Megyei Tükör, 1983. augusztus (16. évfolyam, 3582-3607. szám)
1983-08-17 / 3596. szám
A szervező és a politikai-nevelő munka kérdéseiről tartott tanácskozás szellemében A NÉP EGYSÉGE-A JÖVŐ KEZESSÉGE (Folytatás az első oldalról) MÁNKAT ÉS HOLNAPUNKAT CSAK EZ JELLEMEZHETI“ Szülőhelyem, neveltetésem, mesterségem és szenvedélyem együttes csillagzata határozza és határozza meg gondolkodásomat. Következésképpen életem eddigi menetét, cselekedeteimet is. Élőpatakról származom, gyermekéveimet nagyobbrészt Kovásznán töltöttem el. Mindkét helység valósága románok és magyarok együttélésének színtere volt és marad. Magyarul szinte anyanyelvemmel egyidőben tanultam meg, s azóta is úgy használom e nyelvet, hogy második anyanyelvemnek tartom. Senki nem kötelezett erre, de tudom, hogy így jó, így helyes és emberi. Muzeológusként ismerem és kutatom az itt együttélő emberek múltját, ismerem a jelen tényeit is. A múlt arra figyelmeztet, hogy becsülnünk kell egymást, a sajátságokat értékként, az életet gazdagító színekként kell kezelnünk. El kell mondanom egy különben köztudott, de soha eléggé nem hangsúlyozható igazságot. Ezen a földön a türelem és a kölcsönös bizalom, tisztelet és megbecsülés hiánya néhányszor kegyetlen és jóvátehetetlen tragédiákhoz vezetett. Szerencsére nem ez jellemzi közös történelmünket. Hanem a jóért és jobbért való közös küzdelem, a fraternitás megannyi ténye. Mánkat és holnapunkat csak ez jellemezheti, csak ez határozhatja meg. Közösen építettünk föl mindent,amire büszkék lehetünk, közösek gondjaink és megoldásra váró bajaink is. Tehát közös a célunk, és közös a munkánk. Ha ezt elfelednénk, akkor realitásérzésünket veszítenénk el, pedig anélkül egyetlen lépést sem tehetünk előre. Sokszor megtettünk-e elgondolkodom azon, hogy mindent a kölcsönös megismerésért, mely végső soron a testvériség alapja. Sok minden történt, de maradt bőven még feladat. Az én igazi kutatói területem például a népművészet. Keresve sem találhatnék alkalmasabb területet annak igazolására, hogy a századok óta együttélő kultúrák egymásra való hatását, s ezáltal kölcsönös gazdagodását bizonyítsam. A nép lelkében mindig is élt a szomszéd iránti tisztelet és megbecsülés igénye. Különben hogyan is élhettek volna együtt?! Az örömökön és gondokon egyaránt megosztozó emberek előbb-utóbb gondolataikat is megosztották, egymás sajátosságait is megismerték. És a megismeréstől egy lépés a megbecsülés. A sepsiszentgyörgyi múzeum például anyagában és fölépítésében e vidék sajátosságait tükrözi. Tehát döntő arányban a székelység népművészetét is. Nagyon sok más vidékről érkező látogatónk csodálja meg a felbecsülhetetlen értékű kiállított kincset, s jegyzi be vendégkönyveinkbe köszönetét. A köszönet nem minekünk, az intézmény munkatársainak szól, hanem azoknak a névtelen ezreknek, akik ezt megalkották. Románoknak és magyaroknak. Az ő géniuszuk nem csak a közös kiállítóteremben találkozik, hanem a szépség igénylésében és az igazság szomjúhozásában is. Ezt „fogalmazták“ meg sajátos formanyelvükön. Nicolae MOLDOVAN, a Megyei Múzeum vezető muzeológusa „NINCS NEMESEBB FELADAT“ Meglehetősen hosszú nevelőmunkám során alakult ki az a meggyőződésem, hogy tanárember számára aligha van nemesebb feladat, mint a fiatalok lelki, jellembéli pallérozása. Mit értek ezen? Az eszmények fölmutatását és tudatosítását. A becsület, a jóság, a segítőkészség, a kitartás, a jellemszilárdság