Megyei Tükör, 1984. szeptember (17. évfolyam, 3919-3943. szám)

1984-09-01 / 3919. szám

Komandói hétköznapok 1984. augusztus 30. Dermedten ébred Komandó. A köd ellenére lehullott az első hóharmat, mely pont olyan gyorsan érkezett, mint amilyen késve jött meg a nyár. A szeszélyes nyár, mely itt, a Kárpát-kanyar belsejében, a Laur-, Kecskefej- és Medvefej-övezte 1000 méter felett fekvő fakitermelő településen, ha jól megszámláljuk, még három hetet sem tartott. — Ilyen hitvány nyarunk már rég nem volt — mondja Sorban Gyula bácsi, aki nem egy-kettőt, de 78 nyarat élt meg Komandón. — Sok volt a hideg, azért kevés a gomba is, és azt mondják, azért zöld még sok helyen a málna, most, augusztus végén. Az erdészeti hivatal nehezen fog megbirkózni a legalább „közepes évre" szabott erdei gyümölcs-begyűjtési tervével. A finom málnadzsemből, málnakompótból, az ízletes róka-, medvegombából csak ízelítőnek fog kerülni egy-két üveggel a szorgos komandói háziasszonyok kamráinak polcaira. Mintha egy húron pendülne a természet rosszindulatával, egy furfangos medve garázdálkodik a faluban. Keddről szerdára virradó éjjel Serbán Gyula bácsiék 150 kilós kocáját emelte ki az ólból az ajtó felett ütött résen, de megzavarták és így elmaradt a lakoma. De a disznót le kellett vágni. Másnap éjjel Farkas Lajos nyugalmazott erdőpásztornál két kaptárt tört össze és megette belőle a mézet, és mivel nem boldogult a disznóval, Csórja Lászlóéknál ütötte be az ól oldalát, de itt sem sikerült a disznótor, mert a háziasszony és a szomszédok kiabálása megzavarta. Tovább ment, özv. Földes Jóskánénál elrabolt egy 30 kilós malacot. A maradványait a Taplica pataka mellett találták meg másnap. A sikeren felbuzdulva, még aznap éjjel két süldőt vitt el a szénégetőktől is. Szerdán megérkezett az engedély a kilövésére. Mozgolódik a község minden vadásza, készül a haditerv. Ki melyik ól mellett várja a Garázda őkérmét. Hogy mekkora a garázdálkodó medve? Egyesek szerint egy kis nyeszlett, mások szerint hatalmas, felállva több mint két méter magas példány. Kinek higgyen az ember? Nagy a köd, a sötétség és... Egy valami azért biztos, ők címe rendkívül óvatos, mert mintha megsejtette volna, hogy mi készül ellene, szerdáról csütörtökre virradó éjjel csak kerülgette a falut, ligáztak, nyüszítettek a kutyák, virrasztanak a vadászok. De elmaradt a nagy szenzáció és a község lakói egy közönséges, dolgos hétköznapra ébredtek. Zavartalan kezdtek neki mindennapi munkájuknak, mely biztos jövedelmük, megélhetésük forrása. Igaz, ingyen ezelőtt sem és most sem fizet az erdő, kemény munkát követel. És napjainkban egyre inkább tért hódít a gazdaságosság szelleme is, mind a fakitermelésnél, mind a fafeldolgozásnál egyaránt. Még nem kelt fel a Nap, és Bogyó Géza, a Kézdivásárhelyi Fakitermelő és -Szállító Vállalat egyik legjobb sofőre már megrakodott a Rubikban. Több mint 12 köbméter bükkrönköt szállít a zabratói deszkagyárhoz. Az első között van mindig a rakodásnál, pontosan, jól megszervezi a munkáját, kifogástalanul karbantartja a tehergépkocsiját, és így nem véletlen, hogy minden hónapban vastag a havi keresetét tartalmazó boríték. A gazdaságosság szelleme szülte a Komandó határában lévő közvetítő faraktárt, a Kubikot. Ide évente 70—80 ezer köbméter faanyag érkezik be tehergépkocsikon, majd legtöbször keskenyvágányú vasúton folytatja útját. A Kubik lerövidíti a