Háromszék, 1990. február (2. évfolyam, 32-56. szám)
1990-02-01 / 32. szám
HÁROMSZÉK társadalmi-politikai napilap Sokszázados létezésünk tanújelei: sírjeleink, kopjafáink, kapuink... (ALBERT LEVENTE felvétele) Mi fáj Gavra úrnak ? Hogy „témába kerüljenek“ olvasóink, elöljáróban el kell mondanom, hogy a Tineretul Liber — e számomra különben nagyon rokonszenves lap — tegnapi számában közölt egyik cikkel van szándékomban polemizálni most e hasábon, s bár nem szeretném, ha e rovat vitafórummá válna, a körülmények, a fölvetett téma súlyossága most mégis kötelez erre. Ioan Gavra úr, akinek életemben először hallom-olvasom a nevét, a legsúlyosabb vádakkal illetve dr. Pálfalvi Attila egyetemi tanárt, a tanügyminisztérium kinevezett, majd gyorsan leváltott miniszterhelyettesét, az egész romániai magyarság ellen nemtelen kirohanásokat intéz. „Cikkét“, mely Miért e nagy sietség, Pálfalvy Attila úr? címet viseli, azzal kezdi, hogy kifejezi mélységes megelégedettségét Pálfalvy professzor leváltása felett, hiszen szerinte e hallomásból innenonnan ismert szakember illetéktelenül „tornázta fel magát“ a miniszterhelyettesi székbe, s ott jogtalanul jogot formált arra, hogy az egész magyar nemzetiség képviselőjének léptetve elő magát, azonnal rátért a román és a magyar nyelvű oktatás szétválasztására, semmibe véve mindkét fél érdekeit és érzelmeit. Hát álljunk meg egypár szóra, tisztelt Gavra Ioan úr! Maga közönségesen inszinuál és ferdít. Mert mi történt a valóságban. Pálfalvy Attila csak azt ellenjegyezte és láttamoztatta fölöttesével, amiben az iskolai közösségek, a tanfelügyelőségek döntést hoztak. Ezek csupán elenyésző töredékei jogos elvárásainknak, de lám, az önhöz hasonló „jogvédők“ már ettől is ideggörcsöt kaptak, s kórusban zengik: minden úgy jó, ahogy van, minden maradjon a régiben. Mi megértőek és türelmesek vagyunk, és senkit nem akarunk kikergetni sehonnan, ahogyan minket több száz esztendős intézményeinkből kitudtak, kiutáltak és kihajkurásztak. Mi tudjuk, hogy milyen érzés ez, és nem kívánjuk senki másnak, mi csak jogos igényeinket fogalmazzuk meg, mert ennek a forradadalomnak, melyben volt azért némi részünk, ugyebár, számunkra csak így van és lesz értelme. Azt pedig, tisztelt Gavra úr, hogy ki képviseljen minket, ezentúl kérnénk tisztelettel ránk bízni, mi azt sokkal jobban tudjuk, s elemi jogunknak tartjuk eldönteni. Ez eddig egy gyakorlati kérdés vitája lenne. De van itt súlyosabb dolog is. Mert a továbbiakban öngyilkos mérgeket szór a telkekbe és a közterekre, Gavra úr, azzal vádolván Pálfalvy professzort (rejtve pedig az egész magyar kisebbséget), hogy kizárólagos etnikai befolyási övezeteket akar Erdélyben, majd, ki tudja, egész Erdélyt! Hát ismerős a hang! Ezt használta Lăncrănjan is, ezt használták a diktátor minden rendű és rangú kutyái, mert ez egy olyan fegyver, amellyel hátulról, s kivédhetetlenül lehet sújtani. Téved, tisztelt, szerző úr, ezt is fel lehet védeni, nyílt, okos beszéddel, emberi méltósággal, fölemelt fővel... Igen, azt akarjuk, hogy minden magyar és más kisebbségi fiatal, aki úgy látja jónak, anyanyelvén tanulhasson e hazában. Vitatja ezt a jogunkat? Csak annyit kérünk, amennyi méltányosan megillet, egy jottányival sem többet, s hiában vádolja ön aljasul Pálfalvy professzort azzal, hogy jogtalan előnyökhöz akarja juttatni a magyar oktatásügyet, ezt még ön sem hiszi el, nemhogy becsületes és tárgyilagos emberek. Óva int ön a statisztikák közlésétől, s előre figyelmeztet, hogy ezekkel szembe lehet állítani régebbi statisztikákat. Valószínűleg arra gondol, hogy 1918 előtt méltánytalanul elnyomták