Megyei Tükör, 1986. június (19. évfolyam, 4459-4483. szám)

1986-06-02 / 4459. szám

Befejezte munkálatait a parasztság III. kongresszusa Gyermekim­p,1986 Akárcsak az egész országban, megyénk területén is, a tegnap került sor nemzetközi gyermeknap megünneplésére. A borús idő ellenére, vidám, boldog gyermekhad özönlötte el a parkokat, sportpályákat, iskolák udvarait. Városaink, falvaink pionírjai és sólymai kü­lönböző vetélkedőkön mérték össze tudásukat, ügyességüket. Színesebbnél színesebb műsorokon kifejezésre juttatták hálájukat pártunk és államunk, személyesen NICOLAE CEAUŞESCU elvtárs gondoskodásáért, amely bizto­sította és biztosítja számukra a boldog és felhőtlen gyermekkort. A gyermekek békeakaratát fejezte ki a kézdivásárhel­yi városi művelő­dési háznál nyitott második pionírfényképészeti biennálé is, amelyet pártunk megalakításának 65., a brassói per 50. évfordulója és a nemzetközi gyermek­nap tiszteletére szerveztek. A megnyitót kirándulás követte. A rendezvény­sorozatot gazdag zenés-irodalmi műsor zárta le, amelyen a pionírház körei és alkotó csoportjainak fiataljai léptek színre. NAGY László Mihály (folytatás­a első oldalról) talán szeretetüket, tiszteletüket és há­lájukat Nicolae Ceauşescu elvtár­s iránt aki döntő módon hozzájárul a párt­­és az állam bel- és külpolitikájá­nak kidolgozásához és megvalósításá­­hoz, garantálva szocialista hazánk sok­oldalú haladását, a nép jólétét , bol­dogulását, Románia nemzetközi téren való erőteljes érvényesülését. Ugyanakkor mély tiszteletüket nagyrabecsülésüket fejezik ki doktor Elena Ceauşescu mérnök-akadémikus elvtársnő iránt a gazdasági-társadalmi országfejlesztési tervek és programok megvalósításához, a román tudomány, oktatás és kultúra szüntelen felvirá­goztatásához való számottevő hozzájá­­rulásáért. A pártfőtitkár beszédében foglalt orientációk, feladatok és útmutatások szellemében a vita során igényességgé és felelősségérzettel megvizsgálták az elért­­eredményeket, valamint a meg­nyilvánult hiányosságokat, és intézke­déseket jelöltek ki az egész tevékeny­ség javítása, az erre az évre és az e­­gész ötéves tervre szóló feladatok pél­dás teljesítése érdekében. Ilyen össze­függésben rámutattak, hogy minden egységben, minden munkahelyen min­den erejükkel fellépnek a rend és a fegyelem erősítéséért, a haladó tapasz­talatok általánosításáért, az anyagi és emberi potenciál magasabb fokú ki­használásáért, a fejlett technológiák­­alkalmazásáért olyképpen, hogy a mi­nőség és a hatékonyság javításával egyidejűleg már ebben az évben mind nagyobb termést és termelést érjenek el. A részvevők maradéktalan csatlako­zásukat fejezték ki pártunk és álla­munk külpolitikájához, nemzetközi té­ren kifejtett tevékenységéhez, a párt főtitkárának, a köztársaság elnökének, Nicolae Ceauşescu elvtársnak az ak­cióihoz és kezdeményezéseihez, ame­lyek széles körű nemzetközi elisme­résnek örvendtek és örvendenek, s ér­tékes hozzájárulást jelentenek az egye­temes béke, enyhülés, leszerelés, egyet­értés és együttműködés ügyéhez. A plénum, valamint az MTOSZ V. kongresszusán, a konferenciákon és tanácskozásokon felszólalt 325 elvtárs, mezőgazdasági, élelmiszeripari, erdő- és vízgazdálkodási egységeket, minisz­tériumokat és más központi intézmé­nyeket, megyei párt- és állami szer­veket, kutatási és