Megyei Tükör, 1981. május (14. évfolyam, 2884-2908. szám)

1981-05-01 / 2884. szám

Képgyűlés a fővárosban (folytatás az első oldalról) Új hangulat, lelkes légkör uralkodik, a­­kárcsak a Sport- és Művelődési Palota hatalmas parkjában, ahol több ezer fő­városi lakos gyűlt egybe, hogy üdvözölje pártunk és államunk szeretett vezetőjét, Nicolae Ceausescu elvtársat. A hivatalos gépkocsisort a tömeg él­jenzéssel és tapssal fogadta. A terem bejáratánál Nicolae Ceausescu elvtársat, Elena Ceausescu­­ elvtársnőt, a többi párt- és államvezetőt a jelenlevők hatalmas tapssal és hosszas hurrázással köszöntötték. A gyűlés elnökségében helyet foglalt Nicolae Ceaușescu elvtárs, Elena Ceausescu elvtársnő és a többi párt- és államvezető. A teremben jelen van az RKP KB, az Államtanács és a kormány több tagja, il­­legalitásbeli párttagok, központi intéz­mények, tömeg, és társadalom szerve­zetek vezetői, tábornokok és tisztek, párt­és állami aktivisták, bukaresti vállalatok és intézmények dolgozói. A gyűlésen úgy­szintén részt vesznek Bukarestben akkre­ditált diplomáciai képviseletek vezetői, a diplomáciai testület más­ tagjai, külföldi sajtótudósítók. Elhangzott Románia Szocialista Köztár­saság állami himnusza. A gyűlést Gheorghe Pona elvtárs, az RKP KB Politikai Végrehajtó Bizottságá­nak tagja, az RKP Bukarest municípiu­­mi bizottságának első titkára, a főváros főpolgármestere nyitotta meg. Május 1. jelentőségét Cornel Onescu elvtárs, az RKP KB Politikai Végrehajtó Bizottságának póttagja, a Szakszervezetek Általános Szövetsége Központi Tanácsá­nak elnöke méltatta. A gyűlés a forró hazafiság légkörében ért véget. A jelenlevők hosszasan éltették a pártot és a párt főtitkárát, a szocia­lizmust és a kommunizmust építő szor­gos román népet, szabad, méltó és füg­getlen hazánkat, hangot adva a párt és a párt főtitkára iránti tántoríthatatlan bi­zalomnak, az összes hazai dolgozók — románok, magyarok, németek és más nemzetiségűek — ama szilárd elhatáro­zásának, hogy lankadatlanul tevékenyked­nek a hazai sokoldalúan fejlett szocialis­ta társadalom megteremtését célzó nagy­szerű pártprogram megvalósításáért, szocialista Románia szakadatlan haladá­­­sáért és felvirágoztatásáért. Az egész gyűlés beszédes és lelkes megnyilvánulása volt egész népünk meg­bonthatatlan egységének a párt és a párt főtitkára körül, kifejezésre juttatta a pár­tunk és államunk bel- és külpolitikájának, ama politikának a helyessége iránti teljes meggyőződését, amely a legnagyobb mér­tékben megfelel a szocialista nemzetünk haladásra és jólétre irányuló törekvésé­­nek. A hagyománynak megfelelően, a május 1. tiszteletére szervezett gyűlést követően a Sport- és Művelődési Palotában dísz­előadásra került sor bukaresti színházak jeles művészei, hivatásos és zeneegyüttesek, vállalatokban, műkedvelő intézmé­nyekben és egyetemeken tevékenykedő több száz műkedvelő közreműködésével. Az egész előadásban forró hódolat ju­tott kifejezésre május 1., a román nép és mindazok ősi ünnepe iránt, ak­i életüket áldozták azért, hogy ez a nap méltó he­lyen szerepeljen naptárunkban. Ugyan­akkor hódolatot jelentett a Román Kom­munista Párt iránt, amely hamarosan di­cső fennállásának 60. évfordulóját ünnep­li. a párt főtitkára, Nicolae Ceausescu elvtárs iránt, az egész nemzetünk által tántoríthatatlan bizalommal követett sze­retett vezető iránt. Az előadás végén pionírok és a haza sólymai virágcsokrokat nyújtottak át Nicolae Ceausescu elvtársnak, Elena Ceausescu