Háromszék, 1990. március (2. évfolyam, 57-83. szám)

1990-03-01 / 57. szám

HÁROMSZÉK Sepsiszentgyörgy 1990. március 1., CSÜTÖRTÖK 57. szám ÁRA 50 BAN! Közelítés azgazsághoz Az Adevărul keddi száma (végre!) bő összeállítást tett közzé a marosvásárhelyi „iskolaharcok“ kapcsán, a Romániai Magyar Szó munkatársaival együttműködve, közvéleménykutatást rendeztek a városban, s egymás mellé helyezve hozták nyilvánosságra — talán először a román sajtóban a két fél álláspontjait. A nagyon is eltérő véleményeket. A vitában a haladás, a konszenzus felé való közeledés tehát ezúttal csak annyi, hogy egyazon „malomban“ őrli ki-ki a maga gabonáját. A magyar tannyelvű Bolyai Farkas Líceum mellett és ellen kardoskodók. Mert egyébként a vitapartnerek egy jottányit sem engedtek meg álláspontjukból. Sőt. Van, aki túl is lép eddigi kitételei merev nyakasságán. Mert a „szeparatizmus“ vádját nemhogy elejtenék, de talán még inkább kiélezik, s nagyon kitetszik a szándék: egyszerűen nem hajlandók engedni, vagy legalábbis, nem hagyják magukat meggyőzni, vélvén, hogy valaki, saját tál arukból, még árulónak tartaná őket, ha egy talpalatnyit is engednének. Szinte hihetetlen, hogyan tudnak pörögni , keringeni egy megfoghatatlan és minden alap nélkül való fogalom körül, hogy ne kelljen a realitással szembenézni. Mert arról egy szót sem hajlandók szólni, hogy egynégy évszázados magyar tanintézetről van szó — református kollégiumról —, mely még nem is olyan régen ugyancsak magyar líceum volt. Véleményüket többé-kevésbé alkalmuk volt ismerni a helyi és a központi sajtóból — végül is ugyanazokról a nevekről van szó —, talán annyit módosultak ezek az állásfoglalások, hogy a kompromisszumra hajlók most nyitottabbak némelyest, a csökönyösek pedig még csökönyösebbek. Ezt az összeállítást én mégis óriási előrelépésnek tekintem, s üdvözlöm érte az Adevărul (Igazság) szerkesztőségét, éppen azért a gesztusért, hogy nyilvánosan és időben, terjedelemben egyként méltányosan tálalta a megkülönbözött felek véleményét. S ezúttal, végre, a legszélesebb román közvélemény számára. S így kitetszik, hogy a két érvelés között lényeges értékbeli különbségek vannak. Oly nyilvánvalóak, hogy azt minden jószándékú, jóérzésű és józan ember észreveszi. Kitetszik, hogy a Bolyai-tábor érvei mutatnak a demokrácia, az európai szellem felé, nem az ellenfél ködös álhumanista, áltestvéri csakazért sem jó. Kitetszik, hogy a szeparatizmus vádja csupán fegyver bizonyos, diktatúrától örökölt privilégiumok védelmében, nem a túlcsorduló testvéri szeretet mondatja, hanem egyesek — reméljük fogyó számúak — másságot nem toleráló antidemokratizmusa. Az Adevărul igen jó szolgálatot tett e közvéleménykutatással, a vélemények közreadásával akkor is, ha a megszólaltatottak álláspontja ettől nem fog egyik napról amásikra megváltozni. De megváltozhat, jó irányban alakulhat a közvélemény, oszlik a köd, melybe (rossz) szándékosan sokan az iskolák, főiskolák körüli vitákat burkolták. Olyanok, akik végtelenül demokratikus érzelműek, kenyérre kívánkozóan kedvesek, amíg deklarációkról és ígérgetésekről van szó, de rögtön kizárólagosak és agresszívek lesznek, ha őket az ígéretek betartására emlékeztetik. Hogy ők nem tettek semmiféle ígéretet? Ez igaz. Őtőlük hiába is vártunk volna. De tett a román nép, s ennek képviseletében az ország vezetősége, ünnepélyesen biztosítván Románia magyarságát, Európa e legjogfosztottabb és legnagyobb kisebbségét az egyéni és a kollektív jogok maradéktalan szavatolásáról. A kollektív jogoknak pedig alfája és ómegája az autonóm anyanyelvű iskolarendszer, a kulturális önrendelkezés. „Mikor értjük meg ezt?