Megyei Tükör, 1976. augusztus (9. évfolyam, 1413-1437. szám)

1976-08-02 / 1413. szám

A legjobbak között Amikor két héttel ezelőtt elhangzott az első ^Rajt!**, az izgalomtól összeszorult szí­vünk. Tudtuk azt, hogy a müncheni olimpia óta eltelt négy év alatt óriásit fejlődött sport, s bár mindig ott voltunk a legjobbak között, mégis izgultunk, mert egy ilyen nagy a versenyen mindenki a maximumot nyújtja, s minden reményt száz meg száz jelenték­­telennek tűnő, de döntő fontosságú tényező előz meg, határoz meg. Bíztunk sportolóink­ban, s talán ezért izgultunk oly nagyon. Azért, hogy jól sikerüljön minden elrugaszkodás, hogy bejöjjön minden lépés, hogy mindenekelőtt sikerüljön legyőzniük, túlszárnyalniuk önmagukat, mert ez azt jelenti, ott lehetnek a legjobbak között, ott lehetnek a piramis tetején. Sikerült ! Sikerült először Nadia Comănecinek, Teodora Ungureanunak, a tornász­­csapatnak, aztán sikerült a kardvívóknak (hiszen a legendás­ hírű magyar kardcsapatot győzték le imponáló fölénnyel), sikerült a kötöttfogású birkózóknak, a gerely­hajító Megeleanak .,, És végül sikerült az ,,arany flotta“ legénységének, a kemény öklű bokszo­­lóinknak és Simon Lacu­knak. A román kajak­ kenuzók nevét, az élen Vasile Dibával, a hullámok villámemberével, arany keretbe foglalva írták be az olimpiák történetébe. Si­­mion Cuțov, Mircea Simion, Alee Nastac, Dafinoiu és Zilberman a minden idők legke­ményebb ökölvívó-küzdelmének lettek élő hősei, legendás alakjai; Morcov és Simon Laci pedig felküzdötték magukat a birkózó­ világ csillagos egere A fantasztikus küzdelmet­­hozó olimpiai véghajrában arattak legendába illő sikereket. Oroszlánrészt vállaltak az egyetemes sportmozgalom, az olimpiai eszme megerősítésében, világra szóló győzelmeikkel pedig tovább öregbítették a román sport hírnevét. Az a tény, hogy 4 arany, 9 ezüst és 14 bronzérmet, szereztek a sportvilág legrangosabb versenyén, mindennél ékesebben bizo­nyítja fiatal szocialista államunk sportéletének előrendűségét. Bármelyik gyorsmérleget nézzük, ROMANIA ott szerepel a legjobbak között. Az éremtáblázatban 9. ROMANIA; az összérmek számát tekintve, 27 éremmel ötödik (!!) ROMANIA; a nem hivatalos ponttáb­lázatban 181 ponttal hatodik ROMANIA. Ragyogó teljesítmény ! Szép volt, fiúk ? Szép volt, leányok ! Ez a montreali olimpia általatok lett a ROMÁN SPORT LEGEREDMÉNYE­SEBB OLIMPIÁJA, Hat aranyérem várt gazdára a péntek esti küzdelemben. Az atlétikai pályán az atlétika atlétái, a tízi próbázók izgalmas véghajrában bizonyították be a világ előtt a sportolók ,,királynőjének“ szépségét A világcsúcstartó, Jenner újabb világcsúccsal igazolta rend­kí­­vüli képességeit, Avilov, München bajnoka pedig még egyszer felkapaszkodott a dobogó­­ra Tízpróba : 1. B. JENNER­ER 8618 — vcs és ÖCS 2. Kratschmer NSZK 8411 3. Avilov SZU 8369 Körbejárjuk a küzdőtereket, hogy felje­gyezzük a dobogósokat: Díjlovaglás egyéni : 1. C. STUECKELBERGER SVA 1486 p 2. Boldi NSZK 1435 p. 3. Klimke NSZK 1395 *p. íjászat : Férfiak : 1. D. PACE EA 2571 p. 2. Michinaga JAP 2502 *p. 3. Ferrari OL 2495 p Nők: 1. L. RYON. EA 2499 p. * 2. Koprán SZU 2460 p. 3. Rusztamova SZU 2407 p. Cselgáncs — kis váltósul 1. H. RODRIGUEZ KU 2. Jungiung Csang D.KOR 3. Tuncsik MA 3. Mariani OL Gyeplabda : 1. ÚJ-ZÉLAND 2. Ausztrália 3. Pakisztán A kis döntőben: Pakisztán — Hollandia 3—2, a döntőben: Új-Zéland — Ausztrália 1­ 0. * Röplabda — férfi : 1. LENGYELORSZÁG 2. Szovjetunió 3. Kuba. A döntőben : Lengyelország — Szovjet­unió 3—2, a kis döntőben: Kuba — Japán 3—0. És befejezésül egy hibaigazítás: a kenu 1­500 m harmadik helyén nem a bolgár Ananiev végzett, hanem