Háromszék, 1990. február (2. évfolyam, 32-56. szám)
1990-02-01 / 32. szám
RENDŐRÖKRŐL _ ŐSZINTÉN 29 pisztoly és egyebek... Beszélgetés ARDELEANU GAVRIL ezredessel, a Kovászna megyei rendőrség főfelügyelőjével . Ezredes úr, az első kérdést vegyük át Jean Moldoveanu vezérezerdestől, a rendőrség országos főfelügyelőjétől, a belügyminiszter első helyettesétől. Éspedig: „Kétségtelen, hogy jelenleg — éppen mert a lakosság, a sajtó nemegyszer elmarasztalólag szól a rendőrség munkájáról, az intézményünk dolgozóival szemben nincs meg a bizalom — rendőreink, főleg Erdélyben, bizony félénken, bátortalanul cselekednek. Embereink, családtagjaik nem egy körzetben félnek, hiszen néhányat közülük megöltek, több őrsöt, székhelyt szétvertek, szétromboltak. Jelenleg katonai járőrök ügyelnek fel e helyeken a rendre. A rendőrségnek új emberekkel való feltöltése megkezdődött. A magyar falvakba magyar rendőröket helyezünk, éppen ezért a régebben leszereiteket visszahívjuk, de fiatalokat is kihelyezünk, anélkül, hogy a kétéves rendőriskolát elvégeznék. A diktatúra igyekezett a magyarokat a rendőrség kötelékéből eltávolítani, a magyar községekbe is román rendőröket raktak, ezen — mint mondottam — változtatni fogunk." — Igen, értettem, napirenden a kérdés. A Nemzei Megmentési Front megyei tanácsánál elemeztük a helyzetet, megyei szinten és a helységekre lebontva is. Valóban ez a helyzet. Pillanatnyilag az apparátusunkban 30 magyar rendőrdolgozónk van. Néhány évvel ezelőtt még a személyzetünk fele volt magyar. Most tértem vissza a fővárosból, a főnökeimtől posztokat kértem: 9 tisztit és 17 altisztit. Jóváhagytak egyelőre kettőt, illetve nyolcat. Azon leszünk, hogy magyarokat vegyünk föl. Beszéltünk már a gyárakkal, keressük az embereket. Természetesen, csakis tisztességes, becsületes emberek jöhetnek számításba. Három nyugalmazott tiszttel és hat altiszttel tárgyalunk, ha beleegyeznek, és a vizsgálatok sikerülnek — orvosi vizsgáról van szó —, őket hamarosan alkalmazzuk. Magyar anyanyelvűek. A feltöltés, átrendeződés nem egy-két napos munka. Remélem, ezt mindenki megérti. Nem kis dologról van szó. Már intézkedtünk, Bardóc, Vargyas, Mikóújfalu, Csernáton, Torja, Kökös, Pólyán megoldott kérdés, három őrs a Bodza vidéken románok által lakott községben van. Tehát, lehet számolni, 33 községi őrsünk van. Kézdivásárhelyen is megoldottuk a lakosság kérését. Különben itt történt a legsúlyosabb dolog: megölték egyik tisztünket, Agachit, szétdúlták a székhelyünket, felforgatták egyes milicisták lakásait... Igen, Lévai Attila őrnagyot neveztük ki városi parancsnoknak... — A bűnözésről, a jelenlegi állapotokról... — A bizonytalanság, a nyugtalanság uralkodik. Megnőtt az alkoholfogyasztás. Egyenes következménye a bűnözés, a bűncselekmények elszaporodása. Az utcán, nyilvános helyeken, vendéglőkben akaszkodnak össze az emberek. Sértegetik egymást, a személyzetet. Fenyegetőznek és gyorsan, igen gyorsan csattannak a pofonok. Sok ember hord magánál kést, hamar ugrik a bicska. Pillanatnyi vagy a közelmúlt nézeteltéréseit igyekeznek rendezni. Nem vet jó fényt ránk, nem civilizált társadalomról, civilizált emberekről vallanak ezek az események. Például, most szombaton Kisborosnyón két késszúrással küldte a halálba az egyik atyafia sógorát, csak ezzel az indoklással: „Ő is megölte a nővéremet!