Megyei Tükör, 1977. január (10. évfolyam, 1543-1566. szám)

1977-01-04 / 1543. szám

­»d­ul­lu­tok (folytatás az első oldalról) zösségi eredményekből összefűződő hatalmas, országos sikerek csak akkor teljesek, ha mindenhol, mindenki be­csületesen, maradéktalanul végrehaj­totta azt, ami vállain nyugszik. A biza­lom jele is ez, a párt- és államvezető­ség velünk szemben táplált bizalma, mennyire felemelő érzés tudni azt, hogy a mi szerény teljesítményünk is az országos mérleget gazdagítja. E bi­zalomnak teljes odaadással, őszinte­séggel eleget tenni, ebben áll a fele­lősségérzet, emberség, elkötelezettség nyitja. Amikor NICOLAE CEAUȘESCU elvtárs újévi üzenetében az egész nép­nek, mindannyiunknak gratulált az elmúlt esztendő sikereiért, végered­ményben e bizalmat újította meg maga és a párt nevében, egyenként é­­­­rezhettük, mindenki személyesen é­­rezhette az ezután következő esztendő feladatainak nagyszerűségét, az eddi­gieknél is lelkesítőbb, időtállóbb mi­lyenségét. Mert mit hoz ez az eszten­dő? A nemzeti jövedelem 11,3 száza­lékkal növekedik, az összipari terme­lés 10,5 százalékkal lesz nagyobb az 1976-osnál. A munkatermelékenység 0,2 százalékkal nő, a beruházások meg­haladják a száznyolcvan milliárd lejt Jelentősen nagyobb lesz az öntözött föld, fokozódik a mezőgazdasági ter­melés, kiterjed az erdősített terület. Sorolni lehetne még, hogy mit is je­lent 1977 hazánk számára, Kovászna megye számára. Nem kell magyaráz- Tervünk : húszmillió lejjel többet adni . Az embernek ilyenkor sok elkép­zelése, számítása lehet­ a munkahe­lyen, közéletben, a családban — mon­dotta Mihály Antal, a kézdivásárhelyi fakitermelő és -feldolgozó vállalat pártbizottságának titkára. Mégis, úgy vélem, fontossági sorrendben a mun­kahelyi teendők az elsők, így minde­nekelőtt azzal az elhatározással lé­pünk az új esztendőbe, hogy a pártbi­zottság, a dolgozók tanácsa igényeseb­ben irányítsa, szervezze meg a terme­lést, kihasználva a rendelkezésünkre álló összes lehetőségeket. A műszaki­­tudományos forradalom ötéves tervé­nek ebben a/z esztendejében előbbre kell lépnünk a gépesítés tökéletesíté­sében, főleg a kitermelési részlegeken. A munkatermelékenység növelése, a gépek és munkaidő ésszerű kihaszná­­­lása, a minőségi termelés biztosítása, nyers- és segédanyagfogyasztás csökkentése révén mintegy 20 millió lej értékű termékkel akarjuk túlszár­nyalni össztermelési előirányzatun­kat. Annak is tudatában vagyunk, hogy fenti célkitűzésünk valóra val­lásának lényeges féltődde a munka­­közösség szocialista öntudatának fo­kozása, a dolgozók munka- és életkö­rülményeinek javítása. Cél : az iparág élvállalata lenni — Munkaközösségünk derekas helyt­állásának legszemléltetőbb bizonyíté­ka, hogy az 1976-os tervfeladatainkat közel 9 százalékkal szárnyaltuk túl — vallotta Vass Károly, a sepsiszent­györgyi cigarettagyár igazgatója. Mi­lyen m­ás terve, elgondolása lehet ve­zetőnek és lelkes dolgozó kollektí­vánknak a mostani esztendőben, mint fokozni erőfeszítéseinket még kima­­gaslóbb sikerek elérésére? Nem újke­letű az a törekvésünk, hogy több évtize­des múltú gyárunk az iparág élvállalata címét magának