Megyei Tükör, 1977. november (10. évfolyam, 1800-1825. szám)

1977-11-01 / 1800. szám

im­ Eguus(&8­­>C» TÜ VH.AG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK ! AZ RKP KOVÁSZNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI NÉPTANÁCS LAPJA 1800. szám X. évfolyam 1977. november 1., Kedd ARA 30 BÁNI Moh­ammed Anwar El Szadat Egyiptom Arab Köztársaság elnöke befejezte baráti látogatását hazánkban Nicolae Ceausescu, Románia Szocialista Kö­t­á­saság elnöke és Mohammed An­war E­l Szadat, Egyiptom Arab Köztársa­ság elnöke vasárnap délelőtt megbeszélést folytatott Sinaián. A két államfő, folytatva az utóbbi évek során Bukarestben, illetve Kairóban lebo­nyolított gyümölcsöző dialógust ,elemez­te a román—egyiptomi kapcsolatok jelen­lég­i stádiumát és fejlesztési lehetőségeit.­­Nicolae Ceausescu elnök és Mohammed­­ Anwar El Szadat elnök megelégedéssel ál­lapította meg, hogy Románia és Egyiptom baráti kapcsolatai és szoros együttműkö­dése sikeresen fejlődik különböző terüle­teken, az Ünnepélyes Közös Nyilatkozat szellemében, továbbá­ a magas szintű gyezményeknek és megállapodásoknak a­­szellemében, amelyek döntő szerepet kap­n­­ak, illetve töltenek be országaink és né­peink együttmunkálkodásának szüntelen erősítésében. A két államfő egyben­­ meg­állapította : megvannak a feltételek a két­­oldalú kapcsolatok bővítésére és mélyíté­sére politikai, gazdasági, műszaki-tudomá­nyos, kulturális téren, és hangsúlyozta, elhatározása újabb konkrét területeket és módozatokat feltárni a kölcsönösen elő­nyös együttműködésre. Mint kidomborí­totta, Románia és Egyiptom együttműkö­désének széles körű előmozdítása hozzá­járul a két ország nemzetgazdaságának haladásához, megfelel a román nép és az egyiptomi nép érdekeinek és törekvései­nek, az egyetemes béke és együttműködés ügyének. Nicolae Ceausescu elnök és Mohammed Anwar El Szadat elnök a megbeszélés so­rán úgyszintén véleménycserét folytatott a főbb nemzetközi kérdésekről, fontos helyet szentelve a jelenlegi közép-keleti helyzet megvizsgálásának. A két elnök kidomborította: világvi­szonylatban pozitív változások történnek a béke és a haladás erői javára, és mege­rősítette : Romániának és Egyiptomnak elhatározása tovább munkálkodni, hogy a teljes egyenlőségre, a nemzeti független­ség és szuverenitás tiszteletben tartására, a belügyekbe való be nem avatkozásra és a kölcsönös előnyökre épülő új kapcsola­tok honosodjanak meg az államok között, megszülessen egy új gazdasági és politikai világrend, valóra váljanak a népek sza­­badságtörekvései, erősödjék a béke, a biz­tonság és együttműködés szerte a világon, az emberiség nagy problémái pedig az összes nemzetek érdekében nyerjenek meg­oldást. két Az európai helyzettel kapcsolatosan a államfő hangsúlyozta, különleges fontosságú a kontinens biztonságának megteremtése, hogy biztosítani lehessen a a gazdasági, műszaki-tudományos, kultúra­(folytatása a 4. oldalon) Választásra készülve Befejeződtek a jelölőgyűlések Amint a választási bizottságok leg­frissebb jelentéseiből kitűnik, a minap minden egyes választási kerületben be­fejeződtek a városi és községi felök jelölőgyűlései. Állampolgári képvi­se­lelősségünk e jelentős fórumaira me­­gveszerte nagy érdeklődés mellett ke­rült sor, hiszen e jelölések egyszersmind nagyszerű lehetőséget nyújtottak két­évi munkánk értékelésére. A megyei megvalósítások áttekintésén kívül el­sősorban arra, hogy szűkebb lakóhe­lyünk, választási kerületünk, munkahe­lyeink