Megyei Tükör, 1977. május (10. évfolyam, 1644-1669. szám)

1977-05-02 / 1644. szám

A MUNKA A világ, az ország népével együtt megyénk román és magyar dolgozói, ma ünnepük május elsejét, azt a na­pot, mely az összes dolgozók nemzetkö­zi szolidaritásának méltó, magasztos szimbólumaként vonult be az emberiség történetébe. Május elseje az elhivatott­ság és a beteljesedések napja, a mun­ka diadalának jelképe. Jelentősége, első megünneplésétől egyre gyarapodott, új törekvésekkel és jelentésekkel gazdago­dott. Ez jelezte egyúttal a néptömegek egyre fokozódó öntudatosodásának, sza­badság és méltányosság utáni vágyának egyre magasztosabb kiteljesedését is. Május elseje szocialista társadal­munkban a kiszolgáltatottság terhétől ö­­rökre megszabadított, a civilizáció és a haladás szolgálatában álló munka ünne­pe Május elseje számunkra ugyanakkor a romániai munkások korán megnyilatko­zó, politikai érettségének is beszédes bi­zonyítéka. Annak a politikai érettségnek, melyről egyebek között az 1890. május elsejei bukaresti munkásfelvonulás emlé­ke tanúskodik. Ezen a napon a főváros dolgozói nemcsak a nemzetközi munkás­­osztály nagyméretű megmozdulásaihoz való csatlakozásukat nyilvánították ki, hanem a román néptömegek erejéről és harcra termettségéről is hírt adtak. Meg­mozdulásuk előre vetítette a munkás­­osztály azóta ragyogóan kibontakozott képességét a kizsákmányolás elleni küz­delem eredeti és hatékony vezetésére, szervezésére. Pártunk gazdag és hősi harcának tör­ténetében felejthetetlen eseményeként szerepel az 1939. május elsejei nagy antifasiszta tüntetés, melynek titkos szer­vező bizottságát NICOLAE CEAUȘESCU elvtárs vezette .A tüntetésen, szimbolikus ünnepén jelentőségű egységben, kommu­nisták és szocialisták egy­aránt részt vettek, mintegy a romániai munkásosztály egységtörekvé­seinek szép példáját szolgáltatva ezzel. 1920. május elseje a mi tájainkon is jel­képes erejű tömegdemonstrációvá nőtte ki magát. A tüntetéseknek csupán Sepsi­­szentgyörgyön több mint 2000 résztvevője volt. Május elseje megünneplésére az idén a nagy történelmi és hazafias évfordu­lók - Románia nemzeti függetlensége ki­vívásának századik évfordulója, az 1907- es parasztfelkelés 70. évfordulója - lel­kes, forradalmi légkörében kerül sor. A munka ünnepe idén még inkább a Ro­mán Kommunista Párt XI. kongresszusa, nagyszerű feladatainak példás teljesíté­sére, a vezető párt- és állami szervek március 28-29-i ülésén, a parasztság kongresszusán hozott intézkedések való­­ra váltására ösztönöz. Arra törekszünk, hogy tettekkel háláljuk meg azt a mesz­­szemenő gondoskodást, melyet páriunk, s annak szeretett vezetője, NICOLAE CEAUȘESCU elvtárs, nemzetiségre va­ló tekintet nélkül, a haza összes fiaival szemben tanúsít. Szilárd elhatározásunk, fáradtságot nem kímélve, munkánk mind gyümölcsözőbbé tétele. Ismeretes, hogy a gazdasági és társa­dalmi tevékenység minden területén az elmúlt esztendőben, 1977 első évnegye­dében kimagasló sikereket értünk el. Eredményesen fejlődött az ipar, a mező­­gazdaság ,a tudományos tevékenység, az oktatás, a kulturális-nevelő munka. Mind­ezek a nemzeti jövedelem nagyfokú nö­vekedéséhez vezettek, lehetővé téve a dolgozók jövedelmének növekedését, biz­tosító intézkedések valóra váltását. En­nek eredményeként 1977-től kezdve rá­térnek a javadalmazás emelésére az 197é-1980-as ötéves tervben. Mindez, ami a