Megyei Tükör, 1976. május (9. évfolyam, 1355-1359. szám)

1976-05-03 / 1355. szám

­SZŐCS LÁZÁR EML­ÉKEZIK. Testvérek voltunk, egy lány és hat fiú, s mikor jött a bűnös, nagy háború, apáik mindent megtett, hogy a vágó­hídra el ne hurcoljanak. Sokat fárado­zott, addig óvott, védett, mig egyszer mindnyájunkat árva árván hagyott, s tizenegy évesen család­nagyja lettem. Uram akkor az erdőre vitt, a komandói részre, munkások közé, kik a frontról jöttek, s esténként, a kaliba előtt, so­kat meséltek, olykor vitatkoztak Lel­kemben addig vak gyűlölet égett, de éjszakák során, kínban ni°jértettem, hogy a háború nem csupán az én fra­­­z­­diám — félelmesen több, milliók pokla, szörnyű üzlet. Lassan telt az idő, s testvéreim szer­te hazajöttek. Úgy egyeztem velük, hogy Váradra megyek, mesterséget ta­nulni, s — mert elég jól fizették — a timárságot választottam. A városban, sógorom segítsége révén, hamar bekap­csolódtam a mind jobban erősödő munkásmozgalomba. Szakszervezeti gyűlésekre jártunk, ha kellett, sztráj­koltunk, jogainkat kértük. Annyit zak­lattuk a tulajdonosokat, hogy elterjedt a mondás: ,,Az uraknak már a levegő is csípős“. De csípős volt nekünk is, mert a rendőrség nemegyszer az or­runk alá törött. Végül helyzetem olybá rosszabbodott, hogy a lebukás elkerü­lése végett kénytelen voltam elhagyni a várost, Marosvásárhelyre mentem. A bőrgyárhoz szerződtem, ahol — mint bizalmi — elvtársaimmal a munkások 80 százalékát sikeresen beszerveztük. Hamarosan ott is fenyegetni kezdtek, mert nem tudtunk mindent titokban tartani. Azt mondták, úgy látszik, hogy katonaság helyett a börtönt akarom magamnak. Szerencsémre idejük nem maradt, hogy be is bizonyítsák, mert 1926 februárjában berukkoltam Galac­­ra. Csupán véletlen — papíromra tímár helyett szíjgyártót irtat. —, egy lószer­számjavító műhelybe kerültem, ahon­nan nap mint nap kijárhattam gazdámhoz, a városba, így kapcsolat­ba léptem a badaláni fűrésztelepen dolgozó székely munkásokkal, minek az lett az eredménye, hogy május 1. reggelére a kaszárnya udvarát meghin­tettem lázító-tüntető röpcédulákkal Lehet, sejtették, ki volt, de bizonyíta­ni reám sosem tudták, mert jó volt az alibim. Később, mikor teljeben volt a mezei munka, egységemmel a rosefli-i határba, Diamandi bojár birtokára küldtek, kukoricatörni. Szegénypa­rasztokkal dolgoztunk naphosszat, saj­náltam őket, nyugodni nem tudtam, hegyes orral addig szimatoltam, míg kaptam valakit, kinek elmondhattam : — Csak dolgozol, esik ki a másé a szádból, észre sem veszed. Iancu Dia­mandi, a miniszter úr fia azt akarja, hogy a törökbúzát, azt a kilenc csomót, ami az övé, idejében hordd be a hom­bárba, s a tieddel, a kicsike, tizedik csomóval egyel se törődj. Mi lesz ve­led, ha jönnek az esők ? Silány kenye­red földön penészedik, nem lesz mit egyél. De a bojárnak fújhat, eshet is, fe­hér a kenyere, s a penészes terményt is mind el tudja adni a szeszgyárosok­nál­. Látod, ezért mondom, mentsd a tiedet. Másnap mindenki a maga részét hordta. Látta ezt a bojár tiszttartója, menten küldte az udvari csendőröket — voltak vagy heten —, derítsék ki, ki a bujtogató. Mindjárt gyanúba fogtak, három-négy pofot is kaptam, Iancu elé hurcoltak, de előtte is tagadtam. Végül visszaküldték Csalacra, mondván, hogy a kaszárnyában szem előtt leszek. A katonaság után Drcassóba tartot­tam, ahol szervezett volt a munkás­­mozgalom. Sajnos, huszonnyolc őszén feloszlatták az Egységes Szakszerveze­tet, azzal megkezdődött az illegalitás leg­nehezebb korszaka. Sokszor bujdosni, menekülni kellett, s olyankor a Szent Anna tó környékére mentem. Egy al­kalommal ott ismertem meg Erzsikét, a feleségemet. Ha nem tudtam idejében lelépni, akkor letartóztattak, mint pél­dául 1933-ban, a grivicai harcokat meg­előző napokban. Komolyan szervezked­tünk, éjszakai gyűlésből mentem haza, vártak a lakásomon. Hárman voltak, házkutatást tartottak, asztalomon sza­naszét hevert a Korunk több száma, s két tiltott könyv. A folyóiratokért nem tudtak vádolni, nem voltak betiltva, de a két könyv... O1e hoztál­ magukkal, bűnjelnek. Tagadtam, szorítottak, de­ nem vallottam semmit, azért mégis el­hurcoltak, s bedobtak egy börtönte­­rembe, ahol már vagy negyvenen szo­rongtak. Tudtuk, hogy éjszaka valla­tásra visznek, ezért az ajtókat elbari­­kádoztuk, s reggel követeltük, hogy sétálni vigyenek Kiabáltunk, dobol­tunk, amíg kiengedtek, s az ud­varon elénekeltük az Internacioná­­lét. Napjaink így teltek — éjjel bari­kád, reggel séta —, s közben haladt a vallatás. Akit elvittek egyszer, közéjül vissza nem jött, de megtudtuk, hogy a pribékei, fölöttünk, az emeleten „dol­goznak", s akkor megegyeztünk, hogy akit ütnek, az ablaknak esik, törjön az üveg, hallja meg mindenki, mit csinál­nak velünk. Tehettek, amit akartak, puska volt a kezükben. Nekünk az ösz­­szetartásnál nem volt egyebünk, mégis erősebbek voltunk, mert fogságban is meg tudtunk szervezni egy több napos éhségsztrájkot. Őreink között, kik az ajtó előtt álltak, akadt becsületes em­ber is, aki újságot hozott, s hírt sze­rezhettünk a vasúti munkások harcai­ról. Végre, mikor kiengedtél­, megtud­tuk, hogy rabságunk dacára, városunk­ban is tüntetések voltak. Brassóban — annyi szép emlék, elv­társi akció színterén — a gyártulajdo­nos leszámoltatott, mert igen gyanús lettem. Azt mondta, ha nem volna bo­lond a fejem, nem politizálnék, nem törődnék annyit a rongyosokkal, négy kéz munkáját is megfizetné, úgy ér­tem a mesterségemet. Erre azt vála­szoltam, hogy fej nélkül nem tudok dolgozni, s hivatásomnak érzem azok mellé állni, kiknek otthonába beesik a béka, mert pincében laknak. Fiatal házasok voltunk, utcára kerültünk, nem volt mit kezdeni, elindultam, kilincsel­tem, de egy gyárhoz sem ak­artak fel­venni. Barátra költöztünk, műhelyt nyitottam, melyben én voltam a mes­ter, feleségem kisinas. A nagygazdák nemigen szerettek, tudták, kommunista vagyok ; a katolikus pap folyton uszí­totta őket, mondván a templomban, hogy az elkárhozott, elvetemült mes­ternek még az áruja is el vagyon átkozva. Helyzetünk egyre rosszabbodott, s 1910 —1944 között, a Horthy-korszakban, az ellentétel, a végletekig kiéleződtek. Fe­kete listára kerültünk, a család állan­dó megfigyelés alatt, állott, mindenna­pos „vendégeink“ lettek a csendőrök, kik olykor hozzám-hozzám kalapáltak, úgymond, hátha megjön az­ eszem. Nem hiszi el senki, hogy nekem könnyebb volt — 1944. augusztus 5-én — háború­ba menni, mint otthon maradni. A Csobános völgyébe vittek, ahol ha­marosan sarkunkkal kezdtük fenye­getni az ellenséget, mert az országban kibontakozott a fegyveres népi felkelés. Nemsokára megszöktem és hazakerül­tem, s elvtársaimmal megkezdtük a fel­­világosító, szervező, majd építőmun­­kát. Jártuk a falvakat, segítettünk, a­­hol csak­ tudtunk. Addig önkéntes vol­tam, de akkor hivatásos aktivistája let­tem a pártnak A nehéz munka — be­teg is voltam — gyorsan kimerített, s 1950-től az erdészethez, később a bá­nyához kerültem, ahonnan — 1969. má­jus 1-én — nyugdíjba vonultam. De ma is, 72 évesen, kész lennék kiállni a munkásember igazáért, szembeszáll­­nék azokkal, akik az emberi méltóság magas mércéjét — a szabadságot — megkísérlik lábbal tiporni. SZABÓ GYULA JENŐ MEGYEI TIBOK ---------­ A PART ÉS NÉP ÜGYÉNEK HŰSÉGES SZOLGÁLATA — címmel múlt héten szim­­poziont tartottak a baróti művelődési házban, A PART ÉS HAZA ÉNEKLÉSE — címmel irodalmi estre került sor a bodzafordulói művelődési házban. Ugyancsak itt, LAPOK A ROMÁN NÉP TÖRTÉNETÉBŐL — rímmel aki tud, az nyer versenyt szerveztek április 29.