elvtársnőnek és a többi párt és államvezetőnek. Nicolae Ceaușescu elvtárs és Elena Ceaușescu elvtársnő a­­tyai szeretettel ölelte át a gyermekeket. A népgyűlés és az előadás az Inter­­nacionáléval, a világ munkásainak harci himnuszával ért véget. Az egész terem ismét hosszasan élteti pártunk és államunk szeretett és tisztelt vezetőjét, szocialista hazánkat, hős né­­pünket. Nicolae Ceausescu elvtárs és Ceausescu elvtársnő melegen integet Elena szeretetüket és tiszteletüket kinyilvánító részvevőknek. A teremből távozó Nicolae Ceausescu elvtársat és Elena Ceausescu elvtársnőt az ifjúsági parkban levő bukarestiek ezrei változatlanul meleg szeretettel köszöntöt­ték. A május 1-i hagyományos ünnep ismé­telten kifejezésre juttatta munkásosztá­lyunknak a párt politikája iránti ragasz­kodását, egész népünknek a párt és a párt főtitkára körüli egységét, ama elha­tározását, hogy mindent megtesz a román kommunisták XII. fórumán hozott törté­nelmi jelentőségű határozatok megvaló­­sításáért. Május — munka, megújulás (folytatás az első oldalról) szeresére, a nettó termelés pedig 3-szoro­­sára nőtt, a mezőgazdasági össztermelés körülbelül 1,6-szeresére, a külkereskede­lem ötszörösen növekedett. Kovászna megye dolgozói számára is az idei május elseje újabb lehetőséget teremt az eredmények, az eddig megtett út felmérésére. Büszkék vagyunk arra, hogy megyénk dolgozóinak jelenleg mind­­össze 7 napra van szükségük az 1938-as egész évi ipari termelés eléréséhez, 13 napra az 1950-es és 50 napra az 1965 ös termelési szint megvalósításához. Az idei május elseje is szorgos mun­­kában­ találja megyénk lakóit. Munkások, földművesek, értelmiségiek, nemzetiségre való tekintet nélkül, azon fáradoznak, hogy maradéktalanul életre hívják a rá­juk háruló kötelezettségeket. Az év első negyedében, a hatékonyság és minőség ötéves tervének első hónapjaiban kiváló eredményeink születtek : az ipari áruter­melési tervnek 102,7, az ipari nettó ter­melési tervnek 104,3, a munkatermelé­­kenységi tervnek pedig 104,8 százalékban tettünk eleget. Az ipar fejlődése mellett elismeréssel szólhatunk a mezőgazdasági termelés ál­landó növekedéséről is. Jelentősen növe­kedett az átlagtermés, a növényi és ál­lat­­eredetű termékek termelése, ennek nyomán a megye földművesei egyre na­gyobb részaránnyal járulhattak hozzá az állam, központi alaphoz. Szorgalmas me­­­ f09«,­­pszaink erőfeszítései nyom­tán ÓDK­­­."­S ,„én befejeztük a tavaszi vetést, ami jó előfeltétele az idei gazdag termés­­eredményeknek. Kétségkívül, a menye gazdasám­ életé­­ben végbement változások meghatározó­­an befolyasolták a lake«­rAn 4­ Qrsz.nVnna_ _okulását, laozulósként hadd em­lítsünk csupán annyit, hogy a dotáló személyzet reá­lim­­ hdnimn7den az utóbbi öt esztendőben 135 százalékkal, a szövet­kezeti parasztok reáljövedelme pedig 175 százalékkal nőtt. Mindezek a sikerek meggyőzően tükrözik pártunk, Nicolae Ceausescu elvtárs ama törekvését, hogy­­ az ország minden vidéke harmonikusan, gyors ütemben fejlődjék. Ez egyben Román Kommunista Párt helyes nemzeti- a­­­ségi politikájának meggyőző megnyilvá­nulása is.Pártunk XII. kongresszusa nagyszerű gazdasági-társadalmi fejlesztési tervet dolgozott ki, amely lehetővé teszi a párt­program maradéktalan életre hívását. Az új történelmi szakaszba való átlépés, ha­zánknak a közepesen fejlett országok kö­zé történő felsorakozásáért végzett mun­kánk mindenkitől még több erőfeszítést követel. Csakis egész tevékenységünk