Megyei Tükör, 1975. augusztus (8. évfolyam, 1315-1319. szám)

1975-08-01 / 1315. szám

VILÁG PROKETALJAI, F.GYELOLJETIKI TÜKÖR AZ RKP KOVÁSZNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI NÉPTANÁCS LAPJA ^^orn­x covaiw^^ Az európai népek békéjéért, biztonságáért, együttműködéséért 1975. július 30. Örökké emlékezetes marad ez a dátum az európai népek em­lékezetében. Ezen a napon kezdte meg munkálatait az európai biztonsági és együttműködési konferencia legmagasabb szintű­ szakasza, melyen a résztvevő­k)­­ ország vezetői aláírják a konferencia záró okmányát, mely határkövet jelöl kontinensünk esetében­ Az 1973. november 22. és 1973. június 9-e között lezajlott helsinki előkészítő összejövetel után, amely kidolgozta a szakértők javaslatait, majd a tulajdon­képpeni értekezlet 1973. július 3 —7. kö­zött lezajlott első szakasza után, amikor is a 35 állam külügyminiszterei ismertet­ték országaik álláspontját, az összeuró­pai értekezlet második, genfi szakasza ebben a hónapban sikeresen befejezte munkálatait, s kidolgozta a záróokmányt. Az összeurópai értekezlet munkálatai során országunk, mint közismert, rend­kívül aktívan kivette részét a siker biz­tosításából, kezdeményezései pedig, szé­les körű elismerésnek örvendtek. Említ­­sü­k meg itt, hogy már a kezdet kezde­tén Itom­ánia terjesztette elő azt az ügy­rendi javaslatot, amely az értekezlet tit­kársága által bejegyzett első dokumen­tum volt, s amelynek elfogadása nagy­­mértékben hozzájárult az értekezlet munkálatainak sikeréhez. I.­ az ügyren­­di javaslat leszögezte, hogy a 33 ország független és szuverén államokként, a (folytatása a 4. oldalon) A dolgozók közgyűlései: a forradalmi munkásön­tudat fórumai az ország egész lakosságának é­s köz­tük Ivovászna megye iparvállalatai dolgo­zóinak figyelmét ezekben a napokban az IC­­­­IN Központi Bizottságának és Romá­nia Gazdasági és Társadalmi Fejlesztési Tanácsa együttes plenáris ülésének hatá­rozatai, pártunk főtitkárának rendkívül értékes elméleti és gyakorlati jelentősé­gű beszéde kötötte le. A dokumentumok szellemében került sor megyénk iparvál­lalataiban a dolgozók féléves közgyűlései­re. Most mindenki előtt a vezetőktől — és a vállalatok összes dolgozóiig — vi­lágos, mit kell tennie, hogy minél h­ama­­­­rabb behozzák az árvíz okozta kieséseket, további kimagasló eredményeket érjenek el az ötéves terv határidő előtti teljesíté­sének jegyében folyó szocialista munka­versenyben, hogy megfelelőképpen elő­készítsék az 1976—1980-as ötéves terv tel­jesítését. Megyénk ipari dolgozói tudatában van­nak annak, hogy a plenáris ülésen kije­lölt feladatok teljesítése egész népünk ügye. Ezekben a napokban vállalataink­nak, éppen a közgyűlések vitái alapján, hozzá kell látniuk a konkrét intézkedési programok elkészítéséhez. Mindent el kell követniük, hogy sikeresen valóra váltsák a párt által kitűzött feladatokat, alaposan felkészüljenek a következő ötéves terv sikeres teljesítésére, mely döntő fontos­ságú a sokoldalúan fejlett szocialista tár­sadalom fejlődésében, Romániának a kommunizmus útján való haladásában. Misorsítsuk a b­etakarítás ü­temét! • Termelőszövetkezeteinkben 6 689 hektáron a búza még aratásra vár • Megyénk területén kétszáz Glória végzi a kalászosok betakarítását — ebből ír.d más megyékből érkezett • 3 044 hektár­nyi kijelölt területen elvégezték az újra­­v­ésést, ezzel szemben nem kielégítő a másodvetések üteme • Folyamatossá kell tenni mindenütt a munkát. Megyeszerte fokozott ütemben halad a kalászosok betakarítása. Bár egyes he­lyeken délutáni záporok, kiadós éjjeli esőzések szakítják félbe a kombájnotok szorgos igyekezetét, ennek ellenére, ter­­m­előszö­vetkezet­eink túlnyomó többségé­ben a gabor.a terület nagyobb részéről már betakarították a kenyérnek valót