Megyei Tükör, 1976. december (9. évfolyam, 1516-1541. szám)
1976-12-01 / 1516. szám
Az egységes román nemzeti állam megalakulása — a nép évszázados tia i iának eredménye (folytatás az első oldalról) az anyaországgal. A román szociáldemokraták képviselőinek, a mintegy 110 ezer erdélyi munkást képviselő több mint 150 küldöttnek a Nemzeti Tanácsban való jelenléte, a néptömegek részvétele meghatározóan befolyásolta, hogy a Gyulafehérváron megszavazott Határozatba az alapvetően történelmi jelentőségű egyesülés mellett olyan demokratikus intézkedéseket is beiktassanak, mint a földreform, politikai szabadságjogok, az együttlakó nemzetiségek egyenlő jogai stb. Az 1918. december elsejei esemény a román nép nagy győzelmét jelenti, amely a történelmi fejlődés objektív szükségszerűségéből fakadt. ,,Az egységes román állam létrejötte nem a tárgyalóasztalnál történő megegyezések eredménye, hanem az egész román nép harcának gyümölcse, melyet az egység évszázados eszméje lelkesített, az az elhatározás, hogy valóra váltsa álmát, amelyért küzdött és az elődök annyi nemzedéke amelyért áldozta életét — mondotta NICOLAE CEAUĂESCU elvtárs . Ma, amikor az ország történetének e különösen jelentős eseményének 58- ik évfordulóját ünnepeljük. a társadalmi egyenlőségi eszmények, szabadság és nemzeti függetlenség, a amelyért a román nép legjobbjai évszázadokon át harcoltak, Kommunista Párt vezetésével a Román valóra váltak, egész népünk szabadon, büszkén halad a napfényes kommunizmus felé. sportkiadó AZ A-OSZTÁLYÚ labdarúgó-bajnokság 15. fordulójában ma a következő mérkőzéseket bonyolítják le: a fővárosban 14.00 órai kezdettel a Steaua stadionban a Steaua és a Iasi Poli; 14.00 órai kezdettel az Augusztus 23. stadionban a Rapid és a Diáksport, utána a Haladás és a Dinamo lép pályára. A vidéki mérkőzések műsora: Craiova — Marosvásárhelyi ASA; Resicai FCM — Bakói SC; Pitesti-i FC Arges — FC Bihar; Vajdahunyadi Corvinul — UTA; Petrozsényi Zsil — Temesvári Polit; FC Constanta — Galaci FCM. A rádió I. műsora 13.45 órai kezdettel részleteket közvetít a forduló összes mérkőzéseiről. A Haladás — Dinamó mérkőzést pedig a televízió közvetíti. A FRANCE PRESSE hírügynökség hagyományos felmérése szerint Nadia Comaneci, a háromszoros olimpiai bajnok a világ legjobb idei sportolója. Szintén a legjobb sportoló címet kapta meg Alberto Juantorena kubai atléta, kétszeres olimpiai bajnok. Nadia Comanocit egyébként a világ legjobb sportolójának nyilvánították 1976-ra a UPI hírügynökség és a Stuttgarti ISK sporthírügynökség ankétje is. • A LENGYELORSZÁGI Tarnowban megtartott nemzetközi úszóversenyen a román Horatiu Neagrau első lett a 100 m gyorsúszásban (57,2 mp) és 200 m gyorsúszásban (2 p. 01 mp.), új a országos ifjúsági rekord. A FÉRFI KOSÁRLABDA országos bajnokság keretében tegnap este a Dinamo ismét győzelmet aratott a Steaua felett, ez alkalommal 77—68 arányban, s megnövekedett esélyei vannak arra, hogy megőrizze bajnoki címét. KONYAKHÁBORÚ robbant ki az USA és a Közös Piac között amiatt, hogy az amerikai kormány önkényesen felemelte az EGK országokból importált szeszesitalok vámját. Az USA kormányának illetékesei kijelentették: az intézkedésre azért került sor, mert az EGK nem volt hajlandó csökkenteni az Egyesült Államokból importált baromfi vámilletékeit. .SZERVÁTÜLTETÉS CÉLJÁRA*4 a kanadai Quebec tartományban a jogosítványok mellé egy kupont csatolnak, amelynek tulajdonosa ráírhatja, hogy halála esetén hozzájárul, hogy, szöveteit, szerveit, vagy azok részeit szervátültetés céljára eltávolíthatják a testéből. A nyilatkozat nem kötelező része a vezetési engedélynek. H Ia valaki meggondolja, akkor eltávolíthatja a jogosítvány mellől az aláírt nyilatkozatot. SZABADESÉSSEL 2100 MÉTERRŐL Rendkívüli eset történt az angliai Didford on Avonban. A fiatal Graham Flemonsnak, az