tehergépkocsikkal való szállítást, és lehetővé teszi a keskenyvágányú iparvasút jobb kihasználását, és mindemellett kiváló szakemberek még egyszer átfésülik, újraosztályozzák a beérkezett faanyagot. Így például 1980-tól — alapításának évétől — a Rubikban több mint 8000 köbméter furnérgyártásra alkalmas értékes rönköt válogattak ki a deszkagyártásra beküldött bükkrönkök közül. A faraktár az eredetileg 10 főre tervezett személyzetéből tízzel üzemel. „Csak az maradt, csak az maradhatott a mi munkaközösségünkben — mondta idős Janó Imre, a faraktár vezetője —, aki minden szempontból megállta a helyét." Nem volt elég a szakma ismerete. Több kellett: rend, fegyelem, megbízhatóság. Báli János, Karácsony Tibor, Valloncs Pál, Székely Tibor, Kocsis Gyula, Borosnyai Ernő, Székely Ernő, Gáli Sándor, Bogyó Imre eleget tettek a követelményeknek. De a követelmények nemcsak itt, hanem minden munkapontnál évről évre mind nagyobbak és nagyobbak. Ezt követeli a fejlődés, az igény a jobbra, mely a komandói fakitermelő egység elsősorban minőségileg megnövekedett tervfeladataiban tükröződik. Az a tény hogy az egység több mint 500 dolgozót számláló munkaközössége maradéktalanul teljesítette az év első 8 hónapjára eső árutermelési tervét, azt bizonyítja, hogy Komandón sem szakértelemben, sem pedig munkaszeretetben nincs hiány. Oprea Sorescu Nicolae mérnök, az egység vezetője plusz adatokkal segít ezt alátámasztani. Az év első nyolc hónapjában a tervezettnél 1000—1000 köbméterrel több, a deszkagyártásra alkalmas bükk-, illetve fenyőrönköt termeltek ki, a tervezettnél 600 köbméterrel több, a furnérgyártásra alkalmas rönköt válogattak ki és több mint 60 lejjel csökkentették az 1000 lej árutermelésre megadott költségeket. És szintén az egységvezető mondja el, hogy az elért eredmények, sikerek titka a jó munkaszervezés, az, hogy kiváló mesterek irányítják a vágtereken a faanyag kitermelését, osztályozását, szállítását, olyanok, mint Geoaba Dragomir vagy Tulin Vasile, vagy amilyen az egység legjobb mestere, ifjú Janó Imre. Mivel kezdi a komandói fakitermelő egység legjobb mestere minden nap a munkáját? Janó Imre reám néz és arra kér, hogy maradjunk csak az egyik mestere megszólítás mellett, pedig ő munkáját nemcsak „lentről", hanem „lentről” is elismerik. Mert ő az, aki minden nap elején, ha egyszer teheti, végigjárja az összes vágtereit, aki szigorú, de közvetlen beosztottjaival és csak azt kéri tőlük, amit saját magától is megkövetel: a rendet, a fegyelmet. Ő nemcsak utasít, de tanácsokat is ad, és ami ennél még jelentősebb, nemcsak elfogadja beosztottjai tanácsait, hanem igényt is tart reájuk. Hiszen, mint ahogy mondja, a cél közös: jól menjen a munka. És erre kell törekedjenek mindnyájan, a csoportjának mind a 69 dolgozója, mert akkor tudják maradéktalanul teljesíteni a tervet, mert akkor keresnek jobban. És így nem csoda, hogy Jánó Imre csoportjában jól megy a munka. Bizonyításképpen egyetlenegy számadat: az első 8 hónapra eső fakitermelési tervüket több mint 50 százalékkal teljesítették túl. A Nap már este fél nyolckor elbúj a Medvefej mögött. A kéményekből végig nyújtózkodó füstoszlopok az otton melegét sugallják. A köd pehely könnyű dumájával betakarja a települést. A holnapi napra készülve nyigalomra tér Komandó. TÖMÖRI Gé: A faanyagot a rönktéren osztályozzák, szaggatják Vagonokat rakodnak a komandói fűrészüzem deszkaplaccán (GERGELY Béla felvételei) Fogy a kalász a szalma (folytatás az első oldalról) kön. Búzamezői megyénkben csak a gidófalviakéhoz hasonlíthatók — terjedelemben. Az albisi, ikafalvi határokkal együtt négy növénytermesztési farm ■egyengeti itt a kultúrák fejlődésének útját. Nagy szakértelemmel helyezték gabonájukat is vetésforgóba, mintegy bizonyságul, hogy Csernáton nem csupán a burgonyatermesztés élenjárója, búza- és répatábláikkal sem igen vallanak szégyent. És nemcsak a termesztés élenjárói e gazdaság földjeinek művelői, de szervezésben is minden idénymunkálatban egyre kevesebb földeken kitűnnek. Erre követendő példa az idei aratás. Akárcsak gazdaságaink zöme, Csernáton is nagyon megkésett idén az aratással. Az esőzések e határt sem kerülték el, gyakori volt itt is a kényszerpihenő. De ím, a fejetlen sietségnek semmi jelét nem tapasztaltuk, minden munkaszakaszt olajozottan végeztek. Egyetlen zökkenést, leállást csupán a kombájnok időleges meghibásodása okozta. Hol az egyik, hol a másik dűlőben hívta segítségül a mozgóműhelyt a gollogó. Hiába, az aratási idény véghajrájára az elgyomosodott gabonatáblák nagyon igénybe vették a szerkezeteket. Alkatrészek gyors kicserélése hol itt, hol távolabb késztette kényszerleállásra a gépek szinte mindegyikét. De — hála a karbantartók, javítók hozzáértésének — sikerült elérniök e határban a több mint háromhektáros napi betakarítási ütemet, ami az idei aratási körülményeket tekintetbe véve, nem kis teljesítmény. S ha ezek a folytonos leállások nem lendítik ki megszokott ütemükből a gépeket, Csernáton minden bizonnyal már be is fejezhette volna az aratást. Harmincöt kombájn esetében több teljes munkanapot összesítettek e leállások, de így is közel százhúsz hektárra rúg a napi teljesítmény. Párhuzamosan üzemeltették a kombájnokat mindkét beérett kultúrában, kezdetben a búzatáblákban körözött a gépek zöme, a hajrában pedig az árpatáblák fogyasztása igényelte a nagyobb gépcsoportosítást. E tudósításunk címében a szalma gyors fogyasztását is feltüntettük, nem minden ok nélkül. Mert az idei aratás során Csernáton ismét követendő példát szolgáltatott ésszerű munkaszervezésből. Amilyen gyorsan fogynak dűlőiken a kalászok, éppoly figyelem kíséri a felpréselt szalmakötegek elhordását is. Állandó jelleggel tíz-tizenkét szalmakötöző követi a lehullatott melléktermékek útját, és összes fogataikat igénybe veszik egész napon át a területek gyors felszabadítása érdekében. Negyvenöt-ötven fogat szállítja a szérükről a szalmabálákat, s olykor gépi jármű is besegít, csakhogy mielőbb átadják a teljes gabonaföldet a talajmegmunkálóknak. Esti órákig a csernátoni mezőgazdasági termelőszövetkezet határában 390 hektáron került le a búza a lábáról és még mindössze egy-két nap szükségeltetik a megmaradt 125 hektár sörárpa fogyasztására. megyei tükör művelődés -Évadnyitás után A Sepsiszentgyörgy Állami Magyar Színház augusztus 15-én, Dehel Gábor Az ártatlan című színművének bemutatásával megnyitotta az 1984—1985-ös évadot, az állandó társulat 37. évadját. Annak ellenére, hogy a színház gyakorlatilag egész évben, a nyári „holt szezonéban is üzemelt, minden évadkezdésnek— rövidke szusszanás utáni — újrakezdő, nekigyürkőző pezsgése van. Ezt a színház e heti munkarendje is elárulja. Minden délelőtt A kaktusz virága felújító próbái folynak, ugyanakkor naponta tart előadásokat hol a megyeszékhelyen, hol