Háromszék, 1990. április (2. évfolyam, 84-105. szám)

1990-04-02 / 84. szám

HÁROMSZÉK Sepsiszentgyörgy 1990. április 2., HÉTFŐ 84. szám ÁRA 1 LEJ társadalmi-politikai napilap i Egyéni tettek, kollektív felelősség? Micsoda mundér védelmében ? Bár csitult némiképp, de még e- gyáltalán nem ült el a marosvásárhe­lyi véres és tragikus események körü­li sajtókampány. A képlet keveset változott: a felek vádolón kinyújtott, kezekkel-uj jakkal mutogatnak egy­másra — te tetted, te tetted? Nékem egyre inkább úgy tűnik, az igazság itt már soha nem fog kiderülni, mert az igazság keresésének módja eleve el­hibázott, ha azt próbálják megállapí­tani, ki hányszor és mekkorát ütött, ki használt veszélyesebb fegyvert... A felek egymásra mutogatnak, és egymás tetteit minősítik. Jól van ez így? Nincs jól, mert az igazság felfe­déséhez legelőbb is az okolcat kell tisz­tázni, ama mindközönségesen ismert és használt joggyakorlat szerint, hogy minden bekövetkezett ténynek a hajszálgyökerénél, „kinek használt, ki­nek állott az érdekében?“ kérdés lámpásával kell kutakodni, mert a kö­vetkezmények mind csupán ennek a folyományai. Tehát kinek is állott ér­dekében. kinek használt? Akkor is így kell feltennünk a kérdést, ha nagy jó­indulattal elhisszük, aki kezdeményez- te-provokálta, maga sem volt tisztában az események tragikus kifejletével. Használni pedig csak annak használ­hatott. aki ezt az egész forradalmat, mindent fölkavaró forgatagával, sze­retné egy kicsit átvinni nemzetiségi síkra, hogy társadalmi vonatkozásai eltussolódjanak, lezáródjanak. így már egyszerűbb a felelet, bár így sem lehet egyértelmű. Az „iskolavitából“ kifej­lett, egyre magasabbra szított ellenté­teket a régi rend emberei arra szeret­ték volna fölhasználni, hogy a nem­zeti-nemzetiségi ,,önvédelem“ álcája mögött megőrizhessék pozícióikat, be­folyásukat, hatalmukat átmenthessék a jövőbe. Mert, ha nem hátsó gondo­latokkal, hanem becsületesen tárgyal­nak az iskolaügyről, a dolog nem tra­gikus konfrontációval, hanem meg­egyezéssel végződött volna, biztosítván egymást a kölcsönös jó szándékról, il­letve türelemről. Csakhogy sokaknak kapóra jött ez az iskolaügy ahhoz, hogy rögtön „nemzet- és országrészéj- tő“ vádakat koholjanak az RMDSZ, a MADISZ, a magyar értelmiség, a ma­gyar diákok és — általában a magyar­ság ellen. A régi nóta: „Ezek Erdélyt akar­ják!“ Igaz. Persze, hogy akarjuk: Er­délyben akarunk élni, emberekként, magyarokként, munkában, becsület­ben, méltóságban, egyenlő jógii és fe­lelősségű állampolgárokként a többi román állampolgárokkal. Ennél töb­bet mi nem akarunk, de ehhez viszont nemzetiségi intézményekre van szük­ségünk, a nyilatkozatok szépek, de iskolák nélkül. intézmények nélkül nem látjuk, mert nem láthatjuk, biz­tosítottnak jövőnket. A tény, hogy mi iskolákat, az anyanyelv használatának és ápolásának lehetőségét kérjük és a- karjuk itt és most, tulajdonképpen a legmeggyőzőbb állampolgári hűségnyi­latkozatnak kellene hogy tekintessék, hiszen ezzel jelezzük egyrészt, hogy továbbra is ezen ország polgáraiként akarunk élni, sőt gyermekeinket is erre nevelnénk, másrészt pedig véget szeretnénk vetni a diktatúra Romániá­ját ért vádak alapjainak, mely a nem­zetiségek szellemi-lelki elsorvasztásá­ra utalt. A mi iskolánk ügye tulajdon­képpen a román demokrácia ügye és egyik sarkallatos próbaköve, s a romá­niai demokratizálódásnak mi éppen iskolaügyünk és inás ügyeink