Megyei Tükör, 1984. november (17. évfolyam, 3971-3996. szám)

1984-11-01 / 3971. szám

Évadnyirás a politikai, ideológiai oktatásban Kovászna megyében közel százezren - a felnőtt lakosság túlnyomó többsége­i látogatják ismét a pártnevelési tan­folyamokat, a tömegszervezetek — KISZ, szakszervezet és SZDEF — ke­retében működőket. Az idei tanév a XII. pártkongresszus dokumentumainak teljesítésében, or­szágépítő munkánk negyven szabad esztendejében elért sikerek felmérése, a mostani ötéves terv hátralévő eszten­deje feladatainak maradéktalan telje­sítésére való mozgósítás, s a kommu­nisták közelgő legmagasabb fórumának irányelvei mélyreható megismerésének jegyében folyik. Az útmutatások értelmében a törté­nelmi fontosságú XIII. pártkongresszus munkálatainak megnyitásáig az összes nevelési tanfolyamokon két fő téma ke­rül napirendre. Az első hazánk gazda­sági-társadalmi fejlődésének gazdag mérlege a szocialista építés negyven szabad esztendejében, a második a szo­cialista Románia előrehaladásának ra­gyogó távlatai az 1986—1990-es újabb ötéves tervünk időszakában és a továb­bi esztendőkben, egészen kétezerig. Az első téma keretében széles körű lehetőség teremtődik arra, hogy a részt­vevők megismerjék sikereinket, azokat az eszméket, értékeléseket, amelyeket pártunk főtitkára, Nicolae Ceauşescu elvtárs a nemzeti és társadalmi, an­tifasiszta és antiimperialista forrada­lom 40 éves évfordulójának tiszteletére megrendezett ünnepi gyűlésen elhang­zott rendkívüli fontosságú beszédében összegezett. És arra is, hogy a pártfő­titkár elvtársnak az RKP Központi Bi­zottságánál az ipari, mezőgazdasági és pártmunka kérdéseiről utóbb megtar­tott tanácskozáson megfogalmazott út­mutatásai fényében tudatosítsuk a munkaközösségekre váró konkrét fel­adatokat, hogy minél kimagaslóbb si­kerekkel köszöntsék a XIII. pártkong­resszust. A második téma kapcsán a tanfolya­mok hallgatói körében hazánk fejlő­désének holnapi és távlati programját kell elsajátítani, azokat, amelyeket pár­tunk főtitkárának említett nagy jelen­tőségű beszédei és a XIII. kongresszus irányelvtervezete tartalmaznak. A propagandistáknak arra kell töre­kedniük, hogy a jelenlévők megértsék a jelen ötéves tervfeladatok hiánytalan megvalósításának fontosságát, mert ez a legbiztosabb garancia arra, hogy ha­zánk gazdasági-társadalmi fejlődésében a kongresszusi irányelvek megszabta napfényes program teljesítéséhez siker­rel láthassunk hozzá. Idejében megtörténtek a városokban és megyei szinten is a propagandisták felkészítői. Most a tanév sikere a párt­­szervek és -szervezetek következetesen irányító és ellenőrző munkájától függ. Nem kis jelentőséggel bíró a dokumen­tációs központoknak a szükséges köny­vészeti és szemléltetőanyagokkal való ellátása, építőmunkánk országos, me­gyei és helyi sikerei gazdag mérlegé­nek, s az elénk táruló esztendők ma­gasztos programjaiból megvalósításra váró feladataink, merész terveink szé­les körű népszerűsítése érdekében. DARÓCZI Ferenc Osztályozzák a deszkát a Kézdivásárhelyi Fakitermelő, -Feldolgozó és -Szál­lító Vállalat komandói részlegén (GERGELY Béla felvételei) Mindannyiunk jólétéért (folytatás az első oldalról) négyzetméter összlakfelületet használ az 1970. évi 9 négyzetméter helyett. Amint az a fenti számadatokból is kitűnik, a megye lakóinak lakásviszo­nyai­ nagyvonalakban megoldottnak te­kinthetők. A Román Kommunista Párt közelgő XIII. kongresszusának irányelvterveze­tét tanulmányozva, a fenti állítás még nagyobb mértékben igazolható. Az irányelvtervezet szerint az 1986— 1990-es időszakban 725000 új lakás épül, s így tovább javulnak a lakás­­viszonyok. Az említett számból sok­ épül majd fel megyénkben is. A kö­vetkező ötéves terv első esztendejében már arról­ is számot adhat a megye, hogy elkészült a húszezredik tömbház­­lakás. Figyelembe véve az irányelvtervezet előírásait, a következő időszakban sok tennivalónk lesz még a meglévő laká­sok kényelmi szintjének emelése terén. A irányelvtervezet megállapítja, hogy a század végére „teljes mértékben megoldódik a lakáskérdés, minden la­kos számára 14 négyzetméter lakóterü­letet biztosítunk, amely a mellékhelyi­ségekkel együtt 18—20 négyzetmétert fog kitenni személyenként“. Az egy la­kosra számított lak­felület esetében te­hát a területet közel négy, az összlak­területet pedig 4­ 6 négyzetméterrel kell még növelnünk. Mindazt, amit ezen a téren megvaló­sítottunk, pártunk emberközpontú po­litikájának köszönhetjük, annak a ha­tártalan gondoskodásnak, amellyel pár­tunk főtitkára, Nicolae Ceauşescu elv­társ követi az életszínvonal, az élet­minőség állandó emelését. A pártunk főtitkára irányításával kidolgozott irányelvtervezet nagyszerű célkitűzései­nek zálogát abban látjuk, ha szeretett vezetőnket a XIII. kongresszus vissza­választja főtitkári magas funkciójába. Vállalatunk dolgozói éppen ezért teljes határozottsággal támogatják a Központi Bizottság erre vonatkozó határozatát. MEGYEI TÜKOR Határidők és érdekeltség (folytatás az első oldalról) A termelőszövetkezet tíz-tizenöt év helyben dolgozó mezőgépész-gárdával rendelkezik, összesen 32 traktorista, Jakabos László részlegvezetővel az é­­len. Csak a legtöbb szolgálati időt ösz­­szesítőket említve közülük, tekintélyes névsor kerekedne ki, így többek között Kanadé Bertalan, Fábián Imre, Marti Gyula, Kovács Sándor, Fekete András , munkatársaik. A mező dolgozó szövetkezeti tagokat olyan farmvezetők irányítják, akikkel a vezető tanács általában elégedett. Szabó Miklós, Szabó Julianna, Berszán Jolán gyakorlatias, tapasztalt szakem­berek és az eddigiekben is rátermett szervezőknek bizonyultak. Eredetileg 160 hektár cukorrépa-ve­tésterületük volt, aminek egyharmadát a múlt hét közepéig kiszedték, meg­takarították a tagok, s péntek délig vé­geztek minden dűlőben a sorok lazítá­sával. A teljes ütemű szállítás a múlt hét második felében vette kezdetét, s ab­ban a gazdaság 8 teherautója és 40 fo­gata mellett a szállítóvállalat 6—8 után futós teherkocsija vesz részt. Ez mint­egy 500—600 tonnás napi ütem eléré­sét teszi lehetővé a tapasztalatok sze­rint. Igyekezni kell, mivel a 400 má­zsás felbecsült átlagtermés azt jelen­tené, hogy legkevesebb tíz napra van szükség, amire az utolsó csomók is le­kerülnek a földről. A vasútállomásig nincsenek nagy távolságok s így napon­ta 5—6 fordulót is tehetnek a gépi jár­művek, amint azt a helyi irányítók el­várják. A 600 tonnás ütem a számítá­sok szerint minimálisnak tekinthető. Répafejet a tagoknak nem osztanak. Azt az ősz folyamán beiktatják az álla­tok fejadagjába, s hozzávetőleg 800 ton­nát tisztán tárolnak­ télire. Ellenben teljesítmény-javadalmazás alapján ré­szesül a tagság a gyökértakarmány-ter­­mésből, amit 40—50 hektáron termesz­tenek évente. Mivel mind a takarmány­répából, mind a karórépából 500 mázsa feletti átlagtermésre számítanak, ez az idén is a vállalt parcella nagyságának függvényében, 2000—3000 kilogramm értékes tejszaporító takarmányt jelent háztáji állatállomány részére. A jel­zett mennyiséget tetszés szerint vagy felhasználják, vagy a gazdaság meg­felelő áron megvásárolja. A tagság teljes egészében szerződést kötött a 160 hektár cukorrépa-vetéste­rület növényápolási és betakarítási tennivalóinak elvégzésére. Idegen mun­kaerőt egyáltalán nem vett igénybe a téesz ennél a kultúránál. Répát termel az agráripari tanács, a néptanács és a téesz vezetősége, ügyviteli gárdája is. A melléállásban befolyásolja a tagsá­got az anyagi érdekeltség. Megkérdeztük az egyik répatermesz­tőt, hogy mi volt például a múlt évben javadalmazása. Jobb megértés oká­ból tudnunk kell, hogy a gazdaságban egy egész rész, 0,15 hektár, ami teljes kötelességvállalást jelent a gazdaság­gal szemben, egyéb kultúrák esetében is, egyszersmind teljes jogot a jutta­tások terén. * Mivel 40 tonnás termésről beszél­tünk, ez az eg­sz részes esetében 20 tonnának felel meg. Az illető tonnán­ként 3,8 kilogramm cukrot kap, s emel­lett mintegy 80 munkanapegység telje­sítését írják jóvá számára. Ennek ér­téke a­ézdiszentléleken 56 lej. Az elvég­zett munka ellenértéke ezek szerint 76 a cukor és kikerekítve 4500 lej. A­­mennyiben a tervet túlteljesítik (erre az idén 10—15 százalékban van kilá­tás), akkor a terven felül termelt meny­­nyiség 60 százaléka után prémiumban részesül a tag, ami a fenti pénzösszeg újabb 15 százalékával növeli a fizetést. A szövetkezeti tagság október elejéig beszállította a háztáji parcellákon ter­melt cukorrépát, s az érte járó cukrot megkapta. A terménymennyiség az egész agráripari tanácsban 1600 tonná­ra rúg, amiből 850—900 tonna a szent­­lélekieké. Ez újabb 20 hektárnak fe­lelne meg, a gazdaság átlagtermését véve alapul, s a közösség összterme­lését mintegy 15 százalékkal növeli mennyiségben. A határban a szántóterület több mint tíz százalékán termesztenek jelenleg cu­korrépát, ami a megyei átlag kétszere­se. A mutatószám tanúsítja, hogy Kéz­­diszentléleken bevált ennek az intenzív művelést igénylő kultúrának a termesz­tése. Mivel az idén a betakarítással is igyekeztek és igyekeznek, a melléállás­sal nincs baj, s ami mindemellett egy­általán nem közömbös, a javadalma­zás is előnyös. Hazavitt kiállítás Nemrég zárta be kapuit a sepsiszent­györgyi Sportcsarnokban a Kovászna megye gazdasági-társadalmi fejlődésé­nek megvalósításai szabadságunk negy­ven esztendeje alatt témájú kiállítás, amely — mint megállapítottuk annak idején — rendkívül meggyőzően mu­tatta be azt az utat, amelyet e vidék lakossága a felszabadulás után, a szo­cialista építés éveiben, különösen pe­dig a párt IX. kongresszusa óta eltelt időszakban járt be, haladtában az anyagi és szellemi civilizáció mind ma­gasabb csúcsai felé. Ha most töprengeni kezdünk azon, hogy vajon mi lett a kiállítás gazdag, változatos és érdekes — egyszóval: so­katmondó — anyagának a sorsa kapu­zárás után, elsősorban az jut eszünk­be, hogy a tárgyakat, a bemutató táb­lákat, graf­ikonokat — bizonyára — be­csomagolták és elszállították annyi fe­lé, ahány helyről behozták őket a csar­nokba, lévén, hogy általában ez a szo­kás. De vajon egészen bizonyosak lehe­tünk ebben?... A kérdés nem légből kapott, ugyanis Sepsiszentgyörgyi Villamos Berende­zéseket és Villanymotorokat Gyártó Vállalatban járva, megtudtuk, hogy ők anyagot szállítottak haza, hanem ma­gát a kiállítást. Megnézhető tehát ez­után is a vállalat gyűléstermében, ahol a látogató egyetlen tekintettel lajstro­mozhatja a régebbi és újabb terméke­ket, megtudhatja és le is jegyezheti ma­gának — például — a következőket: a vállalat a sepsiszentgyörgyi új ipari telep első egységeként épült 1971 szep­tembere és 1973 decembere között, s azóta többször bővült. 1975-ben még csupán 1­7 villamos terméket gyártot­tak, 1984-ben már 375-öt; az egyszáza­lékos termelékenységnövekedés értéke 1974-ben még 725 000 lejt jelentett, 1980-ban már 2 052 000-et, 1984-ben pe­dig 2 293 000 lejt. 1975 és 1984 között a dolgozók havi átlag javadalmazása kö­zel 1100 lejjel növekedett... Úgy véljük, hogy ez a — szokásostól eltérő — példa követendő, s nemcsak azért, amit.^^^gatókra vonatkozóan, följebb írn­ám^^írmi azért is, mert meggyőződésünk, hogy a kiállítóterem­mé is avatott gyűlésteremben, máskép­pen ülnek, vitatkoznak, tárgyalják meg teendőiket az emberek, hiszen, közvet­lenül mellettük, velük van a múlt és a jelen . .. (tasnádi) LÁTNI ÉS LÁTTATNI ROM­FELD ÁKOS BALANBÁNYAI FOTÓMŰVÉSZ SEPSISZENTGYÖRGYI TÁRLATÁRÓL A címben jelzett fogalompár a fotó­művészet — s egy­ál­talán a fényképe­zés — legbensőbb lényege. Értelme és hivatása .Ez így szemre-színre egysze­­r, de érdembéli megvalósítása nem is oly könnyű, mint azt a legkorszerűbb fényképezőgép-csodák prospektusai hir­detik: ,,E gép mindent elvégez ön he­lyett, a kezdő is tökéletes képet készít­het vele". Persze, technikailag. A csa­ládi albumba valót. De ezen túl kezdő­dik az igazi fotózás, a fotóművészet, melynek „félként" képviselői joggal számíthatók a század nagy látói és láttatói közé. A riportfotósok és a mű­vészfotósok egyaránt. Romfold Ákos az utóbbiak közé tar­tozik. Lát, és láttat. Spekulációk, tech­nikai boszorkány-műveletek nélkül. Persze, érti és érzi a mesterséget, tud­ja a csíziót, de képeinek igazi erénye mégis a meglátás, az egyszeri, a meg­ismételhetetlen regisztrálása. Ehhez pedig szem kell — és szív s lélek. Máramarosi öreg parasztasszony te­keri a csergének való gyapjúfonalat ut­­cahosszon, megy, s léptei éppen a sír­kert felé irányulnak. Véletlen, persze. De a véletlennek is van filozófiája, mély és érvényes mondanivalója. Gyönyörű fejű csángó férfi emeli homlokához kezét, mintha visszanézne az idő mélyülő és sötétedő tükrébe, melyben százegy esztendeje gyűrűzik, elringó, mind kisebbedő-zsugorodó kö­rökben. Bányász-arcot világít meg a karbid­lámpa, sokat tudó, sokat megélt-megért öregasszony mosolyog őszi derűvel a vi­lágba, férfiak, gyermekek, asszonyok egy-egy mozdulata, arcvonása örökül meg Romfeld fekete-fehér képein. Ar­cok, a formák értője és megszállott vál­lalója, érzékeny a világ dolgai iránt, s hittel hiszi, hogy amit meglátott, azt hitelesen és igazul láttatni is tudja, s minket érint, izgat és érdekel e meg­örökített világ. És igaza van. Az egyszeri nagyszerű élmén­­ét osztja meg velünk, bolyon­gásainak fotódokumentumait, töpren­géseinek, világ­vallatásának gyümöl­cseit. Romfeld kiállításának megnyitója rendhagyónak számított a rokon­ ren­dezvények sorában. Csaknem egy és egynegyed órás vetítés követte, amit joggal figyelt lélegzetét visszafojtva a közönség. Színes diaporámái, e csodá­latos, harmonikusan egymásba olvadó képsorok lenyűgözőek, esztétikai és gondolati erejük a művészfilmekével vetekszik. És túl is tesz a gyengébbjén, minden bizonnyal. Román és magyar verseket, zeneműveket választott Romfeld e dia­porámák­ „témájával“, s az eszme és a képi látvány szinkronja, össze- és egy­­becsengése oly tökéletes, hogy a nyil­vánvaló műgondon túl, a szerző meg­győz munkája mély ihletettségéről is. MAGYARI Lajos Mosoly A balerina Jövőbe mutató esemény (folytatás az első oldalról) Mág felkelése ezelőtt kétszáz évvel be­illeszkedett olyan események tartalmá­ba és irányvonalába, amelyek Európá­ban a demokratikus forradalmat jelez­ték. Ki kell emelnünk a Horea-vezette felkelés mindig újító szellemét. Az ösz­­szes román felvilágosítók egyetértettek az erdélyi parasztság tettével, s azzal az óhajjal fordultak feléje, hogy át­vegyék üzenetét, s tovább vigyék azt. A negyvennyolcas forradalom Horeá­­ban és felkelésében példát és modellt látott. Alapjában ugyanazokat a célki­tűzéseket vallotta, a társadalmi jogok elnyerését, amit mindig visszautasított császári udvar, a Kárpátokon át olyan hidak kiépítését, amelyek meg­könnyítik a románok közeledését, a nemzeti egység megvalósulását. Az 1784-es nagy felkelés felkeltette a munkásság politikai szervezetei ér­deklődését. 1933. december 6-án, Te­­bean, Horea faluja előtt aláírták a De­mokrata Blokk, az Ekésfront, a Magyar Dolgozók Országos Szövetsége és a Szo­cialista Párt közötti együttműködési egyezményt, demokratikus, antifasiszta platform alapján, ami előrevetítette a munkásosztály politikai egységének megteremtését. ki a mentett ? Amikor Sylvester Béla ötödik emeleti tömbházlakásá­­ból búcsúztam, már a felvonó előtt, még egyszer megkért: nagyon vigyázzon, ne emeljen hőssé, nem szeretném, ha munkatársaimmal összeveszejtene,­ ha kuncognának a há­tam mögött. Bajaink, örömeink, eredményeink és sikerte­lenségeink közösek, együtt bánkódunk, együtt örülünk. Én csak egy kis fogaskerék vagyok a gépezetben... A 6. számú törvény, a mester szerepéről és feladatkö­réről a termelésben, ötödik fejezetének 17. szakaszában így fogalm­az: „A mestert azon magas szakképzettségű mun­kások, a termelésben, a szakmában hosszas tapasztalatok­kal és a törvényben előírt szakképzettséggel rendelkező olyan technikusok soraiból választják ki, akik­ szakmai, politikai és erkölcsi tekintélynek örvendnek abban a mun­kaközösségben, ahol dolgoznak, és akik jó termelés- és munkavezetőnek bizonyulnak.“ Nos, mesterünk tökéletesen fedi e passzus fogalmát, a nagy hagyományú, néhány éve centenáriumot ünneplő textilgyárban olyan mesterektől vette át a stafétát, mint Kovács Béla, Tom­sch György, Tímár János, Vargha István, Sztojka Gábor, Sztojka József, Daczó Jenő, Imreh Lajos, Balogh András, Molnár Jenő, Szabó Jenő, Tompa András, Kiss Ernő, Sántha Imre, Bodor Gyula, Sandru Iordan, Kiss Jenő és Sztojka Dénes. Ezért is furcsálltam kissé nagy szabadkozását, a piros váltás mesterének túlzott szerény­ségét, óvatosságát... De ki is Sylvester Béla? A TIZENEGYES LÁMPACSŐ éjszakákon át pislogott, mi, gyermekek, sosem tudtuk, mi­kor hunyt ki fénye. Apánk három váltásban dolgozott öt­gyermekes családjáért. Délelőtt tanított, délután földműves volt, éjjel szabóskodott. Abban az időben Alsócsernáton­­ban sem volt rózsásabb az élet, mint másutt, s a hét osz­tály után — arra a kevés földülíícre nem számíthattunk — Sepsiszentgyörgyre kerültem. Ezerkilencszázötvenben be­léptem a textilipari középiskolába. Utána — épp harminc esztendeje az idén — a textilgyárban dolgozom... A három évtized alatt a katonaság idején és hatvan­egy-hatvannyolc között — oktatómester voltam a textilis­­kolában — hiányoztam a tem­elésből, a szövődéből. Min­dig oda álltam, ahova küldtek. Hatvannyolcban is mond­ták, no, Béla, vissza kellene miére a gyárba. Aztán így let­tem a szövődében a piros váltás mestere. Ma háromszázan dolgoznak az én váltásomban, többnyire — kétszáznyolc­van — no, egynegyedük pedig még a régi gárda tagjai, az előttem való nemzedék ... Amikor oktató mester voltam­, a mi gyárunknak szö­vő- és fonóosztály — harminc-harminc létszámos — ter­melte az utánpótlást. A más osztályokban galaci, szatmári, rosior­­i, feketehalmi üzemek küldték a gyermekeket. Az utóbbi tíz évben, a nehézipar, a gépgyártás meghonosodá­sával, nálunk a textilszakma becsülete esett, sokan, cso­portosan mentek el a gyártól, hamar emelkedtek — tiszt­ségben és jövedelemben — az új üzemekben. Már az is­kolába se jelentkeztek elegen, ezért aztán a szomszéd me­gyékből kellett tanulókat toborozni. Meg is nőtt a ván­dorlás nálunk, hisz valamikor, aki a textilgyárba jött dol­gozni, az onnan is ment nyugdíjba, ma pedig... KULCSSZEREP A mester nagyon fontos szerepet tölt be. A törvény is szépen megírja, hogy kulcsszerepe van, a felső utasítá­sokat életbe lépteti, őrködik a technológiai, a munkafe­gyelmen, megszervezi és irányítja a termelést. Ismeri emberei baját-baját­. Középen áll, de előtte nincs középút. Legyen egyenes ember, ne keresse az olcsó népszerűséget. Az emberekben bízni kell, szeretni kell őket. Mindenkitől képessége és adottsága szerint kell kérni. Mert a mester nem parancsol, csak kér. Nálunk sok a nő, meg kell ér­teni őket, másképpen kell kezelni gondjaikat. De a mester a társadalmi életben is elöl jár, s a gyárkapun kívül és családjában is példásan él. Vannak, persze, hogy vannak olyan mesterek is, akik nagyokat ígérnek, de nem tudják betartani, kedvenceik­nek előnyöket biztosítanak, anyagi ügyekbe keverednek, megengedik a fegyelmezetlenséget, elvesztik tekintélyüket, de bosszúállók, vagy távol tartják magukat közösségük­től ... Tudja, vannak olyan esetek, amikor az ördögbe is el­küldenek, nehéz pillanatok — egy rossz hónap, vékonyabb boríték —, amikor szokatlan kérésekkel jönnek. Ilyenkor nyu­godtnak, kiegyensúlyozottnak kell lenni — s ez elég nehéz —, meg kell értetni az emberekkel azokat a múlandó nehézségeket, amelyek akadályozzák a termelést. NEHEZEBB NAPOK amikor akadozik a nyersanyagellátás és a pamut minősége is változik, amikor a cserealkatrészeket is csak bonyolult úton lehet beszerezni. Nálunk egy parti általában tízezer méternél kezdődik. Ebben a tekercsben nem lehet össze­keverni különböző típusú pamutfonalat, a végben öt-hét ezer szál fut össze, ha egy is idegen, a kikészítőben „kilóg a sorból“. Termelésünk csaknem egészében exportra megy. A tervmutatók teljesítése, az exportáru előállítása létérde­künk. Ezért aztán rá kell húzni, hevégezni, hajrázni. Nagy baj, ha nem érjük el a mutatószámainkat, ilyenkor a glo­bális akkord is „visszarúg“! MILYEN A MI GYÁRUNK? Régi, nagyon régi üzem. Szép hagyományai vannak, sok-sok kitüntetése. De megöregedtek a gépek — a