szocialista Románia sokoldalú, kiegyensúlyozott fejlesztésében végbement, a munkásosztály, a paraszt­ság, az értelmiség, nemzetiségű különb­ség nélkül az összes dolgozók lelkes munkájának eredménye, azoké, a­­kik a Román Kommunista Párt harced­zett vezetésével sikeresen megvalósítják a sokoldalúan fejlett szocialista társa­dalom építésének programját. Ebbe az építő munkában szervesen beilleszkedve, megyénk munkaközössé­gei is­ fáradhatatlanul igyekeznek, hogy az ötéves tervnek ebben az esztendejé­ben minél jobb eredményeket érjenek el, hozzájáruljanak a sokoldalúan fejlett szocializmus megteremtéséhez hazánk­ban, Románia Szocialista Köztársaság­ban. Ennek az igyekezetnek tudható be, hogy az első négy hónap tervét 6 nap­pal határidő előtt teljesítették, s ápri­lis végéig, terven felül, május 1. tiszte­letére mintegy 80 millió lej értékű termé­ket állítottak elő. E sikerekhez a legna­gyobb mértékben hozzájárultak a kö­­peci bányavállalat, az Olt textilművek, a cigarettagyár, a keményítőgyár, szeszgyár, a helyiipari vállalat, a kisipari a termelőszövetkezetek Megyénk szántóföldjeinek munkaközösségei, dolgozói és szorgalmasan dolgoztak, hogy életbe ültessék a parasztság kongresszusa do­kumentumaiból fakadó feladatokat. Jó minőségű munkával sikerült befejezniük a tavaszi kampányt, megteremtvén ezzel az 1977-es bőséges termés előfeltételeit. Kimagasló munkasikereink, stme­ yekkel a munka ünnepét hazánk történelmének kiemelkedő évfordulóit köszöntjük, to­vább fokozzák szellemünk erejébe vetett hitünket. Arra és karjaink ösztönöz­nek, hogy erőnket nem kímélve, egy em­berként elősegítsük hazánk gyors ütemű haladását a civilizáció, a rálét mind ma­gasabb lépcsőfokaira való felemelkedé­sét. NÉPGYŰLÉS A FŐVÁROSBAN MÁJUS 1. ALKALMÁBÓL (folytatás az első oldalról) tagja, a hazai kommunista és munkás­­mozgalom számos régi harcosa, köz­ponti intézmények, tömeg- és társa­dalmi szervezetek vezetői, bukaresti vállalatok és intézmények dolgozói. A népgyűlésen képviselteti magát a Bulgáriai Szakszervezetek Központi Tanácsa, a Csehszlovákiai Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom, a Kubai Dolgozók Központja, a Német Szabad Szakszervezetek Szövetsége, a Mongol NK Szakszervezeteinek Közpon­ti Tanácsa, a Lengyelorszá­gi Szakszervezetek Központi Tanácsa, a Magyarországi Szak­­szervezetek Országos Tanácsa, a Szov­jetunió Szakszervezeteinek Központi Tanácsa, Vietnam SZK Szakszervezeti Szövetségének Végrehajtó Bizottsága, a Franciaországi Általános Munkás­szövetség, az Olasz Általános Munkás­szövetség, az Algériai Általános Mun­kásszövetség, az Angolai Munkások Országos Szövetsége, a Dél-Afrikai Szakszervezeti Kongresszus, az Egyip­tomi Munkásszövetség, az Ecua­dori Osztály­szervezetek Szövetsé­ge (CEDOC) és az Ecuadori Dolgozók Szövetsége (CTE), a Ciham­i Szakszer­vezeti Kongresszus, a Jordániai Mun­kások Általános Szövetsége, az Iraki Szakszervezetek Általános Szövetsége, a Mozambiki Szakszervezetek, a Mau­ritániai Dolgozók Szövetségének Or­szágos Tanácsa, a Mexikói Dolgozók Szövetségének Országos Tanácsa, a Mexikói Oktatásügyi Országos Szak­­szervezet és a Mexikói Vasúti Munká­sok Szakszervezete, a Palesztinai Szak­­szervezeti Szövetség, a Perui Általános Munkásszövetség, a Szíriai Szakszer­vezetek Általános Szövetsége, a Sze­negáli Munkások Országos Szövetsége, a Tanzániai Dolgozók Országos Szö­vetsége, a