életét, annak változásait, örö­meinket, gondjainkat sorra vegyük. E jelölőgyűléseken ugyanis, bár sok he­lyütt külsőségekben is ünnepélyesek voltak, a hangsúly nem a külsőségeken MAROSI LÁSZLÓ (folytatása a 2—3. oldalon) Meteorológiai előrejelzés novemberre A Meteorológiai Intézet előrejelzése sze­rint novemberben a hőmérsékleti értékek az első dekádban és az utolsó napokban a szokásosnál magasabbak lesznek az ország déli részében, a csapadékmennyi­ség pedig a második dekádban­­ meghalad­ja a normális értékeket. N­­ovember 1. és 7. között viszonylag szén idő lesz, főként az időszak első ré­szében, a második részben pedig délen és nyugaton szemerkélő esőre és mérsékelt szélre számíthatunk. A legalacsonyabb hő­mérsékleti értékek mínusz 2 és plusz 8 fok között (északon és Erdély keleti meden­céiben alacsonyabbak), a legmagasabbak pedig 11 és 21 fok között váltakoznak. He­lyenként köd képződik. November 8. és 18. között esős, hideg idő várható, többnyire borult égbolttal.­­Az ország északi részén havas esőre és ha­vazásra számíthatunk, a hegyekben havaz­ni fog. A mérsékelt szél időnként meg­élénkül, s a síkvidéken eléri az 50 kilo­méteres óránkénti sebességet, a hegyvidé­ken pedig a 80—100 kilométeres sebessé­get is. A legalacsonyabb hőmérsékleti ér­tékek^ •mínusz 5 és plusz 5 fok között, a legmagasabbak 3 és 13 fok között válta­koznak. (folytatása a 4. oldalon) B3 Korszerű konyhaberendezést gyárt a kézdivásárhelyi bútorgyártó részleg. Dobra Dénes csoportvezető felügyelete alatt az oldalak milliméteres pontosságú leszadását­­ ég­ik a szakcsoport tagjai. Tervüket havonta 7—10 százalékkal szárnyalják túl. (Bortnyik György felvétele, lapzárta. POINT-A-PITRE-ban, Guadeloupe fővárosában csaknem 2000 küldött rész­vételével megkezdődött a testvérváro­sok IX. világkongresszusa. Országunk testvérvárosainak küldöttségét Manc­uc, lap város polgármestere, Ion a Testvérvárosok Világszövetsége Taná­csának tagja vezeti. FRANK CHURCH szenátor felkér­te az amerikai adminisztrációt, mond­jon le a Kubával szembeni magatartásáról és emelje fel a jelenlegi Kuba ellen bevezetett kereskedelmi embargót. A Kuba ellen irányuló elszigetelési po­litika — mondotta a szenátor — arro­gáns és céltalan. FRANCISCO DE ASIS nicaraguai költő Ciudad de Méxk­óban bejelen­tette, hogy orszagában hat koncentrá­ciós tábor létezik, s itt tartják fogva mindazokat, akik ellenszegülnek So­moza diktátor rezsimjének. MALAGÁBAN, Pablo Picasso szülővárosában szobrot lepleztek le a nagy festő emlékére. Az ünnepségen több mint kétezer személy vett részt. HAVANNÁBAN gazdasági és keres­kedelmi együttműködési egyezményt írtak alá Kuba és Dánia képviselői. A BRIT KORMÁNY bevezette font sterling szabad lebegtetését, hogy a a brit pénznem az Angol Bank be­avatkozása nélkül is visszanyerhesse reális értékét. BAC AUBAN ma kezdődik a K ár­pád­ Trófeával díjazott 16. nemzetkö­zi női kézilabda-torna. Az immár ha­gyományos versenyen részt vesz a Szovjetunió, Jugoszlávia, Norvégia, Bulgária, valamint Románia két csa­pata. Ma 16,30 órai kezdettel a kö­­­vetkező mérkőzéseket bonyolítják le : Románia — Románia Szovjetunió — Norvégia; (utánpótlás) ; Jugoszlávia — Bulgária. Szentiváni gondok ÚJ MINTATELEP ÉPÜLŐBEN — DE MI LESZ A TÉESZ SORSA? Megyénk gazdasági egységeinek e­­gyik legidőszerűbb tennivalója: mi­előbb gyakorlatba ültetni pártunknak a mezőgazdaság belterjes fejlesztését, erős állattenyésztő farmok létesítését, az állati termékek