Megyei Tükör, 1975. július (8. évfolyam, 1311-1314. szám)
1975-07-04 / 1311. szám
A helyi vezetés feladata: a dolgozók panaszainak megoldása A szocialista demokrácia alapvető követelménye, hogy a párt- és az államszervek, tömeg- és társadalmi szervezetek, politikai és gazdasági vezetők, képesek legyenek elfogadni és hasznosítani az állampolgárok javaslatait, felfigyelni a fogyatékosságokkal szembeni észrevételeikre- Akkor, amikor a sokoldalúan fejlett szocialista társadalmi rend és a kommunista jövő megteremtésére vonatkozó korszakalkotó pártdokumentumok hangsúlyozzák, hogy társadalmunkban minden az emberért, az ember egyéniségének teljes érvényesüléséért történik, világos, hogy a szocialista demokrá , cie’nem öncélú, hanem a közügyek iránti felelősségérzet növelésével egyidőben az emberek, a dolgozók szolgálata is. A szocialista demokrácia sarkalatos pontja ugyanakkor az emberek jogos kéréseinek meghallgatása, nehézségeik, panaszaik gyors elintézése. Jelen írásunkban községi pártbizottságok és néptanácsok által alkalmazott módszerekre szeretnénk utalni, amelyeket a községekhez tartozó falvak lakói ügyeinek intézésében, mindennapos problémáik megoldásában alkalmaznak. S úgy véljük, hogy a Csernátonhoz és Zágonhoz tartozó falvak lakói, éppenúgy, mint a községszékhelyek dolgozói pozitívan értékelik a felelős tényezők ilyen vonatkozású tevékenységét. Mert amellett, hogy a községben lakók a hét bármely napján bizalommal fordulhatnak a pártszervezethez, néptanácshoz jogos kéréseikkel, panaszaikkal, gyakorlattá váltak a falvakra való rendszeres kiszállások. Az itteniek találkozhatnak a községi pártbizottság titkárával, a néptanács alkalmazottaival, a művelődési otthon és központi iskola igazgatóival, kereskedelmi és szolgáltatási egységek vezetőivel, egészségügyi intézmények képviselőivel. Mindenkivel, akik a falvak sokrétű problémáinak megoldásáért felelősséggel tartoznak. Ebben az évben nem kevés tennivaló akadt a helységrendezés és földalappal való gazdálkodásra vonatkozó törvény helyes magyarázásában, értelmezésében. De nem egy esetben igényelt azonnali intézkedéseket a kereskedelmi egységeknek a szükséges áruval való ellátása, az egészségügyi szolgáltatás javítása és egész sor más szociális-kulturális jellegű probléma megoldása. Eredményeket hozó munkastílusuk meghonosításában ugyanakkor szem előtt tartják e munkaterület olyan döntő fontosságú meghatározóit, mint a pártalapszervezetek tevékenységének javítása, a kommunisták megbízatásokkal való ellátása, élő kapcsolat a mezőgazdasági termelőszövetkezetek tagságával, a farmok vagy brigádok dolgozóival- Ide tartozik a képviselők munkába állítása s nem utolsó sorban az állampolgárok sokféle javaslatainak, kezdeményezéseinek hasznosítása. S ha munkájuk eredményességét akarnánk példázni, akkor a megyei szervekhez küldött írásbeli panaszok számának lényeges csökkenésével kellene kezdenünk. És folytathatnánk azzal, hogy a személyes kihallgatásokat igénylők száma is, főleg Csernátonból egyre kevesebb. Íme, az eredménye annak, hogy Csernátonban és Zágonban a községi vezetők valamennyien együtt és külön-külön közvetlenül foglalkoznak a falvak dolgozóinak problémáival. Megítélésünk szerint, bármilyen szorgalmasak és tehetségesek lehetnek a vezetők, mégsem tudnak olyan eredményes munkát végezni, mint amikor az egész vezetőség foglalkozik a falu ügyes, bajos dolgaival. A Zabolához, Bardóchoz, Élőpatakhoz, Bárkányhoz tartozó falvakból a fenti községszékhelyekről és más helyiségekből ugyanis a dolgozók százai kénytelenek pimaszaikkal, észrevételeikkel