oktatási intézeteket, parasztokat és mezőgazdasági dolgozó­kat képviselve az ország összes öve­zeteiből és megyéiből. Úgy értékelve, hogy a főbb problé-­­mák megvizsgálását kimerítették, az elnökség javaslatára jóváhagyták a vi­­­­ták felfüggesztését. Ezután nagy jelentőségű és fontos­ságú mozzanat következett. A részve­­­vők megkapó egyöntetűséggel, élénk és hosszas tapssal­­jóváhagyták azt a ha­­­­tározatot, amellyel Nicolae Ceauşescu­­ elvtársnak a szocialista mezőgazdasági egységek vezető tanácsai, az egész pa­rasztság, az élelmiszeripari, erdő- és vízgazdálkodási dolgozói tanácsok in­­kongresszusán mondott beszédet az ösz­­szes mezőgazdasági, élelmiszeripari, er­dő- és vízgazdálkodási dolgozók akció- és munkaprogramjaként fogadtak el. A küldöttek ismételten kifejezték e területek, az egész nemzetgazdaság dolgozói millióinak szilárd elhatározá­sát, hogy mindent megtesznek Nicolae Ceauşescu elvtárs orientációinak és útmutatásainak töretlen valóra váltá­sáért, az előirányzott termelések leg­jobb körülmények közötti megvalósítá­sáért, hozzájárulásuk növeléséért az or­szág általános fejlődéséhez, az egész nép jólétének fokozásához. Ezután rátértek a napirenden sze­replő dokumentumok — a Mezőgazda­­sági, Élelmiszeripari, Erdő- és Vízgaz­dálkodási Országos Tanács hatáskörébe tartozó összes ága­z­a­tőle, szektorok és egységek szervezési, termelési és­­gaz­dasági tevékenységének tökéletesítése szempontjából nagy fontosságú doku­mentumok — elfogadására. Jóváhagyták a Mezőgazdasági, Élel­miszeripari, Erdő- és Vízgazdálkodási Országos Tanács jelentését az 1981— 1985-ös ötéves tervből fakadó feladat­­­tok teljesítéséről, valamint az 1986. évi­­ terv teljesítése, illetve túlszárnyalása érdekében tett intézkedésekről. Úgyszintén jóváhagyták az Román Kommunista Párt XIII. kongresszusi határozataiból, Románia 1986—1990-es egységes ötéves gazdasági-társadalmi fejlesztési tervéből, valamint a külön­­programokból a mezőgazdaságra, élel­miszeriparra és mezőgazdasági ter­mény felvásárlására, erdő- és vízgaz­dálkodásra háruló feladatokról szóló jelentést. Az állami alaphoz és a ta­­karmányalaphoz történő mezőgazdasá­gi terményszállítások ütemes és mara­déktalan teljesítésében, a területi ön­­igazgatási és önellátási program jó kö­rülmények közötti valóra váltásában a szocialista mezőgazdasági egységekre, a lakossági gazdaságokra és szerződő vállalatokra háruló feladatok program­ját. A vegyipari termékek, műtrágyák, gyomirtók és rovarirtó szerek, a talaj­­javításban, a betegségek és kártevők elhárításában használatos más vegy­szerek ésszerű hasznosítására kidolgo­zott programot, amelynek célja, hogy megelőzzük a környezetre és az emberi egészségre káros hatásokat. A napirend értelmében ezután rá­tértek a Mezőgazdasági,­ Élelmiszeripa­ri, Erdő- és Vízgazdálkodási Országos Tanács megalakítására. A kongresszus egyöntetűen jóváhagy­ta a tanács 1169 tagjának névsorát. Mezőgazdasági, Élelmiszeripari, Erdő- és Vízgazdálkodási Országos Ta­nács első plenáris ülésén a tanács és a Végrehajtó Büró elnöki tisztségbe megválasztotta Ion Dinca elvtársat, az RKP KB Politikai Végrehajtó Bizott­ságának tagját, a kormány első mi­niszterének első helyettesét. A továbbiakban a testület megvá­lasztotta az alelnöki és titkári tisztsé­gekre, valamint az Országos Tanács Végrehajtó Bárójának többi tagjaira javaslatokat előterjesztő bizottságot. A plénum az Országos Tanács alel­­nökeivé választotta a következő elv­társakat: Gheorghe Pană, az RKP KB Politikai Végrehajtó Bizottságának tagja, élelmiszeripari és mezőgazdasági terményfelvásárlási miniszter, Gheor­ghe David, az RKP KB Politikai Vég­rehajtó Bizottságának póttagja, mező­­gazdasági miniszter, Marin Vasile, a Mezőgazdasági Termelőszövetkezetek Országos Szövetségének elnöke, Eugen Turhon erdőgazdálkodási miniszter, Ion Badea, az Országos Vízügyi Tanács elnöke, Tiberiu Mureşan, a Mezőgaz­dasági és Erdészeti Tudományok Aka­démiájának elnöke. A tanács titkárai­vá választották Constanţa Balint elv­társnőt, az Élelmiszeripari és Mező­­gazdasági Terményfelvásárlási Minisz­térium államtitkárát és Ion Viorel Da­­vidoiu elvtársat, helyettes mezőgazda­­sági minisztert. Ezután egyöntetűen elfogadták a szo­cialista mezőgazdasági egységek vezető tanácsai, az egész parasztság, az élel­miszeripari, erdő- és vízgazdálkodási dolgozói tanácsok III. kongresszusának határozatát és felhívását. A nagy hazafias lelkesedés, a szilárd forradalmi elkötelezettség légkörében, kifejezve a tisztelet és a megbecsülés érzelmeit a nép legszeretettebb fia iránt, a kongresszus részvevői távira­tot intéztek Nicolae Ceauşescu elvtárs­hoz, a Román Kommunista Párt főtit­kárához, Románia Szocialista­­ Köztár­saság elnökéhez. A jelenlévők ismét erőteljesen éltet­ték dicső kommunista pártunkat és an­nak kipróbált vezetőjét, a hős román népét,­ a szocializmus győzedelmes épí­­tőjét, szabad, büszke és virágzó hazán­.A Ceauşescu elvtárs mozgó­sító buzdításaitól lelkesítve, a nagy fó­rum részvevői megerősítették a mező­­gazdasági, élelmiszeripari, erdő- és víz­gazdálkodási dolgozók millióinak­ ün­nepélyes vállalását, hogy szoros egy- és annak­­titkára kö­­r­ik dol­gozni a kongresszusi ha­tározatok valóra váltásáért, a haza fe­­fejlődéséért, a sokoldalúan ejtett szocialista társadalom felépíté­­sére és Románia kommunizmus felé haladására vonatkozó ragyogó prog­ram megvalósításáért. A kongresszus munkálatainak végén­­hangzott a E scris pe tricolor unire című hazafias dal. A képabda (folytatás első oldalról­ összekötőjük Clor és Ignat­ révén pedig komoly szélyt jelentettek az MSC kapujára. L­ányaink első 20 per­ces játékát a gélos igyekezet jelle­mezte, hajsza a lók után. Florea pá­lyára lépésével átgondoltabb lett a csapat játéka, 17 perc alatt 11 gólt dobnak Vişanak,míg vendégeink csu­pán hármat. Szünetben biz jó hír érkezik Bu­­huşi­ból, 9—8 a­­zigazdák javára. A második fál rész elején még ne­hezebben akart labda Cihodaru há­lójába jutni, tíz perc elteltével még csak 22—10 volt z eredmény, s eny­­nyi nem elég a következő tíz perc­ben már jobban ment a játék, az 59. percben 30—14 . eredmény. Ebben a játékrészben is utolsó tíz percben játszott igazi imához mérten a csa­pat. A mérkőzés­­ét jelző sípszó után a pálya körül a­ feszültebbé vált a­ hangulat, mint milyen a szünetben volt. Legalább százan, szinte síri csendben vártákk buhus-i telefonhí­vás­t • i - t egy pil­lanatra f1 13.. . a|i m(^w*n—17 Buhuș javára (!?), hitetlen eredmény , 9—8-as félidőéi. Aztán az öltözői labdarúgás A-OSZTÁLY DINAMO-PORTUL 0—5!! Beleuntam a­sszalapozgatásba, a­­nélkül, hogy tartam volna hasonló eredményt a Duimo pályafutása so­rán. Hogy tartat­os volt, elhisszük, de magyarázatnak sem fogadjuk el. A bajnokság egyik legjobb csapatának második sora is itt olyan erős legyen, hogy hazai pály­a „sarokba állítsa a vendéget“. Félő, hogy a 0—5 mögött nem csupán a találékosok állnak. Gól­­lövők: Hagi 2, tr. Mihai, Bozoşan, Cris­­tea. További eredmények: Craiova—FC Olt 1—2!!! Még mondja valaki, hogy a fociban nincsen... Nem, az volt?... Ak­kor használjuk a bunda fedőnevet. Góllövők: Cîrţu, fl. Georgescu, M. Po­­pescu. Brassó—Temesár 2—2. Az 58. perc­ben már 2-0-ra vezetett a brassói ti­zenegy. A rádiórporter nem győzte di­csérni a Stefănescu-legénység vasár­napról vasárnapi-, javuló játékát. Sze­rencsére, a körkapcsolást irányító kol­légáját a többi mérkőzés is érdekelte... Mire Brassó úja szóhoz jutott, Ro­­tariu két perc datt más véleményre késztette a bernaicót. Góllövők: Şer­­bănică, Kramer, il. Rotariu 2, Corvin—Buzău 5—1. Csak az első félóra volt nehéz, aztán ment minden, mint a karikacspás. Mateuţ rúgta egyébként a Codin idei nyolcvanadik gólját. Góllövők: Gábor, Mateuţ 2, Du­­binciuc, Klein, il­- Profir. Rimnicu Vilcea—Petrol 2—1. A Pe­trol vezet ((jt. s akkor azfc^hittük... Na, nem, i .ikkor» csai a Petrol. Gallov«^» ,/crgu. Bica, .“r Gusc. Viclona—Rapid 4—1. Az első félidő vége felé Agiu még egyenlített, de a második 45 percben már nem bírta erővel a „csendes vizeken“ evező vas­utas csapat. Miért is törte volna ma­gát? Góllövők: Glont, Cotoi, Lala, Ior­­dache, ill. Agiu. ASA—Bakui SC 2—0. Ezt a 2—0-t a felől visítás, kiabálás, kacaj hallat­szik . .. Győzött Buhuşi! A pontos e­­redmény 15—12 a Buhuşi javára! A táblázat élén így alakult a sor­rend : 1. MSC 22 18 3 1 457—305 61 2. Haladás 22 19 0 3 470—331 60 Mienk tehát a végső győzelem, a lányoké, a csapaté, edzőké, vezetőké,­­ szakosztályé, az egész városé! Há­romévi szünet után újra a legjobb 12 között az MSC! OSZTÁLYOZÓT NYE­RT AZ MSC-ISK Az elmúlt hét végén Kolozsváron az iskolás divízióba jutásért játszottak a­ MSC-ISK kézilabdásai, két mérkőzés két fölényes győzelem, s ősztől ism­é van divíziós csapatunk. MSC-ISK — Râmnicu Vilicai Komi 30—15­ (20—8). Kitűntek: Ion 12, Rá­duly és Gyönes 5—5 góllal. MSC-ISK—Gyulafehérvári ISK 33- 15 (15—8). Kitűnt Ráduly 12 g., Ion ,„ Szávuly 3 góllal. A második helyért Gyulafehérvár- Râmnicu Vilcea 27—16. Nagybány nem jelent meg. A kolozsvári győzelem „hősei": Leo­pold, Kovács — Molnár, Vas­s, Szá­vuly, Debreczi,­ Ion, Gyönes, Jánó, Rá­duly, Bejan, Antal, Juga, Vucsi, Kris­tály — edző Jancsó Gábor, kora tavaszon kellett­ volna gyakorol­ni, s most nem kellene más stadiono­kat figyelni. Már nincs idő a „geszte­nye kikaparására“. Góllövők: Fanici Muntean. Steaua—FC Bihor 5—0. Csak 5—0 Góllövők: Stoica, Bărbulescu, Piţurcă 3. FC Argeş—Kolozsvár 2—0. A tét a Balkán Kupa. Úgy tűnik, az FC Ar­geş már zsebre is vágta a „repülője­gyet“. Góllövők: Ignat, Badea.­A fordulóban egyébként 35 gól esett Ebből 12-t a vendégek rúgtak. A 32. forduló: Rapid—1FC Argeş, Craiova—Rimnicu Vilcea, Sportul— Corvin, Temesvár—Victoria, Bakui SC —Petrol. FC Bihor—Dinamo, Buzău— FC Olt, Brassó—Steaua, Kolozsvár— ASA­ B-OSZTÁLY A XXX. FORDULÓ KELETI CSOPORT: Nem termett babér a vendégek számára. Ami mégis dicséretükre válik: rúgtak három gólt. Eredmények: Suceava — Tulcea 2—0, Călărași—Fălticeni 2—1, Konstanca— Vatra Dornei 5—0, Brăila—Bákó 3—0, Paşcani — Mizil 2—0, Prahova — Boto­șani 4—0, Galac—Plopeni 1—0, Piatra Neamț—Iași 3—1, Râmnicu Sărat—A­­cel 2—1. A 31. forduló: Tulcea — Galac, Pro­ 18. ICSIM 308 5 17 23—59 21 A 31. forduló: Moreni—Szeben, Ké­mia — Mechanika, Haladás — Craiova, Slatina — Régen, Automatika — ICSM, IMASA—ICSIM, Traktor—Mîrşa, Gáz­­metán — Drobeta, Címpulung — Targo- I­vişte. IMASA—CÍMPULUNG 2—2 (2—1) Sepsiszentgyörgy, Elektro stadion,­ kb. 3200 néző. Vezette: Matei (Déva). IMASA: Orbán — Lovász, Simion, Po­pa, Partin — Rádulescu, Dénes (Vili­­kó — 75. p), Adorján — Andrási, Var­ga (Sebestyén — 75. p), Kerekes. CIM­PULUNG: Popa — Zamfir, Miuţu, An­­ghelina, Niţă — Predică (Haralambie — 46. p), Pamfil, Kalló — Cozma, Gri­­goriu, Boriceanu. Sárga lap: Adorján. Góllövők: Radulescu (36. p), Adorján (45. p), ill. Grigoriu (37. p), Boriceanu (74. p). A moreni-i 0—0 után mindenre, csak erre a 2—2-re nem gondoltunk. Külö­nösen az első 45 perc után. A 10. percben Kerekes jó beadásá­ról késnek le a csatárok. Két perccel később a balszélen felfutó Partin vá­ratlanul nagy lövést küld a kapura, Popa csak üggyel-bajjal hárít szöglet­re. Az innen belőtt labdát Dénes fe­jeli kapura, de Andrási változtat a labda irányán, s az oldalsó léc mellé küldi. A 23. percben Radulescu bom­báját üti ki a kapus, Varga fejelhet, de a labda elkerüli a kaput. A 25. percben Vargát szerelik a tizenhato­son belül, el is esik, de a bíró továb­­bot int,. Tizenegyes gyanús helyzet volt. A 29. percben Rádulescu beadá­sát Partin fejeli kapura, de védi a kapus. A túlsó oldalon Boriceanu lő fölé. A 36. percben szabadrúgáshoz jut az IMASA. Rádulescu a végrehajtó, és mesterien csavar a jobb felső sarokba. 1—0. Egy perccel később Grigoriu a „bejárattal“ célozza meg Orbán kapu­ját és a labda zavartalanul vágódik a hálóba. 1—1. A 39. percben Dénes bombáját nyomja léc fölé Popa, a 40. percben Varga fejel mellé, majd u­­gyanő lő 2 méterről (!) kapusba. Érik a gól, érik. A 45. percben Adorján meg is szerzi. 2—1. Ez mind szép és mind jó, a baj csak az, hogy túl sok gólhelyzetet kihagytunk. Félő, hogy bosszút állnak. Félő... És tessék, a második 45 percben a vendégek játszanak jobban. Területi fölényük (lehetett, mert fede­zetsorunk kifullad), veszélyesebb tá­madásaik végül is a 74. percben góllá érnek. Az érdem a Boriceanué. 2-2. Na, persze, előtte volt Andrásinak egy ka­pufája, egy műesése, amit talán más hazai csapat esetében tizenegyessel ju-Lupény—UTA, Brád—Resica, Arad— Nagyvárad, Gyulafehérvár—Temesvár Szászváros — Zilah, Nagybánya — Besz­terce, Boksabánya—Szatmár, Sziget- Zsil. C-OSZTÁLY XI. CSOPORT HELYZETI ELŐNYBEN AZ ELECTROMUREŞ Az utolsó egyenesbe érkezett a me­zőny élén haladó nagy hármas Elec­­tromureş, Székelyudvarhely és Pinter. Helyzeti előnyben az Electromureş áll! S ezt az előnyt éppen Székelyudvar­helyen biztosította. Most már szinte el sem veszítheti elsőségét, ami B-osz­tályt jelent. Eredmények: Ágota-Meta­lotechnika 1—0, Székelyudvarhely—E­lectromures 0—0, Régen—Vízakna 2—0, CSU—Balánbánya 3—0, Inter—Seges­vár 4—0, Barót—Székelykereszt­úr 3—0. Szová­ta — Gyergyószentmiklós 1 , Maroshévíz—Ludas 2—0." . 1. Electromur. 27 174 6 57—21 55 A 28. forduló: Gyer­gyó—Vízakna, Segesvár—Szováta, Ludas—CSU, Elec­tromures—Barót, Metalotechnika—Ba­­lánbánya, Maroshévíz — Székelyudvar­hely, Inter—Régen, Székelykeresztúr— Ágota. B­A­RÓT—SZÉK­EL­YK­ER­ESZTÚR 3—0 (2—0). Remek formát fogott ki a Bányász és különösen Bedő. A 12. percben Be­nedek II-t gáncsolják a tizenhatoson belül, a tizenegyest Bedő értékesíti. 1—0. A 30. percben szabadrúgáshoz jut a Bányász. Bedő a végrehajtó. 2—0. A 75. percben a támadással felfutó Bedő mintegy 19 méterről kapura lövi a lab­dát, s az nyílként vágódik a hálóba. 3—0 ... Na, de a győzelem érdeme a csapaté is. TORMA György XII. CSOPORT PONTOKAT VESZÍTETT A VASAS Szecsele — Brazi 0—1 (!), Torpedo — Florești 3—1, Cimpina—Olthévíz 5—1, Metróm — Elektro 3—1, Nitramonia — Sinaia 1—0, Codlea—Fogaras 2—1, Fi­­lipeşti — Bodzafor­duló 6—0, Kézdivá­sárhelyi Vasas—Băicoi 1—1 1—1. 4 6 49—27 55 12. Metróm 27 106 11 32—32 13. Olthévíz 27 113 13 29—41 14. Brazi 27 105 12 36—27 15. Florești 279 6 37—43 16. Fogaras 279 5 13 35—47 A 28. forduló: Bodzaforduló—Olthé­­víz, Sinaia—Filipeşti, Băicoi—Metrom, Floreşti—Codlea, Brazi—Elektro, Kéz­divásárhelyi Vasas—Torpedo, Nitramo­nia—Cimpina, Fogaras— Szecsele. K­ÉZ­DI VASÁR­HELYI VASAS— BAICOI 1—1 (0—0) Meddő mezőnyjáték jellemezte az első 45 percet. Többet a Vasas táma­dott, de a vendégek jól védekeztek. Szünet után mindjárt az első percben Szabó lapos beadását Papp vágja a hálóba. 1—0. A gólt követően a ven­dégek veszélyes ellentámadásokat ve­zetnek, s a 69. percben egyenlítenek. Radu nagy erejű lövését Incze kiüti, a labda Bartók lábába ütközik, s on­nan a hálóba gurul. 1—1. Huszáros hajrába kezd a Vasas, de játékából hiányzik a kellő átütő erő. DOMBI Gábor METROM—ELEKTRO 3—1 (3—0) Már az első percekben gyors iramú támadásokkal próbálkoznak a hazaiak, és az 5. percben szögletrúgást harcol­nak ki. Mihai a kapu elé ível, és a kavarodás végére Dudás tesz pontot. 1—0! Három perccel később Veress távoli bombáját védi a jó formában levő Kovács. A 23. percben Gafiţă összebogozza a hazai védők lábait, de a kapust nem tudja legyőzni, öt perc­re rá Dudás beadását Mihai mintegy 13 méterről, védhetetlenül a jobb sa­rokba fejeli. 2—0! Már mindenki azt hitte, az eredmény változatlan marad, amikor Dudás beadását Kopacz a há­lóba ejti. 3—0! A második félidőben gyönyörű játékot produkálnak a ven­dégek, és a sok kihagyott helyzetet egy Veress-bomba (mintegy 30 méte­res) nyugtázza, melynél Kovács kapus csak néző lehetett. Az Elektro gárdá­ja még nem heverte ki régi betegsé­gét, elfelejti, hogy a focit gólra játsz­­szák. LUKÁCS Sándor MUNICÍPIUMI KUPA Hétfő (június 2.),: Skála—Real (17), T '68—Star '85, Kozmosz—Mechanika, Expressz—Tervezők '84, MEXIKÓ '86 ELKEZDŐDÖTT Szombaton este (a mi időnk szerint) sok millió sombrero alatt kisimultak a homlokok, s ha többre nem is, de egy hónapra a labdarúgás örömének adják át magukat. Most szombaton es­te, hiszen már hónapok óta mást sem hallani, mint, hogy „minden út Mexi­kóba vezet“. S ha rajtuk megérkezett a világ, hát... Csaptak is a derék me­xikóiak ünnepet. Szólt a zene, járt a tánc, s már mindjárt egy órája, ami­kor végre megnyitottnak nyilvánítják a 13. labdarúgó-világbajnokságot. Az Azték stadion 110 000-es nézőse­rege tárt karokkal fogadja a VB első mérkőzésének szereplőit. OLASZORSZÁG—BULGÁRIA 1—1 (1—0) Az oly sok gól nélküli nyitány után végre gólokat is láthatott a közönség. Na, de ne siessük el. Mintegy negyed­órás tapogatózás után a 15. percben Galderisi beadását követően Altobelli előtt adódik az idei VB első gólhely­zete. Jelez ez valamit? De mennyire — mondjuk ezt egy jó félóra múlva, amikor a 44. percben Di Genaro elő­reívelt labdájára Altobelli rajtol a leg­gyorsabban s a kétségbeesett Mihajlov mellett ir megszerzi a mérkőzés, a világ­bajnokság első gólját. 