én. A PROLETARIÁTUS HARCÁNAK HA­GYOMÁNYAIBÓL — címmel szimpoziont tartottak a baróti művelődési házban, DRÁGA HAZÁNK, TÉGED KÖSZÖNTÜNK — címmel május 8. és 9-én kerül sor a pionírok és iskolások szavalóversenyének körzeti szakaszára Kézdivásárhelyen és Bod­zafordulón. A POLITIKÁÉT­ÁRS­AD­ALMI KÖNYVEK népszerűsítése során a múlt héten Egerpa­­takra, Imecsfalvára és Kálnokra látogatott el a bibliam­isz. Hazafias verseket szavaltak Molnár Gizella, Krizsovánszky Szidónia és Kudelász Ildikó színművészek. A NŐBIZOTTSÁG SZEREPE a jövő váro­sának gazdasági­, társadalmi-kulturális fej­­lődésében __ címmel hasznos tapasztalatcse­­rét tartottak azonban. HÁZASSÁG, CSALÁD, TÁRSADALMI FE­LELŐSSÉG — címmel vitára, véleménycse­rére került sor a sepsiszentgyörgyi Szakszer­­vezetek Művelődési Házában. A CSALÁD ÉS SZEREPE A TÁRSADA­LOMBAN — témával a megyei könyvtár­ban vitát szerveztek az olvasókkal. PORTRÉ A FESTÉSZETBEN — címmel ki­­állítás nyílt Sepsiszentgyörgyön a Szakszer­vezetek Művelődési H­ázában. KÉPZŐMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS nyílt a bodaki, uzoni, kökösi, köröspataki és gidó­­falvi művelődési otthonokban. Petei János, Kiss Béla, Miklóssy Mária, Plugor Sándor, Deák Má Ria, Deák Barna, Koppándi József, Tornay Endre alkotásaiból. MATTIS.TEUTSCH HELYE A FESTÉSZET­BEN­­ címmel szimpoziont tartottak a me­gyei múzeumban. MILI­YE IBOLYA nagyszalontai (Bihar megye) képzőművész szoborkiállítása nyílt meg a múlt héten Sepsiszentgyörgyön a Szakszervezetek Művelődési Házában, EMELETES ÁRUHÁZAT adnak át ezen a héten Szotyorban. Az új létesítményben élel­miszer-, közétkeztetési és ipari árukat áru­sító szaküzletek kapnak helyet. Az áruház korszerű berendezését a megyei szövetkezeti szövetség barátosi asztalosüzemének munka­­közössége készítette. ÚJ DOHÁNYÁRUDAT nyitnak ezen a hé­ten Sepsiszentgyörgyön a Romána áruház épületében. AZ ISKOLAI MŰHELYEKBEN előállított termékek árusítására a hét folyamán üzlet nyílik a Csíki utcában. I.ES BIBLIOBUSZ ÚTVONALA : 1976. május 3. hétfőn : Szotyor; 1976. május 4. kedden : Bonos; 1976. május 5. szerdán : Komolló; 1976. május 6. csütörtökön : Kisborosnyó és Nagypatak 1976. május 7. pénteken : Oltszem és segédiskola II.ES BIBLIOBUSZ ÚTVONALA : 1976. május 3. hétfőn : Kővár; 1976. május 4, kedden : Ojtoz; 1976. május 5. szerdán : Lécfalva 1976. május 6, csütörtökön : Kurtapatak; 1976. május 7, pénteken : Bélafalva m-Tmmmim­armwtrmim'r^r*-' “m­f-trr~-m­vm' A PÁRT ZÁSZLAJA ALATT rá a főispánnak előterjesztett panaszlevél világít rá : „az alacsony bérelt­ éhh­alálra ítélnek, és még arra sem elégségesek, hogy szerént életkörülményeinket fenn­tarthassuk.“ Ugyanebben az évben a kézdivásárhelyi kiskeres­kedők és iparosok megmozdulásairól tudósít a Brassói Lapok : „létünket fenyegeti veszély“ — számol be a lap riportere. Nehéz körülmények között éltek a kó­péés bányászok. A tulajdonosok a béreket rendkí­vül alacsony szinten tartották, s megsértették a kol­lektív munkaszerződés egyes, anyagi vonatkozású ki­tételeit is. Évről évre mélyül a fizetés vásárlóértéke és a közszükségleti cikkek ára közötti különbség. Az ellátás romlott. A tulajdonosok és alkalmazottak kö­zötti feszültség egyre nő , nem egy esetben nem fi­zették ki a szabadságpénzt, a betegpénzt, az emberte­len munkakörülmények is súlyosbították a helyzetet. A köpeei bányászok közös harcba fogtak. A GAZETA TRANSILVANIEI 1­128 március 28-i száma a követke­zőképpen ír az eseményekről : „A háromszéki Köpce­bányán békéltető tárgyalások folynak a tulajdono­sok és munkások között felmerült konfliktusok elfedé­se érdekében, valamint az április 1-én lejárt kollek­­tív munkaszerződés újabbal való helyettesítése érde­kében.“ A GAZDASÁGI VÁLSÁG ÉVEI 1929-ben az egész kapitalista társadalmat hatalmas gazdasági válság hullámai rázták meg. E válság na­gyon fájdalmasan éreztette hatását hazánk munkásosz­tályának és más társadalmi kategóriák életkörülmé­nyeinek alakulásában. A válság jelei megyénk életé­ben is megmutatkoztak, a bányavállalat, a textilipar, a cigarettagyár alkalmazottainak számát rohamosan csökkentették. A SZÉKELY NÉP 1931. június 11 -i szá­mából idézünk : „A gazdasági válság jelei egyre na­gyobb mértékben mutatkoznak, s negatív hatása mind jobban érződik a város összes vállalataiban. Az áldo­zati görbék, a munkanélküliség, az elbocsátások hoz­zájárultak a lakosság nyomorának a mélyüléséhez.“ SZTRÁJK A TEXTILGYÁRBAN 1929. április 1-én lejárt a munkásság képviselői és a gyár igazgatósága között kötött kollektív munkaszer­ződés. A gazdasági válság okozta nehézségek miatt a gyár vezetősége nem hajlandó megújítani, ugyanak­kor alkalmazottainak más jogaikat is megvonja. „Má­jus 23. óta a Klinger-gyár munkásai sztrájkolnak, a termelés áll“ — tudósít a SZÉKELY NÉP — a mun­kások elégedetlenek a régi, kollektív munkaszerződés előírásaival, és béremelést követelnek“. Június elején a gyár igazgatósága az alispán tudomására hozza, hogy „május 1-től kezdődően az igazgatóság és a mun­kásság között megszűnt mindenfajta egyezmény... a termelés megkezdése érdekében új munkásokat fo­gunk alkalmazni“. Június 11-re mégis újabb tárgyalá­sokba kezdtek a sztrájkoló munkások képviselőivel, s javasolták, hogy az igazgatóság által megszabott fel­tételek között vegyék fel a munkát. Ezt a javaslatot visszautasították. Látva a munkásság határozott, harc­ra kész álláspontját, kénytelenek voltak mégis újabb kollektív munkaszerződést kötni, s az 550 sztrájkol«» munkás 10—20 százalékos bérnövelő követelésének is eleget tenni. Az új kollektív munkaszerződés a béremelés mel­lett a nyolcórás munkaidőt, a fizetéses szabadságot, a túlórák kifizetését, május 1. megünneplését és fizeté­sét, munkáslakások építését, közegészségügyi intézke­déseket is kiharcolt. Fényes győzelemmel zárult tehát a textilipari munkások sztrájkja. A BÁNYÁSZOK HARCA A bányászok elégedetlensége az 1929-es sztrájkban kulminált. Ioan Ranguth bányainspektor munkás­ellenes magatartása­ váltotta ki, de az igazi okot a gazdasági helyzetben, a politikai jogok hiányában kell keresnünk. A bánya vezetősége 1929 elején elbocsá­tott 80 munkást, az alkalmazottaknak sem fizették a túlórákat. Sztrájk előkészítésébe fognak, s munkájuk­ban jelentős támogatást kapnak ez alkalommal is a brassói szakszervezettől és a tartományi pártbizottság­tól. Tárgyalásokba kezdenek munkaadóikkal elbocsá­tott munkatársaik érdekében, jogos járadékaik kifi­­zetéséért, s az embertelen magatartást tanúsító bá­nyainspektor elbocsátását követelik. „Tisztelettel kö­zöljük, h­ogy 1929. február 23-án reggel 14 órakor mun­kásaink, szám szerint 175-en megszüntették a munkát. A robbanóanyagraktárak, a villamosművek és a bár 3.

Next