“ — rímel erre Ştefan Ciochinaru ugyancsak Adevárul-beli mai elsőoldalas cikke, az igazság higgadt nyugalmával kelve ügyünk védelmére. Köszönjük. MAGYAR LAJOS JOGOS KÖVETELÉSEKÉRT FORRONG A GYÁR Több bizalmat, türelmet Olyan hír jutott el hozzánk, hogy sztrájkolnak a „dudagyárban“. Czirmai Lajos, a vállalati szabad szakszervezet elnöke nem ért egyet a megfogalmazással : „ Ez nem nevezhető sztrájknak, hiszen az valami szervezettet jelent, arról tudnia kellene a szakszervezetnek, sőt az kellene, hogy ő szervezze, össze kellene állítania a követeléseket, s főként ellentétnek kellene léteznie a vállalat vezetősége és a munkások közt Ilyesmiről pedig szó sincs. Hogy mi is történt tulajdonképpen? Az autóvillamossági alkatrészeket összeszerelő részleg dolgozói hétfőn beszüntették a munkát. Követelésük: a munkanormák felülvizsgálása, viszszaállítása eredeti formába. Hétfőn délelőtt a vezetőség, az igazgató beszélt a munkásokkal, kedden már újra zavartalan volt a munka. Nyitott kapukat döngettek ugyanis a dolgozók. A vezetőség, az igazgatói tanács is tisztában van azzal, hogy az utóbbi időben alkalmazott munkanormák képtelenségek. Hónapról hónapra ugyanis kötelező volt jelenteni, hogy a korszerűsítési program keretében alkalmazott intézkedések következtében mennyivel nőtt a munkatermelékenység. Nos, ezeknek a fiktív termelékenységnövekedéseknek az eredményeként az utóbbi időben átlag 7 százalékkal csökkentették a munkanormákat. Az eredmény: kihasználhatta a munkaidő minden egyes percét a munkás, egy-egy munkadarab esetében, mégsem sikerült 100 százalékban teljesítenie a tervét. Január 25-én a vállalat vezetősége határozatot hozott az összes munkanormák felülvizsgálására és rendezésére. Ez a határozat március 20-i határidőt szabott meg. A határidők azon- PÁL JÁNOS MÁRIA (folytatása a 4. oldalon) ITT A TAVASZ. KI AKASZT EKÉT A FÖLDBE? Középajtán dolgozni akarnak Középajtán 34 gazda kért földet ,,Mi dolgozni akarunk“ jelszóval. Harminc esztendeig nemegyszer a gátakba és a patakok mellé szállították az istállótrágyát, ahol elégették, vagy elvitték az árvizek. A nagyajtai állami gazdaság állattenyésztő farmja mellett egy évig füstölt, égett a trágya, ami a termelőszövetkezet földjét illette volna. Máskor az Öröknél, az Omlás alatt, azelőtt a Toknál semmisült meg a trágya. 1990. február 8-án a termelőszövetkezetben közgyűlés volt Nagyajtán, ahol a volt elnök összefogásra hivatkozott, nálunk mégis félsivataggá vált a határ. Mi, a munkás kezünkre számítunk, és úgy akarunk termelni, hogy másokat is visszahívjunk a faluba munkaerőnek, bár sokan 55 éven túl vagyunk, de még van erő és akarat bennünk. A faluban híresztelik, hogy akik földet kérnek, külön pártot alakítanak. Ijedeznek az idősebbek, hogy veszélyeztetjük a nyugdíjukat, pedig abba aligha szólhatnánk bele. Nem akarjuk mi meggyűlöltetni magunkat Azt is mondják, hogy az apjuk földjén ne gazdálkodjon senki, mert olyanok is akarnak földet, akiknek nem volt VANCEA GHEORGHE (folytatása a 3. oldalon) Van-e „nemzetiségi“ kérdés Bardócon Táskámban a lapunkban pár nappal ezelőtt megjelent írásra küldött válasszal, a két írás és a személyesen is elmondottak alapján bennem felgyülemlett sok kérdőjellel indultam Bardócra. Akkor nem gondoltam, az egy gyűlésből kettő is lesz, hogy a tantestület megbeszélését másik is követi a községi polgármesteri hivatalban, ahol ugyancsak az iskolában kialakult helyzet került terítékre. Nyújt-e baráti jobbot egymásnak a két tábor? Ez volt végeredményben a súlyos kérdés, mert ha nem, annak leginkább azok isszák meg a levét, akik mindebben a feszültségben és a felpiszkált indulatokban a legártatlanabbak: maguk a gyerekek, a bardóci tanulók, akikről hosszú időn át csak azt lehetett hallani, ilyen egészséges észjárású, belevaló fiúk és leánykák nemigen teremnek szerte Erdővidéken. Az, hogy bizonyos idő óta számon lehetett kérni a színvonalesést, nem azokon múlott, akik jelenleg ennek az iskolának tantestületét alkotják. A bardóciak tudják a legjobban, kik fordultak meg pár esztendő alatt ebben az intézményben, s milyen nehézségekkel kellett megküzdeniük gyerekeiknek néhány tantárgy román nyelven történő oktatása miatt. Nos, mondjuk azt, a