Zambiai Szakszervezeti Kongresszus, Jemen NDK Munkásszö­vetsége, a Lisszaboni Kohászok Szak­­szervezete és a Déli Szállodaipari Dol­gozók Szakszervezete (Portugália), a Németország SZK Élelmiszeripari­ Szálloda- és Vendéglátóipari Szakszer­vezeteinek Szövetsége, a Szakszerve­zeti Világszövetség, az Arab Szakszer­vezetek Nemzetközi Szövetsége (CISA). Jelen vannak Bukarestben akkredi­tált diplomáciai képviseletek vezetői, a diplomáciai testület más tagjai, va­lamint külföldi sajtótudósítók. A hatalmas terem ünnepi díszbe öl­tözött. A hivatalos páholy fölött Nicolae Ceaușescu elvtárs arcképe, tő­le jobbra az alábbi jelszó látható: Éljen a Román Kommunista Párt, é­­lén főtitkárával! Hatalmas vörös és nemzeti színű zászlók fonódnak egybe. A terem egyik falán Marx, Engels, Lenin arcképe látható a következő szavakkal: Éljen a nemzetközi kom­munista- és munkásmozgalom, az ös­­­szes szocialista, demokratikus, antiim­­perialista erők egysége! A terem másik falán, a hivatalos e­­melvénnyel szemben, földgömb látha­tó a következő felírással: Éljen Má­jus 1. !, a Román Kommunista Párt és Románia Szocialista Köztársaság cí­merétől övezve. A gyűlést Ion Dincu elvtárs, az RKP KB Politikai Végrehajtó Bizottságának tagja, az RKP Bukarest municípium­i bizottságának első titkára, Bukarest főpolgármestere nyitotta meg a követ­kező szavakkal: Engedjék meg, hogy az alkalmat megragadva, mély tisztelettel és nagy­rabecsüléssel üdvözöljem a fővár­os kommunistái, egész lakossága nevében nemzetünk méltó és mélyen tisztelt fiát, Nicolae Ceaușescu elvtársat, a Román Kommunista Párt főtitkárát, Románia Szocialista Köztársaság el­nökét. Úgyszintén köszöntjük pártunk és államunk levő tagjait, vezetőségének többi jelen­t­­ i A szónok megelégedés!*! és anglegen üdvözölte a nagyszámu*külföldi ven­déget, hangsúlyozta, hogy­ jelen­csek szimbóluma azoknak a szilárg Jferika­ és internacionalista szolidaritási kap­csolatoknak, amelyeket országunk, né­pünk és pártunk a munkásosztállyal, a haladó és demokra^kus-erőkkgel, ^ a világ összes népeivel, tárt Jfejjn. " Május 1. jelentősége? Ion­­ Tohiță Al­tars,az RKP KB Poliikai AgB^rehajtó Bizottságának tagja, a kormány első miniszterének helyettese méltatta. A gyűlés a hatalmas lelkesedés lég­körében ér véget. Perceken át éltetik a pártot, a párt főtitkárát, hős mun­kásosztályunkat,­ nagyszerű népünket, a szocializmus építőjét, szabad és büszke hazánkat , Románia Szocia­lista Köztár­saságot. Lelkesen kiáltoz­zák Ceaușescu — RKP !, Ceaușescu és a nép ! A hosszas éljenzés, a szűnni nem a­­karó ünneplés ékesszólóan tanúsítja népünk rendíthetetlen összefogását pártunk és annak főtitkára körül, nemzet törekvései és a párt politikája a közötti teljes összhangot, a haza vala­mennyi fiának — románoknak, magya­roknak, németeknek és más nemzetisé­­gűeknek — azt a szilárd elhatározását, hogy minden erejét latba veti a XI. pártkongresszus határ­ozatainak, a sokoldalúan fejlett szocialista társa­dalom felépítéséről és Románia kom­munizmus felé haladásáról szóló programnak a valóra váltásáért, hova­tovább hozzájárul az összes népek szabadság- és haladáseszményeinek megvalósításához, a szocializmus és a béke ügyének egyetemes diadalához. A népgyűlést május elsejei ünnepi műsor zárta. Ünnepi ülés Sepsiszentgyörgyön (folytatás az első oldalról) minden év egy-egy ú­jabb lépést jelen­tett az ország