országos ejtőernyős egyesület válogatott tagjának edzésként végzett zuhanóugrása közben nem nyílt ki az ejtőernyője és tartalék ernyője is felmondta a szolgálatot. Flemons szabadeséssel ért földet több mint 2100 méteres magasságból. Szerencsére azonban frissen szántott földre esett. Lábtöréssel és kisebb belső zúzódásokkal most kórházban fekszik, de túl van minden veszélyen. A VIHAR SÚLYA Szovjet meteorológusoknak Alma- Atában sikerült megmérniük egy vihar „súlyát“. Három évig vizsgálták azokat a területeket, amelyeket szélviharok veszélyeztettek. Megállapították többek között, hogy a Kaspi-tengertől északkeletre egy erős vihar 116 óra alatt egy 100 méteres mérési területen több mint 100 000 tonna port és homokot szállított keresztül. PERUI RENDŐRSIKER Amint a perui rendőrség vezérigazgatója közölte, 500 kiló kokaint és 800 kiló marihuánát koboztak el a ecuadori-kolumbiai határon. A nagyszabású akcióban hajókkal, gépjárművekkel és helikopterekkel felszerelt rendőralakulatok vettek részt. A kábítószercsempészek valószínűleg kiterjedt nemzetközi hálózathoz tartoznak. SZÚNYOGOK A szúnyogok csípése ellen Svájcban miniatűr elektronikus berendezést dolgoztak ki. A szerkezet a hím szúnyogok repülésének zaját utánozza, és ezzel a gyártó szerint elűzi a férjezett szúnyoghölgyeket. Ugyanis csak ezek a hölgyek gyűlnek össze vérvacsorával. Az első svájci kísérletek igazolni látszanak a hipotézist. Azt nem tisztázták, hogy a mesterséges szúnyogdongás nem idegesítő-e? APRÓHIRDETÉS Eladó 408'412. Moszkvics, új motorral. Érdeklődni: Fekete Károlynál, Nagyajta 115. (G90.) NEMZETKÖZI ÉLET Határozat a nukleáris kísérletekről Az ENSZ-közgyűlés politikai és biztonsági bizottsága határozatot fogadott el a nukleáris kísérletekről. A dokumenum elítéli az összes nukleáris kísérleteket, függetlenül attól, hogy milyen közegben hajtják végbe őket, és felhívja a nukleáris hatalmakat, egyezzenek meg a nukleáris fegyverkísérletek megszüntetése, illetve teljes és végérvényes eltiltása ügyében. Egy másik, egyöntetűen elfogadott dokumentum rámutat, hogy a leszerelési ENSZ-évtized során gyenge eredmények születtek, és hogy a fegyverkezési, különösen a nukleáris fegyverkezési hajsza súlyos következményekkel jár az egyetemes békére és a világgazdaságra. Az UNESCO konferenciájának keddi nyilatkozata Az UNESCO általános konferenciája kedden nyilatkozatban ítélte el a kolonializmus, a neokolonializmus és rasszizmus összes megnyilvánulási foramáit. A dokumentum különösen erélyesen ítéli el az apartheidet, s az emberiség tudata és méltósága elleni bűntettnek minősíti azt. A nyilatkozat harmadik részként szerepel abban az átfogó határozatban, amely az UNESCO-nak a béke fenntartásához, az emberi jogok előmozdításához és a faji megkülönböztetés elleni harchoz való hozzájárulásával foglalkozik — közli a France Presse. Nairobiban november 30-án befejeződött az UNESCO XIX. általános konferenciája. Az október 26-án megkezdődött munkálatok során a részvevők számos kérdést vizsgáltak meg a szervezetnek az oktatás és a kultúra fejlesztéséhez, az enyhülésért, a rasszizmus és a kolonializmus ellen vívott harchoz való hozzájárulásával kapcsolatosan. Az UNESCO XX. általános konferenciáját 1978-ban tartják meg Párizsban. ^ Megnyílt az Égei-tenger fölötti légifolyosó Görögország kedden közölte, hogy újra megnyitja az Égei-tenger feletti légifolyosót, lehetővé téve ezzel a Nemzetközi Vöröskereszt segélyeinek eljuttatását a törökországi földrengés sújtotta övezetbe. Görög hivatalos források szerint a légifolyosót a szállítmányok eljuttatáa ulán isiim lázáriak Me Govern szenátor levele Henry Kissingerhez George Me Govern amerikai szenátor levelet intézett Henry Kissinger külügyminiszterhez, s ebben szorgalmazza, hogy az USA mondjon le Vietnam Szocialista Köztársaság ENSZ-felvételének