Megyei Tükör, 1989. november (22. évfolyam, 5519-5544. szám)

1989-11-02 / 5520. szám

VILAG PROLETÁRJÁT, EGYSZOVETEKI ■GYI MEGYEI .. ÉTYKOR AZ RKP COVASNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI NÉPTANÁCS LAPJA XXII. ÉVFOLYAM 552­. s­zá­m 1989. NOVEMBER 2., CSÜTÖRTÖK ÁRA 50 BANI Kiváló eredmények az új agrár­forradalom megvalósításának útján NAGY, SZOCIALISTA MEZŐGAZDASÁGGAL RENDELKEZVE MEG KELLETT VALÓSÍTANUNK — ÉS MEG IS VALÓSÍTOTTUK — AZ AH­HOZ SZÜKSÉGES MUNKÁLATOKAT, HOGY ELÉRJÜK A MEZŐGAZDA­SÁGI TERMELÉS NÖVEKEDÉSÉHEZ SZÜKSÉGES FELTÉTELEKET. U­­GYANAKKOR NAGY FIGYELMET FORDÍTOTTUNK A TUDOMÁNYOS TEVÉKENYSÉGRE A MEZŐGAZDASÁGBAN. AZ ÖSSZES KULTÚRÁK­NÁL NAGY HOZAMÚ VETŐMAGVAK NÉLKÜL NEM ÉRHETTÜNK VOL­NA EL ILYEN TERMÉSEREDMÉNYEKET. A TUDOMÁNYNAK TEHÁT DÖNTŐ SZEREPE VOLT A NÖVÉNYTERMESZTÉS E NAGY MEGVALÓ­SÍTÁSAINAK BIZTOSÍTÁSÁBAN AZ ÖSSZES KULTÚRÁKNÁL. NICOLAE CEAUŞESCU Szocialista mezőgazdaságunk állandó fejlesztése, korszerűsítése, a termelé­kenység fokozása állandóan pártunk tevékenységének előterében állt A IX. pártkongresszuson ennek a nem­zetgazdasági ágazatnak a sokoldalú gyorsított fejlesztése mellett döntöttek, s az új agrárforradalom által megkö­vetelt termelési szintek elérése bebi­zonyította napjainkban a párt agrár­­politikájának helyességét. A tudomá­nyos szinten, nagyfokú igényességgel, magas szakmai hozzáértéssel és szor­galmasan végzett munka az eddigiek­ben nagyszerű eredményeket hozott, minthogy országunk a leglátványosabb hozamokat felmutató államok sorába emelkedett. A gabonafélékből ebben az esztendőben összességében betaka­rított 60 millió tonna az ország ag­rártörténetében eddig még nem ismert hozammutatót jelent. A most lezáruló termelési évet az jellemezte, hangsúlyozta NICOLAE CEAUŞESCU elvtárs a brailai nagy népgyűlésen tartott beszédében, amely a Termésnap alkalmából hangzott el, hogy a mezőgazdasági termelőszövet­kezetek, az állami mezőgazdasági vál­lalatok jelentős része olyan termésho­zamokról számolhatott be az alapve­tő kultúráknál, amelyek feljogosítják őket, hogy az Új Agrárforradalom Hő­se magas kitüntetésre jogot formá­l­ja­­nak. Ilyen teljesítmények például nyérgabonából a 8000 kilogramm fe­letti hektáronkénti átlagok, de hason­lóképpen elismerést érdemelnek a ku­koricahozamok, a cukorrépa- és a bur­gonya­termesztés terén nyilvántartott terméshozamok. Megemlíthetjük me­gyénkből is a kiemelkedő eredmények sorában a ghidfalaui téesz ősziárpa-, Tîrgu Secuiesc búza-, Cérnát meg Martinén­­burgonya-, valamint Valea Crisului cukorrépa-termésátlagait, a­­mely eredmények példamutatóak a többi nagyüzemi egységek számára is. Természetesen a mezőgazdaság fel­ívelése, korszerűsítése, az ország leg­különbözőbb rendeltetésű kutatóintéze­teinek és kísérleti állomásainak fej­lesztése, az anyagi alapok biztosítása, a gépesítés szorgalmazása, az öntözé­ses növénytermesztés szakadatlan bő­vítése, az átfogó talajjavítás és talaj­­védelem rendkívül nagy erőfeszítést követelt meg az államtól pénzügyi té­ren, a termelésszervezés és a tudo­mányos munkaszervezés tekintetében. Mindezek nélkül — emelte ki Nicolae Ceauşescu elvtárs több alkalommal is, amikor ennek az alapvető nemzetgaz­dasági ágnak a problémáiról volt szó országos fórumokon — nem lehetett volna növelni a talajok termőképessé­gét, bevezetni a kárigényekkel lépést tartó technológiákat, és nem lehetett volna gyakorlatilag megvalósítani eze­ket az eredményeket, amelyekről ma­napság számot adhat szocialista me­zőgazdaságunk. A nagyüzemi gazdálkodás által fel­mutatott megvalósítások lehetővé te­szik az állami központosított alap biztosítását, az önellátási programok gyakorlatba ültetését, a közellátás fo­lyamatos javítását, tudományos ala­pokra való helyezését. A termelés ma­gas színvonala jelentkezik a termelő­szövetkezeti tagság természetbeni ja­vadalmazása terén is. Országos szin­ten elvégezve a számításokat, kitűnik, hogy mintegy 8 millió tonna gabona kerül így a szövetkezeti gazdák csa­ládjainak fogyasztási alapjába, termé­szetesen, számításba véve azokat a ga­bonatételeket is, amelyeket a tervezett terméshozamok túllépése arányában juttat az egységek vezetősége. Az elért hozamokat közös erőfeszí­tések eredményeiként kell értékel­nünk. Annak az áldozatos, odaadó munkának a gyümölcsét érlelték be a TÜKÖR (folytatása a 2—3. oldalon) Erőátcsoportosítás a jövő évi termés megalapozására — Merre van az elnök elvtárs és a nép, mármint a szövetkezeti tagság — érdeklődtünk Micfalán termelőszö­vetkezetének irodájában az egyik va­lóban kellemes őszi napon, amikor szaporán lehetett haladni a mezei munkákkal, mert nem érezhette úgy az ember, hogy menten lepattog a körme a hidegtől, így derítettük fel a Ny­ires dűlőt, amelyik ott fekszik a téesz üzemköz­pontjának közvetlen szomszédságá­ban, s „ahol a tagság fölös számban éppen az utolsó hektárokról gyűjtötte össze és takarította az egyszeri ráné­zésre is ígéretes cikóriatermést. A helyszínen megtaláltuk Tókos József elnök-mérnököt, aki ebben az átla­gosnál is mostohább határú, dim­bes­dombos, hegyvidéki községben dolgo­zik, amióta kikerült az agronómiáról. Minekutána harminc évet egyensú­lyozott mezőgépészeivel és fogadósai­val együtt ezeken a meredek lejtőkön, talán fel se találná magát egy mező­földi gazdaságban. Esetleg úgy járna, mint a tengerész, amelyik a száraz­földön is imbolyog, vagy a huszár, a­­melyiknek ak­kor is karika marad a lába, amikor gyalogol. Na, egyelőre itt vagyunk a miefa­­laui fennsíkon, ahol még a sima he­lyen is erdőtalaj akad, vagy fakó­szürke vagy barna, esetleg vörösbor- TOMPA Ernő (folytatása a 2—3. oldalon) A Keményítű és Szolacultor Vállalat kísérleti részlege valóban a kutatás egyik előretolt bástyája. Számtalan új terméket kísérleteztek ki, illetve gyártottak és gyártanak, melyek a vállalat számára a lépéstartást biztosítja az újabb és újabb igényekkel. Felvételünkön Daragus Zoltán az irányítópultnál követi a berendezések működését. (ALBERT Levente felvétele) Falsunk főtitkári­ felhívására válaszolva teljesítsük a XIV. kongresszusi­­ a­. évi tervet! A termelékenység fokozásával Hat és fél millió lejjel teljesítette túl tízhavi árutermelési tervét a Fa­­feldolgozó Kombinát. A terv túltelje­sítése teljes egészében a termelékeny­ség növekedésének eredménye. Az év eddig eltelt időszakában rend­kívül eredményes volt a termelés fel­újítása, korszerűsítése szempontjából. Határozott lépésekkel folytatták a gé­pesítést. A megyeszékhelyen levő ket­tes számú műhelyben, ahol eddig szinte teljes egészében kézi munkát végeztek, gépesítették a termelést, és ma szinte minden munkafázist gépi erővel végeznek. Ebben oroszlánrésze volt Szabó József asztalosnak és Bíró Endre almérnöknek, a főgépésznek. A technológia korszerűsítése ered­ményeként a tervezetthez képest ti­zenhat tonnával csökkentették a fém­fogyasztást és ugyanakkor negyvenhat, tonna egyezményes fűtőanyagot, há­­romszáztizenhárom MWóra villamos energiát takarítottak meg. Rendkívül eredményes volt a válla­lat exporttevékenysége. A szocialista országokba irányuló exporttervet 4,8 százalékkal teljesítették túl és 2,8 szá­zalékkal a dollár elszámolását. A vál­lalat ez idáig leszerződte jövő eszten­dőre teljes kivitelre szánt termelését. (marton) A DOLGOZÓK KÖZGYŰLÉSEI ELSŐRENDŰ FELADAT: AZ ÜTEMESSÉG BIZTOSÍTÁSA Az Olt Textilipari Vállalat a nyers­anyagellátás akadozása ellenére is, ki­­lenchavi tervelőirányzatait több muta­tónál megvalósította. A fonalelőállí­tási tervet 0,1 százalékkal, a kész szö­­vöttárutervet 0,7 százalékkal teljesí­tették túl, de a legjobb eredményt a konfekció-előállításnál érték el: 127,5 százalékban valósították meg. Nem teljesítették viszont a nyers szövött­áru előállítási tervét, alatta maradtak az árutermelési terv értékének 1,2 százalékkal és a munkatermelékeny­ség tervezett szintje alatt 0,9 százalék­kal. A fentiek ismeretében nem is cso­da, hogy a hangsúly a gyűlésen an­nak a lehetőségeinek a feltárására to­lódott, hogy a nyersanyag-ellátást ü­­temesebbé tegyék, hogy bizonyos se­gédanyagokból, pótalkatrészekből — főként villanymotorról és hajtószíjak­ról van szó — a szükségletet biztosí­tani tudják. A beszámoló nagy jelen­tőséget tulajdonított annak is, hogy megtalálják azokat az intézkedéseket, melyekkel a munkafegyelmet erősíte­ni tudják, és csökkenthetik az igazo­latlan hiányzások számát, javíthatják a munkaközösség gazdaszellemét, ki­alakíthatnak egy olyan felelős szem­léletmódot, melynek eredményeként gondosabban bánnak a nyersanyag­gal, az újrafelhasználható anyagokkal, a lehető legjobban kihasználják a gé­pek, berendezések termelőképességét. PÁL JÁNOS Mária (folytatása a 2—3. oldalon) 1 (­lapzárta ) AZ ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja nyilatkozatban üdvözli a taifi egyezményt, amely az Arab Liga hármas bizottságának égisze a­­latt jött létre a libanoni békefolya­matra és nemzeti megbékélésre vonat­kozóan. A dokumentum kéri az összes libanoniakat, hogy egyesült erővel ül­tessék életbe a taifi egyezményt, en­nek parlamenti ratifikálása után. Egy­ben támogatja Libanon teljes egysé­gének, szuverenitásának, területi ép­ségének és függetlenségének vissza­állítását. PANAMA KÖZTÁRSASÁG kor­mány hatóságai és Lakossága tiltakozá­sának dacára, a csatorna övezetében állomásozó amerikai csapatok folytat­ják hadgyakorlataikat, súlyos provo­katív műveleteket hajtva végre: kö­rülbelül 175 észak-amerikai katona tankok, harci repülőgépek és helikop­terek kíséretében mélyen előrenyo­multak a pánamerikai autósztrádán,­ egészen a főváros közeléig — jelenti a Prensa Latina és az EFE. További előrenyomulásukat az út széltében el­helyezett panamai városközi autóbu­szok akadályozták meg. SVÁJCBAN november 26-án rend­kívüli politikai jelentőségű népszava­zást tartanak: az ország lakosságának „a hadsereg nélküli Svájc“ mellett vagy ellen kell voksolnia. Jelenleg a svájci hadsereg 650 000 katonából áll, az ország katonai költségvetése pedig hatmiliárd dollár. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN, a nevadai lőtéren újabb föld alatti nuk­leáris robbantást hajtottak végre, a­­melynek erőssége 20—150 kilotonna volt. Az év elejétől az USÁ-nak ez volt a kilencedik föld alatti nukleáris robbantása. A 2.-3. oldalon a SPORT

Next