Megyei Tükör, 1982. március (15. évfolyam, 3141-3167. szám)

1982-03-01 / 3141. szám

j 1982. MÁRCIUS 1. *t­o­ s Napkelte :6,54 Napnyugta: 18,03 Eltelt : 60 nap Hátravan 305 nap gi­gfeiîhiffl • 1867-ben Iacob Negruzzi kezdeményezésére és szerkesz­tésében Iași-ban jelent meg a korszak legjelentősebb román irodalmi folyóirata, a Convor­biri literare. Munkatársai vol­tak : G. Alexandrescu, C. Negruzzi, D. Bolintineanu, V. Alecsandri, A. Odobescu, B.P. Hașdeu, M.Eminescu, I. Crean­gă, I. L. Caragiale, I. Slavici. • 1944-ben halt meg Győ­rött Adorján Péter novella- és regényíró. Novelláit nagyvára­di lapokban közölte. 1939-ben jelent meg A két alf­a című re­génye. A halott város címmel urbanisztikai-szociológiai ta­nulmányt irt a két világhábo­rú közötti Nagyváradról. (1913. augusztus 14-én született Nagyváradon.) • 1965-ben halt meg Kolozs­váron Dobó Ferenc jogi szak­író, szerkesztő és műfordító. Az első világháború előtt Magyar jogász című szaklapot a szerkesztette. A 20-as években az Ellenzék szerkesztője. Köz­reműködött a Korunk alapítá­sában. Könyvkiadóként is je­lentős szerepe volt. Turgenyev, Gorkij, A. Tolsztoj, Fagyejev és mások műveiből (Szül. Karácsony­falván fordított 1886­. április 19-én.) S a „Leánka”érteket fizetett Két surmó kölyök van nagy izgalomban az egyik sepsi­szentgyörgyi cukrászdában, iskolatáskáikat tologatják elébb, de nem nagyon akaródzik hamar sorra kerülni nekik, ugyan­is közben kiderült : ah­hoz, amit vásárolni szeretnének, 50 báni hibádzik a pénzből. Kotorásznak a zsebben, de sehogy sem akar előkerülni az az 50 iráni. De amit az ember meg­kíván, azt ugyebár, föltétlen meg kell venni, mindenáron . És ezt a mindenáront a két nem éppen szerény viselkedésű­nek mondható gyermek a következőképpen oldja meg: az egyiknek felvillan a szeme. Kérjünk valakitől! — hozakodik elő az ötlettel. Kérjünk, de kitől? — Várj csak, s már­­ térül is a „szemesebb“ a cukrászdából éppen kitérülő vele egy­korúnak tűnő kislány felé: — Ilé, b­ánka, van-e pénzed? A­ „b­ánka“ pedig mosolyog, tán megtiszteltetésnek érzi, hogy a srácok éppen tőle kértek, ad is... és megy tovább... Mind­ez nagyon szép, gondolhatná az ember. Lám, lám, akad, ki segítsen a „bajbajutotton“. A két kamasz pedig nem bírja összefogni száját, ott virít arcukon a büszkeség: lám, lám, a­­lighogy szóltak, sikerük volt a kislánynál, megvehetik azt a drágább süteményt. És még csak annyi fáradságukba sem ke­rült, hogy legalább szépen, udvariasan kellett volna kérni­ük. Feszít a mellük a büszkeségtől... (inc­.e) ITTASAN VEZETETT ! Vida Lázár, sepsiszentgyör­gyi lakost (Testvériség utca, 6-os tömbház) többször is bír­ságolták ittas állapotban való vezetés miatt. Falra hányt bor­só volt az egész. Január 26-án V. L. újból ittasan vezette az 1—CV—2129-es rendszámú kiskocsiját. Az igazoltatáskor V.L. nem volt hajlandó „gömbbe“ fújni. A vérvizsgálatot sem engedte elvégezni. Talán, ha V.L. nem ivott volna sokat, megértette volna, hogy a vérvizsgálat a­­lóli kibúvással a törvényt sér­ti meg. Most, hogy rövidesen ítéletet hirdetnek ügyében, ta­lán megérti végre, hogy a gépkocsivezetők, gyalogosok egyaránt kötelesek tisztelet­ben tartani a forgalmi szabá­lyokat. (székely) A Megyei Nőbizottság tom­­­bolasorsolásának nyertesei kö­zül a következő jegyek tulaj­­donosai még nem vették át nyereményeiket : 195?5, 09817. 20149, 13020. 09561, 08952. 18221. 11868. 02513. 08856’. 18932. 18726, 00150. 