fokoza­tos, de határozott rendezése révén le­hetünk igazi koronatanúi a világ előtt, a világ szemében. Ha viszont úgy vé­lik egyesek, hogy a dolgok rossz me­netéért mindig és újra a nemzetisége­ket kell és lehet felelőssé tenni, ez azt jelenti, hogy nem tanultak sem a múltból, de nem készültek fel a kö­vetkező lecke megértésére sem, mely­nek címe: Európa.' Akik a besározott mundért• nem hajlandók letisztítani, azok nem lehet­nek szalonképesek a demokrácia Eu­rópájában. Március 30-án Kolozsváron találko­zott megyénk RMDSZ- és MADISZ- küldöttsége a kovásznai Vatra Româ­nească, a Hargita megyei RMDSZ és MADISZ, valamint a hargitai Vatra Românească és a Liga Democratică Românească, továbbá a kolozsvári Va­tra Românească néhány képviselőjével. A kerekasztal-értekezést dr. Adrian MOţiu miniszteri rangú államtitkár hívta össze, aki a kormány megbízá­sából az erdélyi kérdésekért felel (elég furcsa miniszteri beosztás — a nem­zetiségi minisztérium helyett...). Természetesen meglepett néhány vá­ratlan mozzanat. Többek közötf az is, hogy a kolozsvári RMDSZ nem szere­pelt a meghívottak között. Ugyanak­kor a megbeszélés során körvonalazó­dott az összejövetel konkrét célja: e két, többségében magyar lakosságú megyéből a mass media minden csa­tornáján a valóságos helyzetet megha­misító vagy legalábbis túlzó hírek á- ramlottak szerte az országba. Ebben sajnos, része volt a helyi, többnyire egyéni hírforrásoknak is. Viszont az is kétségtelen, hogy felelőtlen egyének (magyarok?) olyan, közösségünkhöz méltatlan eszközökhöz folyamodtak, mint telefonfenyegetések, sőt sértő fellépések olyan románokkal szemben, akik személy szerint nem voltak vá­dolhatok magyarellenességgel. Néhány gondolat szűrődött le ben­nem az egyébként igen heves vád-vé­delem párbajjá alakult gyűlés után. Mindenekelőtt az a kétségtelen tény, hogy az együttélésnek nincs más al­ternatívája, mint a párbeszéd. A sé­relmeket, követeléseket, egyéni és kol­lektív jogokat egymással tisztázó és megértető párbeszéd! Az erőszak, a szélsőséges indulatok láttuk, hová ve­zettek. Ilyent, ezt a szégyent nem a- karjuk. A találkozón többnyire értel­miségiek voltak. Mindenki szégyellte hogy a forradalmat követő együttör- vendés ide fajulhatott. Tudunk arról, hogy a nyomozószervek igyekeznek feltárni a történtek valóságos filmjét. De ez nem segít sem Sütő Andráson, sem a számos magyar és román se­besültön. Marad a tanulság... Egyik legfontosabb konklúziója a ta­lálkozónknak: nem. szabad abba a hi­bába esnünk, hogy felelőtlen és több­nyire tájékozatlan, felbujtatott egyé­nek okozta tettek miatt akár a Vatrát, akár a magyarságot vádoljuk. Emeljük ki a homályból a gonoszsággal meg- verteket, a bajkeverőket; saját közös­ségük ítélje el őket — akár az érin­tett, szervezetből való kizárásig! Sérelmeink tisztázását ne mellék­utakon, ne a megyén kívül keressük, hanem magunk oldjuk meg az erre hi­vatott szervek segítségével. Egyeztető és tisztázó találkozást tervezünk a ro­mánságot képviselő szervezett alakula­tokkal, politikai, kulturális szerveze­tekkel a megyei tanács bevonásával. Reméljük, ez alkalommal sok kérdés tisztázódik. Legtöbb kérdés a tanügy vonalán merül fel. E téren a tanügyi szervek­nek pontos tájékoztatást kell kiadni- ok és megvizsgálniolc minden egyes panaszt. Ezeket meg kell oldani, avagy ha csak „álpanasz“ és diverziós jelle­gű, adatszerűén visszautasítani. Nem fogadhatjuk