elhódítsa. A múlt évi termelési eredményekkel jó feltételek teremtődtek ahhoz, hogy e merész el­határozásunk beteljesüljön. Különben gyárunk munkaközösségének egyön­tetű elhatározása, hogy a termelési fo­lyamatok tökéletesítésével cselekvően hozzájáruljunk annak a távlati prog­ramnak eredményei­hez, miszerint megyénk megvalósítása­éssz termelési volumene az ötéves terv végére meg­haladja a 10 milliárd lejt. # ’ Mindenekelőtt ö minőség A sepsiszentgyörgyi Olt textilválla­­lat s­övödei részlegének 59 éves tech­nikai mestere, Szabó Jenő bácsi : évkezdéskor nunk, hogy az előbbrelépés, a gyor­sabb gyarapodás, anyagi, szellemi gaz­dagodás terén minden eddigi eszten­dőt jóval túlszárnyalunk. Az új esz­tendő elhozza majd a munkahét csök­kentésére történő fokozatos rátérést, megkezdődik az ötéves tervre elő­irányzott javadalmazás-emelés. Nagy fontosságú események fémjelzik a megteendő esztendős utat: megünne­peljük az állami függetlenség kivívá­sának centenáriumát, a nagy paraszt­felkelés hetvenedik évfordulóját, sor kerül a Megéneklünk, Románia fesz­tiválra, megtartják a mezőgazdasági termelőszövetkezetek kongresszusát, a dolgozók tanácsainak kongresszusát, a Párt Országos Konferenciáját. Mind­ezek meghatározó szerepet játszanak majd további gazdasági-társadalmi megújhodásunkban. „Az 1977-es esztendőt azzal a szilárd elhatározással kezdjük, hogy mara­déktalanul végrehajtjuk azz ország gazdasági-társadalmi fejlesztési ter­vét, biztosítjuk továbbra is az ipar és mezőgazdaság, az egész nemzetgazda­ság haladásáé“ — mondotta NI­COL­AE CEAUSESCU elv­társ újévi üdv­özleté­ben. Megyénk dolgozói is, románok, ma­gyarok azzal a szilárd elhatározással láttak munkához az új esztendőben hogy teljesítik, túlszárnyalják a rájuk háruló kötelezettségeket. Erről vallot­tak egyébként mindazok, akiket la­punk munkatársai ez évkezdő órákban felkerestek. Nyugdíjazásom napjáig szakmai tu­dásom legjavát akarom átnyújta­ni a fiatalabb mestereknek, megismer­ni, megismertetni a legújabb technika szülte gépeket, amelyek ü­­zembe helyezésével teljesítjük pár­tunk főtitkárának vállalatunkban tett látogatásakor adott útmutatásait, a kiváló minőségű, finom ballonanyagok, puplin- és más szövettáruk előállítá­sával kapcsolatosan. — Több mint 1­200-at számláló egy­ségünk munkaközösségének az az egyöntetű elhatározása, hogy tovább gazdagítsuk termékféleségeinket — nyilatkozta Lambrino Constantin, a bodzafordulói — Kovászna megye művészete — kisipari termelőszövetke­zet elnöke. A vezetőség, a pártszerve­zet idejében megtette a szükséges in­tézkedéseket, hogy 1977-ben áruterme­lési tervünk 30,4 százalékkal növeked­jék. A népi művészeti tárgyak modell­jeinek gyarapításával, a minőség to­vábbi javításával, a szolgáltatások tö­kéletesítésével megnövekedett elő­irányzatunknak, vállalásunknak ma­radéktalanul eleget tudunk tenni. En­nek fő zálogát a fokozódó munkalen­­dület, alkalmazottaink eddigi érdemi sikerei képezik. Változatos nevelést ... — A múlt esztendő kimagasló ered­­­­ményének, a politikai nevelés és szo­cialista kultúra kongresszusának szel­lemében láttunk munkához, a szocia­lista ember formálását