Megyei Tükör, 1981. augusztus (14. évfolyam, 2962-2987. szám)

1981-08-01 / 2962. szám

Kazlakban Almásmező, Kishegyes és Nagybikk kaszálóinak szénafüve Az idény legfontosabb napirendi munkocatát másutt félbeszakította az eső. Bükszádon ma is csak késlelteti az aratást. A gazdaság ugyanis hagyományszerűen örökös „lépéshátrányban" van, itt mindig két-három hetes késéssel érik be a gabona, kombájnosai az első vágásokat rendszerint más téesz határában végzik. Kurucz Gyuláékkel az elmúlt napokban Gidófalván találkoztunk, a bodoki agráripari tanács oda összpontosította csúcsnapokra a mezőgépészeket. A bukszád gépközpont most csendes, egyedül Szép József részlegvezetőt pillantjuk meg a gépesítők udvarán. Csendes, akárcsak a gazdaság központja, ahol délidőben üres irodák sejtetik, hogy vezetőnek-beosztottnak a mezőn akad most az oktató,ogatásnál fontosabb teendője. Akad bizony jócskán mindenkinek: Kádár Árpád elnök a kaszálókon a szánabetakarítást irányítja; Dézsi Gizella főmérnök gabonatábláit ellenőrzi, türelmetlenül várja már a búza teljes érését, hogy mihamarabb hazarendelje kombájnosait; az álatenyésztési farm vezetője, Dézsi Szabolcs, Németh Endre brigádossal a Hatodot járja. Baj volna megint az állattenyésztéssel? — kérdeztük, emlékezetbe idézve a kora tavaszi borjúelhullásokat, melyek annyi gondot-bosszúságot (de mindenekelőtt veszteséget) okoztak e gazdaság háza táján. — Bizony, néha okoznak kellemetlen meglepetéseket a gondozók. Ha italhoz jutnak, megfeledkeznek kötelességeikről. Állandóan ellenőrizni kell őket, mert a fejésben, gondozásban nem lehet kiesés. Bizonyára most is ezért ment föl hozzájuk a mérnök — kaptuk a felvilágosítást. Hát valóban, ilyen körülmények közepette nem lehet eszményi munkakör e helyen állattenyésztési farmot irányítani. Pedig utolsó havi eredményeik arról adtak számot, hogy Bükszádon egy idő óta fordulat állott be: e gazdaság állattenyésztési üzemága a kullogok közül, sportkifejezéssel élve, feltornászta magát az élmezőnybe. Egész napon át nem akadt a községben senki, aki e gazdaság időszerű problémáiról tájékoztatást nyújtott volna. A gazdaság tagsága most a kaszálókon sürgette a szénaforgatást, a takarmányfű behordását. Almásmező, Kishegyes, Uzonka, Nagybükk vagy a Halaságsarok domboldalain adott egymásnak találkát Bukszád apraja-nagyja, mintegy kétszázan siettették a szénabegyűjtést. S meg is volt időbenn munkájuk foganatja: Orosz Rezső mérlegelő kimutatásán eddig 351 tonna szénaszállítmány szerepel. Egész napon át érkeztek a hegyoldalakról a teli szekerek. Hanzi Imre már eddig huszonöt szekérrel hordott, mintegy húszezer kilónyi beszállított széna szerepel neve mellett nyilvántartóban. Idős Kádár Albert teljesítménye is figyelemre méltó: jóllehet már hetvennyolcadik életévét tapossa, de nyári élményei ma is éppoly „szénailatú", akár fél évszázaddal ezelőtt. Bocs Gyula is rég túljutott már a hetvenen, de ma sem hiányzik a szénabegyűjtők közül. Gyűl, megállás nélkül érkezik a gazdasági udvarba a széna, növekszik szemlátomást a kazal. S nemcsak itt, odafenn a Kishegyesen, a Nagybükkben is kilenc kazalnyi széna gyűlt már be a kaszálókról, tizennyolc gazdasági fogat, tizenkét magánszekér hordja egész napon át Bukszád kaszálóiról a téli takarmánynakvalót. S jóllehet az idén a domboldalak 520 hektárnyi kaszálóinak fűtermése nemigen koptatta a kaszaélet, meglehetősen gyér volt a fű, kétezer kilóra becsüik hektárhozamát, mégis, beavatottak szerint, meglesz az esztendei szükséglet, ezerötszáz tonnára számítanak az első kaszálásból és a sarjúból, s ez fedezi a 760 darab szarvasmarha meg a 814 darabból álló juhállomány téli pástját. Szerencsére ,a környező hegyekben kitűnő fű kedvez legeltetésre, a gazdaság tehenei ma a Széperdőn (a Szent Annató felé eső tisztásokon), a Döngőn, az uzonkai és a kőbánya feletti legelőkön tartózkodnak késő őszig, s a könyvelőség