Megyei Tükör, 1976. április (9. évfolyam, 1351-1354. szám)

1976-04-05 / 1351. szám

látók a nemlátókért Számos nemzetközi szervezet évét, napját jegyezzük föl kalendáriumaink­­ba, mindeniknek meg is van a maga kisebb vagy nagyobb haszna. 1976. áp­rilis 7-e azonban valahogy különleges jelentőséget kap ezeknek a nemzetközi napoknál­ a sorában. Különlegességének hordozója épp az a mély humanizmus, emberek millióin való segíteni akarás, mely a nemzetkö­zi összefogások legnemesebbjeit jellem­zi Április hetedikét, a Nemzetközi Egész­ségügyi Szervezet a vakság elleni harc­nak­ szentelte. Ne gondoljunk puszta megemléke­zésre, sokkal nagyobb jelentősége van nemzetközileg ennek a napnak. A látá­si fogyatékosok, illetve val­ok aránya az átlagnépességben, egy 1965-ös sta­tisztikai adat szerint , 400 a százezer látó között az elmaradt népeknél. Ezt a szomorú adatot­ azzal kell kiegészíte­nünk, hogy míg 1965-ben a vak­ok szá­ma világszerte tízmillióra volt tehető, most 16 milliót tartanak nyilván nem­zetközileg. Arra a kérdésünkre, miért épp a vak­ság kérdésének szentelték ezt a nem­zetközi napot, és nem — mondjuk — a leprásoknak, dr. TIHANYI LÁSZLÓ főorvosnak és dr CHERESTER JÁNOS szakorvosnak, többek között a fenti statisztikás adat volt a válasza.­ — Ez a tizenhatmilliós szám a sz­áad végére — bármilyen hihetetle­nül is hangzik — harmincmillióra e­­melkedhet, ha nem kerül sor nemzet­közi erőfeszítések sorozatára, anyagi és szellemi áldozatokra ebben az időszak­­ban. A végső cél a megelőzés és gyógyke­zelés mellett a következő: ,,A vakok, akár korábban, akár késeibben vesztet­ték el szemük világát, minden sajátos­ságuk ellenére, a látók munkaközössé­gébe beilleszkednek, bizonyos munka­­területeken a látókkal egyenértékű, sőt, az átlagot is felülmúló tevékenységet fejthetnek ki. A tapasztalatok és kísérletek is azt igazolták, hogy megfelelő munkakörök­ben eredményük hasonló az épekéhez. Aki közöttük munkaképtelen, elsősor­ban nem vakság miatt az­­Gyógype­dagógiai pszichológia, szerkesztette Illyés Gyuláné, Akadémiai kiadó, 1963) — Amint mondottuk, s az idézet is alá­támasztja, végső cél csak egy lehet, a lehető legteljesebb értékkel vissza-, illetve belehelyezni a vakolat az alko­tók társadalmába. — Elsősorban azért hoznak most nemzetközi szervezeti szinten is na­gyobb áldozatokat a vakság megelőzé­sére és gyógyítására, mert más megbe­tegedések terén már többet tettünk — folytatja dr. Tihanyi — Ez a mostani nemzetközi összefogás a vakság meg­előzésére, gyógyítására és előre szám­lálására irányul. — Ez a mostani összefogás egy idő­szaknak a betetőzése vagy új periódus kezdete ? — Eddig is történtek közös intézke­dések, most azonban egy új periódus veszi kezdetét az ophtamológiában. — Milyen okai lehetnek a vakságnak, s különösen annak, hogy ilyen ijesztő méreteket ölthet a látás elvesztése ? — Dr. Cher­estes : Gazdasági és föld­rajzi tényezők is meghatározzák a vak­ság helyenkénti százalékarányát. A gyengén fejlett vagy fejletlen országok­ban valóban riasztó méreteket mutat a v­akság. Az egyenlítő vidékén például léte­­­­zik a ,,folyók s­akságai", tartalmazván a­­ víz bizonyos parazitát, az ivóvíz okozta látásvesztés, vakságot idézhet elő a trahoma, az egyenlítő táján vannak törzsek, melyeknek öt­venn százaléka vak. Rendkívül gyaktori szintén ott a szü­rkehályogos beteg (katarakta), va­lamint az avitaminózis