a jugoszláv Lubek. Ezt a nevet jó lesz megjegyezni. A 14. versenynap Harminchat aranyérem, harminchat, valamennyi érdekelt — köztük mi is — e­­­­zen a harminchat döntőn igyekszik utolsót javítani olimpiai mérlegén. Mi három szám­ban vagyunk érdekeltek: kajak-kenu, bir­kózás és ökölvívás. Kora délután végigizgul­­tuk a kajak-kenu elődöntőit aztán minden idegszálunkkal a birkózásra összpontosítot­tunk. Onnan érkezhettek az első döntős hí­rek Még két versenyzőnk — Simon Laci '­s Morcov — léphetett szőnyegre. Simon volt az első. Ellenfele a magyar Bálla. Simon há­rom, Bálla­­i hibaponttal s egy utolsó győze­lemmel (a bolgár Dinevvel szemben) rajtolt. A kettőjük közötti győztes kapja majd az e­­züstérmet Egyenlő első harmad után a má­­sodikban Balla előnyt szerez s ezt a harma­­di­kban növeli. Simon a dobogó harmadik fo­kára szorul . . . Aztán érkezik a hír: Mar­­cov is bronzérmes. Gyűlnek, gyűlnek az ér­­mek. A SZOVJETEK RÁTETT­EK MÉG EGY LAPÁTTAL De arany kellene, arany, amely előbbre segít az éremtáblázaton. Minden reményünk a kajak-kenuzókban van. Ma az 1­000 méte­res távokon vívnak kemény csatát. Négy csapat — a román, a szovjet, a magyar és az NDK-beli — rajtol teljes létszámmal. Az előző naphoz viszonyítva tehát semmi válto­zás De lássuk, melyik együttes tud az elő­ző napi teljesítményére rátenni még néhány lapáttal ? Kajak 1—1 000 m A magyar Csapó ..rob­bant­ elsőként, s úgy tűnik, övé lesz az a­­ranyérem. De­­ csak úgy tűnik A bolyból ki­tör és fergeteges lapátolással az NDK_b$li* Helm evez be elsőként a célba. A harmadik helyen pedig a tegnapi aranyérmes, Vasile Diba. 1. HELM NDK 2 Csapó MA 3; Diba ROM Kenu 1—1 000 m : Jurcsenko és Wichmann egymást figyeli és a jugoszláv Lubek ..fel­evez“ a dobogó legmagasabb fokára. Patzaichinnak ezúttal sem sikerült. Ez­ bi­zony csalódás, 1. LUBEK JUG 2*. Jurcsenko SZU 3. Wichmann MA Kajak 2—1 000 m . A sok esélyes összecsa­­pását egy esélyes nyerte, a szovjet páros. Fantasztikus irammal: 1. SZOVJETUNIÓ 2* NDK 3, Magyarország Kenu 2—1 000 m.­­ A tegnapi főszereplők, ma is ismételtek. Ezt a szovjet párost egy­előre nehéz legyőzni. Csak megszorítani lehet : 1. SZOVJETUNIÓ 3­2, Románia Magyarország "" Kajak négyes — 1 000 m. A leglátványosabb szám, s ezt Montrealban is igazolták a ver­senyzők. A táv nagy részében három hajó állt az élen — a szovjet, a spanyol és a román. A véghajrában feltűnt a negyedik. Nem nehéz kitalálni, hogy melyik: az NDK.­ beli. 1. SZOVJETUNIÓ 2. Spanyolország 3. NDK így ért véget a kajak-kenu revü. A máso­dik nap határozottan a szovjet hajósoknak kedvezett. De nem panaszkodhatunk, az ér­mekből nekünk is jutott jócskán. Íme az é­­remtáblázat : Szovjetunió £ 30 9 NDK313 7 Románia112 4 Jugoszlávia101 2 Magyarország035 8 Spanyolország010 1 Kanada010 1 Lengyelország010 1 S most mindenki készíthet magánakol­­­ ay külön kommentárt. Az olimpiai rangsor vi­szont ez MEGPRÓBÁLOM A LEHETETLENT Az Olimpiai Stadionban megkezdődött női súlylökés, a férfi magasugrás és közben elindult város­nézők útjára a maratoni fu­tók mezőnye. ..Megpróbálom a lehetetlent“ — mondta Viren és nekivágott a 42,195 kilo­méteres távnak. A jól bevált taktikájáról ezúttal sem mondott le. Alighogy kiértek a stadionból, a müncheni bajnok, Shorter mö­gé állott , tudta, hogy miért A kérdés: bírja-e majd ezt a szinte emberfeletti tapo­sást ? 2­18 méternél lépik működésbe a ,,rosta". Elhull a fél mezőny. Aztán három centimé­terrel feljebb kerül a mérce és csak négyen — Stones, Wizola, Budalov és Joy — ma­radnak a versenyben. Kiesett az örök rang­lista negyedik helyezettje Jankunis, az Eu­­rópa-bajnok, Törring, a szovjet Szeftyukov. 