“... Nagy bajunk van a cigányokkal. Csoportokban járnak, megtámadják a segélyszállítmányokat, több helyen is keményen fel kellett lépnünk: Komandó, Bereck, Zágon, Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy... Megnőtt a lopások száma. A két dekrétummal másfél százan jöttek ki a börtönökből. Még nem történt baj velük, még nem került vissza egyikük sem. De nem tudnak elhelyezkedni, mert nem veszik fel őket a munkahelyeken. Valamiből kell éljenek. Előbb-utóbb folytatják előző életmódjukat. Betörnek, lopnak... Az autóbuszokon, vonaton, utcán, vendéglőkben csúnyán sértegetik egymást az emberek. Triviális szavak hangzanak el. Egymás becsületébe gázolnak... — És önök félnek, nem mernek fellépni? — Nem erről van szó. Nem csak erről. Ön is tudja, országos rendeletet adott ki a Front: a rendőri testület védelméről szól, a törvényességet, a rendet, a fegyelmet, a csendet helyre kell állítani. Helyre kell állítanunk. De jól tudják, nagyon sok helyen megverték embereinket, felgyújtották, szétverték egyesek lakásait, autóit, megfuttatták embereinket. Most ne csodálkozzék senki, ha bizonyos félénkség szállta meg dolgozóinkat. De helyre fogunk állni, az nem lehet, hogy embereket sértegessenek, tettlegesség, durvaság uralkodjék, mindenki magának szabjon törvényt. Csúnya dolgok történtek Kézdivásárhelyen, Baróton, Szentkatolnán, Orsdolán. Mindenütt azok vezették a dúlást, akik addig sem tisztelték a törvényt, közbűntényesek voltak... 29 rendőrségi pisztoly van kinn. Golyókkal. Képzelje el, mi lesz, ha előveszik, ha ezzel próbálják rendezni a nézeteltéréseket az emberek. Amikor feldúlták a bézdivásárhelyi székhelyünket, akkor vitték el a fegyvereket. Nem adták le, és most már nem is számíthatunk arra, hogy leadják, hogy jelentkeznek... (Folytatjuk) TORMA SÁNDOR ollóWIIIuillHull A népirtással vádoltak perében másodiknak Emil Bobut hallgatták ki, azt az embert, akihez a diktátor annyira ragaszkodott, hogy Manescuval együtt magával vitte a helikopteren, kimentette a megostromolt székházból. A nézőben egy olyan fordított Borsszem Jankó benyomását keltette, akinek valamikori rendkívüli hatalma és képességei fordított arányosságban állanak egymással. Alighanem ő az a veszedelmes eszközember, aki mindig a hatalom birtokosának ad igazat, s könyörtelen a végrehajtásban. JEAN MOLDOVEANU belügyminiszter-helyettes, a rendőrség országos felügyelőjének nyilatkozatából: „Kétségtelen, a diktatúra idején nem egy olyan akcióba keverték bele a rendőrséget, amely nem volt feladata. A belügyisek kiötölte akciókat a rendőrökkel iitegéztették ki. (...), akik erkölcsileg lejáratták intézményünket, ezek nagy részétől megszabadultunk, többek tevékenységét most vizsgáljuk. (...) minden rendőrnél pisztoly (van), amelyet csak törvényes önvédelem esetén használhat. (...) Igyekszünk az üzérkedést megakadályozni (...), bár ennek a jelenségnek a megfékezésében nem a rendőrség, hanem az árubőség segítene. (...) A terroristákat illetően elmondhatom, hogy több százan vannak letartóztatva és vizsgálati fogságban." A Tineretul liber szenzációs riportban számol be a KB volt székháza földalatti LABIRINTUSÁRÓL. A páncélajtó mögött a riporter sorrendben a következőket látta: az őrség hálói; egy zárka, mely vízzel elárasztható, s így bárki vízbefojtására alkalmas. élelmiszertartalékok, szerszámraktár, orvosi műszerek, külön áramfejlesztő; hét méter mélyen lőszer- és fegyverraktár, s olyan szövevényes alagútrendszer, hogy a felderítő katonák lépten-nyomon eltévedtek, s súlyosónként váltották a jelszót; újabb bunkerben titkárnői telefonok, majd a PVB tagjai számára fenntartott helyiségek- s az elnöki lakosztály. Mint látjuk a vezetőség készen állott arra, hogy föld alá vonuljon. (Forrásaink a Romániai Magyar Szó, a Tineretul liber és a tévé műsora). 