Megyei Tükör, 1979. szeptember (12. évfolyam, 2368-2392. szám)
1979-09-01 / 2368. szám
A SZARAZAJTAI KURTAVARA A Falu patakába ömlő Csene- és Kövespatakok által közrefogott dombtetőn fekvő Kurtavárához kalauzoljuk ez alkalommal az olvasót. Tetejét szántják, s a nép Kurtafelének is nevezi. Hogy régi dűlőneve a Kurtavár, arról abból is meggyőződhetünk, hogy egy 1698-ból származó okmány is említi. Mit tudunk ma erről a helyről? — e kérdésre felel mai vártúrakalauzunk. Bár e vidéket bejáró Orbán Balázs egy mondatban elintézi Kurtavárát, a faluban ma is él az a szájhagyomány, miszerint Szárazajta éppen a vártól a Kakucsi malmokig terjedő területen feküdt s a régi településnek a tatárok által elűzött lakóiból keletkezett később Száraz-, de még Középajta is. A tatárjárás emlékét több helynév őrzi valóban ma is (Tatárvágás, Kinyíra, Metsze) a falu határában. A 81 éves Gecse Cs. Lajos bácsi nyomban megmagyarázza a legendás neveket: „Kurtavára egy Kurta nevű lányé volt! (leányvár!) — mondja —, Kakucs falu pedig Kakucs Kata birtoka". A 79 éves Incze Viktor szerint a Kakucs Lügetje nevű legelős hegyoldalban még ma is jól látszanak az ősfaluhoz tartozó egykori szántóföldek mezsgyéi. Szerinte éppen Kurtavára volt a település védhelye. Ugyanitt a helyi hagyomány szerint a „Deák Mihály és Imre dűlőn egykori tudós diákok tartózkodtak volna — írja Mihály Gábor falumonográfiájában. — Ezt a felfogást Kurtavára létezésével hozzák összefüggésbe“, mivel a dűlők voltak a várral, közel az egykori Kakucs faluhoz, szemben Kurtavárára Karácsony Istvánná sz. Csulak Teréz (63 é.) is emlékezik. Mondja, hogy gyermekkorában apja kis kővel kirakott mélyedést mutatott neki a hegyoldalban, s állította, hogy ezek Kurtavára romjai. Hogy itt vár volt egykor, azt a 84 éves Nagy Attila is hallotta őseitől, de bár a földje épp a vár tetején volt, régészeti leleteket sohasem kapott. Incze Pál helybeli tanár édesapja után állítja, ki egy régi vadásztól azt hallotta, hogy „a szárazajtai Kurtavára falai darázskőből voltak rakva". Azt többen állítják ma is a faluban, hogy szántáskor súrolja az eke a tetőn a mélyben levő falakat. Tény az, hogy a hegytető nyugati peremén található szétszórt pliocén homokkövek felületén a forró mészvakolat csalhatatlan nyomait lehet ma is felismerni. Ezek szerint tehát valamilyen épületnek vagy éppen menedékül szolgáló várnak kellett ott lennie. Nos, e helynév és a ma is élő szájhagyomány várat helyez ide. A 83 éves Német Béni bácsi szerint „a vár nem a gazdagoké volt, hanem azt a szegényparasztság építette“. Az idén 81 éves korában elhalt Bardóczi Zakariás Kurtafelére tette a falu eredetét, hol régen, hallotta, „katonai épületek voltak". Kurtavárától nem messze, „az Aratás dűlőben a traktor egy kőfejszét dobott ki. Lehetséges, hogy e település nagyon régi“ — állapítja meg ennek alapján a monográfiaíró Mihály Gábor. Sokan vannak ma is azon a véleményen, hogy a Kurtavára környéki ősi falu a vízhiány miatt kellett felköltözzön a mai helyére és hogy innen eredne a falu neve is. Tudott dolog, hogy Kakucsnál folyik el a bővizű Tekse pataka és itt ömlik belé’* a Falu pataka. Sokkal valószínűbbnek tűnik így tehát a tudós középajtai Benkő József helymagyarázata, mely szerint a falu „kis pataka malmot nem hajthatván, lakóinak messze kellett őrlésre járni“. S ha ma a Kakucs felől Szárazajtára vezető út járhatatlan, arról beszélnek a falubeliek, hogy az egykor poros út volt, melyen őrlőt hordtak a szárazajtaiak Középajtára. Tény az, hogy régi dolgokkal állunk szemben, mert a 14. században Kakucs már eltűnt falu és ugyanakkor Szárazajta az Ajták gyűjtőnév alatt szerepel. Hogy a mészvakolatról gyanítható kora középkorban lehetett-e itt erőd, majd a régészet mondja meg. Addig is Kurtavára turisztikai objektum marad ebben az övezetben. Irodalom: Orbán B. i.m. III. k., 16. old.; Bogáts Dénes: Háromszéki helynevek. Sz.N.M. Emlkke. Isztgyörgy, 1929. 