nyilvántartása szerint terven felüli tejmennyiség kerül be a négy tehéncsordától a begyűjtőkhöz. Júniusban például 522 hektolitert adtak le a tervezett 495 hektoliterrel szemben. S ez a növekedés különösen szembetűnő, ha összehasonlítjuk a januári 185, a februári 189, a márciusi 204, de még a májusi 409 hektoliterrel. Ha a begyűlt és betakarítandó takarmánymennyiséggel ésszerűen gazdálkodnak, akkor máris van alapjuk a bizakodásra: lesz télen elegendő takarmányuk, csupán félő, hogy a mostoha tárolás megint megcsappanja majd a készletet, lerontja a széna minőségét. Mert azért annyi idő elteltével illő lett volna (de főként gazdaságos), hogy az istállók közelében csűrökbe (s ne szabadtéri köztekbe) kerüljön a széna, ne legyen kitéve télen penészesedésnek, rothadásnak, károsodásnak. A gondozók munkakörében pedig jó volna végre erélyesebb intézkedésekkel fegyelmezni a magukról megfeledkező fejeket. Hallottuk, azért nem éppoly kilátástalan a helyzet. Van itt kire építeni, Czonth Ferenc és Rozália, Nicus Anna, Szakács Margit, Fehér Ignác, Ivácsony István vagy Németh Klára régi, fegyelmezett gondozók hírében állnak, kik mindig megbízhatóan tesznek eleget feladataiknak.. Ha hasonló gondozókból állana e gazdaság állattenyésztési üzemága, minden bizonnyal, jóval szebb eredmény nyugtázná e munkaközösség igyekezetét... ARADI Endre MEGYEI TÜKÖR Nagy Pál öröksége „Személyes jegyévé lett a mindennapi megújulás ,a fáradhatatlan újrakezdés konoksága. Mivel magyarázható az a szarvasűző természet, a tekintetnek is messzi és gyakorta homályos távlatokba fölemelt szintje? Én úgy gondolom, az igény kegyetlenségével, az alkotás kínjainak pihenéstelen vállalásával, a megállapodottságnak azzala válfajával, amely a változásban keresi önmagát" — írta Sütő András 1971-ben Nagy Pál festészetéről. Azért tartottam fontosnak idézni e telitalálat értékű sorokat, hogy hangsúlyozhassam: Nagy Pál nem csupán halála után felfedezett nagy művészünk, az igazán értők életében is fölismerték és jelezték e festészet és grafika kivételes értékeit. Mégis, a sepsiszentgyörgyi tárlat posthumusz jellegéről kell szólanunk, hiszen Nagy Pál két esztendővel ezelőtt fizikai értelemben mindörökre eltávozott közülünk, 50 esztendős korában egy olyan művészi pálya zárult halálával, mely őt a legnagyobbak közé emelte. Azt is mondhatnám: újfajta reneszánsz ember volt — alkotó és tanító, aki az alkotás és a továbbadás, átörököltetés kényszerét valahol lelke legmélyén hordozta, attól sem divatok, sem elvárások kényszerében nem tágított. Olyan képzőművészünk volt ő, aki minden négyzetcentiméter felületért, minden ecsetvonásért — de egyáltalán Nagy Pál esetében beszélhetünk-e klasszikus értelemben ecsetvonásokról? — önmagával vívott kegyetlen harcot, hogy önmagának bizonyítsa be: a művészet lehetőségei korlátozhatatlanok. A Sepsiszentgyörgyön kiállított anyag tán a legértékesebb és döntő jelentőségű részét képezi annak az emlékező-emlékeztető tárlatnak, melyet barátai és kollégái, elsősorban Balázs Imre és Szécsi András, Marosvásárhelyen egybeszerkesztettek. A tragikus sorsú és végű művész igazi jelentőségét e tárlat által érthetjük meg,mérhetjük föl. Újra idézzek, hiszen életmű jelentőségéről tán énnálam jobb tollú és kifinomultabb ízlésű emberek írtak: „Nagy Pál eredetisége, küzdelmesen megtalált, mások általis felhasználható újítása tehát az, hogy textúrává redukálja a látványt. Őnála a struktúra is textúrává oldódik. Ha megállunk egy képe előtt, feltesszük magunknak a kérdést: mi ez ? — azt felelhetjük: textúráit felület; valóságból absztrahált textúra ; textúrává abszt- 00hált látvány." Székely János írja ezt 1975-ben, s nem mulaszthatom el itt a magam voksát is letenni, amikor az idézett ítélettel teljes egyetértésben azt kiegészíteném a tartalmi jelentés hangsúlyozásával, mely Nagy Pál festményeit és grafikáit a kiváló mesterember