gyönyörű elvárások, általános érvényűek. Minékünk mégis többre kell törekednünk, az élet realitásai követelik ezt. Az általános emberi pozitívumok mellett a fiatalokat az egyetértés és a megbecsülés szellemében kell nevelnünk. Hogyan valósítható meg ez? A „segédeszközök“ szinte kimeríthetetlen tárháza áll rendelkezésünkre, csak okosan, megfontoltan kell élnünk velük. A múlt és a jelen tényei nevelő tartalmat hordoznak. Az irodalom, a művészet — általában a kultúra úgyszintén. A különböző ajkú fiatalokat arra kell nevelnünk, hogy egymás nyelvét, kultúráját, hagyományait, mai szellemiségét fönntartások és előítéletek nélkül közelítsék meg. Azaz: megismerjék. A megismerés a hídépítés, a testvériség útja. Minden nép, minden nemzetiség történelme és kultúrája tartalmaz örök érvényű értékeket. Ha fiaink és lányaink kölcsönösen megismerik és elismerik ezeket, úgy mai és holnapi közös munkájuk látja a hasznát. Tehát végső soron közös céljaink maradéktalan megvalósítása. „Közös dolgaink“ — mondom, és nem kerülhetem el a legnagyobb proletárköltőre való hivatkozást, ki a Duna hullámait nézve érckeménységű szavakba fogalmazta múltunk, jelenünk és jövőnk valóságát és azt a belső, lelkünkből fakadó parancsot, melyet megkerülni lehetett ugyan, de a tények tanulsága figyelmeztet rá, hogy megkerülni nem szabad. Vagy hivatkozhatnék Cezar Bolliacra, ki kortársként a Petőfi Sándor eszméivel és eszményeivel rímelő gondolatokat írt édes anyanyelvén közös dolgainkról. Persze, nem a hivatkozások és idézetek jelentik a dolog lényegét. Hanem a valóság, a realitások tisztelete. Erre kell törekednünk nevelőmunkánkban. A fiatalok fogékonyak a jóra és az igazra. Az élet tényeit hangsúlyozva, értelmük jelentését magyarázva kell kialakítanunk bennük a testvériség érzését, az egymásrautaltság valóságának tudását. Együtt élünk és együtt dolgozunk, románok, magyarok, németek és más nyelveken szóló emberek. Az ész és a szív parancsa minden tisztességes embert egy táborba szólít, azonos célok szolgálatára kötelez. Ugyancsak az ész és a szív parancsa kell hogy legyen tehát a bizalom, a kölcsönös tisztelet. Egy olyan „párbeszéd“, mely révén mindannyian gazdagodhatunk. Tanári munkám legnemesebb feladatának tudom és tekintem ennek az eszménynek a fiatalokba való plántálását. RADULY Jenő, a sepsiszentgyörgyi 2-es számú Ipari Líceum tanára a biztos és Állandó hozamokért Szakszerű talajfeljavítás Egy-egy termelőszövetkezetben a gazdasági irányító akkor teljesítheti hivatását, ha az adott területen az évek hosszú során figyelemmel kíséri a termelés fejlesztésének lehetőségeit. A lényeg azonban mindenekelőtt a folyamatos fejlesztés lehetőségeinek felkutatásán van: megoldani olyan feladatokat, amelyeknek lehetőségei az adott körülmények közepette adottak, de amelyeket a múltban ilyen-olyan okok miatt elhanyagoltak. A magas színvonalú gazdálkodás követelményeihez igazodó, korszerű és nagyon hatékony termelési terv gazdaságunkban évekkel ezelőtt hosszú távon új fejezetet nyitott. Már kezdetben, a termelésfejlesztés intenzív időszakának legelején a földalap ésszerű kihasználása, annak következetes följavítása révén számottevő eredményeket vallhattunk magunkénak. S az éveken át tartó igyekezetnek a közelmúltban jelentkezett az elmaradhatatlan eredménye, csúcseredménye pedig a tavaly mutatkozott meg a legmagasabb termésátlagokban. Az elmúlt évi 5028 kilós búzahozam, 42 800 kilós répaátlag