Háromszék, 1990. március (2. évfolyam, 57-83. szám)
1990-03-01 / 57. szám
törvénerejű rendelet az állami szervek, közintézmények, párt- és politikai szervezeti székházak, a honpolgárok nyugalma és a jogrend védelmére vonatkozó egyes intézkedésekről Az ország demokrácia felé haladásának folyamatát veszélyeztető bármilyen erőszakcselekmények megelőzéséért, az állami szervek, közintézmények, párt- és politikai alakulati székházak védelméért, a honpolgárok nyugalma és a jogrend biztosításáért olyképpen, hogy a biztonság és a szabad, demokratikus megnyilvánulás légköre honosodjon meg. A Nemzeti Szövetség Ideiglenes Tanácsa elrendeli 1. SZAKASZ. — A törvény által megszabott hatásköre betöltésében a Belügyminisztérium rendelkezik az állami szervek, közintézmények, pártok és politikai alakulatok, valamint a nemzeti kisebbségek társadalmi szervezetei székházai körüli őrség erősítéséről és a rendfenntartó intézkedések meghozataláról ezek tevékenységének normális körülmények közötti szavatolásáért, hogy megakadályozzon bármilyen erőszakos megnyilvánulást, amely bármilyen formában veszélyezteti ezek épületeinek és javainak biztonságát, akárcsak a személyek testi épségét. Ugyanakkor meghozza az összes szükséges intézkedéseket a nyilvános helyeken való erőszakos megnyilvánulások ellen. A Honvédelmi Minisztérium, törvényes hatásköre keretében, együttműködik a Belügyminisztériummal és támogatja ennek az 1. szakaszban előirányzott kötelezettségei teljesítéséért kibontakoztatott akcióit. 2. SZAKASZ. — A központi és helyi állami szervek, más közintézmények, a politikai pártok és alakulatok székházaiban való jogtalan, a tevékenységük normális menetét megzavaró behatolás tette törvénysértésnek minősül és 6 hónaptól 3 évig terjedő fegyházzal sújtandó. Abban az esetben, ha a tettet fegyveres személy, két vagy több személy együtt, éjszaka, erőszakosan vagy betöréssel követik el, a büntetés 2 évtől 7 évig terjedő fegyház. A kísérlet büntetendő. 3. SZAKASZ — A központi és helyi állami szervek, más közintézmények, a politikai pártok és alakulatok székházainak vagy e székházakban lévő javaknak a lerombolása, megrongálása vagy hasznavehetetlen állapotba hozatala a büntetőtörvénykönyv szerint büntetendő, ha pedig a speciális maximum nem elegendő, a büntetést meg lehet növelni el egészen öt évvel, anélkül azonban, hogy túllépnék a börtönbüntetés általános maximumát. A kísérlet büntetendő. 4. SZAKASZ. — Az egyén élete, testi épsége, egészsége vagy szabadsága elleni bűncselekmény, amit az állami szerveknek, a közintézményeknek és a politikai pártoknak a tevékenységük gyakorlatában vagy az ezzel kapcsolatos tevékenységben lévő képviselői ellen követnek el, a törvény által az elkövetett tettre előírt büntetéssel sújtandó, amelynek maximumát el egészen öt évvel lehet növelni, anélkül azonban, hogy túllépnék a büntetőtörvénykönyv által előírt börtön általános maximumát. 5. SZAKASZ. — A 2., 3. és 4. szakaszban feltüntetett bűncselekmények nyomozása és tárgyalása a nyilvánvaló bűncselekményekre vonatkozó sürgősségi eljárás alapján történik. Van-e nemzetiségi kérdés Bardócon (folytatás az első oldalról) nem számoltak, kinek vagy kikrnek használnak, illetve ártanak azáltal, ha ezt a problémát feszegetik. Mert lám, akadtak szülők, akik a tanárnő pártjára álltak. Nyilván, magától értetődően, a gyerekek szájából hallottak alapján indulhatott el ez a rokonszenv-nyilatkozás, mert melyik az a szülő, aki képes csatatérre is kiállni az olyan tanárért, akit a gyerek otthon állandóan szid és elmarasztal? A „csata“ — mert az volt a javából — még inkább kiteljesedett a svájci testvérfalu. Prilly küldötteinek fogadása körüli vitával. Mert felvetődött a kérdés:ki legyen a tolmács? Maradjon egyedül a helybéli tanárnő, avagy kérjenek fel valaki mást, aki franciáról magyarra fordít? Úgy vélem, ennek a dolognak egyáltalán nem is