hosszabb táv­ra megvilágító pártprogram valóra váltásához. A nemrég megalakult po­litikai nevelés és szocialista kultúra községi tanácsa elkészítette egységes­­ tervét. Tökéletesítjük a politikai is­meretgazdagítás formáit, eszközeit, a közművelődés feltételeit. A Megének­lünk, Románia elnevezésű nagy sereg­szemlén községünkből közel 400 mű­kedvelővel szándékszunk részt venni. Tartalmilag tevékenységét, javítjuk a népi egyetem növeljük a látogatók számát, átfogóbbá tesszük a könyvvel végzett sokoldalú nevelő tevékenysé­get, élénkebbé, vonzóbbá a község­­központ­ és falvak művelődési ottho­nainak, klubjainak aktivitását, rend­szeresítjük a tudományos brigád és a most létrehozott, tanítókat, tanáro­kat, orvosokat, mérnököket magába foglaló előadói kollektíva tevékenysé­gét. Íme, ezekkel a gondolatokkal lé­pett az új esztendőbe Gyergyai Károly, a C­sernáton községi pártbizottság he­lyettes titkára. Lejegyezte DARÓCZI FERENC MEGYEI TEJKOR . CZEGŐ ZOLTÁN */ . B.N­.É.K. —1977 Volt ebben a szilveszteri műsorban minden, a szellemes, s elejétől végig hatásosan adagolt keretjátéktól (írta Dali Sándor, alakították Dobos Imre, Kőmíves Mihály és mások), vidám jeleneteken (Völgyesi János, Klára) Szabó Mária világirodalmi Fülöp ki­ruccanásán (Burns: Falusi Randevúja) változó szellemességű konferansz-szö­­vegében (Vásárhelyi Katalin és Nászta Katalin) slágereken át (Szász Enikő, Daróczi Zsuzsa, Bálint Péter), a min­dig sikeres s ezúttal Daróczi Zsuzsa és Botka László jóvoltából a sok évi átlagnál is sikeresebb operettig. Ra­gyogó volt a zene, ragyogóak voltak a színészek, s nem­ utolsósorban ragyogó­ak voltunk mi, nézők, akik minden jobb sorsra érdemes tréfán, szellemes­ségen igazán önzetlenül, szeretetre­­méltóan mulattunk. Hogy túl sok a szuperlatívusz ? Ja, kérem, ez­ természetes, hisz köztudo­­mású, egy szilveszteri műsor sol­se lehet annyira rossz, hogy jó ne legyen, s ha ráadásul nem is annyira rossz, akkor nem lehet, csakis nagyon jó, ugye? Maradjunk hát ebben, s nézzük meg, mind többen, színházunk üdvére (kezdődjön bőséggel ez az év), s ma­gunk mulatságára. Hogy időnként mi is úgy jártunk, mint Dali Sándor keretjátékának ál­dozatai, akiknek orra előtt ravasz székelyeink meglóbálták a nyulat és a szót, de a vadas mártás savanykás íze helyett végül is a lelkiismeret csípős­­csiklandós fintorával­ kellett beérniük? Ha nem így lesz, az lett volna baj, sőt,­ épp a csípés-csiklantás az, amit talán kevesellhetnénk, hisz nem va­gyunk mi sem túl csiklandósak, sem túl sértődékenyek, ugyebár, vagy mégis ? . . . No, de hagyjuk, ez is kiderül majd, remélhetőleg épp e kritika jóvoltából, hogy legyünk végre mi is optimisták, 1977 szilveszterén. Addig is B. Ü. É. K.i, meg jól kiérdemelt köszönet Völgyesi Andrásnak, s mindenkinek, kinek neve e rövidke, de szándékában véget­­nem érő irományból helyszűke miatt kimaradt. (bíró) 1­97­7-RE y — forog a korong, zenét permetez a háziasított, riadt fenyőfára. — Száraz december próbálkozik künn, mellét döngeti, egyedül dühöng, a meleg-cserepes tetőt rázza. — Továbbá: jó csönd hanyatlik bennem, s idekinn 1976-ból még levesillatra is futja. — Meg : D