és a 35 545 kilós a burgonyatermés mindennél ékesszólóbban bizonyította a céltudatos erőfeszítés sikereit. Persze, ilyen és ehhez hasonló átlag nem minden esztendőben sikeredik, közbejövő, előre nem látható külső okok befolyásolhatják a hozamot, de a hangsúly, a lényeg mifelénk továbbra is azon van és azon lesz mindig, hogy önmagunk előtt felállított mérgét szem előtt tartsuk, s ha a megjelölt szintet nem is valósítjuk meg mindig, de ahhoz a termésátlag lehetőség szerint közel álljon. Ezért a most lezárt gabonabetakarítás múlt évinél alacsonyabb eredménye, bár mindannyiunkat kellemetlenül ért, de nem kedvetlenített el, kétségbeesésre azért nincs ok, mi továbbra is a megjelölt úton, a földalap ésszerű kihasználásának útján haladunk. Az országos program megjelenése, természetesen, számunkra is az eredeti célkitűzések átgondolására és újratervezésére, további lehetőségeink alapos kiaknázására kötelezett. Ezért vezető tanácsunk a farmvezetőkkel közösen felülvizsgálta az összes mezőgazdasági területeket és számba vette azokat a parcellákat, amelyek a jövőben szántóföldi műveléssel gazdaságosabban hasznosíthatók. Már el is készült ezen parcellák művelési programja. Ugyancsak a szántóföldek növelése és a takarmányalap biztosítása érdekében számba vettük az eddig ésszerűtlenül kihasznált udvarokat, kerteket, beépítetlen területeket, leszűkítettük határunkban az utakat, rakodótereket, s ezeket a jövőben bevetjük. Felülvizsgáltuk az összes parcellákat, s a gyenge termőerejű avagy parlagon levő parcellák feljavításának tervét elkészítve már a jövő esztendőben nyilvántartásba vesszük és nyomon követjük a szakszerű területfeljavításnak megfelelő munkálatok eredményeit. A földnyilvántartásban szereplő összes parcellák rendeltetését és azok kihasználási állapotát újólag farmonként tüzetes ellenőrzésnek vetjük alá, s intézkedünk, hogy a talajkutató és -tanulmányozó laboratórium által elkészített elemzés során minden egyes parcellára az igény szerinti táperő-visszapótlási programját elkészítsük, s azt a gyakorlatban megvalósítsuk. KAJAN Károly, a martonfalvi termelőszövetkezet elnöke : Talajtáperő-utánpótlás a nyári szántás előtt Kőröspatakon MEGYEI TÜKÖR Bányászlakások Baróton (KOVÁCS László felvételei) Ha nem a munkáját végzi... A Megyei Építő-Szerelő Vállalat 1. sz. építőtelep-csoportja 13. sz. telepének irodájában hallottam először Fadgyas Józsefről, az egyik kőművescsoport vezetőjéről. Fekete Béla építész almérnök, a telep főnöke ajánlotta, hogy vele feltétlenül álljak szóba, ha emberekről — építő emberekről — akarok írni. Másodszor a mester, Papp János említette, egy készülő tömbház tövében, hogy „Jóska bácsival kell, és érdemes is beszélgetni“. S az irodában és a tömbház tövében se kérdeztem meg, hogy miért javasolják feltétlenül, miért említik érdemlegesen, éppen Fadgyast. Annyit elmondtak kérdezés nélkül is, hogy élmunkás; azt viszont nem derítettem ki, hogy miért és hogyan lett az. Márpedig ez volna a lényeg — ezt kellene tudni ... Most itt állunk, egy harmadik emeleti, készülő lakás erkélyén, szemtől szemben egymással, s az az érzésem, hogy a csoportvezetőről még nem tudok semmi lényegeset, mindig pedig már elmondta, hogy 14 éves korában állt a szakmába, három évig inaskodott, tanulta a mesterséget egy sepsiszentgyörgyi magániparos mellett, harminckilenc éve forgatja a vakolókanalat, a vállalat alapító tagja, s dolgozott a