kellett volna különösebben felmerülnie, hisz ahogyan Bardócz Ferenc polgármester megjegyezte, végeredményben annyi tolmácsra lett volna szükség, ahányan a testvérfaluból érkeztek. Mert mondanivalója mindenkinek rengeteg volt. A Háromszékben megjelent cikkre fogalmazott válaszlevél aláírói, Benkő Vilmos, a Nemzeti Szövetség községi Tanácsának alelnöke, Dénes Ilona, Dénes Jónás, Lázár András becsületes szándékában nincs, amiért kételkednünk. Hadd idézzünk: „Tehát semmi jogsértés nem történt azzal, hogy a román nyelvet továbbra is románul tanulják a gyermekek, kik nagyon ragaszkodnak tanárnőjükhöz. Ennek bizonyítéka a tanulók által aláírt kérés hogy Popa tanárnővel akarják a román és francia nyelvet tanulni. Ilyen előzményekkel indultunk az 1990. február 10-re meghirdetett néma tüntetésre ahol tulajdonkénnen az anyanyelvi oktatás megvalósításáért tüntettünk volna — némán. A néma tüntetésnek csúfos kimenetele lett... Bartha Imre «szónoklatában» azzal foglalkozott hogy a svájci Prilly nevű testvérfaluból érkező vendégeknek Popa Mária tanárnő fordítson-e vagy más. Különben a szónoklat szó szerint így fejeződött be: «A mi iskolánkban az anyanyelvű oktatás meg is történt, még csak egy személy van, aki ezt nem akarja megérteni. Vannak még a faluban akik e mellett foglalnak állást, azok mind a ceausescu-korszak maradványai.» Kérdezzük mi, jó érzésű, magyar emberek, ha valaki az igazság mellett foglal állást, a barátság és kölcsönös megbecsülés szellemében, az nem magyar, az ellenség, az megtagadja nemzeti identitását?“ Magam is olvastam a svájci újságban megjelent cikket, amelyben — Popa Mária tanárnő levele alapján — e faluról is szólnak — néhány szót csupán. Mert bővebben Erdélyt mutatják be, s amit ezzel kapcsolatosan talán a tanárnő szemére lehet vetni, annyi, hogy nem említi meg: tulajdonképpen színmagyar faluról van szó, amelyet ők testvérfaluként választottak. Ám a hibát, időben, szerencsére korrigálta Antal István tiszteletes úr, akinek közvetítésével a svájciak tudomására jutott, kik a lakói e településnek. És hozták is, barátságuk jeleként, a huszonegy magyar nyelvű Bibliát. Visszapergetve a két gyűlésen történteket és elhangzottakat, nem tudom visszafojtani a magam indulatait. Mindannyian Kormos-mentiek, akik egymásnak feszültek — kivéve Popa tanárnőt. Nem hiszem, akadna közöttük olyan, aki ne a falu, ne az iskola javát akarná. Tekintsünk csak vissza: a sokat emlegetett citerazenekart valóban Tyihák András, a folklóregyüttest Fazakas Judit alakította. Azt is tudjuk, mennyi sikert arattak szerte a megyében műsorszámaikkal. Az igazsághoz tartozik viszont, hogy Bartha Imre tanár, sokáig az iskola igazgatója, rengeteget tett azért, hogy a csoport fennmaradjon, és sikerült nekik az addigiaknál is magasabbra emelniük a mércét, az elismerést minden évben jogosan érdemelték ki. Benkő Emőke magyar szakos tanárnő jó szándékához ugyancsak nem férhet kétség. „Merre tartasz, Bardóc?“ Teszem fel magam is a kérdést, Benkő Vilmosékkal együtt. Úgy érzem, ez a magára sokat adó falu, amelyik hajdanán a fiúszék nevét is adta, s amelyik olyan embereket nevelt, akikre nemcsupán ők, de egész Erdővidék, az egész magyarság büszke lehet, jó irányba halad. Ezt nyugtázta, biztos vagyok ebben, Bartha Imre és Benkő Vilmos baráti kéznyújtása is. Mert itt, a Kormos-mente központjában a felpaprikázott, feldúlt indulatok megnyugtatásában e kézfogásnak nagy szerepe lehet. És egyáltalán: nem kerül sor a békés falusi élet felbolygatására. « HÁROMSZÉK Megszólal az ötágú síp DINNYÉS JÓZSEF ÜZENI KÖRÜTJÁRÓI, Az 1990. év a Kárpát-medence szabadságának éve. Ezért vállalkoztam egy nagy körutazásra, amely 25 előadás megtartására ad lehetőséget. Pozsonytól, Kassán, Ungváron, Beregszászon át, Szatmárnémetitől, Sepsiszentgyörgyön keresztül Kolozsvárig, Szabadkától Lendváig és Alsóőr településeinek útvonalán szeretném köszönteni a magyar vers megzenésített változatának megszólaltatásával a magyar közönséget. Az ajánlott napok, a részben telefonon megbeszélt dátumok a következők: Budapest április 11. A befejező, zárókoncert Budapesten a Költészet Napján lesz A műsorban Tőzsér Árpád, Gál Sándor, Zs. Nagy Lajos, Kulcsár Ferenc, Vári Fábián László, Kovács Vilmos, Fodor Géza, Szilágyi Domokos, Kányádi Sándor, Farkas Árpád, Király László, Magyari Lajos, Szőcs Géza, Gulyás József, Kontra Ferenc, Ács Károly, Fehér Ferenc, Sziveri János, Bence Lajos, Szunyogh Sándor, Ratkó József, Buda Ferenc, Bella István, Baka István, Kalász László, Döbrentei Kornél és más magyar költők versei hangzanak el. Pozsony február 10. Komárom február 11. Dunaszerdahely február12. Párkány február13. Rozsnyó február14. Szepsi február15. Kassa február16. Ungvár-Vári február24. Beregszász február25. Szatmárnémeti március 3. Nagyvárad március 4. Temesvár március 5. Arad március 6. Székelyudvarhely március14. Sepsiszentgyörgy március15. Csíkszereda március16. Gyulafehérvár március17. Kolozsvár március18. Marosvásárhely március19. Szabadka március24. Újvidék március25. Eszék március30. Lendva március31. Alsóőr április 1. Képzelt interjú egy XX. századi dalnokkal Bevallom, titokban dédelgettem egy Cseh Tamással készítendő interjú gondolatát. Készülni sem kellett volna rá, hiszen ki tudja, hány éve, élettelen barázdákba rögzítetten bár, mégis itt él ő közöttünk, bújkál, mint egy keserű fintorral nevető lelkiismeret. Egypár évvel ezelőtt hallott rádióinterjú egyetlen kérdését akartam parafrazálni: hogy vagy Cseh Tamás? Ezzel akartam most is előhozakodni, de előadás után már nem volt szükség rá. Mert a felelet benne volt minden tétova gesztus, minden egyszerűségében szaggatott, szaggatottságában egyszerű szöveg, minden erőltetett vidámságba burkolózott keserűség felhangjában. Nem lehet jól. Igazi, hosszú vidámságba sem feledkezhet egy olyan művész, aki az imától a fonák, néhol banálisan egyszerű világi vesződésekig bejáratja velünk az ujjongás és a félelem, a fintor és a belefeledkező mosolygás, a pillanatnyi szabadság és a végeérhetetlen bezártság minden zegzugát. Sokszor egy kis rögtönzöttnek tűnő dalocskában (azt hiszem, elfelejtettem említeni, hogy Cseh Tamás két zenésztársával együtt Bereményi Géza szövegeire írt dalait énekelte hétfőn a színház nagytermében), szóval esvegy látszólag gügye dalocskán belül úgy ráncigál egyik végletből a másikba, mintha egy egész, bonyodalmakban gazdag, világot bontana szemünk, illetve fülünk előtt alkotó elemeire. Ami az egészből végül is összeáll, attól akár Valóság nagybácsira is emlékezhetünk, eszünkbe juthat Vetró Irén, Mari, Sas elvtárs, Antoine vagy Desirée, eszünkbe juthat minden eltévelygett generáció, akik egy kis nosztalgiát keverve alkoholmámorba, saját magát siratják. A pályaudvari várakozásban, a levélben, a dizőzben, a házban, jelképre talál az a velőkig ható intellektuális beleérzés, amelytől sziporkázik a levegő. Benne vergődünk mi is, utólagos szavaink csak üres konzervdobozok kongása járdaszegélyek hideg, faragott peremén. Így szinte rákényszerülünk, hogy úgy, ahogy ő, álmában önzsebből előhúzottakként induljunk, ha már intettek, hogy gyerünk — gyerünk. Mert a csendes, egyszerű házban megváltó született — löktük a világra — és szögletes mosolylyal, kéz a kézben figyeljük, hogyan viszik keresztre feszíteni. Végtelen szomorúság húzódik minden mozdulat mögött, és ha néha átcsap a vidámság harsány démona a fohászba nyugvó csendes könyörgésen, csak marcangoló megértés lesz a vége. „Hát nincsen más ebben a dalban, Nincsen más csak egy utca. Ahol valaha laktam És még egy délelőtt. “ Ezeket és még sok egyebet felelted arra az egyetlenegy kérdésre, amit nem tettem fel neked. Köszönöm, hogy megakadályoztál ebben. Köszönöm az interjút, amit már nem kellett elkészítenem. FERIINCZ CSABA 2»