áldozata. Az előrehaladott, fejlett országokban a vakságot okozó tényezők mások, mint a fejletlen vagy fejlődő országokban. Fejlett országokban például magasabb az átlagéletkor, nyilvánvaló, hogy na­gyobb az öregséggel járó betegségek o­kozta vakság. Glaukoma (zöldhályog), cukorbetegség okozta látásgyengülés, érelmeszesedés miatti látásvesztés, va­lamint munk­abal­esetek és forgalmi balesetek okozta megvakulás. Az a nagy nemzetközi összefogás, melynek jegyé­ben nevezetes nappá vált április 7., el­sősorban a fejletlen vagy fejlődőben levő országok megsegítésére irányul. — Közép-Áz­siában 100 000 szemmű­­tétet végeznek évente — mondja dr. Cherestes —, egy műtét mindössze öt dollárba kerül, egy tracoma kezelése öt­ven cent, tehát minimális költség, épp az életszínvonal alacsornyabb volta, meg az ezzel járó megbetegedési arány­szám nagysága miatt. Természetesen, rendkívüli áldozatotót tesz ezeken a területeken a nemzetközi egészségügyi szervezet. — Gyakorlatilag mit tesz, mit tehet? — Dr. Tihanyi■ Anyagi segítséget ad, gyógyszereket szállít, műszereket, és szakorvosokat küld ezekbe az országok­ba és máshová, Afrikába: romániai or­­­­vosok dolgoztunk nem egy afrikai ál­lamban. Lásd a malária elleni hatalmas méretű küzdelmet ... —Itt, Romániában, melyek a legfon­tosabb teendők a megelőzésre és gyó­gyításra ? — A felmérés, megelőzés mindjárt születés után kezdődik, illetve kellene hogy kezdődjék. Rendkívül fontos pél­dául szűrővizsgálatokkal számba venni a zöldhályogosokat, felkutatni ezeket a szembetegeket. Továbbá a cukorbajos betegek nyilvántartása, szakkezelése a vakság megelőzése érdekében. Hangsú­lyozzuk, hogy a zöldhályog gyógyítható, ha a beteg idejében jelentkezik szakke­zelésre. Végeredményben nálunk ala­csony a vakok száma, ha idejében je­lentkeznek a betegek. Amint mondot­tam, a csecsemő­kornál kell kezdeni , megfigyelést, nyilvántartást, számon tartani a kancsalságot. Nem igaz, hogy a kancsalság csak hároméves korban v­ehető kezelésbe, meg lehet kezdeni már egyéves korban is. Nagy feladat hárul a tanítókra, tanárokra, azonnali szakorvoshoz kell irányítani azt az óvo­dást vagy iskolást, aki gyengén lát, be­­lebúvik a könyvbe. Nagyobb súlyt kell fektetni a szűrővizsgálatokra. Egy el­hanyagolt, előrehaladott szemgyulladás, félvakság vagy rosszul kezelt szembe­tegség után a szakorvos már kevesebbet tehet, mint akkor, mikor a betegség kezdődött, s a beteg idejében jelentke­zett. Nem elhanyagolható azoknak a száma, akik épp a munkavédelmi sza­bályok be nem tartása miatt váltak va­kokká. A napokban kapott új kényelmes osz­tályt és Kovászna megyei szemészet — mintegy jelképeként is annak a küzde­lemnek, melyet az elkövetkező időben nemzetközi és hazai vonatkozásban is folytat az egészségügy a vakság meg­előzésére és gyógyítására. Nálunk rend­kívül jelentős a Tihanyi és Cherestes doktor által ha­ngsúlyozott szűrővizsgá­lat, a betegek gondoskodása önmaguk­ról azzal, hogy haladéktalanul jelent­keznek a szakorvosnál. A társadalom, a több mint negyven országban működő nemzeti szakbizott­ság törekvése, hogy visszaadja a vako­kat a közösségnek, értékes embereknek érezzék magukat. CZEGŐ ZOLTÁN Április 7. __ Egészségügyi Világnap, hazánkban pedig e napon ünnepeljük meg az egészségügy napját, annak a tiszteletnek jeléül, amelynek azok az emberek örvende­nek, akik szakmai képzettségükkel, odaadó, hivatásos munkájukkal dolgoznak az embe­rek egészségéért. Megyénkben a pártprogram szellemében, az egészségügyi hálózat bőví­­lésével, az egészségügyi ellátás fokozásával, a korszerű betegellátási módszerek egyre szé­lesebb körben nyernek alkalmazást egészségügyi intézményeinkben. Csupán az elmúlt év­ben az új megyei kórház átadásával, falvainkban az orvosi rendelők és orvosi lakások építésével számos intézkedés történt az egészségügyi dolgozók munka- és életkörül­ményeinek javítása érdekében. Hazánk egészségügyi dolgozói azzal az elszánt elhatáro­zással emlékeznek meg az egészségügy napjáról, hogy mindent elkövetnek a XI. kong­­resszus határozatainak szellemében az egészségügy fejlesztéséért. Bizonyosan emlékszik az olvasó a Szak­szervezetek Művelődési Házában rendezett egyik kiállításra: ott látha­tott egy fából faragott mellszobrot, Apám címzéssel. Maga a kivitelezés nem váltott volna ki különösebb döb­benetet, ám volt egy „vonás“: mintha villám sújtotta volna az embert s a fát, az arc egyik oldalán mély, sötét hasa­dás éktelenkedett. Csak később tudtam meg, hogy KÖRE GÉZA apját valóban szélütés érte ... A faragó Köpe lakása néhány év ó­­ta plakettekkel, kisebb-nagyobb, fa­vagy kőszobrokkal van tele. Most negy­venhét esztendős, hat évvel ezelőtt kez­dett hozzá a fa és a kő megmunkálásá­hoz, de azelőtt jóval már „kinézte“ a fű­ból, mire lenne képes az az anyag, ha képes lenne valaki kifaragni is belőle a rejtező értéket. — Apámban nem ismertem meg mű­vészi hajlamokat, melyek térítettek vol­na ilyen irányban. Gazdatiszt volt a­­zonban, jó gazdálkodó ember. A Temes­váriaknál, majd Páll Ferencnél volt alkalmazásban. Hajnalban ment, este jött haza, s bizony csak az ágyból lát­tuk nélui hetekig. A családban kibontakozott művészi hajlamot nem ismertem, annál több nyoma van a nép­­művészkedésnek. Az eredeti keresztsze­mes varrást anyám vitte azonba, most hetvennégy évesen is varr, s a húgom lakása is valóságos varrottasmúzeum. Ha volt megálló idejük, nem álltak a­­zok meg, hanem néztek a varrottasok után. Dédapám fejszével faragott szé­pen, úgy tudja a családi krónika, mely azt is számon tartja, hogy az öreg egy­szer így szólt az asszonyához: pakolj fel, asszony, elnegyek, meglátogatom Jóskát. S elment Komáromba gyalog a katonafiához. Még hazai is maradt a tarisznyában — hát jól léphetett az ö­­reg. A falon ott a legújabb munka­- Körösi Csom­a Sándor álló alakja egy dom­borművűn. Erről szeretnék beszélgetni, elüt valahogy Köpének ez a muntája a többitől. — Szentivánlaborfalván jártam isko­lába, na, ott tanított Incze Antal fara­­gásra, a fa megbecsülésére. Mind farag­tak ott a fiúk. Sokat beszélt a fa s az erdő szeretettről, arról, hogy a székely embert s szekeret olyan baj nem érhe­ti az úton, hogy lőcsöt, rekincát maga ne tudna helyben faragni, ha baj érné. A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kol­légiumba kerültem kisdiáknak, ott nem v­olt akkor már művészi irányítgatás, de előttünk még faragtak a diákok. Engem a zene vonzott, s zenei aktivitásom egy ötletes furulyával kezdődött, azt is a fejemhez verte apám, mondván meg­fontoltan, hogy székely ember nem mu­zsikál. De én azért elkészítettem a ma­gam citeráját, s továbbra is rengeteget olvastam. A konyhaasztal tele könyvekkel, bél­és külföldi folyóiratokkal, mind Dózsa vonatkozásai írások, Eötvöstől Nemes­­kürtyig. Képe nagy feladatra készül, két tucat könyvet olvasott el az 1514-es felkelésről és Dózsa Györgyről. Vala­hogy tiszteletet ébreszt ez a megfontolt készülés a munkára, a Dózsa-szobor megfaragására. — 1970 januárjában kezdtem rendsze­resen dolgozni. (Az első munkáját te­szi elém: tenyérnyi plakett, havasi gyo­pár emelkedik ki belőle. Hitvallás len­ne már ez ? Elkötelezettség a havas és embere iránt ? Mindenképp határozot­tam jelen van rajta a székely díszítő­elem.) Aztán egy portré következett (mintha ismerős lenne ez­ az arc, hir­telen úgy tűnik, s gondolkodom is, hol láthattam — persze, Máréfalván meg Uzonban, meg Bordoson, meg Siklódon — mind hasonlítanak ezek a felek egy­máshoz). Utána egy tálcát faragtam az asszonyomnak, aztán következett még néhány arc-ábrázolás. — Modell után ? — Rendkívül pontosan meg tudom je­gyezni az arcokat. És minden portrém­nak megvan a modellje, Krizának is. — Ezen a kerek plaketten három si­rályt látok ... — Nem sirályok azok, sosem láttam sirályt ... — Jó, legyenek madarak. — Legyenek. S legyen meg a törté­netük is. A fiam beteg volt, beszélget­tünk, s nem tudtam megmagyarázni ne­ki, mit jelent az, hogy fölfelé és előre ... Erre vettem ezt a jó fát, s megfaragtam a három madarat. (A darvak vé­jének egy szárnya, az első madártól a harma­dikig egy él­, a harmadik fönn .. .) Nagyobb munka uralja a fél falat: az uzoni isk­ola 325. évfordulójára készült, jó helyen is lenne az uzoni iskolában. Mellette a Kriza-plakett, rendkívül jól sikerült munka, mellette egy ököl kifa­ragva, készül az Apáczai-szobor is. És itt v van készen a Csorna Sándor-dom­­bormű. Egyik jellemzője, hogy a meg­munkáláskor Köpe Géza nagyobb gon­dot fordított a drapériák kibontására. És elém teszi kedvenc (nekem is ked­vencem) kisszobrát, mindössze ötvenkét centi magas. Erről beszél szívesen. J­ó, meg tudtam volna én faragni pontosan a három gyermekalakot, de nem ezen volt­­a hangsúly, hanem az anyán. A felsőtestet, a mellet, a mel­lényt akartam tökéletesen elkészíteni, az arcot s a leomló hajzatot. Ennek a kisszobornak a személyazonossági iga­zolványa a mellény, meg a ráncba hú­zott nyakú ing. A falon Dózsa-vázlatok, „Őfelsége, a büdös paraszt“, „székely Krisztus" fel­írások. Néhány keresetlen szóval jelzi Köpe Géza azt is, mi a v­éleménye egy­némely „modern“ kompozícióról, me­lyeken három vonal s két színfolt vált­ja ki a jólöltözöttekből a művészi él­mény frenézisét. . .A rendetlenség még nem kompozíció — mondja —, az sem érdekel, mennyit vívódott a művész, a­­míg kigyöngyözte amaz alkotást, ha csak annyira futotta. — Képében van valami oktató szándék, valami állandó vágyakozás a faragványokkal való er­kölcsi tanításra. Jó ez. Kiállításain is ez volt a megkapó . A fa szeret­etére oktat, szó kerül arról is, hogy immár tragikusan elterjedt a rettenetes lég­puska, az ő kertje és hu­za környékéről mind kilövöldözték a rigókat, a seregé­lyeket, a cinegemadarakat. — Hiába virrad nekünk már — panaszolja —, nem madárcsicsergésre ébredünk. — És még egy panasza van: nem jut hozzá a faanyaghoz. Végül is: minden népmű­vészünknek ez a panasza —, s végül is meg tudnánk s ideje lenne megolda­nunk ezt az évtizedes panaszt Hiszen már nevetséges, hogy időnként megha­tódunk a népművészetünk fölélénkü­lésétől, de nem tudunk odavetni kraj­­cárértékű faanyagot, hadd dolgozzék. CZEGŐ ZOLTÁN m­a#fara­c,]« "fák az arcok MEGYEI TÜKOR 3

Next