remeklési szintjén jóval túlemeli, olyan emberi, századunk lényegét és hangulatát tükröző, megfogalmazó és kikiáltó igazságokat hordozván, melyek Nagy Pál művének profetikus és mégis tárgyilagos filozófiát kölcsönöznek. Mélyen és meghatározóan ismerte az Embert, önmagát elsősorban. Számtalan képén az ő szemei néznek mivelünk szembe, riadt, az örökös tépelődés kínjait és örömeit kibeszélő szemek. Nem volt, nem is lehetett egyértelműen optimista, ember. Tudván tudta, az ember és az emberiség mindennemű és mindenkori fenyegetettségét. Félte és mégis szerette ezt a századot, valóságunkat, mely minden gondolatunkat, minden érzésünket meghatározza. Azt mondják róla, hogy a mai Európa képzőművészetének csaknem minden irányzatát asszimilálta — ennek tudásáról vall egyébként az ugyancsak halálát követően megjelent remek képzőművészeti koauz-könyve — de úgy vette birtokába e különböző, egymástól igen eltérő szellemi kincsestár-szilánkokat, hogy egyéniségén átszűrve azokat mélyen és valóban erdélyivé nemesítette. Ezen a megállapításon el kell gondolkoznunk, asszimilálni, és abból sajátosan egyedit, újat, mással össze nem téveszthetőt alkotni, csak a legnagyobbak tudnak. Nagy Pál közéjük tartozik. Engedtessék meg idéznem néhány munkájának címét, bízva abban, hogy a sepsiszentgyörgyi tárlós látogatók fölismerik majd e címeket viselő remekművek döbbenetes belső feszültségét, kimunkáltságát és gondolati tartalommal telített jelentőségét. 1977-ből származik az önarckép. A riadt tekintet, mely mégis a kutatás, a világot vallató belső kényszer jegyeit hordozza. Ugyancsak 1977-ből származik a Meggyűrűzött fészek című olajfestménye, a Dalinak is becsületére válható csodálatos kompozíció — sorsunk kibeszélése. Korábbi az Aszály című, mely egy félelmetes erősségű fénynyaláb erejével irányítja tekintetünket a lényegre — a megmaradás, a túlélés próbájára .Nem szólunk itt bőven és külön Petőfi-portréjáról, mely az egykorú dagerrotípia fölhasználásával, a leghitelesebb és legmélyebb Petőfi-arcot teremti meg. Nem szólunk a Duó címűről sem,, mely jó,képes nyelven fogalmazva, ugyancsak sorsunk, múltunk, jelenünk és jövőnk legfontosabb dolgairól beszél, oly szívünkbe maradó, értelmünkbe villámló tisztasággal, ahogyan csak a nagy próféták és nagy mesterek tudtak mirólunk szólani. Nagy Pál kiállítása egy európai rangú és hatalm művész pályájának, gondolatainak és vívódásainak csodálatos krónikája. Itt és most tudjuk felmérni igazán hogy kit is veszítettünk el ebben a szerény, halk szavú, de önmaga igazságait soha föl nem adó Mesterben. MAGYARI Lajos Miskestől jelenkorunkig Nem tudom, van-e a dologban törvényszerű, de legutóbb négy évvel ezelőtt faggattuk meg terveiről, munkásságáról, mihelygondjairól — lapunk olvasói előtt — VERESS DÁNIELT. Azt a beszélgetést az előzőtől ugyancsak négy év választja el, következésképpen az 1973-as és az 1977-es interjú ismétlődő, tartalmilag ugyanarra a kérdésre vonatkozó válaszából indulnék ki: fenntartja-e ma is azt az állítását, hogy egy írói alkotó műhely munkája idősíkban ,,megtervezhető", „beütemezhető"? — Lényegében igen, de ma több késleltető-hátráltató mozzanattal, több úgymond „bizonytalansági tényezőivel számolnék a tervezésben. Közlési nehézségekre gondol, a lapokat s még inkább a kiadókat meglehetősen érzékenyen érintő papírkorlátozásra vagy esetleg valami másra? — Elsősorban nyilvánvalóan a közlés, a megjelentetés objektív feltételeire. Ha valóban egy szerzőtől évente egyetlenegy könyv jelenhet meg — miként erről szó van —, ez igen sok író számára kedvezőtlen helyzetet fog teremteni, ugyanis a szellemi alkotó munka ritmicitását ennyire mereven beütemezni, kicentizni képtelenség. Szükségképpen mind a munkafolyamatban, az írásban, mind a megjelenésben hol szünetek fognak beállni, hol anyagtorlódás keletkezik. A saját példámmal érvelek. A végső szerzői gyomlálgatást, róspolyozást