Minor. — És : Mit hoz a jöv­endő ? — De : ki tudja, ha nem én ?! — Mégis : Mindenképpen élni s dolgozni fogunk, kis fácskákhoz szelídítünk nagy szelet, erdőt, s jaj, virágot s virágot ahhoz az Emberhez, aki itt évekig s önmagáig felnőtt ! Visz a vonni, visz kifelé ebből (nos, ma már a másik) esztendőből, mendeffélink Kolozsvár-Napoca felé, eléggé Szil­veszter­ előtti a hangulat s a han­gulatom, régen látott rokonokat keresendő viszem magammal ezt a hangulatot, keveredik belé egy kis szorongás, egy kis kíváncsiság, meg aztán a nagy készülődés az ünnepi közös fogadkozásokra, hogy írunk hogyne, kell gondozni is a rokoni szeretetet, ki ne szikkadjon, nem vagyunk idegenek, hát ez a három katona idegen­e? Itt tollászkodnak ők is a kaszárnya-­ hangulatból, van egy kísérőjük, úgy ötvenöt esztendős lehet, való­­­sággal ápolja őket, eteti, s ahogy az illatából érzem, muskotály bor­ral itatja őket — hát ezek sem ide­genek ebben az év­ utolsó­ napja ál­lapotban, ilyenkor megszólítható bárki, megszólíthatsz bárkit, min­denki kedves, és minden jókat kí­ván. Hrassótól jövögelünk, s már nem­sokára Apuhidán vagyunk, onnan piár csak egy kőhajitás Kolozsvár- Napoca, volt idő egymást sze­mügy­­re vennünk, először csak gyufával aztán cigarettával Hám, mindeni­­künknek jó, hosszú szűrés — ünne­pi dohánya van­, kínálgattuk egy­mást, aztán ez az idős civil ide­nyújtja az üveget — erősen sza­badkozik, hogy náluk úgy van, nem visznek vonatra poharat, hát ha meg nem velem, húzzak belőle Soha jobbkor, jólesik, egye’ hű­vös jó bura van, valóban musko­tály ízű, házi készítmény. .S­ amen­­­nyi idő hátravan, húsz perc, nem több. uz alatt elmondja — szüksége volt arra, hog­y elmondja —, mi kö­ze a három katonához. — Ez a fiam, itt ez a szőkébb csak most nem törődik az apjával mert a húgára, meg az anyjára gondol, pedig látja, én mentem u­­tána Brassóba, hogy elengedlek négy napra hazahozzam szabadság­ra. S ez a másik kettő, hát ezek is a fiaim! Ezekkel úgy vagyunk ott­hon, hogy árvák, már gyermekko­ruk óta, s azóta is szinte nálunk laknak. Milyen az élet? .Elárvultak s valakinek kell velük lenni. Hát egy darab ■ kenyér s jó szó kerül minden háznál, nem igaz ? Mit tudj erre szólni?! Magyaráz az ember, s adogatja három (velem most már négy)­ felé az üveget, s olyan szívbéli meggyőződéssel mondja a három katona hogy színre válaszolnom kell sorsát, per­sze, igaz, kerül jó szó, kerül egy darab zsíroskenyér, kerül egy P ° m húr boz, persze, hogy igaza van ! Haza kell vinni a másik kellőt is, a két szerénykedő másik két kato­na­ ,oda kell ültetni az asztalhoz. — Mintha válaszolnom is kellene — ezt mondhatnám. Elém tartja még egyszer az üveget , mintha döntött volna­- nem kell erre válasz. Dédelgeti őket, kezükbe adja a katonakabátot, vedd fel, fiam, gombolkozz­ol, megfázol Rácsig, s s mit mondok anyátoknak . . Az ál­lomáson még k­ezet fogunk, jól lá­tom az arcán, hogy órák óta készült elmondani a három katona „törté­netét", s azt, hogy miért dédelgeti étket. És most megkönnyebbült. Hát csak mendegéljenek Bács fe­lé, könnyű kedvet vigyenek az anyjuknak, és nekem is­­ vala­hogy könnyebb a léptem. A bőrü­lés