01366. A nyereményeket március 3-ig a Megyei Nőbizottságnál vehetik át (Szabadság tér 6. szám). A Mikes Kelemen művelő­dési kör tagjai a ma esti ülé­sen (Szakszervezetek Művelő­dési Háza — 19 órakor) Czegő Zoltánnal találkoznak az Em­ber a Kénostetőn című publi­cisztikai írásokat tartalmazó kötete megjelenése alkalmából A Kovászna Megyei Turisz­tikai Hivatal feliratkozásokat fogad el az április 24. — má­jus 4. között a Szovjetunióba vonattal és repülővel szerve­zendő kirándulásra (útvonal: Kijev — Leningrád —­ Moszk­va). Irányár 3998 lej, ebből 72 rubel zsebpénz. Borús, hűvös, nedves idő várható, helyenként havazás, havas eső. Nappal —1 és 2, éj­szaka —2 és —4 Celsius-fok között váltakozik a hőmérsék­let. O 1 MAROSVÁSÁRHELY 11.00— 13.00 Heti kommen­tár. Népdalfeldolgozások. Isko­láiét. az élet iskolája. Az if­júság nevelése a szocialista e­­tika és életvitel szellemében. Hallgassuk együtt — az V_ Vili. osztályos énekkönyv ze­­ne?i melléklete. Zenés sporthír­adó: Művelődési kalauz. Vo­nószenekari keringők. 17.00— 18.00 Hírek, tudósítá­sok. Rózsa Béla népi zenekara muzsikál. Gazdasági szemle: Az állami kompenzáció megté­rítésének útjai. A papír és az üveg begyűjtése, értékesítése — rajdankét. Könnyűzene. Mű­­sorajánlás. Kolozsvár —11.00 Kilenctől tizig*­­Jó reggelt, március! _ riportműsor. Gazdasági zenés kör­kép: a szatmári népi zenekar játszik Sarkacsi Attila vezeté­sével. Sport és muzsika. 16.00—17.00 Hangos híradó. Könnyűzene. Aranylapok Al­­lahum­ : 1907. Goethe versei­ből László Gerő szavai. Ani­­szi Kálmán: Erdélyi felvilágo­sodás. Műsorszerkesztő : Ko­vács Ferenc. Szerkesztőség és Lrodahivatal: Sepsiszentgyörgy, Sajtó utca 8/A Telefon: Szerkesztőség: 1 15 04, 1 12 10 és 1 11 90 — 163-as 284-es belső. . . Készült a sepsiszentgyörgyi nyomdában Telefon: 1 17 74. 13.00 Magyar nyelvű műsor: Heti belpolitikai eseményös­­­szefoglaló; Termelés, eredmé­nyesség, jövedelmezőség — Vajna Sándor riportja; Illés József tévéjegyzete; KISZ 60 — Brigádosok — Csáp Sándor­és Tolcsvai László riportja; Tévészik­ház: Van ilyen szere­lem, írta Hajdú Győző; előad­ják a marosvásárhelyi Nemze­ti Színház magyar tagozatának művészei; rendező: Kovács Levente; 17.50 1001 este; 18.00 Műsorzárás; 20.00 Híradó; 20.23 Műszaki-tudományos műsor; 20.50 A Beluah vidék — 4. rész; 21.30 Nemzetközi kilátó; 21.55 Márciuska — zenés mű­sor; 22.15 Híradó; II. MŰSOR 15.00 Fiatalok körei; 15.30 A szülőfalu iránti kötelesség ; 15.43 Fiatal előadóművészek; 16.30 Az én családom — mű­­­vészfim; 17.50 Ezeregy este ; 18.00 Műsorzárás; 20.00 Hír­adó; 20.23 Könnyűzene; 20.45 Hatvanéves a KISZ; 21.00 Hét eleje; 22.15 Híradó. ■ESM Sepsiszentgyörgy — Művész : KAGEMUSHA — színes, kétrészes japán film, 10, 16, 19 órától. Sepsiszentgyörgy — Luv : SZÖKÉS OTTHONRÓL — színes cseh­ film 11, 15,30, 20 órától. K­ézdi­vásárhely — Május 8.: SZERELMEM 1.1 BÉK­A — színes olasz film 10, 16, 18, 20, órától. Kovászna —­ Győzelem : ADD KÖT­ CSŐN A HAN­GOD MA ESTÉRE — szirtes spanyol film 16, 18« 20 órától. SZ A­M REJTVÉNY Azonos betűk azonos számo­kat jelölnek. Helyettesítsük be a betűket számokkal, hogy a mű­veletek mind vízszintes, mind függőleges irányban helyesek legyenek. ABx CC+BBCC a­d+ade= AFG CED+HBF = I DC ABCB'­DE= EC + + _____ECxEDGr Him­ FBxEHJ= jigb Készítette LÁSZLÓ Csaba (' ( * * A FAKULTATÍV KOMPLEX i­A/TARTAM BIZTOSÍTÁS Ez a biztosítási változat több formát foglal magában : A háztartási javak biztosítása Ebbe a biztosítás formába tartoznak az olyan háztartási javak, mint : bútor, ruházat, szőnyeg, rádió, televízió, varró­gép, hűtőszekrény, kályha, mezőgazdasági termények, gyü­mölcs , mezőgazdasági és élelmiszertermékek, építőanyagok stb. A biztosított összeg 20 százalékáig ebben a biztosítási formában benne foglaltatnak a lakáson kívül eső, bizto­sítható javak is. Az ADAS kártérítést fizet a biztosított ja­­vak megrongálódása vagy megsemmisülése esetén, amit tűz, villámcsapás, robbanás, felhőszakadás, árvíz, vihar, orkán, földcsuszamlás, nehéz