új­, minőségi alapokra való helyezésével ér­hetjük el, hogy magas fokon értékesítsük anyagi és emberi tartalékainkat, hogy szüntelenül emeljük anyagi és szellemi jólétünket. Mind az iparban, mind a mezőgazdaságban a jelenlegi ötéves terv merész feladatokat ró mindannyiunkra. E­­zek végrehajtása a civilizáció fejődésé­nek újabb lépcsőfokait hozza magával. A példa kedvéért hadd idézzem, hogy 1981 —1985 között Kovászna megyében az i­­par évi átlagos fejlődési üteme 14,3 szá­zalék lesz, jóval nagyobb az országos átlagnál. Az ipari nettó termelés fejlődé­si üteme eléri majd a 16,3 százalékos évi átlagot. Az egy lakosra számított i­­pari össztermelés értéke 1985-ben 101 4^8 lejre emelkedik, ami azt jelenti, hogy eb­ből a szempontból megyénk az ország el­ső 10 megyéje között lesz. Szép út előtt áll a megyénk mezőgazdasága, s számot­tevő változáson mennek át a gazdasági- társadalmi élet más területei is. Mindezek lehetővé teszik ,hogy fokozódjék megyénk egész lakosságának anyagi és szellemi jóléte, ám megkövetelik ugyanakkor, hogy mindannyian egy emberként dolgozzunk tervfeladataink. Nicolae Ceausescu elv­­társ útmutatásainak valóra váltásáért.­­Ünnepet ülünk ma, a munkásszab­da­­ntás ünnepét. Jó alkalom hát ama elha­tározásunk kifejezésére, hogy erőnket nem kímélve, dolgozunk tervfeladata­ink a pártprogram előírásainak, a XII. párt­kongresszus határozatainak maradéktalan "létre hívásáért, drága hazánk, Románia Szocialista Köztársaság felvirágoztatásá­­ért. megyei tükör--------­ Díszgyűlés Sepsiszen­tgyörgyön (folytatás az első oldalról) írtak be e nép történelmének nagy hős­­k­ölteményébe. A párt és a nép életének számottevő eseményeivel szembeni legmélyebb tisz­telgésünket ma azok a kiváló eredmé­nyek jelentik, amelyeket alkotó gondolko­dásunkkal és kezünk munkájával elértünk. Ezek a sikerek lehetővé tették, hogy Ko­vászna megye, mint az ország többi ré­szei is, erőteljesen fejlődjék, lendületes, korszerű ipart és mezőgazdaságot te­remtsen, ami előfeltétele e vidék összes dolgozói anyagi és szellemi jólétének. Tudatában vagyunk annak, mindaz, amit a megye sokoldalú fejlesztésében, az itt la­kók élete civilizációs szintjének fokozá­sában elértünk, annak az eredménye, hogy a román társadalom egész forra­dalmi átalakulási folyamatát a párt ál­tali vezetés eredményezte, ami magában hordozza az ön realista és bölcs gon­dolkodásának, cselekvőképességének nyo­mait, elválaszthatatlan kapcsolatban áll azzal a fáradhatatlan és elkötelezett munkával, amelyet ön, mélyen tisztelt és szeretett főtitkár elvtárs, már több mint másfél évtizede végez a párt és az or­szág élén. A nemzet elkötelezett fiának, mélyen emberséges embernek, a lelkes hazafi­nak, a kiváló vezetőnek és forradalmi har­cosnak, a nemzetközi élet nagy tekintély­nek örvendő személyiségének ragyogó pél­dájától lelkesítve, megyénk dolgozói büszkén jelentik önnek, méglyen tisztelt Nicolae Ceausescu elvtárs, hogy május 1. tiszteletére nagyszerű sikereket értek el. Az új ötéves terv kezdő évének első negyedében az ipari árutermelési tervet 102,7 százalékban, a nettó termelési ter­­vet 105,6 százalékban, a munkatermelé­kenységi tervet az iparban 106,3 százalék­ban teljesítettük. Ezek a megvalósítások kezességet jelentenek arra, hogy s­kerrel végrehajtjuk az 1981 -es tervet, az egész ötéves terv előirányzatait. Kovászna megye mezőgazdasági dolgo­zói, akik mindent megtesznek a paraszt­ság II. kongresszusán elfogadott határo­­zatoknak, azoknak az értékes útmutatá­soknak és feladatoknak életre hívásáért, amelyeket ön a helyszínen adott a me­gye egyes mezőgazdasági egységeiben tett nemrégiben munkalátogatása alkal­mával, időben, és a legjobb feltételek között befejezték az egész tervezett terü­leten a tavaszi vetést. Kifejezzük teljes elismerésünket és mély köszönetünket mindazért, amit Ön tesz, mélyen, tisztelt és szeretett Nicolae Ceausescu elvtárs a dolgozók jólétének és boldogságának fokozásáért, nemzeti­ségre való tekintet nélkül, s kifejezzük szilárd elhatározásunkat, hogy teljes gon­dolat- és akcióegységben, a pártszervek és -szervezetek irányításával, egész ener­giánkat és hozzáértésü­ket arra f­rdít­­juk, hogy fokozzuk hozzájárulásunkat a­­zoknak a mozgósító feladatoknak maa­­déktalan megvalósításához, amelyek drá­ga hazánk, Románia Szocialista Köztár­­saság felvirágoztatásának nagy művéből ránk hárulnak. Az ünnepi gyűlés színvonalas művészi műsorral zárult. (BORTNYIK György felvételei) A N­omo fabér ünnepe Május és a minca — immár elszakíthatatlan szálakkal kötődő fogalmak. Tör­ténelme során az Escer csak az alkotó munka által ment előbb, s bár históriáját — a dátumok szerin­t_ hadakozások dátumaihoz kapcsolják többnyire, azért a felszín alatt van és a Sz egy másfajta, lényegesebb folyamat is, mely az első, pri­mitív eszközök megalkotásától az űrhajók megépítéséig ível, s révén emberi fajunk joggal érdemli ki az alkotó, a homo faber minősítését. A munka által haladt előbb mindig a világ, de maga a munka igazi elismertetését csak történelmünk legutób­bi évtizedeiben vívta ki, nagy osztálycsaták bő véráldozatával. Itt erre isBLutág jelentős részén immár történelmet formáló-alakító erővé vált a ••­«^o­ er$^^-ror>nön sorsának irányítójává. Hallatlan energiákat szabadított fel a dobozok politikai emancipációja: általa népek és országok sor­sa fordult egyenes^ Mint a hazánké is. A munkásosztály forradalmi pártja által evezetett nép bebizonyította, hogy képes évtizedek alatt százados lemaradásokat fölszámolni, maga­s m­unka vált, válhatott a forradalmi cselekvés lényegévé. S e munka révén egy tel­en új társadalom, egy új ország épülhetett fel, melynek alapvető törvényei a munka becsületére és megbecsülésére alapozódnak. Föld­művesek és ipari munkások ,a szellem dolgozói olyan társadalmi rend részesé­vé lettek, melynek célja és természete a szüntelen önmegújításban, a minőség esz­ményének a jegyében áll. Hallatlan a szocializmus évtizedeinek megvalósítása, le­nyűgöző ez fizikai élelemben tekintve is, de a legfontosabb éppen a munka, föl­szabadulása, s az a tény, hogy a dolgozó ember válhatott e társadalom legfőbb letéteményesévé. Az értékek megalkotójává és birtoklójává, s ez a legdemokratiku­­sabb közösségi jog abpja. A munkát ünnepelve számot kell vetnünk mindezekkel, mint ahogyan számot kell vetnünk azokkal a hallatlan áldozatokkal is, melyet a dolgozó ember önmaga fölszabadításáért ho­tt. Ez az­ emberi faj történelmének tette, betetőzése az embe­riség társadalmi törtvésének. Május jelkép: a munka szabadságának és mindenha­tóságának jelképe. Es ezért örök érvényű és pusztíthatatlan. MAGYARI Lajos MÁJUS »­­^írlKA TISZTELETÉRE mir +* Az anyagköltségek csökkentése Az anyag kjüs égek csökken­tésé­vel me­gyénk száme ‘alvállalata v^^tja meg azt a követe.....*nyt, m­elyet pu.