is talán, de mindenképpen a jó szívéiül. Ünnepi díszbe öltözve várta a mintegy 200 fiatalt a Szakszervezetek Mükciódesi Háza. Igazi ifjúsági szilveszter kerekedett, mihelyt az örökifjú Szaturnusz együttes „nótára gyújtott“ Nem kellett sokat biztatni a mulato­­zókat, a táncteremben mindenki a jó­ avagy kevésbé ismert dallamokra ringatózott, s a sok humor mellé újakat kapott az új esztendei jókívánsá­gokkal érkező kolindáló csoport, majd a színház művészei tették próbára a résztvevők kacagós­ tehetségét. A malac, s az őt megnyerő Csia Kálmán szerencséje ráadás volt erre a vidámságra. Az új esztendő első percei hát boldog fiatalokra köszöntöttek, akik itt sem feledkeztek meg arról, hogy majd munkájukkal, mindennapi helyt­állásukkal kell újabb alapokat teremteniük az újabb örömökhöz. A diákszilveszter sem tagadta meg önmagát: az a közel száz líceumista, akik az 1-es számú reál-humán líceum ebédlőjében adtak találkát egymás­nak, a jól végzett munka örömével, az új esztendő reménységeivel lépték át az­ évek küszöbét. A vidámság igazi otthonra lelt, a kiapadhatatlan ötlet­tárból egymás után születtek a hangulatos játékok, s csak a közkedvelt discoklub zenéje tudta túlharsogni az önfeledt nevetést. (Bortnyik György felvételei) Tizenkettőt ütnek a faliórák, s talán az óévet búza áz­tatva, talán az új esztendőt köszöni­ve c­secsemőtorkokból tör kifelé az élet a nőgyógyászatokon. A január elseji első ikreket, Tóth­ Rékát és Tóth Ritát, a mellékelt képén is csodálhatják az érdeklődök. Ha­­ a fénylő napot nem is, de a szúni neonfényt respektálva, meg-megbicsaklik az óra­­ütések halkulján erősödő sírás, amelyből példásan lészen majd szó és ének. Siró-rivó jelképekkel indul tehát az év, s csak rajtunk múlik végigélein­i, hogy milyenek lesznek napjai. Mint fagyban a füstoszlop, tör ég felé a remény, hátha betelje­sednek Helsinki ígéretei, hátha már végleg az inkvizíciót bemutató történelemkönyvek szemléltető ábráiba száműzik Európa kínzókamráit, hátha nem nő az aranyat érő májusi eső termést is elmosó árvízzé, hátha ... De ne folytassuk. Maradjunk a reménynél, higgyük, nem csak a mondókában ígért likas kend­őt kapják, az új s nekik mindenképpen első esztendejüktől azok a csecsemők, higgyük, minden úgy lesz majd, ahogy összekoccanó poha­rak mögül a jövőt kutató tekintet: Szilveszter éjszakáján elképzelte. Hiszen lényegében minden rajtunk áll. b. i. Az Állami Magyar Színház nagy sikerű szilveszteri ka­­baréműsorát a hét végén, szombaton este, valamint va­sárnap délután és este Sepsi­­szentgyör­gyön megismétli. A tavalyelőtti nyolcvanhat előadással szemben a Vadró­zsák együttes az elmúlt év­ben százharmincnégyszer lé­pett színpadra. Közel ezer fiatal költözött a múlt esztendőben a válla­lati legény­lak­ásokba. Az Ifjúsági Turisztikai Iro­da a december végi pojánai, kovásznai és árkosi táborok után január Vakációs elején újabbakat indított a Bojánán és Kovás­nán. A vakációs évkönyv (Al­manahul de vacanță) ebben az esztendőben is sok hu­mort, szórakoztató írásokat tartalmaz. A téliía-ü­nnep­lésben me­gyénk gyerekei az államtól 600 000 lej értékű ajándékot kaptak. Ehhez még hozzáad­ták a szakszervezeti alapok­ból folyósított összegeket. rendezvények A Szakszervezetek Művelő­dési Háza kistermében este hat órakor folytatják a tör­ténelmi hősökről szóló soro­zatot, a lilateremben pedig dzsesszklub. fél órakor a­­ já­tékterem a sakkozók rendl­­l­­kezésére áll. Decemberben a szerencse többek között megyénkben a következőknek kedvezett : zárt sorsjegyen ötezer lejt nyert Tuzson Ilona (Imecs­­falva), Valkó József (Sepsi­­szentgyörgy), Csíki Rozália (Gidófalva), tízezret Fazakas Béla (Gidófalva), húszezret Horváth László (Szentlélek) és Skoda személygépkocsit Gál Borbála (Sepsiszent­­györgy). Málnásfürdőn tegnap meg­nyílt a pionírvezetők hagyo­mányos téli felkészítő tábora, amelyen több mint százan vesznek részt a megye közsé­geiből, városaiból. December végén Nagy­ba­conban jól sikerült Jóbarát­­napot tartották. A folyóira­tot Forró László író képvi­selte. A megyei turisztikai hiva­talnál január 15-ig fel lehet iratkozni a lipcsei nemzetkö­zi vásár megtekintésére szer­vezett kirándulásra, amelyre március 10 -20. között kerül sor. Utazás Brassóból, külön­­vonattal. Ára : 3500 + 432 lej. Megjelent Ion Turism­eu manualul Vladutiu, de et­nografie című könyve, a­­melyben megyénknek is szentel néhány lapot. Slatinát is bekapcsolták a városközi telefonhálózatba. Hívószám : 944. Nyáraspataka faluban (Híd­­vég község) a jelenlegi száz­húsz házból hatvan az utób­bi tizenöt évben épült. A következő huszonnégy ó­­rában lassú felmelegedés vár­ható. tozattal, időnként felhős égből­Helyenként csapa­dék. Mérsékelt északnyugati szél. Hőmérsékleti­ határérté­kek : minimum —10 és —3 ° C, maximum 4 és 8 C kö­zött. 10.00: Tévéiskola; 11.00: Csehszlovák játékfilm; 12.20: Telex; 16.00: Vakációs ma­tiné; 16,30: Angol nyelvtan­­folyam; 17,00: Telex; 17,05: A modern román nyelv; 17,25: Dalok; 17,55: Mezőgazdasági dolgozóknak; 18,35: Tudo­mányos műsor; 19,05: Pionír­híradó; 19,20: B­eregy este; 19,30: Esti híradó; 20,00: Ref­lektor; 20,20: Színházi est: Seribe Egy pohár víz című darabja; 22.10: Gazdasági­­ szemle; 22.20: Tudományos műsor; 22.45: Híradó. új io 6.30—700 Reggeli híradó; 13.00— 14.30 Énekeljünk gyütt. Párbeszéd a rádióhall­­­­gatóval. Könnyűzene. Köz­vélemény — szerkesztő-ripor­ter Berde György. Gavril Costea fuvolázik. Műsor szép vers kedvelőinek; 14,30 a —15,30 24 óra. Lemezbarátok műsora. Tudomány, termelés, társadalom. Hírek. Sport; 18,00— 19,30 Hírek, tudósítá­sok. Zenés posta. Dolgos hét­köznapok. A Hargita népi e­­­gyüttes műsorából; 19,30— 20,30 Hangos híradó. Zsibon­gó — ifjúsági műsor. Sepsiszentgyörgy — Művész: ARISZTROKRATA MACS­KÁK — színes amerikai film. Dokument­umfilm­ek 10, 15, 17,30 és 20 órától. Sepsiszentgyörgy — Lux : AZ ÍTÉLŐSZEK ELNA­POLJA A DÖNTÉST — szí­nes román film 11, 16, 18 és 20 órától. Kovás­ uá — Győzelem : AHOVÁ A TAVASZ KÉ­SŐN ÉRKEZIK — szélesvász­nú japán film. Barát : AZ IDŐ MINDENT ORVO­SOL — csehszlovák film. Dokumentumfilmek 20 órá­tól. Bodzaforduló : A TÖLGY SÜRGŐS HÍ­VÁS — színes román film, magyar felirattal 20 órától. 1977. január 4., Napkelte : 7.52 Napnyugta : 16,49 Eltelt : 4 nap Hátravan : 361 nap 2 — 3

Next