szövő­dében például most kerül cserére vagy száz darab hatvan­hetv­en esztendős szövőgép —, a csarnokok közt nehézkes az anyagmozgatás, az egykori részlegek termelőfelülete nem felel meg a mai követelményeknek. HOGYAN LETTEM TEXTILES Véletlenül kerültem a szakmába. Mondtam már, sok­­gyermekes családunk volt, mesterség, megélhetés után kel­lett nézni, mert az a kis földünk nem tartott volna el. Egy gyárlátogatással kezdődött, a textilgyárba vittek kisisko­­­lásként. Akkor csak a textilgyár jelentette e vidéken az ipart, nem is lehetett volna válogatni. Ezután kerültem a textilipari középiskolába, több csernátoni pajtásommal. Bajka Ferenc, Sántha György — ma ők is mesterek a gyár­ban — óvodáskori játszótársak. Eleinte féltem a szakmától, mert a tanítás is nehezen ment, a tanügyi reform első évei, kísérletezései, tapogatózásai közt tanulgattunk. Sok idő telt el addig, amíg végül is benn a gyárban, a gépek mellett megtanultuk a mesterséget. Azután szép napok jöttek. A gyárban jó volt a hangulat, kitűnő eredménye­ket ért el az üzem, s a közösség oly összetartó volt, mint egy nagy család. Amiről Donáth Karcsi beszélt (az autó­villamossági gyárral foglalkozó sorozatunkban mutattuk be, egykori textiles — sz.m.j.), az mind igaz: az év végi szilveszter-előzetes összejövetel, a nyugdíjba vonulás em­lékezetes búcsúzója, az egymáson segítés... A mesterek nagy része még ma is fiatal, összetartó, szeretik, tisztelik egymást, segítenek társaiknak tanulásban, haladásban, szak­mai felkészülésben. Még ma is ki-kijárunk a Pacára, egy­­egy flekken- és futballpartira. Persze, már nem olyan egy­­hangon pendülő a munkaközösség, sok a jövés-menés, a fluktuáció, megbolydult az az egykori nagy, összetartó csa­lád... MAGAMRÓL MIT MONDHATNÉK ... Úgy tizenhat éves koromban szinte az Oltba fúltam. Kora tavasz volt, a víz hideg. Megléptünk az vitriből, de inkább úgy mondanám, elcsaltak­ a nagyobbak. Lebicikliz­tünk a vízhez, és bele... Tudtam úszni, de a hidegtől görcsbe rándultam... A többiről nem tudok, ők mentettek ki, mondták később ... Nagyon szeretem a gyermekeket, és nálunk leesett az utód. Amikor Jancsi megszületett, talán akkor voltara a legboldogabb. Ma már harmadikos, elég jó tanul, az elsők között van. Még most is megsimogatom a blokkgyerme­keket, mondja is a fiam féltékenyen: édesapa, te jobban szereted őket, mint engem ... Szeretem járni az erdőt, az első gombától az utolsóig. Sétálok, ez kikapcsol, megnyugtat, mert eléggé kikészítitek az idegeim. Érzékeny típus vagyok, a gyári gondok na­gyon lenyomnak, megviselnek. Aztán kimegyek minden futballmeccsre, olyan jólesik, hogy még most is a régi szurkolók Textilt kiáltanak... Mindig azt tanultam, ma is azt tartom, hogy csak az lehet jó szaki, aki szereti a munkát, a mesterséget, aki megbecsüli a munkahelyet. A pillanatnyi erőfeszítéseket, ráhúzások­at meg kell érteni, mert ilyenkor, ha többlet­­munkára hívnak, nem arról van szó, hogy a felettes, a főnök félti a székét. Együtt kell túljutnunk a nehézsége­ken, ez a gyár, ez a munka a mi kenyerünk ... Néha hazajárunk Csernátonba. Édesapám most nyolc­vankét éves, édesanyám a hetvenhetet megérte. Apám ke­resztnevét a fiam viszi tovább, úgy szeretném, ha az élet többet nyújtana neki, s az tizenegyes petróleumlámpa és a „háromváltásos“ küzdelem csak nagyapó meséjeként maradna emlékeiben. TORMA Sándor 2-3.

Next