Megyei Tükör, 1976. május (9. évfolyam, 1355-1359. szám)
1976-05-03 / 1355. szám
SZŐCS LÁZÁR EMLÉKEZIK. Testvérek voltunk, egy lány és hat fiú, s mikor jött a bűnös, nagy háború, apáik mindent megtett, hogy a vágóhídra el ne hurcoljanak. Sokat fáradozott, addig óvott, védett, mig egyszer mindnyájunkat árva árván hagyott, s tizenegy évesen családnagyja lettem. Uram akkor az erdőre vitt, a komandói részre, munkások közé, kik a frontról jöttek, s esténként, a kaliba előtt, sokat meséltek, olykor vitatkoztak Lelkemben addig vak gyűlölet égett, de éjszakák során, kínban ni°jértettem, hogy a háború nem csupán az én frazdiám — félelmesen több, milliók pokla, szörnyű üzlet. Lassan telt az idő, s testvéreim szerte hazajöttek. Úgy egyeztem velük, hogy Váradra megyek, mesterséget tanulni, s — mert elég jól fizették — a timárságot választottam. A városban, sógorom segítsége révén, hamar bekapcsolódtam a mind jobban erősödő munkásmozgalomba. Szakszervezeti gyűlésekre jártunk, ha kellett, sztrájkoltunk, jogainkat kértük. Annyit zaklattuk a tulajdonosokat, hogy elterjedt a mondás: ,,Az uraknak már a levegő is csípős“. De csípős volt nekünk is, mert a rendőrség nemegyszer az orrunk alá törött. Végül helyzetem olybá rosszabbodott, hogy a lebukás elkerülése végett kénytelen voltam elhagyni a várost, Marosvásárhelyre mentem. A bőrgyárhoz szerződtem, ahol — mint bizalmi — elvtársaimmal a munkások 80 százalékát sikeresen beszerveztük. Hamarosan ott is fenyegetni kezdtek, mert nem tudtunk mindent titokban tartani. Azt mondták, úgy látszik, hogy katonaság helyett a börtönt akarom magamnak. Szerencsémre idejük nem maradt, hogy be is bizonyítsák, mert 1926 februárjában berukkoltam Galacra. Csupán véletlen — papíromra tímár helyett szíjgyártót irtat. —, egy lószerszámjavító műhelybe kerültem, ahonnan nap mint nap kijárhattam gazdámhoz, a városba, így kapcsolatba léptem a badaláni fűrésztelepen dolgozó székely munkásokkal, minek az lett az eredménye, hogy május 1. reggelére a kaszárnya udvarát meghintettem lázító-tüntető röpcédulákkal Lehet, sejtették, ki volt, de bizonyítani reám sosem tudták, mert jó volt az alibim. Később, mikor teljeben volt a mezei munka, egységemmel a rosefli-i határba, Diamandi bojár birtokára küldtek, kukoricatörni. Szegényparasztokkal dolgoztunk naphosszat, sajnáltam őket, nyugodni nem tudtam, hegyes orral addig szimatoltam, míg kaptam valakit, kinek elmondhattam : — Csak dolgozol, esik ki a másé a szádból, észre sem veszed. Iancu Diamandi, a miniszter úr fia azt akarja, hogy a törökbúzát, azt a kilenc csomót, ami az övé, idejében hordd be a hombárba, s a tieddel, a kicsike, tizedik csomóval egyel se törődj. Mi lesz veled, ha jönnek az esők ? Silány kenyered földön penészedik, nem lesz mit egyél. De a bojárnak fújhat, eshet is, fehér a kenyere, s a penészes terményt is mind el tudja adni a szeszgyárosoknál. Látod, ezért mondom, mentsd a tiedet. Másnap mindenki a maga részét hordta. Látta ezt a bojár tiszttartója, menten küldte az udvari csendőröket — voltak vagy heten —, derítsék ki, ki a bujtogató. Mindjárt gyanúba fogtak, három-négy pofot is kaptam, Iancu elé hurcoltak, de előtte is tagadtam. Végül visszaküldték Csalacra, mondván, hogy a kaszárnyában szem előtt leszek. A katonaság után Drcassóba tartottam, ahol szervezett volt a munkásmozgalom. Sajnos, huszonnyolc őszén feloszlatták az Egységes Szakszervezetet, azzal megkezdődött az illegalitás legnehezebb korszaka. Sokszor bujdosni, menekülni kellett, s