felemelkedésében, az or­szág népe életszínvonalának növeke­désében. A szocialista társadalom é­­pítésében elért újabb és úja­bb győzel­mek elválaszthatatlanok a Román Kommunista Pártnak társadalmunkban a r­agyogóan betöltött vezető szerepétől, párt főtitkára. NICOLAE CEAUȘESCU elvtárs bölcs, fáradha­tatlan tevékenységétől, melynek ered­ményeként a szocialista Románia haladás és felvirágzás mind magasabb a lépcsőfokaira hág, növekszik szorgal­mas dolgozó népünk jóléte­­­ Ebben az évben megyénk tervén egységben élő román és magyar dolgo­zói május 1-ét új, kimagasló sikerek­kel köszöntik minden tevékenységi területen, ami kifejezi szilárd elköte­lezettségüket pártunk és államunk bölcs politikájához, elhatározásukat, hogy a pártszervek és -szervezetek vezetésével valóra váltják a párt XI. kongresszusa nagyszerű célkitűzéseit, a műszaki-tudományos forradalom öt­éves terve második évének tervfelada­tait. . .......................... Az ünnepi ülést a Románia fesztivál megyei Megéneklünk, szakaszán részt vevő együttesek műsora követte, amely pártunk, az ország, a munka előtt tisztelgett. vázlatos arckép A csoportvezető Tompa Mikiben — Így becézik mun­katársai — fordult meg a gondolat, hogy ha a műhelyab­lak felső részére polcot hegesztettek, ott nagyszerűen lehet­ne virágot tartani. Megtanácskozta a dolgot Szász Ferenc­cel, Csíki Tiborral, Györfi Jánossal, akik helyeselték a gon­dolatot, és másnap már jelentkeztek az otthonról hozott palántákkal ... Több éves együttlét során többször elgondolták, el­mondták egymásnak, hogy életük nagy részét, harmadánál is többet, a munkahelyen töltik el ... Ezután nemcsak gé­pek, acélszerszámok, öntvényalkatrészek, hanem virágok között is. Mert, aki a virágot szereti ... Mind szeretik. Mind a nyolcan derék, szorgalmas szakmunkások, összeforrt, összetartó csoportot alkotnak a sepsiszentgyörgyi Helyiipa­ri Vállalat öntödéjének karbantartói.“ A Munkásélet néhány héttel ezelőtti számából vettem át e rövid hírt. Nem véletlenül, mert a kis cikk szerzője, egy ama nyolc közül, akiről szó esik itt, akik jeleskednek a virágok és a munka szeretetében. Ferenczy L. Tibort idestova öt esztendeje ismerem, ak­kor került Sepsiszentgyörgyre, amikor a helyi ipar öntödé­jét alapították. Kis műhelyként indult ez, amolyan manu­faktúrának, hogy a múló évek során korszerű munkahellyé rangosodjék. Az öntök szakmája „forró" szakma, ott dolgoz­ egy portréíróról ni nem gyerekjáték. Főleg akkor nem, ha a munka nehe­zét manuálisan, sokszor a testi erő igénybevételével kell elvégezni. Amikor legutóbb riportot írtam e kis részlegről , az Öntök nyara címen napvilágot is látott e lap hasáb­jain, Ferenczy L. Tibor éppen másutt dolgozott. Ám félig­­meddig akarata ellenére. De valljon erről ő maga: „1958-ban végeztem el a szentkeresztbányai szakisko­lát, öntödei lakatos szakmában. Azóta dolgozom, kezdetben a vlahicai vasműveknél, néhány évet az új galád kombi­nát építésénél, aztán Csíkszeredában, majd 1972-től Sepsi­­szentgyörgyön. Vlahica amolyan ,,fellegvára“ a székely ne­héziparnak, aki öntő, öntödei munkás van mifelénk, az csaknem kivétel nélkül mind Vlahicáról indult. Az itteni­ek közül is sokan. Az én galaci kitérőm négy esztendőt tartott. Meg kell mondanom, vonzott a tudat, hogy az or­szág legnagyobb nehézipari üzemének építésénél dolgozha­tom, meg aztán a kereset is tisztességes imit, hát mentünk. Vlahicáról