Megyei Tükör, 1979. szeptember (12. évfolyam, 2368-2392. szám)

1979-09-01 / 2368. szám

A SZARAZAJTAI KURTAVARA A Falu patakába ömlő Csene- és Kövespatakok által köz­refogott dombtetőn fekvő Kurtavárához kalauzoljuk ez al­kalommal az olvasót. Tetejét szántják, s a nép Kurtafelének is nevezi. Hogy régi dűlőneve a Kurtavár, arról abból is meg­győződhetünk, hogy egy 1698-ból származó okmány is emlí­ti. Mit tudunk ma erről a helyről? — e kérdésre felel mai vártúrakalauzunk. Bár e vidéket bejáró Orbán Balázs egy mondatban el­intézi Kurtavárát, a faluban ma is él az a szájhagyomány, miszerint Szárazajta éppen a vártól a Kakucsi malmokig terjedő területen feküdt s a régi településnek a tatárok ál­tal elűzött lakóiból keletkezett később Száraz-, de még Középajta is. A tatárjárás em­lékét több helynév őrzi való­ban ma is (Tatárvágás, Kinyíra, Metsze) a falu határában. A 81 éves Gecse Cs. Lajos bácsi nyomban megmagyaráz­za a legendás neveket: „Kurtavára egy Kurta nevű lányé volt! (leányvár!) — mondja —, Kakucs falu pedig Kakucs Kata birtoka". A 79 éves Incze Viktor szerint a Kakucs Lügetje nevű legelős hegyoldalban még ma is jól látszanak az ősfaluhoz tartozó egykori szántóföldek mezsgyéi. Szerin­te éppen Kurtavára volt a település védhelye. Ugyanitt a helyi hagyomány szerint a „Deák Mihály és Imre dűlőn egykori tudós diákok tartózkodtak volna — írja Mihály Gábor falumonográfiájában. — Ezt a felfogást Kurtavára léte­zésével hozzák összefüggésbe“, mivel a dűlők voltak a várral, közel az egykori Kakucs faluhoz, szemben Kurta­várára Karácsony Istvánná sz. Csulak Teréz (63 é.) is emlé­kezik. Mondja, hogy gyermekkorában apja kis kővel kira­kott mélyedést mutatott neki a hegyoldalban, s állította, hogy ezek Kurtavára romjai. Hogy itt vár volt egykor, azt a 84 éves Nagy Attila is hallotta őseitől, de bár a földje épp a vár tetején volt, régészeti leleteket sohasem kapott. Incze Pál helybeli tanár édesapja után állítja, ki egy régi vadász­tól azt hallotta, hogy „a szárazajtai Kurtavára falai darázs­kőből voltak rakva". Azt többen állítják ma is a faluban, hogy szántáskor súrolja az eke a tetőn a mélyben levő fala­kat. Tény az, hogy a hegytető nyugati peremén található szétszórt pliocén homokkövek felületén a forró mészvakolat csalhatatlan nyomait lehet ma is felismerni. Ezek szerint te­hát valamilyen épületnek vagy éppen menedékül szolgáló várnak kellett ott lennie. Nos, e helynév és a ma is élő szájhagyomány várat helyez ide. A 83 éves Német Béni bácsi szerint „a vár nem a gazdagoké volt, hanem azt a sze­gényparasztság építette“. Az idén 81 éves korában elhalt Bardóczi Zakariás Kurtafelére tette a falu eredetét, hol ré­gen, hallotta, „katonai épületek voltak". Kurtavárától nem messze, „az Aratás dűlőben a trak­tor egy kőfejszét dobott ki. Lehetséges, hogy e település nagyon régi“ — állapítja meg ennek alapján a monográfia­­író Mihály Gábor. Sokan vannak ma is azon a véleményen, hogy a Kurta­­vára környéki ősi falu a vízhiány miatt kellett felköltözzön a mai helyére és hogy innen eredne a falu neve is. Tudott­­ dolog, hogy Kakucsnál folyik el a bővizű Tekse pataka és itt ömlik belé’* a Falu pataka. Sokkal valószínűbbnek tűnik így tehát a tudós középajtai Benkő József helymagyarázata, mely szerint a falu „kis pataka malmot nem hajthatván, la­kóinak messze kellett őrlésre járni“. S ha ma a Kakucs fe­lől Szárazajtára vezető út járhatatlan, arról beszélnek a fa­lubeliek, hogy az egykor poros út volt, melyen őrlőt hord­tak a szárazajtaiak Középajtára. Tény az, hogy régi dolgok­kal állunk szemben, mert a 14. században Kakucs már el­tűnt falu és ugyanakkor Szárazajta az Ajták gyűjtőnév alatt szerepel. Hogy a mészvakolatról gyanítható kora középkor­ban lehetett-e itt erőd, majd a régészet mondja meg. Addig is Kurtavára turisztikai objektum marad ebben az övezet­ben. Irodalom: Orbán B. i.m. III. k., 16. old.; Bogáts Dénes: Háromszéki helynevek. Sz.N.M. Emlkke. Isztgyörgy, 1929. 