223-nál fokozódik az izgalom, nő a meglepe­tések száma. Kiesik a világcsúcstartó Stones Budalov egyet próbál, aztán bejelenti, hogy következő két próbálkozását a 225-re tarto,­gatja. Uizola elsőre, Joy a harmadikra ugor­ja a 223-at. A 225-öt elsőre mindhárman ve­rik. A másodikra átugorja Wszola. Budalov viszont nem­­ kiesik és most Joy takti­kázik: a két próbálkozását a 227-re tartalé­kolja. Ez a magasság legyőzetlen marad. Wszola utolsó próbálkozására 229-re teteti a lécet. Az eső szakadatlan esik, és a léc is. Magasugrás: 1 WSZOLA LEN 2,25 m 2. Joy KA 2,23 m 3. Stones EA 2,21 m A maratoni futók sorrendje 25 km-nél: Shorter Cierpinski és Siting, Viren lema­radt, kiesett a kamera lencséjéből. A stadionban újabb pisztolydörrenés az 1­500 m férfi síkfutás döntőjének rajtját jel­zi. Az esélyes: Walker. A világcsúcs Várjunk, hátha megdönti. A verseny nagy, a küzdelem a felső határokat súrolja, az idő viszont gyorsabb, mint a mezőny és vég­eredményben Walker­­­ csak­ győz, nem mű­vel csodát, ő pedig sokra képes. A csodára is. Az eső a hibás. 1­500 m síkfutás : 1 WALKER UZ 3:39,17 2 Van Dame BEL 3:39,27 3. Wellmann NSZK 3:39,33 Meglepetés a maratoni küzdelemben. 26 éves hallei fiú, Cierpinski faképnél hagy­­­ja Shortert, lendületes iramban rohan (már nem is szalad) a stadion felé, hogy mint egykor a legendás hírű görög*katona beje­lentse : győztem! És a stadionban futószalagra kerülnek a váltók : 4x100 m női váltó : 1. NDK 42,55 — öcs. — Schneider. Stecher, Bodendorf, Eckert* * , 2. NSZK 42,57 3 Szovjetunió 43,90 4x100 m férfi váltó : 1. EGYESÜLT ÁLLAMOK 38,34 — Glance, Jones, Hampton Riddick 2. NDK 38,67 3. Szovjetunió 38,78 4x400 m női váltó : 1. NDK 3:19,24 — vcs. és öcs, — Maletzki, Rhode. Streidt, Brehmer 2. Egyesült Államok 3. Szovjetunió. 4x400 m férfi váltó: 1. EGYESÜLT ÁLLAMOK 2:58.66 — Frazier, Braun, New house, Parks 2 Lengyelország 3.* NSZK Női súlylökés: 1. HRISZTOVA BUL 21,16 m __ öcs. 2] Csizsova SZU 20,96 m 3! Fibingerova CS 20,67 m Ehhez még csak annyit, hogy Hrisztova 35 éves, és negyedik olimpiája a montreali. Csúcsra érkezett Világrekordja mellé, o­­limpiai aranyérmet nyert. És a stadion kapujában feltűnik egy na­gyon boldog ember, a hallei diák. Csodála­tos tempóval közeledik a cél felé. Hetven­ezer ember ünnepli, milliók ünneplik a ma­ratoni győztest. Maratoni síkfutás : 1. CIERPINSKI NDK 2:09,55,0 2. Shorter EA 2:10,45 , 3. Lismont BEL 2:11,12.6 És beszaladt Viren is Dobogó közelbe ér­kezik. Neki külön taps jár. Ő a ..repülő finnek“ utóda, a ma legnagyobb futója, ki megismételte müncheni bravúrját és montre­­alban is megnyerte az atlétika két klasszi­kus számát : az öt- és tízezer méteres síkfu­tást. Páratlan teljesítmény. Csodálatos versenysorozat zárult le ezzel Nem döntötték halomra a világcsúcsokat, de rég nem látott nagy küzdelmet vívtak a vi­lág legjobb atlétái. Az atlétika továbbra is őrzi ..királynői“ rangját FÉRFIMUNKA VOLT ! Újra a Fórumban vagyunk. Ott, ahol lepke leányunkat szívébe zárta a sportvilág. Ezút­­­­­tal nem a bájos teenagerek bűvölték a né­zőket, hanem a kemény legények szórták mázsás ütéseket A dobogóról, nem a bájos a tizenéves leánykák mosolyogtak, hanem megpotyolt arcú férfiak fehér fogsora vil­­­lant elő, nyugtázva a lelátóknak intett pu­szikat. Honnan ennyi gyöngédség, legények? Az imént még szikrázott a jég. Csillagokat­­ szórtak a kesztyűk ... Az előbb még a férfi­­munka hatalmas energiája fűtötte az nát ... Micsoda küzdelem volt milyen a kc­ke­mény férfimunka . .. Hogyan? Számunkra nem termett arany levelű babér? Az igaz, de minden fémnek, melyet a Fórumban osztot­tak