Megyei Tükör, 1975. április (8. évfolyam, 1298-1301. szám)

1975-04-04 / 1298. szám

Számvetés és előretekintés A most következő évnegyed m­egh­atározó az ötéves terv határidő előtti teljesítésében Országszerte kiváló termelési eredmé­nyekkel zárták az idei év első negyedét. Az ország minden dolgozóját, valameny­­nyi munkaközösségünket minden eddigi,­snél fokoz­ot­ibb­an lelki Izi­m­port XI. kongresszusán kidolgozott nagy jelentő­ségű program, azok a távlatok, amelyek dolgozó népünk előtt megnyíltak az or­szág további felvirágoztatásában. Az idei év nagy gazdasági és politikai jelentősé­gű célkitűzése — az ötéves terv határidő előtt való teljesítése — csak úgy reali­zálható, ha összes termelő vállalataink maradéktalanul mozgósítják egész embe­ri és anyagi potenciáljukat, ha feltárják és hasznosítják a még meglévő belső tar­talékokat. Ennek a célkitűzésnek az el­érésére országszerte a hatalmas szocialista munkaverseny bontakozott ki, mely révén március végéig több mint 400 gaz­dasági egység munkaközössége jelentette az ötéves terv célkitűzéseinek m­aradékta­­lan teljesítését, a frissiben elkészült je­lentések tanúsága szerint pedig, az or­szág megyéinek igen nagy hányada újabb négy-, öt­ és hatnapos előny realizálását jelenthette. Ezek­ közé tartozik Kovászna m­egye is. Az elkészült mérleg szerint, megyénk ipara 103,8 százalékban teljesítette évne­gyed­i globális tervét. Hasonló je­lentőségű az árutermelési terv 102 száz­a­lé­kos túlteljesítése, és a beruházások ü­­temes megvalósítása. Az árutermelés vo­natkozásában kiemelkedő eredményeket értek el : a baróti bányavállalat, amely 113,2 százalékra teljesítve e mutatót, azaz 9 640 tonna szenet. Szép ered­ményeket ért el a sepsiszentgyörgyi tex­­tilgyár is, 106,9 százalékra teljesítette az árutermelését. E két egység mellé zárkózik fel a kézdivásárhelyi csavargyár, és fafeldolgozó vállalat, 102,3 százalékos, és 101,9 százalékos teljesítménnyel. Az összipari terv vonatkozásában nagy­­jából ugyanezeket az egységeket kell ki­emelnünk : a sepsiszentgyörgyi textilgyár 110,8 százalékra, a baróti bányavállalat 117,1 százalékra, a kézdivásárhelyi kemé­nyítőgyár 106,5 százalékra, a csavargyár 105,1 százalékra, míg a helyi ipari igaz­gatóság egységei 104,3 százalékra teljesí­tették össztermelési tervüket. VARGYAS MIKLÓS (folytatása a 2. oldalon) VikAO PROKF.TARJaI, EGYESÜLJETEK! ! A termelőkapacitás teljes kihasználása — első számú feladat!­ ­ A megye ipari termelésének növeke­dése az elmúlt év­ folyamán, valamint a terv­feladatoknak a folyó évre előirány­zott jelentős emelése arra az alapra épül fel, amelyeket az új termelőkapacitások vi­zembe helyezése tesz lehetővé. Kihaszná­lásuk múlt évi mutatójának elemzése vi­szont arra a tényre utal, hogy sok-sok ipari termékkel maradtunk szegényebbek ép­pen a gépek, berendezések hiányos üze­meltetése miatt. Ha e mutató alakulását ez év el­ső negyedében vizsgáljuk meg — bár az össztermelésnél több vállalat is felmutat a tervhez viszonyított többletter­melést , kitűnik, hogy a gépkihasználás most sem volt teljes. Mivel igazolhatjuk ezt az állítást? Mindenekelőtt a havi terv teljesítésé­nek a hónap vége felé igen gyorsuló üte­mével, azzal a ténnyel, hogy az utolsó tíz nap alatt némelyik üzem háromszorosát termeli meg az első dekád volumenének. Ez pedig kétségtelenül arra vall, hogy csak az utolsó dekádban használják ki megfelelő mértékben a gépi