Háromszék, 1990. február (2. évfolyam, 32-56. szám)

1990-02-01 / 32. szám

HÁROMSZÉK Sepsiszentgyörgy 1990. február 1., csütörtök 32. szám ÁRA 50 BANI társadalmi-politikai napilap Mi fáj Gavra úrnak ? Hogy „témába kerüljenek“ olvasó­ink, elöljáróban el kell mondanom, hogy a Tineretul Liber — e számom­ra különben nagyon rokonszenves lap — tegnapi számában közölt egyik cik­kel van szándékomban polemizálni most e hasábon, s bár nem szeret­ném, ha e rovat vitafórummá válna, a körülmények, a fölvetett téma sú­lyossága most mégis kötelez erre. loan Gavra úr, akinek életemben először hallom-olvasom a nevét, a legsúlyo­sabb vádakkal illetve dr. Pálfalvi Attila egyetemi tanárt, a tanügymi- nisztérium kinevezett, majd gyorsan leváltott miniszterhelyettesét, az egész romániai magyarság ellen nemtelen kirohanásokat intéz. „Cikkét“, mely Miért e nagy sietség. Pálfalvy Attila úr? címet viseli, azzal kezdi, hogy ki­fejezi mélységes megelégedettségét Pálfalvy professzor leváltása felett, hiszen szerinte e hallomásból innen- onnan ismert szakember illetéktele­nül „tornázta fel magát“ a miniszter- helyettesi székbe, s ott jogtalanul jogot formált arra, hogy az egész magyar nemzetiség képviselőjének léptetve e- lő magát, azonnal rátért a román és a magyar nyelvű oktatás szétválasztá­sára. semmibe véve mindkét fél érde­keit és érzelmeit. Hát álljunk meg egypár szóra, tisztelt Gavra loan úr! Maga közönsé­gesen inszinuál és ferdít. Mert mi történt a valóságban. Pálfalvy Attila csak azt ellenjegyezte és láttamoztatta fölöttesével, amiben az iskolai közös­ségek, a tanfelügyelőségek döntést hoztak. Ezek csupán elenyésző töredé­kei jogos elvárásainknak, de lám, az önhöz hasonló „jogvédők“ már ettől is ideggörcsöt kaptak, s kórusban zengik: minden úgy jó, ahogy van, minden maradjon a régiben. Mi megértőek és türelmesek vagyunk, és senkit nem a- karunk kikergetni sehonnan, ahogyan minket több száz esztendős intézmé­nyeinkből kitudtak, kiutáltak és ki- hajkurásztak. Mi tudjuk, hogy milyen érzés ez, és nem kívánjuk senki más­nak, mi csak jogos igényeinket fogal­mazzuk meg, mert ennek a forrada- dalomnak, melyben volt azért némi ré­szünk, ugyebár, számunkra csak így van és lesz értelme. Azt pedig, tisztelt Gavra úr, hogy ki képviseljen minket, ezentúl kérnénk tisztelettel ránk bíz­ni, mi azt sokkal jobban tudjuk, s e- lemi jogunknak tartjuk eldönteni. Ez eddig egy gyakorlati kérdés vi­tája lenne. De van itt súlyosabb do­log is. Mert a továbbiakban ön gyil­kos mérgeket szór a telkekbe és a közterekre, Gavra úr, azzal vádolván Pálfalvy professzort (rejtve pedig az egész magyar kisebbséget), hogy ki­zárólagos etnikai befolyási övezeteket akar Erdélyben, majd, ki tudja, egész Erdélyt! Hát ismerős a hang! Ezt használta Lăncrănjan is, ezt használ­ták a diktátor minden rendű és rangú kutyái, mert ez egy olyan fegyver, a- mellyel hátulról, s kivédhetetlenül le­het sújtani. Téved, tisztelt, szerző úr, ezt is fci lehet védeni, nyílt, okos be­széddel, emberi méltósággal, fölemelt fővel... Igen, azt akarjuk, hogy minden magyar és más kisebbségi fiatal, aki úgy látja jónak, anyanyelvén tanul­hasson e hazában. Vitatja ezt a jo­gunkat? Csak annyit kérünk, amennyi méltányosan megillet, egy jottányival sem többet, s hiúban vádolja ön alja­sul Pálfalvy professzort azzal, hogy jogtalan előnyökhöz akarja juttatni a magyar oktatásügyet, ezt még ön sem hiszi el, nemhogy becsületes és tárgyi­lagos emberek. Óva int ön a statiszti­kák közlésétől, s előre figyelmeztet, hogy ezekkel szembe lehet állítani ré­gebbi statisztikákat. Valószínűleg ar­ra gondol, hogy 1918 előtt méltányta­lanul elnyomták és megrövidítették az erdélyi román