Két­ségkív­ül, jelentős segítséget jelentet" a megyénkbe érkezett 150 Glória, a mely a mi ötven C—12-esünkkel, továb­bá a mintegy 175 (‘ -1—3-as arató-csép- 1­0gépünkkel kiegészülve naponta kom­bájnonként hét illetve három hektárról takarítja be a gabonát. A tegnapi jelen­tés alapján Köröspatak (450-ből 380 hek­tár), Illyefalva (331-ből 230), Torgyas (200-ból 130), Arapatak (263-ból 170), Kézdivásárhely (171-ből 134), Kökös (270- ből 190),­­Vá­rnáton (1 539-ből közel 901­), Szentivánlaborfalva (220-ból 180) és még néhány termelőszövetkezet ért el vi­szonylag szép eredményeket- Ezekben a gazdasági egységekben a gépépítők fóliá­zott ütemben dolgoznak, minden adó-, ésszerűen kihasználnak, s úgy szervezik meg munkájukat a szérűn, hogy lehető­leg akadály ne vessen gátat a napi ütem­tervnek. Ezzel szemben jó néhány ter­­melőszövetkezetben az utóbbi napokban vonta­tottá vált a betakarítás üteme, a gépek nem nyújtják kapacitásuk maxi­mumát. Dalnokon például a 437 hekt­ár­ (folytatása a 2. oldalon) Kisgyörgy Tamás • Nyár tarafás) - Vil­. ÉVFOLYAM 1975. augusztus 1., 1315. szám PÉNTEK ARA 50 BÁNI demokrácia formán jelentős események zajlanak: eb­ben az időszakban a vállalatok éle­tében , ti számvetés, de előre mutató tervezés időszaka ez, mely a válla­lati közgyűléseken kap életet, reali­zálódik ezeken a közgyűléseken a vállalati belső demokrácia, mely lé­nyeges összetevője az egész társa­dalmat átfogó szocialista demokrá­ciának. E­zen a fórumon veszik számba munkások, mérnökök,­ technikusok az előző időszak eredményeit, s a­­zokat a kihagyásokat, hibákat is, melyek­ nélkül az eddigi munka na­gyobb eredményt mutathatna fel ..­­.A megfogalmazás tömörsége épp abból fakad, hogy ezeken a vállalati közgyűléseken elsősorban a tények jutnak szóhoz, egyes termelési idő­szakok és termelési egységek ered­ményeinek szigorít, számszerű föl­tárásai. S itt a reális eredmények iS — ha vannak —, az ugyancsak va­lószerűs hiányosságok kerülnek a f­ront közeibe. .A demokrácia azonban társadalmi (emberi­ viszonyulások rendszere, s mint ilyen , az egyes ember, a munkás személyes állásfoglalására is apellál. A szigoros számok mögött mindenütt ott kell látnunk a homo fabort, az alkotó embert, min­den gondjával, szemelnek törekvé­seivel, jobbító szándékával, j­ó­­l­­dódó gáncsokkal is, melyek egy egy lépést megnehezítettek az igénye­sebb termelésben. A ralunk, ■ t kérni, ell­néken a dolgo­zók legszélesebb tömegei vitatják még a termelés minden gondját, a számok mögött ott kell látnunk minden az alkotó embert, mely élet­re l­elti a tervmutatókat. ..? a megva­lósítások számadataiban IS Ott vib­rál ezrek, tízezrek munkaenergiája. F.zel: a jövőbe tekintő számveté­sek az ipari belső demokrácia leg­demokratikusabb fórumaivá k?d hogy váljanak­, melyeken az újítá­sok, az anyaggazdálkodási problé­mák, a munkafegyelem gondjaitól a vállalatok modernizálásáig, az ex­­vnter tervek teljesítéséig minden kö­zös ügynek pódiumot kell kapnia, és ebben nagy szerep hárul az üze­mi pártbizottságokra, pártszerveze­tekre, szakszervezetekre. A vállalati közgyűlések idei szám­vetésének gazdag tárgyköre van Kovászna megye pártbizottsága je­lentette az RKP Központi Biizottsá­gának, személyesen NICOLAE CFAI'Sh.SCr elvtársnak, az ötéves terv négy és fél év alatti teljesíté­sét, s ennek a fontos, iparunkat jel­lemző ténynek a­z­­ égisze alatt for­málódnál: az új ötéves terv irányí­tó számai, a soron következő felada­tok, célok és az azokhoz vezető esz­közök meghatározása. Nagy jelentőségű kérdések megvi­tatása hárul tehát ezekben a napok­ban a vállalati közgyűlésekre, s e­­zeken a közgyűléseken jut szóhoz minden olyan probléma, mely jel­lemzője volt az előző időszaknál­, s köze van a jövőbeni munkálatok magas szintű elvégzéséhez. CZEGŐ ZOLTÁN

Next