69. old.; Mihály Gábor: Szárazajtó monográfiája (kézirat) 1979. 22—23. old. KISGYÖRGY ZOLTÁN 4 Egyre több ember lesz me­teoropata. Ha hideg, derült napok után esős, viharos és ködös idő köszönt be, sőt „stacionáriussá" fejlődik, min­den rendű és korú emberek különböző bajokról, főként fejfájásról, keringési és szív­ritmuszavarokról panaszkod­nak. „Időjárásra érzékenynek“, vagy egyértelműbben és talá­lóbban kifejezve „meteoropa­tának“ lenni semmiképpen sem csak idős emberek panasza. Fiataloknak is meg kell küz­deniük ezzel, s még az edzett kondícióban levők sem védet­tek az időjárás szélsőséges in­gadozásaival szemben. Általá­ban azonban azok, akik bár­mely időjárásban sokszor van­nak szabadban, kevésbé fogé­konyak erre, mint az ülő é­­letmódot folytató emberek. A szobában ücsörgés következ­tében az időjárás szeszélyei­hez való alkalmazkodás ké­pessége idővel olyannyira megromlik, hogy már apróbb ingadozások is zavarokhoz ve­zethetnek. Hozzájárul még ehhez a megfázástól való fé­lelem, s akkor bízvást mond­hatjuk : a következő nátha biztosan elkap. Tudományos kísérletekből kiderült, hogy főként a jó i­­dőről rossz időre van biológiai hatása. váltásnak A hő­mérséklet, a légnyomás és a levegő nedvességtartalma igen erősen befolyásolja az általá­nos közérzetet. Bécsi tudósok szerint a közlekedés résztve­vőinek reakcióképességét fő­ként a légnyomás befolyásol­ja. Ha a légnyomás 740 milli­­bár alá süllyed, több a bal­eset. Az ember lényegesen na­gyobb mértékben reagál legkülönbözőbb környezeti be­a hatásokra, mint sokan feltéte­lezik. Ellátások közé tartozik a hőség és a fülledtség, a hi­deg és a nedvesség, a nap­fény és a levegő mérgező­anyag-tartalma, a levegő e­­lekt­romosságg­a és a frontátvo­nulások, amelyek veszélyes hatásúak. A hőmegterhelés különösen káros a gépkocsi­vezető számára. Ha a jármű­vön belül 40 foknál melegebb van, az a benn ülők számára sokszor már kritikussá vál­hat. A közvetlen napsugár­zás is elfáraszt, és ezzel csök­kenti a reakciósebességet. A vizsgálatoknak nem az a célja, hogy az amúgy is ide­ges és félős embereket még inkább megrémítse, hanem, hogy felhívja a figyelmüket arra, nem kell semmi külö­nösre gyanakodniuk, ha bizo­nyos időjárások idején fá­radtnak és elesettnek érzik magukat, sőt ez nem is igen lehet másként. Lényegesen jobban érezzük magunkat, ha ezt tudjuk. KERÉKPÁRRAL A FELHŐKBE Mind kevesebb a folyékony üzemanyag, mind drágább a repülővel való utazás. S egy amerikai polgár le is mond a a motorról: saját maga hajtja légcsavart — lábpedállal. Valakire ez tréfaként hat, ho­lott komoly vállalkozásról van szó. Az illető amerikai, Paul MacCready repülő szak­ember, annak lehetőségét ku­tatja, hogy elegendő-e az em­beri erő repülőgép meghajtá­sára. S a világ már 1977-ben megbizonyosodott arról, hogy kutatásait komolyan vegye. Ekkor szerkesztette meg igen könnyű masináját, egy kecses nyolcast amellyel írt le nyolc perc alatt a levegőben. Jó izomzata és repülőismere­tei segítették vállalkozásá­ban. Időközben egy gyáros felkínált neki nem kevesebb, mint félmillió márkát, amen­­­nyiben izmai és szerkezete segítségével átrepüli a La Manche-csatornát. A vállal­kozásra nemrég került sor. MacCready repülőgépének fesztávolsága nem kevesebb mint 28 méter, egy percig tar­tó üzemeltetése 0.35 lóerőt fo­gyaszt el. Sajnos, az emberi test teljesítőképessége igen kevés. Repülőgépe ezért új­szerű, átlátszó anyagból ké­szül és súlya mindössze 24 kg. Hátránya, hogy rendkívül tö­rékeny, a nyolcperces repülést a huszadik példánnyal sike­rült teljesítenie, az előző 19 kísérletezés közben eltört. A csatorna átkelésekor a táv hossza 30 km, a sebesség pe­dig 16—22 km volt óránként. A sikeres vállalkozás talán egy új sportág kibontakozását is elősegíti: a levegőben való kerékpározást. MacCready el­ső típusa állítólag igen ol­csón elkészíthető. ELFOGY A VÍZ? !