oktatásügyet. Min­den statisztika nélkül fennen kimon­dom: igaz. De most 1990-ben vagyunk, Gavra úr, beszéljünk 1990-ről. Vagy ez kényelmetlen?! Ügy tűnik, hogy önnek és a hasonlóan gondolkodóknak nagyon is az. < MAGYAR! LAJOS Sokszázados létezésünk tanú jelei: sírjeleink, kopjafáink, kapuink... (ALBERT LEVENTE felvétele) ELLÁTÁSI GONDOK Egy csirke hány csirke? — Milyen kilátások vannak köze­lebbről a baromfitenyésztés terén? — tettük fel a kérdést villámlátogatá­sunk során Varga József igazgatónak, aki a Bepsiszentgyörgy központú Ál­lami Baromfitenyésztő mamutválla­lat ügyes-bajos dolgait intézi. Beszélgetés közben kiderült, hogy a direktor úr fel van töltve, akár egy akkumulátor, energiával, na és infor­mációkkal, ugyanis a napokban érke­zett vissza a fővárosi központból. A vegyipar évek óta csali ígérgette a Sok száz kilométer van mögöttük, pihennek keveset, aztán vágnak neki megint az útnak. Nyugat-Németország- ból érkeztek, segélyszállítmányt hoz­tak Sepsiszent.györgyre, Zágonba és Prázsmárra. Gyógyszerek. ÉKG-felszerelés, gyógy- kerékpár került a sepsiszentgyörgyi e- gészségügyi hálózatba az ő jóvoltuk­ból. írógépet, sokszorosítót vittek a zágoni katolikus plébániára, ugyan­csak írógépet, számítógépet ajándé­koztak az RMDSZ-nek, a prázsmári óvodások élelmet, ruhaneműt kaptak... Papp Vincent filológus, aki évekkel ezelőtt éppen a Székelyföldről telepe­dett ki ebbe a nyugati országba, töb­bek között elmondotta, Németország­ban óriási figyelemmel kísérték és kísérik még mindig a romániai fejle­ményeket, s társával, Feulner Karl- Hinz-eel együtt be kell majd odahaza számolniuk, mit tapasztaltak nálunk. Mert a gyűjtés nem szűnt meg, a jó szívű németek átérzik, mi mindenre nélkülözhetetlen vitaminokat, gyógy­szereket, mikroelemeket. Nem szállí­tották le, mert nem volt alapanyag, amiből gyártani. A táplisztet éppen csak csepegtette- a takarmánykeverék­gyár, mert az is rendszertelenül, meg ötletszerűen kapta az abrakfé- lóket. Pedig milyen tervszerűen gaz­dálkodtunk. ugyebár? Hiányzott na­TOMPA ERNŐ ADOMÁNY van most szükség Romániában, s amit tehetnek, mindent meg is tesznek, hogy amit adnak, jó helyre kerüljön. Egyébként, a Bamberg-ben megjelenő helyi újság Akció! Románia-segély! feleimmel szólította fel a lakosokat az adományozásra. Nem volt előzmény- telen a kezdeményezés, ugyanis múlt esztendőben már megfordultak Deb­recenben, az erdélyi menekülteket segítették akkor is. Megkérnek, feltétlenül említést te­gyek a Rotary-klub tagjairól, az Ar­beiter Wohlfart-ról, a Német Szociál- Demokrata Párt güntersleben-i jóté­konysági szolgálatáról, a Kolping-csa- ládfól, akik teljesen önzetlenül álltak az adomány-gyűjtők oldalára. S azt is hozzáfűzték még, a kórház­ban szóba álltak egy sebesült katoná­val, a róla készült fényképet átadják ottani napilapjuknak. PÉTER SÁNDOR # A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Programtervezetének vég­legesítése végett azok a személyek, csoportok vagy falusi, községi, városi szervezetek, akik, illetve amelyek a HÁROMSZÉK című napilap 23. szá­mában (1990. január 21., vasárnap) közölt Szándéknyilatkozatot javasla­taikkal vagy észrevételeikkel óhajtják kiegészíteni vagy módosítani, ezt írás­ban közöljék a szervezet ideiglenes megyei vezetőségével. Az észrevételek könnyebb hasznosítása miatt, kérjük, hivatkozzanak a Szándéknyilatkozat fejezetének s ezen belül a bekezdés számára is. Az ideiglenes megyei ve­zetőség címe: RMDSZ 4000 Sepsiszent­györgy. Szabadság tér 14. Telefon: 1 23 81, vagy 1 36 09 (Megyei Könyv­tár). Az RMDSZ ideiglenes1 megyei bizottsága ugyanezen a címen ÖTLET­BANKOT nyitott. A szövetség műkö­désével kapcsolatos bármilyen javas­latukat erre a