történelem igazságot szolgáltatott. A román anyanyelvű tanárokat áthelyezték más iskolába. Maradt viszont a francia-román szakos tanárnő: Popa Maria. És körülötte kavarodtak fel az indulatok. Csak a baj abból adódott, hogy akik a kavarodást előidézték, éppen azzal PÉTER SÁNDOR (folytatása a 2. oldalon) Száz tonna baromfihús a piacra Február elsején Varga József, az Állami Baromfitenyésztő Vállalat igazgatója lapunkban közölt interjújában azt ígérte, hogy március 15-től nem lesz gond a tojás, május elejétől pedig helyreáll a hústermelés, eltűnnek az üzletekből a zacskókban árusított rosszemlékű hármas „ikercsirkék“. Nos, ma március elsejét írunk, s a februárban előirányzott másfélmillió helyett kétmillió körüli az üzletekben forgalmazott tojás. Oda jutottunk — tájékoztatta szerkesztőségünket a vállalat igazgatója —, hogy meg lehetett szüntetni a fejadagrendszert, szabaddá vált a tojásárusítás, biztosított a lakosság tojásellátása. Ami pedig a húsellátást illeti, a vágóhíd hűtőházaiból harminctonnányi (egyenként 2,5 kilós) tyúkhús, harminc tonna (egyenként 600—700 gramm) csirkehús kerül az üzletekbe, ezen kívül negyven tonna 8—9 hetes pecsenyecsirke kerül eladásra. Végeredményben összesen száz tonna baromfihús, amelyet a nagybani kereskedelmi vállalat forgalmaz (ebből nyolctonnányi a szövetkezeti hálózatba kerül). — Minek tulajdonítható a tojás- és hústermelésben beállt gyökeres fordulat? — kérdeztük Varga Józseftől. — Három hónappal ezelőtt az 58 napos csirkék átlagos súlya 270 grammot nyomott, ma az ötvennyolc napos csirkék elérték az egy kilót. Ugyanakkor a beindult csibék 27 napos korukban elérték a fél kilót, tehát majdnem a kétszeresét a novemberi vágósúlynak. Tavaly júliusban nyolctonnányi volt a havi hústermelés, az idén a 200—300 tonnányi termelést már június havában elérjük. Azt kérdezte, minek tulajdonítható a gyökeres fordulat? A felelet: a tápanyagellátásban bekövetkezett változásnak Az eddigi 8—11 százalékos fehérjeszint 18—21 százalékra növekedett, ezzel a fehérjetartalommal végre átállhattunk az elvárásokat megközelítő termelésre, mind a tojástermelésben, mind a húselőállításban. Folyamatossá vált Konstancáról és Székelykeresztúrról a tápanyagellátás. Sőt, már az is lehetővé vált, hogy a félmilliós kapacitású keltetőállomásunkból kikerülő csibékből juttassunk a magántermelőkudvaraira is. Gondolunk itt a 30—40 napos, betollasodott csibékre, amelyek egyhónapos jó tartás mellett elérik a vágósúlyt. Itt említjük meg, hogy a vállalat hűtőberendezése, valamennyi berendezése húsz napig, március 20-ig nagyjavítás alá kerül, az innen kikerülő húsmennyiség azonban erre az időszakra elegendő, fedezi a lakossági igényeket. ARADI ENDRE • Bikfalván is megalakult az RMDSZ helyi szervezete. Az intéző bizottsági Szász Tibor elnök, Zsigmond Dezső alelnök, Szebeni Attila titkár. A pillanatnyi taglétszám: 240, a tagszervezés tovább folytatódik. Március 2-án, pénteken 17.30-kor közgyűlést tart az RMDSZ uzeni szervezete a helyi művelődési házban. • Emlékeztetjük Sepsiszentgyörgy lakosságát, hogy könyveket gyűjtünk az iskolák számára. Úgy döntöttünk, hogy az első szállítmányt a gyímesbükki, most alakult magyar tagozatú iskola könyvtárának megalapozására szánjuk. Ehhez van szükségünk az Ön segítségére is! Adományaikat a MADISZ-székházban (Megyei könyvtár) vesszük át. # Gergely Zoltán, kézdiszentléleki olvasónk a Háromszék segítségével kívánja tudomására hozni minden megyénkben élő magyar embernek, hogy Kézdiszentléleken 1990. február 25-én a helyi MADISZ tagjai nagyszerű szervezéssel, tenni akarással, fegyelmezett magatartással egy szép népszokást mutattak be: a farsangkergetést. Levélírónk és a község lakosai is remélik, hogy ez a szép népszokás meggyökerezik Kézdiszentléleken, és ezután is élni fog, ugyanis megyénk egyik legnagyobb községében eddig nem sikerült, vagy legalábbis kevés sikerrel eredeti népszokás nyomára akadni.