aranyos a csillogása. Mert nagyon magas színvonalon kapta a fényt. Szép volt, legé­nyek, bátor férfik! Kezdődik az éremosztás,­­csengjen, zúgjon a taps. Papírsúly: 1­­. HERNANDEZ KU 2* Li Ven Uk KNDK 3* Pool­­araz THAJF 3! Maldonado PORTO R. Légsúly: 1. L. RANDOLPH­ER 2. Du­valon KU 3* Toroszjan SZU 3. Blazynski LEN Harmat­súly: 3. CSU EN­ZO KNDK 2 Mooney EA 3*. Cowdell NBR 3. Ribakov SZU Pehelysúly: 3. A. HERRERA KU 2. Nowakowski NDK 3! Kosadowski LEN 3. Paredes MEX ✓ Könnyűsúly : 1 II DAVIS EA 2! S. cuțov ROM 3. Szolomul SZU 3! Rúsewski JUG Kisváltósúly: 1. R LEONARD EÄ 2* Aídama KU 3. Kolcv 3. Sczerba BUL LEN Váltósúly: 1. J. BACHFELD NDK 2. Gamaro VEN 3. Skricek NSZK 3! Zilbermann ROM Nagy váltósúly: T. J. RYBICKI LEN 2 Kacsar JUG 3 Szavcsenko SZU 3*. Garbcy KU Középsúly! 1. M. SPINKS EA 2. Itiskijcv SZU 3. Náslac ROM 3] L. Martinez KU Félnehézsúly: 3 L SPINKS EA 2* Soria 3. Dafinoiu KU ROM 3. Gortat LEN Nehézsúly: 1 T STEVENSON KU 2! Simon ROM 3! Taté EA 3 Hill BERM Nem számított amerikai fölénnyel ért vé­get a férfias küzdelem. Spinksék ritkán lá­­tott nagy csatát vívtak a kubaiakkal. E csa­tának csak szemtanúi lehettek öreg konti­nensünk öklüzői. íme, a sokat mondó és mindent bizonyító (kivéve a bírói tévedése­ket) éremtáblázat : Egyesült Államok­5117 Kuba332 8 NDK11 02 Koreai NDK11 0 2 Lengyelország10 4 5 Románia02 35 Szovjetunió01 4 5 Jugoszlávia01 1 2 Venezuela01 0 1 Bermuda NSZK, Bulgária, Mexikó, N?­­Britannia, Thaiföld és Porto Rico 1—1 bronz­érem. • TRÓNFOSZTÁS A labdarúgók is eldöntötték a bajnoki cím sorsát. Az utóbbi hónapokban gyengél­kedő lengyel válogatott nem tudta meggá­­tolni a lendületesen felfelé ívelő NDK válo­gatottjának útját. A Gorski-legénység z zász­­lót hajtott: NDK — Lengyelország 3—1. Ez a trónfosztás. Labdarúgás: 1. NDK 2. Lengyelország 3. Szovjetunió CSELGÁNCS — abszolút kategória: 1. UEMURA JAP 2 Rem fry NBR 3. CSO Yo D.-KOR 3.* Csocsosvili SZU Ebben a kategóriában most nyernek szer olimpiai bajnokságot a japánok. Em­lékezzünk csak vissza: hazájukban (Tokió '64) érkezett egy óriás holland. Anton Geesink és árnyék borult a felkelő nap vö­rösen izzó korongjára Mexikó nem tűzte műsorra a sportágat, München viszont igen. Javíthattak volna a derék japánok. Igen ám, de jött megint egy holland , Willem Ruska és ledobott mindenkit a szőnyegről . . . Hogy milyen ..kegyetlenek­ ezek a tulipán­ kedve­lők . . . Na de ők is kifogytak Geesinkből, Puskából, s csak a tulipánjaik maradtak Azok viszont nagyon szépek — akárcsak az egymásba fonód­­ öt színes karika ... is­pánban újra tisztán ragyog a felkelő nap vörös korongja. Montrealban az igazak álmát alusszák az olimpikonok. Csak mi virrasztunk még — a birkózás dobogósainak névsorára várva —, mintha nem akarnók elhin­ni, hogy ma vége, hogy ma utolsót lobban az olimpiai láng. Birkózás : 48 kg súlycsoport : 1. ISAEV 2! Dimitriev BUL SZU 3. Kudo JAP 52 kg súlycsoport : 1. TAKADA JAP 2. Ivanov SZU 3. Jean D.KOR 57 kg súlycsoport : 1. UMIN SZU 2 Bruck­ert NDK 3* Arai JAP 62 kg súlycsoport : 1 YANG D.­KOR­ 2! Oldov MON 3. Davis EA 68 kg súlycsoport : 1. PINGUIN SZU 2. Keaser EA 3* Sugawara JAP 74 kg súlycsoport : 1. DATE 2! Bartegar JAP IRÁN 3. Dziedzie EA 82 kg súlycsoport : 1. PETTERSON EA 2* Novosilov SZU 3. Seger NSZK 90 kg súlycsoport : 1. TEDIASVNI­­ SZU 2 Peterson EA 3* Morcov ROM 100 kg súlycsoport : 1. JARIGIIIN SZU 2. Hcllicson EÁ 3. Kostov SZU - 1* 100 kg súlycsoport : 1. ANDI­EV SZU 2! Baila 3. Simon MA ROM Felemás korláton Nadia meghódította a világot , és új lokálpatrióta lelkesedéssel, gazdag a ha­zai emberiség. Romániában pillanatnyi­lag mindenki