el azt a tételt, hogy me­gyénk tanügyi kádereit „elüldöztük“ innen. Tessék személyre lebontva tisz­tázni: mi a pontos helyzet. Hasonló a helyzet a vezető embe­rekkel. Meg kell konkrétan monda­nunk, hogy hol, kit, milyen szavazá­PUSKÄS ATTILA (folytatása a 2. oldalon) Marosvásárhely! híradó Marosvásárhelyen nyugalom van. A hadsereg jelenléte nem akadályozza az élet természetes menetét ezekben az igazán szép tavaszi napokban. A mosoly s a remény kezd visszatérni. Úgy tűnik, hogy a két népcsoport kép­viselői közötti érdekegyeztető tárgya­lások jó irányba haladnak. Szerencsés fordulatnak kell tekintenünk azt, hogy az elmúlt hét végén arról kap­tunk hírt, hogy a dialógust viselő fe­lek már nem tekinthetőek csalt az RMDSZ és a Vatra Românească szer­vezet képviselőinek, hanem beléptek a párbeszédbe a pártok, s ami talán még fontosabb, az ifjúsági szervezetek is. Bizonyára Marosvásárhelyen is ö- römmel vették azt a hírt. melyet szá­munkra Ráduly János hozott Magyar- országról. „A budapesti Róbert Ká­roly kórház folyosóján szívszorongva vártam az engedélyt, hogy a súlyosan megsebesített Sütő Andrást megláto­gathassam a kórteremben. Am az en­gedély érthető ókok miatt nem adatott meg. Viszont beszélhettem Sütő And­rásáéval. A torkom elszorult szomorú, fáradt arcát látva. Először is az író állapota felől érdeklődtem. . — Az állapota most már jobb, vi­szont lelkileg nagyon össze van törve. Ennyire fáradtnak, csalódottnak még nem láttam őt — mondja Sütő And- rásné. — Marosvásárhelyen annyi hit­tel ment a demokrata szövetség szék­házába. hogy ő majd beszél a felbő­szült tömeggel, hogy neki majd sike­rül lecsillapítania... s lám, őt is meg­verték. — Sütő András a magyar televízión leeresztül üzent: „mindenki vigyázzon. magára, énrám itt van, aki vigyázzon.“ Mit üzen haza Sütő Andrásné? — Art. hogy minden gondolatom hazaszáll. hogy rettentően aggódom. Azt, hogy minden híresztelés ellenére, amint a férjem felépül, HAZAME­GYÜNK — szól a sepsiszentgyörgyi Ráduly János szállította igazi öröm­hírt hordozó üzenet. Különben az egész Erdélyt, sőt e- gész Romániát átfogó magyarellenes megmozdulások, demonstrációk, me­lyek most a hét végén mintha csil­lapodtak volna kissé, arra késztetik az RMDSZ országos és megyei ideig­lenes ügyvezető bizottságát, hogy is­mételten felhívja a tagságot, a romá­niai magyarságot, hogy tanúsítson, a- kárcsak eddig is. méltóságtudatot és felelősségérzetet, ne engedjen semmi­féle provokációnak, ne fogadjon el semminemű felszólítást, ha nem a szövetségtől jön. Folytatni kell az építő szellemű pár­beszédet az összes politikai, társadal­mi, művelődési szervezetekkel, köztük, miként a Kovászna megyei RMDSZ tette és teszi, a Vatra Românească el­nevezésű egyesülettel is, egymás el­gondolásainak, céljainak, törekvései­nek jobb megismerése, megértése ér­dekében és álláspontjainak esetleges (folytatása a 2. oldalon) A KOVÁSZNA ÉS HARGITA MEGYEI RMDSZ, A KOVASZNA, HARGITA. KOLOZS MEGYEI VATRA ROMANEASCA SZERVEZETEK, A CSÍKSZE­REDÁI AI.FA IFJÚSÁGI SZERVEZET ÉS A SEPSISZENTGYÖRGYI MADISZ KÖZÖS NYILATKOZATA Március 30-án Kolozsváron a fenti szervezetek képviselői a következők­ben egyeztek meg: 1. A románok és a magyarok itt éltek, élnek és itt fognak élni, ugyan­azon a földön, együtt, jó egyetértésben, harmóniában és a kölcsönös tiszte­let légkörében. 