—nk XII. kongresszusának határozatai­ szabtak meg a minél gazdaságosabb, minél hatéko­nyabb termelés érdekében. A májusi nagy ünnepekre — a munkásosztály nem­zetközi szolidaritásának napjára és pár­tunk megalakulásának hatvanadik évfor­dulójára — szervezett szocialista munka­versenyben sok vállalat munkaközössége jelenthetett kiváló eredményeket nem­csak a termelési terv teljesítésénél, ha­nem az anyagköltségek leszorítása terén is. Ezeknek a kiváló eredményeknek e­ a­­feltételét az idei termelésnek a múlt év őszén elvégzett jó előkészítése képezte, valamint az a törekvése a vállalatoknak, hogy mind jobb körülmények között al­kalmazzák az új gazdasági-pénzügyi me­chanizmus követelményeit. De éppen ilyen jelentős feltétele az anyagköltségek csökkentésének az a gazdaszellem, a ta­karékos gazdálk­odásnak az a hatádja, a­mely megyénk iparvállalataiban dolgozó munkaközösségeket jellemzi. Bizonysága ennek a takarékos anyag­­gazdálkodásnak az a tény, hogy az első évnegyedben, az előállított függvényében, megyénk ipara árutermelés negyvenmillió lej megtakarítást majdnem valósí­tott meg az anyagköltség mutatójánál. Példaként megemlítjük a Köpecs Bánya­­vállalatot, amely az ezer lej árutermelésre fordított anyagköltségnél nem kevesebb, mint 39,2 lejt takarított meg, a Gépeket és Gépkocsialkatrészeket Gyártó Vállala­tot ,amely 19,7 lejjel csökkentette az a­­nyagköltséget, még nagyobb megtakarí­­tást mutatnak fel az élelmiszeripari vál­lalatok, mint például a Húsipari Válla­lat — 42,2 lejt —, az uzoni Szeszipari Vállalat —118 lejt —, és a Tejfeldolgozó Vállalat — 40,9 lejt — az ezer lej áru­termelésre fordított anyagköltség mutató­jánál. Méltó köszöntése ez a májusi ünne­peknek. Bizonyítani Ambrus János szerény külsejű, csupa ideg fiatalember. Első látásra is észreve­hetői rajta, hogy abból a fajtából való, mely soha semmi sikertelenségbe, kudarc­ba nem nyugszik bele. Ha bontások vagy sikertelenségek érik, szeme se rándul, a görcs csak láthatatlanul a gyomor vagy a szív tájékán rándítja össze az izmokat, legalábbis az adott pillanatban. Később ugyanis annál megfoghatóbb a reakció, de soha nem szavak, vagy indulatos gesz­tusok, hanem összeszorított fogú (csak­­azértis !) konokság formájában. Igyekszik bebizonyítani, hogy a sértés igazságtalan, a kudarc véletlen volt. Talán élmunkássá is puszta bosszúból vált, meg akarta mu­tatni...! S az is látszik rajta, hogy igazi bosszúra viszont képtelen lenne, ő min­dent lelkére vesz, a bántalmazót is lel­ki­i­smeret-furdalással akarja hát büntetni. S hogy az ilyenfajta „bosszú" mindig tőle igényel szinte embertelen erőfeszítéseket, ezzel nem törődik, a választás lehetősége fel sem ötlik benne, hisz másként amúgy sem tudna élni. Szóval Ambrus János talpig ember, a­­hogy mondani szokták. S amit a szak­­szervezet elnöknője utóbb elmond róla, már szinte mind magától értetődőnek tű­nik. Az ilyen ember nem lehetne más, mint élmunkás, szakszervezeti csoportfe­­lelős, négy gyerek apja és mesteriskolás tanuló? — No hát ez nem is annyira az én ér­­­demem — szabadkozik —, mint inkább feleségemé. A nehezét mégiscsak ő vállalja. Három váltásban dolgozni, hat emberre mosni, bevásárolni, hat ember után takarítani, hogy a férj iskolába jár­hasson, tanulhasson, hogy a gyerekek semmibe ne szenvedjenek hiányt, az az igazi újságba való téma. Nem is vállal­nám a tanulást, ha a körülmények nem kényszerítenének rá, de egy ilyen komp­likált szakmában, mint a mienk, folytonos tanulás nélkül aligha igazodhat ki az em­ber. Karbantartó lakatos vagyok, de gyártunk alkatrészeket, gépeket, s nem­csak a sepsiszentgyörgyi