bebizonyítani óhajtaná, hogy köze van Nadiához, ő már akkor megmondta, hogy gálickö lesz belőle, mi­kor a televízióba először látta, ő együtt utazott vele a vonaton, ő már három esztendővel ezelőtt tudta . . •­­ Nádidból, lám, sziporkázó csillag lett­, s azóta min­­denkinek igaza van Romániában. Nagy dolog ám ez, nagy dolog ! Hiszen, amikor Nadiából csillag lett, az emberek egy árva pillanat erejéig azt hitték, hogy valaki helyettük is elvégez­­te a munkát. A munkát, melyet végezni világszinten érdemes. Ma már Romániá­ban mindenkinek lelkiismeret-furdalása van, amiért nem mellső fekvőtámaszban ébredezik reggel hatkor, s öröme, amiért maga helyett delegálhatott valakit a vi­lágsikerre. Én a koránkelőkhöz szólok, ha lehet még újságot olvasni annyi át­­virrasztott éjszaka után: örvendjetek Natk­ának, örvendjetek a lányoknak s ne feledkezzetek a Károlyi-házaspárról nem, hiszen ők együtt bizonyították: szí­vós és magabiztos munkába feledkező á­­hítattal lehet vinni valamire; hogy ama montreali könnyed és pontos lengedezést nagyon kemény munka előzte. Ne andalítsuk hát vasárnapi lelkün­ket mások kiharcolt sikereivel ! Lássunk dologhoz, igézvén a Tökélyt, vessünk ma­got, öntsünk acélt, írjunk verset — honi felemás korláton. FARKAS ÁRPÁD LABDARÚGÁS Az A-OSZTÁLY ŐSZI MENETRENDJE I FORDULÓ (aug. 22.) Steaua — FC Constanea Uta — Bakói se Temesvár — Dinamó Galaci FCM — Zsil Haladás — Craiova ASA — FC Argeș Vajdahunyad — Diáksport Iași — Resica Rapid — FC Bihar II. FORDULÓ (aug. 29.) Bakói SC — AS A Craiova — Steaua Diáksport — lași FC Konstanca — Haladás Zsil — Vajdahunyad Dinamó — uta FC Argeș Rapid FC Bihar — Temesvár Resica - Galac HI. FORDULÓ (szept. 3.) V a jd a h u n y ad — Resi ca~ Diáksport Haladás FC Bihar — ASA Dinamó — Steaua Bakói se _ Galac Rapid — Zsil Temesvár — Craiova FC Konstanca — UTA Iași — pe Argeș IV. FORDULÓ (szept. 5.) UTA — Rapid Craiova __ lași Steaua — Vajdahunyad ASA — Temesvár Zsil — FC Bihar Galac — Dinamó FC Argeș — FC Konstanca Resica _ Diáksport Haladás — Bákói SC V. FORDULÓ (szept. 11—12.) Temesvár — FC Argeș Diáksport — Vajdahunyad Rapid _ Galac Zsil — Resica ASA — Steaua Diáksport — Craiova Iași — Haladás UTA — FC Bihar­i Dinamó — FC Konstanca VI. FORDULÓ (szept. 19.) FC Bihar —. Diáksport Dinamó Rapid Temesvár — Iași Vajdahunyad — ASA Resica .— Craiova Steaua Haladás FC Konstanca — Bakói SC FC Argeș — Zsil Galac -— UTA VII. FORDULÓ (szept. 25—26.) FC Arges .— Galac UTA — Zsil Haladás — ASA Diáksport — Temesvár Vajdahunyad — Dinamó Iași — Bakói SC Steaua — Resica Craiova — Rapid FC Bihar — FC Konstanca VIII. FORDULÓ (Okt. 10.) Zsil — Haladás Craiova __ Vajdahunyad Rapid — lași Galac FC Bihar FC Konstanca — Diáksport ASA — Resica Dinamó — FC Argeș Temesvár — UTA Bákói SC -— Steaua OSC — TÖRD AI STICLA 2—2 (1—2) Edzőm­érkőzés, s mint olyan, elérte a cél­ját. Emlékezzünk csak vissza C. Popescu ed­ző szavaira : — Sok nagyon sok edzőmér­­kőzést terveztünk, hogy játékba nek, hogy összeszokjanak a fiúk . lendülje­Nem láttam az előző mérkőzéseket, de ezen ész­­re­vettem, hogy a második félidőre javult az együttes játéka Már­­.szemem volt a labdák­nak már mozogtak a játékosok, már bátran ütköztek, bátran vállalkoztak a lövésekre, a cselezésekre (ezt­ az utóbbit időnként el is túlozták) . Nem állítom egy percig sem hogy tökéletesen működik a gépezet. Három alapember (Sikló­di, Bokor, Simion) hiány­zott. Tilesz m­ég nem teljesen harcképes. Goga csak most kezdte el a felkészülést. Să­BAUER LÁSZLÓ ARANYÉRMES Sepsiszentgyörgyön bonyolították le a ju­nior Les leányok országos bajnokságát. A IX. FORDULÓ (okt. 11.17.) FC Konstanca — Craiova Diáksport — Dinamó FC Argeș -— Bákói SC Zsil — ASA Haladás — UTA Galac — lași FC Bihar — Vajdahunyad Rapid — Steaua Resica .