­ ó­a valamiből sok van, azt mondjuk: annyi, mint a ten­ger ! Az emberiséget­­ mégis az a veszély fenyegeti, hogy el­fogy a víz. Igaz, 1,4 milliárd köbkilo­méter vízzel rendelkezünk, de ez majdnem mind sós ten­gervíz. A sarkvidékeken sok a jéggé fagyott víz. Az embe­rek, állatok és növények szá­mára tehát alig marad vala­mi. Ráadásul állandóan szen­­­nyezzük a vizet, az ipar és a mezőgazdaság egyre többet fogyaszt, így már érthető, hogy a szakemberek megkon­gatták a vészharangot. Az emberiség roppant kön­­­nyelműen bánik drága kincsé­vel, az ivóvízzel, s ráadásul ez a kincs nagyon egyenlőt­lenül oszlik meg : több mint egymilliárd ember nem jut e­­legendő ivóvízhez. Az előrejelzések szerint 2015-re a lakott vízkészlete csaknem területek teljesen kimerül, ezért több országban terveket dolgoztak ki a ka­tasztrófa elhárítására. Észak- Amerikában például a száraz területeket a Yukon, a Fraser és az Athabasca folyók vizével akarják ellátni. Latin-Ameri­­ka az Amazonas és a La Pla­ta vizét készült az aszályos vi­dékekre juttatni, azt tervezik, hogy a Afrikában Kongó folyó és Csád-tó vizével ön­tözik a szomszédos szaharai sivatagot. A Szovjetunióban már folynak a munkálatok : a szibériai folyók vizét Közép- Ázsia sivatagos vidékei felé terelik. Ausztrália és Pakisz­tán szakemberei is hasonló terveken dolgoznak. Óriási édesvíztartály az É­­szaki- és a Déli-sark kára. Talán még azt is tegnap­meg­érjük, hogy a szárazsággal küzdő országok a Déli-sarkról kapnak ivóvizet Ehhez persze 8000 kilométer távolságot kell legyőzni, és rengeteg techni­kai nehézséget elhárítani. A szakértők keresik a megfelelő megoldásokat, de már az is említésre méltó eredmény, hogy a világ felismerte : nem folytathat továbbra is ilyen pazarló vízgazdálkodást. A MAJMOK BOLYGÓJA Nagy feltűnést keltett Emily Hanh-nak, az ismert újságírónak és etológusnak legújabb, immár 48. könyve, amely a csimpánzok „beszéd­­készségével“, a Yerks házas­pár által kidolgozott és taní­tott szinkód-rendszerrel, va­lamint a gesztusb­eszéddel fog­lalkozik. A könyv elöljáróban leszögezi: Darwin szerint ép­pen a beszéd és a fogalomal­kotás készsége emelte az em­bert az állatok fölé. Nos, csimpánzokkal — és újabban a a gorillákkal — folytatott kí­sérletek azt jelzik, hogy ez a korlát legalábbis megingott... Az állatok kommunikáció­ja lehet ösztönös (öröklött), a­­mely sokszor néma — lásd farkasok: a fül vagy a farok különböző állása jelzi a „mondanivalót“. (Ezt örököl­ték a kutyák, amikor gazdáik hangulatát, szótlan izgalmát, megrázkódtatását képesek tö­kéletesen átvenni.) A papagáj hangos beszéde viszont pusz­ta utánzás. Velük szemben az emberszabású majmok ön­álló fogalomalkotókká lép­tek elő, és ez a döntő, nem pedig a hangadás vagy szó­képzés! (Egyébként az embe­rek közötti kommunikáció 80 százaléka ugyancsak szavak nélküli gesztus vagy tett, míg a beszéd csupán 20 százalékot tesz ki.) A kutatók tudják, hogy a csimpánzoknak például nem lehet gügyögni vagy hangje­lekkel figyelmüket tartósan­ lekötni, mivel őket elsősorban a mozgás érdekli , és azt le­sik, hogyan kerekedhetnének beszélgető partnerük fölé. A­­mikor a szójel-kép rendszer segítségével folyó beszélgetés során a két legértelmesebb csimpánz vitába keveredett az oktatóval, könnyen méreg­be is gurultak. Az önállóságra jó példa, hogy egy nőstény