dohánygyárnak. Az ország összes dohánygyáraiban hasz­nálják a mi gépeinket. Mikor beiratkoz­tam, pontosan tudtam, hogy belátható jövőn belül nem lehetek a gyárban mes­ter, nincs és egyelőre nem is lesz szabad mesteri állás, és mégis beiratkoztam, a tu­dás kedvéért. Meg aztán az is igaz, hogy olyan munkaközösségben dolgozom, ahol mindenki magas szakképesítéssel, vagy éppenséggel önerőből elsajátított, de mindenképpen megbízható szaktudással rendelkezik. Engem választottak meg szak­­szervezeti csoportvezetőnek, ami ugyebár nem az a nagy funkció, de ha az em­ber azt akarja, hogy időnként hallgassa­nak rá, akkor úgy kell beszélnie, hogy a­­mit mond, azt érdemes legyen meghall­gatni. Ahhoz pedig tanulni kell, sem túl­kiabálni, sem letorkolni nem torkolhatja le az ember a kollégáit, nem is olyan ná­lunk a hangulat. Mindannyian évekig dol­goztunk vonallakatosként a csomagoló­­részlegen, mindenki pontosan tudja másikról, hogy mit tud, mit nem tud, nem a csaphatjuk be egymást. Persze nyolc óra munka után és négy gyerek mellett ta­nulni rendkívül nehéz. A tanuláson kívül nem is nagyon jut időm egyébre, hi­szen nem elég, hogy az ember végigüli az előadásokat, ezt-azt még meg is ke­l ta­nulni. Igaz, hogy én már hozzászoktam ehhez az életformához, a líceumot is es­tiben végeztem, s eddigelé alig volt o­­lyan évem, hogy ne tanultam volna va­lamit, vagy iskolában vagy a on k­vül. De hát elmúltak már fölöt­tnk a di­ák­­évek, az ember agya is nehezebben fog. Persze, ha nem találnám nagy-na­gy él­vezetemet magában a tanulásban, nem is csinálnám. A tanulás azonban, ha nem muszájból tanul az ember, szórakozás is lehet. Márpedig, mint mondtam, nekem nem lenne muszáj. Még a fizetésem sem fog növekedni, ha végzek, hisz máris a legmagasabb fizetési osztályba vagyok besorolva, mint magas szakképzettségű szakmunkás. S ha igazán őszinte aka­rok lenni, talán nem is mondhatok egye­bet, mint hogy ezért az é­ve*ezért tanu­lok... S persze be szeretném bizonyítani magamnak, hogy akarom, ezt is vég­g tudom csinálni. R. B. ' (30R7NY­K György felvétele) Szabó mérnök „jó pillanatai“ Faggatom a mérnököt, megvan-e neki is az a bizonyos sztorija. Milyen sztori, kérdi. Olyan, a­­milyet én most elmesélek, mondom. Szóval tejfö­­lösszájú riporter-koromban arról nyaggattam a ha­talmas búzászsákok alatt görnyedő szalontai pa­raszt­­egényeket, hogy nehéz!* ez a munka nagyon. Meg kellen&^JWb^! íM&csent rám az egy k legény ellens?* ^ Cg^^fondolja?, kérdeztem. Adják akkori, mondtam könnyedén, és már álltam is a szekér mellé. A legények szeme összevillant. Szörnyű zsákot vonszoltak oda, s löktek is rajta a­­mikor a vállalab­a adták: tanulja meg ez az ok­ve­­tetlenkedő firkász." A súlyzóimról, persze, nem bölcs­­ködtem nekik, és azt se tudták, hogy nagy­apám mellett kijártam én már ezt az iskolát. A monstrumot tüntető könnyedséggel elszállítst­am. Aztán a másodikat, a harmadikat, a negyediket is. Végül persze kacagtunk egyet, ha jól emlékszem, sört is ittunk, a legényekből folyt a szó, értettük egymást. Neki is van néhány ilyen sztorija, mond­ja a mérnök. Csíkszeredán vagy hétszer-nyolcszor is megesett. Amióta itt dolgozik, a sepsiszentgyörgyi Gépeket és Gépkocsialkatrészeket Gyártó Válla­lat­ban, az „Imaszánál", csak egyszer fordult elő, hogy valamelyik esztergályos — jól emlékszik rá, de neve nem lényeges — kénytelenkedett az egyik, a nem is túlságosan bonyolult darabbal, hogy így nem lehet befogni, úgy nem lehet, és hogy képze­li azt