megvétózásáról. A szenátor értelmetlennek minősítette a Vietnam SZK ENSZ-felvételinek megakadályozására irányuló amerikai politikát. A Spanyol Szocialista Munkáspárt újra legális kongresszust tart A spanyol kormány kedden közölte a Spanyol Szocialista Munkáspárttal, hogy megtarthatja a polgárháború utáni első kongresszusát. A kormány szóvivője szerint a kongresszusra december 5. és 8. között kerülne sor. A spanyol Szocialista Munkáspárt kongresszusát eredetileg az elmúlt hónapra tervezték, de a kormány nem adta meg az engedélyt megszervezésére. ' , Cél a nemzetgazdaság fejlesztése Togóban befejeződött a Togói Népi Unió (kormánypárt) második kongresszusa. A munkálatok végén mondott beszédében Gnassingbe Eyadema tábornok, a párt elnöke,a Tokjo Köztársaság elnöke az erőfeszítések fokozására szólította fel a népet, hogy biztosítsák a nemzetgazdaság fejlődését, a társadalmi haladás és az állam függetlenségének megerősítését. Lezuhant az Aeroflot társaság egyik gépe Amint a TASZSZ közli, november 28-án a Seremetyevo repülőtér közelében repülőgép-szerencsétlenség történt az Aeroflot légiforgalmi társaság Moszkva és Leningrád útvonalon közlekedő gépével. A légi katasztrófa okait különbizottság vizsgálja ki. A szovjet kormány részvétét fejezte ki a szerencsétlenségben életüket vesztett személyek hozzátartozóinak. Letette az esküt Angola új kormánya Luandában letette az esküt Angola Népköztársaság új kormánya, az angolai fővárosban közölték. Amint az Angolai Népi Felszabadítási Mozgalom Központi Bizottsága által jóváhagyott kormányátalakítás célja nagyobb dinamizmust és hatékonyságot biztosítani a minisztertanácsnak a fiatal afrikai állam előtt álló új társadalmigazdasági feladatok megoldásában. Agostino Neto, Angola Népköztársaság elnöke, aki előtt az új kormány letette az esküt, hangsúlyozta, hogy a kabinet fő feladatának kell hogy tekintse a gazdasági tervszerű fejlesztő CIUDAD DE MEXICO. — Véget ért az új nemzetközi gazdasági rend kérdéseinek szentelt nemzetközi összejövetel a mexikói fővárosban. Huszonhét ország küldöttei egyebek között hangsúlyozták, hogy az összes államoknak szabályozniuk kell a területükön működő transznacionális társaságok tevékenységét. BUENOS AIRES. — Sztrájkba lépett az argentínai Cordobában a Renaultüzemek több mint 12 000 munkása, munka- és életkörülményeik javítását követelve. Hasonló sztrájk folyik a múlt hét óta a Buenos Aires-i Fiat-üzemekben is. RÓMA. — A három nagy országi szakszervezet — a CISL, olaszaz UIL és a CGIL — felhívására kedden hétmillió fémipari, vegyipari, élelmiszeripari, textilipari és építőipari munkás tartott négyórás sztrájkot gazdasági követeléseik kiharcolásáért. QUITO — November 30. óta az ecuadori állami kőolajtársaság tulajdonában vannak az összes tüzelőanyag- és üzemanyag elosztó állomások. A külföldi társaságok, amelyek évtizedeken át kezükben tartották a kőolajtermékek forgalmazását Ecuadorban, beszüntették tevékenységüket. December 1 -től az állami kőolajtársaság forgalmazza a kőolajtermékeket az egész országban — jelentették be hivatalosan Quitóban. LISSZABON — Carlos Andres Perez, Venezuela elnöke lisszaboni hivatalos látogatásán bejelentette, hogy országa alacsony kamatú hitelt nyújt Portugáliának venezuelai kőolaj vásárlására. ’’ GYÁSZJELENTÉS Fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesapa, SIMON FERENC életének 73. évében, hosszas szenvedés után elhunyt. Drága halottunk földi maradványait csütörtökön, december 2-án fél négykor a Gólya utca 12. szám alól a református temetőben helyezzük örök nyugalomra. A gyászoló család (691) * v MEGYEI KKÖK Szerkesztőség és kiadóhivatal ------—v — ■ [UNK] [UNK] ■ 4. Sepsiszentgyörgy, Sajtó idea 7. Telefon; Szerkesztőség : 11594, 111 lo és 13199— 16.as és 281.es belső. Kiadóhivatal : 11210. rvvonula : 111 II. 4