kapacitáso­kat. Különben az első tíz nap alatt miért nem lehetne ugyanannyit termelni ? Így történt ez például az autóv­illamossági al­katrészek gyárában, a húsfeldolgozó vál­lalatnál, a kisipari szövetkezeteknél stb. Állításunkat igazolja a gépkihasználás tervezett mutatójának teljesítése — pon­tosabban e teljesítés hiányos volta — több vállalatnál. A kézdivásárhelyi csa­vargyárban például a berendezés terve­zett 82,5 százalékos kihasználási mutató­­ját januárban 80,4 százalékra, februárban pedig 80,7 százalékra teljesítették. Még kedvezőtlenebbül alakult e mutató telje- PRÉDA NIf­A (folytatása a 4—5. oldalon) Amiért tenni érdemes Szakilceumi diák­ok próbáját hallgattam egyik este. Be kell vallanom, kel­lemes meglepetést jelentett számomra, hogy a szakilceumban a diákok humán­­mű­veltsége gyarapításának ilyen igényes példájával találkozhat­ni. Lehet, hogy paradoxálisan hangzik, de ezt i­ törekvést én még az elméleti líceum önképző­­tevékenységnél is fontosabbnak, elmulaszthatatlanabbnak tartom. Miről is van szó ? A szakl­ceumokból kikerülő diákjaink, kisebb hányada folytatja tanulmányait főiskolákon, nagyobb részük rögtön a termelésbe kerül, s szám­unk­ra nem lehet mindegy, hogy ezek a fiatalok milyen általános mű­veltséggel, a szellemi értékek irányában milyen fogékonysággal rendelkeznek, hiszen ők kell valóra váltsák pártunk nagyszerű programját. E műveltség meg­szerzésére és gyarapítására az utolsó szervezeti lehetőségük a szaklíceumi osz­tályokban adódik, s a pedagógusok lelkiismeretén, felkészültségén és ügysze­retetén múlik az, hogy profitálhatnak-e valóban diákjaink. Biztosan akad még jó néhány pozitív példa, pozitív tapasztalatban sem lehet hiány, a fontos az lenne, hogy e pozitív példákat és tapasztalatokat összes szaklíceumainkban általánosítsuk. A már kifejtett véleményen kívül az a tény íratja velem e gon­dolatokat, miszerint a közeljövőben egyre bővül, erősödik és egyre nagyobb súlyhoz jut szaklíceumi hálózatunk, tehát szakítani kell azzal, a még fennfor­gó kényelmes szemlélettel, hogy e líceumok dolga mindössze a szakmai mű­veltség átadása, és a mesterségben való jártasság kialakítása lenne. Az innen kikerülő diákok, a korszerű munkásosztály és az új műszaki értelmiség olyan élcsapatát kell hogy alkossák, amelyet teljes mértékben a kommunista ember jellemző jegyei határoznak meg. Többek között, de nem utolsó sorban az álta­lános műveltség, a szellemi érdeklődés és a közéleti-társadalmi érzékenység. MAGYARI LAJOS VII­. ÉVFOLYAM 1298. szám 1975. április 4., FENTEK ARA 50 BÁNI A munka magas értékelése A Nagy Nemzetgyűlés legutóbbi törté­nelmi jelentőségű ülésszakán, mint már annyiszor az utóbbi években, hazánk min­den táján újra hallatták nevüket az Olt menti város nagy múltú gyárának lelkes dolgozói. Megyénk román és magyar la­kosai egyöntetű lelkesedéssel szereztek tudomást arról, hogy ez alkalommal e szorgalmas munkaközösséget a termelő­munkában elért kimagasló sikereiért, elnöki rendelettel a Munkaérdemrend 1. fokozatával tüntették ki. S az elmúlt, tör­ténelmi eseményekben gazdag esztendő­ben kibontakozott szocialista versenyben is az iparág első helyét hódították ma­guknak. Kedden, az ünnepi díszbe öltözött Dó­zsa György munkásklub nagytermében került sor az első helyet jelképező ver­­senyzászló és érdemok­levél átadására- Most már nem kevesebb, mint négy ér­­demoklevél, három versenyzászló és a Munkaérdemrend hirdetik a vállalat mun­kásai, mérnökei, technikusai, összes dol­gozói kitartó lelkesedéssel végzett erőfe­szítéseinek felfelé ívelő útját. Az össztermelés több mint 5 százalék­kal, az árutermelés 5 százalékkal való túl­szárnyalása, a terven felül gyártott 47 tonna gyapotfonal, 500 ezer négyzetméter szövött áru, 166 ezer lej értékű csereal­katrész a sikerek kézzelfogható bizonyí­tói. S a gazdasági hatékonyság mellett tanúskodik az a tény, hogy jelenleg min­den termékük jövedelmező. Az év első évnegyedének eredményessége, az össz­termelési terv 20 százalékkal való túl­szárnyalásában öltött testet. A fenti meg­valósítások a vállalat minden dolgozójá­nak, elsősorban a szocialista verseny több száz élenjárójának kitartó munkáját di­cséri. A versenyz­ászló átvételekor a felszóla­lók kifejezték azon elhatározásukat, hogy m­­un­ka lendüle­tük fokozásával a jövőben még inkább bizonyítani fogják, hogy méltók e nagy elismerésre. Tudják, átérzik és valóra váltják a jelen ötéves terv határidő előtti teljesítésére adott sza­vukat, minden erejükkel eleget tesznek a XI. pártkongresszus magasztos program­jából fakadó feladataiknak. Még ebben az évben teljesítik pártunk­­ főtitkárának, NICOLAE CLAU­SESCU elvtársnak múlt év szeptemberi látogatásakor megfogal­mazott útmutatásait. A zsúfolásig telt teremben csak 250-en lehettek jelen. De úgy éreztük, hogy gondolatban azok is ott vannak, akik ak­kor a szövő- és fonógép mellett dolgoz­tak vagy a következő váltásra készültek. Több mint 2 500 munkásszív együtt do­bogta kimagasló sikereik örömét. A nagy család bensőséges ünnepén a Román Kommunista Párt és annak főtitkára iránti határtalan szeretet és hála honolt, s a szilárd elhatározás a holnapi tenni- DARÓCZI FERENC (folytatása a 3. oldalon) A vetés kedvező ütemben halai AZ ÉLENJÁRÓK BIZONYÍTANAK A kezdi vásárhelyi termelőszövetkezet­ben a vetés megfelelő ütemben halad. Az árpát elvetettél­, a mák már csírázik. Most folyik a burgonya időbeli ültetésé­ért a döntő ütközet. A stratéga, Szarvadi József, a termelőszövetkezet főmérnöke, hajnaltól késő estig a mezőn tartózkodik, szervez, irányít, koordonál. Véleményünk szerint minden dicséretet megérdemel a­­zért az odaadásért, mellyel munkáját végzi. MINŐSÉG ÉS ALAPOSSÁG­­ A kökösi termelőszövetkezetben első­sorban a vetés és a talaj,előkészítés minő­sége érdemel dicséretet. Az érdem a me­zőgépészeké és nem utolsó sorban a ter­melőszövetkezet főmérnökéé. A munkála­tok a szakszerűség tekintetében kifogás­talannak minősíthetők, minden úgy megy, ahogyan írva vagyon, említi meg egyik kísérőm. S ennek nagyon nagy a jelentő­sége, mert köztudomású, hogy a kökösi termelőszövetkezet földjein, a megye ter­mőterületének legnagyobb részéhez ha­sonlóan, a siker nagymértékben függ a talaj-előkészítés minőségétől. Nem véletlen, hogy ezekben a napokban a ter­melőszövetkezetben kedvező munkalég­kör, elégedettség uralkodik. KÉSZÜLNEK AZ ÉVFORDULÓRA ... Az uzoni állami gazdaság 1-es számú farmjának főnöke, Szabó György, a na­pokban ünnepli az állami mezőgazdaság­ban való tevékenységének 25. évforduló­ját. A Szabó György vezette egység ez­alatt a 25 év alatt kiváló eredményeket ért el. Kétségtelen, hogy a megyei mező­­gazdasági szervek az állami mezőgazda­­sági vállalatok trösztjének vezetősége, munkatársai, meg fogják ünnepelni Sza­bó György életének e jelentős dátumát. TÓM­A DIMITRU KIRÓ BÉLA (folytatása a 4—3. oldalon)

Next