mérnök úr, hogy ezt csak úgy egyszerűen... Álljon félre, kérem, mondta a mérnök a meglepett esztergályosnak, és befogta maga a darabot. Az esztergályos elvo^jjjfcöböt'^Gyakorlott szeme rögtön érzékelte, hoc^M^rér«^®^. Szabó Károly mér­nök, épp idej^^íg a nevét, nem firtat­ta a dolgot. Azóta persze, ha hozza az új rajzokat és a technológiai leírásokat, csak akkor vitatkoznak vele, ha tényleg van min, s nem próbálják átejte­ni. A gyárban az ilyesminek hamar híre megy. De az én történetem mégsem annyira derűs, mint az öné, mondja elgondolkozva a mérnök. Sajnos, azt kell mondanom, hogy az emberem tulajdonképpen joggal tételezte fel, hogy én az esztergát csak el­méletileg ismerem :— jó néhány fiatal mérnökkel ta­lálkozhatott már ,aki csak elméleti felkészültséggel jött a gyárba, a szakmát majd csak lassan, menet közben sajátította el. És tudja hogy van — az ilyen mérnököt, aki „csak megállítani tudja a gé­pet", ahogy nálunk jellemzik, a munkások általá­ban nagyon lenézik. Meg kell, győződjenek a tudá­sodról e­lbb, hogy elismerjenek. És miután megta­pasztalták, hogy milyen ember vagy, utána esetleg elérheted, hogy tiszteljenek. De nem megy könnyen. És egyáltalán nem elegendő, mint ahogy sokan képzelik, a titulus. Mennyi i­e­g is dolgozott esz­tergályosként a teherautógyárban? — kérdem mérnököt. Hét esztendeig, mondja. Hatodik kate­­­góriája volt, amikor '66-ban a brassói m..egyete­men a szerszámgép- és szerszámtervezési s­akra felvételizett. Bizonyára sokat nyert azzal, hogy ko­rábban melós volt, mondom a mérnöknek. Hogyne nyertem volna, feleli. Az elméleti munkában is so­kat segít, hogy a különböző munkafázisokat a gya­korlatban ismerem. És aztán valahogy a m­unkások­kal is sokkal jobban j­ót tudok érteni. Sokat jelent az, hogy egy személyben vagy­ok' munkás 'is, meg mérnök is. Szabó Károly mérnök a közel félezrer lé számmal dolgozó 330-as részleg technikai kérdésekkel fog­lalkozó helyettes vezetője, a 34 tagú tervezőkol­­lektívát közvetlenül irányítja. Egy csomó fiatal f ú meg lány, mérnökök, almérnökök, technikusok, mű­szaki rajzolók számolnak, rajzolnak, rohangálnak a hatalmas teremben, őszintén szólva, nem érdek­lődtem utána, mennyire tudják a gyárban, hogy ezek a fiatalemberek milyen fontos feladatot vé­geznek. Például azt, hogy a minőség, a munka­termelékenység, az anyagtakarékosság, a termelési költségek stb. mutatói, amelyek az egész osztály munkáját alapvetően jellemzik — lényegében itt, e 34 fiatalember tevékenysége folytán kezdenek alakot ölteni. Azt hiszem, ez egy kis magyarázat­ra szorul. Az osztály a megrendeléssel együtt kap egy vaskos dossziét, benne a gyártandó termék részletes tervei. Nos, ezt a tervet kell felbontani a gépek, műveletek szerint, meg kell állapítani a fel­használandó szerszámokat (felszerszámozás), az a­­nyagokat, a műveletekre szükséges időnormákat stb. Mindezt (és a kapott megoldások gyakorlati próbálását is) technológiai tervezésnek nevezik ki­szakmában a valamennyire is bennfentesek. A he­­­ten megjelent Fórumban megírtam, hogy a 330-as részleg eddig már több mint 100 darab 200 ton­nás hidraulikus prést gyártott. A dokumentációt a fővárosi Augusztus 23. üzemektől kapták — a ne­ves munkaközösségnek meggyűlt a baja ezzel a préssel. Szabó Károly elmondta, milyen szívesen adták át ennek a lényegében csak egyik mellékter­méküknek a gyártását. A sepsiszentgyörgyiek több mint száz gép után legfeljebb rugólörés miatt a kaptak reklamációt — a rugókat