és megrövidítették az erdélyi román oktatásügyet. Minden statisztika nélkül fennen kimondom: igaz. De most 1990-ben vagyunk, Gavra úr, beszéljünk 1990-ről. Vagy ez kényelmetlen?! Úgy tűnik, hogy önnek és a hasonlóan gondolkodóknak nagyon is az. MAGYAR LAJOS ELLÁTÁSI GONDOK Egy csirke hány csirke? — Milyen kilátások vannak közelebbről a baromfitenyésztés terén? — tettük fel a kérdést villámlátogatásunk során Varga József igazgatónak, aki a Sepsiszentgyörgy központú Állami Baromfitenyésztő mamutvállalat ügyes-bajos dolgait intézi. Beszélgetés közben kiderült, hogy a direktor úr fel van töltve, akár egy akkumulátor, energiával, na és információkkal, ugyanis a napokban érkezett vissza a fővárosi központból. A vegyipar évek óta csak ígérgette a nélkülözhetetlen vitaminokat, gyógyszereket, mikroelemeket. Nem szállították le, mert nem volt alapanyag, amiből gyártani. A táplisztet éppen csak csepegtette a takarmánykeverékgyár, mert az is rendszertelenül, meg ötletszerűen kapta az abrakféléket. Pedig milyen tervszerűen gazdálkodtunk, ugyebár? Hiányzott na TOMPA ERNŐ (folytatása a 2. oldalon) ÉRTÉKES Sok száz kilométer van mögöttük, pihennek keveset, aztán vágnak neki megint az útnak. Nyugat-Németországból érkeztek, segélyszállítmányt hoztak Sepsiszentgyörgyre, Zágonba és Prázsmárra. Gyógyszerek, ÉKG-felszerelés, gyógykerékpár került a sepsiszentgyörgyi egészségügyi hálózatba az ő jóvoltukból. írógépet, sokszorosítót vittek a zágoni katolikus plébániára, ugyancsak írógépet, számítógépet ajándékoztak az RMDSZ-nek, a prázsmári óvodások élelmet, ruhaneműt kaptak... Papp Vincent filológus, aki évekkel ezelőtt éppen a Székelyföldről telepedett ki ebbe a nyugati országba, többek között elmondotta, Németországban óriási figyelemmel kísérték és kísérik még mindig a romániai fejleményeket, s társával, Feulner Karl- Hinz-cel együtt be kell majd odahaza számolniuk, mit tapasztaltak nálunk. Mert a gyűjtés nem szűnt meg, a jó szívű németek átérzik, mi mindenre ADOMÁNY van most szükség Romániában, s amit tehetnek, mindent meg is tesznek, hogy amit adnak, jó helyre kerüljön. Egyébként, a Bambergben megjelenő helyi újság Akció! Románia-segély feleimmel szólította fel a lakosokat az adományozásra. Nem volt előzménytelen a kezdeményezés, ugyanis múlt esztendőben már megfordultak Debrecenben, az erdélyi menekülteket segítették akkor is. Megkérnek, feltétlenül említést tegyek a Rotary-klub tagjairól, az Arbeiter Wohlfart-ról, a Német Szociál Demokrata Párt günterslebeni jótékonysági szolgálatáról, a Kolping-családról, akik teljesen önzetlenül álltak az adománygyűjtők oldalára. S azt is hozzáfűzték még, a kórházban szóba álltak egy sebesült katonával, a róla készült fényképet átadják ottani napilapjuknak. PÉTER SÁNDOR Könnyes esztendő volt, ami elmúlt, s annak ígérkezett a mostani is. Az öröm, a félelem s a fájdalom könnyei buggyantak elő mindegyre. Mint most is. Két asszony sírt a személyzetin, amikor Gergely Árpád ötgyermekes apa munkakönyvét lezárták, és átadták neki. Azaz átadták volna, de az elgyámoltalanodott férfi remegő kezével nem tudta zsebébe tenni azt. A személyzetisek segítettek biztonságba helyezni a fontos okiratot. Félszeg mozdulatokkal távozott. Magára szorította a falusi bőrös mellényt, s segélyként kapott pufajkanadrágban elindult a brassói autógyár felé, hogy elfoglalja a helyét, ahonnét, 1987. november 16-án, igazolatlan hiányzás miatt eltávolították. Az asszonyok ekkor kezdtek el sírni. Mert immár tudták, hogy is történt az az igazolatlan hiányzás. Mert ő tulajdonképpen nem is akart tüntetni, de az egyik vezető betaszította a tömegbe. Szerinte nem is volt ő sokáig ott. De minderre már nem is emlékszik pontosan. Arra se, hogyan került az első sorokba. Csak arra, hogy másnap a milícia kereste és elvitték a gyárból. Giurgiuba toloncolták, kényszerlakhelyre.. Ott kapott egy garzont, amelybe többször betörtek, a bútorzatát összetörték, s a ruháját is elhordták. A munkahelyén sem hagyták nyugton, ugratták, csúfolták, s meg is rágódták. 