Megyei Tükör, 1989. augusztus (22. évfolyam, 5441-5466. szám)

1989-08-01 / 5441. szám

AZ RKP XIV. KONGRESSZUSÁNAK IRÁNYELV PROGRAMJA ÉS TÉZISEI Gazdasági és társadalmi fejlődésünk alapja a munka minőségének fokozása EBBEN A TEVÉKENYSÉGBEN ABBÓL INDULTUNK KI ÉS ABBÓL KELL KIINDULNUNK, HOGY A SZERVEZÉSI ÉS VEZETÉSI FORMÁKAT A TERMELŐERŐK, A TÁRSADALMI VISZONYOK FEJLŐDÉSE, A TUDO­MÁNY ÉS ÁLTALÁBAN AZ EMBERI MEGISMERÉS ÚJ VÍVMÁNYAI ARÁ­NYÁBAN FOLYAMATOSAN TÖKÉLETESÍTENI KELL. UGYANAKKOR ÁLLANDÓAN SZEM ELŐTT KELL TARTANUNK, HOGY A VEZETÉSI ÉS TERVEZÉSI TEVÉKENYSÉG TÖKÉLETESÍTÉSÉNEK ÉS JAVÍTÁSÁNAK BIZTOSÍTANIA KELL A SZOCIALISTA TÁRSADALOM EGÉSZ ÉPÍTÉSE EGYSÉGES VEZETÉSÉT AZ EGYSÉGES ORSZÁGOS FEJLESZTÉSI TERV ALAPJÁN. A KÜLÖNBÖZŐ ÁLLAMI SZERVEK FELELŐSSÉGÉNEK, AZ IPARKÖZPONTOK ÉS VÁLLALATOK FELELŐSSÉGÉNEK NÖVEKEDÉSE NE EREDMÉNYEZZE AZ EGYSÉGES VEZETÉS GYENGÜLÉSÉT, HANEM AZT, HOGY NÖVEKEDJÉK MINDEN EGYSÉG, MINDEN SZERV FELE­LŐSSÉGE A SZOCIALISTA TULAJDON JÓ KEZELÉSÉBEN. A TÖRVÉ­NYEK, A HAZA GAZDASÁGI-TÁRSADALMI FEJLESZTÉSI PROGRAMJAI TÖRETLEN MEGVALÓSÍTÁSÁBAN. NICOLAE CEAUŞESCU A Román Kommunista Párt IX. kongresszusa óta eltelt 24 évben meg­teremtett hatalmas gazdasági alap, a termelőerők példátlan méretű fejlesz­tése, amely a párt gazdaságpolitikájá­nak tudományos következetességgel véghez vitt alkalmazása révén szület­hetett meg, a jelenlegi időszakban mind akutabb formában veti fel a teljes át­térés p­­oblematikáját az intenzív fej­lesztésre, a munkatermelékenység fo­kozásának fontosságát, valamennyi ágazat és valamennyi termelőegység, minden egyes termék rentabilitásának megteremtését Mindezeknek az eléré­se természetesen feltételezi — a szer­vezés és a korszerűsítés szüntelen tö­kéletesítése, a legújabb műszaki-tudo­­mányos vívmányok gyors és perma­nens felhasználása mellett — a ter­melési anyagköltségek állandó csök­kentését, az egységnyi nyersanyagból előállított termékek értékének növelé­sét, tehát a feldolgozás műszaki és mi­nőségi szintjének emelését, általában a termékminőség oly méretű javítását, hogy az összes román termékek világ­­színvonalra emelkedjenek, sőt néhány termék esetében vezető helyet vívjunk ki a világpiacon. Ezek az elvárások nem újait. Már az elmúlt évtized végén pártunk főtitká­ra világosan megfogalmazta, hogy el­érkezett az ideje annak: a mennyiségi fejlesztésről térjünk rá egy új minő­ség megvalósítására. Az azóta eltelt időszakban az ország valamennyi gaz­dasági-társadalmi fejlesztési terve szem előtt tartotta ezt az elvárást. A követelmények nagyon világosak: ah­hoz, hogy mind kevesebb nyersanyagot fogyasszunk, mind kevesebb energiát használjunk fel egy egységnyi termék előállítására, hogy szüntelenül csök­kentsük a termelési költségek és első­sorban az anyagi költségek szintjét, arra van szükség, hogy adekvát szer­vezési intézkedésekkel állandóan kor­szerűsítsük a termelési folyamatokat, maximálisan kihasználjuk a rendelke­zésünkre álló anyagokat kapacitásokat, hogy mind több műszaki intelligenciát ruházzunk be a termékek­ tervezésébe és előállításába. Ahogyan a XIV. kongresszus nemré­gen közzétett dokumentum-tervezetei rámutatnak, Románia nemzeti jövedel­me a felszabadulás óta eltelt 45 esz­tendőben mintegy 40-szeresére emel­kedett, amiből a legnagyobb, 33-szoros emelkedést a párt IX. kongresszusát követően valósítottunk meg. Termé­szetesen ezt a hallatlan mértékű növe­kedést nem érhettük volna el a rentabi­litás szüntelen fokozása nélkül, de iga­zán előtérbe ez a kérdés a nyolcvanas években került, amióta pártunk főtit­kára ismételten arra szólít