pedig nem ők állítják el­ő. Nos, amikor még a sokak által ide­genkedve fogadott présgyártás ügyében nem született döntés, tehát kérdéses volt, hogy egyálta­l­­lán megkapja-e az IMASA a gyártását : a Szabó Károly mérnök vezette technológiai-tervezőcsoport­­nak a határidő előtti utolsó napol­­­an is még min­dig nagy henger miatt főtt a feje. Megp öb­tük esztergán megmunkálni, magyarázza a mérnök, de berezgett. Addig próbálgattuk, amíg a bohí­­wekre került — magyarul vízszintes fúró-esztergályo­­zó és maróműnek nevezhetném. Rengeteget p­ó­­bálkoztunk vele — körülbelül 1 m­éter hosszú és 400 milliméter átmérőjű darabról van szó —, hogyan fenjük, hogyan­­ fonjuk be a kést,­mekkora legyen az előtolási sebesség stb. — végső éjjel 1 órakor látszott, hogy megy a dolog. Az egy nagyon jó pillanat volt. Alig álltam a lábamon. Azt mondják nekem a fiúk, hogy menjek most már egészen nyugodtan haza lefeküdni, reggelre elkészülnek vele. Sok az ilyen jó pillanat a munkájában?, kérdem a mérnököt. Nézze, én nem vagyok feltaláló, fe­leli, nem tudok nagy dolgokról, igazi nagy pilla­natokról beszélni. Csak jó pillanat­­ról. Annyi, hogy az ember szereti elvégezni a munkájét ren­desen. Számunkra az az ünnep, az igazi jó pilla­nat, ha a munkánkat elvégeztük úgy, ahogy kell, rendesen. Ha megcsináltuk azt, ami tőlünk teli. Voltak, vannak ilyen jó pillanataink. Ugyanezzel a hengerrel is például, amelyikről beszéltem. Min­den egyes darabot honolás — tükrösítés — végett a brassói Hidromed­­antámba kellett szállí­tni, a­­hol a megfelelő szerszámgép rendelkezésre áll. E­­lég keserves história, és költséges is. Mos már ma­gunk megcsináljuk. Nem, nem szereztünk tükrösitő szerszámgépet. Györgybiró István fia al, máskülön­ben sepsiszentgyörgyi illetőségű mérnök kidolgozta a megfelelő csiszolótüskét, és azóta a hengereket nem kell Brassóba hurcolni — a honolást fino­mabb csiszolással helyettesítettük. Mikor kiderült, hogy megy a dolog, hát az is nagyon jó pillanat volt. Sokat törtük a fejünket a most az egész or­szág gépgyártásának szállított fő engelyek, ponto­sabban, megmunkálófejek gyártásba vét­e­lnél. A korszerű tipizálási követelmények szinte fantaszti­kusnak tűnő pontosságot kérnek tőlünk: az össze­szerelt főtengelynek legfeljebb 4 ezrelékes verése lehet! Forgattuk így, forgattuk úgy, megpróbálkoz­tunk ezzel, megpróbálkoztunk azzal, még kedves és nagy tekintélyű brassói tanáromat, Vajda Sándor professzort is többször felkerestem az ügyben, amíg sikerült. Most már rutinmunka ez nálunk, persze, nem akármilyen rutinmunka, az biztos. Amikor megállapítottuk, hogy megy a dolog, az is egy jó pillanat volt. Szabó Károly mérnök harminchat éves, nyolc é­­ve tagja a pártnak, két v­ontos kislánya van, s amikor ideje engedi, tanárnő feleségével és a gyermekekkel­ a természetet járja, s nem szívesen szalajt el színházi előadást, s jobb f­émeket is megnéz olykor. Azt mond a búc­úzóul (remélem, s nem­ késte el a szatmáriak előadását, de előfor­­­­dulhat), h­ogy ez az új gyár egyelőre még sok szempontból a profilját keresi, de már most is o­­lyan erős, képzett munkás- és s­zakember-gárdája van, amellyel nem vall szégyent a legbonyolultabb feladatokban sem. Mit gondol, tíz esztendő múlva hol ünnepli május elsejét? kérdeztem. Remélem, hogy ugyanitt, mondta mosolyogva, ugyanebben a gyárban, és ugyanilyen jó érzésekkel, mint most, bár egyelőre még csak sejtem, mit fogunk gyár­tani s milyen szerszámgépekkel. MATEKOVICS János

Next