a megyei szerveket felkeresni. Pedig sok esetben az bizonyosodott be, hogy a helyi felelős tényezők következetes munkája nyomán ezek nagy többsége helyszínen is megoldhatók. Gondolunk itt többek között például a téesz-tagok személyi használatára adott földterületekkel kapcsolatos panaszokra, kérésekre. Csupán azt kell megérteni, hogy a szocialista demokrácia nyújtotta lehetőségek csak úgy szolgálhatják előrehaladásunkat, ha minden munkaterületen átérzik ennek valódi jelentőségét és következetességgel érvényesítik azt. DARÓCZI FERENC Válaszolunk olvasóinknak e:gyiklninkiürdemi formák a KGST-ben Fel kell ügyelnünk arra, hogy a különböző érvelések között, amelyek az államok feletti vezetés elgondolását igyekeznek alátámasztani, ott találjuk „a szocialista országok, valamint egész országcsoportok gazdaságai optimális (legkedvezőbb) területi struktúrájának (szerkezetének), vagy a „gazdaságilag integrált tartományok", úgynevezett „elméletét" — ez utóbbiban rendszerint szomszédos, de különböző államokhoz tartozó tartományokról lévén szó. Nem nehéz kikövetkeztetni, milyen konklúziókra vezethet az ilyen különálló egységek elképzelése: újból az „országcsoportok“, a „gazdaságilag integrált (soknemzetiségű) tartományok" vagy pedig a különböző ágazatok, például az energetika, a petrokémia, a szárítások stb. szintjén van, egységes, terv szerinti vezetés „szükségességéhez Ezek a teóriák „vétenek a természet ellen" azzal, hogy amorf (alaktalan, rendezősen) tömegnek fogják fel a nemzetgazdaságokat, melyek alkalmasak arra, hogy egyetlen egységes egésszé gyúrják őket. A „gazdaságilag integrált tartományokat" pedig kiszakítanák a nemzetgazdaságok egészéből, amelyekbe szervesen beletartoznak, figyelmen kívül hagynák a nemzeti érdekeket, amelyek elsőbbséget élveznek, és elsőbbséget is kell élvezniük minden országban a különböző zónákat fejlesztő politikában, s behelyettesítenék „a gazdaságilag integrált tartományok érdekeivel". A földrajzi közelség kétségtelenül kedvezően befolyásolja az együttműködés különböző formáit, s a szocialista országok egyre hatékonyabban élnek is ezzel a lehetőséggel, s olyan közérdekű létesítményeket hoznak létre, mint a vaskapus hidroenergetikai rendszer, amit Románia és Jugoszlávia közösen épített fel, s más, hasonló rendszerek tervei a Dunán, a Proton stb. De hasonló tervek megvalósítását még a szűk látókörű közgazdászok sem értelmezhetik olyanformán, mintha azokat el lehetne szakítani a nemzetgazdaság többi olyan részétől, melyek nem foglaltatnak bele a „területi egységbe“. Ha kissé közelebbről, s gyakorlati következményeik oldaláról boncolgatjuk ezeket az ,,elméleteket", joggal kérdezhetjük: hova jutnánk, ha a nemzetgazdaságokat „részekre osztanánk", s az egyes alkotóelemek fejlődését nem minden gazdaság globális érdekeinek egészében képzelnénk el, hanem az „integrált tartományok érdekeinek megfelelően ? Ezek az „integrált szomszédos zónák", amelyek „többé-kevésbé" kikerülnének a saját országuk nemzeti szuverenitása alól — kinek a jogszolgáltatása alá kerülnének ? Végül pedig már nem is lehetne egy egységes nemzeti gazdasági vezetésről beszélni, hanem több, a különböző szomszédos integrált zónák csoportosulása szerinti vezetésről — s ez már gazdasági, felbomlási folyamat lenne. Az „elméletekkel való játszadozás” kedvelői vajon feltették-e maguknak felelősségérzettel a kérdést : hogyan festene egy olyan ország adminisztrativ-politikai képe, amelynek a területét kisebb-nagyobb mértékben „integrált gazdasági komplexumokra" szabdalták?! Kétségtelen, hogy a legkevesebb, amit