69. old.; Mihály Gábor: Szárazajtó monográfiája (kézirat) 1979. 22—23. old. KISGYÖRGY ZOLTÁN 4 Egyre több ember lesz meteoropata. Ha hideg, derült napok után esős, viharos és ködös idő köszönt be, sőt „stacionáriussá" fejlődik, minden rendű és korú emberek különböző bajokról, főként fejfájásról, keringési és szívritmuszavarokról panaszkodnak. „Időjárásra érzékenynek“, vagy egyértelműbben és találóbban kifejezve „meteoropatának“ lenni semmiképpen sem csak idős emberek panasza. Fiataloknak is meg kell küzdeniük ezzel, s még az edzett kondícióban levők sem védettek az időjárás szélsőséges ingadozásaival szemben. Általában azonban azok, akik bármely időjárásban sokszor vannak szabadban, kevésbé fogékonyak erre, mint az ülő életmódot folytató emberek. A szobában ücsörgés következtében az időjárás szeszélyeihez való alkalmazkodás képessége idővel olyannyira megromlik, hogy már apróbb ingadozások is zavarokhoz vezethetnek. Hozzájárul még ehhez a megfázástól való félelem, s akkor bízvást mondhatjuk : a következő nátha biztosan elkap. Tudományos kísérletekből kiderült, hogy főként a jó időről rossz időre van biológiai hatása. váltásnak A hőmérséklet, a légnyomás és a levegő nedvességtartalma igen erősen befolyásolja az általános közérzetet. Bécsi tudósok szerint a közlekedés résztvevőinek reakcióképességét főként a légnyomás befolyásolja. Ha a légnyomás 740 millibár alá süllyed, több a baleset. Az ember lényegesen nagyobb mértékben reagál legkülönbözőbb környezeti bea hatásokra, mint sokan feltételezik. Ellátások közé tartozik a hőség és a fülledtség, a hideg és a nedvesség, a napfény és a levegő mérgezőanyag-tartalma, a levegő elektromosságga és a frontátvonulások, amelyek veszélyes hatásúak. A hőmegterhelés különösen káros a gépkocsivezető számára. Ha a járművön belül 40 foknál melegebb van, az a benn ülők számára sokszor már kritikussá válhat. A közvetlen napsugárzás is elfáraszt, és ezzel csökkenti a reakciósebességet. A vizsgálatoknak nem az a célja, hogy az amúgy is ideges és félős embereket még inkább megrémítse, hanem, hogy felhívja a figyelmüket arra, nem kell semmi különösre gyanakodniuk, ha bizonyos időjárások idején fáradtnak és elesettnek érzik magukat, sőt ez nem is igen lehet másként. Lényegesen jobban érezzük magunkat, ha ezt tudjuk. KERÉKPÁRRAL A FELHŐKBE Mind kevesebb a folyékony üzemanyag, mind drágább a repülővel való utazás. S egy amerikai polgár le is mond a a motorról: saját maga hajtja légcsavart — lábpedállal. Valakire ez tréfaként hat, holott komoly vállalkozásról van szó. Az illető amerikai, Paul MacCready repülő szakember, annak lehetőségét kutatja, hogy elegendő-e az emberi erő repülőgép meghajtására. S a világ már 1977-ben megbizonyosodott arról, hogy kutatásait komolyan vegye. Ekkor szerkesztette meg igen könnyű masináját, egy kecses nyolcast amellyel írt le nyolc perc alatt a levegőben. Jó izomzata és repülőismeretei segítették vállalkozásában. Időközben egy gyáros felkínált neki nem kevesebb, mint félmillió márkát, amennyiben izmai és szerkezete segítségével átrepüli a La Manche-csatornát. A vállalkozásra nemrég került sor. MacCready repülőgépének fesztávolsága nem kevesebb mint 28 méter, egy percig tartó üzemeltetése 0.35 lóerőt fogyaszt el. Sajnos, az emberi test teljesítőképessége igen kevés. Repülőgépe ezért újszerű, átlátszó anyagból készül és súlya mindössze 24 kg. Hátránya, hogy rendkívül törékeny, a nyolcperces repülést a huszadik példánnyal sikerült teljesítenie, az előző 19 kísérletezés közben eltört. A csatorna átkelésekor a táv hossza 30 km, a sebesség pedig 16—22 km volt óránként. A sikeres vállalkozás talán egy új sportág kibontakozását is elősegíti: a levegőben való kerékpározást. MacCready első típusa állítólag igen olcsón elkészíthető. ELFOGY A VÍZ? ! óa valamiből sok van, azt mondjuk: annyi, mint a tenger ! Az emberiséget mégis az a veszély fenyegeti, hogy elfogy a víz. Igaz, 1,4 milliárd köbkilométer vízzel rendelkezünk, de ez majdnem mind sós tengervíz. A sarkvidékeken sok a jéggé fagyott víz. Az emberek, állatok és növények számára tehát alig marad valami. Ráadásul állandóan szennyezzük a vizet, az ipar és a mezőgazdaság egyre többet fogyaszt, így már érthető, hogy a szakemberek megkongatták a vészharangot. Az emberiség roppant könnyelműen bánik drága kincsével, az ivóvízzel, s ráadásul ez a kincs nagyon egyenlőtlenül oszlik meg : több mint egymilliárd ember nem jut elegendő ivóvízhez. Az előrejelzések szerint 2015-re a lakott vízkészlete csaknem területek teljesen kimerül, ezért több országban terveket dolgoztak ki a katasztrófa elhárítására. Észak- Amerikában például a száraz területeket a Yukon, a Fraser és az Athabasca folyók vizével akarják ellátni. Latin-Amerika az Amazonas és a La Plata vizét készült az aszályos vidékekre juttatni, azt tervezik, hogy a Afrikában Kongó folyó és Csád-tó vizével öntözik a szomszédos szaharai sivatagot. A Szovjetunióban már folynak a munkálatok : a szibériai folyók vizét Közép- Ázsia sivatagos vidékei felé terelik. Ausztrália és Pakisztán szakemberei is hasonló terveken dolgoznak. Óriási édesvíztartály az Északi- és a Déli-sark kára. Talán még azt is tegnapmegérjük, hogy a szárazsággal küzdő országok a Déli-sarkról kapnak ivóvizet Ehhez persze 8000 kilométer távolságot kell legyőzni, és rengeteg technikai nehézséget elhárítani. A szakértők keresik a megfelelő megoldásokat, de már az is említésre méltó eredmény, hogy a világ felismerte : nem folytathat továbbra is ilyen pazarló vízgazdálkodást. A MAJMOK BOLYGÓJA Nagy feltűnést keltett Emily Hanh-nak, az ismert újságírónak és etológusnak legújabb, immár 48. könyve, amely a csimpánzok „beszédkészségével“, a Yerks házaspár által kidolgozott és tanított szinkód-rendszerrel, valamint a gesztusbeszéddel foglalkozik. A könyv elöljáróban leszögezi: Darwin szerint éppen a beszéd és a fogalomalkotás készsége emelte az embert az állatok fölé. Nos, csimpánzokkal — és újabban a a gorillákkal — folytatott kísérletek azt jelzik, hogy ez a korlát legalábbis megingott... Az állatok kommunikációja lehet ösztönös (öröklött), amely sokszor néma — lásd farkasok: a fül vagy a farok különböző állása jelzi a „mondanivalót“. (Ezt örökölték a kutyák, amikor gazdáik hangulatát, szótlan izgalmát, megrázkódtatását képesek tökéletesen átvenni.) A papagáj hangos beszéde viszont puszta utánzás. Velük szemben az emberszabású majmok önálló fogalomalkotókká léptek elő, és ez a döntő, nem pedig a hangadás vagy szóképzés! (Egyébként az emberek közötti kommunikáció 80 százaléka ugyancsak szavak nélküli gesztus vagy tett, míg a beszéd csupán 20 százalékot tesz ki.) A kutatók tudják, hogy a csimpánzoknak például nem lehet gügyögni vagy hangjelekkel figyelmüket tartósan lekötni, mivel őket elsősorban a mozgás érdekli , és azt lesik, hogyan kerekedhetnének beszélgető partnerük fölé. Amikor a szójel-kép rendszer segítségével folyó beszélgetés során a két legértelmesebb csimpánz vitába keveredett az oktatóval, könnyen méregbe is gurultak. Az önállóságra jó példa, hogy egy nőstény csimpánz önmagát