olyankor a Szent Anna tó környékére mentem. Egy alkalommal ott ismertem meg Erzsikét, a feleségemet. Ha nem tudtam idejében lelépni, akkor letartóztattak, mint például 1933-ban, a grivicai harcokat megelőző napokban. Komolyan szervezkedtünk, éjszakai gyűlésből mentem haza, vártak a lakásomon. Hárman voltak, házkutatást tartottak, asztalomon szanaszét hevert a Korunk több száma, s két tiltott könyv. A folyóiratokért nem tudtak vádolni, nem voltak betiltva, de a két könyv... O1e hoztál magukkal, bűnjelnek. Tagadtam, szorítottak, de nem vallottam semmit, azért mégis elhurcoltak, s bedobtak egy börtönterembe, ahol már vagy negyvenen szorongtak. Tudtuk, hogy éjszaka vallatásra visznek, ezért az ajtókat elbarikádoztuk, s reggel követeltük, hogy sétálni vigyenek Kiabáltunk, doboltunk, amíg kiengedtek, s az udvaron elénekeltük az Internacionálét. Napjaink így teltek — éjjel barikád, reggel séta —, s közben haladt a vallatás. Akit elvittek egyszer, közéjül vissza nem jött, de megtudtuk, hogy a pribékei, fölöttünk, az emeleten „dolgoznak", s akkor megegyeztünk, hogy akit ütnek, az ablaknak esik, törjön az üveg, hallja meg mindenki, mit csinálnak velünk. Tehettek, amit akartak, puska volt a kezükben. Nekünk az öszszetartásnál nem volt egyebünk, mégis erősebbek voltunk, mert fogságban is meg tudtunk szervezni egy több napos éhségsztrájkot. Őreink között, kik az ajtó előtt álltak, akadt becsületes ember is, aki újságot hozott, s hírt szerezhettünk a vasúti munkások harcairól. Végre, mikor kiengedtél, megtudtuk, hogy rabságunk dacára, városunkban is tüntetések voltak. Brassóban — annyi szép emlék, elvtársi akció színterén — a gyártulajdonos leszámoltatott, mert igen gyanús lettem. Azt mondta, ha nem volna bolond a fejem, nem politizálnék, nem törődnék annyit a rongyosokkal, négy kéz munkáját is megfizetné, úgy értem a mesterségemet. Erre azt válaszoltam, hogy fej nélkül nem tudok dolgozni, s hivatásomnak érzem azok mellé állni, kiknek otthonába beesik a béka, mert pincében laknak. Fiatal házasok voltunk, utcára kerültünk, nem volt mit kezdeni, elindultam, kilincseltem, de egy gyárhoz sem akartak felvenni. Barátra költöztünk, műhelyt nyitottam, melyben én voltam a mester, feleségem kisinas. A nagygazdák nemigen szerettek, tudták, kommunista vagyok ; a katolikus pap folyton uszította őket, mondván a templomban, hogy az elkárhozott, elvetemült mesternek még az áruja is el vagyon átkozva. Helyzetünk egyre rosszabbodott, s 1910 —1944 között, a Horthy-korszakban, az ellentétel, a végletekig kiéleződtek. Fekete listára kerültünk, a család állandó megfigyelés alatt, állott, mindennapos „vendégeink“ lettek a csendőrök, kik olykor hozzám-hozzám kalapáltak, úgymond, hátha megjön az eszem. Nem hiszi el senki, hogy nekem könnyebb volt — 1944. augusztus 5-én — háborúba menni, mint otthon maradni. A Csobános völgyébe vittek, ahol hamarosan sarkunkkal kezdtük fenyegetni az ellenséget, mert az országban kibontakozott a fegyveres népi felkelés. Nemsokára megszöktem és hazakerültem, s elvtársaimmal megkezdtük a felvilágosító, szervező, majd építőmunkát. Jártuk a falvakat, segítettünk, ahol csak tudtunk. Addig önkéntes voltam, de akkor hivatásos aktivistája lettem a pártnak A nehéz munka — beteg is voltam — gyorsan kimerített, s 1950-től az erdészethez, később a bányához kerültem, ahonnan — 1969. május 1-én — nyugdíjba vonultam. De ma is, 72 évesen, kész lennék kiállni a munkásember igazáért, szembeszállnék azokkal, akik az emberi méltóság magas mércéjét — a szabadságot — megkísérlik lábbal tiporni. SZABÓ GYULA JENŐ MEGYEI TIBOK --------- A PART ÉS NÉP ÜGYÉNEK HŰSÉGES SZOLGÁLATA — címmel múlt héten szimpoziont tartottak a baróti művelődési házban, A PART ÉS HAZA ÉNEKLÉSE — címmel irodalmi estre került sor a bodzafordulói művelődési házban. Ugyancsak itt, LAPOK A ROMÁN NÉP TÖRTÉNETÉBŐL — rímmel aki tud, az nyer versenyt szerveztek április 29.én. A PROLETARIÁTUS HARCÁNAK HAGYOMÁNYAIBÓL — címmel szimpoziont tartottak a baróti művelődési házban, DRÁGA HAZÁNK, TÉGED KÖSZÖNTÜNK — címmel május 8. és 9-én kerül sor a pionírok és iskolások szavalóversenyének körzeti szakaszára Kézdivásárhelyen és Bodzafordulón. A POLITIKÁÉTÁRSADALMI KÖNYVEK népszerűsítése során a múlt héten Egerpatakra, Imecsfalvára és Kálnokra látogatott el a bibliamisz. Hazafias verseket szavaltak Molnár Gizella, Krizsovánszky Szidónia és Kudelász Ildikó színművészek. A NŐBIZOTTSÁG SZEREPE a jövő városának gazdasági, társadalmi-kulturális fejlődésében __ címmel hasznos tapasztalatcserét tartottak azonban. HÁZASSÁG, CSALÁD, TÁRSADALMI FELELŐSSÉG — címmel vitára, véleménycserére került sor a sepsiszentgyörgyi Szakszervezetek Művelődési Házában. A CSALÁD ÉS SZEREPE A TÁRSADALOMBAN — témával a megyei könyvtárban vitát szerveztek az olvasókkal. PORTRÉ A FESTÉSZETBEN — címmel kiállítás nyílt Sepsiszentgyörgyön a Szakszervezetek Művelődési Házában. KÉPZŐMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS nyílt a bodaki, uzoni, kökösi, köröspataki és gidófalvi művelődési otthonokban. Petei János, Kiss Béla, Miklóssy Mária, Plugor Sándor, Deák Má Ria, Deák Barna, Koppándi József, Tornay Endre alkotásaiból. MATTIS.TEUTSCH HELYE A FESTÉSZETBEN címmel szimpoziont tartottak a megyei múzeumban. MILIYE IBOLYA nagyszalontai (Bihar megye) képzőművész szoborkiállítása nyílt meg a múlt héten Sepsiszentgyörgyön a Szakszervezetek Művelődési Házában, EMELETES ÁRUHÁZAT adnak át ezen a héten Szotyorban. Az új létesítményben élelmiszer-, közétkeztetési és ipari árukat árusító szaküzletek kapnak helyet. Az áruház korszerű berendezését a megyei szövetkezeti szövetség barátosi asztalosüzemének munkaközössége készítette. ÚJ DOHÁNYÁRUDAT nyitnak ezen a héten Sepsiszentgyörgyön a Romána áruház épületében. AZ ISKOLAI MŰHELYEKBEN előállított termékek árusítására a hét folyamán üzlet nyílik a Csíki utcában. I.ES BIBLIOBUSZ ÚTVONALA : 1976. május 3. hétfőn : Szotyor; 1976. május 4. kedden : Bonos; 1976. május 5. szerdán : Komolló; 1976. május 6. csütörtökön : Kisborosnyó és Nagypatak 1976. május 7. pénteken : Oltszem és segédiskola II.ES BIBLIOBUSZ ÚTVONALA : 1976. május 3. hétfőn : Kővár; 1976. május 4, kedden : Ojtoz; 1976. május 5. szerdán : Lécfalva 1976. május 6, csütörtökön : Kurtapatak; 1976. május 7, pénteken : Bélafalva m-Tmmmimarmwtrmim'r^r*-' “mf-trr~-mvm' A PÁRT ZÁSZLAJA ALATT rá a főispánnak előterjesztett panaszlevél világít rá : „az alacsony bérelt éhhalálra ítélnek, és még arra sem elégségesek, hogy szerént életkörülményeinket fenntarthassuk.“ Ugyanebben az évben a kézdivásárhelyi kiskereskedők és iparosok megmozdulásairól tudósít a Brassói Lapok : „létünket fenyegeti veszély“ — számol be a lap riportere. Nehéz körülmények között éltek a kópéés bányászok. A tulajdonosok a béreket rendkívül alacsony szinten tartották, s megsértették a kollektív munkaszerződés egyes, anyagi vonatkozású kitételeit is. Évről évre mélyül a fizetés vásárlóértéke és a közszükségleti cikkek ára közötti különbség. Az ellátás romlott. A tulajdonosok és alkalmazottak közötti feszültség egyre nő , nem egy esetben nem fizették ki a szabadságpénzt, a betegpénzt, az embertelen munkakörülmények is súlyosbították a helyzetet. A köpeei bányászok közös harcba fogtak. A GAZETA TRANSILVANIEI 1128 március 28-i száma a következőképpen ír az eseményekről : „A háromszéki Köpcebányán békéltető tárgyalások folynak a tulajdonosok és munkások között felmerült konfliktusok elfedése érdekében, valamint az április 1-én lejárt kollektív munkaszerződés újabbal való helyettesítése érdekében.“ A GAZDASÁGI VÁLSÁG ÉVEI 1929-ben az egész kapitalista társadalmat hatalmas gazdasági válság hullámai rázták meg. E válság nagyon fájdalmasan éreztette hatását hazánk munkásosztályának és más társadalmi kategóriák életkörülményeinek alakulásában. A válság jelei megyénk életében is megmutatkoztak, a bányavállalat, a textilipar, a cigarettagyár alkalmazottainak számát rohamosan csökkentették. A SZÉKELY NÉP 1931. június 11 -i számából idézünk : „A gazdasági válság jelei egyre nagyobb mértékben mutatkoznak, s negatív hatása mind jobban érződik a város összes vállalataiban. Az áldozati görbék, a munkanélküliség, az elbocsátások hozzájárultak a lakosság nyomorának a mélyüléséhez.“ SZTRÁJK A TEXTILGYÁRBAN 1929. április 1-én lejárt a munkásság képviselői és a gyár igazgatósága között kötött kollektív munkaszerződés. A gazdasági válság okozta nehézségek miatt a gyár vezetősége nem hajlandó megújítani, ugyanakkor alkalmazottainak más jogaikat is megvonja. „Május 23. óta a Klinger-gyár munkásai sztrájkolnak, a termelés áll“ — tudósít a SZÉKELY NÉP — a munkások elégedetlenek a régi, kollektív munkaszerződés előírásaival, és béremelést követelnek“. Június elején a gyár igazgatósága az alispán tudomására hozza, hogy „május 1-től kezdődően az igazgatóság és a munkásság között megszűnt mindenfajta egyezmény... a termelés megkezdése érdekében új munkásokat fogunk alkalmazni“. Június 11-re mégis újabb tárgyalásokba kezdtek a sztrájkoló munkások képviselőivel, s javasolták, hogy az igazgatóság által megszabott feltételek között vegyék fel a munkát. Ezt a javaslatot visszautasították. Látva a munkásság határozott, harcra kész álláspontját, kénytelenek voltak mégis újabb kollektív munkaszerződést kötni, s az 550 sztrájkol«» munkás 10—20 százalékos bérnövelő követelésének is eleget tenni. Az új kollektív munkaszerződés a béremelés mellett a nyolcórás munkaidőt, a fizetéses szabadságot, a túlórák kifizetését, május 1. megünneplését és fizetését, munkáslakások építését, közegészségügyi intézkedéseket is kiharcolt. Fényes győzelemmel zárult tehát a textilipari munkások sztrájkja. A BÁNYÁSZOK HARCA A bányászok elégedetlensége az 1929-es sztrájkban kulminált. Ioan Ranguth bányainspektor munkásellenes magatartása váltotta ki, de az igazi okot a gazdasági helyzetben, a politikai jogok hiányában kell keresnünk. A bánya vezetősége 1929 elején elbocsátott 80 munkást, az alkalmazottaknak sem fizették a túlórákat. Sztrájk előkészítésébe fognak, s munkájukban jelentős támogatást kapnak ez alkalommal is a brassói szakszervezettől és a tartományi pártbizottságtól. Tárgyalásokba kezdenek munkaadóikkal elbocsátott munkatársaik érdekében, jogos járadékaik kifizetéséért, s az embertelen magatartást tanúsító bányainspektor elbocsátását követelik. „Tisztelettel közöljük, hogy 1929. február 23-án reggel 14 órakor munkásaink, szám szerint 175-en megszüntették a munkát. A robbanóanyagraktárak, a villamosművek és a bár 3.