1999. január 35-én, reggel tízkor készült felvételünk a mikóújfalusi községháza egyik üres termében. Mint láthatjuk, nem teljesen felhagyott ez a szoba, a sarokban álló tekintélyes csempekályha utánozhatatlan díszítésben várja a szebb jövőt. Három kötésnyi fenyőfa, téli fák, melyek közben karácsonyfákká nőtték ki magukat, régi színpadi kellékek készülnek, készültek útra. Kié erre, ki arra... Ami nagyon biztos, ezekért a fenyőkért sem jelentkeznek az idén a fővárosi, sem más vidéki megrendelők! Hogy mire, kire várnak a helyi vezetők?! Kik is a besúgók? Emberek? Igen, akik köztünk élnek. Ránk mosolyognak, s mosolyukkal szinte elnézést kérnek, hogy ők is léteznek. De kik azok, ki az, aki névtelen leveleket küldöz közületeknek „eredeti papír“ alapján a vélt besúgók névsorával. Ilyen áldott helyzetbe került a nyújtódi mezőgazdasági termelőszövetkezet is. Három alkalommal érkezett címére egy-egy levelezőlap: „Figyelem! 25 éven keresztül a nép ellenségei, besúgók a milíciára, és következik 17 név. Aláírás helyett: „Ezek vették fel a havi 800 lejt". Mi volt a célja a feladó(k)nak? Nem tudjuk. De a névtelen feladó tudhatná, hogy törékeny demokráciánkat ilyen aljas cselekedetekre nem szabad felhasználni! Vagy saját becs(telen)es személyéről tereli el a figyelmet? Névtelen Úr! Névtelen Hölgy! Fogadja legmélységesebb utálatunkat! Nekünk van bátorságunk ahhoz, hogy közöljük nevünket is. A „besúgók“ nevében: Gáspár zoltán ß demokrácia fórumallllllllllllllillllllllli A jogkövetelés nem szeparatizmus Sajnálatos dolog, hogy egyes csoportok, amelyeket jóindulatúaknakk semmiképp nem nevezhetünk, összetévesztik jogköveteléseinket az elszigetelődés fogalmával. Ezek a honfitársaink ráadásul legtöbbször kollégáink, úgy megszokták kényszerhallgatásunkat és elhallgattatásunkat, hogy íme, most a demokrácia kezdetén nem tudnak, vagy nem akarnak legalább egy kicsikét „európaiul“ gondolkodni. Nem látták-hallották vasárnap délután a tévében a marosvásárhelyi Smaranda Enache asszonyt? De üssünk a szeg fejére! A régi Háromszék megye két legrangosabb iskolája a Székely Mikó Kollégium és Kantái Nagy Mózes Gimnázium volt. Ezekben a több mint száz esztendős, illetve több száz esztendős iskolákban rangot, megtiszteltetést jelentett tanulni, tanítani diáknak és tanárnak egyaránt. A második világháború utáni évtizedekben az állampolitika rangjára emelt (tehát hivatalos) soviniszta-nacionalista asszimilációs törekvés következtében a többi között e két „alma matert" is szándékosan lezüllesztették. Ahol annak idején jeles elődeink tanítottak, tanultak, ott az úgynevezett „szocialista szellemi bőség“ éveiben „felhígult“ tanári kar és diákság egyaránt. Nemzetiségi jogunk, de elsősorban felelősségünk, visszahelyezni e két jelentős intézményünket hajdani rangjára, visszaadni régi hírnevét és patináját. Egyébként ilyen igyekezet történt (!) a marosvásárhelyi, a kolozsvári, nagyenyedi, Csíkszeredai stb. nagymúltú iskolákkal is. Ahhoz, hogy a két háromszéki régi iskolánk viszszanyerje régi jó hírnevét, úgy vélem, nem elégséges az elorzott név visszaszerzése. Ez mindenképpen jó és szép dolog, hogy visszaadtuk eredeti nevüket. Tartalmi, belső újjászületés