kiszálláson. Az ártatlan, Gyanú, A tanítónő, A néma levente vannak műsoron. A társulat szeptenataM|ÍjjM^KUkán országos turnéra ind3^H|^ffK fő állomásai Kolozsvár-Napocsi és Marosvásárhely. Figyelembe véve a felfokozott munkaütemet, csak rövid időre vehettük igénybe Bakai Balázs aligazgató idejét és türelmét, kérdéseinkkel rögvest a dolgok sűrűjébe vágván. Évadnyitás után, a színházi munkában, mire esik a nyomaték? — A soron következő párhuzamosított bemutatók próbaidőszaka ütemtervének kidolgozására, az előadásszervezésre, az országos vendégjáték sikerének biztosítására, valamint — jelenleg ez a legnagyobb gondunk! — a bérletek megújítására, illetve új bérletes házak szervezésére. — Miután utóbbi közérdekű akció, kérjük — olvasóink tájékoztatására — beszéljen erről a dologról kissé bővebben. — A bérletrendszer színházunk régi, bevált hagyománya, mely helyben és még néhány helységben — Kézdivásárhelyt, Brassót, Csíkszeredát kell kiemelnem — az állandó közönségbázist biztosítja. Bérleteseink a színházat kedvelő, sőt nyugodtan mondhatjuk, a mi színházunkat szerető nézők ezreiből rekrutálódnak. Például a kézdivásárhelyi csavargyárnak külön bérletes háza van. Ezt szeretnénk most a szigetelő-, konfekció- és keményítőgyárak vonatkozásában is megvalósítani. A megyeszékhelyen is nagy súlyt fektetünk az üzemi és intézményi bérletes házak szervezésére. — A bérletszervezés nyilvánvalóan elsősorban adminisztratív aktus. Milyen lépéseket tettek ennek érdekében? — Miként köztudott, naponta 11 és 13, valamint 18 és 20 óra között a színház pénztáránál nem csak a soron lévő előadások jegyei válthatók meg, hanem a bérletek is kicserélhetők, új bérletek igényelhetők. Ugyanakkor a könyvelőség is naponta 8 és 15 óra között a bérletet igénylők rendelkezésére áll. Mivel a bérletezést viszonylag rövid idő alatt kell befejeznünk, mind a mi társulatunk jelenlegi, mind a kolozsvári opera jövő heti előadásainak kezdése előtt, illetve az előadások szünetében, a színház előcsarnokában az eddigi bérletek megújíthatók, illetve új bérletek válthatók. — Említette, hogy új bérletes házak szervezését is előirányozták? — Eddigi sepsiszentgyörgyi bérletes napjainkat szeretnénk — a közönség igényeit maximálisabban kielégítve — meg négy bérletnappal — szerda, péntek, szombat, vasárnap — kibővíteni. Egy nyolcvanezres lakosú város, nem csak „elbírja", hanem meg is követeli a több „itthoni" előadást. — Jár-e valamilyen más előnnyel a bérlet, azonkívül, hogy a néző számára biztosítja az általa kiválasztott előadási napot, ugyanazt a helyet, és esetenként a vendégelőadások megtekintését is, a bérletesnek a jegyvásárlásnál elsődlegességet adva? — A bérletes előadásokra a felnőtteknek 10%-os kedvezményt, a tanulóifjúságnak pedig a bérletes matiné előadásokra 50%()-os kedvezményt adunk. — Miután a bérletezés nem tekinthető csak a színház „belügyének“, milyen támogatásra, együttműködésre számítanak? — Elsősorban a színházunkat szerető nézők széles táborának sokszor igazolt megértésére, támogatására számítunk, de nagyon számítunk a vállalatok, intézmények és közületek vezető kádereinek tevőleges támogatására is. Színészekből és adminisztratív dolgozókból alakított munkacsoportjaink fel fogják keresni nevezetteket, munkájuk hatékonnyá tétele érdekében. Igen komoly támogatást kaptunk eddig is a vállalati-intézményi bérletszervezőktől, s kell őszintén