megyeszékhelyen, Kézdivásárhelyt, Bodzafordulón, Földváron, Szászhermányban ... Mindez szép és igaz, töprengek, de mások is építettek sokfelé, voltak vállalatalapító tagok, fogták meg zsenge gyermekkorukban a kőműveskalapács nyelét. Vajon mi az a több, amit a csoportvezető adott; mi lehet az a lényegi vonás, ami csak a Fadgyas Józsefé?... Egyszóval: mi az ő külön érdeme? Itt mással, állunk, szemtől szemben egymellettünk a telepvezető almérnök, s már-már kínosan kellemetlen közöttünk a nincs-mit-mondjunkegymásnak természetű csönd. Mit kellene még megkérdezni?... A telepvezetőre pillantok ismét, s eszembe ötlik valami. — Az almérnök elvtárstól hallottam, hogy időnként akadozik az anyagellátás. Hogyan befolyásolja ez a körülmény az önök munkáját? — Olyankor nem úgy haladunk, ahogy kellene — mondja Fadgyas József —, s ráadásul, a munkát se tudjuk a maga rendje szerint elvégezni. Most is itt vakolunk ebben a lakásban, és hiányzanak az ablakpárkányokról a deszkák. Utólag majd felszereljük őket, persze, de mi lesz az „eredmény“?... Olyan munka, mint amikor foltot vetnek egy új nadrágra. — S ha egyáltalán nincs anyag, mivel foglalkoznak? — Takarítunk, rendezgetünk, javítgatjuk a szerszámokat, nem állunk mi meg, de olyankor nem a maga munkáját végzi az ember — ez a baj! És itt van a lényeg, gondolom. Ez a tapasztalt mesterember nem érzi, nem érezheti jól magát, ha nem a maga munkáját végzi; ha takarítani kényszerül, amikor építhetne... SZABÓ Gy. Jenő Meleg étel 1200 fakitermelő dolgozónak A Kézdivásárhelyi Fakitermelő és -Szállító Vállalat a megye területén 12 étkezdét működtet, ahol naponta több mint 1200 dolgozója kap meleg ételt. Augusztusban Kovásznán, a vállalat egyik legfontosabb üzem központjában, egy napi 150—200 személyes étkezdét nyitnak. • Az étkezdék működését segítik a mellékgazdaságok, melyekben 300 sertést és 350 juhot tartanak. Kézdivásárhelyen építettek sertéshizlaldát és juhhodályt, épülőfélben van Bodzafordulón és Kovásznán egy-egy 100 férőhelyes disznóhizlalda. Megtörténik néha, hogy valamely igen fontos dologról sokat beszélünk, mert hiszen tényleg életbevágó a kérdés, s aztán a sok beszéd mellett elfelejtkezünk a cselekvésről, sgy vélem, így van ez az üzemanyag-takarékossággal is, mely egyike legégetőbb ügyeinknek. Lássunk tehát néhány példát. A rétyi keresztúttól Kovászna felé az országút és a vasút kétszer keresztezi egymást. Mindkét átjárónál sorompóval szabályozzák a gépkocsik közlekedését, s teszik így biztonságossá azok áthaladását a vasúti pályán. Nyilvánvaló, hogy a gépkocsiknak lassítaniuk kell az átjáró előtt, annyira lassítani, hogy ha időközben leeresztik a sorompót, megállhassanak előtte. Eddig ez rendben is volna. A hiba csak az, hogy mindkét átjárónál olyan gödrök keletkeztek, melyek arra kényszerítik gépkocsikat, hogy legalább 30 kilométer óra alá csökkentsék a sebességet, ha nem akarják kitenni kocsijukat a rugótörés veszélyének. Nos, itt a bökkenő. Mert a biztonsághoz kellő lassítás nem egyenlő a 30 kilométer/óra alá történő fékezéssel, mely után vissza kell kapcsolni legalább két fokozattal, s újból felgyorsítani a kocsit a rendes menetsebességre. Egy szakértő kiszámíthatná és az illetékesek elé tárhatná, hány liter (tonna!) üzemanyag megy kárba e kényszerű lassítás miatt. Apropó, illetékes. Ki az illetékes az említett vasúti átjárók rugótörő gödreinek kijavításában? A vasút vagy az útügy? a vasutat bizonyára nem érdekli; neki az a fontos, hogy szerelvényei simán menjenek át a kereszteződésnél. Az útügyi igazgatóság bizonyára a vasútra hárítja a rongálódás okát. Szűk, vállalati szemszögből nézve, nem az útügyre tartozik a megye gépkocsiállományának üzemanyag-fogyasztása. Akkor hát ki az illetékes? Másik példa: A gépkocsivezetők — államiak és magánosok egyaránt — Cseppenként vagy tonnánként? annyira megszokták a kerülő út használatát, ha Szentgyörgyről Kovászna vagy Kézdivásárhely felé mennek, hogy már fel sem tevődik bennük a kérdés: ez a kerülő majdnem két kilométer többletutat jelent. Mert van ugyan átjáró a vasútállomás északi kijáratánál, de ennek sorompója nagyon gyakran és nagyon hosszú ideig le van engedve. Nem annyira a vasúti szerelvények nagy forgalma, mint a tolatás miatt. A siető gépkocsivezetők (és ki nem siet a mai világban?) inkább választják tehát a két kilométernyi többletutat, mint az esetleg fél órát is eltartó várakozást a sorompónál. És ez így megy immár tíz esztendeje. Ebben az esetben sem ártana kiszámítani, mennyire rúg a többletfogyasztás a kerülő miatt, s ebből a pénzből rég megtérült volna egy felüljáró építésének költsége. Meglehet, a Kórház utca fölött átívelő felüljáró is nagyobb hasznot hozott volna, ha ide építik meg. Két példát hoztunk itt fel arról, hogyan lehetne jobban takarékoskodni a szűkösen csurranó kőolajszármazék üzemanyaggal. Nyilván, sok más is akad még, ahol „tartalékok“ vannak. Ilyen lehet a jobban meggondolt forgalomirányítás. (Mi haszon van például abban, hogy a Csíki utcában — a Lenin út sarkától a régi piacig — egyirányúvá tették a forgalmat? Csak annyi, hogy a Csík felől jövő kocsik egyet kerülnek, a Csíki utca fenti szakaszán viszont azonnal kialakult a parkoló kocsik hosszú sora.) Akad-e tehát illetékes, aki a gyökerénél ragadná meg az üzemanyag nagyobb arányú megtakarítását célzó tennivalókat, hogy ne cseppenként, hanem tonnánként gyarapodjék a megtakarítás? (enzc) TAVI RÓZSA '83 Tizennegyedik alkalommal látta vendégül a Rétyi Nyír a tavirózsáról elnevezett fesztivál résztvevőit, a könnyű- és rockzene szerelmeseit. Bár a szombat délutáni, tulajdonképpeni vetélkedő után úgy is látszott, az eső végleg elveri a szabadtéri bemutatkozást, a rendezők nem csüggedtek el, ha kis késéssel is, de vasárnap délelőtt a beígért tóparti seregszemlére is sor került, nagy örömére azoknak, akik kitartottak eredeti tervük mellett, s vállalva az esetleges hideg zuhanyt, elmentek a találkozó megszokott színhelyére. Nem volt a hajdani népes nézősereg, de az ugyancsak vasárnap tartott sepsiszentgyörgyi gálaműsor iránti nagy érdeklődés jelzi: szép idő esetén hatalmas tömeg gyűlt volna össze a tóparton. A díjkiosztásnak Aurel Giroveanu, a neves zeneszerző, a bíráló bizottság elnöke nyújtotta át a legjobbaknak kijáró díjakat — azért volt számunkra igen örömteljes mozzanata is: éppen a zsürielnök szavai győztek meg mindenkit arról, hogy a műfajjal régóta kacérkodó, sepsiszentgyörgyi Dancs Árpád betört a hazai könnyűzene jeles mezőnyébe, s remélhetőleg, szerzeményei nem rekednek meg a Tavirózsa-fesztivál szintjén ... A versenyt ebben az évben énekeseknek és szerzőknek írták ki. Igaz, a jelentkezők nem tolongtak, s ez binyos mértékig érződött a minőségen is. Ennél jóval népesebb és színvonalasabb vetélkedőre — nem is egyre! — került már sor a Nyír öreg fái alatt. Nagyobb körültekintéssel, az előkészületek jobb beidőzítésével minden bizonnyal az idei rendezvény is állta volna a sarat, így túl nagy volt az űr az első helyezettek és az utánuk következők között... összesen tizenöt szólista nevezett be nyolc megyéből. A SZÓLISTÁK VERSENYÉNEK EREDMÉNYE: A Tavirózsa-fesztivál nagydíja és a Zeneszerzők Szövetségének díja: Luca Vasile (Bukarest). I. díj: Zăpirțan Stoenescu Adina (Dîmbovița). II. díj: Fülöp Ágnes (Kovászna megyeiül. díj: Costel Toader (Brassó). A bíráló bizottság különdíja: Zapírtan Stoenescu Ovidiu (Dîmbovița). A Szakszervezetek Megyei Tanácsának díja: Keresztesi József (Bihar megye). A KISZ megyei bizottságának díja: Rotaru Elena (Suceava). Ha a megelőző rendezvényekre általában sok szerző küldte el munkáit, elég sokan a mi megyénkből is, az idei fesztivál ezen a téren sem hozott előrelépést. Nyolc szerző (megyénkből öt, Argeș, Bihar, Suceava megyéből egyegy) tizenhat művét szólaltatták meg a versenyen, hol több, hol kevesebb sikerrel. A fesztiválzenekar, kísérő zenekar problémájának megoldása sem sikerült a legjobban, s ez nem a zenekari tagok tehetségén, hozzáállásán múlott elsősorban, hanem a felszerelés esetlegességén. Ilyen körülmények között az érvényesült jobban, aki megszokott zenekarát is magával hozta . .. A SZERZŐK ÉS SZERZEMÉNYEK RANGSOROLÁSA A KÖVETKEZŐ’. A Tavirózsa-fesztivál nagydíja és a Zeneszerzők Szövetségének díja: Danes Árpád (Kovászna megye). I. díj: Szász Ferenc (Bihar). II. díj: Badea Ion (Suceava). III. díj: Barbu Adrian Florin (Kovvászna megye). A bíráló bizottság különdíja: Danes Árpád-A Szakszervezetek Kovászna Megyei Tanácsának díja: Lakatos Béla (Kovászna megye). A KISZ Kovászna Megyei Bizottságának díja: Pető Rozália (Kovászna megye). Végezetül hadd említsük meg, hogy a két díszműsoron meghívottként, igen nagy sikerrel lépett fel Gali Teréz nagyváradi énekesnő, a múlt évi Tavirózsa-fesztivál nyertese és a közkedvelt Dorin Anastasii, aki egyébként már évekkel ezelőtt, pályája kezdetén vendége volt a fesztiválnak. PÉTER Sándor I. díj: Zăpirțan Stoenescu Adina (Dîmbovița) II. díj: Fülöp Ágnes (Kovászna megye) A Tavirózsa-fesztivál nagydíja és a Zeneszerzők Szövetségének díja: Luca Vasile (Bukarest) (TARANEK János felvételei) III. díj: Costel Toader (Brassó) Jó utat, Hangúi János! '„... Én nem kívánom a nagy nyilvánosságot, a szereplést sem bírom. Negyvenegy esztendőt töltöttem az idén, úgy éltem meg ezt a kort, ahogyan az embernek élnie kell. Nem vagyok én hős, csak egyszerű munkás, úgy dolgoztam mindig, ahogy szüleimtől láttam, és még ma, amikor már a húszéves lányom is dolgozik, s a fiam is tizenöt éves, még ma sem mernék anyám elé úgy odaállni, hogy utánam jöjjön a hír; egyébként Szatyorban, ahol lakunk, ahonnan oly sokat vagyok távol, a kapun belül szegény jó anyám az állandó házőrző, hetvennégy esztendő nyomja már vállait, de még mindenben eligazít. Épp húsz éve az idén, hogy a volánt a kezembe vettem és azóta is tartom. Akkor Földváron indultam útra, közben széltében-hosszában begurultam az országot. Ma már jóval túlléptem a másfél millió kilométert, kollégáim milliomosnak neveznek. És kopogjak le, szerencsém volt, jártam én Konstancától Szamárig, nem is tudom hányszor, de a baj eddig még elkerült. A hosszú magányosságban láttam már jó pár szerencsétlenséget is, megtanított az út, mitől kell félni. Egyszer, már volt mögöttem vagy félmillió kilométer — úgy emlékszem 1971-ben történt —, jövök hazafelé