— Temesvár X. FORDULÓ (Okt. 24.) ASA — Dinamó Bákói SC — Craiova Steaua — FC Bihar Temesvár — Rapid Iași — FC Konstanca Diáksport — Zsil UTA — Resica FC Argeș — Haladás Vajdahunyad — Galac XI. FORDULÓ (oki. 31.) Iași — Zsil Galac — Steaua Haladás — Temesvár Craiova — FC Bihar Rapid — ASA Vajdahunyad — FC Argeș Resiac — FC Konstanca Dinamó Bakói SC UTA - Diáksport XII. FORDULÓ (ÍIOV. 7.) Steaua __ Diáksport FC Argeș — Resica Craiova — UTA Haladás — Rapid Temesvár - - Galac Zsil — Bákói. SC FC Bihar — Dinamó FC Konstanca .— Vajdahunyad ASA — lași XIII. FORDULÓ (nov. 14.) FC Bihar — lași Resica — Haladás Vajdahunyad — Temesvár UTA — ASA Bakói SC — Rapid Steaua — FC Argeș Dinamó - Craiova FC Konstanca — Zsil Diáksport — Galac XIV. FORDULÓ (nov. 21.) Rapid — Resica Temesvár — FC Konstanca ASA __ Diáksport Bákói SC _ FC Bihar Galac — Craiova lași — Dinamó UTA — FC Argeș Haladás — Vajdahunyad Zsil — Steaua XV. FORDULÓ (dec. 1.) Craiova — ASA Haladás — Dinamó Resica — Bákói SC Rapid — Diáksport FC Argeș — FC Bihar Steaua — lași Vajdahunyad — UTA Zsil — Temesvár FC Konstanca — Galac XVI. FORDULÓ (dec. 5,) Galac — Haladás UTA — lași Vajdahunyad — Rapid Dinamó ___ Zsil FC Konstanca — ASA Craiova — FC Argeș Temesvár — steaua Diáksport — Bákói SG FC Bihar — Resica XVII FORDULÓ (dec. 12.) lași — Vajdahunyad ASA — Galac Haladás — FC Bihar Bákói SC — Temesvár FC Argeș — Diáksport Rapid — FC Konstanca Zsil — Craiova Resica — Dinamó Steaua — UTA N rac, Benczik, Sovejan, Salamon új fiúk a csa­patban .. . Lehet magyarázkodni ... A mér­kőzés tanulsága: jó úton a csapat,’ türelem­mel várjuk meg beérését. A játékosok pedig folytassák ’1 megkezdett ’munkát. Ők tudják, s nekünk is tudnunk kell hogy nem máról holnapra születik egy labdarugó-csapat. Most pedig nézzük a gólok történetét, és az OSC összeállítását: Két gólt rúgtak a tor­­daiak, egyiket a „sportcsarnok sarkától“, a másikat a „kispad mellől“. Két erős lövés volt. Szabó nem számított rá, és . . Megtör­ténik ez a legnagyobb kapusokkal is. Aztán rúgtunk két szép akció-gólt. Az első: Ben­czik — Sovejan — Radu.összjáték eredmé­nye; a második: Sărac — Benczik — és még néhány lábon át Radu elé pattant a labda Radu pedig nem hibázott OSC: Szabó (Fogarassy) — Sebestyén (Boc), Sărac, Goga, Ispas I. — Lévai (Ele­kes), Bosin (Titesz), Benczik __ Salunkon (Antal, Szakács), Sovejan (Antal). Radu Kedd délután 5 órakor az OSC újabb ed­­zőmérkőzésen a Comănești-i Bányászt látja vendégül,­­ mesélte tavalyi jó szereplését. Egy korosz­­tállyal f­ennebb, ezúttal a junior I-sek ge­relyhajító mezőnyét győzte le. Eredménye: 60,68 m — új megyei felnőtt és ifjúsági csúcs. Bravó, Bauer ! A junior II.sek 1­000 m-es férfi síkfutásá­ban Sueiu harmadik helyen végzett és bronz­érmet szerzett. Újabb két érem fémjelzi tehát a mozgolt. és válogatott kerettag. Fiatal gerelyvetőnk, de sepsiszentgyörgyi atlétikát. A folytatás a sportiskolák országos bajnokságán mégis­­se maradjon el Legyen még jobb­ bajnoki címet a várakozásnak megfelelően Ilie Viorica, mesterjelölt szerezte meg. A megyénket képviselő Nicola Adela négy­­ fronttal a 21. helyen végzett , most nézzük a bajnokság első helyezettjeit : 1. Ilie V. 8.5 pont, 2—4. Nu­u , Nicola J., Petrascu 7—7 pont, 5—a. Cirmaeiu, Turdean, Țigau Cră­ciun L. 6,5 p., 9 Dancea 6 p (Farkas) Szerkesztette : Altos KÁROLY MEGYEI II.KOR Augusztusi időjárás A Meteorológiai Intézet előrejelzése szerint augusztus valamivel hűvösebb lesz a szokásosnál. A csapadékmennyi­ség