2. Kinyilatkoztatjuk, hogy Románia közös hazánk, és elhatároljuk ma­gunkat minden olyan szándéktól, mely az ország területi egységének csor­bítására törne, s közösen lépünk fel minden olyan próbálkozás ellen, mely széthúzáshoz, bomlasztáshoz, az ország egyensúlyi helyzetének megbontásá­hoz vezethetne, bárki részéről is tapasztalnánk ilyen irányú szándékot. 3. Vállaljuk, hogy tiszteletben tartjuk az ország összes állampolgárainak egyéni és kollektív jogait — nemzetiségüktől függetlenül —, összhangban az emberi jogok egyetemes nyilatkozatával, a helsinki és bécsi konferenciák dokumentumaival és az ország törvényeivel. 4. Ügy értékeljük, hogy minden konfliktust és nézetcllentétet párbe­széd útján kell megoldani, a hazai közvélemény, a román és magyar lakos­ság tisztességes tájékoztatása révén. Ugyanakkor egymás kölcsönös, becsü­letes, és nyílt tájékoztatását is vállalnunk kell. 5. Ügy értékeljük, hogy Kovászna és Hargita megye többségi lakosságá­nak erkölcsi kötelessége megértést és jóindulatot tanúsítani az itt számbeli kisebbségben élő közösségekkel szemben. Javasoljuk ezen elv érvényesítését az egész ország területén. Hősökre emlékezve Száz nap telt el a nagy forradalom óta. Emlékezésre, események felidézé­sére biztató, az qzóta eltelt hetek, hó­napok történéseinek számbavételére serkentő pillanat. Mit, hogyan végez­tünk el a kivívott demokráciában, e- rősödtünk-e emberileg, erkölcsileg, a hősök kiontott vérével megáldott forradalom meghozta-e valóban azt a fordulatot, amelyre oly régen vártunk? A megemlékezés tiszta, őszinte mo­mentumainak voltunk részesei a szá­zadik napon, a sepsiszentgyörgyi or­todox katedrálisban és a római katoli­kus Szent József templomban, ahol alkalom adódott gondolatban, érzel­mekben újra átélni mindazt, amit a decemberi virradat magával hozott. Az ortodox templomban sorra került emlékező istentiszteleten a Bodza vi­déke is képviseltette magát, jelen voltak a megyei és municípiumi ta­nácsok, illetve polgármesteri hivatalok, különböző politikai pártok és csopor­tosulások képviselői. Három román ortodox lelkész, va­lamint a szemerjai református lelkész imáikban, szentbeszédeikben megér­tésre, nyugalomra, egymás iránti tisz­teletre intettek, hisz csakis így válik, válhat valóra az a nagyszerű cél, a- melyért múlt év decemberében any- nyian életüket áldozták a haza oltá­rán. A fentebb említett szervek és szer­vezetek részéről elhelyezett virágko­szorúk a kegyelet, a hősök iránti mély­séges tisztelet jelképei voltak, kifeje­zői annak, nekünk a? akkor kezdő­dött úton megállnunk nem szabad, s csakis együttesen leszünk képesek ar­ra. hogy diadalra vigyük a tiszta gon­dolatot, az emberséget. Késő délután, a sepsiszentgyörgyi római katolikus Szent József templom­ban szintén emlékező és kegyeletteljes szent misére került sor. A december­ben elesettek mindannyiunkéit har­coltak, akik e hazában élünk és dol­gozunk, a rájuk való emlékezés és az emlékük előtt történő tisztelgés tehát mindenki részéről tiszteletet paran­csol. A templom előtti kereszt lábá­nál elhelyezett virágkoszorúk a leg­őszintébb kegyelet jelképei. A mindkét helyen lángra lobbanó gyertyák fénye este is beragyogta a környéket. Bízunk abban, a decemberi hősök emlékét idéző kegyeletteljes rendezvé­nyek elősegítik legmélyebb embersé­günk kiteljesedését, a közös erőbe, a kölcsönös bizalomba és tiszteletbe vetett hitünk megszilárdulását. (PÉTER) MAGYARI LAJOS

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék