Megyei Tükör, 1986. december (19. évfolyam, 4615-4641. szám)

1986-12-01 / 4615. szám

A nap krónikája 7 óra. Tiszta égbolton szikrázott a hajnal. Mintha a természet is díszbe öltözött volna ezen a december el­sejei reggelen, erre a nagy esemény­re, mely sarkkövet jelent a romá­nok történelmében. Hatalmas nép­­tömeg gyűlt össze már a 80 erdélyi város és 5000 falu küldötteiből, de a sokaság tovább nő. A küldöttsé­gek háromszínű lobogót lengetnek, magasra emelik helységük tábláját. Az évszázados várban 1228 válasz­­tott képviselő gyülekezik, politikai szervezetek, gazdasági egyletek, kulturális intézmények, katonai és sportegyesü­letek választottjai. Köz­tü­kk neves politikusok, George Pop de Băsești, Ștefan Cicio Pop, Vasile Goldiș, Aurel Lazar, Ioan Suciu, a­­kik a nemzeti egység eszméjének áldozták életüket, hírneves értelmi­ségiek, Emil Petrovici, dr. Petru Groza, Ioan Vidu, Emil Bologa, közéleti demokraták, Iosif Juman­­ca, Tiron Albani, Ion Flueraș, Enea Grapini Emil Isac. A küldöttek mellett több mint százezren gyűl­tek össze a gyulafehérvári nagy ese­­mé­yre, mint egy hatalmas folyó hullámzott a tömeg a nagy kiterje­désű mezőn, melyet ma Horea me­zejének neveznek. 10:30 az óra. A kaszinó termében megnyitják a nép küldötteinek gyű­lését. Ioan Suciu felolvassa a kül­döttek ellenőrző bizottságának a je­lentését, és megállapítja, hogy a gyülekezet jogerős fontos határoza­tok meghozatalára. A nyolcvanéves George Pop de Băsești emelkedik szólásra, a románok szabadságáért és nem­zeti egységéért folytatott harc igazi atyja könnyekkel szemé­ben szól a küldöttekhez: „Lelki rabigánk láncait akarjuk lerázni Miha­i Viteazul nagy álmának meg­valósításával. Az egynyelvűek és egytörvényűek egyesülésével egyet­len és szétválaszthatatlan román ál­lamba.“ Majd Vasile Goldiș beszél, haza­fias lángoló szólamai a történelmi igazságokon nyugszanak, a lelkese­dés közepette felolvassa a nemzeti tanács bizottságának az előző éj­­sz­ P­a összeállított határozatait és végzéseit, melyet a gyűlés elé ter­jesztenek jóváhagyásra. Az első pontja után, mely kimondja az ös­­­szes románok egyesülését Erdélyből, a Bánságból és Magyarországról, és az összes általuk lakott területekről Romániával, a terem hatalmas ová­cióban tör ki, az azonosulás hatal­mas megnyilvánulásává válik a gyű­lés. 12 óra. Az épület földszintjén egy ablak nyílik, fiatal tanárember, Ovi­­di­i Hulea tájékoztatja­ a hatalmas embertömeget. ..Ebben a pillanat­ban elhatározták és kikiáltották Er­dély egyesülését Romániával, az anyaországgal!“ A tömeg óriási hur­rá­zásba kezd, egyöntetűen zúg: „Él­jen Nagy Románia!“ A nagy egye­sülés beteljesedett. Vasile Goldiș megmagyarázta a jelenlévő magyar újságíróknak: „Mi teljes szabadságot és jogegyenlőséget biztosítunk az összes mellettünk élő nemzeteknek, mert a gyermekeknek nem kell bűnhődniük szüleik vétkeiért. Az ország, melyet alkotni készülünk, becsületes munkára kell alapozzon.“ Egység - a jelenért és a jövőért ÜNNEPELJÜK ÚGY AZ EGYSÉGES ROMÁN NEMZETI ÁLLAM LÉTREHOZÁSÁNAK NAGYSZERŰ ESE­MÉNYÉT, HOGY ÖSSZEFOGVA NÉPÜNK EGÉSZ ALKOTÓ ENERGIÁJÁT, MUNKÁLKODJUNK A SOKOLDALÚ­­AN FEJLETT SZOCIALISTA TÁRSADALOM ÉPÍTÉSÉRE ÉS HAZÁNKNAK A KOMMUNIZMUS NAPFÉNYES CSÚ­CSAIRA EMELÉSÉRE KIJELÖLT PÁRTPROGRAM TÖRETLEN VALÓRA VÁLTÁSÁN. TEGYÜNK MEG MINDENT ANNAK ÉRDEKÉBEN, HOGY NAGYSZERŰ NÉPÜNK SZÁMÁRA BIZTOSÍTSUK A SZABAD ÉS EGYRE MÉLTÓBB, EGYRE BOLDOGABB ÉLETET A LEGHALADÓBB TÁRSADALOM KERETÉBEN, A VILÁG SZABAD NEMZETEI SO­RÁBAN VALÓ EGYENJOGÚ LÉTET. NICOL­AE CEAUȘESCU A román nép szilárd egysége a párt, annak főtitkára, N­I­C­O­L­A­E CEAUȘESCU elvtárs körüli meg­bonthatatlan tömörülése olyan erőt je­lent, amely a legmerészebb álmok vég­hezvitelét is lehetővé teszi. Különösen a IX. pártkongresszus után, amióta pártunk és államunk élén NICOLAE CEAUȘESCU elvtárs áll, ez az egység tovább erősödött, s olyan eredmények­hez vezetett, amelyekre méltán va­gyunk büszkék, s amelyek kivívták az egész világ jogos megbecsülését. Természetesen, az egység további erősítésének feltétele a gazdasági-tár­sadalmi élet további erősítése, olyan feltételek megteremtése az ország min­den vidékén, amelyek lehetővé teszik az emberi kibontakozást, a képességek, a tehetségek érvényre juttatását. Az a tén­y, hogy a nemzeti jövedelem je­lentős részét következetesen a gazda­sági-társadalmi fejlesztésre fordítjuk, azt eredményezte, hogy egységes, erő­teljes, kiegyensúlyozott nemzetgazdasá­got sikerült teremtenünk, ami a nem­zeti vagyon gyorsabb ütemű növeke­dését hozta magával, s azt, hogy Ro­mánia jelenleg több mint százszor le­gyen gazdaságilag erősebb, mint négy évtizeddel ezelőtt. Pártunk ésszerű gazdaságpolitikája nyomán biztosítottuk az ország egész területének harmonikus, sokoldalú fej­lesztését, az ország minden vidéke gyors ütemben, harmonikusan gyara­podott. Ennek tudható be, hogy az or­szág térképéről eltűntek a valamikori elmaradott, szegény vidékek, minden­felé megteremtődött a lehetőség az építésre, az anyagi és szellemi építke­zésre, az emberi személyiség legtelje­sebb megnyilatkozására. Ezekben az években pártunk megingathatatlan kö­vetkezetességgel küzdött társadalmi rendünk tökéletesítéséért, abból kiin­dulva, hogy a politikai és gazdasági­társadalmi élet vezetésében való szé­les körű részvétel tovább erősíti a szo­cialista román nemzet egységét. Következetesen oldódott meg hazánk­ban a nemzetiségi kérdés. Az ország minden megyéje hatalmas társadalmi­gazdasági fejlődésen ment át, bele­értve nyilván azokat is, ahol a román lakosság mellett más nemzetiségek is élnek. Pártunk mindent­ megtesz, hogy mindannyian közvetlenül részt vegye­nek a társadalom vezetésében, meg­őrizzék és fejlesszék hagyományaikat. Ezekben az években fokozott politi­kai-ideológiai és kulturális-nevelő te­vékenység folyt, amelynek az volt a szerepe, hogy hozzájáruljon, elősegítse az új szocialista öntudat kialakítását és elmélyítését, sokoldalúan fejlett, új típusú ember formálását, aki ma­gasabb szinten végzi el feladatait, tö­kéletesen megérti kötelezettségeit. Különös figyelemmel követték nyo­mon a nép öntudatának fejlesztését, a múlt meggyőző leckéit és tanulságait népszerűsítve, felfokozva a büszkesé­get mindazért, amit elődeink tettek, a jelen szépségeiért, megtanították arra, hogy mindaz, ami ma épül, létrejön, kifejezője egy szabad nép alkotó erejé­nek, amely ura lett saját sorsának. Ezekben az években a szocialis­ta Románia, tetteivel, lépéseivel, NICOLAE CEAUȘESCU elvtárs kezde­ményezéseivel törekvéseivel a világ­ politikájának egyik aktív tényezőjévé lépett elő, fáradhatatlanul küzd azért, hogy a jelenkor nagy horderejű kérdé­seit a népek életbevágóan fontos kor­­parancsaival összhangban oldják meg. Romániát ma mint a béke országát emlegetik, elnökét, vezetőjét pedig mint a béke hősét. Mindezek az eredmények, sikerek szilárdan alapozódnak a szocialista román nemzet egységére. Most, az 1018. december elsejei egyesülésre em­lékezve, hadd emeljük ki, hogy a szo­cialista Románia ma erősebb és egysé­gesebb, mint bármikor, s biztosan lép előre azon az úton, amely a jólét, a civilizáció újabb csúcsaira vezet. MUSÁT Gyula, a Szocialista Demokrácia és Egység Frontja Kovászna megyei tanácsának alelnöke PÓPA EUGEN @ HÓDOLAT Győzött a nép akarata (folytatás az első* oldalról) nelmi fejlődés törvényszerű folyamatá­nak követelményei szerint ment végbe. „Az 1918-as egyesülés — mondotta pártunk főtitkára. NICOLAE CEAUȘESCU elvtárs — a társa­dalmi fejlődés követelményeire és ob­jektív törvényeire adott választ, alap­vető realitásokra alapozódott, mint a közös eredet és nyelv, az egész nép ér­dekeinek és vágyainak azonossága, a­­mely nép egyetlen országban akar él­ni.“ A sokoldalúan fejlett szocialista tár­sadalomban az egység újabb jellem­zőkkel bővült. A román nemzet er­kölcsi-politikai kohéziója nyilvánul meg a kommunista párt egész bel- és külpolitikája iránti szilárd elkötelezett­ségben. A román nép erős egységének köszönhetően, amely szorosan fölzár­kózik a párt, annak főtitkára, NICOLAE CEAUȘESCU elvtárs körül, a IX. kongresszus által felavatott idő­szakban, amely a modern szocialista­­ Románia megteremtőjének, NICOLAE CEAUSESCU elvtársnak a nevét vi­seli magán, olyan eredmények szület­tek, amelyek méltán vívták ki a kor­társ világ elismerését, csodálatát. E­­gész életünk fontos mozzanatává lépett elő a november 23-án tartott referen­dum, amely a román nép, annak veze­tője, NICOLAE CEAUȘESCU elvtárs újabb ragyogó kezdeményezéséről és a békét, a nyugalmat féltő és óvó csele­kedeteiről vallott. A román nép fejlő­dése, amelynek egyik meghatározó pil­lére volt és marad az 1918-as nagy egyesülés, méltó bizonyíték­ annak, hogy mire képes egy nép, amely ön­maga intézi saját sorsát. Teljesítették (folytatás az első oldalról) nokok négy hétig állnak üresen. Ez alatt végzik el az előírt takarításokat, fertőtlenítéseket. A tyúkállomány egy évig, pontosabban 53 hétig termel, ak­kor felszámolják — ezért van húster­­melési terv is, amelyet ugyancsak tel­jesítettek —, s aztán jön a váltás a növendéknevelő épületből. 18 hét a csirkenevelés, onnan kerülnek a fiatal tojók a tyúkházba, ahol 6 hét a szok­tatás, s aztán beindul a termelés. Vég­eredményben egy-egy váltás összesen 77 hetit tölt e telepen, miután kicseré­lik. Ezt a folyamatot, körforgást, másfél évre előre kidolgozott grafikon a szemlélteti a technikai iroda falán. Nem adódhat kiesés, eltolódás, mert az már termelési kiesést jelentene és egyéb zavarokat a munkaszervezés­ben. Ezért emlegetünk előszeretettel futószalagot, amikor a technológiáról beszélünk. Mindez megvalósítás, hi­szen at esztendőbe telt, amíg ezt a ter­melési körforgást sikerült kialakítani. Új létesítmény a saját hőközpont, a­­mi azért lényeges, mert a csirkéknek alku nélkül meg kell teremteni a mik­roklímát, a 32—33 Celsius-fokos állan­dósult hőmérsékletet. A telep saját kút­­tal, saját vízellátási hálózattal rendel­kezik, amit a 150 köbméteres víztar­tály egészít ki. A ki­trágyázás vízpár­­nás megoldással történik. A ketrecek­­­be minden csarnokban az utóbbi idő­ben szerelték be a műanyag szőnye­geket, amelyek tökéletesítik a gondo­zást, a megfelelő egészségügyi szabá­lyokhoz való igazodást. Az utóbbinak, ennyi szárnyas esetében, felmérhetjük a jelentőségét, s mivel törvényszerűen betartják az egészségügyi megelőző elő­írásokat, ilyen vonatkozásban évek­ óta semmi probléma nem jelentkezett. MEGYEI TÜKOR évi tervüketB lIllEKÉSZSÉGÜLYl A ficamok sürgősségi i^kOsZOLGÁLAT vonatkozásai A törések, ficamok és rándulások a traumás ártalmaknak alig 1/6-od részét teszik ki. Különösen télen nő az ilyen balesetek száma. A ficam olyan traumás elváltozás, amelyet az ízvégek állandósult eltávo­lodása jellemez. Abban az esetben, ha az ízfelszínek egyáltalán nem érintkez­nek, teljes, ha csak részben érintkez­nek, részleges ficamról beszélünk. Az ízvégek eltolódását meglehetősen erős mechanikai hatás idézi elő, kivéve azo­­kat az eseteket, amelyek alkalmával az előzetesen lezajlott kórfolyamatok nyo­mán (veleszületett­­ alakváltozások, is­métlődő ficamok), az ízület jelentékte­len behatásokra is enged, amikor is kóros ficam következik be. A ficamot szenvedett sérült fájdalma nem olyan éles, mint törés esetén, a kezdeti éles fájdalom fokozatosan csök­ken, s csak mozgások alkalmával erő­södik. A végtag sajátos kényszertartá­sa jellegzetes az egyes ízületek ficama esetén. Az érintett táj alakváltozása az ízvégek eltolódásából és a táj normális körvonalait alkotó csontok helyzetvál­tozásából adódik. A végtag használha­tatlanságára jellemző, hogy a mozgási kísérletek fájdalmasak. A friss ficamok azonnali helyretételt és bizonyos ideig tartó rögzítést igé­nyelnek. Elsősegélynyújtás alkalmával nem szabad erőltetni a műveletet, ha óvatos kísérletre nem sikerül helyre­tenni, a sérültet sürgősen kórházba kell szállítani, ahol érzéstelenítéssel, esetleg altatással elvégzik a műveletet. Régi vagy kóros ficamok esetén rendszerint nem kerülhető el az ortopédiai műtét. , BÁNDY Imre körorvos A-OSZTÁLY| : "* HÁROM J­ÓL JK­!, , MÉRKŐZÉS Brassó-RaBiff, E két csapat tal alkozójanak mi,,, megvolt a maga külön varázsa; î történeti kuriózum­ként emlegetik­­ ma is azt a 4-3- as brassói gyökét, amikor Fusulan nem 4y perc alatt 1 0m gólt lőtt, és így irta az az eredi­­ y­ . .. Ma egy fél­­ír tartotta;ülön varázs“, aztán Kadar döntött a­ zaiak javára. Góllö­­vő ok: V. Ștefan,j dár, ill. Marinescu. Buzău Zsil­l- kullogok rang­adója megfelelt v­­árakozásnak. De a­­míg a Zsil tartj pontjainak számát (8), addig a hazai együttes szépen ke­rekíti pontgyűjtő ívét. Góllövő: Stoi­cii it­a. Milyen isn­cs név — mondják a petrozsényiek. Victoria—Steals o—1. Egy gól elég a győzelemhez - gondolták a bajno­kok, s tovább­ra erőltették. Vár rá­juk az Interkonti­n­tál­is kupa-mérkő­zés. Sok sikert, Sana! És végül hárt gól nélküli mérkő­zés: Rim­nicu Viba—FC Argeș 0—0, Craiova—Petrol» ). Bakói SC—Galac 0—0. Mit fűzhet­ek hozzá? Craiova továbbra is kérd ézi önmagát, a Pe­­te O­nt. »1 *­ Középcsoport: Mîrșa — ICIM 1—0, Slatina—Autóbusz 2—0, IM­ASA—Auto­matika 3—1, Craiova—Tîrgu Jiu 5—0, Haladás—ROVA 1—0, Gázmetán—Ké­mia 0—0, Mechanika—Tîrgoviște 2—0, Traktor—Szeben 0—1, ASA—Drobeta 2—0. A 16. forduló: Autóbusz — Mîrșa, ICIM—Drobeta, Automatika—Slatina, Tîrgu Jiu—IMASA, ROVA—Craiova, Tîrgoviște—Haladás, Szeben—Mechani­ka, Kémia—Traktor, Gázmetán—ASA. IMASA—AUTOMATIKA 3—1 (1—1) A 16. forduló: Arad — Boksabánya, Kolozsvár—Beszterce, FC Bihar—UTA, Sziget- Olimpia, Parcsény—Szászváros, Kapnikbánya—Temesvár, Nagybánya— Zilah, Unió—Déva, Resica—Brad. C-OSZTÁLY A XIV. FORDULÓ Szecsele—Codlea 3—2, Cimpina—Tor­pedo 2—1, Kézdivásárhely — Elektro 1—0, Bodzaforduló—Filipești 2—1, Plo­iești— Florești 3—0, Nitramonia—Plo­­peni, 1—0, Sinaia—Olthévíz 3—1, Báb­­­os—Barót 1—1 (góllövők: Vajda 15 perc és Constantinescu 80. perc). Az őszi utolsó forduló: Plopeni— Bodzaforduló: Olthévíz—Báb­os, Torpe­do—Sinaia, Codrea—Nitramonia—Elekt­ro—Brazi, Filipești — Kézdivásárhely: Barót—Cimpina, Florești—Szecsele. KÉZDI­VÁSÁRHELYI VASAS— SEPSISZENTGYÖRGYI ELEKTRO 1—0 (0—0) Kézdivásárhely, kb. 2200 néző. Ve­zette: Tânase (Tîrgoviște). VASAS: Szabó S. — Bálint, Gáli, Dobra, Csíki (Varga), Bartók, Szabó I. (Papp E.), Papp L. Elek, Csegezi, Selymes VI. E­­LEKTRO: Toderinchi — Dinu, Rusan­­du, Tusa, Csősz, Németh, Bokor S., Bo­kor A., Bü­kköly, Cseke (Bukor), Szász. Kiállítva: Bartók a 78. percben. Góllövő: Elek (77. p). A rekordszámú nézősereg alacsony színvonalú mérkőzést látott. A hazai pálya előnyét élvező Vasas már az első perctől támadólag lépett fel, s beszorí­totta ellenfelét a kapuja előterébe. En­nek ellenére az első 45 percben sok gólhelyzet nem adódik — Toderinchi kapuja előtt kettő (egyik kapufa, s ezt Elek lőtte), Szabó Sanyié előtt egy (Bokor S. jóvoltából). Szünet után fo­kozódik a Vasas fölénye, s gólhelyze­teinek száma, de ezeket Papp L., Elek, Selymes sorra kihagyják. A nagy nyo­más végül is a 77. percben érik góllá, ekkor Dobra szabadrúgását Toderiichi kiüti, s a szemfüles Elek közelről a hálóba lő. 1—0. Rá egy percre Bartó­kot sorozatos durvaságokért kiállítja a bíró. Az emberelőny sem segít az E­­lektrón. Az 1—0-ás eredmény csak részben tükrözi a mérkőzés erőviszonyait. Sepsiszentgyörgy, MSC-stadion, kb. 1500 néző. Vezette: Niculițov (Focșani). IMASA: Orbán — Sebestyén, Popa, Rădulescu, Partin — Faragó, Dénes (Varga — 46. p), Vilikó (Sim­ion — 67. p) — Lovász, Kerekes, Jerc. AUTÓ­­MAN­K­A: Doncila — Pírvan, Gherase (Terlelcac — 62. p), Zalupca, Ionescu — Răduță, Ghiță, Bălan — Baciu, Gro­­su (Alexandru — 75. p), Pestrijă. Szög­letarány: 16—3. Kapura lövések: 13—5 (kapu területére: 7—3). Góllövők: Ke­rekes (9. p), Varga («0. és 63. p), ill. Zalupca (15. p). A 9. percben Sebestyén ível be szög­letről, a kapus bentragad a vonalon és Kerekes fejéről a jobb alsó sarokba hull a labda, 1—0. Hat perccel később a vendégek végezhetnek szögletrúgást, Petriță ível a rövid sarok elé, Baciu fejjel megcsúsztatja a labdát és Za­lupca csukafejessel a jobb alsó sarok­ba küldi. 1—1. Négy perc múlva Baciu becsapja Partint, lerobog az alapvo­nalig, onnan laposan középre vágja a labdát és a jól érkező Grosu elől csak nagy üggyel-bajjal hárít a védelem. Ezt követően ellaposodik a játék, a­­lig akad­ említésre méltó akció. Szünet után mintegy tíz percig me­zőnyjáték szemtanúi lehetünk. A ven­dégek kapujánál Faragó, a miénknél Pestritű veszélyeztet. Az 58. percben Gherase megsérül, s a kapu mögé ke­rül elsősegélynyújtásra. Ezeket a per­ceket használja ki az IMASA, s a 60. percben partdobás után Rădulescu cé­lozza meg a kaput, a labda lepattan egy védőtől, pontosan Varga elé, s ő nagy erővel a jobb felső sarokba lő. 2— 1. Három perccel később Rădulescu beadását Varga a felső lécre fejeli, a labda visszapattan pontosan hozzá, és másodszorra nem hibázik, a bal felső sarokba lő. 3—1. összeesett az Auto­matika, gólarányt lehetett volna javí­tani, de hiányzik a kellő akarat. A 76. percben Jéve hagy ki nagy helyzetet,­­eztán a frissen beállt Moldoveanu a 80. percben szépíthetne, majd ugyanő­ a 82. percben akár egyenlíthetne is.­ Nem tette. A túlsó oldalon Lovász­ hagy ki nagy helyzetet az utolsó perc­ben. Marad tehát a 3—1. S ezzel az IMASA folytatta sikersorozatát, anél­kül, hogy játéka ámulatba ejtette vol­na a viszonylag kisszámú közönséget. Na, de ebben­­ a véghajrában­­ minde­nekelőtt a pontokra kell figyelni. Ilyen szempontból megfelelt a várakozásnak a gépgyári tizenegy. Nyugati csoport: Beszterce — Unió 3— 0, Déva—Parosény 2—1, Szászváros — Resica 3—2, Zilah — Kapnikbánya 3—1, Temesvár—Sziget 7—0, Arad— Kolozsvár 2—0, Boksabánya — UTA 2—1, Brád—Nagybánya 1—1, Olimpia— FC—Bihar 0—0. íi J^Harúgás az. IX.UV rraSl^^dP Naimc­­tal találkozót Sf- 8 V","T­'T" aztán a cSankaTaTMal kk­0 ^ tsy esett. Nagyon trul ° ba,nK csak 13 Ro1 zel telét a koloT ■ A 13­ , T tik. Na, de vaj1'1 ^portbaratok lat­­nyékét- ^ sorra az eredmé­­ nvoSrfä,,-2-,rh4-°? 'ií4a,s Ml: rn^Smn­­at1­eh%ot ellenfelének. A Corvin élt is a u , - , „ s St.irr ”yult. a,.l­''vefí tübb futballt tudó SftfatS«01 SZemben- GÓ'­És végül a:• i:>r állása: 1.Steaua 130 36—5 28+14 2.Dinasxy^9 1 10 21 +5 3.Pelrt­.K-5 3l­D 17 +3 4.VictorL­5 18- 17 +1 5.FC Argeș5 15—11 17 +3 6.FC OH4 15-12 17 +3 7.Brassó8 7 16—19 160 8.Sportul6 5 26—15 15 +1 9.Bákói SC6 6 18-24 15 —1 10.Galac\ 5 14—11 110 11.Craiova4 5 12-13 14 —2 12.Corvin5 7 24—25 13 —1 13.Kolozsvár5 8 19-20 12 —4 14.Rapid5 8 1«-26 12 —2 15.Buzău6 9 15—36 12 — 1 16.Rin. Vílcca4 8 18—28 11 —5 17.Zsil310 11—238 —6 18.Moreni 311 10-317 —7 A 16. forduló: (V7.)Brassó—Cra­iova, Rapid—Búzái Argeș—Victoria, vin—Rimnicu Vif' vár, Zsil—DinaiW Steaua -Petrol, FC túl FC Olt. Cor­­*a. Galac—Kolozs­­lárMoreni—Bákói SC. S U’1 1.ASA 105 0 31—8 25 +9 2.Haladás9 4 2 20—10 22+6 3.Szeben8 1 6 16—13 17+3 4.Kémia7 2 6 23—17 16+ 2 5.Drobeta7 2 6 21—20 16+2 6.Gázmetán6 4 5 13—11 1«0 7.Craiova6 3 6 23—15 15—1 8.JCSM5 5 5 16—15 15+1 9.Mechanika5 5 5 15—1« 15—1 10.ROVA6 3 6 16—22 15+ 1 11.Tîrgoviște7 0 8 22—23 110 12.IMASA6 2 7 16—2« 11—2 13.Slatina5 3 7 19—20 13—3 14.Tîrgu Jiu6 1 8 11—25 13—1 15.Traktor4 4 7 12—14 12—4 1«.Automatika5 2 8 14—21 12—2 17.Mir.șa4 3 8 15—22 11—5 18.Autóbusz3 3 9 11—22 9—5 1.Temesvár9 4 2 39—19 22+6 2.FC Bihar*8 5 2 25—6 18 j 7 3.Beszterce8 2 5 21—13 18 4.Nagybánya7 3 5 25—12 17+3 5.UTA8 1 6 20—21 17+3 6.Resica7 2 6 19—1« 16+2 ■ 7.Arad6 4 5 19—18 160 8.Zilah6 3 6 24—22 15—1 9.Boksabánya7 1 7 21—21 15—1 1(1.Parosény6 3 6 18—18 15+1 11.Olimpia6 3 6 18—20 15—1 12.Brád5 3 7 19—21 13—3 13.Szászváros6 1 8 23—28 13—3 14.Unió5 7 14—19 13—1 15.Sziget5 3 7 17—29 13—1 1«.Kapnikb.5 1 9 22—26 11—3 17.Kolozsvár4 3 8 12—24 11—3 18.Déva4 110 10—31 9—7 * Három büntetőpont levonva: 1.Plopeni 101 3 30—11 31 . 1o 2.Kezdi­ 8 2 4 25—13 26 +2 3.Nitramon­ 8 0 6 23—17 24 +3 4.Ploiești7 2 5 23—14 23 +2 5.Florești7 1 6 21—22 22 + 1 6.Cimpina6 3 5 13—1« 210 7.Filipești6 2 6 21—15 20 —1 8.Szecsele6 2 6 22—18 20 —1 9.Barót6 2 6 18—25 20 —1 10.Olthévíz5 3 6 18—1­­ 18 —3 11.Sinaia6 0 8 19 31 18 —6 12.Codrea5 2 7 13—17 17 —4 13.Bodza törd.5 2 7 18—26 17 — 1 14.Elektro5 1 8 18—16 16 —2 15.Băicoi4 3 7 17—26 15 —6 16.Torpedo 12 8 8—21 14 — 1 B-OSZTÁLY A XV. Keleti csoport: I—0, Rimnicu lac. S at -Bot )RDULÓ Pașcani—Constanța — Cîmpina 3—0, ani 4—0, Tulcea— 0, Prahova—Iași ani 0—0, Mizil— —Bîrlad 2—1, Ga­fordulu­ i Cîmpina — Pașcani,­­Bal<ó. I Botoșani—Rîmnicu a. Humiului--piatra Neamț: ^ R­ahova’ Bîrlad— De Slobozia—Ga­lcșani^3 , Piatra Neamț Gura Humorului 0—0, Slobozia- Brăila 2—2, Sucea >■ laó—Bakó­­ 7—1.­­F­­eava­nstanca șani­hova­ra N. Sărat­ad 21 — ^ 20 +4 32—10 19 4­ 5 20—10 18 -1­4 26—21 18 4*2 Hi—18 18 1­4 a­1 18—15 17 +1­7 —­0 22—1« 18 0 6 1­5 24—19 18 0 1 30—1i 5455 3 18—8 « « 16—21 1« 7 15—22 18 4-2­8 22—25 13 —3­8 18—23 13 —1­7 12—28 12 —2­9 11 —5 1 . 8 9^^ 11 —5 1­1 10 13—25 9 —3 2 * 11 8—28 f1 —8 DOMBI Gábor BODZAFORDUIÁ)—FILIPEȘTI 2—1 (1—0) Scpsiszentgyörgy, MSC-stadion, kb. 300 néző. Vezette: Samek (Bukarest). BODZAFORDULÓ: Crăciun — Daten, Síanciu, Bularca I.. Teacă, Luca, Mi­­caș, Bularca II. (Morogan — 58. p), Mureșan, Danielescu, Frunză (Aldea — 82. p). FILIPEȘTI: Potoacă — Croito­­ru, Ilié, Simion, Bălan, Ghiță, Mirea, Vochin, Iordachc, Bucur (Gaza — 42. p és Moklcvcanu — 67. p), Leonleanu. Szögletarány: 3—6. Kapura lövések: 1 —7 (kapu területére: 6—C). Góllövők: Danielescu (10. p), Morogan (63. p). ill. Bălan (76. p). Sportszerű küzdelem, közepes szín­vonal jellemezte a 90 percet. Többet a bodzafordulóink kezdeményeztek, de a vendégek­ is igyekeztek gyakori ellen­­támadásokat vezetni, s ezáltal végig versenyben maradni a pontokért kiírt küzdelemben. S ez sikerült is nekik. A 10. percben Bularca II. ível be jobb­szélről, Frunză az ötös sarkáról vissza­fejeli a labdát és Danielescu kafxisból a hosszú sarokba vágja. 1—0. A félidő második felében a vendégek előtt a­­dódnak gólszerzési lehetőségek, de Ior­­dache, Bucur és­ JLeonteanu sorra ki­hagyják. Szünet után az első percek­ben újra a bodzafordulóink kezdemé­nyeznek többet­, s a 63. percben Moro­gan növeli a csapata előnyét. 2—0. A félidő második felében erősít a ven­dégcsapat, s a 76. percben Vochin be­adását Bălan fejeli a hálóba. 2—1. Nincs már idő az egyenlítésre. Kitűn­tek: Crăciun, Stanciu, Luca, Danieles­cu, Mureșan, ill. Iordache, Ghiță, Ilie. A kézilabda RULMENTUL NYERTE AZ MSC KUPÁT A felkészülési periódus első felének végéhez érkezett csapatunk, az MSC. S hogy ez időszak munkája mennyire volt eredményes, azt e teremtornával igyekezett lemérni a szakvezetés. Ezért is hívott meg jórészt csak B-osztályos együtteseket (sajnos, a Craiovai CFR az utolsó pillanatban visszalépett). Bemelegítésként két mérkőzést ját­szott a csonka mezőny: Rulmentul— MSC 14—21 (9—9), majd Focșani— MSC-pISK vegyes 29—20 (14—10). tulajdonképpeni kupaküzdelem szom­­­baton délelőtt kezdődött el: Rulmentul—Temesvári Elektromotor 24—16 (12—8). A válogatottakat nélkü­löző Rulmentulnak nem okozott külö­nösebb gondot a Bega-parti együttes legyőzése. Legeredményesebb játéko­sok: Ion 7, Blazinovici 6, ill. Cismaș 9 góllal. MSC—Focșani 21—20 (9—S). Megiz­zadt ezért a győzelemért A-osztályban szereplő együttesünk. Mi tagadás, jó néhány focșani-i játékost szívesen lát­nánk az MSC soraiban. Legeredménye­sebb játékosok: Ghetm­e-Andriuc 5, il­letve Dumitrașcu 6, Bucur 5 góllal. Rulmentul—Focșani 22—15 (11—7). A délelőtti nagyobb erőbedobás dél­­­utánra éreztette hatását a B-osztályos focșani­-i együttes játékán. Kitűntek: Ion 8, ill. Dumitrașcu 7 góllal. MSC—Temesvári Elektromotor 38—13 (19—S). Csalóka eredmény. A gólszüret viszont elnyerte a nézők tetszését. Ki­tűntek: Vișan 9, Ghefuné-Andriuc 7, ill. Cișmaș 6 góllal. Következtek a dobogós helyezések szempontjából döntő mérkőzések: Foc­șani—Temesvár 21—20 (10—7). A végig vezető focșani-i együttes a véghajrá­ban „összecsuklott“ (az Electromotor 20-nál egyenlített) és csak nagy üg­­­gyel-baj­jal, egy utolsó nagy erőbedo­bással tudta megszerezni a győz­tes gólt. Kitűntek: Dumitrascu 9, Tu­nase 7, ill. Gerber 5, Șerban 4 góllal. Rulmentul—MSC 22—17 (12—8). A 60 perc játéka azt igazolja, a tartalé­kos Rulmentul előbb tart­ a felkészü­lésben. Minden szempontból felülmúlta az MSC-t. Legeredményesebb játékos­­sok: Demeter 9, Ion 4, ill. Cutina 5, Vișan 5 góllal. A torna végeredménye: 1. Rulmentul, 2. MSC, 3. Focșani, 4. Temesvár. A legeredményesebb játékos: Dumi­trașcu (Focșani) 22 góllal. helyett, versenyen kívül még egy e­­gyüttest indítottak a házigazdák, de ez csak a színvonalat emelte, hisz az 1. sz. ISK B csapatában (Molnár Inikó, Bodor É. Mária, Vasile Gabriela, Ve­­licu Ecaterina, Pacsó Ildikó, Csere Mó­nika, Jakab Mária) olyan nevek is sze­repelnek, akik már B-osztályú mérkő­zésen is megállták helyüket. Részletes eredmények: Első nap: ISK B—Medgyes 60—51, Gyergyó—Tîrgoviște 55—45, ISK A — Szeben 60—28, ISK B—Gyergyó 59—32, Szeben—Medgyes 35—30, ISK A—Tîr­goviște 43—24. Második nap: ISK B—ISK A 41—35, Gyergyó—Medgyes 46—30, Tîrgoviște— Szeben 28—26, ISK B—Tîrgoviște 43— 24, Gyergyó—Szeben 56—26, ISK A— Medgyes 42—35, ISK B—Szeben 54—28. Harmadik nap: Medgyes Tîrgoviște 46—43. ISK A—Gyergyó 52—43. A torna végeredménye: 1. Sepsiszent­györgyi ISK A (Ambrus Erzsébet, Hor­­hocea Gabriela, Kovács Katalin, Szi­lágyi Charlotte, Demeter Éva, Lázár Alina, Kis Mária, Holló Judit, Páll Zita — edző Váncsa Kató), 2. Gyergyó­­szentmiklósi ISK, 3. Szebeni ISK, 4. Târgoviștei 10. sz. általános iskola, 5. Medgyes­i ISK. A rendezők minden egyes csapatnál külön díjazták a kimagasló teljesít­ményt nyújtó játékosokat. Az 1. sz. ISK kosárkatedrája mellett* működő szülői bizottság emlékplakettel díjazta a legjobb beállóst, Molnár Enikőt (ISK B), a legeredményesebb játékost (Iszlai Kingát (Gyergyó), a legjobb szélsőt, Lascu Codruțăt (Medgyes) és a legki­egyensúlyozottabb teljesítményt nyújtó Ambrus Erzsébetet (ISK A). Három napig gyerekcsapatok csata­zajától, edzői utasításoktól, bírói síp­­i szótól volt zajos a 2. sz. Ipari Líceum terme, ahol ismét kitűnő körülmények között, zajlott le egy népes rendezvény. Az 1.­­sz. ISK kosárkat­ed­rája mellett dicséret illeti a segítőkész 2. sz. ISK- ot és az ipari líceumot is a jó rende­zésért. Viszontlátásra december 18—20. kö­zött, Szebenben­ , KISGYÖRGY Tamás B-OSZTÁLY SEPSISZENTGYÖRGYI AKARAT— NAGYSZALONTAI VASAS 72—68 (36—36) Sportcsarnok, kb. 200 néző. Játékve­zetők: Trolin (Brassó), Vincze (Gyer­­gyószen­tm­ik­lós). AKARAT: Bartók 22, Lăcătușii 10, S­armathi 12, Zágoni 3, Virág 13, Simon, Bernád 6, Komán 6. VASAS: Zsíros 8, Bihari 5, Gergely 8, Gál 2, Brîndă 27, Csuth, Niculescu 11,­­Demeter 7. Az Akarat szerezte az első pontokat, de 12-nél egyenlített a Vasas, s a fél­idő nagy részében vezetett. Az Akarat nem tudta kihasználni a hazai pálya előnyét.­­Pár másodperccel a szünetre szólító sípszó előtt aztán mégiscsak sikerül csapatunknak az egyenlítés. Szünet után sem változik a játék ké­pe. A második húsz perc kétharmadán­ át a vendégek irányítják a játékot, az­tán következik a véghajrá, melyben Bernád érvényesíteni tudja klasszisát , s eldönti csapata javára a két pont sorsát. A csak négypontos győzelem viszont elgondolkoztat. Máskor, itthon ezt a szalontai együttest sok-sok ponttal ver­tük. Más is látni, hogy több, sokkal több van ebben az Akaratban, mint a­­mennyit ezen az őszön nyújt; látni, hogy felkészületlenül rajtolt. Remény­kedhetünk abban, hogy a vetélkedő harmadik szakaszában megtalálja régi önmagát? ... Türelmetlenül várjuk, mert ez az együttes az évek során a szép kosárlabdához szoktatott. HAT VÁROS KUPÁJA Az elmúlt hét végén színvonalas ifjúsá­gi III. korosztályú leánycsapatok te­remtornájának színhelye volt a sepsi­­szentgyörgyi 2. sz. Ipari Líceum nagy­terme. Szeben, Medgyes, Gyergyószent­­m­iklós, Târgoviște, valamint a vendég­látó 1. sz.­ ISK csapatai küzdöttek a serlegért. Az objektív okokból utolsó pillanatban visszalépő régeni együttes minifoci C-OSZTÁLY ŐSZI BAJNOK A TCI ÉS A STEAUA I. csoport II. csoport 1. TCI9 8 1 0 55—17 17 2. IGO9 7 1 1 23-15 15 3. Jövő9 6 1 2 33—19 13 4. Fortuna9 5 1 3 40—23 11 5. Málnás9 5 1 3 28—21 11 6. Bazalt9 5 1 3 22—23 11 7. FC Súgás9 3 0 6 29—416 8. Dacia Bouok 92 0 7 17—234 9. Prolaet9 0 1 8 13—351 10. Acél9 0 1 8 12—521 1. STEAUA 108 2 0 44—10 18 2. IMASA 107 1 2 46—21 15 3. Siculus 107 1 2 46-22 15 4. KTM 106 3 1 27—16 15 5. Electric 104 2 4 31—3ó 10 6. Tudomány 104 1 5 25—239 7. Arsenal 104 0 (î 42—29S 8. Phönix 104 0 6 29-318 9. Inter 102 2 6 14—396 10. Geosport 102 0 8 18—424 11. Favorit 101 0 9 9—4.52 kilátó A Dubaiban (Egyesült Arab Emi­rátusok) megrendezett női sakkolimpi­án, Románia csapata 2,5—0,5 arányú győzelmet­­ aratott Németország SZK együttese fölött (Mureșan—Hund 1—0, Nuțu Feustel — remi, Olărașu—Grün­berg 1—0). Más eredmények: Jugoszlá­via—Lengyelország 2,5—0,5; Kínai NK —India 2,5—0,5; Szovjetunió—Spanyol­­ország 1—0 (2). A pontversenyen a Szovjetunió vezet 27,5 (2) ponttal. Kö­vetkeznek Magyarország — 25,5 p.. Ro­mánia, Kínai NK — 24—24 p.. Lengyel­­ország 22 p. stb. A férfi sakkolimpián Románia válogatottja 2,5—1,5 arány­ban győzött Argentína együttese ellen. Más eredmények: Anglia—Lengyelor­szág 3—1; USA—Izlan­d 3—1; Brazília —Németország SZK 3.5—0.5. Az USA együttese áll a táblázat élén 34 ponttal, a Szovjetunió és Anglia (mindegyik 33 p.) előtt. Románia csapata a 8. helyet foglalja el 28,5 ponttal. December 2. és 7. között a kana­dai Kitchener városban bonyolítják le a műkorcsolyázó világbajnokságot En­nek küzdelmein hazánkat Cornel Gheorghe műkorcsolyázó képviseli. Szerkesztette ÁROS Károly z= =z===А : 2.-3.

Next