csimpánz önmagát már az emberek kö­zé sorolta! Saját fényképét — több majom fényképe kö­zül kiválasztva — olyan fo­tósorozatba híres emberek helyezte, amely arcképét fog­lalta magába. Ugyanakkor saját apjának fényképét egyszerűen a négylábú állatok képei közé rakta! BALESET ÉS LÉGNYOMÁS A bűvész Sokan megcsodálták a sepsiszentgyörgyi szilveszteri mű­sor fénypontját jelentő bűvészmutatványok előadóját. Az­tán, nem sokkal később, a tévé képernyőjéről már ismerő­sen mosolygott ránk. Elegáns mozdulatai, roppant kézügyes­sége rögződött bennünk leginkább, s azt is nagy elégtétellel vettük tudomásul, hogy tulajdonképpen Sepsiszentgyörgy el­ső és egyetlen bűvészét köszöntjük benne. Rá­DÚL­Y SÁNDORNAK hívják, alig huszonhárom éves, és a lakásgazdálkodásnál dolgozik, a kazánházak karbantar­tó csoportjának tagja. — Úgy indult a dolog, ha a színházzal sikeres lesz az együttműködés, akkor a tévével is megpróbálkozom. Le is jött Józsa Erika, látni akarta az előadást. Sajnos, a színház­ban nem sikerült a legjobb számaimat bemutatnom. Falva­kon már bővebb volt a műsorom, időben is, tartalomban is többet nyújthatttam a közönségnek. Eddig csak a helybe­li színházzal léptem fel, de hívott Cornelius, a híres fővá­rosi bűvész s Bartha is. Nem mentem. Az én elvem az, ha már magamra utalva tanultam meg, amit tudok, hát az le­gyen valóban szép. A színpadra vinni csak olyasmit sza­bad, érdemes, ami valóban tetszik a közönségnek, leköti a figyelmét, s nem akarja mindenképpen megszédíteni a né­zőket. A bűvészet nem varázslat, nem valami különleges erő adománya, hanem rengeteg gyakorlás, roppant kéz­ügyesség, sok-sok munka eredménye. Én például, amikor munkából hazamegyek, bármilyen órában is, állok a tükör elé, s kezdem a próbát. Az a pontos mutatvány, amikor például magam sem látom, hogy hol tűnik el a kártyalap, a golyó az ujjaim között, a tenyeremben. Napokat lehetne beszélni a bűvészeiről — mondja a fia­tal munkás —, ugyanis rengeteg ága-boga van ennek, ezek összefüggései,­ egyezései és különbségei sok-sok érdekességet rejtenek. Hogy mi a hipnózis, van-e tulajdonképpen ilyes­mi, mi a mágia, a telepátia, a tömegszuggesztió, olyan dol­gok ezek, amelyek megvitatásához napokra lenne szükség. S Ráduly, néhány órás beszélgetése után, meggyőz arról, hogy nem ujjából szopta a tudományokat, hanem valóban komolyan ,,nekikönyökölt" annak, ami számára újat nyújt­hatott. Ugyanis nem akar megállni a műkedvelés szintjén : előbbre akar lépni, vizsgázni akar az ország elismert szak­emberei előtt, s akkor majd önállóan, egyedül is közönség elé léphet. A mondottakat bizonyítandó, golyócskát gyúr papírból, s úgy dugja előlünk, hogy közben azt sem tudjuk, melyik kezet, ujját figyeljük. A golyót, persze, szem elől tévesztjük. Gyufásdobozzal dolgozik aztán, nem is gondolná az ember, hogy az is ennyire eldugható. A munkatársaim, barátaim sokszor kérnek, hogy mutassak valamit. Persze, nekem ez is szórakozás. Amikor a feleségemmel elmegyünk valahová, mindig megrakom a zsebeimet kellékekkel, mert több, mint bizonyos, mutat­nom kell valamit, még a vendéglőben is. Közben papírlap kerül az asztalra, bűvészmutatványok magyarázata kerül rá, trükköket fedez fel előttünk, olya­nokat, amelyek után a jámbor nézősereg fel szokott sóhaj­tani, megkönnyebbülten. S íme, kisül, hogy kis optikai csa­lással milyen jól meg lehet tréfálni a bámuló közönséget, amikor kardot szúrnak a fiatal lányt rejtő szekrénybe, s arra is hirtelen fény derül, hogyan lehetett azokat a színes golyókat olyan ördöngösen rejtegetni a tenyérben, az ujjak között. — Szép dolog a bűvészet — mondja Ráduly Sándor —, de munka nélkül semmire sem megy az ember. Tehát itt is dolgozni kell — keményen ! (Péter)

Next