1989. szeptember tizenkilencedikén átjött a nehézgépgyárhoz, oda, ahol most a két asszony ezt az idegen férfit siratja. November nyolcig lehetett ott, mert akkor utána ment valaki, talán az, aki a szigorú vállalattól a gépgyárért felelt, s visszatoloncolták Giurgiuba. A brassói törvényszék döntése alapján ez volt a kényszerlakhelye. Még a munkakönyvét se vihette el. És most a pufajkában topogva mutatja a papírjait, amelyeket Giurgiuban állítottak ki, nem hiányzott igazolatlanul. A brassói autógyár pedig áthelyezési kérését támogatja. Azonnali hatállyal. Hős volt? Áldozat? Nem. Jó szakember lehetett, legalábbis a munkakönyv adatai alapján. Most a segélyalapoktól kapott ruhákban toporog, megtört és meggyötört férfi, aki magától egy papírlapot is alig tud, illetve nem is tud zsebre tenni. Egyébként most Hétfaluban lakik, s az unitárius paptól kapott karácsonyra egy ötkilós szeretetcsomagot. A két személyzetis asszony pedig sír s nem a szánalom, inkább a tehetetlenség könnyei patakzanak végig az arcokon. Mert rehabilitálták ugyan Gergely Árpádot, de a férfias erőt, a szaktudást és a biztonságérzetet ki adja vissza ennek a száműzetésben meggyötört embernek? SYLVESTER LAJOS Sepsiszentgyörgy 1990. február 1., csütörtök 32. szám ÁRA 50 BAM . A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Programtervezetének véglegesítése végett azok a személyek, csoportok vagy falusi, községi, városi szervezetek, akik, illetve amelyek a HÁROMSZÉK című napilap 23. számában (1990. január 21., vasárnap) közölt Szándéknyilatkozatot javaslataikkal vagy észrevételeikkel óhajtják kiegészíteni vagy módosítani, ezt írásban közöljék a szervezet ideiglenes megyei vezetőségével. Az észrevételek könnyebb hasznosítása miatt, kérjük, hivatkozzanak a Szándéknyilatkozat fejezetének s ezen belül a bekezdés számára is. Az ideiglenes megyei vezetőség címe: RMDSZ 4000 Sepsiszentgyörgy, Szabadság tér 14. Telefon: 1 23 81, vagy 1 36 09 (Megyei Könyvtár). Az RMDSZ ideiglenes megyei bizottsága ugyanezen a címen ÖTLETBANKOT nyitott. A szövetség működésével kapcsolatos bármilyen javaslatukat erre a címre juttassák el. Az RMDSZ és az RMDZSZ tagságának megyei és országos összesítése végett kérjük a területi szervezetek vezetőségét, hogy közöljék a megyei vezetőséggel a falusi, községi vagy városi szervezet 1990. február 5-i taglétszámát, a területi szövetségek elnökeinek és titkárainak nevét, foglalkozását, munkahelyét, lakcímét és telefonszámát. Megalakult az RMDSZ sepsiszentgyörgyi szervezetének Mikó Imre művelődési egyesülete. Az intéző bizottság ideiglenes elnöke Farkas Árpád költő, ügyvivő titkára Kiss Jenő tanár, a megyei könyvtár igazgatója. Az egyesület székháza a megyei könyvtár épületében van. Az egyesület szakbizottságait később alapítják meg. Sok barátunk van A sepsiszentgyörgyi 4-es számú Általános Iskolából szóltak: a debreceni Hatvani István Általános Iskola vezetőségének felkérését éppen most kapták kézhez, amelyben jelzik, kapcsolatot szeretnének velük létesíteni, s ennek előlegeként iskolájuk tanulói által összegyűjtött könyvcsomagot el is juttatták városunkba. Akik átadták a könyveket: Sámy BARÓTI PÉTER (folytatása a 2. oldalon)