általában megfelel az átlagoknak, de helyenként, észa­kon meghaladja a szokásos e hónapi értékeket. Augusztus 1. és 7. között az idő kissé felmelegszik, de változó lesz, s helyenként záporesők várhatók. A hegyvidé­keken gyakoribb lesz az esőzés. A szél időnként erősödik. A legalacsonyabb hőmérséklet­ 10 és 20 fok között, a legmaga­sabb pedig 20—30 fok között váltakozik, helyenként pedig még ennél is magasabb lesz. Augusztus 8. és 11. között viszonylag szép idő várható, változó felhőzettel, kivéve az ország északkeleti részét, ahol gyakrabban beborul és helyi esők, zivatarok lehetségesek. A legalacsonyabb hőmérséklet 12 és 22 fok között, a legma­gasabb pedig 24 és 32 fok között váltakozik, helyenként en­nél is magasabb lesz. Az augusztus 12. és 1S. közötti időszakban változó időre van kilátás. Gyakoribb lesz a felhősödés, először az ország nyugati részén, majd pedig a többi vidékeken is beborul, s helyenként zivatarok lehetségesek. A szél időnként erősödik. A hőmérséklet kissé hűvösebb lesz- a minimumok 10 és 20 fok, a maximumok pedig 20 és 29 fok között váltakoznak. Augusztus 17. és 20. között az idő kimelegszik, de vál­tozó lesz, és különösen a hegyvidékeken záporesőre van ki­látás. A várható minimális hőmérséklet 14 és 22 fok, a maxi­mális pedig 24 és 32 fok, illetve helyenként ennél is maga­sabb. Augusztus 21. és 25. között általában szép, meleg idő, éjszaka és reggel jobbára derűs égboltozat várható. A mini­mális hőmérséklet 12 és 22 fok, a maximális pedig 23 és 13 fok között ingadozik. A hónap utolsó öt napjában az ország délnyugati részé­ben általában szép, derűs időre van kilátás. Az ország többi vidékein, főleg délután, beborul és zivatarok lehetségesek. A­ várható minimális hőmérséklet ebben az időszakban 10— 20 fok, a maximális pedig 22—32 fok. Szeretett pártunk, köszönjük neked ! jelszó alatt Konstan­­cán pionír-fesztivál kezdődött. Két új lemez kerül nemso­kára az üzletekbe. Az Electre­­cord vállalat J.S. Bach összes munkatársai fuvola-szo­nátáit és Michael Haydn négy szimfóniáját rögzítették. Florentina-Renate Dudescu Marokkói emlékek című kép­zőművészeti kiállítását, mely az ismert amatőr művésznő .35 munkáját foglalja magába — a kovásznál Szarvas szálló egyik szalonjában tekinthetik meg az érdeklődők. K­ardócz község központjá­ban kereskedelmi komplexum, orvosi rendelő és tizenkét­lakrészes háztömb munkálataiba kezdtek. építési Élel­miszerüzlettel, cukrászdával, vendéglővel vegyi termékeket árusító részleggel gazdagodik a község kereskedelmi hálóza­ta. A felnőtt és gyermek fog­orvosi rendelő mellé a másik új létesítmény két kétszobás orvosi lakást is magába fog­lal. A falu szakemberei szá­mára építetendő tömbház át­adási határideje a negyedik évnegyed vége. A CSÍKSZEREDAI HARGI­TA olvasói segítségét kéri. A Hargita Kalendárium két nép­szerű rovatát, a Humort és a Székelykonyhát ugyanis az ol­vasókkal együtt kívánják szer­keszteni. Ezért azt szeretnék, ha mosolyra késztető, megtör­tént eseteket, a tréfás kedvű székely ember derűs mondá­sait, a híres, ízes székely kony­ha népszerűsítését szolgáló é­­telrecepteket, eltevési, tartó­sítási módszereket, ötleteket az olvasók leírnák és az a­­lábbi címre elküldenek: Csík­szereda, Petőfi utca, 65. szám, Hargita szerkesztősége. A bo­rítékra fel kell írni a Kalen­dárium szót. Azt már monda­nunk sem kell, hogy a legöt­letesebb humor- és recept­gyűjtőket külön jutalmazzák. A magunk részéről jó étvá­gyat kívánunk a gyűjtéshez. (Beküldési határidő: szeptem­ber 15.) 1976. AUGUSZTUS 2. napkelte : 5,03 napnyugta : 19,40 eltelt : 215 nap hátravan : 151 nap Hűvösebb idő várható, időnként felhős égboltozattal, elszigetelten záporokkal, zivatarokkal Mérsé­­kelt északnyugati szél. Hőmérsék­­leti határértékek: minimum: 7—­ 11 ° C és maximum: 16—20 ° C kö­zött. AUGUSZTUS hónap folyamán, a kora est időszakában, nyugaton egyre inkább látható fényes csil­­lag a Vénusz bolygó. Éjféltől kezdve, az­ égbolt keleti alján tű­nik fel a rendkívül fényes csillag­nak látszó Jupiter bolygó idén, a kora esti órákban a sarló-alakú Hold, a Spica nevű fényes csillag közelében látszik az ég délnyugati részén 15.00: Műsorelőzetes : 15.05 : MAGYAR NYELVŰ MŰSOR : A hét kommentárja. Munkasikerek augusztus 23. köszöntésére. Gyer­mekműsor: A póruljárt elefánt. Helwig Krug meséje. Előadják a marosvásárhelyi bábszínház ma­gyar tagozatának művészei. Zene: Nagy László. Díszlet: Hal­er Jó­zsef Rendező: Antal Pál. Szer­kesztő: Huszár Irma. Kockajáték, Zenés, szórakoztató műsor. Közre­működik: Rodica Zamfirescu. Bo­kor Ildikó, Tamás Gábor, N­oina Anastasia, Thury István. Zenei szerkesztő: Boros Zoltán. Rende­ző: Ion Moisescu: 16.30: Nyári O­­limpiai Játékok 19,00: A világ körül Montreal 1976: Angolai do­­kumentumfilm: 19,26­: Ezeregy es­­te; 19.30: Esti híradó; 20.00: Nyá­­ri Olimpiai Játékok — Montreal 1976; 21.30: Folytatásos film. A pa­­rasztok __ v. rész. 22,20: Napi e­­seménykrónika. MAGYAR NYELVŰ MŰSOR HÉTFŐ : 6,30 — 7,00: Reggeli híradó. 13,00 — 14 30: Szimfonikus táncok. Iskolahíradó — szerkeszti: Polacsek József Könnyűzene, Sport és muzsika — szerkeszti: Vajda András. 14,30 — 15,30: Hét­fői híradói 24 óra. Bukaresti hét­köznapok — Domokos Géza jegy­zete. Külpolitikai kommentár. Sport, Népdalok, népdal-feldolgo­zások’ hallgatóink kérésére. 18,00— 19,30: Hétfői krónika. Operett­­nyitányok. Sport Könnyűzene. Falusi körkép: Fényed. Nótacso­­kor. 19­30 — 20 30: Hangos híradó. Ajándékmuzsika. Aranylapok — szerkeszti Kovács Ferenc. Sepsiszentgyörgy — Művész : Augusztus 2—5. : — A váltságdíj — színes angol film 10.15, 17 30 és 20 órától. Sepsiszentgyörgy ~ Lux: Augusztus 2—4. : — A behe­­mót — román film 11, 16, 18 és 20 órától, 11 órától rajzfilmek gyerme­keknek. Kézdi­vásárhely — Május 8. : Augusztus 2—5 . — Dan­yng Lili — kétrészes, szélesvásznú, szí­nes’amerikai film io, ill. 1­9 órától. Kovászául — Győzelem : Augusztus 2—4. : — Az ág ve­lünk van — szovjet film . Barát : Augusztus 3—4. : — Újból kivi­rágzik a magnólia — koreai film. Augusztus 6—8. : — Túl a hí­don — színes román film : A dik­tátor — amerikai film, 20 órától. Bodzaforduló : Augusztus 3—4. : — Hahó a ten­­geren — magyar­ film. Román do­kumentumfilmek. Sütő Ferencet, a kézdivásár­­helyi Munkás kisipari szövet­kezet karbantartó lakatosát, munkatársai örökös vesze­­kedőként ismerték. Állandó jelleggel kereste a kákán a csomót, minden különösebb ok nélkül, összeveszett majd­nem minden munkatársával. S bár több esetben figyel­­meztették, magatartásán mit­­sem­ változtatott Február 10-én este az egység udvarán, minden­­ előzetes ok­­ nélkül, belekötött a csoportvezetőbe, és alaposan helyben hagyta. Majd ezt követően kalapácsot vett kezébe, és ezzel az őt csillapítani próbálkozó rak­­tárnok fejét zúzta be. Közbe­lépett az elnök és egy milicis­­ta is, hogy megakadályoz­zák a botrányt, azonban S. F. őket is megtámadta és súlyos rágalmakkal illette. Ezek után természetes, hogy elnyerte méltó büntetését. (f. I.) justitia 1976. II. 29-én, 9 óra tájban S. B. baróti lakos az utcán durva szidalmakkal és ütle­gekkel illette A. F.-et. Tettét utólag azzal indokolta, hogy 1974-ben a milicista A. F. mi­att bírságolta meg. Az 1974-es bírságot (500 lej) ezúttal újabb követi. Vajon ki miatt ? I 3. \

Next