hóréteg, jég idéz elő, vagy pedig gázberendezések, vízvezetékek, kanális, fűtésrendszerek meg­­­hibásodása okoz, avagy a biztosított javak a fentebbi okok miatt elvesztek, eltűntek. Balesetbiztosítás A biztosítási szerződéssel rendelkező lakásában történt balesetekért a következő személyek részesülnek kártérítés­ben: a biztosított, annak felesége, szülei és gyermekei, ha állandó jelleggel együtt laknak és közösen gazdálkodnak. Eb­be a biztosítási formába olyan balesetek tartoznak, amelyeket tűzvész,villámcsapás, robbanás, ütés, esés, megcsúszás, áram­ütés, égés, mérgezés idéz elő. Felelősségvállalás Ebbe a biztosításba olyan esetek tartoznak, amikor a biztosított, illetve ennek felesége, az eltartásában lévő sze­mélyek által okozott károkért a biztosítási ügynökség kárté­rítést fizet, anélkül, hogy azt behajtaná. Úgyszintén, ide tar­toznak a tűz­­robbanás okozta épületkárok, a biztosított la­kásán tartózkodó személyek balesete, javaik károsodásának esetei, valamint azok a károk is, amelyeket a szomszédos la­kások lakói idéznek elő. Ide tartoznak a biztosítható javakat, vagy a falakat, tetőzeteket, a lakások padlózatát ért károk, amiket a biztosított lakásában „árvíz“ okoz. A befizetendő összeg : a szerződésben megállapított tel­jes biztosítási összegből minden ezer lej után 2 lej évente. Például : 25 000 lejes biztosítási összeg után évi 50 lej. A háziasszonyok munkáját rendkívül nagy mértékben megkönnyíti ez az új készülék, melynek kiskereskedelmi ára 298 lej. Egyelőre csak­ az ipari cikkeket forgalmazó kereskedel­mi vállalat szaküzleteiben kapható a laska vágó készülék, a megyeszekr­őben, a Csíki negyedben, a Szemerja negyed­ben, az Állomás negyedben és a Csíki utcai szaküzletben. ® egyéni és csoportos bedolgozókat keres a következő szakmákban : — varrónőket — kézi és gépi kötőnőket — szőnyegszövőnőket — gépen vagy kézi szövőszéken dolgozó szövőnőket A sepsiszentgyörgyi illetőségű érdeklődők a Csíki ne­gyedben működő átvevő-átadó központhoz fordulhatnak (Ta­nulók sétánya, 1-es tömbház, B-lépcső, 1-es lakás). A Bodzaforduló környékén lakó érdeklődők a szövetke­zet székházában érdeklődhetnek. A háziasszonyok —­ és nemcsak a háziasszonyok — figyelmébe ! Új termék jelent MEG AZ ÜZLETEKBEN : A LASKAVÁGÓ KÉSZÜLÉK A BODZAFORDULÓI NÉPMŰVÉSZET SZÖVETKEZET (Csukás negyed 10., D. tömbház) Énekben hallottam... Régi­­ magyar világi énekek, Krite­rion kiadó (válogatta, az elő­szót írta és jegyzetekkel ellát­ta Boros Zoltán), ára 16 lej. Kis Zoltán: A magatartás élet­tani alapjai. Tudományos és Enciklopédiai Könyvkiadó, ára 7 lej. Beke György: A Hajdal­­ház kapuja. Albatrosz kiadd, 7,50 lej. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetet mondunk mind­­­­azoknak, akik drága halottunk­­ özvegy KEREKES PÁLNÉ te­metésén részt vettek, sírjára virágot helyeztek és fájdal­munkban osztoztak. A gyászold család (3461.) Hálás köszönetünket fejez­zük ki mindazoknak, akik drá­ga jó gyermekem és testvérünk HORVÁTH GYÖRGY temeté­sén részt vettek, fájdalmunk­ban­ osztoztak, sírjára virágot helyeztek. Külön köszönetet mondunk volt osztálytársainak, a zöld­­ségforgalmazó vállalat munka­közösségének és barátainak, a­­kik nehéz perceinkben mellénk álltak. Bánatos édesanyja és testvérei (t.i.) KÖSZÖNTŐ BARTOS ESZTERNEK Nyúj­tódia. születésnapja alkalmá­ból sok örömet, boldogságot és hosszú életet kívánnak: férje, leányai, unokái és veje. (3463.) AZ I­ZONI SZESZIPARI VÁLLALAT (Gábor Áron utca 98. szám, Kovászna megye) — 3 kőművest harmadik és negyedik kategóriájú szakismerettel. Javadalmazás az 57/1974. és a 12/1971. számú törvény szerint. Részletes felvilágosítással a vállalat székházában, vagy a 14570-es és a 12439-es telefonon szolgálnak.

Next