végzem két munkámon, a Sütő András eddigi pályaképét vázoló kismonográfián, valamint Egy önkifejezési forma módosulásai címet viselő, kötet-terjedelmű esszémen, melyben az erdélyi magyar emlékiratirodalom három évszázada (1540—1865) történetét dolgozom fe értelmezem műfajtörténeti, valamint szó-, diákpszichológiai szempontból. Mind a két könyv — a Dacia, valamint a Kriterion Kiadók megbízásából — lényegében évek óta készül. Nos, ha csakugyan érvényesül említett anyagi determináltságú szellemi embargó, melyik — már kész —a könyvem megjelenését toljam odább egy évvel? Nem szükséges bővebben magyaráznom, hogy alkotáslélektanilag minden indokolatlan és fölösleges várakozás bénítóan, elkedvetlenítően hat az íróra, s kialakít benne egy amolyan „hej, ráérünk arra még" közérzetet. Alighanem én is ezért tettem félre — gondolom csak ideiglenesen— ugyancsak régóta érlelődő Bocskai-drámámat, hiszen máig sem jelent meg három évvel ezelőtt bemutatott Örvényben című drámám sem, mely azok szerint, akik a teljes szövegét ismerik, olvasmányként érdekesebb s főleg meggondolkoztatóbb, mint színpadon volt. Igaz, tudomásom szerint, egy — több hazai kortárs magyar író színművét egybeölelő — analógiáiban még az idén meg kellene jelennie, ha... Munkásságát távlatilag is érintené az emeített időbeni szigorú szakaszosítás, mely kétségen kívül megszorítás is? — Nézze, az elmúlt tizenkét évben gondolkodva, 1974-ben, 1975-ben, 1978-ban és 1979-ben nem jelent meg úgymond önálló munkám. Az általam válogatott, jegyzetelt, kísérő tanulmányokkal stb. eMát^toMB^(A magyar elbeszélő költés Belitéletekről, Törökországi levelek ,Két boldog, Scrisori din Turcia), bármennyire személyes gondomnak és szívügyemnek éreztem mindahányat, statisztikailag szerencsére nem számítódnak — úgy tudom, a jövőben sem fognak! — a szerző önálló alkotásai közé. Itt tehát adódik úgymond egy kibúvó: most is készítek a Tanulók Könyvtára számára egy érdekes antológiát... Másrészt nemsokára meg kellene jelennie az ifjabb Wesselényi Miklósról írt életrajzomnak is a budapesti Móra Könyvkiadó gondozásában, de ez sem terheli munkásságom adminisztratív listáját, sem hazai kiadói kapacitást, azonban... Engedjen meg egy közbevetést: a Wesselényi-könyv, miként a Mikes életrajz is, az így élt... sorozatban jelenne meg? Megtudná mondani, hogy a harmincezer példányban napvilágot látott Mikes-könyv miért nem került hazánkban könyvforgalomba ? — Hadd válaszoljak először a második kérdésre: nem tudom. Nem a szerző fogllalkozik munkái forgalmazásával. Volt szó arról, hogy ötezer példányban a két ország közti közös könyvkiadás keretében nálunk is kapható lesz. Hol bicsaklott meg a terv, nem tudom. Ami pedig az első kérdését illeti: tudomásom szerint az így élt... sorozat kiadványa lesz a Wesselényi könyv is. Megegyezés szerint elsősorban a fiatal olvasókra gondolva írtam. Képanyaga, melyhez tőlem kértek javaslatot, szintén azifjúság számára készült kiadványra utal... De hadd térjek vissza előző kérdéséhez. Nyugtalanít például, mármint a megjelentetés szempontjából. Hazafelé nem mindig rövidebb az út című, napjainkban, játszódó és időszerű társadalmi kérdést felvető — véglegesítés előtt álló — színművem sorsa. Szóban forgó színművét a sepsiszentgyörgyi társulat mutatná be? — A tervek szerint igen, éspedig már az új évadban. Akkor talán indokolt lenne, ha a Kovászna megyei Népi Alkotások Háza jelentetné meg ,esetleg a harmadik Nemzetiségi Színházi Kollokviumra, az ugyancsak a sepsiszentgyögyi együttes által bemutatott — nyomtatásban meg nem jelent — Boszorkánnyal együtt. — Az ilyesféle kezdeményezéseknek nem a szerzőktől kell kiindulniuk. A vállalkozás a színház — mint intézmény — kereteit is meghaladja. Egyébként tettünk ilyesféle javaslatot a megyei művelődési bizottságnak, hiszen a Népi Alkotások Háza 1971-ben jelentetett meg Távétevők címmel — közös