1—0. Vezet a világbajnok. A játék viszont nem éppen a VB szintjén mozog. Akkomodálódnak a csapatok, csak felvillanásaik vannak. És vannak. A 86. percben Szadkov szalad fel jobb szélen, majd ível kapu elé, ott pedig az addig szürkén fociz­­gató Szirakov rábólint a labdára. Rá­bólint, s oly jól, hogy az a bal kapufa tövét érintve a hálóba vágódik. 1—1. Ez marad a végeredmény, bár a hely­zetek alapján a világbajnokok álltak közelebb a győzelemhez. A mai program: Argentína—Dél-Korea (21 óra) Szovjetunió—Magyarország (21 óra) Lengyelország—Marokkó (1 óra) Lapzártakor: BRAZÍLIA—SPANYOLORSZÁG 1—0 Szerkesztette ÁKOS Károly la. 30 7 3 20 21—62 ju­talmaznak (de legyünk tárgyilagosak, hasonló próbálkozása volt Boriceanu­­nak is, tehát...), itt viszont... Egy szó, mint száz: a gólhelyzeteket be kell rúgni! De legalább felét azoknak, s akikor nem adódhat baj. NYUGATI CSOPORT: Csendes for­dulót játszottak a nyugati csoportban. Rendbontónak csak a zilahi együttes bizonyult. Nem nehéz kitalálni, hogy hol — Nagyváradon. Ott van most mélyponton a foci. Eredmények: Szász­város—Nagybánya 1—0, Brád—Temes­vár 2—1, Nagyvárad—Zilah 0—1, Szat­­már—Gyulafehérvár 4—0, Zsil—Bok­sabánya 5—1, UTA—Sziget 3—0, Kap­­nikbánya—Lupény 4—0, Beszterce — Arad 3—1. Déva—Resica 2-1. 1. Zsil 30 214 5 62—23 Ri­ peni — Paşcani, Konstanca — Călărași, 2. Nagybánya 30 178 5 51—23 42 Acél—Vatra Dornei, Suceava—Piatra 3. Beszterce 30 166 8 61—23 38 Neamţ, Iaşi—Bákó, Prahova—Râmnicu 4. UTA 30 162 12 47—38 34 Sărat, Fălticeni—Mizil, Botoşani—Brăi­ 5. Szatmár 30 134 13 49—35 30 6. Reşica 30 117 12 37—31 7. Sziget 30 133 14 34—43 29 KÖZÉPCSOPORT: A sepsiszentgyör­gyi mellett akad még egy-két figye­lemre méltó — de nevezhetnék érde­kesnek is — eredmény. íme: Drobeta— Slatina 0—0,­­Szeben—Régen 0—0, Au­tomatika—Haladás 0—4. Aztán követ­keznek a megszokott hazai győzelmek: Gázmetán—Traktor 2—0, Mîrsa—Ké­mia 5—2, Mechanika—ICSIM 7—1, Craiova—Moreni 1—0, ICSM—Tirgo­vişte 1—0. 18. Lupény 306 6 18 18—56 18 313 30—30 36 (GERGELY Béla felvételei) Akik kiharcolta­i az A-osztáyba jutást 16 52 1. Steaua 30 244 2 67-2. Sportul 31 179 5 72-3. Dinamo 31 186 7 44-4. Craiova 31 176 8 57-5. Corvin 31 163 12 80- 6. FC Argeş 31 137 11 34-7. Kolozsvár 31 134 14 46-8. Petrol 31 109 12 30-9. Rm. Vilcea 31 124 15 36- 10. Rapid 31 124 15 38-11. Brassó 31 107 14 27-12. Temesvár 31 114 16 45- 13. Bakui SC 31 122 17 38- 14. Buzău 30 106 14 44-15. Victoria 318 9 14 32-16. FC Olt 309 6 15 31-17. ASA 309 5 16 25- 18. FC Bihar 315 7 19 26- 1. Acel 2. Iași 3. Konstanca 4. Pașcani 5. Mizil 6. Galac 7. Piatra N. 8. Brăila 9. Suceava 10. Rm­. Sărat 11. Prahova 12. Botoșani 13. Balta 14. Călărași 15. Plopeni 16. Tulcea 17. Fălticeni 18. Vatra D. 30 22 3 5 77—25 30 17 4 9 42—31 30 13 6 11 42—28 6 11 41—35 2 13 41—38 30 14 4 12 40—10 30 14 3 13 34—38 30 13 4 13 38—29 30 12 6 12 38—31 6 12 34—37 30 13 30 15 30 12 30 12 5 13 33—38 29 30 13 3 14 34—40 30 10 30 10 30 11 7 13 47—51 7 13­ 28—10 27 1­­4 15 46—11 26 30 13 0 17 31—11 26 30 10 5 15 27—15 25 1. Moreni 30 187 5 35—18 43 2. Tirgoviste 30 168 6 46—20 40 3. Haladás 30 149 7 54—26 37 4. ICIM 30 152 13 45—40 32 5. Drobeta 30 135 12 37—36 31 6. Mirsa 30 143 13 47—47 31 7. Craiova 30 134 13 63—44 30 8. Kémia­­30 134 13 43—41 30 9. Gázmetán 30 133 14 41—34 29 10.Traktor 30 116 13 30—32 28 11.Automatika 30 124 14 36—46 28 12. Mechanika 30 107 13 46—46 27 13. Slatina 30 107 13 27—36 27 14. Régen 30 115 14 31—47 27 15. IMASA 30 107 13 33—49 27 16. Szeben 309 8 13 40—46 26 17. Cimpulung 30 114 15 35—45 26 8. Brád 30 133 14 29—38 29 9.'Zilah 30 125 13 31—47 29 10. Kapnilib. 30 13215 43—43 28 11. Arad 30 116 13 45—45 28 12. Szászváros 30 116 13 43—49 28 13. Boksabánya 30 116 13 41—54 28 14. Déva 30 140 16 36—51 28 15. Temesvár 30 115 14 34—39 27 16. Gyulafch. 30 121 17 13—58 25 17. Nagyvárad 309 6 15 26—37 24 2. Inter 27 164 7 53—21 52 3. Udvarhely 27 156 5 46—25 51 4. Ágota 27 142 11 35—29 44 5. Metalotech. 141 12 52—31 43 6. Vízakna 27 124 11 27—11 40 7. Balánbánya 27 122 13 33—46 38 8. Ludas 27 114 12 34—32 37 9. Keresztúr 27 114 12 28—36 37 10. Gyergyó 27 113 13 29—34 36 11. Barót 27 105 12 28—38 35 12. Régen 279 5 13 32—35 32 13. CSU 27 10 116 38—44 31 14. Maros 279 4 14 35—42 31 15. Segesvár 279 4 11 27—40 31 16. Szováta 278 3 16 22—57 27 1. Címpina 27 17 2 * ■'“** 3. Filipești 4. Codlea 5. Torpedo 6. K. Vasas 7. Elektro 8. Szecsele 9. Sinaia 10. Bodzafold. 11. Băicoi 27 13 27 11 27 12 27 11 211 55—29 11 510 35—32 41 212 33—41 11 113 29—28 40 312 37—30 39 312 33—41 39 412 31—36 37 114 31—37 37 412 33—43 37 36 35 33 megyei tükör A szépség, egészség és harmónia Q EiBEiepe (folytatás az első oldalról) épített­ gúlái sugallták az építés gon­dolatát. Az építkezését, melyet az alap­pal kezdünk, így következtek aztán a sólymok és pionírok. Egyszerű és pon­tosan betanult gyakorlatokkal. Mert végül is minden sportot gimnasztiká­val kezdünk. A Közgazdasági Líceum eggyel előbb lépik. Sárgakendős leányaik táncot rop­nak. Ezt teszik a Textillíceum tanulói is, de úgy, hogy nem feledkeznek meg a szövő- és fonógépekről. Még szól a textileseket dicsérő taps, amikor bevo­nul a Matematika-Fizika Líceum né­pes csapata, s margarétával tarkított rétté varázsolja a gyepszőnyeget. A ze­ne akkordjaira hullámzó virágos rét­té... S ez a rét üzen is a nagy világ­nak. Két fehér galambtól üzeni, hogy békét akar. A margaréták gyűrűjéből fölröppintett két galamb elvész a messzeségben, de marad a gondolat: az ünnepély ötletdíja a Matematika- Fizika Líceumé. A 2-es számú Ipari Líceum összeál­lításából kimaradt ugyan a költészet, de nem a harmónia is. A pontosan bemutatott gyakorlatok a maguk egy­szerűségében is egy egységes, szép kompozíciót alkotnak. A szabadtéri játék gondolatát sugall­ja a 2-es számú Általános Iskola egész pályát benépesítő tarka összeállítása. Ki labdával, ki mással, de mindenki játszik a zene ritmusára. És játszott volna tovább, ha nem következik a tornaünnepély végét je­lentő zárókép. A kerek egy órát tartó ünnepélyt nyugodtan említhetjük úgy is, mint a szépség, egészség, erő­s és a harmónia ünnepe. Mert az volt. * ----------------- —_ 2-3.

Next