többen is. Mi építettük fel a kombinát egyes­­számú nagykohóját. Négy év után visszakerültem, követ­keztek a Csíkszeredai évek, majd, amint mondottam, Sep­­siszentgyörgy. Én ugyan öntödei lakatos-szakmát tanultam, de megszerettem a hegesztést, hát átképeztem magam. Az itteni öntödei munkám megszakítás nélküli, bár egy időre­­­­­­­ s ez esik ama bizonyos riport közlésének idejére —, áthelyeztek a karbantartó-részlegre. Aztán kértük, hogy újra az öntödében dolgozhassunk. Meghallgattak, visszake­rültünk. A csoport, az öntödei karbantartók csoportja, nyolc emberből áll, heten lakatosok, én, a nyolcadik va­gyok, a hegesztőjük. 18 éve dolgozom, és idestova ugyancsak 18 éve próbá­lok tudósítani is munkatársaimról. Annak idején az Ifjú­munkásba, a Vörös Zászlóba írogattam, mostanában inkább a Munkáséletbe, hiszen ez a mi fajuunk. írok, mert tiszte­lem munkatársaimat, szeretném, ha életükről, munkájuk­ról, álmaikról és törekvéseikről mások is tudomást szerez­nének. És úgy érzem, ők is szeretnek, tisztelnek engem.“ Ferenczy L. Tibor jelenleg az öntödei 6-os pártalap­­szervezet titkára. Azt hiszem, megválasztása nem volt vé­letlen. Inkább törvényszerű és szerencsés. Találkoztam ve­le csaknem minden kiállítás megnyitóján, a színházban, író-olvasó találkozókon, irodalmi körön és hangversenyen is. Hallottam beszélni jó néhányszor, elolvastam írásait. Legutóbb a városi pártkonferencián kért szót, és értelme­sen, a lényegre összpontosítva beszélt munkahelye gond­jairól, a munkatársait foglalkoztató kérdésekről, a terme­lésről, emberi problémákról. Azt a fiatal munk­ástípust vé­lem benne megtestesülni, kinek számára a fizikai mellett, a szellemi tevékenység, a közéleti felelősség is természe­tes és szükségszerű. Hogy ír, és munkatársait képviselni igyekszik, nem feltűnési vágyból, nem sznobizmusból teszi azt, hanem abból a meggyőződésből, hogy a munkás öntudat, a munkás mentalitás határozza meg életünket. Ezért íródott e vázlatos portré — ünnepköszöntőként — arról, aki munkásportrék tucatjait írta meg életében. VARGYASI MIKLÓS MEGYEI TlfitíR mindenkit­­ érdek­el Májusfa ! Április záporaiba bele-belekékülve, az erőlködéstől el­­élpityeredve^ im, teljes pompájában,­ suhogó-zöld erdeinek virág-örvényeivel ránk lobbant a tavasz­­: május van. E bűvös szó mindannyiunkban azt szólítja meg, mi amúgy is készenlétben már: derékig érő vetésr­el álmodik a földmű­ves, csudazöld, hancúros rétekről a gyermek, orgonaillatú május esti andalgásokról a szerelmesek, s egy jó, kiadós május elejei nyújtózkodásról, megnyugovásról a munkás. Mert hát főként az ő ünnepe volna e nap, amióta 1889-ben a nemzetközi szocialista munkáskongresszus ünneppé nyil­vánította. De nagyobb régisége is van május-szerelmünknek, a munka utáni pihenés és a nyárr­a nyíló tavasz iránti ra­gaszkodásunknak —­ lám, megünnepelték e napot már a régi rómaiak is — Bona Dea néven. Kell bizony, számunkra is szükségeltetik egy ilyen napsütötte nap, mikor úgy érezhetjük, hogy lélegzetünk kormányozza a világ rendjét, röptét a madaraknak, füvek hajolását, levél zizegését, terelődését eljövendő hétközna­poknak. Csak a májusfát ne felednék a legények, csak a má­jusfát! Zöldjében áhitat, szeretet és szerelem, remény virít... (f. á.) Május 1-én a megye összes helységeinek kultúrotthonai­­ban művészi műsorral egy­bekötött díszgyűlésekre kerül sor. Május 1-én és 