kötetben — hét egyfelvonásos színművet. A javaslatra a színház másfél év alatt semmilyen választ nem kapott. Egyáltalán az írók alkotó tevékenységének támogatása ,serkentése, buzdítása megyénkben valamiképpen háttérbe szorul, más művészeti ágakkal összevetve hermedlagassá vált. Például a második kapuállító ontológiát immár fél éve kiszedte a helybeli nyomda. Hogy azóta miért áll a megjelentetés, nem tudom, viszont azt igen, hogy a mivel sem indokolható stagnálás közös gondja a kiadványban írásaikkal szereplő tízvalahány íróembernek (de nem a megyei művelődési bizottságnak!), akik kézirataikat már a tavaly nyáron leadták a kiadvány szerkesztőjének sürgetésére. A múlt év vége óta a Megyei Tükör viszonylag rendszeresen közli KÉPESLAPOK sorozatcímet viselő útijegyzeteit. Ha nem tévedek, szinte száz „pillanatfelvétele" jelent meg. Folytatja a sorozatot, vagy kezd kimerülni élményanyaga? — Feldolgozandó élményem még csak akadna, de úgy érzem, hogy belefáradtam. Ezek a két gépelt oldalt kitevő, negyedik oldalon megjelenő hasábok nagyon munka- s főleg időigényesek a megírás szempontjából. Az élményeket szigorúan kell rostálni, a mondandót sűrítve „tálalni": az olvasó néhány perc alatt átfutja, én pedig némelyiken napokig dolgoztam, hiszen célom szerint nem kevés tárgyi ténynyel akartam az olvasót megismertetni. Remélem, sikerült is. — Nem gondolt a KÉPESLAPOK kötetkiadására? — Ezzel a kérdéssel visszakanyarodunk részben már érintett dolgokhoz. Gondoltam, sőt az elképzelt kötetet, egyelőre csak magánszorgalomból, önmagam s néhány érdeklődő számára úgymond „meg is szekesztettem", hiszen az írások kötetben nem a lapban való megjelenés időrendjét követnék. Mások példáján is ezt tapasztaltam, hogy egy ilyen olvasmányos, szórakoztatva ismeretközlő és orientáló kiadvány iránt igen nagy az olvasók érdeklődése, de... De melyik kiadóhoz forduljak, mikor leszerződött munkáim megjelentetése is a beszélgetésünkben említett megszorításokba ütközik? Nem titok, hogy pl. az Albatros Kiadó szívesen megjelentetné a Képeslapokat, de csak három év múlva ! Utolsó kérdésem: az év elején jelent meg a TÖRÖKORSZÁGI LEVELEK első román kiadása a Domokos Géza által remekül szerkesztett Biblioteca Kriterion sorozatban, éppen Veress Dániel válogatásában, jegyzeteivel s figyelemreméltó kísérő tanulmánnyal. — Melynek egy része, magyarul, a KORUNK-ban is olvasható. S mely azt bizonyítja, hogy még mindig van „mondanivalója" Mikesről. Foglalkoztatja még az ún. Mikes-kérdés? S ha igen, mi ebben a vonatkozásban a következő lépés? — A Mulatságos napok megjelentetése Téka-sorozatban. Felkértek, hogy ehhez a régen nélkülözött könyvhöz írjak bevezetőt, s lássam el a szükséges jegyzetanyaggal. Mikes változatlanul szívügyem, a feladat kedvemre való. Szóba került távlatilag egy Mikes-breviárium megjelentetése is. Hát, meglátjuk... Beszélgetésünket a „bizonytalansági tényezőkkel" kezdtem, azzal is rekesszük be. Köszönöm. (B. T.) r W'MT*.:§ Petrovics I'tván domborr Mit tehet az, aki nem ismerősként kerül valamelyik helységbe . Ha keze ügyébe kerül, fellapozza a róla szóló ismertetésedet, azokból próbál, útbaigazításul, pár adatot kiragadni, így vagyok magam is Komandóval. Bár évekkel ezelőtt jártam orra, s egyik alkalommal a Lokócát is megmásztam, nemigen tudtam eligazodni a „magas" település dolgaiban, így eevettem az 1969-es kiadású, Kovászna megye című monográfiát, s felütöttem Komandónál. Igaz, az elmúlt tíz esztend alatt itt is változott némiképp az élet, de nem annyira, hgy eltöbb adat ne legyen mindmáig érvényes. Tehát : „A község lakossága: 1879. A község területe: 2431 ha. Mezőgazdasági terület: 228 ha. Erdőgazdálkodási terület: 2139 ha. Egyéb területek : 64 ha." Nyilván, azóta változhatott a lakosság száma, változott az épültek száma is, de a lényeg ugyanaz maradt: Komandó sajátosan erdőgazdálkodási település, erre