Temesvárról, már ereszkedtem be Feketehalomba és hopp, eltűnik előlem egy Volga. Lefutott az úttestről és gurult lefelé, be az oldalon. Persze,hogy megálltam, lerohantam utána, be kellett vernem az ablakokat, úgy segítettem ki a szerencsétleneket. Négyen voltak ... Földvárról vonultam be, a katonaruhát '65-ben vezettem le és felültem egy Carpatira, elindultam hosszú utakra. Azóta is hosszútávos vagyok. Végig Sepsin dolgoztam, ugyanannál a vállaatnál. Amikor a telepre megérkezett az első öttonnás, utánfutós Bucegi, azt én kaptam meg. '69-ben egy nyolctonnás hosszú Bucegit nyergeltem, 325 000 kilométerre kötöttem házasságot vele, javítás nélkül adtam le. Rendben tartottam, megbecsültük egymást. Volt úgy, hogy olajnyomás nélkül maradt a társam, vagy az is megtörtént, hogy besült az utánfutóm kerékcsapágya, de úgy ismertük egymást, hogy bajait orvosolni tudtam. Egyszer, már a 320 000 kilométernél tartottunk, eltört a főtengely... Az útjaim két-három naposak, lassan két évtizede ez az életem. Kérdik is gyakran, te János, hogy bírja ezt a család? Hát, hozzászoktunk, a feleségem már jobban tudja, mint én, hogy mikor kell hazaérkeznem. Órára kiszámítja, úgy megismerte már a túrákat. Az asszonyom a téeszben dolgozik, otthonra is szakítok időt, be kell segítenem a gazdaságba. Tele a pajta, három bikaborjút és egy üszőt nevelünk, annak kost kell, abrak kell, meg kell fogni a kasza nyelét. Az a helyzet, hogy én unom is a rövid távokat, a kis utakat, az állandó rángatást. Felülök a kormányhoz, aztán három napig magamban vagyok, engem ezalatt nem zseníroz senki. Csak nézem az utat, gurulunk. Tán ez a sorsom ... Az idén, április közepén elfogyott az üzemanyagunk, hát épp beszorultam. Csak leszólnak a kereskedelmi igazgatóságtól, adnak ők motorinát, egy nagy kocsi kellene Málnásfürdőig. Engem küldtek el. Hát barátom, se rakodómunkás, se kísérő. Behozom én a 720 láda italt a városba, itt aztán mellém adtak egy öreget és ereszd János, hord szét az árut. Késő estére végeztem, az öreg írta a papírokat. Az egész szállítmányból csak négy üvegtörésem volt, mondta is az öreg: Jancsika, aludjék nyugodtan, minden rendben van! Na, vagy három hónap után csak beidéznek, rám akarnak sózni 24 üvegtörést, hogy annyi ital folyt el... Hát én ezt nem szeretem. Engem nem gyanúsított eddig senki, én ezt magamon nem hagyom, még ha mindenem rá is megy. Úgy látszik, ez a kereskedelmi légkör! Ezért is nem szeretem én az ilyen kis utakat, ügyeket... '72-ben ismét én kaptam meg a telepre érkezett első DAC-ot. Ezzel hat évig jártam az országot, 400 000 kilométert gurultunk együtt. És, most itt van ez a RÁBA, két utánfutó mögötte, déli órákban tizenötméteres árnyékot vetünk az úttestre. Ha jól megrakom huszonhárom tonnával, gurulunk: Aradra, Szatmárra, Konstancára és ki tudja, holnap hova. .. 21—CV—888-ra hallgat a szerelvényem, ha úton vagyunk, ez a három nyolcas az én munkaidőm ...“ Hangai János épp útra készült, amikor mindezt elmondta már a fülkében, a kormány mögött ült. A sepsiszentgyörgyi 1-es számú autótelep dolgozója, régi, megbecsült munkása ... „ .. .Hangár már közel húsz éve vállalatunknál van. Készséges, minden feladatát becsületesen elvégzi, élmunkás, megbízható ember. A gépkocsisor, melynek oszlopos tagja, vállalati szinten mindig az élen áll. Jánosra büszkék vagyunk“ — jellemez Páll József, a Gépkocsizó -Szállító Vállalat pártbizottságának titkára. TORMA Sándor 2.-3.