termelésének növe­lését előirányzó intézkedéseit. Mife­lénk, ahol köztudottan hagyománya van az állattenyésztésnek, feltétlen szükség van arra, hogy ez az üzemág minél nagyobb szerepet kapjon a ter­melőszövetkezetek egységes termelő tevékenységében. Államunk számot­tevő beruházással segíti elő az állat­tenyésztés gyorsabb ütemű fejlesztésé­hez szükséges anyagi alap megterem­tését. Amint azt az eddig épült komp­lexumok, szövetkezetközi tanácsok ke­retében létrejött mintatelepek, a kosított farmok példái igazolják, sza­termelés koncentrálása és az egységek a szakosítása terén jelentős lépéseket tettünk s eredményeink is számotte­vőek. A megkezdett akció, természete­sen, folytatódik, ennek érdekében már idejekorán elkészültek a tervek, több szövetkezetközi tanács egységeiben ú­­jabb szakosított farmok vannak épü­lőben, s kezdik meg működésüket a közeljövőben. Ez­ek egyikét tekintettük meg a minap Szentivánban. HATÁRIDŐN INNEN — HATÁRIDŐN TÚL A falu határában, mintha összébb szorult volna a föld, szükségből min­den kultúrának jóval kevesebb terüle­tet irányoztak elő jövőre. A könyvelő­­ségen pillanatnyilag még 604 hektár­nyi földterület hozamait összesítik, Bende János főmérnök azonban jövő­re már ennek csak mintegy felén ter­vez. Konkrétan: búzájuk az idén nyá­ron 150 hektáron termett, s 3­800 ki­lós átlagot jegyeztek; burgonyájukat 120 hektárról takarították be az elmúlt hónapban — 12 000 kiló volt csupán az átlag, míg cukorrépából most szedik ki utolsó hektárjaikról a termést. Jö­vőre viszont a szövetkezeti gazdálko­dás terve a következőképpen módosul e téeszben: 110 hektáron juttatták földbe a búzamagot, s zöldell is már szépen, egyenletesen; pityókaterületük 60 hektárra zsugorodik; cukorrépát 90 hektáron termelnek, s lesz még 20 hektárnyi cikóriájuk. A többit­­ ta­karmányterületnek irányozták elő, 330 hektáron termesztenek majd herét, ta­karmányrépát, olaszperjét, lucernát... Az ok ismeretes: jövőre kezdi meg működését e helyen megyénk egyik ú­­jabb mintatelepe, a szentiváni tehené­szet, pontos megjelöléssel — a 696-os tehénfarm, amint az okirataikban sze­repel. Tájékozódó terepszemlénkről ös­­­szegezzük mindenekelőtt az építőtele­­pen szerzett értesüléseinket. Klári Dezső, az építőtelep vezetője azzal fo­gad, hogy a munkálatok előrehaladott stádiumban vannak, hiszen eredeti terv szerint csupán jövő év végére kell elkészülnie a komplexumnak. Tudo­másunk szerint, e tehenészetnek az ú­­jabb határidőben megjelölt időpont alapján már működnie kellene. Ha emlékezetünk nem csal, szeptember volt a terminus. —Igen, de aztán kitolódott a határ­idő december 30-ra — helyesbít az é­­pítőtelep vezetője. — S melyik lesz az újabb határidő? — kockáztatjuk meg a kényesen ható kérdést. — Hát, számításaink, a jelenlegi munkaütemet pontosabban figyelembe véve — jövő év derekán végzünk itt. — Tehát üzemelés, júliusban — je­gyezzük, hogy pontosan tájékoztassuk a szakmai közérdeklődést az itt ta­pasztalt „dinamizmusról“. Íme, e határidőkbe be nem illeszke­dett munkálatok pillanatnyi helyzet­képe: pirosban minden jelentősebb objektum, az összépületek 85 százalé­ka. Tető alatt öt istálló, továbbá az egészségügyi „szűrő“-épület. Négy is­tálló bevakolva, most kezdenek hozzá a padlózat és a hat istálló vályúinak készítéséhez (A telep részletes ismer­tetésére most nem térünk ki, hiszen e típusok immár mindenütt ismertek. Hat istállóból, szülészetből, egészség- ARADI I­NDRE­ ­ folytatása a 2—3. oldalonJ

Next