rendezkedett be, s minden egyebet tulajdonképpen e főfoglalkozásnak rendeletes védelmek alá. Láttam Komandót tömbházak nélkül és most tömbházakkal, láttam kicsi, sötét boltokkal és korszerű üzletekkel. . . Az emberek viszont szinte ugyanazok maradtak, nem sokan távoztak el és nem sokan jöttek úja meg igazabbat akarok mondani, a helybeliek kiji___ apozva, magam is kijelenthetem, hogy a valódi, izig-vérig romanokok otthon maradtak, nem kívánkoztak és nem is kívánkoznak le a hegyről. Am vallassuk csak tovább a monográfiát : „Kovászna városhoz 20 kilométer hosszú út kapcsolja. A község Kovásznával való összeköttetését a Tündérvölgyön és Papolcon átvezető faipari utak és a faipari vasút biztosítja. Komandó a Vrancea hegység kanyarulatának belső oldalán, több mint 1000 méter magasságban, a Nagy Bászka vízgyűjtő területén fekszik. Nyáron is ritkán emelkedik a hőmérő a 15 fok fölé, télen viszont gyakran a 30 fok alá sülylyed. A vidék rendkívül csapadékos. Növény- és állatvilága rendkívül gazdag, a megye egyik legjelentősebb vadászterülete." Abban a szerencsés helyzetben vagyok — s biztos, nagyon sokan így vannak —, hogy a fent említett, mindhárom közlekedési úton jártam. Tudom hát, hogy azért legsimább, legzökkenőmentesebb még mindig a kisvasút, amelyet azonban lezártak a személyszállítás előtt. Miután megépült az országút, arra terelődött a forgalom, az ipari műemlékként kezelt felvonóra csakis a fások számíthatnak. Pár esztendővel ezelőtt, úgy tudom, kirándulókat is felültettek néha a vagonokra, mostanában azonban csak lentről szemlélődhet az érdeklődő. A másik két úton, ha körülményesen is, de lehet közlekedni. A nagy teherszállító kocsik mellett autóbuszok és több kiskocsi merészkedik fel a hegyre. .Nem is csoda:feljut Komandóra, annak rendkívüli élményekben van része. És sokan ki is fakadnak: miért van az, hogy ezen a gyönyörű hegyi településen nem használják ki kellőképpen a természet nyújtotta feltételeket, lehetőségeket ? Mások éppen az ellenkezőjére esküsznek: maradjon minden így, maradjon így az út is ,mert ha valamit is mozdítanak, Komandó is elveszti csendjét, nyugalmát, mert az biztos, ha turisztikai központokat létesítenek ide, vége-hossza nem lesz az emberáradatnak. Sem télen, sem nyáron. Télen ugyanis kiváló sízési körülmények teremthetők, nyáron pedig rendkívüli üdülési feltételek varázsolhatók Komondora. Nyilván, a vitát az idő dönti el.. . . Ha valaki csak úgy Komondora pottyanna, nem kelene sem vasúton, sem országúton járnia,azt hihetné, ez a hegység régi épületei tulajdonképpen valamelyik nagyobb város munkásnegyede. Mintha valamelyik Zola-regényből mintáztak volna ide. Nem csoda, hogy nem is olyan rég az egyik román film külső felvételeit itt készítették. A kis vasúti megálló egyik ajtaján még ott az angol nyelvű felírás. Vadnyugati film jó néhány jelenetét játszották itt le, a díszleten szinte semmit nem kellett igazítani. A kommentár felesleges is. Azt már nem felesleges azonban elmondanunk, hogy a filmesek, az egész stáb naponta járt fel Kovásznáról a hatalmas autóbuszszal, mert ott fenn nem tudtak nekik megfelelő szállást biztosítani. Sokat és sokan emlegetik azt a filmezést, elsősorban azért, mert párhuzamot tudnak vonni a filmesek mindig megjelenő, soha el nem romló autóbuszának közlekedése és a Kovászné-Komandó útvonalra beállított IGÓ-s busz közlekedése között. Az utóbbit mindenki így emlegeti, s még mindig az IGÓ-t szidják a busz gyakori meghibásodásáért, minden bizonnyal nincsenek tisztában azzal, hogy az már más vállalat hatáskörébe tartozik. Mindegy. Tény az, hogy a sok jó mellett a legtöbb és legfájdalmasabb panasz a közlekedésre, a közlekedési lehetőségekre volt és van Komandón. — Sokszor úgy érezzük magunkat, mintha teljesen elfeledkeztek volna rólunk — mondja Torcea Mircea, a községi pártbizottság propagandakérdésekkel foglalkozó titkárhelyettese. — Huszonkét kilométer van Kovásznáig, nem lehet azt gyalog megtenni. És nem csupán rólunk van szó, hanem azokról is, akik Kovásznáról szívesen fellátogatnának hozzánk. Jó, hogy magasan vagyunk, de azért nem vagyunk a világ végén. Sokan járták meg a busszal, hogy sürgős ügyek szólították Kovásznára, s gyalog kellett elindulniuk. Többünknek kell időnként a megyéhez mennünk, gyűlésekre, megbeszélésekre, s többször előfordult, hogy csak a végére jutottunk el, s akkor is mind az járt az eszünkben mivel jutunk haza. Mondják, hogy az iskola igazgatóját egyik olvasommal a megyei tanfelügyelőségre hívták. El is ment, de mire Kovasz- 19V hallotta, elromlott a busz. Hiába várt stopra, neki kellett vágnia a húsz kilométernek. Gyalog ért haza pár ara atet. "Egészségügyi sétának jó, de estefele, este azért egyedül nem kellemes kirándulás. .. — Jelenleg Komandónak a lakossága ezerkétszáz körül mozog. Láthatja, az utóbbi időben azért sok minden történt a lakosság életszínvonalának emeléséért. Lám, felépült hat tömbhöz, olyanoknak adtuk a lakásokat, akiknek a régi házát lebontottuk. Az egyik alatt korszerű üzleteket nyitottunk. Két tömbház most épül, tizennyolc lakás lesz azokban. Pár házat, barakkot le kellett bontanunk, mert rossz állapotban voltak ,nem lehetett már bennük lakni. Meg aztán előnyben részesítettük a nagycsaládosokat. Érdekes viszont, sokan ragaszkodnak a régi lakásokhoz. Érthető. Ott születtek, ott nőttek fel, nem adják fel egykönnyen a régit. Pedig szinte mind állami lakások, házbért fizetnek érte. Nálunk kevés a magánház, néhány csángó család épített magának a falu szélén. Az egymásra merőleges utcák között jól megfér egymás mellett a sok gyerek, a sok szárnyas, s a keresztül-kasa vágtató kutyák sem zavarják különösképpen a sétálókat vagy dolguk után igyekvőket. PÉTER Sándor KOMÁM 00 mmJ VÉGEM A céhes élet Erdélyben címmel rendívül érdekes gyűjtemény jelent meg a téka sorozatban, válogatta, bevezetéssel és jegyzetekkel ellátta Kovách Géza és Binder Pál. A nagyivá bevezető tanulmány pontosan kijelöli a céhek helyét és szerepét a korabeli társadalomban, rámutat az erőviszonyokra, alapos elemzéssel tárja fel a céhrendszer megjelenésének okait, fénykorát, s azokat a változásokat, amelyek — a fejlődés elkerülhetetlen menetében — végül is felszámolásukhoz, lassú haldoklásukhoz, végleges megszűnésükhöz vezetnek. A könyvről a szerzők a következő előzetes felvilágosítással szolgálnak: „A közölt 33 céhszabályzat természetesen csak elenyésző része az erdélyi városok céhvilágát tükröző gazdag oklevélanyagnak.“ De ahogy a cseppben is benne lehet — kis túlzással — a tenger, úgy az itt közölt, ízekben, fordulatokban, nyelvi színekben rendkívül gazdag és szívet, elmét gyönyörködtető anyag mégis (hozzávetőleges) képet fest az „erdélyi céhek világáról." Az alábbiakban néhány kuriózum-szerű idézettel igyekszünk felhívni az olvasó figyelmét erre a rendkívül érdekes és sajátos gyűjteményre. » A nagyváradi szabók céhleveléből (Nagyvárad, 1614. február 12.) : „Továbbá ha valaki a szabómesterek közül tökével, kártyával, avagy kockával pénzét akarnája elvesztegetni, és úgy találtatnéjék, először 1 forintot fizessen, másodszor 2 forintot, és ha harmadszor azt cselekedni találtatik, vakmerőségiért, hogy az ő pénzének tékozlását el nem hagyja, az szabómülöl megtiltassék, hogy felettébb való tékozlása miatt búdosásra ne jusson..." A fogarasi csizmadiacég szabályzatából (Kassa, 1622. március 15.): „Az egyedöl való mester, kinek még felesége nem volt, az céhben állásának ideitől fogva fél esztendőre megházasodjék, egyebet se cselekedjék, mire eltiltassék, és mig meg nem házasodik, ne mivelhessen." Az edélyi szász kerekes céhunió szabályzatából (Szeben, 1569. december 1.): „Az a mester, aki társát hazugnak nevezi, vagy becsmérli fizessen a céhnek négy forint viaszt. Verekedés, vérontás és erőszakoskodás fölött senki se ítélkezzék a törvény tudta és akarata nélkül, a bíróságnak fizetendő egy ezüstmárka bírság terhe alatt." • Végezetül egy passzus „a gyulafehérvári szobacéh szabályzatának függelékéből, a mesterasztalra rendelt étkekről." (Gyulafehérvár, 1596) : „Köztünk az mester asztalára rendeltetett étkeknek nemei rendszerint így következnek : I. Jó bor, fejér cipó elegendő; tisztességes, emberséges embernek való légyen. II. Új káposzta savanyitva három asztalra, három tálra, három velős konccal. III. Tormás csuka három tálra. IV. Susával bornyuhusz is három tálra. V. Tejfellel tyukfi minden tálra négy. VI. Sült malac három." Stb. — egészen a XXVII. fogásig: „A gyümölcsöstál három asztalra pereccel, mogyoróval, dióval, lepénnyel, almával, körtvéllyel, azután retek, sajó, só." Ebből is látszik, hogyan is éltek fent nevezett mesterek. A szabályzat rendkívül szigorúan kimondja, hogy „Az étkeknek, pecsenyéknek nemei is azokhoz tartozandó fűszerszámmal legyenek, minden zúgolódás, pirongatás, orcázás nélkül, mennél tisztességesebben lehet meg készíteni..." (hadházi) A gondolkodás új útjai ,,A jövendő évtizedek gondjai —a népességszaporodás ,az ökológiai válság, a fejlődés problémái — nem oldhatók meg a tudomány és a technika erőforrásainak a felhasználása nélkül". Korunk nagy kérdéseire reflektáló irodalom jelentős része ilyen közhelyek óceánja. Ez az irodalom megállapítja, hogy a tudomány és technika vívmányai rendkívül gyors ütemben szaporodnak, fejlődési görbéjük exponenciálisan fölfelé ívelő, és hogy az emberiség válsághelyzetbe került. De mi is van mindezek mögött ? Mircea Malita esszéi (A gondolkodás új útjai. Kriterion Könyvkiadó, Bük, 1981.) a tudományos-technikai fejlődést csak „fényálladékként" fogadják el, ezek az írások a nyersanyag- és energiaforrások korlátozott voltával a társadalom tudatszintjét, mint az egyetlen kiapadhatatlan erőforrást állítják szembe. A gépek és találmányok szaporodása nagy „robbanás", de nem ez a lényeges mozzanat, hanem a magatartásban és a tudományok módszertanában bekövetkező változás. A módszertani újítások három évtized elszórt termékei, különböző iskolák megfogalmazásaiban, eltérő terminológiai köntösökben bujkálnak. Malija elrendezésében a különböző gondolkodási alakzatok és eljárásmódok négy szinten csoportosíttatnak: a magatartás, a problémaközelítés, a módszer és a kulcsfogalom szintjén, így például a prométheuszi magatartásnak az operacionális probléma-megközelítés, a rendszertervezés módszere és a tervezet kulcsfogalma felel meg. Vagy: a bizonytalanságot elfogadó magatartással egy sorban bizonytalan feltételek közötti döntés (mint problémamegközelítés), a döntés- és játékelmélet módszere,, valamint a stratégiai kulcsfogalma állítható. A jövő gondolkodása tehát a feladatok és válsághelyzetek bőségére saját stratégiáinak és módszereinek a bőségével válaszol. A módszerek és modellek bősége azonban nemcsak a tervezés prospektív iányába „nyilvánítható ki", hanem a humán tudományok, a történelem felé is. Malita kliomatematikának nevezi azokat irányzatokat, amelyek a konfliktusok, béke, a status quo stb. kérdéseit matematikai modellekbe próbálják áttenni. A Bukaresti Egyetem egyik érdekes előadássorozatán például esettanulmányokban vizsgálták Mihai Viteazul 1595-ös, törökök elleni háborújának a stratégiáját, vagy Apafi Mihályt és Serban Cantacuzino tárgyalásaiból kialakulható koalíció esélyeit. Ezek a vizsgálatok már csak azért is érdekesek, mert a tanuló és az „alkalmazkodási" (adaptív) folyamatok is modellezhetőek, és mi más lenne a történelem, mint egy tanulófolyamat, lett légyen szó a béke megvédéséről, egy technológiai eljárás meghonosításáról vagy akár új intézmények létrehozásáról. S minél bonyolultabb egy történelmi „tapasztalat", annál tudatosabb kell hogy legyen a „tanulása". Malita szerint a jövő társadalma: tanuló társadalom. BAKK Miklós 2,-3.