fel, hogy a társadalmi termék egészében növel­nünk kell a nemzeti jövedelem rész­arányát, hogy a termelési folyamatban szüntelenül csökkenteni kell az összes fogyasztások szintjét. Elmondhatjuk, hogy ez a követelmény szinte évről évre példásan meg is valósult, s ez ah­hoz vezetett, hogy a nemzetgazdaság szintjén általában kielégítő növekedést mutat a gazdasági hatékonyság alaku­lása. Éppen ezért szögezhetik le jog­gal a XIV. kongresszus tézisei. ..Je­lentős megvalósításokat értünk el a gazdasági hatékonyság mutatóinak te­rén: a köztársasági iparban az egész ötéves tervre számítva több mint 35 százalékkal nő a munka termelékeny­sége. Biztosítottuk a termékek renta­bilitásának növelését és az állóalapok hatékonyabb kihasználását. “ TÜKÖR (lapzárta) PÁRIZSBAN találkozóra került sor Eduard Sevardnadze szovjet és Qian Qichen kínai külügyminiszter között — közli a TASZSZ és az Új Kína. A felek megállapodtak, hogy november­ben Moszkvában megtartják első ta­lálkozójukat a két ország diplomáciai és katonai szakértői, megvizsgálva a szovjet-kínai határvidéken levő fegy­veres erők csökkentésének és a kato­nai téren való bizalom erősítésének a kérdéseit. Úgyszintén megállapodták­, hogy októberben Beijingben megtart­ják a határkérdésekkel kapcsolatos tárgyalások negyedik menetét. GÖRÖGORSZÁG ÉS AZ USA félbe­szakítják tárgyalásaikat a görög terü­leten működő amerikai támaszpontok sorsával kapcsolatban addig, amíg az október közepére tervezett hellén par­lamenti választások véget nem érnek. Az USA négy támaszpontot és húsz más katonai berendezést működtet hellén­ területen. PÁRIZSBAN folytatódik a Kambod­­ival kapcsolatos nemzetközi érte­det. — jelenti a TASZSZ és az Új­na. a vita résztvevői hangsúlyoz­­­ hogy a probléma átfogó politikai idézést igényel, amely garantálja ar­­zág független, szuverén, semleges el nem kötelezett státusának tisz­teletben tartását. Aláhúzták, hogy or­szágai, problémáinál, rendezésében döntő szerep hárul a kambodzsai fe­lekre, s egyetlen állam sem avatkoz­hat be a folyamatba. Norodom Liha­nouk herceg ismételten szorgalmazta a négypárti kormány megalakítását, hangsúlyozva, hogy a végső cél a tel­jes függetlenség és területi épség el­nyerése a nemzetközileg elismert ha­tárok között. AZ ISZLÁM KONFERENCIA szer­vezete kérte a Biztonsági Tanácstól, hogy vessen véget az Izrael által el­foglalt területeken történő vérontás­nak, és lépjen fel a közép-keleti bé­­kekonfo­oib­ia összehívásáért. VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJ­ETEK) â *&.^TÜKÖR AZ RKP COVASNA MEGYEI BIZOTTSÁGA IS A MEGYEI NEPTANÁCS LAPJA X\1l. ÉVFOLYAM »441. szám 1989. AUGUSZTUS 1., KEDD ARA 50 BANI ?CÍ. Nicolae Ceauşescu elvtárs interjút adott a Newsweek című amerikai folyóiratnak Nicolae Ceauşescu elvtárs, Románia Szocialista Köztársaság elnöke jú­lius 31-én, hétfőn fogadta Kenneth Auchinclosst, a Newsweek amerikai folyóirat ügyvezető igazgatóját és Mi­Pártunk főtitkára felhívására válaszolva TELJESÍTSÜK RUGUSZTUS 23-ig A NYOLCN­AYI, A XIV. KONGRESSZUSIG AZ ÉVI TERVET M­chael Meyert, a folyóirat európai tu­dósítóját. Ez alkalommal Nicolae Ceauşescu elvtárs interjút adott a Newsweek cí­mű folyóiratnak. Újítás a termelés szolgálatában A bányaipari vállalat lépegető ácso­­lata Argeş megyében a bány­aipari kombináttal közösen rendezett műsza­ki alkotói kiállításon első díjat nyert, a dévai országos bányagépkiállításon pedig második helyezett lett. A lépe­gető ácsolat alkalmazásánál; jelentősé­ge a munkatermelékenység növelése mellett az, hogy csökkenti a bányá­szok fizikai megterhelését és jóval na­gyobb biztonságot nyújt. Évtizedek óta vív hősies harcot a baróti szénmedence bányászközössége az egyre nehezebbé váló hidrogeológiai körülményekkel. Egyre nehezebbé vá­ló, mert hiszen a több mint száz éve tartó kitermelés alatt természetes mó­don először a könnyen elérhető, kiak­názható tartalékokat hozták felszínre és az utódokra maradt a neheze. Szén­re pedig szüksége van a nemzetgazda­ságnak, tehát meg kellett és meg kell találni a módját annak, hogy hogyan lehet elhárítani ezeket az akadályo­kat. Nos, egy elszánt bányászközösség, Gherlan Gheorghe bányász-almérnök vezetésével olyan újítást valósított meg, mely az erdővidéki bányák körülmé­nyei közt elősegíti a jobb, gyorsabb kitermelést. Az oldalt biztosított, lépe­gető ácsolat negyedik hónapja „állja a sarat“ a baraolti bánya 650-es fej­tésében, s az eredmények kiválóak. Közel havi 40 méteres sebességet ér­tek el, s az állásonkénti teljesítmény elérte a 6 tonnát az eddig megvaló­sított 4—4,5 tonnával szemben. A Capeni-i Bányavállalat munkakö­zössége, mely az év eddig eltelt idő­szakában is hónapról hónapra jelentős mennyiségű lignittel szárnyalta túl tervelőirányzatait, mindent megtesz a­­z­ért, hogy augusztus 23-ig eleget te­gyen nyolchavi tervelőirányzatainak, a XIV. kongresszusig pedig egész évi ter­vüknek. Hisszük, nem sikertelenül! (pályános) Túlteljesítették kiviteli tervüket A Szorgalom Kisipari Szövetkezet udvaráról tegnap a júliusi hónap ki­lencedik exportszállítmányát indították útnak. A szövetkezet sorozatvarrodái­nak munkaközössége, melyet­ június folyamán kezdtek újra kivitelre ter­melni, s melyet­ termékeik kiváló mi­nőségével, a jó munkaszervezéssel és példás fegyelemmel négy külföldi cég — két NSZK-beli és két holland — megrendeléseit nyerte el, ebben az időszakban közel 8000 darab konfek­ciót készített, főként gyermekruhákat és férfikabátokat. A nagy érdeklődés, s a jelentős megrendelések szükségessé tették; azt is, hogy olyan részleg is, mely eddig kizárólag belföldi megrendelőknek dol­gozott, július folyamán az exportmeg­rendeléseket készítse el. S szorgal­muknak, szakértelmüknek, s főként odaadó munkájuknak köszönhetően, kitűrtően eleget tettek e feladatnak. Az e hónapban elért eredmények ar­ra is engednek következtetni, hogy e munkaközösség is eleget tesz pártunk főtitkára felhívásának, s augusztus 23- ig teljesíti nyolchavi, s a XIV. kong­resszusig egész évi tervfeladatait. (jánosi) A 2.-3. oldalon 9 A SZÉNSZALAG MENTÉN • A NAGY VIZSGA • SZÓVÁ TESSZÜK • SPORT A termelés tökéletesítéséért Az ozuni állami mezőgazdasági vál­lalat a szomszédos szeszgyár ipari moslékjának átmeneti tárolására, jobb szétosztására saját tartályt és elosztót állított használatba. A megyeszékhely ipari központjában javában építkező Kombinált Takarmánygyár építőtele­­pén átadtak két gabonaraktározó színt. A highigi termelőszövetkezet borjú­hizlaldájának üzemközpontjában ter­melésbe fogható állapotba kerültek az első istállók, míg a cernati agráripari tanács Târgu Secuiesc­i mezőgépészeti központjában készen áll egy új mű­helycsarnok, ahol a főjavításon átesett mezőgazdasági hasznosítású erőgépek motrai kerülnek kipróbálásra, és a­­mely épületnek az emeletén a festő­dét rendezik be karbantartó mesterek. A több mezőgazdasági egységben is fel­leltározható gyarapodás, most nyár­utó havában, újabb előrelépést jelent a szóban forgó egységek, valamint a velük kapcsolatban álló egységek szempontjából, minthogy ezek az épü­letek lehetővé teszik a termelőtevé­kenység további bővítését, illetve tö­kéletesítését. (fülöp)

Next