, új formát és új képet adunk a parknak. Az árnyékosabb helyeken szőnyegvirágból készítünk gruppot, hogy élénkítsük a füves részeket is. Épül aztán egy szökőkút, modern elképzelésben és kivitelezésben Egyszóval: tiszta, virágos környezetet, a kulturált pihenést szolgáló feltételeket próbáljuk itt kialakítani. Sokan mondhatják: ez így nagyon szép, de ha mindez nem párosul a lakosság nevelésével, a tudatformálással, azzal, hogy a lakosság érdekében létrehozott virágos közterületek megbecsülése közüggyé váljék, a környezetszépítés önmagában vajmi keveset ér. Nos, éppen itt, a sözponti park munkálatainál tapasztalhattuk a sepsiszentgyörgyiek szépet szerető és megbecsülő igyekezetének jelét: minden olyan munkát, ami szakmai hozzáértést nem igényelt, hazafias munkával végzett a lakosság, s az érdeklődésből ítélve, a szorgalom a továbbiakban sem lanyhul. Örvendetes tapasztalni, hogy mindebből oroszlánrészt vállalt magára az ifjúság! Hallottam a járókelőí részéről a parknál olyan fitymáló megjegyzést is, hogy már ezt isfeltárták, ehhez aztán jól értenek! Ilyeneket szerettem volna megkérdezni az illetőtől: szereti-e maga körül a virágot, s egyáltalán a szépet? Gondolt-e valaha is arra, hogy ez mennyi munka, törődés árán jön létre? És végül: dolgozott-e legalább egy órát azért, hogy szebb legyen városunk? Nem tettem. Ezért szeretném ezzel az írással arra is felhívni a figyelmet: a városszépítés nem lezárt ügy, tovább alakul, formálódik a kép, a helyi szervek és a lakosság közös erőfeszítése gyümölcseként. Sokat tettünk ilyen értelemben. Három, négy év alatt évtizednyi utat jártunk be, sikeresen, aránylag kevés anyagi ráfordítással, a lakosság önzetlen fáradozásával. Jó úton járunk hát, jól járunk a magunk kitaposta úton. Bizonyítja ezt az új Szemeiája negyed szépen és egyre határozottabban alakulgató képe, de leginkább az „átszervezésben“ levő központi park. HAJAS MARGIT Lzépet szerető igyekezet Mii« Iki TÜKÖR Mi a jelenlegi ötéves tervet a gépgyártóipar ötéves tervének neveztük, mert valóban azt szeretnénk, hogy 1975-ben a román gépgyártás mennyiségi és még inkább minőségi szempontból olyan szintre emelkedjék, hogy versenyképes lehessen a világ bármelyik országának bármelyik hasonló termékével. Csak így töltheti be gépgyártóiparunk nagy fontosságú szerepét a nemzetgazdaság gépekkel való ellátásában, így biztosíthatja a műszaki-tudományos forradalom követelményeinek megfelelően fokozott ütemű fejlődését. NICOLAE CEAUSESCU Nagy titkok nyomában... Kissé meghatódva lépek be az autóvillamossági gyár területére. Sepsiszentgyörgy első nehézipari vállalata régi álmok és vágyak valóra váltását jelenti. Emlékszem, pár évvel ezelőtt, amikor a megye iparában megjelent a kézdivásárhelyi csavargyár, irigykedve gondoltunk a felsőháromszékiekre... És íme, rövid idő eltelte után, a város szélén felépült a legújabb gyár, amelynek termékei már országszerte hirdetik a sepsiszetgyörgyi munkáskezek szorgalmát. Eddig csak kívülről figyeltem a nagy „titkokat“ rejtő falakat, magamban felépítettem a munkacsarnok belső elrendezését, oda képzeltem a gépek mellé azokat, akiket ismertem, s akikről tudtam, hogy érettségi diplomával a kezükben vagy éppenséggel régebbi szakmájukról lemondva lépjek a megyeszékhely legkorszerűbb munkahelyeire. Szerencsém van. Puskás Csaba, a fiatal elektromérnök, a KISZ-bizottság titkárhelyettese szegődik mellém, s nem fukarkodik a szóval. Magyaráz, mutogat, emberekhez cipe. Kétségtelen, még minden magán viseli a kezdet nyomait. Az udvaron építkeznek, ideiglenes helyen dolgoznak a tervezők, s az igazgatóság is egy majdani munkacsarnokban székel. Akinek nem adatott meg nagyobb üzemben járni, azt először is a hatalmas csarnokok lepik meg. Alig látni el egyik faltól a másikig, s közből ott sorakoznak a gépek, mellettük fiatalok. Igen, ritkán látni idősebbeket. A gyár alkalmazottjainak mintegy 65—70 százaléka harmincon aluli. S ami külön érdekesség az, hogy sok közöttük a nő. A szerelőszalag második székén ismerős lány ül : Ráduly Hajnalka. Két éve érettségizett, utána Szecselén elvégezte a hathónapos szakképesítő tanfolyamot, s bizonyára nem csupán bókból hangzott el, hogy ő a gyár egyik legszorgalmasabb munkásnője. Azt tudom, hogy középiskolában szőtt álmai nem ezek voltak, és szülei sem lelkesedtek, amikor ide jelentkezett felvételire. Az azóta eltelt hónapok aztán meggyőzték arról, hogy az eddig nálunk ismeretlen szakma lányok számára is sok szépséget tartogat. Az biztos, hogy ilyen helyen nem lehet kényszerből dolgozni. Szeretni kell a mesterséget, ami egyáltalán nem tűnik „leányálomnak". S ha kezdetben Ráduly Hajnalkának és anynyi érettségizett lánytársának szükségmegoldást is jelentett ez a gyár, azóta véleményt változtattak Nem azért maradtak, mert szerződés köti őket, hanem azért, mert „belül“ is eljegyezték magukat a gépalkatrészgyártással. A gépek között bolyongva az aránylag nagy csendet élvezem leginkább. A halk duruzsolás, az időnként felsivító dudaszó nem hat idegesítően, arra sem kényszenti az embert, hogy a megszokottnál hangosabban beszéljen. Itt nem kell túlkiabálni a gépeket. A fiatal mester, Buzsi János ugyan halk szavú ember, de megértjük minden szavát. Azokat, amelyekkel a gyárat dicséri, de azokat is, amelyekkel panaszkodik. Mert nem megy minden úgy, mint a karikacsapás. Rengeteg még a javítanivaló a munkában, az emberek magatartásában. Hiába firtatom, nem árulta el, miért bánta meg, hogy újítást nyújtott be. Pedig — ahogy Puskás mérnöktől hallottam — rengeteg rejlik ebben a fiúban, s kár lenne, ha elvennék kedvét az alkotástól. A textilgyárban otthagyta a villanyszerelést, és ide szerződött, mesteriskolát végzett, s munkatársai megbecsülését, fiatalsága ellenére, nagy szaktudásával vívta ki. Az emberei kezéből kikerülő sokféle terméket „betéve“ ismeri, s nem egy van közöttük, amelyeken módosított, javított. Piroska András, a szecselevárosi testvérvállalattól átszerződött kitűnő szakmunkás szerint a fiatalok közül sokan túl nagy „mellénnyel“ érkeznek a gyárba, a vállalat fényében sütkéreznek, de nagyon kicsinyeknek bizonyulnak, amikor meg kell fogni a szerszámot Ő maga azért jött Sepsiszentgyörgyre, hogy segítsen a gyár beindításánál. Különösen az elején szükség volt a jó munkáskézre, ezt Piroska András is jól tudta. Itt ragadt, a gyárban megbecsülik, a legkomolyabb Szakemberek egyikének tartják, nem felejtették el, hogy a legelején voltak napok, amikor tizennyolc órát dolgozott a huszonnégyből. A vállalatért, amellyel akkor ismerkedett, s amelyért egy nagy múltú, jól menő gyárat hagyott ott, meg a szülővárosát, Sepsiszentgyörgyi lett, mint ahogy azzá vált a brassói Kozák László is, aki a vállalat legkomplexebb, legkorszerűbb gépét „kormányozza“. Felsorolják azt is, hányféle munkálatot képes ez a „masina“ elvégezni, én az esztergálást, fúrást, köszörülést, marást jegyzem meg. Odaérkezésünkkor éppen „földszőtt“, egy rosszul kilyukaszlőtt munkadarabot vett kezelésbe. Azt mondják, hogy ezzel a géppel a hajszálvékony drótra is lyukat lehet fúrni. Az biztos, hogy matematika-, fizika-, trigonometria-tudás nélküli embernek ez a „szerszám“ nem engedelmeskedik. Mert bizony a termelők sem jegyeznek be minden adatot a rajzra, s ilyenkor az ő gondolataikat Kozák Lászlónak kell tovább gondolnia. Még nem fordult elő, hogy ez ne sikerült volna. Csak az a baj, hogy rajta kívül más nem tudja kezelni a gépet. S akárki meg sem tudja tanulni. Mert a számolás mellett itt érteni kell az esztergáláshoz, a fúrógépekhez, a maráshoz... Tehát amolyan nehézipari polihisztornak kell lennie, aki ide merészkedik. Nem tudom elképzelni, milyen lesz majd a gyár pár év múlva, amikor minden a helyére kerül, felépül a szerelőcsarnokokat magába tömörítő több emeletes épület, a gyártott termékek száma megsokszorozódik. Az biztos viszont, hogy ezzel a vállalattal Sepsiszentgyörgy is belépett a nehézipar „kapuján“. HARÓTI PÉTER 3.