mondanunk, hogy ahol egy lelkes és lelkiismeretes ember kezébe vette a bérletszervezés dolgát, remek eredmények születtek. Egy kurtábbacska névsort tudnék felsorolni... Nos, nagyon jó lenne, ha ez a névsor bővülne, minden üzemben, sőt szekción lenne valaki, aki a színház, dolgát személyes ügyének tekintené. Épp az, ilyen, a megfelelő emberek megtalálásához kérjük a vezetők segítségét. — Köszönjük a beszélgetést. Eredményes bérletszervezést kívánunk. Lejegyezte: BOGDÁN László ► ■' ■ y $Kgéq£«4M!9!»t. M*«*» *• CSULAK MAGDA faliszünyege Mit lát a pionír a világból, de legalábbis mit fotóz le? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseinkre kínálja a választ a kézdivásárhelyi Múzeum kiállítótermében megtekinthető első országos pionír-fotóbiennálé gazdag, változatos és érdekes anyaga. Ezt az anyagot témakörök szerint is lehetne csoportosítani, természet és valóság meglehetősen mesterségesnek tűnő szembeállításával. Sok a tájfotó, őszi, téli, tavaszi, nyári tájak váltakoznak a mindennapi élet legtöbbször póztalannak, sallangtalannak tűnő felvételeivel. Ami ezen túl van: a kuriózum sem hiányzik a tárlatról, bizonyítva, hogy ezeknek a gyermekeknek jó szemük és kiváló oktatóik vannak. És érzékenységük, furcsaságukat is meglátó, celluloidszalagra „lopó" érzékenységük nem egy fotón bizonyítódik. A teljesség igénye nélkül hadd hívjak fel néhány jellegzetes mintadarabra a figyelmet: itt van például a kézdivásárhelyi pionírház fotókörének néhány alkotása, Mátyás Mónika fotójáról a játék szenvedélye „süt", a hatalmas évszázados fát körülölelő gyermekek sokáig feledhetetlenek, de szép Péter Zita erdeje is, ötletes és önmagán túlmutató Szőke Albert Piramisa. A vendégek fotói közül felfigyelhetünk például a tírgovqjflferirifiinase Claudia Cristina Gyökeru^^C?^r Tírgu Jiu-i Călugaru Dan Kerítésére, a huşi-i pionírház fotókörének néhány karakteres fotójára, téli tájakra és kerítésekre, amelyek úgy látszik, az egész országban egyformák, az Enescu szobor érezhető szelíd mélabújára — kiváló felvétel ! —, nevető, örvendező gyermekarcokra ... Hogy mit látnak a gyerekek a világból? Belőlünk? A kiállítás változatos anyaga tanúsítja: sok mindent. De ugyanakkor látják egymást is. Portrék, gyermekarcok tömkelege bizonyítja ezt. Rajtunk is áll, hogy megőrzik-e jó kedvüket ezek a gyermekfotósok. Mert a kiállítás többek között azt is tanúsítja, hogy jó kedvük van, jól érzik magukat a világban — és sok mindent észrevesznek belőle... (hadházi) Játék — Mátyás Mónika V. osztályos kézdivásárhelyi pionír fotója az országos pionírfotó-biennálén Egykönyvű író ? (2.) ZÁGONI MIKES KELEMEN ALIG ISMERT MUNKÁJA Mikes, kolozsvári deáksága óta szorgalmas olvasó volt Utóbb franciaországi időzése, az erdélyinél előbb járó és magasabb szintű művelődési élettel való állandó érintkezése növelte az olvasmányok iránti mohóságát, gazdagította tájékozódási lehetőségeit is. Rodostóban, főleg Rákóczi halála után, igazán bőven volt ideje olvasni. Ismeretes, hogy elsősorban a fejedelem könyvtárát használta, azonban másoktól is kölcsönözhetett könyveket, például a vele rokonszenvező Bonnacéktól, barátjától, César de Saussure-től, másoktól, hiszen a világvégi görög—örmény—török—zsidó sárfészekben egy egész kis szellemi kolónia működött, s nem Mikes volt az egyetlen, aki Rákóczi mellett, írással töltötte szabad idejét, írással és olvasással. Olvasott, hogy ismereteit gyarapítsa, hogy műveltségét pallérozza, világlátását tágítsa, lelki életét a rászakadt hazátlanságban erősítse, de olvasott puszta időtöltésből is, unalmában, így szórakozván a köré tokosodó magányban. Ne feledjük, hogy helyhez kötötten, amolyan félinternáltságban, jókora, nosztalgiákkal keveredett érdeklődés élt benne a nagyvilág és eseményei iránt. Például szorgalmas újságolvasó volt. A Leveleskönyvben található mindenrendű betétekből kitűnik, hogy igencsak kedvelte a mozgalmas, kalandos, sőt fantasztikus történeteket, az ismeretlen, a távoli világban lezajló, gyakran valószínűtlen históriákat. Ila ma élne, bizonyára lelkes Jókai-olvasó lenne. Eszejárása kortársai közül nem csak a kegyes Bethlen Katára, a dohogó Ajtorjai Apor Péterre, a pompásan mesélő nagyajtai Cserei Mihályra, de az adomázó Hermányi Dienes Józsefre is üt. Mindketten kedvelték a különleges emberekkel történt furcsa történeteket, persze Hermányi Dienes nem a képzelet világából, hanem az erdélyi hétköznapokból merítve anekdotáit. Mikes ízlését és érdeklődését a Nyugat-Európában divatos vagy immár félig elvirágzott kalandregény-változatok alakították. Madame de Gomez (teljes nevén Madeleine-Angéliciue Poisson, Mme de Gomez, 1684—1770) Journées amusantes című, lazán összefüggő novellisztikus történetekből álló, társasági beszélgetések fonalára fűzött elbeszélés-gyűjteménye Mikes egyik kedvenc olvasmánya volt. Mielőtt 1745-ben egy kötetnyit — Mulatságos napok címmel — lefordított volna a hat könyvből (nyolc kötetből) álló műből, leveleibe többször átvett, beledolgozott egy-egy kurtább történetkét. (53. lev. 1724., 85. lev. 1727., 96. lev. 1731., 99. lev. 1733., 102. lev. 1734.) A Journées amusantes első kiadása, melyet Mikes használt, 1722 és 1731 közt jelent meg. A felvilágosodás százada első felének termékeny és divatos írónője rendkívül népszerű szerző volt. Munkája, még életében nyolc francia kiadást ért meg, s például magyarul még a XIX. század elején is megjelentették három „széphistóriáját“. A szóban forgó — nevezzük így — kalandregény, formailag keretes elbeszélés. Valahol, Párizstól egyórányi kocsijárásra, a Szajna-parton összegyűl egy kis főrangú társaság: három lány és jegyeseik. Háziasszonyi munkával, hímzéssel, olvasással, a férfiak vadászattal, beszélgetéssel töltik az időt. Mme de Gomez munkájában ugyanannyi nap alatt tizennyolc különböző történetet mesélnek el egymás szórakoztatására. Mikes a tizennyolcból hat elbeszélést választott ki, remek érzékkel a legcselekményesebbeket és a legrövidebbeket. (Az Eleonora de Valesco históriája, A Rakima históriája, A ponthiai fejedelemasszonynak históriája, Az angliai királynak, Etelrednek históriája, A Cleodon históriája.) Az elbeszélések a helyszínek, korok és miliők változatosságát mutatják. A történetek színtere Közép- és Távol-Kelet, Afrika északi partvidéke, az ír fonal. Arviprillíi Taílin Ausztrália, az termes paloták. Ezeken a színtereken színes, bonyodalmas kalandok zajlanak, tele váratlan és meghökkentő fordulatokkal. A gyakran egzotikus mesék eszköztárát Boccaccióból, Navarrai Margit Heptameronjából, a barokk pásztor- és heroikus regényből jól ismerik a mai olvasók. Mikes olvasmányosságra törekszik, sikerrel, fordításain keresztül szórakoztatni akar, ám ez csak köntöse az alábújtatott valódibb szándéknak: alakjai jellemrajzával, történeteinek erkölcsi intelmeivel félreérthetetlenül nevelni akar. A cselekmény sodródásában mind az erények, mind a vétkek megméretnek, a makulátlan hűség, a nemeslelkűség, a jellemnagyság, az érzelmi kitartás elnyeri — sok küzdelem és kudarc után — megérdemelt jutalmát. A Kegyes olvasóhoz címzett bevezető soraiban tételesen fogalmaz: „Ebben a könyvben sok szép jó erkölcsüeket és nemesi indulatúakat látsz, amelyek még ez életben hasznokra vált, és az olyanokat kövessed. Ellenben pedig sokaknak rossz hajlandóságok szégyenekre és veszedelmekre fordult, és ezeket kerüljed. Kérem az Istent, adja, hogy ne csak mulatsággal, de haszonnal olvassad.“ VERESS Dániel (folytatjuk) Az Időfaggató margójára A napokban jelent meg Időfaggató címmel A hét hatodik évkönyve. Az első Haza, szülőföld, nemzetiség címmel még 1978-ban, a második Mi lehet, mi lesz gyermekem címmel 1979-ben, a harmadik Azok a lázas hetvenes évek címmel 1980-ban jelent meg; ezeket követte a két hézag- és hiánypótló, segédkönyvként is használható színházi évkönyv: 1981-ben Régi és új Thália, 1982-ben Színjátszó személyek címmel. (Ez utóbbiban színészlexikon is található ...) Ilyen hagyományokat követve, folytatva, kiteljesítve, meglepően rendhagyó vállalkozásnak tűnik az Időfaggató. Elsősorban, mert hirtelenjében meghatározni is nehezen lehetne, miről szól, másodsorban azért, mert a körülbelül azonos terjedelmű cikkek nincsenek aláírva(?), a kíváncsi olvasó csak az Évkönyv végén találja meg, betűrendben, a szerzőket s nevük után zárójelben az illető szerző által írt cikkek címét. Egyfajta egyneműséget sugall így az Évkönyv s ez meglehetősen furcsa, hiszen Ágoston Hugó vagy Kallós Miklós, Egyed Ákos vagy Rostás Zoltán között sem témában, sem megközelítésben, sem stílusban nincs rokonság. Még meglepőbb, hogy az Évkönyv szerkesztői nem köztik az illusztrációk lelőhelyeit, noha kiváló fotók is vannak az Időfaggatóban, és az illusztrációs anyag — röviden csak ennyit róla —, mesterien szerkesztett és pontosan illeszkedik az illető cikkek világához, példás módon kiteljesítve azt. S most térjünk vissza magához az Évkönyvhöz. Nehéz egyetlen mondatban meghatározni, miről szól, de meg lehet azért, a korról és az időről, a mi korunkról és a mi időnkről. A szerkesztők rövid bevezetőjükben így fogalmaznak: „No de mit ér a névsorolvasás ott, ahol a teljesség eleve lehetetlen, az egymásra halmozott címszavak viszont — mozaikablak összekevert darabkái — nem rajzolják ki a világ mai, teljes arcát? Ha az arcát nem is rajzolják ki, próbáltuk menteni az ötletet, de a jelenségekből, összefüggésekből néhány jellegzetes vonás csak kirajzolódik.. És ez minden bizonnyal — olvasóként tanúsíthatjuk — így igaz. Az Évkönyvben sok érdekes, izgalmas, gondolatébresztő, jelenségekre figyelmező, jelenségeket megmagyarázó, a tudományágakban eligazító cikk van. Ide-oda csapongunk, mintha különböző témájú képes magazinok cikkeit keverte volna elénk egy szeszélyes, gyermeki kíváncsisággal is megáldott (betáplált) kompjuter. De éppen ezért minden olvasó megtalálhatja azt, ami őt a legjobban érdekli. Hogy ezenközben esetleg olyasmibe is beleolvas, ami kívül esik érdeklődési körén? Csak hasznára válik az is. S ha nem, legalább telik az idő — önnön faggatása közben is — telik. Ezért lenne érdekes, ha 1983 után 1993-ban is kifaggatná A hét egy másik Évkönyvben szerzőit, tíz év után hogyan látják a tárgyalt jelenségeket...