nélkül ez a gesztus csupán formai cselekedet. Hitem szerint, ez a két iskola — mégpedig a közeljövőben — újra magyar tannyelvű iskola kell hogy legyen. Aztán fokozatosan szigorúbb felvételi vizsgával meghirdetett tanári pályázattal szerezze vissza hajdani jó hírét. ERŐSS PÉTER HÁROMSZÉK álláspontokiliiiiiiiiiiiaiiiie GYERMEKKORUKAT ADJUK VISSZA ! Azt kérdezitek, kollégák: mi a teendő, mi a célom? Mi a feladatunk? Ily hirtelen, ily érzelmi tűzben mit is mondhatnék: adjuk vissza gyermekeinknek a gyermekkort! Az igazit! Akik még nem ismernek, Kálnokon születtem, a Mikóban végeztem, hetvenben. Csíkszeredában tanultam, óvónőnek. Két évig Árkoson dolgoztam, tizenöt éve a sepsiszentgyörgyi hatos napközi otthonban vagyok. Második és első fokozatú vizsgát tettem, zenei nevelésből. Semmilyen más tisztséget be nem töltöttem. És azt tudják a sepsiszentgyörgyi óvónők, hogy mi mindig kéznél voltunk, minket mindenbe belekényszerítettek. Mi télen koszorúztunk, szerencsétlen gyermekeinket térdharisnyában rendelte ki a hatalom. Mi nyáron felvonultunk, az augusztusi hőgutától lettek rosszul gyermekeink, hogy kiírassák gyenge testükkel azokat a gyűlöletes szavakat a stadion gyepszőnyegére, hogy hasra esve rajzolják ki a diktátor nevét. És a városi parkban, azokon a Télapó-demonstrációkon, ahol több volt a belügyes, mint a gyermek, ahol mindent előre megrendeztek, ahol a hangszórókból ömlött a propaganda... Hazugság, elnyomás, diktátor! Ezektől szabadultunk most. Aki nem érzi ezt, az nem is tudja, nem is tudhatja, mi most a teendő. Látjátok, tudjátok, most az a legfontosabb, hogy ki merjük vívni egyéni, saját, belső szabadságunkat is. Aki most megalkuvó, az visszatáncol a régihez. Az nem érdemli meg a szabadságot. Aki a hatalmat és az embert, a személyt összetéveszti, az sosem lesz jó irányító, igazi tanácsadó. Aki elfeledi, honnan indult, hova került, és hova kell visszatérnie, aki nem tud bízni társában, az ne is jöjjön ilyen helyre. A tanügy, tudjuk, hol áll. Az évtizedek alatt lezüllesztették, hihetetlen mélységek felé zuhant. Reformokra van szükségünk. Új utakon kell járnunk. Új ösvényeket kell kitaposnunk. Tőlünk függ, hogy ezek járható szélességűre nőnek meg avagy tévutakra vezetnek bennünket. Én úgy érzem, nekünk jogunk van az útkereséshez. Nekünk ez a kötelességünk. Én nem vagyok, nem voltam sem kommunista, sem túlbuzgó hívő ember. Én csak azt tudom, hogy egyszer mindenkinek számot kell adnia arról, amit végzett, amit tett az életben. Mi el kell ismerjük azt is, hogy bizonyos mértékben bűnrészesek voltunk. Hát tovább ne tűrjük ezt. Legyen nekünk erős várunk a nyelvünk, anyanyelvünk. Legyenek jól beszélő, gondolkozó, ügyes, tiszta gyermekeink! Legyen vezérünk a bizalom, a szeretet, a hit és tisztelet! Egyszer s mindenkorra vessük el a hazugságot! A félelmet! Prezsmer Imola beszédének kivonatos része a magyar óvodák tanfelügyelő-választásán. TISZTÁZATLAN DOLGOK 1. Kicsoda Dumbravă doktor, és hol tartózkodik most? Igaz, hogy a megyei állattenyésztésben okozott károk miatt visszavonták az állatorvosi diplomáját? Igaz, hogy a „prinţişor“-ral haverkodott? 2. Miért és kik távolították el, semmisítették meg aljas módon január 20-án, szombaton este 10 óra után azt a Matematika-Fizika Líceum magyar tanulói készítette „Székely Mikó Kollégium“ feliratú pannót? Vajon a régi elnevezés visszavétele szeparatista, soviniszta, dezmembráló megnyilvánulás lenne? DOMOKOS PÉTER 3