ezekről a spekulációkról, melyekben a földrajzi közelség nyújtotta gazdasági előnyök az együttműködésben, mint egy konglomerátumban (össze nem tartozó elemek egyvelegében) utópiával, absztrakt (elvont) sémákkal, szubjektivista értelmezésekkel keverednek — el lehet mondani azt, hogy semmilyen előrehaladást nem hoznak, és semmilyen pozitív hozzájárulást sem jelentenek a szocialista országok közötti együttműködés tökéletesítéséhez. A Komplex Program figyelembe veszi a szocialista országok közötti kapcsolatok alapelveit, a szocialista országok fejlődésének jelenlegi, reális szintjét, s a jelenlegi időszakban ható objektív gazdasági törvényszerűségeket, s a tervezés területén való, együttműködés fejlesztésével és feladataival kapcsolatos fejezetében rámutat : „a KGST tagországai véleménye szerint a tervezési tevékenységben való együttműködés, különösen pedig a tervek koordonálásában való együttműködés képezi az együttműködés megszervezésének és a munka nemzetközi szocialista megosztása mélyítésének a fő módszerét." A nemzeti gazdasági, fejlesztési tervek összehangolása — az a komplex módszer, amely magába foglalja a gazdaság a tudomány és a technika, a beruházások, a termelési szakosítás ésegyüttműködés, a kölcsönös áruszállítások stb. leglényegesebb közérdekű problémáit — kifejezésre juttatja a tagországok közötti gazdasági kapcsolatok terv szerinti rendezésének a jellegét. Gyakorlatilag az egybehangolás a tanácskozások és elemzések folyamatát jelenti az illető országok központi tervezési szervei közötti kétoldali konzultációk, vagy pedig a KGST keretében sorra kerülő olyan sokoldalú eszmecserék segítségével, amelyek megvizsgálják az egyes országok javasolta gazdasági együttműködési variánsokat, hogy a közérdekű problémákban megtalálják a kölcsönösen előnyös, konkrét megoldásokat a tagországok gazdasági kapcsolatainak kiszélesítése és elmélyítése érdekében A tervek egybehangolása azon a tényen nyugszik, hogy az állami terv minden országban a nemzeti gazdasági irányítás legfőbb mozgató ereje, s a terv kidolgozása célkitűzéseinek, megvalósítási útjainak kijelölése minden szocialista ország szuverenitásának lényegi és elidegeníthetetlen joga A tervek egybehangolása az a mozzanat, amely megelőzi minden országban a saját gazdasági terv véglegesítését. Ez a módszer minden ország számára előnyös, mivel lehetővé teszi, hogy idejében megismerjék egyes, a saját gazdasági fejlődésük szempontjából fontos problémák megoldási lehetőségeit a nemzetközi együttműködés és kooperáció útján, minden ország figyelembe veheti ezeket a lehetőségeket a nemzetgazdasági fejlesztési terv véglegesítésekor. Nem érdektelen rámutatni, hogy négy ötéves terv során a KGST-tagországok mind több tapasztalatra tettek szert a távlati tervek egybehangolásában. Fokozatosan kiszélesedett a tervek összehangolásának átfogási területe. A jelenlegi ötéves tervben szélesebb és komplexebb volt a koordonálás, átfogta a KGST-tagországok gazdaságainak legfontosabb területeit, a termelés a tudományos és műszaki kutatás, a külföldi gazdasági kapcsolatok fejlesztésének, szakosításának és kooperációjának a problémáit. Az 1976—1980-as időszakra tökéletesítették a tervek összehangolásának a mechanizmusát, a hatékonyság és a hasznosság fokozása érdekében. Az élet bebizonya, hogy ez a módszer távolról sem merítette ki még a lehetőségeit az együttműködés kiszélesítésében. Ezzel kapcsolatban rá kell mutatnunk, hogy egyes közgazdászok cikkeiben olyan véleményekkel találkozunk, amelyek a tervek koordonálásának a tartalmát módosítani kívánják azzal az indokkal, hogy „ezen az úton nem biztosítják a szocialista országok gazdasági vezetési módszereinek az egységesítését”, vagyis más szavakkal azt tartják, hogy mivel a gazdasági vezetési módszerek, a tervezési módok nem azonosak a szocialista országokban, ez akadályt jelentene a tervek összehangolása előtt. Megállapításuk természetesen nem állja meg a helyét, mivel a tervek egybehangolásának a feladata csak egyes fontosabb közérdekű kérdések megvizsgálását jelenti De még ennél is életképtelenebbek azok a következtetések, amelyekre jutnak — akár világosabban, akár áttételesebben fejezi is ki —, amelyek az államok feletti, egységes tervek bevezetése mellett kardoskodnak. Ezek a következtetések lényegében összetévesztik a tervezés egyes módszereinek és eszközeinek a tökéletesítését magával az arányos, terv szerinti fejlődés törvényének az érvényesülésével. Erre azt válaszolhatnék, hogy a marxista elmélet már régen bebizonyította miszerint a szubjektív tevékenységet, a tervezést egy pillanatra sem szabad összetéveszteni a tervszerű, arányos fejlődés objektív szükségszerűsésével A tervezési rendszerek és módszerek tökéletesítésének a problémája reális lehet, s lényegében minden szocialista ország tökéletesíti is ezeket a formákat saját tapasztalatainak és sajátos feladatainak megfelelően — ami pedig a kidolgozási módok nagyobb egységeit veti, erre alkalmasak lehetnek a tervezési területen dolgozók közötti tanácskozások, a látogatás- és tapasztalatcserék stb. (Befejezése következő számunkban) Az egyik tanár ismerősöm vagy negyvened magával útra szeretett volna kelni, bebarangolni a Nyugati Érchegységet, bekukkintani az útjukba eső városokba, hadd ismerkedjenek a nebulók az ország távolabbi vidékeivel. Mondom, szeretett volna útrakelni, de nem volt rá semmilyen lehetősége. Kicsit későre ébred föl terveivel, s lévén, hogy ebben az esztendőben hihetetlenül megnőtt a turisták száma, a későn ébredők lehetőségei a minimálisra csökkentek. Természetesen, nem is az az érdekes ebben az egész ügyben, hogy a 40 gyermek nem jutott el a kívánt időszakban az óhajtott helyre. Ami végül is ceruzavégre kívánkozik, az, hogy ezek a tanulók nem ismerik — mert nem volt lehetőségük megismerni — megyéjüket. S ez az a tény, ami feltétlenül írásra készteti az embert, annak a kérdésnek a felvetésére, hogy vajon mi, itteniek mennyire ismerjük saját környezetünket, szülőföldünket ? Mindenesetre, örvendetes dolog, hogy a megyének nincs is talán olyan iskolája, üzeme, termelőszövetkezete, amely évente ne szervezne kirándulást közelebbi vagy távolabbi tájakra. Lányaink és fiaink ott lubickolnak minden nyáron a tengeren, megmásszák a Retyezátot, bejárják Kolozsvár-Napoca utcáit, gyönyörködnek a szebeni múzeum kincseiben, eljutnak külföldre is, viszont az már meggondolkoztató, hogy jóval kevesebben választják útiránynak megyénk városait, érdekesebb turisztikai látványosságait. Igaz, hogy a megyeszékhelyre vagy Bálványosra és egyéb vonzó helyekre a kiváncsiak száma ugyancsak megduzzadt, az ifjúsági turisztikai hivatal a tanú arra, hogy sokkal többen akarják a megyét megismerni, mint az előző években. Máris az ezret jóval meghaladja azoknak a száma, akik e turisztikai iroda támogatását igénybe véve, a megyében választottak maguknak turisztikai útvonalat. Ám, az is igaz, hogy sok esetben a többi megyék, sőt, a külföldiek is szívesebben látogatják végig az itteni nevezetességeket, mint községeink, városaink fiataljai. Tanácsot nyilván hiába adunk, ha elmarad az akarat. Az ifjúsági vezetőkre, a pioninparancsnokokra, a tanárokra hárul a feladat, hogy megyénket részletesen, alaposan megismertessék a fiatalokkal Mert való igaz, hogy az országot is csak az ismerheti jól meg, aki saját háza táján is szétnézett. BARÓTI PÉTER Hova kiránduljunk? mául lakott . Néhány név a sok közül Júniusban csaknem mindenütt sor került, a politikai, ideológiai és gazdasági szakoktatás tanfolyamainak záró kollokviumaira, összefoglalóira. Az idei politikai oktatás, ismeretbővítés keretében megyénkben is a felnőtt lakosság túlnyomó többsége megismerte eddigi megvalósításainkat, a XI. pártkongresszus korszakalkotó programját, a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom megteremtésének, s a kommunizmus felé való haladás ragyogó távlatainak tennivalóit. A párt, a KISZ, a szakszervezetek és a Szocialista Egységfront által szervezett, közel másfélezer tanfolyamon, több mint 60 000 volt aallgatók száma. Ezúttal nem is a nevelés e hatékony formáinak működéséről szándékszum szólni, hanem a politikai, ideológiai ismeretadás központi szereplőiről, a propagandisták százairól. Mert a nevelés számadatai is érzékeltetik a politikai munka jelentőségét, a szocialista tudatformálás kivételes szerepet a jelenlegi és távlati időszakban. A megyei pártkabinetnél apozgatjuk a propagandisták nyilvántartási füzetét. S nem is az iskolai végzettség politikai és szakmai felkészültségük szembeötlő, hanem az, hogy közöttük sokan vannak, akiknek tíz-tizenöt, vagy húsz év óta minden esztendőben a nevük ott van a nyilvántartásban, ami annak bizonyítéka, hogy hosszú évek óta pártaink politikájának lelkes propagandistái. Lehetetlenség volna felsorolni valamenynyiük nevét. Mégis Duka András Huspai Aurel, Máthé Lajos, Kerezsi András, Magyari Pál, Dimény János, 1.ondy Elek, Bucur Valér, Czibak Jászló, Mikó Sándor, Incze Margit, Sikely György, Mogor Aurel, July Jenő, Grofusz Aliba, Dobija Constantin, Toró Gergely, Nagy Zoltán nevét meg kell említenünk. Az évek folyamán a fiatalabbak közül is számottevően vállalkoztak e felelősségteljes munkára. A régiek és fiatalabbak mindannyian a nevelés, az emberformálás, meggyőzés, a marxista-leninista tudomány, pártunk politikájának folyton gazdagodó kincsestárban összegeződő ismeretek átadásának felelősségteljes munkájába kötelezték és kötelezik el magukat. Tevékenységük petsig a kommunisták, a tanfolva,,a hallgatói ismeretgazdagításában, munkahelyi magatartásé nők változásaiban, a szocialista erkölcs és méltányosság normáinak tiszteletben tartásában, az építő munkalendület fokozódásában nyr igazi értelmet. Nem könnyű feladat mndezeknek a teljesítése. A propagandistáknak rendelkezniük kell ugyanis minden tulajdonsággal, melyet a pártmunka általában is megkíván, de bizonyos többletre is szükségük van. Ez a többlet, a marxi-lenini tanítás alaptételeinek, az RKP tudományos politikájának mély ismeret. Ez pedig megköveteli a, elméeti és gyakorlati tisztánlátást, pártos állásfoglalást, elvi szilárdságot. Számba véve megyénk propagandistáinak tevékenységét elmondhatjuk, hogy túlnyomó többségük így értelmezi és végzi feladatát. Most, miután a szemezett tanfolyamok bezárják kapuikat, ők nem pihennek. Hiszen a jelentősebb bel- és külpolitikai események ismertetésében a nyári időszakban is nekik kell ott lenniük, a pártaLapsz°rvezetekben, a művelődési otthonokban, klubokban, könyvtárakban, munkahelyeken, egyszóval mindenütt, ahol napjaink nagy ügyei magyarázatot igényelnek. Csak néhányuk nevét jegyeztük fel, de a nevek mögött több száz, megbízatásait felelősségtudattal ellátó kommunistát kell látnunk. MIKLÓS FERENC 2