már az emberek közé sorolta! Saját fényképét — több majom fényképe közül kiválasztva — olyan fotósorozatba híres emberek helyezte, amely arcképét foglalta magába. Ugyanakkor saját apjának fényképét egyszerűen a négylábú állatok képei közé rakta! BALESET ÉS LÉGNYOMÁS A bűvész Sokan megcsodálták a sepsiszentgyörgyi szilveszteri műsor fénypontját jelentő bűvészmutatványok előadóját. Aztán, nem sokkal később, a tévé képernyőjéről már ismerősen mosolygott ránk. Elegáns mozdulatai, roppant kézügyessége rögződött bennünk leginkább, s azt is nagy elégtétellel vettük tudomásul, hogy tulajdonképpen Sepsiszentgyörgy első és egyetlen bűvészét köszöntjük benne. RáDÚLY SÁNDORNAK hívják, alig huszonhárom éves, és a lakásgazdálkodásnál dolgozik, a kazánházak karbantartó csoportjának tagja. — Úgy indult a dolog, ha a színházzal sikeres lesz az együttműködés, akkor a tévével is megpróbálkozom. Le is jött Józsa Erika, látni akarta az előadást. Sajnos, a színházban nem sikerült a legjobb számaimat bemutatnom. Falvakon már bővebb volt a műsorom, időben is, tartalomban is többet nyújthatttam a közönségnek. Eddig csak a helybeli színházzal léptem fel, de hívott Cornelius, a híres fővárosi bűvész s Bartha is. Nem mentem. Az én elvem az, ha már magamra utalva tanultam meg, amit tudok, hát az legyen valóban szép. A színpadra vinni csak olyasmit szabad, érdemes, ami valóban tetszik a közönségnek, leköti a figyelmét, s nem akarja mindenképpen megszédíteni a nézőket. A bűvészet nem varázslat, nem valami különleges erő adománya, hanem rengeteg gyakorlás, roppant kézügyesség, sok-sok munka eredménye. Én például, amikor munkából hazamegyek, bármilyen órában is, állok a tükör elé, s kezdem a próbát. Az a pontos mutatvány, amikor például magam sem látom, hogy hol tűnik el a kártyalap, a golyó az ujjaim között, a tenyeremben. Napokat lehetne beszélni a bűvészeiről — mondja a fiatal munkás —, ugyanis rengeteg ága-boga van ennek, ezek összefüggései, egyezései és különbségei sok-sok érdekességet rejtenek. Hogy mi a hipnózis, van-e tulajdonképpen ilyesmi, mi a mágia, a telepátia, a tömegszuggesztió, olyan dolgok ezek, amelyek megvitatásához napokra lenne szükség. S Ráduly, néhány órás beszélgetése után, meggyőz arról, hogy nem ujjából szopta a tudományokat, hanem valóban komolyan ,,nekikönyökölt" annak, ami számára újat nyújthatott. Ugyanis nem akar megállni a műkedvelés szintjén : előbbre akar lépni, vizsgázni akar az ország elismert szakemberei előtt, s akkor majd önállóan, egyedül is közönség elé léphet. A mondottakat bizonyítandó, golyócskát gyúr papírból, s úgy dugja előlünk, hogy közben azt sem tudjuk, melyik kezet, ujját figyeljük. A golyót, persze, szem elől tévesztjük. Gyufásdobozzal dolgozik aztán, nem is gondolná az ember, hogy az is ennyire eldugható. A munkatársaim, barátaim sokszor kérnek, hogy mutassak valamit. Persze, nekem ez is szórakozás. Amikor a feleségemmel elmegyünk valahová, mindig megrakom a zsebeimet kellékekkel, mert több, mint bizonyos, mutatnom kell valamit, még a vendéglőben is. Közben papírlap kerül az asztalra, bűvészmutatványok magyarázata kerül rá, trükköket fedez fel előttünk, olyanokat, amelyek után a jámbor nézősereg fel szokott sóhajtani, megkönnyebbülten. S íme, kisül, hogy kis optikai csalással milyen jól meg lehet tréfálni a bámuló közönséget, amikor kardot szúrnak a fiatal lányt rejtő szekrénybe, s arra is hirtelen fény derül, hogyan lehetett azokat a színes golyókat olyan ördöngösen rejtegetni a tenyérben, az ujjak között. — Szép dolog a bűvészet — mondja Ráduly Sándor —, de munka nélkül semmire sem megy az ember. Tehát itt is dolgozni kell — keményen ! (Péter)