2-án Sepsi­­szentgyörgyön a 4-es kilomé­terkőnél, dérvölgyben, Kovásznán a Tan­kézdivásárhe­­lyen pedig a Fortyogónál tartják meg a hagyományos megyei ünnepségeket. A je­lenlévők szórakoztatásáról a helyi műkedvelő csoportok gondoskodnak. A KISZ megalakulásának 55. évfordulója tiszteletére a megyei KISZ-bizottság Sepsiszentgyörgyön május 1- én és 2-án tenisz-, minifoci és mezei futóversenyt szer­vez, Kovásznán kézilabdabaj­nokságot tartanak, Kézdivá­­sárhelyen pedig asztalitenisz, minifoci mérkőzésekre kerül sor. Sportrendezvényekre Ba­ráton és Bodzafordulón is sor kerül. A Szakszervezetek Művelő­dési Házában május 2-án es­te 19 órakor a megyeszék­hely fiataljai számára ifjúsá­gi karnevált rendeznek. Tán­cos ifjúsági esten vehetnek részt 2-án este a kovásznak baróti és bodzafordulói váro­si művelődési otthonokban is. A Megyei Pionírtanács május 1-én Kovásznán atléti­kai bajnokságot szervez a kör­zeti szakaszokon nyertes iskolásoknak és pioníroknak részvételével. Ugyancsak mai nap folyamán zajlanak a a turisztikai tájékozódási vetél­kedők körzeti szakaszai is megyénk községeiben. A Megyei Kereskedelmi I­­gazgatóság közli a lakosság­gal, hogy az üzletek, ma, má­jus 1-én zárva vannak, május 2-án pedig az élelmiszerüzle­tek a vasárnapi program sze­rint tartanak nyitva. A mezei futóverseny Füg­getlenségi Kupáért kiírt or­szágos szakaszán Bukarest­ben, megyénkből 5 pionír vesz részt.­­ 1977. MÁJUS 1. Szép, meleg idő átvonuló felhőzettel, a várható, dél­utáni órákban elszigetelten futó záporokkal. Mérsékelt délnyugati szél. A nappali hőmérséklet 20 és 25 ° C kö­zött, az éjszakai 3 és 8 CC között váltakozik.­­ MÁJUS 1., VASÁRNAP 8,30 Hazafias és forradalmi dalok május 1. tiszteletére : 8.45 Pionírműsor; 9,05 Daga­dó vitorlákkal (VII.); 10,00 A szocialista versenyvállalások­­ról; 10,15 Riportfilm­ a mai román faluról; 10,35 Folklór­műsor; 11,25 Ripor­t a brassói Tractorul és a ploiești-i 1. Mai üzemről; 11,45 Rögbi; Románia — Olaszország az EB keretében — második fél­idő; 12,30 A haza védelmé­ben; 13,00 Telex; 13,05 Má­jusi album. A tartalomból: könnyűzene, szatíra, rajzfil­mek ; újabb kalandok a kő­­korszakban, népzene; 15,00 Labdarúgás: Rapid — Dina­mó — az A-osztályú országos bajnokság keretében; 16,55 Könnyűzene; 17,20 Dokumen­­tumfilm a munkásosztály problémáiról tőkés viszonyok között; 17,35 Balett-műsor; 17,50 Ifjúsági vetélkedő a centenárium tiszteletére — országos döntő; 19,00 Gyer­mekműsor; 19,20 1001 este; 19,30 Esti híradó; 20,00 Doku­mentumfilm; 20,20 Zenés-iro­dalmi műsor; 20,50 A román testőr — játékfilm; 22,20 Ro­mán könnyűzene; 22,50 Hír­adó.­­15,30—16,00 Május elsejei ünnepi műsor; 17,15—18,00 Megbonthatatlan testvéri egy­ségben a munka ünnepén — verses, zenés riportösszeállí­tás; 18,00—19,00 A munka és az emberi méltóság tavasza. Verses, zenés riportműsor. MÁJUS 2., Sepsiszentgyörgy — Művész, 141 PERC A BEFEJEZET­­LEN MONDATBÓL — színes magyar film 10, 15, 17,30 és 20 órától. Sepsiszentgyörgy — Lux­ , LÁNGOKBAN SZÜLETETT HAJNAL — színes lengyel film 11, 16, 18 és 20 órától. Kézdivásárhely — Május 8. HOGOLYÓ expressz — színes, amerikai film. Doku­mentumfilmek 10, 15, 17,30 és 20 órától. Kovászna — Győzelem : RIVALDAFÉNY — kétré­­­szes amerikai film 10, 17 és 20 órától. (Bortnyik György felvétele) Napkelte : 5,08 Napnyugta : 19,18 Eltelt : 121 nap Hátravan : 244 nap YÜdió : 2 — 3

Next