címre juttassák el. # Az RMDSZ és az RMDISZ tag­ságának megyei és országos összesíté­se végett kérjük a területi szervezetek vezetőségét, hogy közöljék a megyei vezetőséggel a falusi, községi vagy vá­rosi szervezet 1990. február 5-i tag­létszámát, a területi szövetségek el­nökeinek és titkárainak nevét, foglal­kozását. munkahelyét, lakcímét és te­lefonszámát. # Megalakult az RMDSZ sepsi­szentgyörgyi szervezetének Mikó Imre művelődési egyesülete. Az intéző bi­zottság ideiglenes elnöke Farkas Ár­pád költő, ügyvivő titkára Kiss Jenő tanár, a megyei könyvtár igazgatója. Az egyesület székháza a megyei könyvtár épületében van. Az egyesü­let szakbizottságait később alapítják meg. Sok barátunk van A sepsiszentgyörgyi 4-es számú Ál­talános Iskolából szóltak: a debreceni Hatvani István Általános Iskola ve­zetőségének felkérését éppen most kapták kézhez, amelyben jelzik, kap­csolatot szeretnének velük létesíteni, s ennek előlegeként iskolájuk tanulói által összegyűjtött könyvcsomagot el is juttatták városunkba. Akik átadták a könyveket: Sámy BARÓTI PÉTER (folytatása a 2. oldalon) (folytatása a 2. oldalon) ÉRTÉKES Könnyes esztendő volt, ami elmúlt, s annak ígérkezett a mostani is. Az öröm, a félelem s a fájdalom könnyei buggyantak elő mindegyre. Mint most is. Két asszony sírt a személyzetin, a- mikor Gergely Árpád ötgyermekes a- pa munkakönyvét lezárták, és átad­ták neki. Azaz átadták volna, de az elgyámoltalanódott férfi remegő kezé­vel nem tudta zsebébe tenni azt. A személyzetisek segítettek biztonságba helyezni a fontos okiratot. Félszeg mozdulatokkal távozott. Magára szo­rította a falusi bőrös mellényt, s se­gélyként kapott púfajkanadrágban el­indult a brassói autógyár felé, hogy elfoglalja a helyét, ahonnét, 1987. no­vember 16-án, igazolatlan hiányzás miatt eltávolították. Az asszonyok ek­kor kezdtek el sírni. Mert immár tud­ták, hogy is történt az az igazolatlan hiányzás. Mert ő tulajdonképpen nem is akart tüntetni, de az egyik vezető betaszította a tömegbe. Szerinte nem is volt ő sokáig ott. De minderre már nem is emlékszik pontosan. Arra se, hogyan került az első sorokba. Csak arra, hogy másnap a milícia kereste és elvitték a gyárból. Giurgiuba tolon- colták, kényszerlakhelyre.. Ott kapott egy garzont, amelybe többször betör­tek, a bútorzatát összetörték, s a ru­háját is elhordták. A munkahelyén sem hagyták nyugton, ugratták, csú­folták, s meg is rágódták. 1989. szep­tember tizenkilencedikén átjött a ne­hézgépgyárhoz, oda, ahol most a két asszony ezt az idegen férfit siratja. November nyolcig lehetett ott, mert altkor utána ment valaki, talán az, a- ká a szigorú vállalattól a gépgyárért felelt, s visszatoloncoltálk Giurgiuba. A brassói törvényszék döntése alapján ez volt a kényszerlakhelye. Még a munkakönyvét se vihette el. És most a pufajkában topogva mutatja a pa­pírjait, amely éltet Giurgiuban állítot­tak ki: nem hiányzott igazolatlanul. A brassói autógyár pedig áthelyezési kérését támogatja. Azonnali hatállyal. Hős volt? Áldozat? Nem. Jó szakember lehetett, legalábbis a munkakönyv adatai alapján. Most a segélyalapoktól kapott- ruhákban topo­rog, megtört és meggyötört férfi, aki magától egy papírlapot is alig tud, illetve nem is tud zsebre tenni. Egyéb­ként most Hétfaluban lakik, s az uni­tárius paptól kapott karácsonyra egy ötkilós szeretetcsomagot. A két személyzetis asszony pedig sír s nem a szánalom, inkább a tehe­tetlenség könnyei patakzanak végig az arcokon. Mert rehabilitálták ugyan Gergely Árpádot, de a férfias erőt, a szaktudást és a biztonságérzetet ki adja vissza ennek a száműzetésben meggyötört embernek? SYLVESTER LAJOS

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék